Regisztráció Blogot indítok
Adatok
balu_a_medve

3 bejegyzést írt és 271 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Egy nagyon érdekes riportot láttam a minap az ARTE tévében (franciául és németül nézhető meg az adott linken, át kell kapcsolni), amely a Mali északi részén történt fundamentalista, iszlamista rombolásról szólt. A riport mellbevágó. De nem azért, mert vért, erőszakot,…..
balu_a_medve 2012.11.04 13:11:44
@Pados Feri: Kösz! Végre a sok zavart között egy normális.

A többieknek meg: én világéletemben meggyőződéses ateista voltam (viccen kívül kisgyerekkorom óta, katolikus környezetben nőttem fel). Ezt csak azért mondom, hogy ne mondhassátok azt, hogy a papok teletömték a fejemet. Az, amit itt műveltek, azt úgy hívják, hogy "vulgáris ateizmus".
 Az alsózsolcai támadást követően a gyanúsítottak legközelebbi akciójukat február 23-án hajtották végre a vádirat szerint. Ennek helyszínéül a roma - nem roma konfliktusok miatt a sajtóban elhíresült Tatárszentgyörgyöt szemelték ki a K. testvérek és P. Zsolt. A…..
Kovácsné Kovácsné, a fiktív 2012.03.27 18:52:00
Nem gondoltam volna, hogy egyszer még címlapon leszek, de lám, csak megérte ma reggel is felkelni: tisztelettel jelentem, hogy én vagyok az egyik több száz fiktív vállalkozás, amely fennakadt a NAV hálóján.Nem tudom, hogy a több száz fiktív hogy van vele, de én mint adófizető,…..
  Hogyan választható szét Mohamed Merah Abdelkaderade-től, aki büszke rá, hogy testvére megölte a zsidó gyerekeket? Ki tudja, mikor fog ő ilyet elkövetni? Elválasztható-e Mohamed a többi esetleg hívő testvérétől, akik esetleg nem ezt gondolják? Elválasztható-e a…..
A mai nap vezető nemzetközi híre, hogy napokon belül hazatérhet az öt éve elrabolt izraeli kiskatona, Gilad Shalit. Izrael és a Hamasz megállapodott a cseréről, ennek értelmében több száz palesztin foglyot engednek szabadon az izraeli hatóságok a 25 éves zsidó fiúért cserébe.…..
balu_a_medve 2011.10.14 10:23:39
@ravnagad:

"Az a helyzet, hogy 48-ban Izrael ENSZ határozat alapján alakult meg, akkor ők elfogadták a megosztásra vonatkozó határozatot"

Erre @duncan már válaszolt, csak annyit tennék hozzá, hogy ez a "felosztás" józan ésszel semmilyen módon nem hívható igazságosnak, már eleve a palesztinok voltak hátrányban, és azóta is mindent megtesz izrael, hogy így maradjon, és még korlátozottan sem jöhet létre egy palesztin állam. Semmilyen módon nem kaphat kifejezést egy palesztin entitás.

Ja, egy apróság: "a Hezbollah seggberúgása Libanonban"

:) ezt a bizonyos seggberúgást a józan szemlélők szerint izrael kapta, egyébkétn a legnagyobb meglepetésre. Tudod, mi volt a vicces? Olmert és az a fasz munkapárti hadügyminiszter, most nem jut eszembe a neve, és Cipi Livni, ez volt az izraeli vezetés, szóval ilyen gyurcsány-kaliberű (vagy szíjjártó, nekem mindegy) gyökerek álltak szemben Nazrallahhal, aki szerintem az egyetlen valódi államférfi a közel-keleten. Nem csoda, ha az izraeli hadsereget elpáholták. A hezbollah kb. a vizipisztoly segítségével (mert a katyusa kb. annyit ér) elérte, hgoy észak-palesztinában megálljon az élet. Elit egységeket kerítettek be. Az izraeli csoda-kommandósok a földön felkve várták a helikoptert, hogy el tudjanak menekülni. Na, ez a seggberúgás. És ha ezt nem látod, akkor magadnak hazudsz, vagy hülye vagy, döntsd el.
balu_a_medve 2011.10.18 00:03:41
@ravnagad: bocs, a választ nem siettem el. Általános megjegyzésem, hogy te ki-kiragadsz mondatokat, és a jól ismert propaganda-bullshitet öntöd rá. Ez a válaszod szinte teljes egészében az volt.

"Azok a „józan szemlélők” valószínűleg amolyan Kurucinfós elvakultságú emberkék lehetnek."

Tipikus fogás: aki izrael ellenes véleményen van, az valami bolond-jobbos. (Ismét) tévedsz, és, kérlek, ne vádolj embereket (köztük engem) azzal, hogy a magyar hagyományos szélsőjobbhoz tartoznak, rohadtul nem igaz. (Amúgy alapvetően külföldiekről, főleg angolszászokról beszéltem akkor.)

"A libanoni hadművelet célja a Hezbollah megregulázása volt, ami fényesen sikerült is: előtte szinte naponta lődözték a rakétáikat, azóta meg nagy a csend."

A tények objektív vizsgálata más mutat. A Hezbollah a háború tetszőleges pillanatában (egészen az utolsó óráig) képes volt rakétákat lőni, egészen nagy számban (az utolsó napon lőtték a legtöbbet, több százat.) A fegyvernyugvást viszont tiszteletben tartották (és tartják azóta is). Azaz az biztosan hamis, hogy izrael katonailag meggyengítette a H-t, vagy annyira ráijesztett volna, hogy nem mer lőni. A H a szemet-szemért elvet követi, ha lőnek Libanonra, ő visszalő.

"A Hezbollah nevű iráni fiókszervezet térnyerésének [Libanonban] sem örülnek"

Érdekes ez az iránozás. A Hezbollah és pár szövetségese a szavazatok több mint 50%-át szerezte a legutóbbi választásokon (és csak azért nem nyerte el a parlamenti helyek többségét, mert vallási alapon egy-egy ember szavazata mást és mást ér, ez még a gyarmati időszak öröksége). Azaz lehet, h Irán támogatja, de AZ BIZTOS, hogy hazai erő.

"Libanonban is addig volt jó élet, amíg meg nem érkeztek a palesztin felforgatók"

Hát én a helyedben nem beszélnék a libanoniak helyében, még a végén megsértődnek. Olvasok pár libanoni blogot, ha valamit rühellnek, az izrael. A hezbollahot még a nem siíták is nagyon tisztelik, Nazrallah beszédeit tömegek figyelik stb.

" ennek ellenére folyamatosan Izrael elpusztításáról beszél az az elmebeteg"
Haha, vicces, most már "folyamatosan" beszél róla az "elmebeteg". Mekkora lufit lehet fújni egy (1) darab félrefordított mondatból :) Ahmedinedzsad egyébként minden, csak nem elmebeteg, inkább egy átlagosnál egy hajszállal okosabb (vagy inkább ravaszabb) politikus. A szóban forgó mondat pedig így hangzott: "A Jeruzsálemet elfoglalva tartó rezsimnek el kell tűnnie a történelem lapjairól". Ebben a mondatban nem szerepel sem izrael, sem az elpusztítása, ha valami, akkor az a bizonyos rezsim-váltás. Egyébként egy másik beszédében a Szovjetúniót hozta fel példaképpen arra, hogy hogy fog izrael eltűnni, és mint tudjuk, az előbbi felbomlása békésen történt, belső okok miatt.

"ez sok antiszemita szarnak Magyarországon is tetszik"

Kérlek, ezzel állj le, komolytalanná teszed a vitát. Az anticionizmus bizony NEM antiszemitizmus. Én konkrétan (részben) zsidó származású vagyok például, és anticionista, de a háború előtti zsidóság 80%-a is anticionista volt, nehéz azt mondani, hogy ők antiszemiták lettek volna. Ha már zsidóság, akkor ég a pofám izrael miatt.
balu_a_medve 2012.02.21 18:10:32
@efhábé:

"És egyébként a hudnáról tudod, hogy mi az? "

Tudom. Fegyvernyugvás határozott időre, és a másik fél de facto elismerése. Az, hogy az Mohammed idejében mi történt, 1500 évvel ezelőtt, nincs jelentősége, a régi szavakat tipikusan modern tartalmmal töltik fel (és ez nem csak az iszlámra jellemző természetesen). Ne feledd, az "iszlámizmus" egy meglehetősen modern jelenség, a múlt század 20-30-as éveire vezethető vissza ez a fajta értelmezése a vallásnak.

"A Hamasz nem csak egy szervezet, hanem Gáza kormányát is ő adja, az állami szerveket működteti, felelős a területe biztonságáért, "

Blablabla, ez bullshit, te is tudod. Izrael természetesen egy ürügyet keresett a tűzszünet felrúgására, és a vicc az, hogy még így is csak valami hajánál fogva előrángatott faszságot tudtak kitalálni. Ne feledd, Izrael az erő pozíciójában érzi magát, a HAmasz (vagy bármely szervezet) pár rakétája össze sem hasonlítható az izraeli erővel. Egyébként a Hamasz teljesen komoly és őszinte erőfeszítéseket tett a különféle egyéb szervezetek kordában tartására, és ez lényegében sikeres is volt. Ja, és a "black flag" akciókat sem zárnám ki teljesen, ezeknek komoly történelme van azon a környéken.

De tudod, hogy mi a poén? Nem ez volt a tűzszünet felrúgásának valódi oka. Izrael egy elég komoly támadást hajtott végre Gáza ellen, bombázás, behatolás stb., hivatalosan egy ilyen rakétára "válaszként". Na és ez egy teljesen egyértelműen szándékos akció volt, és a Hamasz ezt (joggal) a tűzszűnet felrúgásának értelmezte, és azonnal lőni kezdte izraelt. Na, és az izraeliek hülye pofát vágva azt mondták, hogy a hamasz felrúgta a tűzszünetet, amit egyébknt izrael hivatalosan sohasem ismert el.
Meghűlt bennem a vér, ahogy egy olvasói levelet olvastam, amit egy bizonyos Manthos úr küldött be az Economist szerkesztőségének. Ahogy írja: Az ország politikai elitje korrupt, ők és az általuk kedvezett szakszervezetek halmozzák fel a járulékokat és kedvezményeket, az állami…..
balu_a_medve 2012.02.11 10:56:53
@Énvezettem?:

"Nagy rákfenéje ez a dicső magyar "mi jobbak vagyunk a többieknél" érzéseknek..."
és
"De tényleg, hogy konkrétumokról beszéljünk, miben is vagyunk világhíresek?"

Dehogy vagyunk jobbak. Egy szóval sem mondtam. És nem ez a kérdés lényege. Jelzem, hogy anno, a 80-as évek végéig, a mezőgazdaságunk és oktatásunk az első 10-ben volt. De már elmúlt.

"Lásd be, ha mi tényleg olyan nagyon jó ország lennénk, akkor az angol, német vagy francia mesteremberek aggódnának azon, hogy az ő fizetésük mennyivel kevesebb, mint a magyaroké. "

Pontosan így is van. Jellemzően nem a magyar mesteremberek mennek ki (de ez sem áll kivétel nélkül), hanem az állások jönnek ide (illetve a környékre). Odakint folyamatosan, kb. 30 éve csökken az életszinvonal.

"Aztán, ha olcsóságról van szó, akkor sem minket választanak (ugye Kína és a távol-kelet), ha jól képzettségről van szó, akkor se (USA, Nyugat-Európa, Japán, stb.). "
Olcsóság és képzettség tekintetében a 90-es években jól álltunk. Most már egyre inkább a képzetlen munka kell, és ebben tényleg kína erős, bár ott komolyan veszik az oktatást is mostanában. Az usa meglepő módon a sweatshop típusú munkkákban egyre erősebb mostanában :)

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára:

"No, ndehogy az EU-t és IMF-et hibáztasd amiatt, hogy hihetetlen nagylábon éltek. Nézd meg milyen nyugdíjaik vannak. Jóval 1000 € felett. Hol van nálunk ilyen? S emellett, még hihetetlen lusták is a görögök."

Lófaszt. Propaganda, hangulatkeltés. Lásd korábbi posztok. A görögök se nem lusták (éppen ellenkezőleg), se a keresetük nem magas (se a nyugdíjkorhatár alacsony).

@orient:

"Igen csak pont a gyarmatországok menetelnek felfelé: Kína, Szlovákia, Csehek, Lengyelek, "

Kína helyzete speciális, már eleve egy nagyhatalom volt, nem gyarmat, és meg tudta akadályozni a gyarmati létbe való kényszerítést. Ha figyeled a híreket, akkor az USA most vadul kapálódzik, hogy valahogy "visszaszorítsa" Kína egyre növekvő befolyását. Líbia, vagy az általad emlegegtt szíria kínai és orosz befolyás alatt állt, nem véletlen, hogy basztatják (a homs-i mészárlás, és alapvetően a szíriai hírek jelentős része propaganda, többségében közönséges fabrikáció, hazugság.) A többi, általad emlegetett gyarmat, a szlovákok, csehek, lengyelek hasonló szarban vannak, mint mi, és maradnak is gyarmatok.

"Magyarországon mikor volt jobb élet, osztrák magyar monarchia alatt (gyarmatként), vagy a nagy szabadság alatt?"

A 80-as évekig meglehetősen magas volt az életszinvonal. A 90-es évek tömeges elszegényedést hozott. Az éhség (hihetetlen, a 21. században!) egy létező probléma vidéken. A szegénység széleskörű. Azt hiszem, hogy ez, ami most van, nem éppen a prosperitás. És nem nem specifikusan magyar probléma. A nyugati országokban pontosan ugyanez a tendencia, egyesek rosszabbul állnak (pl. USA, a népesség 16%-a élelmiszersegélyre szorul). Kuba egészségügyi helyzete jobb, mint az USA-é, és a világ élmezőnyében van.

"Érdekes elgondolkozni sok mindenen mielőtt szajkózzuk ezt a jobbik lózungot."

Kérlek, ne tulajdoníts nekem olyan álláspontot, ami nem az enyém. Semmi közöm a jobbikhoz, sem a jobboldalhoz, éppenséggel baloldali vagyok (persze nem úgy, ahogy az MSZP és LMP, melyek egyébként lényegében ugyanolyan jobboldali pártok, mint a többi).

@Mr.Moonlight:

"A kis országok rájöttek hogy a világ nem fog megtanulni pl. norvégul, nekik kell megtanulni angolul."

Nyilván. De ami biztosan nem igaz, hogy ők sokkal jobban képzettek lennének. Ausztráliában (a kontinens) épp az tűnt fel, hogy a BME-s okatatásom mennyivel jobb volt (90-es évek eleje, azóta szerintem sikerült nivellálni).

"A németek általában jól beszélnek angolul (a német és angol rokon nyelv)"

Kösz a kioktatást :) Természetesen tudom. Épp ezért nem nagy csoda, hogy az északi országokban kurva jól beszélnek angolul (lehet, hogy nem tudtad, de képzeld, azok is rokon nyelvek, sőt, az északi germánnak (Old Norse angolul, amikor még egységes nyelv volt) önmagában is jelentős hatása volt az angol nyelvre)
balu_a_medve 2012.02.11 11:39:55
@orient:

"nagy értesült információid vannak az "egyik" oldalról és vakon el is hiszed ami ott olvasol (forrást szándékosan nem említek)."

Világosíts már fel, kérlek, mert nem tudom, hogy miről beszélsz, tényleg fogalmam sincs. Nem egy forrásból szerzem be az információimat, sőt. Vagy Asad AbuKhalilra gondolsz? :)

"Szíria, amit állítasz az szín tiszta hazugság. Feleségem arab, évekig éltem Beirutban, többször jártam Szíriában. Sajnos a híreket Szíriáról hallasz azt szorozd még meg 100x és kb. az az igazság,"

Oké, azt elismerem, hogy nem közvetlen a tapasztalatom (de látom, a tiéd sem). Viszont ettől még lehetek jól értesült :), de az tény, hogy elsődleges forrásokkal nem rendelkezem, kivéve pár riportot, melyet szíriában járt újságírók írtak, illetve az Arab Liga jelentését, melyet nem nagyon idézgetnek, mert egyáltalán nem a propagandát támasztotta alá. Viszont azt a helyszínt ténylegesen felmérő arabok készítették, akik ráadásul nem voltak barátságosak a rezsimmel.

"fogalmad sincs Assad az oroszlán milyen népirtást végez jelenleg (milyet végzett az apja évekkel ezelőtt) a saját népén belül. "

Na, ez szinte biztosan propaganda (nem a régi vérontásra gondolok). Jelenleg egy (alapvetően külföldiek által támogatott) polgárháború van, és nem az az egyoldalú népírtás, ez attól függetlenül biztos, hogy azok a szírek, akiket te konkrétan ismersz, utálják Assadot.
balu_a_medve 2012.02.11 12:01:40
@Énvezettem?:

"Mutass légyszíves egy statisztikát, amely szerint 1980 környékén a mezőgazdaságunk az első tízben volt"

Sajnos most nem érek rá (vicces, de melóznom kell), a statisztikát már régen láttam, még a 90-es évek elején, nyomtatásban. Termésátlagokra vonatkozott, és felhasznált erőforrásokra. A magyar termésátlagok magasak illetve bizonyos esetekben kiemelkedőek voltak nemzetközi összehasonlításban, és az erőforrásfelhasználás nem volt mértéktelen (pl. az USA esetében a magas termésátlagok óriási erőforrásfelhasználással járnak). Ez alapvetően a természeti adottságainknak, a mezőgazdaság szervezésének (téeszek, "integrált" feldolgozóipar), a tudományos kutatásnak, és a tudományos eredmények szisztematikus alkalmazásának volt köszönhető. Ha megnézed, ennek a rendszernek szinte minden elemét szétbaszták (kivéve a természeti adottságokat, amit majd a globális felmelegedés fog elvinni).

"Én ezt nem így tudom. Ha most valaki Kínába megy, nem azért teszi, mert olcsó munkahely"

Hanem mert olcsó a munkahely. Amit leírtál, az pontosan ezt jelenti, csak bővebben kifejtve. A flexibilitás egy eufémizmus, jelentése: szarért hugyért dolgozik és bármikor ki lehet rúgni.

"Az, hogy a 80-s években viszonylag magas volt az életszínvonal csak az mondja, aki annak idején nem járt tőlünk nyugatra."

Jártam, sőt éltem is. Most nem a fogyasztási cikkekről beszélek, hanem lakhatás, kaja, egészségügyi ellátás. Ez a 90-es években a 80-ashoz képest ZUHANT. Nyugaton is ez a helyzet mostanában.
A Homárnak sem rémlett, de tényleg van a régi T-Mobile csomagokon túlforgalmazási díj az ingen kedvező 0,11ft/10Kb áron. Az új csomagokon elvileg már nincs ilyen, de naiv ügyfélnek még pont sikerült egy nap alatt felélnie a 3 gigás havi keretet:T-home előfizetéshez akcióban…..
balu_a_medve 2012.02.08 17:20:02
Emberek, fejemkoppan azasztalon, mennyi hülyeséget írtok. Én régi mobilnet-használó vagyok a T-nél, informatikus, úgyhogy pontosan tudom, hogy az egész rendszer, az SW-vel és HW-vel együtt úgy szar, ahogy van, és csodálom, hogy nem informatikusok be tudják egyáltalán indítani. Az sms a stickre meg különösen röhejes, hiszen a jóember egy ELŐFIZETÉSHEZ vette kiegészítésként, akcióban, azaz volt egy telefonként használt előfizetés is hozzárendelődve.

Többen azon vergődnek, hogy igenis lehet stick-re sms-t küldeni. Hát, kéremszépen, ez irreleváns érv. A posztoló sem mondta azt, hogy nem lehet. Csak annyit, hogy a nyilván a fasza se számított rá, hogy oda küldenek, és valszeg a szoftver sem jelezte neki, és itt nagyon is felmenteném a posztolót, a szoftver baromi szar, az első verzió frissítés nélkül nem is működött (!!!!) (ja, mac, támogatott), és amikor ment, akkor is megbízhatatlan volt, és gyakran lefagyasztotta a gépet (ismét: mac, nehéz fagyasztani). Mostmá kb. a 23. frissítésnél tartok, a fél netet átkutattam olyan driverért, ami megy, végül a gyártótól szereztem, ami egy külön nyomozás volt, hiszen a webnwalk brand alatt ment a cucc, és több gyártó csipjeit is használja a T (a gyártó abszolút korrektek volt egyébként, és adott egy relative stabil drivert-szoftvert). Ja, még egy dolog: a posztoló (mobil)netet vett, nem sms-ezni akart.

A másik baromság, amit nagyon sokan írnak, hogy "aláírta a szerződést, tudta, mi lesz, ha túlforgalmaz, biztos sok pornót nézett, megérdemli". Akik ezt írták, azoknak szövegértelmezési problémái vannak. A posztoló konkrétan leírta, hogy a szerződési feltételek a NETEN vannak, és azok az alkalmazottnál KEDVEZŐBB árat jelölnek meg, továbbá szóbeli tájékoztatást is kapott arról, hogy túlforgalmazás esetén nem kell izgulnia, mert csak lassítják a netjét.

Na csá!
balu_a_medve 2012.02.08 18:03:44
@karnak:

"nem irta h mac es ha jol emlekszem azt sem maga irta at maganak a linux-at ugy, hogy az ne jelezze az sms-t"

Tökmindegy, hogy mac vagy nem. Az adott chipset-tel a win sem működött jól (panaszkodak is). De jelzem, hogy amikor működött, akkor sem jelezte az smseket, én is csak később fedeztem fel, hogy ilyen van. (mert egyrészről örültem, hogy megy, másrészről én netezni akartam, nem smsezni :) )

"ha valaki arra nem kepes, hogy megnezze, mennyit fogyaszt, azaz mennyit forgalmaz, akkor hogy is van ez? "

Hol nézze meg? Rákérdezett, ott megnyugató választ kapott, és később a neten sem talált mást. Éppen ez az: a szerződésben a netre hivatkoznak.
balu_a_medve 2012.02.08 19:08:13
@karnak:

"ok, mondom, nekem soha semmi gondom nem volt, 4 fele stick-em volt"

Oké, ez természetesen simán lehet. Egy csomó ismerősömnél ugyanez: bedugja, aztán megy. De jópárnál nem (állandóan engem basztatnak, hogy segítsek már nekik), és vadászgatni kell a drivert stb.

A forgalmi adat tájékoztató jellegű, ráadásul én úgy vettem észre, hogy csak sessiont mér (bár az utóbbi időben nem figyelem, továbbá ez a méricskélés erősen kliensfüggő).
Mottó: Ha a magyar médiában meghallom a BBC-t emlegetni, menten a revolveremhez kell kapnom. Természetesen nem a brit közszolgálat világszerte — méltán — modellértékűnek tekintett működésével van baj. Hanem azzal amire fel- és kihasználják. Mióta 1996-ban az…..
balu_a_medve 2012.01.30 23:11:32
@Jack Potata:

Csá Jack! Kedves, személyeskedő indításodra egy vidám "lófaszt a seggedbe" a válaszom. Az érdemi kérdésekre rátérve:

"az egy hír, és mint ilyen, a klasszikus újságírás szabályai szerint prezentálja az elérhető tényeket, és harmadik fél véleményét. a bbc nem állít, nem mond semmit, a bbc a hírvivő."
Hírvivő, my ass, hogy az angoltudásommal is villoghassak egy picit. A hírek, tények, faktoidok (tényszerűségek :) ) tálalása, egymás mellé rakása, szelektálása természetesen önmagában is véleményközlés, és mivel az újságírásban járatosnak mutatod magad, tudnod kell, miről beszélek. A BBC "pártatlansága" az angolszász világban jelentős részben annak is köszönhető, hogy a véleményt (ti. az uralkodó propagandát) nem dörgöli az orrodba, mint az USA média, hanem finoman adagolja.

Konkrétan Irán esetén a "központi irányvonal" az, hogy a vele kapcsolatos problémák, és úgy általában az egész feszültség oka maga az agresszív Irán, blablabla. Ez természetsen nem igaz, a tények gondos vizsgálata ezt nem támasztja alá, sőt. (Kiterjedt, angol nyelvű, könnyen elérhető irodalma van a témának, köztük az IAEA kiadványai, az utóbbiak vicces módon még sohasem állapították meg a NPT (ez meg mi??? :) ) megsértését.)

De persze a tények nem sokat számítanak. A BBC a hír kb. 20%-át egy olyan véleménynek szenteli, mely szerint maga Irán lép fel agresszívan, holott még a mainstream média szerint is lényegében folyamatosan fenyegetik (a releváns eufémizmus szerint: all options are on the table, hogy megint villoghassak). Ez a 20% ráadásul egy olyan szakaszban jelenik meg, melynek lényegében csak az a célja, hogy KIEMELJE ezt a véleményt, annélkül persze, hogy ezt kimondanák, és így már a hír kb. harmada hordozza az egyik legfontosabb propaganda-pontot.

Kiválóan gyakorolhatod az angol nyelvet például a következő oldalon:
www.medialens.org/
ahol brit újságírók kivesézik a mainstream média (köztük a BBC) viselt dolgait, és hamar rájöhetsz, hogy ez a pártatlanság egy rossz vicc.
balu_a_medve 2012.01.31 23:04:06
@Jack Potata:

"kit érdekel a véleményed az iránnal kapcsolatos nyugati külpolitikáról?"

Kérlek, ne vidd félre a vitát. Ezt természetesen illusztrációnak szántam, ha még nem esettt volna le.

"a hír semmiféle agressziót nem tulajdonított iránnak"

Azt elismerem, hogy ez a konkrét hír nem nyíltan teszi ezt, de Irán bemutatása a nyugati (és magyar) médiában egy általános, ki nem mondott keretbe illeszkedik, ti. Irán agresszív, Izraelt el akarja pusztítani, irracionális, vallási őrültek, terror stb., gondolom ismerős. Ez a cikk tökéletesen beleillik ebbe a keretbe. A tények, vélemények ilyen-olyan tálalása a BBC legfőbb eszköze, de a füllentéstől sem riadnak vissza, pl:

news.bbc.co.uk/2/hi/middle_east/8324511.stm

"Iran agreed to open the site to monitoring at talks with the five permanent members of the UN Security Council plus Germany in Geneva on 1 October."

Természetesen Irán pontosan azért jelentette be az IAEA-nak az adott "site"-ot, hogy az IAEA monitorozhassa azt, nem is kellett ebbe külön beleegyeznie, és nyomást sem kellett rá gyakorolni. Magyarul a fenti mondat hazugság (vagy, ha enyhébben fogalmazunk, füllentés). Egyébként ha tényleg nagyon sok bullshitet akarsz látni (hírként tálalva), akkor a Qom (Fordo) dúsítóval kapcsolatos BBC-hírekben láthatsz.

Ettől a ponttól kezdve sajnos elkezdesz vagdalkozni, bár az érvekkel eddig sem bántál bőkezűen. A faszságaiddal nem nagyon szeretnék foglalkozni, de azért egy dolgot kiemelnék, mert az még a szokásosnál is jobban mellément:

"e viszont tudod az igazságot jól. tipikus agysérülés a magyar jobboldalon"

Szóval öcsi, mondd már meg, kérlek, miért hiszed azt, hogy jobboldali vagyok! Mert kibaszottul nem vagyok, és nem értem, hogy az ilyen seggfejek, mint te, miért hiszik ezt. Pontosabban értem, te, és a hozzád hasonló gyökerek igen egyszerűen látják a világot, és ha valaki ellentmond, akkor az biztosan valami fasiszta-antiszemita izé.

De ez nem igaz. Baloldali vagyok, és mielőtt nekiállnál judeobolsevista lófaszról delirálni, jelentem, hogy történetesen zsidó is vagyok.
A jugoszláv légitársaság (JAT) 367-es, Stockholm és Belgrád között közlekedő járatának McDonnell Douglas DC-9 típusú utasszállító repülőgépe 1972. január 26-án a Német Demokratikus Köztársaság légterében felrobbant, a levegőben kettétört, és alig egy perccel délután…..
balu_a_medve 2012.01.26 20:19:39
@bikmakk: "A DE... utáni rész ha nekem szólt, akkor annyi a válaszom, hogy készséggel elhiszek bármit, illetve annak az ellenkezőjét is, ha látom a bizonyítékokat."

A német vizsgálat nekem nem tűnt különösebben meggyőzőnek. Viszont tipikusnak találtam azt a módot, ahogy az incidens magyarázatához a kétségeket hozzáfűzték, már a kezdetektől. Vegyük sorba a tényeket: a terrortámadás (nyugati titkosszolgálatok támogatta szélsőjobboldali szervezetek által) egyáltalán nem valószínűtlen magyarázat, több ilyen is volt (lásd Cubana 455), és a csehek (akik NEM voltak a jugoszlávok szövegségesei) bizonyítékot is találtak rá. Innentől minden más összeesküvéselmélet, és hogy hihető legyen, komoly bizonyíték kell. Magyarán: jól mondtad, csak éppen fordítva, szeretném látni a bizonyítékokat.

A "Nyugatnak" természetesen a maszatolás volt az érdeke, ami alapvetően a különféle tényszerűségek (faktoidok :) ) sajtóban történő teregetéséből állt. És hát a mai közhagulatba különösen jól illeszkedik a hivatalos verzió megkérdőjelezése, magyarán még a gyengécske magyarázatok is hamar teret nyernek, különösen, mert a hivatalos vizsgálatot végző rezsimek (csehszlovák és jugoszláv) már nem léteznek, védekezni sem tudnak, sőt, aktív befeketítés célpontjai.

JA, és még valami. Az, hogy a horvát nacionalisták az esemény után vállalták a cselekményt, nem jelent semmit, az ilyen "bevállalások" tipikusan utólagosak. Persze lehet, hogy nem horvát nacionalisták voltak valójában, de ennek ellenére nem igaz, hogy senki sem vállalta.
balu_a_medve 2012.01.27 12:33:02
@bikmakk: "De hiszen senki sem vállalta." Ne légy naív :) Ezek nem a kereskedelmi és iparkamaránál bejegyzett csoportok, ahol a vezetőnek aláírási címpéldánya van. A vállalások TIPIKUSAN úgy szoktak történni, ahogy itt is: egy ismeretlen férfihang felhívj egy újságírót.

"Nekem személy szerint a hivatalos verzió valószínűbbnek tűnik, mint az ezt megkérdőjelező alternatív elméletek [...], azonban miért ne számolhatnék be a cáfolatról is?"
Jogos, bár "cáfolat" helyett én "ellenvéleményt" mondanék.

"Hogy úgy mondjam: nem teszem le nyugodt szívvel a voksom, csak fenntartásokkal."
Ebben tökéletesen igazad van.

"Elméletileg meg az is hazudhat, akinek nem fűződik érdeke hozzá,"
Ebben is igazad van ugyan, de ha egy alternatív "magyarázat" állandóan fel-felbukkan, akkor ott inkább érdekek lehetnek a háttérben. Még akkor is, ha az adott véleményt látszólag (vagy ténylegesen) őszintén képviselik. Ugyanis a mainstream-hoz közelállóknak sokkal több alkalmuk van a véleményük képviseletére. Pl. Fukuyama vagy Huntington (vagy az újságírásban Thomas Friedman) valódi nímandok, aztán mégis mekkora hírük van. Amit a forrásokról írtál, viszont teljesen igaz.

Összefoglalva: úgy nézem, nincs köztünk nagy véleménykülönbség, talán a hangsúlyok mások.
Bár már több mint egy éve a magyar közélet egyik erős hangadója az Egymillióan a magyar sajtószabadságért Facebook csoport, céljait és működését még mindig rengeteg találgatás és félreértés övezi. Ez egyáltalán nem meglepő, ha létrejön egy szervezet, amely…..
„Az ilyen gondolkozású nép, mint afféle egyeduralkodó, kizárólagos hatalomra törekszik, mert nem áll a törvény alatt, despotává lesz, s így a hízelgők tesznek szert tekintélyre; olyan is ez a demokrácia, mint a monarchikus formák közt a türannisz. Ezért az erkölcse is…..
balu_a_medve 2011.11.03 18:46:53
@odamondó:

Szia! Kösz a normális, vitatkozó hangnemért, és elnézést, ha az utolsó, neked szóló bekezdésemben kissé erős voltam.

"Nyílván van fiktív része is a kölcsönnek de azért nem gondolod, hogy nagy része az kamu?"

Nézd, a dolog, hogy is mondjam, józanul nézve tökéletesen fiktív a modern pénzvilág. Ha belegondolsz, önmagában az, hogy elismered, hogy van egyáltalán fiktív komponens, meghökkentő kéne legyen. De a dolog nem erről szól. Vegyük példának Magyarországot, azon belül is az ingatlanpiacot. Az árak eszetlen növekedésnek indultak. Ahhoz, hogy valaki lakáshoz jusson, kb. a "valós érték" dupláját-háromszorosát kellett megfizetni. Ezek az árak valójában fiktívek voltak (az usa-ban négyszeresére-ötszörösére nőttek az árak 10 év alatt!), a fedezet, az ingatlan, nem ért annyit, ez az, amit most is nyögünk.

Az átlagember (magyar, de ismétlem, ez nem magyar jelenség, nekünk az enyhébb változat jutott) hirtelen kurvára eladósodott a nagy semmire. EGy bazi nagy fiktív árat kellett megfizetnie, egy kölcsönnel, melynek a pénze egyékbnt egy hasonló fiktív kölcsönügyletet tartalmazott fedezetként (becslések szerint a forgalomban lévő pénznek kb. 1-2%-ára van valódi fedezet!).

Ismétlem, a pénz, amit adtak, egy kölcsönügylet "megsokszorozódott" pénze volt. A pénzcsinálás a bankoknál úgy történik, hogy te beraksz 10 forintot, akkor ő kölcsönadhat 100-at. Aztán elérték azt, hogy még 10 forintot sem kell beraknod, kötvényt bocsátanak ki a gipszjakab által felvett kölcsönre, és annak a 10-szereséig tudnak újabb kölcsönt adni. Persze ez egy kurva nagy kártyavár, ami egy fingástól bedől, lásd az amúgy viszonylag kisméretű görög gazdaságot és adósságot.

Ha ezt végiggondoltad, akkor rájöthetsz, hogy itt mintha a levegővel kereskednénk, és az összedőlő kártyavárat akarják mindenáron megmenteni a bankok (és a nekik felelősséggel tartozó kormányok :) ). Hiszen ez a nagy fiktív semmi el fog tűnni, és valakik nagyon rosszul járnak. Hát legyen ez a mezei átlagember, az úgy sem tud semmit sem tenni, neki nincs felelős kormánya, ami fellépne az érdekében. Az összes nyugati kormány (ideértve m.o.-t is) valójában a gazdasági elit kormánya.

"800 eurós nettó fizetésért hungáriában vérre megy a harc, ott tiltakozás van és hiszti miközben az ország maga nem termel egy marék krumplit se."

Kérlek, ne kicsinyelj le olyan embereket, akiket egyékbént nem ismersz. Szó sincs lustaságról, nem termelésről. Ez egy sztereotipia, amit nem indokol egyébként semmi, de a görögellenes propagandában jól jön. Az 1500 eurós fizetés egy hivatalnoknak szerintem nem sok, ez kéne az alap legyen. Többet mondok, ha ez alatti a fizetés, akkor az a hivatalnok úgy is beszedi a különbözetet a kenőpénzből. Ja, és az adófizetési morál... Azt a pénzt a korrupcióban be is szedték. A görögök igenis teljesen normálisan adóztak, csak más csatornákon ment a pénz, de a kezdőpont és a végpont kb. ugyanaz volt.
balu_a_medve 2011.11.03 18:55:39
@Schindler Pistája:

"eltartottak köréből elegánsan kihagytad az örök kárpótlásra jogosult kiválasztottakat és a bodzaszedő segílyeseket."

Barátom, elmész te a picsába
balu_a_medve 2011.11.03 19:13:33
@odamondó:

"Európa amerika kolóniája bábkormányokkal meg pártokkal az élükön csak ezt nem fogja beismerni senki."

Mi a fenéért vitatkozunk mi EGYMÁSSAL? Hiszen ugyanazon az oldalon állunk :) A különbségek - asszem - inkább csak felszíniek.

@kukatr:

"Ha meg van exportálható nyersanyag, akkor könnyebb kilábalni a válságból. "

Ez biztosan így van, de ugyanabból a cikkből hadd idézzek egy másik mondatot:

"Argentina’s growth was based on the expansion of domestic consumption, increased manufacturing exports to regional trading partners as well as traditional agro-mineral exports to Asia"

Szóval a dolog azért több lábon állt.
Számos lakossági panasz után döntött úgy a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH), hogy 2012 januárjától a Magyarországon futó X6-os BMW-kre is kell irányjelzőt szerelni.   „Faszkivan a sok hivatalnokkal! Egy részeg vak is látja merre megyek nem!? A jetskimen sincs…..
balu_a_medve 2011.10.24 15:44:46
@Sajtkukac:

"Egyszerűen nem értem az egész cikket. Én úgy tudtam (ill. láttam), hogy Audira, BMW-re, Merdzsóra és Volán buszra egyáltalán nem vonatkoznak a KRESZ szabályok."

10 perce röhögök
Már a 2006-os önkormányzati választás utáni, 2010-ben súlyosbodott színházi kinevezésekkor elkezdtem gyűjteni az adatokat a színházigazgatók kinevezéseiről. Aztán a VI-os kategória körüli Vidnyánszky-haláltánc után belekezdtem egy posztba a színházi kultúra és a…..
Moammer el-Kadhafi most kedden elfoglalt palotája nemcsak, hogy szegényes és ütött-kopott volt, hanem spártaian kényelmetlen. A diktátor a "megtakarított" pénzét inkább svájci bankszámláiban kamatoztatta és villájának atombiztos alagútrendszerére fordította. Kadhafi…..
balu_a_medve 2011.08.28 22:31:03
@Lakatos Ásztonmártin: nálad a pont, testvér :)
balu_a_medve 2011.08.29 09:33:29
@Lacusru:

"Mert sok embernek szent meggyőződése, hogy ha a fogához veri a garast és inkább a svájci számlán gyűjtögeti a pénzét, akkor azt majd viheti magával a túlvilágra..."

Semmi bizonyíték nincs rá, hogy lett volna svájci bankszámlája milliárdokkal. Több cikk címében írták ezt, de magában a szövegben semmi konkrétum nem volt. Minden jel arra mutat (pl. a "palotája" is), hogy Kadafi nem a saját meggazdagodását tartotta szem előtt.
„Baromira nincsen szó itt semmiféle felháborodásról a lelőtt díler miatt, egyszerűen tudták, hogy a rendőrök Tottenhamben vannak, és nem tudnak idejönni." (Index)   „The things you own, end up owning you.” (Tyler Durden)    Van, vagy volt ez a…..
balu_a_medve 2011.08.24 16:58:48
" Nos, fordítanék: egy elnyomott, kizsákmányolt, önmagát senkinek érző zavargó nem akar mást, mint kizsákmányolni."

Ne haragudj, de ez mellément. Semmi ilyen nem következik az általad idézett forrásokból (sem a többiből, melyeket olvashattunk az események alatt). Fogyasztani akartak, de ebből hogy jön az, hogy kizsákmányolni is szerettek volna?

"Ugyanis ha valamit illik, akkor az bizony a munka, kicsi csuklyás bumbikáim, és nem a birtoklás. "

Ez természetesen mindig előjön. Az viszont nem, hogy ezeknek a fiataloknak az élete lényegében tök reménytelen, nem volt vesztenivalójuk. Az oktatást lényegében leépítették, ami ért valamit, azt fizetőssé tették, stb. Az ipar, ahol dolgozhatnának, ugyancsak lényegében leépült az outsource-ing miatt. Semmilyen jövő nem áll a fiatalok előtt.

Természetesen a legegyszerűbb ostoba tombolóknak beállítani őket. Az egy dolog, hogy az elégedetlenségük ilyen módon "csatornázódott ki". Ennek részben az az oka, hogy semmilyen politikai alternativa sem állt rendelkezésükre. Egész egyszerűen nincs olyan politikai párt (nem csak Angliában, itthon sem), mely ezeknek a fiataloknak (és tágabb értelemben a szegény többségnek) az érdekeit képviselné. Emiatt aztán a legegyszerűbben jön elő az elégedetlenség, tombolásban, fosztogatásban. Nincs, aki valóban vezethette volna őket.

Másrészt viszont az elégedetlenség valós, létező dolog, a megjelenésétől függetlenül.
A Barca-Real tömegbunyóba beszállt a portugál edző is, aki „gyönyörűen” a saját képére formálta csapatát. Videó!  Hajtás után a meccs jelenetei! A spanyol Szuperkupa-döntő…..
balu_a_medve 2011.08.18 14:17:44
@kandel: Ja, a mindig normális Özil tegnap szar volt és ideges. Szerintem ő többet ér, mint a Cé meg Benzema együtt, sokkal intelligensebb náluk, de most vhogy nem ment neki. Aztán meg kár, h beszállt a bunyóba
Remek, sajnos nem beágyazható videót találtunk, amely szépen összefoglalja, hányszor segítették a 2009/2010-es BL-szezonban a játékvezetők José Mourinho akkori csapatát, az Intert. Fogalmunk sincs, hogy történhetett, hogy egy teljes szezonon át ilyen tendenciózusan tévedtek…..
balu_a_medve 2011.04.30 06:51:54
@Macilaci12:

"Amúgy a szerdai meccsen egyértelműen kiállítás járt Pepe esetében / hiszen már a szándék is büntetendő"

Na végre, egy értelmes ember, már a tököm kivolt a sok rinyálótól: "a lassításon látszik, hogy hozzásemééééért..."
A dróton túl Gripen 2011.04.18 18:01:00
Nincs elég repülőgép ennek a büdös Khadafinak a lebombázására, hiába kérnek az angolok meg a franciák a NATO-tól, mi meg itt ülünk egy század Gripenen. Értem, hogy ez nem olyan egyszerű, mert nyilván nem repülnek eleget a pilótáink - valaki azt mondta a napokban, hogy csak évi…..
balu_a_medve 2011.04.19 08:49:02
@Szlankó Bálint:

"Pedig most nagyon kéne a repülő, mert ha ez az elmebeteg legyalulja Miszratát", "ez az orult mindenkit elintez"

Ne haragudj, de most árnyékra vetődtél. Először is, a Human Right Watch szerint szó sincs mészárlásról, éppen ellenkezőleg, Kadhafi erői - úgy tűnik - valóban a lázadókkal harcolnak. És a HRW nem Kadhafi jobbkeze. Másodszor is, miért is őrült Kadhafi? A nyugati propaganda általában őrültnek állítja be azokat a harmadik világbeli vezetőket, akiknek az országa az éppen aktuális célpont, de a valódi megnyilvánulásai alapján az öregnek semmi baja, sőt, megvan a magához való esze. Egyfajta jóléti államot épített Líbiában, az olajbevételekből finanszírozva, na, ezt most basszák szét az amerikaiak. Nem baj, ha ehhez nem asszisztálunk.
balu_a_medve 2011.04.19 21:25:38
The good die young Fos délután 2011.01.21 19:00:00
 6-kor vagy 8-kor8-kor felkeltem, azt hittem, Magdi már rég lelépett. Otthon volt. Azt állítja, hogy beteg, vagy az lesz, nem volt ereje elmenni. Remélem, tényleg így van, nem miattam nem tudott felkelni.10-re megyek Ágihoz a subtitling papírjainak aláírása miatt, addig még van…..
Newsbreak: reggellel indult a napHőstett: 7 előtt keltem magamtól. Margit hangosan nézte a hiradót. Talán egy finom jelzés, hogy keljünk fel? Közölte, hogy siet, úgyhogy kapjuk má össze magunkat (nincs kulcsom). Kevikét is sikerült felkeltenem. Nem akar oviba menni. Hát ezt nem…..
  Kreativitási díj az OTP-nekReggel 9 előtt sikerült felkelnem, rekord az utóbbi időben.Eltámolyogtam a bankba, ugyanis mostanra már meg kellett érkeznie a kártyáimnak. Hát megérkeztek, Töhötöm, kedvenc bankosom, furcsa mosolyával mutatta az új cégest, ahol a…..
Rengetegen élnek együtt elviselhetetlen barommal. És szinte ugyanannyian értetlenkednek emiatt:„Egy ilyen emberrel/nővel én egy percig sem bírnék együtt maradni!" Meg: „Az nem érv, hogy a gyerekeket megviselné a válás. Ez önáltatás, egy civilizált válás…..
Az Apple alig két nappal az előző frissítés után kiadta a 10H574-es buildjét az OS X 10.6.5-ös verziójának, még egy lépéssel közelebb kerültünk tehát a végleges verzió megjelenéséig. Az Apple azt szeretné, ha a fejlesztők elsősorban a 3D-s megjelenítésre, a nyomtatásra, a…..
A Zugügyvédben kellően kitárgyalták a fiatalkorúak szabálysértési örizetbevételének témakörét egy előző posztban. Anyánk, az Index cikke szerint a gépezet beindult. Csak nem úgy, ahogy sokan elképzelték, decens szülők gyerekeivel tesztelték a romagyerekek ellen alkotott…..
balu_a_medve 2010.09.03 15:38:53
@50-es anyuka:

"hadd tudja csak meg MINDENKI: nincs kivételezés."

Gratulálok mindenkinek, egy szociális problémára sikerült egy nagyon szép választ adni. Természetesen a probléma ettől még nem fog megoldódni, csak pár faszfej politikus sikeresen rájátszott jópár marha félelmeire. Ismét: grat.
balu_a_medve 2010.09.03 15:42:42
@Julioo:

"Ha mindez a roma kisebbséggel történik, lett volna belőle hír?"

nem.