Regisztráció Blogot indítok
Adatok
lajthabalazs

71 bejegyzést írt és 28 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
2013 óta választható a Kisadózó Vállalkozók Tételes Adója, közismert nevén a KATA. Nincs még egy adónem, ami körül ennyi tévhit, és félreértés lenne. (Magát a Katát honlapunkon, és itt,  ezen a blogon is oda-vissza kiveséztük már, ezért részletesebben itt és most nem megyek bele) Kezdjük az első…..
A VV Csoki néven ismert vellalakó a bekerülésekor forgatott kisfilmben azt mondta, hogy Szavazzatok rám, néger vagyok! és ezen a platformon tolta eddig a szekeret odabent, levarrt két vagy három lakót (VV Krisztiánt nem számoljuk bele, de sanszos), majd testi épséget veszélyeztetett és kizárult. A…..
Orbán egyik bürokrata-kinövése "nyílt kereszténygyűlöletet" tapasztalt tegnap a Kossuth téren (mármint a parlament épületén kívül), nyilván nem függetlenül a strasbourgi merénylet kormányfői értékelésétől, noha a strasbourgi merénylet mélyebb analízise, khm, még várat magára, legalább annyiban, hogy…..
Aki megtanulta az első leckét a startupokról, tudja, hogy globális piacra kell tervezni. Sok startupper ennek megfelelően két felhasználói csoportot céloz: ingyenes vagy freemium alkalmazásoknál a "mindenki", fizetős szolgáltatásoknál vagy fizikai megoldásoknál pedig a "25-35 év…..
A világ tele van problémákkal. Minden ember egyedi, egyedi igényei és nehézségei vannak. Ezért a globalizált piacra tervezett tömegtermékek mellett virágkorukat élik a niche termékek: ha egy probléma csak az emberek 0.01%-át érinti, az is 720.000 potenciális felhasználót jelent.…..
Learndom Design Thinking 1. 2014.10.23 11:17:15
Könnyű beleszeretni egy ötletbe, egy megoldásba. Aztán megkeresni hozzá a problémát, amihez a felhasználói kör már adja magát. Egy mobil appnál az üzleti életképesség sem kérdés: a sok felhasználó hozza majd a reklám-bevételeket, mindig ott a freemium modell, és ha minden…..
Ahogyan a korábbi években, most is kint leszünk a Kutatók Éjszakáján. Az Edudroid az Ericsson-nal együttműködésben az Ericsson Irinyi József utca 4, -i épületében állítja ki érdekességeit. A standunkon az érdeklődők játszhatnak a  már jól ismert DroidFoci-val. Érdemes…..
Learndom 4. nap: csapatépítés 2014.09.19 08:07:28
Ezt nem lehet megkerülni. A csapatot fel kell építeni. Meg kell teremteni egy bizalmas közeget, ahol bátran szárnyalnak az ötletek, mindenki képes megnyílni, figyelni a többiekre, elfogadni azok hibáit, megismerni errősségeit és építeni rá. És mint azt már megtanultuk, ennek a…..
Learndom 2-3. nap: jetlag 2014.09.15 21:25:27
A pénteki egész napi ácsorgás, és a késői fekvés egy kicsit kiütött, szombaton ki sem mozdultam otthonról, haladtam a feladatok programozásával - nem elég gyorsan - és létfenttartottam. Ennek egyik eszköze a Nürnberger Rostbratwurst volt, salsa szósszal, és a szegény ember…..
Learndom 1. nap: networking 2014.09.14 09:32:07
A berlini nulladik napomat követő első nap a program szempontjából volt nulladik nap. A gyorsítás - accelarator program - csak hétfőn indul. 12.-én egy könnyed városnézéssel nyitottuk meg, és a Social Impact Lab éves partyjával zártuk a napot (és kezdtük a következőt). A…..
Learndom 0. nap - first contact 2014.09.13 10:03:09
A gép 14:00-kor indul. Előző nap este Attila csomagolt be nekem, így ma délelőtt először ki kellett ürítenem a táskát, és utána kezdetét vette a pakolás. Ami helyet kapott: úszószemüveg, mászócipő, matematika és számításelmélet könyvek. Ami végül nehéz döntések…..
Az Informa előrejelzése szerint idén év végére átlagosan kétszer annyi üzenetet küldünk majd különféle mobiltelefonos alkalmazásokkal, mint ahány SMS-t. Az elemző cég számításai szerint az SMS-ek száma 2013 végén a világon átlagosan napi 19,5 milliárd darab lesz, míg…..
Tegnap a Facebook az előzetes várakozásoknak megfelelően bejelentette, hogy milyen változásokon fog átmenni a közösségi oldal központi eleme, a Hírfolyam. Egyelőre csak várólistára jelentkezhetünk, ha ki akarjuk próbálni a sok újdonságot hozó változtatást. (Mint mindig, most…..
Sanna Quist svéd fotós találta ki ezt a projektet. Megkérte a barátait, hogy hordják össze a saját dolgaikat egy kupacba és mosolyogjanak a kamerába. Innen a megnevezés: Minden az enyém!”All I own”. Nagyon különleges fotók készültek, érdemes végignézni őket.…..
Vége a várakozásnak, kigördült műhelyünkből az Időkép mobil alkalmazása, melyen Nagy Lászlóval és Nagy Szabolccsal dolgoztunk az elmúlt hetekben. A felhasználói visszajelzések alapján akad még benne hiba, hiányosság, de összességében pozitív a visszhang. A közösség…..
A "Népesedési kerekasztal" ciklusból Emlékeztetőül: az aktuális hatalom időnként előáll azzal, hogy ő jajjdemennyire szeretné, ha a - jelentsen bármit is - középosztályban megnőne a gyerekvállalási kedv. És hogy ha valakinek lenne ötlete, hogy mitől, az ugyan,…..
lajthabalazs 2012.05.12 15:23:31
Egy Facebook ismerősöm osztotta meg e blog korábbi posztját, ami a román felsőoktatást magasztalja, és a Románia informatikai nagyhatalom voltát. 197 komment, 977 Like. Miért? Román-Magyar ellenségeskedés, a divatos "Menjünk külföldre" téma, amihez általában azok szólnak hozzá, akiknek nem is opció a külföldi munkavállalás (nyelvtudás, szaktudás vagy vállalkozó kedv hiánya), de szívesen vetítik ki saját rossz sorsukat a 25-30 éves jellemzően informatikai vagy mérnöki végzettségű értelmiségre, akiknek szerintük el kellene mennie ebből az országból.

És erre itt ez a remek írás, visszafogott, tárgyilagos, vidáman irónikus kis szösszenet, és sehol egy Like vagy hozzászólás. A kreatív, forrásait jól ismerő író művét a sarokba lökik, de ha egy vélhatően hozzá nem értő - elvégre ha valaki tudományos körökben mozogna, tudná, hogy a doktori téziseket nem utólag, hanem előre publikálják, és az eljárás legalábbis itthon a Műszkaki Egyetemen megköveteli a folyóiratcikket - író ír egy provokatív, minden konrétumot nélkülöző elcsépelt témát feszegető bejegyzést, azt felkapja a közösségi média péntek este fél tizenegykor is.

Szóval Like, és javaslom, hogy ha nem a népszerűség és a felhajtás motiválja a szerzőgárdát, hanem a segítő szándék, pozitív hangulat keltése, akkkor inkább efféle szösszenetekkel örvendeztesse meg a közösséget. És nyugodtan küldjön egy másolatot a jogalkotónak, területi képviselőnek, az email nem kerül semmibe, és ha véletlenül lesz foganatja - velem már előfordult, igaz kisebb léptékben ilyesmi - akkor az egyrészt egy jó kis sztori lesz, amit a megfelelő pillanatokban el lehet mesélni, másfelől pedig bearanyozza az ember napját.
lajthabalazs 2012.05.12 20:22:04
A jobbak közé tartozó hazai egyetem (BME) doktori iskolája (VIK) nem fogad el olyan disszertációt, aminek az eredményei előzetesen nem kerültek elfogadásra egy nevesebb folyóiratban, ezért fogadtam kétkedve, hogy ez a korábbi írásban szereplő román diáknál csak mint utólagos lehetőség merül fel.

"Bukarest Európa informatikai outsourcing fővárosa" ez valószínüleg egy rövid ideig igaz volt, kedvező adófeltételek és képzett koponyák vonzották a befektetőket, de ha jól tudom, a fellfutás hamar stagnálásba ment át, mert elfogytak az okos románok, és a kis ország nem tudta kitermelni a növekedéshez szükséges informatikust. Ezzel szemben idehaza van az Ericsson (telekom piacvezető) legnagyobb fejlesztőközpontja, 1300 fölötti fejlesztőgárdával. Van Tata, van NSN, van GE, Morgan Stanley szintén 1000 fő körül, hogy csak a nagy outsource-olókat említsem. E mellett szaporodnak a világhírnévre törő startupok, Prezi, UStream, LogMeIn, NavNGo.

"Idő kérdése, hogy mikor fognak elindulni a magyar fiatalok tízezrei külföldre." Idő kérdése már egy évtizede, valakinek mindig eszébe jut ezt a témát felhozni. Általában valaki olyan, akinek nem jó, és nem tartozik a kivándorlásra esélyesek közé. Akkor minek ilyet írni? Talán ettől jobb lesz az ország? Szívesebben maradnak az emberek? A kesergők jól megcsócsálják a témát, azok, akiknek lehetőségük lenne elmenni, de úgy érzik, hogy itthon is tehetnek még valamit a családjukért, városukért, országukért, meg nem érdekelnek igazán senkit.

A záró bekezdésig tényleg nem jutottam, árnyalja kicsit a képet, de segíteni semmiképpen nem segít, senkinek.
lajthabalazs 2012.05.13 10:33:36
@fuhur: Sajnálom, hogy te a Nemzeti Elhülyülés Rendszerében hülyülsz, választhatnál magadnak fejlődő pályát is, mindenkinek jobb lenne.
edudroid.hu Időkép Android App 2012.04.20 23:00:00
Nem haltunk ki, a hosszas hallgatás oka a túlzott elfoglaltság volt. Egyrészt az Ericssonnal együttműködve készült egy kutatási célokat szolgáló - szupertitkos - alkalmazás, ezzel párhuzamosan a szabadidőmben az Időkép prototípus-pályázat pályaművén dolgoztam Nagy…..
edudroid.hu Android IOIO 2012.03.21 22:37:13
Sok mindennel foglalkoztam az elmúlt hetekben, főként Androidos témákban, de sajnos megosztanom egyiket sem szabad, különböző irányú titoktartási kötelezettségek miatt.  Viszont ma reggel végre forrasztottam néhány LED-et, meg tápot az IOIO-mnak, és összeállt egy kis…..
Lapozgatás A pénz körforgása 2012.03.06 12:57:10
Előző bejegyzésem második fejezete szintén a Postán kezdődik, és két szállon fut - össze. Egy postás nagy köteg pénzzel indul borravaló-gyűjtő körútjára: a nyugdíjat viszi a munkában megöregedett néniknek, bácsiknak. Kapuról kapura, lakásról lakásra jár, kétszer…..
Nemrég olvastam Doransky blogjának legújabb bejegyzését. Felháborított. Még hogy humán erőforrás kizsákmányolása, alkalmazottak kisajtolása?! A blogger szerintem hibás következtetést vont le, amiért nem hibáztatható, hiszen az által hivatkozott BBC cikk forrás  két…..
Ma egy újabb SSH-hoz kötődő élményemet osztom meg veletek. Miközben itthon felügyeltem taknyos gyermekem, gondoltam biztonságba helyezem az egyik projektemet. Mivel már jó ideje git-et használok verziókövetésre, így a fejlesztőtársam által javasolt github-ra a local repo-mat…..
A Google Maps API egyre följebb kerül az Android tutorial-listákon, lassan a Hello World-öt is térképre fogják kirajzolni. Ezért lehet bosszantó, amikor a fejlesztésbe Windows platformon belevágó fiatal a Java 7.0 keytool-ját próbálja meg felhasználni a Google által elvárt MD5 hash…..
edudroid.hu Space Station v0.7 2012.02.23 15:44:56
 Elkészült egy újabb Edudroid alkalmazás, ezúttal egy játék. A SpaceStation-ben a játékosoknak az épülő Halál Csillagot kell megvédeniük a lázadók egyre keményebb hullámaitól. A gyenge pajzsgenerátor és a könnyű fegyverzet ebben nem sok segítséget nyújt, így a nyolc…..
Véget ért az első Android tanfolyam, amit a Centroszet segítségével tarthattunk meg. A 8-10 fővel tervezett tanfolyam végül 18 fővel indult, és így is voltak, akik már csak a második kurzusra kaphattak helyet. Szinte mindenki fel tudta venni az iramot, és sikerrel végezte el a…..
edudroid.hu Edudroid - reedited 2012.02.15 19:23:00
Ez a tavasz az újjászületés jegyében telik az Edudroidnál. Új vezetés alatt új oldalról közelítjük meg a hallgatói önálló feladatokat. Az elmúlt másfél év sikereiből és kudarcaiból tanulva mind a munkarenden, mint a célokon és követelményeken módosítva hatékonyabban…..