Regisztráció Blogot indítok
Adatok
stim

0 bejegyzést írt és 752 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Orbán Viktor kizárólag az erőben hisz. Ez persze csak a belpolitikájára vonatkozik. Külföldön ugyanis inkább hízeleg, alkudozik, ígérget, ott az erő alkalmazása nem hoz túl sok eredményt számára. De ez az állítás igaz lesz a közeljövőben itthon is, hiszen minden valószínűség szerint az ellenzéki…..
stim 2019.11.15 22:36:30
ahogy írtam korábban nem nagyon fogom figyelemmel kísérni a mindennapi politikai adok-kapok össszerzördüléseket. Nyugodtabb tőle az életem és más dolgokra koncentrálok. De ma volt a Puskás Aréna átadása és egy harapós kommenttel eléggé leszóltam az elmúlt évtizedek magyar fociját. Aztán láttam egy riportot a Nyilas Tibivel, Csányi Sándorral, eszembe jutott az a néhány Fradi meccs amin kint voltam:) a Disztlk és a Vidi nagy menetelése a 80-as években. Valóban távoli esemény már az angol-magyar és az Aranycsapat. Azóta már van színes tv. Sőt. De ez az aréna ez gyönyörű és rengeteg sporteseményt és baromi jó koncerteket lehet benne majd rendezni. Komoly előadók jöhetnek majd Budapestre ismét mint akkor amikor a Metallica koncertezett a Népstadionban. Igazi jó kis közösségi tér ahová többtízezer ember össze tud gyűlni fiatalok és idősebbek is ki-ki a maga előadóját megtalálhatja éss ugyanaz az érzés ragadhatja el az embert mint amikor több tízezer másik emberrel együtt bulizik a Sziget fesztiválon. Kellett már egy ilyen hely.
A focihoz nem értek, a meccset nem néztem (megnéztem volna de melóztam) de remélem felfelé fog ívelni a pályája a magyar focinak és sok örömet fog okozni mindenkinek. Szükség van közös pontokra, közösségi terekre amik közös élményeket, örömet okoznak az embereknek. Azok akik szívvel dolgoznak a magyar fociért nem érdemlik meg a mérgelődésemet, elnézést kérek érte. Kívánom, hogy okozzon ez az Aréna minél több embernek igazi élményeket:).
stim 2019.11.16 08:27:20
@morph on deer:
a riszpekt nem tud az lenni, hogy a másik véleménye marhaság :). Max. nem értek vele egyet vagy nekem más a véleményem :D

Én pont az elmúlt évtizedek miatt szkeptikus voltam a magyar focival kapcsolatban. De. Láttam a riportot a Csányi Sándorral és ő egy komoly üzletember aki elkezdte az OTP-t ott ahol volt és meg lehet nézni hol tart most, hová fejlesztette. Remélem ez lesz a magyar foci sorsa is. Belefektetnek, előbb-utóbb meglesz az eredménye. Persze, jó lenne már most is látni. Mennyivel elegánsabb lett volna egy győzelemmel felavatni az épületet. De ahogy ez az aréna is el tudott készülni és meg lehet nézni milyen szép lett úgy mindenben benne van a változás lehetősége. Vannak emberek akiknek nincs képzelőerejük és amikor valami nagy terv elkészül ami hosszú kitartást igényel akkor azt úgy érzik, hogy az egy csoda. Hiszen számára elképzelhetetlen. Nem tudja elKÉPzelni. Csodák márpedig vannak. El kell képzelni, ki kell találni, meg kell valósítani. Hosszan hinni kell benne. Ilyen ez a Magyarország is. Meg lehet nézni az elmúlt 9 évet mennyivel különb az előtte levő korszakhoz képest.

Feljebb olvastam a Borkai ügyről. A videót nem láttam de nagy meglepetés gondolom nem érne. Ha egy közösseég a család, a keresztény értékek mellett köteleződik el akkor véleményem szerint nem lehet menteni a dolgot. A politikai adok-kapok miatt kialakulhat egy reflex, hogy megvédem akik velem vannak akkor is ha hibáztak. De ez már nem krédó, ez már betyárbecsület. A házasság, a család és a keresztény értékrend nem erről szól. Filozófiai értelemben a jó azért jobb mint a rossz mert a következményei előnyösek. Aki ragaszkodik a rosszhoz az ragaszkodik a rossz következményekhez. Ez egy szexparti volt. Urizálás, ha úgy tetszik. A téma megítélésében sokaknak csak az irigység a szempont, másik az erkölcsöt kérik számon. Akik azt kommunikálják, hogy a liberalizmus szabadosságához képest a kereszténység és az erkölcs előbbre való azok ezt egyszerűen nem engedhetik meg maguknak mert hiteltelenné válnak.

Másrészt az olimpiai életjáradék megvonására tett kísérletek igazi aljas emberek ötlete. Akik a támadható politikai ellenfelet meg akarják egzisztenciálisan is semmisíteni. Aki ezt szeretné az egy szimpla irigy gazember aki más egzisztenciáját fenyegeti. Mert irigyli azt, hogy egy fickó több nővel szexelt az Adrián és esetleg politikai ellenfele. Ez egyébként egy normális országban marginális hír lenne. Az, hogy védik dagasztja a botrányt és akik védik a kettős mércéjükkel hiteltelenné teszik a liberális szabadosság vs. családközpontú modell retorikát. Aki elbaszta az így járt. Egy olyan párt amelyik családbarát az a családban hisz. Ez a hírek szerint nem úgy nézett ki.

És az, hogy nem közgazdasági számokról, munkahelyek számáról, az államadósság csökkentéséről esik szó az azért van mert az ellenzék nem tud belekötni a kormány érdemi munkájába, a kormányzásba. Ezért egy vidéki polgármesterjelölt szexkalandjával vannak elfoglalbva mint gumicsonttal mert a jó gazdasági számokkal, a reális kormányzással nem tudnak mit kezdeni. Az támadhatatlan. Persze egy olyan választás után is kiejtik a szájukon, hogy diktatúra van ahol a fővárosban éppen nyert az ellenzéki jelölt de akinek a levegővétel egyenlő a hazugsággal azoktól már megszoktuk. Ez alapzaj, nem is kell vele foglalkozni. Ők ócsárolni tudnak meg szexjelenetekkel kampányolni amihez lássuk be nekik semmi munkájuk, eredményük nem fűződik:)

A kormány meg építkezni tud, kézben tartani a gazdaságot, munkahelyeket teremteni, hogy az emberek dolgozhassanak és hazavihessék a fizetésüket a családjuknak. Az elmúlt 9 évben 850ezer munkahellyel lett több az országban, ennyivel többen adóznak. Segély helyett munkahely.

Én tudom, hogy néhány embert kurvára zavar, hogy dolgozni kell. Engem nem zavar.
stim 2019.11.16 08:56:46
@savanyú a narancs ( Villanyfényes):
Az olimpiai életjáradékról beszélek. Merthogy olimpiai bajnoknak olyan is van. Az, hogy te szándékosan másról beszélsz vagy szövegértési problémáid vannak az más dolog. De nem gond, lehet mellébeszélni. Csak annyit érsz.
24.hu? :D

Te miben is vagy olimpiai bajnok?
A hétvégén Tokaj-vidéken jártunk, sikerült is megszállni egy felcsúti tulajdonú szállodában, de hát manapság alig van valaki, aki napi rendszerességgel ne támogatná a rezsim élenjáróit valamilyen vásárlásával a villanytól kezdve az élelmiszeren át a szállodákig -- ezzel elkerülhetetlenül…..
Ne feledjük, mialatt beindul a Fidesz propaganda-gépezete, hogy a Borkai-videó nem manipulált, hanem a valóságról szól. A valóság került napfényre sok olyan választó számára, aki korábban a valóságtól elzárva élt. Nem a Borkai-videó gyengítette a Fideszt, hanem az idáig úgy-ahogy elfojtott,…..
stim 2019.10.15 08:57:25
elengedem a politikát mert nyugodt, békés életre vágyom. Mostantól az energiáimat olyan dolgokra fogom fordítani amikkel az embereknek és magamnak örömet okozok. Van elég eszközöm hozzá, hogy szépen kifejezzem magam. Csodákra vagyok képes, nem kell ezzel foglalkoznom. Csömöröm lett a sárdobálástól, az emberi negatív minőségektől. A hazudozásokból, manipulációkból. Ami miatt eddig csináltam az az, hogy a politika izgalmas és érdekes ha az ember nem az anyázástechnikai felszínen mozog. Abban az értelemben ahogy Nógrádi György is lelkesedéssel tudja mondani, hogy kérem szépen ez nagyon érdekes. Ez így is van, tényleg az:). Csak sajnos nem mindenki és nem mindenkor ilyen emelkedett. Mindig zavart az igazságtalanság, mások becsapása; szerettem volna tájékozottabbá tenni azokat akik csak zsigeri alapon, idejükkel spórolva, ösztönösen reagálnak a politikai eseményekre gazdasági ismeretek, teljesítmények ismerete nélkül, tájékozatlanul. Ez nem az én dolgom, nem az én szakmám, főleg nem az egzisztánciám, sőt, az ellen hat.

A politikai véleményemet ezentúl igyekszem megtartani, a barátaim ha kérdezik talán elmondom. Olyan dolgokra akarok koncentrálni ami több örömet, kedvességet. varázslatot hoz az életembe és én másokéba. Értek egy csomó mindenhez amivel nagyobb öröm foglalkozni. Nincs erre szükségem. Pénzt ezért soha nem kaptam, én valóban független voltam bár az értékrendem igenis köt. Mint minden rendes embert.

Ez a kampány rendkívül visszataszító volt. Hiszem, hogy ahol értékek vannak ott értékekhez kell hűnek lenni nem párthoz és eredményeket, építkezést, pozitív dolgokat kell kommunikálni. Különben egyik kutya másik eb. Elegem lett abból, hogy mindegyik fél csak zaklat, presszionál, fenyeget a másikkal, ócsárolja az ellenfelét. Ők ezt szavazásra motivációnak gondolják. Én meg úgy gondolom, hogy köszönöm nem kérek belőle többet. Ezt nem kívánom tovább figyelemmel kísérni. A figyelmem és az életem értékes. Mással fogom tölteni.
„Itt van a város, vagyunk lakói, maradunk itt, neve is van: Demszkygrád” Mert amióta a liberális és az SZDSZ-es szitokszóvá vált, egyfajta megcáfolhatatlan alaptételként kezeljük azt, hogy Gyurcsány rossz, Demszky rossz. Persze, hogy maffia a Fidesz meg lopnak, de legalább jut nekünk is! Persze,…..
stim 2019.10.13 18:36:18
@Burgermeister: ahogy írtam nem lenyúlta a pénzt a 4-es metrónál hanem újratárgyalta a szerződéseket és közel 61milliárdot visszaszerzett. Ébresztő.

De összeségében a mostani Budapesthez képest a Demszky Budapestjére egy szó illik a legjobban. Balkán.
stim 2019.10.14 08:46:11
MOST, a választások után készítsünk egy pillanatfelvételt Budapest állapotáról és leltárt a pénzügyi helyzetéről. Aztán 5 év múlva nézzük vissza, hogy legyen mire emlékezni. Nepersze aki az árvízvédelemben már most is korrupciót vél felfedezni az nyilván erre fog visszaemlékezni mert neki erre futja.

Én nem vagyok kampányszakember de szavazó igen. Azt láttam, hogy Tarlós többször szeretett volna előjönni azzal, hogy kérem szépen, hadd mondjam már el, hogy mit dolgoztam az elmúlt 9 évben de nyomták a negatív híreket ahelyett, hogy tudatosították volna az emberekben akár csinos kis drónfelvételekkel, hogy milyen lett a város. Hogy mennyi meló volt vele és mennyit változott. Az emberek jelentős része szerintem egyszerűen még most sincs képben, hogy Tarlós István mit tett ezért a városért. Különben rá szavaztak volna.

Az emberekről a korábbi munkájuk alapján lehet feltételezni, hogy mire képesek a jövőben. Ez Tarlósnak már rutinból ment volna. Karácsony Gergelyben nem érzem ezt a fajta képességet ami kellene ahhoz, hogy egy fővárost irányítson. Remélem idővel beletanul MERT NINCS MÁSIK 5 ÉVÜNK. Se ellenzékieknek se kormánypártiaknak. Egy Budapest van amihez felelősséggel kell hozzáállni. Kívánok neki erőt és kitartást, hajlíthatatlan szilárdságot, talpig becsületességet és vegye magát körül tisztességes emberekkel. Hogy ha majd 5 év múlva visszanézzük a mostani pillanatképet akkor azt láthassuk, hogy Budapestnek Karácsony Gergely javára vált. Ez egy olyan feladat amit lehet úgy is csinálni, hogy visszacsúszunk oda mint Demszky idejében amikor az entrópia nőtt vagy fejlődhet, csinosodhat, szépülhet, élhetőbbé válhat Budapest. Nem egy csettintésre de mindnennapos kemény munkával.

Sok a politikailag tájékozatlan, könnyen megvezethető ember. Megtisztelték a bizalmukkal az új főpolgármestert amit minden nap kitartó munkával újra és újra ki kell érdemelni. Sok sikert kívánok ennek a csodaszép Budapestnek a felvirágoztatásához. Kemény munka lesz. Nem a médiának kell bizonyítani, Tarlós sem a médiának dolgozott. Csak tette amit kellett és jobb lett a város. A budapestiekért kell dolgozni. Aztán 5 év múlva megnézzük. Nem akarok rosszat gondolni. Meglátjuk. Mert meg meg fogjuk látni.
Kikaptunk Horvátországban 3-0-ra, és arról beszélünk, hogy ez igazából papírforma, hiszen a horvát csapat sokkal jobb játékosokból áll, mint a miénk. Odaát Real, Barca, Bayern, Chelsea, Inter, Milan játékosok játszanak, nálunk pedig alig-alig akad olyan, aki egyáltalán top ligában játszana, de…..
stim 2019.10.12 14:49:38
@Közbiztonság Szilárd:

igen, ugyanarról beszélünk Sok pénzt kapnak semmiért aztán meg megy a csodálkozás, hogy jé... nincs teljesítmény. Idehaza, falura jó egymás között elgurítgatni a pöttyöst ha nincs más szórakozás akkor ez van de kis hazánkon kívül ez már nem versenyképes. Így kell pénzzel agyonszeretni egy ágazatot. Pedig a sport a küzdés terepe kellene, hogy legyen, nem?

Teljesítmény alapú bérezés kell. A tanárok meg az ápolók mennyit keresnek közben? Csak úgy összevetésképpen. Ők havi 25 milláért (kicsit magasnak érzem) kimennek kikapni míg a kórházakban meg iskolákban ezek az emberek nem kapnak 250 nettó felett? Nekem ne sírjon senki brüsszeli kettős mércéről. Azért nem kell elmenni Brüsszelig. Az igazságtalanság minden formája taszítja az igazságszerető embert.

A napokban olvastam a hírt, hogy nem az USA a legversenyképesebb ország mostanra hanem Szingapúr. Namármost van a Greyhoundnak az "Ezek a mi éveink" című csodás flash animációja amiben számokkal mutatják, hogy az őszödi böszme hogyan kúrta el az országot. Tragédia minden tekintetben. Soha ne kerüljenek többet hatalom közelébe.

Ebben a videóban szerepel egy adat. A szingapúri tanárok fizetése. Ajánlom az illetékesek figyelmébe. Lehet, hogy ott kell keresgélni a versenyképességet illetően nem falábú, tehetségtelen, lusta lieblingeket kell kitömni pénzzel. Nekik egyébként nem szégyen ilyen teljesítmény után amikor felveszik a fizetésüket gondolatban összevetni másokéval és látni, hogy ők mennyit güriznek érte? Vagy van az a pénz ami feledteti? Nem kéne hagyni, hogy szégyelljék magukat. Kapjanak akkor pénzt ha eredményesek.
stim 2019.10.12 15:49:16
Korábban említették az idegenlégiósokat és hogy színvonal lenne csak nincs.

Szerintem egy nemzeti válogatott ÖSSZESZOKOTT emberekből kellene, hogy álljon. Akkor lesz egy csapat több mint 11 ember. Ha pontosan ismerik egymás képességeit, sőt, mivel együtt készülnek fel ezért emberileg és szakmailag is tudják, naprakészen, hogy ki milyen passzban van, már a feje állásából, a testtartásából, a szeme villanásából tudják, hogy mit akar a másik és eszerint merik adni a labdát vagy nem. Ez az összhang ami egy csapatjátéknál baromi fontos. Többet nem írok. Nem értek a focihoz csak csalódott vagyok.

Szép őszi hétvége van, mindenkinek javaslom, hogy menjen ki a szabad levegőre. Kellemes hétvégét:).

Holnap választások lesznek. Tarlós István éltesse Budapestet :)! Milyen jó, hogy rendbe rakta a Széll Kálmán teret is legalább tudtak hol kampányolni Karácsony Gergely mellett. Talán 5-en is voltak, rendezőkkel együtt :D
A rendbe rakott Széll Kálmán téren.

Aki Budapesten él az láthatta ahogy az elmúlt években egyre szebb, tisztább, rendezettebb lett a város. Jó gazdája van neki aki ért hozzá. Becsüljük meg mert lehetne sokkal rosszabb is. Amit az ember nem értékel azt nem is érdemli.

Az elmúlt évben 170 budapesti projekt valósult meg.
4-es metró befejezése,
3-as metró felújításának elindítása,
BKV járművek cseréje (metrók, buszok)
Margit sziget rendbe rakása,
Széll Kálmán tér,
Nyugati tér,
közel 50 köztér megújítása,
budai fonódó villamoosok,
1-es és 3-as villamosok felújítása, meghosszabbítása,
Állakert alakul, bővül,
árvízvédelmi beruházások,
Főtáv körvezeték épül,
10ezer új fa elültetése,

a többi ebben a cikkben olvasható.
demokrata.hu/magyarorszag/az-ellenzek-ajanlata-szelbe-irott-betu-csak-rajz-rohano-vizeken-168972/

Király hely ez a Budapest, én szeretek itt élni és látom ahogy épül-szépül. Nem úgy mint korábban. Nem véletlenül kerül egyre feljeb minden nemzetközi ranglistán ennek a jó munkának köszönhetően.

Tarlós István éltesse Budapestet!
Megromlós, misztikus, fájdalmas, kosztümös. Basil Hallward tehetséges festő, aki legnagyszerűbb munkáit készíti most, hogy rálelt a múzsájára. Az ifjú Dorian Gray nem csak csodás arcvonásokkal büszkélkedhet, de tiszta lélekkel is. Hallward egy nemes barátja, lord Henry nagyon meg akarja ismerni a…..
Hát, amúgy meg lehet, hogy nem. De ne szaladjunk ennyire előre! Klasszikus szerepek egy változó világban Lerágott csont tudom, mégsem lehet eleget beszélni arról, hogy a folyamatosan modernizálódó világunkban még mindig a régi, klasszikus szerepeket igyekszünk ráhúzni egymásra. Mindezt pedig olyan…..
ReAd-blog Fogadd el! 2019.08.16 11:56:44
A nő kiszállt az autójából. Megigazította a szoknyáját, majd magához vette a kulcsát, pénztárcáját, iratait, táskáját. Elindult a megbeszélt randevú helyére kissé bizonytalanul. Nem érezte magát elég csinosnak. Hiányzott a magabiztossága. Talán akkor fogyott el, mikor anya lett. A férfi már várta.…..
stim 2019.08.18 13:48:54
jól esett bókokról olvasni. Én is úgy gondolom, hogy tudni kell fogadni a bókokat. Az ember, az egészséges férfiember önkéntelenül bókol, dicséri a szépet mert ezzel szóban visszatükrözi a nőre azt a kellemes élményt amit a nő okozott neki. A bók az viszonzás és aki ezt megérti annak jólesik, hogy kellemes érzést okozott a másik emberben. Persze nyilván a hiúságát is legyezi.

És persze vannak azok a rutinos nők akik már előre gondolkoznak és felteszi magának a kérdést, hogy vajon mit akarhat tőle a férfi ha bókol. Nem kell mindig akarni valamit; egyszerűen ha a másik a kinézetével, az ügyességével nekem élményt nyújt megdícsérem. Ez egyfajta köszönöm. Jó a másikban jó érzést keltei. Visszahat.

Munkahely. A munkahely a bókok speciális terepe. Mértékkel lehet csak bókolni ha az ember nem akar valamit. Én úgy gondolom, hogy házinyúlra nem lövünk de akinek komolyak a szándékai az akár be is vállalhatja kellő diszkrécióval, hogy ha elutasítás van akkor méltósággal lehessen visszavonulni és fenntartani utána a kollegális jó viszonyt. Én ha munkahelyen bókolok akkor figyelek rá, hogy ne essek túlzásba. Ha látom, hogy szívesen fogadja akkor oké, akkor lehet többször. Kérdés, hogy úgy fogadja szívesen, hogy szépen néz hozzá vagy csak kedvesen elfogadja. Aztán van aki kedvetlenül fogadja ott nem kell erőltetni. Nem kell tudnom, hogy a pillanatnyi hangulata vagy mert azt hiszi, hogy akarok valamit ő meg nem. Ha kelletlenül viseli akkor nem kell bókolni. És mivel nem vagyok gondolatolvasó, ha elhárítod, nem fogadod el akkor nem kapsz újra ártatlan bókot sem. Hiszen szemmel láthatóan nem kellett. Nem kellé tudnom miért nem.

Azt szokták mondani, hogy aki szereti magát az elhiszi, hogy szeretik mások is ezért el meri fogadni mert neki ez a természetes. Aki nem meri nem hiszi el magáról. Akinek van párja nyilván elhiheti.

Sok minden hat mostanában az egészséges szexualitás és a tetszésnyilvánítás ellen. A me too kampány és a valós vagy fake zaklatási perek óvatossá teszik a férfiakat, ezt nem árt ha a nők tudatosítják magukban. Tudni kell jelezni bátran ha valaki vevő a kedvességre. Nem vagyunk gondolatolvasók. Egyértelműnek kell lenni. Ha nem akar sokat a fiútól akkor még mindig lehet hűvösebben fogadni a szaporodó bókokat, meg fogja érteni, hogy nem kell erőltetni. Ha meg nem akarja érteni akkor el lehet hajtani.

A hiúságról. A férfiak bókolnak mert jólesik a másik külseje, jelenléte, amit csinál. És bókolnak ha akarnak valamit. A nők egy idő után hajlamosak elhinni, ha sok bókot kapnak, hogy nagyon nagy menőség van. Ez a fejükbe szállhat. Ezért ez védekezés is lehet ha hárítja. Nem akarja, hogy a fejébe szálljon, hogy elveszítse az önkontrollt vagy a realitást. Hogy kiénekeljék a sajtot.. hogy kiudvarolják a bugyijából. Majd ha azt szeretné akkor egy nő tud nagyon szépen nézni meg mást is. A bókok hangulatba hoznak. Kedvességgel körülvenni valakit andalító. Lefegyverző. Van aki ezt szeretné elkerülni ha nem fogad bókot. Pedig ahogy feljebb írtam el lehet fogadni egy érzelemmentes köszönömmel, egy hideg, elutasító köszönömmel, egy kedves mosollyal és egy akkora mosollyal amiben minden benne van:) Igen, tudni kell elfogadni. Sokféleképpen lehet, nemcsak igen vagy nem.
A világ értelmezésére, és létrejöttére számtalan elképzelés született már, és van pár olyan felvetés is, ami azt eredményezi, hogy  végül mi magunk sem fogjuk tudni megmondani mi is a valóság, és hol kezdődik a képzelet. Nekem egy ritka elképzelésem született a világ értelmezésével kapcsolatban, de…..
Egy szűkebb körben zajló vitában nem régen előkerült egy posztom, amelyben alternatív állami létekről értekeztem azt javasolva, hogy az allampolgárok választhassák meg, milyen módon viszonyulnak az állam által nyújtott jóléti szolgáltatásokhoz (leegyszerűsítve aki akar, éljen velük, aki nem akar,…..
fotó: Coca-Cola Hungary/ Noguchi Porter Novelli #loveislove Ha a Pride hónapjában nem gyűlölködte volna ki magát az ország homofób lakossága, talán azt mondanám, hogy szükség van még némi borulásra. De én tényleg elhittem, hogy elég volt a felvonulás alatt ellentüntetéseket szervezni. Elhittem,…..
stim 2019.08.08 14:21:54
@Macropus Rufus:

A jó fogalma nem szubjektív. jó az amit ha mindenki csinál akkor a társadalom működőképes marad. Ez nem szubjektív kategória. Ha mindenki dolgozik a társadalom működőképes tehát a munka jó. Ha mindenki sportol a társadalom egészséges. Ha mindenki tanul akkor a kiművelt fők sokasága naggyá teszi a nemzetet:) Ha mindenki drogozik sok paranoiás megtéveszthető ember lesz. Ha mindenki iszik lezüllik a társadalom. Ha mindenki homoszexuális a társadalom kihal tehát nem jó.

A működőképes társadalom olyan családokból áll amelyek működőképesek. Értsd ez alatt, hogy fenntartható a működése nem csak egy emberélet hosszúságig de azon túl is.

"szánalmas kis lény az ember önnön sorsán túl nem lát, könnyen megtéveszti néhány jól irányzott hazugság." Tudni kell több emberöltőben és több élethosszban gondolkozni. Tudni kell a saját halálunkon túlra is gondolni, hogy mi lesz utána.

Olyan társadalmat kell építeni és működtetni ami fenntartható. A férfi és nő kapcsolata amiből gyerekek születnek fenntartható. A többi eltévedés.
stim 2019.08.08 16:11:39
@chrisred: természetesen a dolog nem fehér és fekete vannak átmenetek. És vannak életkorok is, pl. a nyugdíjasok sem dolgoznak elméletileg de ők is dolgoztak és a gyerekek sem dolgoznak elméletileg de fognak és lesznek nyugdíjasok is. Ahogy az atomfizika is jó de ha mindenki azt csinálná az sem lenne elég egy társadalom fenntartására. A fúziós energia viszont kihúzná a szarból az emberiséget. Tehát megérné foglalkozni vele. És vannak homoszexuálisok is és pár kedves ismerősöm is van köztük akikre jó szívvel gondolok mert jó emberek. De ez még nem ok arra, hogy reklámozzuk, normává emeljük fel és a gyerekek elé kitegyük az utcára reklám formájában mint választható lehetőséget.

Kedvelem, elfogadom a homoszexuális ismerőseimet mert/ha jó emberek de elutasítom az erőszakos reklámozást. Ha magánügy akkor nincs helye az utcán. A gyerekeknek jó példát kell mutatni. Nem véletlen vannak a filmeken 18-as karikák, akkor az utca ami közterület és 18 alatti gyerekek is használják értelemszerűen ez alá az elbírálás alá kéne, hogy essen.

Én is végigcsókolóztam egy lánnyal a 4-6-os majdnem teljes vonalát és másnap reggel valaki jött szembe velem és tett nekem egy kétértelmű megjegyzést a lány szakmájára mert ismerte. Vannak dolgok amiket az ember megtanulja, hogy nem illik az utcán és van amit még annyira se. Hibára nem lehet büszkének lenni. Azt elnézi a társadalom mert türelmes (tolerancia) és minden ember érték az emberségében, pláne ha értékes dolgokat hoz létre és normálisan viselkedik.
Perrel fenyegető vita robbant ki az olasz autógyár és Philipp Plein között, mert előbbi szerint komoly kár éri a márkát a divattervező Instagram-posztjai miatt. A Ferrarinak a bikinis lányok fájnak...
stim 2019.08.06 13:35:18
Ez gerillareklám.

Mióta az ABP szűr minden reklámot a gépemen, a tévéműsorokat nem nézem, a postaládámból a szórólapokat olvasatlanul szórom ki azóta a reklámok nehezen érnek el. És ez nekem így megfelel mert nyugodtabb az életem ami egy ingergazdag városban áldás. Az más kérdés, hogy sok cég viszont el szeretne érni a reklámjával. Nade adni jó de kapni jó-e abból ami akció?

A reklámok új típusával van dolgunk amik nem reklámként működnek de azok. Reklámoz a Coca Cola amikor politikailag forró témához nyúl, hogy a hírolvasó, hírnéző de reklámot nem fogyasztó ember fogyasszon. Reklámot és terméket. Perelnek, pereskednek különböző cégek amikor semmiségért hírt akarnak kreálni. Hírré akarnak válni mert hírként ezen a reklámblokkolón keresztül még elérhető vagyok. Ezek gerillamarketingek. Jó, speciel a Ferrarinak nem én vagyok a célcsoportja :D de a Coca Cola sok mindenkihez elér ezzel a hírnek álcázott gerillamarketinges fogással.

Én személy szerint csakazértsem vásárlok olyat ami számomra etikátlan vagy túlreagált módon igyekszik magát a figyelmem előterébe tolni. Ami pedig túl erőszakos vagy az értékrendemmel nem fér össze azt onnantól kezdve nemvásárlással büntetem. A Heineken pár éve rámászott a Csíki sörre, azóta sem vásárolok Heinekent. Ezen a téren következetes vagyok mert nem szeretem ha kéretlen reklámokkal zaklatnak vagy a szerintem szerves egészt alkotó magyar gazdaság érdekeit sértik. Azt vásárlom ami nekem kell. Az erőszakos, ideológiailag káros reklámok pedig visszafelé sülnek el. Tudatosítsuk magunkban és legyünk tudatos vásárlók és tudatos nem-vásárlók.

Laktam külföldön albérletben más emberekkel akikkel megosztva használtuk a szobán kívül a lakás egyéb helyiségeit és ismerték a wifi kódot. De ettől ők még nem a családom és az erőszakos reklámlobbit határozottan visszautasítom. És ahogy nem felejtek a Heinekennél úgy nem felejtek más terméknél sem mert megváltoztatom a szokásaimat és új szokásokat veszek fel. Ami a szokásommá válik és a korábbi szokásomat egyszerűen elfelejtem. Van másik.

A Nike is rendszeresen bekerül a hírekbe mert hol az a baj, hogy fehér a cipó, hol az a baj, hogy fekete, hol meg az a baj, hogy van aki nem térdel le az amerikai himnuszra. Nekem van Nike cipőm de nem szeretem a cirkuszt. Figyeljünk arra, hogy kinek keltik szándékosan rossz hírét, hogy a terméke amit előállít ne kerülhessen piacra és figyeljünk rá, hogy ignoráljuk az agresszív gerillareklámokat különben híreket akarunk nézni és valóságtól elrugaszkodott, ideológiailag torz reklámok fognak elérni hír címszó alatt. Ne vásárolj agresszívan reklámozó terméket és nyugodtabb lesz az életed. Le fognak szokni róla ha büntetik őket.
A kérdés persze álságos. Mivel a sírig tartó szerelem soha nem is volt igazán divatban. Bár felidézhetjük Rómeó és Júlia történetét: kicsit ugyan ront az összképen, hogy három napig voltak szerelmesek és egy kommunikációs hiba miatt lettek öngyilkosok... Ilyen balesetek előfordulnak. De normális…..
stim 2019.07.19 15:56:18
Szerintem a házasságok régen nem 7 évig tartottak. Érthető, hogy nincs forrásmegjelölés, csak "valaki". Pl. öreganyám térdekalácsa. Nagyszüleim huszonévesen összeházasodtak és közel 90 éves korukig, holtukig együtt éltek. Ami nem 7 év hanem 70. Gyémántlakodalmon túl is együtt éltek. Akkoriban még nem volt szinglilobbi, fogyasztói társadalomlobbi meg deviancialobbi.

Hajlamos összekeverni a szerelmet a házassággal ami egyébként jó esetben tényleg hasonló halmaz de az egyik a hormonok múló érzése a másik pedig elköteleződés. Alma és körte. Vagy inkább alma és ostya. A házasság sorsközösség, egy férfi és egy nő között akik felnevelik együtt anyagi és érzelmi biztonságban a gyerekeiket. A gyerek örökli, eltanulja ezt a formát ezért ő is ezt valósítja meg. Ha ezt tanulja meg és nem a válást meg a szakítást. A házasság nem szerelmi forma hanem életút és feladatok együttes megoldása valakivel akit szeret az ember és tudja, hogy bízik benne. Mert bízik magában is. A gyenge ember nem bízik magában ezért nem tud bízni másban sem. Hiszen saját magán keresztül érti a világot.

Ha a hűséget és az egymással való tisztességes bánásmódot a társadalom fontos értékének tartjuk és egymáson a bíróság előtt is számonkérhető akkor a hűség és az egymásra való odafigyelés összetartja a társadalom kisebb egységét, a családot aminek nem a halálig tartó szerelem a feladata. Hanem szövetség a világ nehézségei ellen valakivel akivel jobb együtt mint nélküle. Csak sok a parazita aki szeret élősködni majd továbblépni és egy másikon élősködni. Legyen szó anyagiakról vagy érzelmekről. Amelyik kapcsolatba beletenni lusta de elvenni szeret belőle. Fogyasztói társadalom. Kiszolgálást vár. Szponzort. Könnyű életet. Nem tesz bele se szívet se munkát. De elvárásai vannak. Akár férfi akár nő.

Az ember nem szingli hanem társas lény. A közösség fenntartható ha az értékrendet és az identitást az utódok öröklik. De ha erodálják a közösség erkölcsi alapjait, megkérdőjelezik a hűség fontosságát akkor ebben a bizonytalanná váló légkörben az emberek is bizonytalanabbá válhatnak önmaguk és a másik hűségét illetően.

A hűség fontosságáról. Minden amit a szülők egymással követnek el azt a gyerekeikkel követik el. Ezért a hűség rombolása egy kapcsolaton belül az a felnövekvő gyerekek hűséghez való viszonyát rombolja. Aki szereti a gyerekét az igyekszik az ösvényen tartani a családját és nem a nemiszerve pillanatnyi igénye után megy.

Az ember befolyásolható, gondoljunk csak a liftes kísérletre. Amikor tudja az alany, hogy merre kell kiszállni de ha rajta kívül mindenki fordul 90 fokot akkor ő is megteszi mert feltételezi, hogy mások okkal teszik és elhiszi, hogy ő tudhatja rosszul. Ezért kell tudni belső tartást kialakítani. Hogy a médianyomásnak, a korrupciónak ne engedelmeskedjünk.

Vannak olyan erkölcsromboló cikkek amiket simán a pszichikai ráhatás kategóriába sorolnám. Ha a 2006-os zavargások idején azok is felelősek voltak pszichikai ráhatás címén a történtekért akik csak jelen voltak de nem gyújtogattak és dobáltak viszont buzdították az elkövetőket akkor az erkölcsromboló magatartás, a médiában elhangzó véleménynek is ebbe a kategóriába kellene tartoznia. Mert minden fejben dől el. A médiakörnyezet pedig befolyásolja a gondolkodást ami erodálja a hűségbe vetett bizalmat és ezzel rombolja a hosszútávú kapcsolatokat ami az ember boldogságának és a gyerekek érzelmi és anyagi biztonságának az alapja. És boldog gyerekeből lesz boldog szülő aki boldog gyereket tud nevelni. Aminek az alapja a hűség, biztonság, kiszámíthatóság, elköteleződés.

Ami pedig a sírig tartó boldogságot illeti... hogy Popper Péter mesterkurzusát idézzem: "ki mondta, hogy boldognak kell lenni"? Az, hogy az ember boldog az nem törvényszerű. Az néha van, néha nincs. Vágyni lehet rá de nem garantálható ezért nem is kötelező. De akinek egyenes a szíve és nem csapja be saját magát is állandó kikacsintgatással hanem van gerince végig menni az úton a párjával az a végén boldog lehet. Addig meg néha.

A szinglik többet fogyasztanak ezért a fogyasztói társadalom érdekelt szingliket csinálni az emberekből. Éltem együtt egy háromszintes, hatlakásos házban 2, többgenerációs nagycsaláddal. Hat család. Egy porszívó elég. Nem kell hat. Mosógépből elég kettő-három. És így tovább. A szinglik boldogtalanok és több csokit esznek. Több minden kaját, ropogtatnivalót, jégkrémet amivel a szeretethiányukat próbálják az evés okozta telítettségérzéssel kompenzálni. De ez nem segít. A falánkság a szeretetre tett kísérlet ami hiábavaló próbálkozás. Meg kell tanulni törődni egy másik emberrel tehát helyesen szeretni és akkor lesz életvégéig tartó szeretet. Ezen az úton próbál végigvezetni és segíteni egy jó család és a kereszténység.
Szeretném kérni érzékenyebb lelkű -- esetleg a hozzáértés látszatára is adó -- ismerőseimet, hagyják abba a konzervatívozást Orbánék kapcsán, akik a legjobb esetben is csak etnonacionalistának látszó, hatalommaximalizáló, rosszabb esetben (ténylegesen) a politikát eszközként forgató gátlástalan…..
stim 2019.07.06 09:29:04
Véleményem szerint éppen most nyitnak egy tengeri kikötőt mert a jó gazdaságpolitikájuknak köszönhetően van elég pénz hozzá mivel 800.000, ejtsd nyolcszázezer emberrel több dolgozik és ezért adózik is az országban 2010-hez képest. Ezért elismerést érdemelnek.

Az új kedvező kamatozású állampapír 1000 milliárd vagyis egybillió forint értékben kelt el mert a nép olyan szegény. Ezek mikro tételek, ne tévedjünk.Tehát nem Mészáros Lőrinc tolta be a pénzét az államba bár akár meg is tehette volna ha nem tud neki jobb helyet.

Ebben a kormányban van kreativitás, tudnak számolni és kevesek helyett sokak érdekét is figyelembe veszik. EZ a demokrácia. Egyébként ajánlom a receptet az ellenzék figyelmébe. Ha olyan intézkedést hoznak ami több embernek jó és nem marginális kisebbségeket támogatnak akkor többen szavaznak rájuk. Needs of the many overweight the needs of the few.

Miközben a napi.hu-n azon sírnak, hogy miért rossz ha sok pénz lesz az államkasszában és nem tudnak vele mit kezdeni (az ötlettelenek valóban nem tudnak) addig ilyen probléma az előző kormányoknál nem volt mert el se jutottak idáig.

Ha magas az alapkamat akkor elfogynak a megtakarítások tehát nem lesz pénzük az embereknek, csökken a nyugdíjak reálértéke, a vásárlóerő, nem növekednek a fizetések és külföldre vándorolnak az emberek mert nem látják a jövőbeli gyarapodás lehetőségét.

"ha nem tetszik el lehet menni, tessék"- mondta erre a politikára GYF annak idején. Aztán a felesége meg krokodilkönnyeket sír, hogy milyen rossz a nagyiknak ha skype-on látják csak az unokájukat. Hát igen, de kinek köszönhetik? És erre a nagyik azokra szavaznak akik tehetnek róla, hogy az unokájuk külföldön született. Sancta simplicitas. Szeretettel.

Kit érdekelnek az elvont okoskodások arról, hogy mi a konzervatív jelenlegi meghatározása ha 800ezer emberrel több dolgozik 2010 óta és eltartja magát meg a családját?

Adózik ezért fejlődik az ország és jut pénz sok mindenre. Fejlesztik azt a honvédséget amit a szocik és GYF leépítettek, kikötő épül mert van rá pénz, vannak világos tervek, célok, elképzelések a gazdasági növekedésre. Ötletek. Mert ennek a kormánynak több esze és képzelőereje van mint azoknak akik csak magukra és a pozíciójukra gondolnak.

Ennek a kormánynak vannak víziói. Vannak elképzeléseik. A CSOK sokkal szociálisabb intézkedés mint a szocialisták dilettáns megszorító csomagjaik, privatizálással és hitelfelvétellel egybekötve. A magasan tartott jegybanki alapkamat ami a bankoknak kedvezett de az embereknek nem. Sokan is mentek külföldre. Kiléptek a szeretet köreiből,l hátrahagyták a családot és a barátokat, hogy egy élhetőbb országban éljenek mert a szocik és a liberálisok miatt az ország nehezen élhető volt. Most jönnek visszafelé mert egy gondos kormányzás lehetőségeket és jobb feltételeket teremt. Bőven van még mit csinálni de már sokkal jobb mint volt. Véleményem szerint.

Én inkább örülök ennek a kikötőnek. Ebben több fantáziát, potenciált látok mint az ellenzékben. Aki az önmaga életétől távolinak tartja az gondoljon rá, hogy ha a magyar cégek fejlődni tudnak több forgalmat csinálnak, többet tudnak adózni ami könnyíti az életet idehaza. Csökkenthetők lesznek az adóterhek mert több adó folyik be. Vagyis a kisebb vállalkozók is jobban boldogulhatnak mégha nekik egy tengeri kikötő innen távolinak tűnhet.

Egy ország szerves egész. Tehát érdekem, hogy mások is boldogulhassanak benne és kifuthassák a formájukat mert úgy hiteles kormányzás mellett nekem is könnyebb.
Esküszöm, megpróbáltam. Isten bizony, kurvára megpróbáltam nem belelátni Gyurcsányba azt, ami. De nem megy. Az össze-vissza kamuzásra, csúsztatásra nincs mentség. Amikor megláttam az újságosnál a Narancs címlapján, először azt gondoltam, ezt a számot biztos nem veszem meg. Végül két nappal később…..
stim 2019.06.23 18:39:16
Itt egy riport Tarlós Istvánnal az elmúlt évek eredményeivel és a mostani jelöltek eredményeiről:

hirtv.hu/magyarorszageloben/tarlos-istvan-2011-ota-36-milliard-forintot-nyertem-vissza-az-alstomtol-a-fovarosnak-2483217

Ami az ismert nevű de városvezetésben tökéletesen rutintalan jelölteket illeti. Ha van egy feladat amit meg kell oldani akkor arról szerződést ír a főváros a kivitelezőkkel. Akinek halványlila gőze nincs a városvezetésről, a feladatok árairól azt úgy verik át ahogy nem szégyellik.

Aztán még az is lehet, hogy a végén a túlárazott melók miatt ezek a tudatlan és tapasztalatlan emberek fognak bíróságra járkálni. Akinek NULLA azaz 0 városvezetési tapasztalata van annak a polgármesterség jogi és működési környezete kínai. Rá lesz utalva olyanokra akik olyan szavahihetőek és olyan megbízhatóan lehet velük szövetkezni mint a Fletóval. Csak úgy mondom.

Nem hiszem, hogy a kiéhezett ellenzéket rá kellene ereszteni a budapesti kasszára, hogy olyan ügyesen kezeljék mint az Aldus Rt. ügyeit vagy a cukorgyárakat vagy a sukorói többmilliárdos telepet albertirsai szőlőkért. Nem beszélve a 4-es metró korrupciójáról a Meggyesi-Demszky időszak alatt.

Hagyjuk dolgozni azokat akik dolgozni akarnak és tudnak is mert tapasztalattal rendelkeznek és értenek hozzá.

Az ellenzék azért tart ott ahol mert egyre több embernek nyilvánvaló, hogy mi a különbség egy jó kormányzás és a dilettánsok próbálkozásai között.

Akik hazudnak éjjel nappal, évekig nem csinálnak semmit, csődbe viszik az országot azoknak semmi keresnivalójuk a hatalom közelében és csak feledékeny emberek szavaznak rájuk akiket az érzelmeik vezérelnek nem a józan eszük.

Az a bolond aki kétszer ugyanazt próbálja és más eredményt vár.
Sok mindent felforgattak az utóbbi időben az internetes kommentek. Azokról a hozzászólásokról beszélünk, amelyeket az olvasók írnak vagy internetes újságok cikkei alá közvetlenül vagy a lapok Facebook-oldalára az egyes cikkeket közzétevő bejegyzések alá. Új helyzeteket hozott ez jogászoknak,…..
stim 2019.06.11 22:58:20
Én úgy gondolom, hogy az indexnek nem kell bocsánatot kérnie a kommentekért. Azt nem ők írják. Azonban újságírónak hívni mindenkit aki bloggerként ide ír az erősen eufémisztikus. Ennek a cikknek az írója azt állítja, hogy az írók az igazságot keresik.

Aki olvasott kellő mennyiségű indexes blogot az tudja, hogy ez finoman fogalmazva nem igaz. Rengeteg hangulatkeltő írás van amik köszönőviszonyban sincsenek a valósággal. Szóval lehet, hogy keresik az igazságot csak nem találják. Sok esetben a cikkek írójának a stílusa ordenáré, gusztustalan, szándékosan provokatív, hergelő, uszító, kattintásvadász és többször előfordult, hogy felszólító módban gyűlöletre hívott fel. Ebben érzek némi javulást és ennek őszintén örülök.

Ha valamiért elnézést kellene az indexnek kérni akkor az a minőség alatti minőség és a rossz hangulat szándékos keltése. A főszerkesztő nem én vagyok és ha a demokráciába a szemét is belefér akkor ne csodálkozzanak, hogy hasonló színvonalú kommenteket is kapnak. Amilyen a mosdó olyan a törölköző.

Mindezzel együtt én speciel értékelem, hogy az indexes írásokhoz hozzá lehet szólni. Tudom, hogy sok esetben eltér a véleményem a cikk írójától de két kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor vonták meg tőlem a szót. Ezt mélyen demokratikusnak tartom. Talán mert igyekszem megadni a tisztelet a kommentelőknek és az írónak. Nem mindig sikerül de törekszem rá:)

Még annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy az igazság keresése és a véleménycikk között a különbség a realitásokhoz, a tényekhez való ragaszkodás. Sok helyen lehet újságírást tanulni az országban. Én nem tanultam, nekem nincs képesítésem, nem ismerem a tananyagot. De azt hiszem a forrásmegjelölés, a hiteles adatokhoz való ragaszkodás és egy bizonyos irodalmi színvonal talán elvárható lehetne olyan emberektől akik újságíróként definiálják magukat. Régi íróink akikre nem feltétlen újságírói tevékenységük miatt emlékszünk de szépirodalmi munkásságuknak köszönhetően azt hiszem kicsit választékosabban, emelkedettebb színvonalon írtak. A nevüket adták hozzá ezért nem volt mindegy számukra, hogy mit adnak ki a kezük közül. Az igazság keresése jó ha kellő színvonallal is párosul. Köszönöm a figyelmet.
Gyorsan elspoilerezem a poszt csattanóját, hogy mielőbb teljes mélységében át tudjátok adni magatokat a válasz fölötti csalódottságnak. Egy alkalmas főpolgármester-jelöltnek az alábbi személyes tulajdonságokkal kell rendelkeznie: 1.       Nem Orbán Viktornak hívják a miniszterelnököt. 2.       A…..
stim 2019.06.11 11:39:34
cipót a cipőboltból, városvezetéshez városvezetőt. Nem műsorvezetőt.

A politikában felbukkannak médiaszemélyiségek akik megszokták, hogy a nevük forog a médiában és ahogy az Eddie Murphy-féle Gentlemanus című régi vígjátékban az egyetlen tőkéjük az, hogy van egy ismert nevük. Ennyi. Egyébként szakmailag nullák. Úgy értenek hgozzá mint én. Szavazz rám, én akarom holnaptól vezetni Budapestet. Én is értek annyira hozzá mint a Kálmán Olga vagy a Puzsér Róbert.

Ismert neve van Deák Billnek is és ő sokkal nagyobb király. Ő tudja, hogy zenész és nem kíván várost vezetni. Nem kívánnak várost vezetni továbbá balettáncosok, virágárusok, fodrászok, bolti eladók, költők, buszvezetők és jegyellenőrök. Nem azért mert az ő nevük ismert vagy kevésbé ismert hanem mert NEM EZ A SZAKMÁJUK EZÉRT NEM ÉRTENEK HOZZÁ. ALKALMATLANOK RÁ.

Szóval a politikáról sokan beszélnek és akik szeretnék, hogy sokat beszéljenek róla meg még pénzt is keressen azok közül páran szerencselovaggént bepróbálkoznak. Puzsérnak ezt az egyetlen motivációját látom. Kálmán Olga politikailag (is) motivált de attól még egyikük sem lesz SZAKEMBER.

Ezt a választást a Tarlós meg fogja nyerni mert az emberek nem olyan hülyék mint azt a médiában szereplők szeretnék. A budapestiek örülnek, hogy rendezettek a város terei, hogy megújul a metró és nem csak beszélnek róla hanem meg is csinálták a 4-es metrót.

Van aki tudja, ért hozzá, csinálja és működik. Ez a Tarlós. Én köszönöm neki, hogy még egyszer elindult, megnyugtató érzés, ha biztos kezekben tudom a város irányítását. Budapestiként nekem nem mindegy, hogy működik-e a város vagy nem. Neked igen?

Az, hogy valakinek ismert neve van az nem jelenti, hoyg alkalmas egy szakmára. Különben szerelje neked az autódat a Kálmán Olga és utána vidd haza benne a családodat. Vagy javítsa meg a számítógépedet a Puzsér Róbert aztán vállalj vele határidős munkát.

Egy kisebb település irányításához is rátermettség és jobb esetben szakképzettség is kell. Egy főváros irányításához pedig (véleményem szerint) nem ártana néhány év önkormányzatban eltöltött tapasztalat. Vezetői, irányítói, városüzemeltetési tapasztalat. ÉVEK. Nem médiában. Városvezetésben. Ezt egyébként a médiából jövő személyiségek ésszel fel is érik; ők nem buta emberek. Meg van az intelligenciájuk ahhoz, hogy belássák, hogy ők alkalmatlanok Budapest irányítására. Csodálom, hogy nem sül le a pofájukról a bőr. Hobó jut eszembe.

"Nem tudok megbocsátani a tanároknak akik tudom, tudták, hogy tudom, hogy tudják, hogy hazudnak"

Gerinc kérdése, hogy nem jelöltetem magam olyan posztra amire tudom, hogy alkalmatlan vagyok. Ha nyernek is, nem ezek az emberek fognak irányítani. Másnap lemondanak és egy olyan ismeretlen ember fog a helyükre ülni akire soha nem szavaznál azért nem őt indítják. Ezért nem ismered a nevét.

Én Tarlós Istvánnak szurkolok, remélem összejön és köszönöm a munkáját. Mivel hosszas unszolásra fogadta el a felkérést, hogy induljon lassan érdemes lenne maga mellé venni egy padavant akit kitaníthat aki elég jó ahhoz, hogy a következő években lassan beleszoktassák a feladatba és Tarlós István után kellő rutinnal, hely-és szakismerettel és médiaismertséggel folytathassa ezt a felelősségteljes munkát.

Addig pedig sok sikert kívánok Tarlós Istvánnak. Hogy ne olyan legyen a főváros mint Demszky idejében.
A kormánypropaganda azt a képet vetíti a választók elé, hogy az Európai Unió pusztán azért jó nekünk, mert pénzt ad, de egyben veszélyt jelent nemzeti szuverenitásunkra.  Jó lenne, ha nem csak azok mennének el szavazni, akik ezt el is hiszik.  Orbán Viktor számtalanszor elmondta, hogy az európai…..
stim 2019.05.26 16:38:01
2/2

...

Az erkölcsi normák amik egy egészséges társadalom kohéziós ereje. Az EU kohéziós ereje nem a pénz. Hanem a keresztény értékrend aminek a türelmessége sajnos néha még a fanatikusokkal szemben is toleráns. A kereszténység 8 erénye az ami egyben tart egy társadalmat, egy hazát, egy közösséget, barátságokat, párkapcsolatokat.

Valójában amikor ezeket az erényeket relativizálják akkor azt kívánják elérni, hogy ezek az erények kevésbé fontosnak tűnjenek, hogy az tűnjön erényesnek ami az ő politikai célkitűzésük. Szolidaritás. Értsd úgy, hogy ők szúrták el amikor alkotmányellenesen beengedtek milliónyi bevándorlót, hogy fiatal, motivált MUNKAerőt exportáljanak de amikor rájuk égett a dolog akkor szétosztanák másoknak. Természetesen ha működött volna nem osztották volna szét. Szolidaritás.

Manapság a liberálisok odáig fajultak, hogy fenntartják maguknak a jogot, hogy akinek más a véleménye azt kirúgatják a munkahelyéről, megfélemlítik az embereket, több évtizedes, értékes, kiemelkedő (művészi) munkájáért járó díjakat, elismeréseket kérdőjeleznek meg mert ők akarják osztani a díjakat, ők akarják megmondani, hogy mi értékes, ők akarják uralni a híreket és a hírneved. Azt akarják, hogy csak az lehessen érték amit ők annak mondanak. Ez diktatúra, értékrombolás, korrupció.

A korrupció szó romlottságot jelent. Bomlás, rothadás. Ezek a mai, magukat liberálisoknak hívott szabadcsapatok tünetei. A liberalizmus megrohadt. Túlérett. Ahol jár ott gyerekgyilkosság, csökkenő születésszám, legalizált perverzió, szabadosság és értékrombolás van. Ma Heródes király New Yorkban lakik és abortuszklinikája van. Gyerekeket gyilkol. Megöli a jövőt. És liberális.

A liberálisok ma kirúgással és kiközösítéssel terrorizálják az embereket. Az európai nőknek el kellene viselniük minden határok nélküli országban azt a terrort, értsd fenyegetettségett, hogy megerőszakolhatja őket egy olyan migráns, vagy elvágja a torkát akit utána lehet, hogy a liberálisra érzékenyített bíróság el sem ítél ezért büntetés, prevenció híján újra és újra megtörténhet. Mint Angliában mikor migránsok csoportja rendszeresen erőszakolt tizenéves lánykákat. Ez a liberalizmus és a liberális média. A liberalizmus ma terror, nemi erőszak, kirúgás veszélye, cenzúra és diktatúra. A liberalizmus megrohadt.

Az igazi liberalizmus mindezek ellenében szabad ország, szabad beszélni, szabad szavazni és tiszteletben is tartják. Szabad joggyakorlás. Sokan nem értik, hogy Orbán Viktor aki liberálisként kezdett hogy lehet mostanra illiberális. Valahogy meg kell különböztetnie magát a szabadságszerető embereknek a liberálisok túlérett ideológiájától és az ámokfutásuktól. Valójában akik ma liberális politikát folytatnak azok a szabadság ellen dolgoznak. A szabadság pedig maradt ugyanaz ami. Az örök értékek maradtak ugyanazok amik. Csak közben a liberalizmus eszméje túlérett, megrohadt. Aki a szabadságért küzd az a liberty-ért harcol, az az igazi liberális a szó nemes, eredeti értelmében. Csak radikális anarchisták és agressziív politikai és miédia aktorok kisajátítottál ezt a jól csengő fogalmat. És emberkereskedelmet űznek és embereke félemlítenek meg és tesznek tönkre. Ezt hívják ma liberalizmusnak,

Ma a liberalizmus egy ideológiai malaclopó köpeny, hogy ne látszódjon ki a birodalomépítő, családromboló, abortusz- és halálpárti igazi arcuk ami a határok eltörlésével és az örökösök születés előtti megölésével (retroulti abortusz terminátor módra) hozzá kíván férni a magántulajdonhoz és a határokkal és saját jogrendszerrel védett államok köztulajdonához.

Aki liberálisokra szavaz az arra szavaz, hogy eltörölhetik a szavazati jogát ami állampolgári joga. Nincs állam, nincs állampolgári jog. Nincs köztulajdon. Nincs jogbiztonság, nincs nemzeti park. Az erényekkel együtt relativizálják a tisztességet, a magántulajdont, a köztulajdont. Senki nem lesz szabad a szabad beszédhez csak aki a legerősebb lesz és uralja a médiát. Egy szabadság mind felett, szavazati jogod nélkül. Ez a liberalizmus.

A problémáid iránti érzékenység a távolsággal együtt csökken. Ezt ne felejtsd el. A szubszidiaritás lényege, hogy a problémához legközelebb levők érzik, érzékelik legjobban a gondokat ezért nekik kell tudni döntéseket hozni. Nem 1000 kilométerrel arrébb. Nem ismerik a nyelvedet és nem is akarják megtanulni mert ki akarnak törölni a nemzeti identitásoddal és a nyelveddel együtt. Az Európai Parlamentben még azt se akarják érzékelni, hogy pár háztömbbel arrébb már páncélossal kell védeni a meggyengült közbiztonságot. A buborékon kívül.
stim 2019.05.26 18:51:57
@Brix:

kedves brix, köszönöm a választ. Én úgy gondolom, hogy a demokrácia szó elé teljesen felesleges odarakni a liberális vagy a népi kifejezéseket. Ha a nép választ és az akaratát tiszteletben atrtják akkor demokrácia. Ha nem tartják tiszteletben akkor nem az.

Egy vicc jut róla az eszembe. Kohn megnyitja a boltját és mutatja az új táblát Grünnek, hogy mit szól hozzá. Ki van írva, hogy Friss hal kapható.
Erre Grün:
-Mondd csak te romlott halat is árulsz?
-Nem, dehogy.
-Akkor nem kell kiírnod, hogy friss. És mondd csak, veszel is halat?
-Nem csak eladok.
-Akkor az sem kell hogy kapható.
Így marad a táblán annyi hogy HAL.

Mert nem kell több oda. Ha elég friss és mindig kapható akkor ez elég információ. Ha pedig bűzlik akkor hiába kiírni hogy friss. Attól még nem lesz az.
:)
• Orbán kész kilépni a Néppártból, hogy elkerülje a megszégyenítést, Balog Zoltán roppant pesszimista a holnap EPP-elnökségi szavazás előtt  • Mráz Ágoston Sámuel elpöttyintette, hogy a magyar miniszterelnök valóban vezető szerepet akar vindikálni magának az unióban  • Hogy a liberális Caputova…..
stim 2019.03.20 09:03:11
A Néppártról, A Fideszről és az értékekről.

Egységben az erő. És a hitelességben. Akik képviselik azokat az értékeket amikről beszélnek azok köré odagyűlnek az emberek mert érzik a hiteles képviseletet. Aki kereszténységről beszél és népeket képvisel az addig hiteles amíg ez a tetteiben is megmutatkozik.

Nem lehet kint is meg bent is egeret fogni. Az nem működik, hogy valamit kiírunk a zászlónkra de a tetteink mást mutatnak. Az nem működik, hogy elméletileg demokrácia van, gyakorlatilag az embereketnem kérdezik meg, hogy akarnak-e népvándorlást.

Ha az EPP még bírja azokat az értékeket amik a nevében szerepelnek és ami miatt a Fidesz odavalónak érezte magát amikor belépett akkor érdemes benne maradni. Ha nem bírja ezeket az értékeket akkor nem érdemes szerezni nekik kb. 11 mandátumot mert olyan beszivárgó egységek és hazug emberek vannak benne mint a Sargentini.

Rosszkor jön ez a kampányidőszakban vitatkozás. Ki kezdi ezt a vitát ésmi a célja vele? Választási időszakban egységet és értékekmelletti szilárd elköteleződést kellene felmutatni. Akik ezt a vitát a választási kampányban erőltetik, napirenden tartják azok a Néppártot gyengítik. Lelkük rajta. Láttunk idehaza márilyet amikor az ellenzék egymást marta.

A Fidesz idehaza bizonyított. Európa felé is. Mi betartjuk a törvényeket ésvédjük a határtahogy kell. Ha másnak más azsándéka az ellenkezik a mi kinyilvánított akaratunkkkal. Márpedig demokráciában az én hazámban én, a választásrajogosult választópolgár döntöm el, hogy mi legyen és nem idegen érekek kiszolgálói.

Az Európai Únió intézményeiben sok esetben olyan sunyi intézkedéseket hoznak amit nyilvánvalóan azért nem tesznek nagy nyilvánosság előtt mert ellenkezik a többség véleményével vagy kinyilvánított akaratával. Nem kérdezték meg az embereket arról, hogy akarnak-e bevándorlást csak jogellenesen rájukerőltetik. Itt, Magyarországon, Európában egyedülikéntmegkérdezre az az Európában ebben a tekintetben legdemokratikusabb kormány.

A szavazók májusban dönteni fognak arról amiről eddig nem kérdezték meg őket. Dönteni fognak aszerint, hogy kimit cselekedett, ki mennyire hiteles az eddigi tettei alapján és aszerint, hogy jobb vagy rosszabb lett-e az életük az elmúlt években az európai képviselőiknek köszönhetően? Mérlegre teszik, hogy a képviselőik vajon őket képviselik-e? A környezetükben történt események alapján meghozzák azt a döntést amit megfelelőnek tartnak. És ők nem járnak be dolgozni az Európai Parlamentbe, ők nem élnek buborékban.

A választás előtt a vita nem szerencsés. Aki a vitát generálja az az egység megbontója és rossz hírbe hozza a Néppártot. Vagy a Fideszt. Csakhogy a Fidesz már győzött kétharmaddal, most Európa parlement választások lesznek. A vita termékeny lehet ha elválik a sz... az ocsú a búzától. Kiderül, hogy ki mennyire hiteles, mennyire azokat képviseli akik megválasztották és akiket kötelessége, feladata, munkája képviselni. És kik azok akik a demokratikus választásokat és népszavazásokat meg akarják kerülni mert

ők majd jobban tudják, hogy mi a jó a népnek mint a nép.

Csakhogy akik éltek szocializmusban azok ezt már ismerik ésköszöniknem kérnek belőle. Az EU vagy megtanulja a fair playt vagy még többen fognak kilépni idővel. Aztán majd eljátszadozhatnak magukkal Brüsszelben, megmagyarázhatják egymásnak, hogy a birodalomépítés és abetelepítést valójában szolidaritásnak hívják és egyéb képmutató mellébeszélés éslopakodó jogelvonás. Sok sikert hozzá, én nem kérek belőle és aki engem képvisel, akire szavaztam szintén ezt képviseli mert egyezik a történelmi tapasztalatokon nyugvó világképünk.

Vajon a Néppárt tudja, hogy fontos kérdésben a lehetséges szavazói mit szeretnének? Nálunk volt népszavazás. Az akaratom világos. A Néppárt vajon tudja mit akar a nép?
Kampányban sem vitatkozni kéne hanem a népért dolgozni. Ez a magyar modell. Népképviselet. Demokrácia.
Európai parlamenti kampány van. Az európai parlamentbe a pártcsaládok tagpártjaikon keresztül próbálnak bejutni. A konzervatív, keresztény, jobboldali pártok pártcsaládja az Európai Néppárt (idegenül: EPP), ennek Magyarországról egy tagpártja van: a Fidesz. Vagyis a hazai Fidesz-kampány az Európai…..
stim 2019.02.24 16:34:42
A kormány világosan fogalmazott. Brüsszel nem tudta amigránsokat kint tartani, a briteket pedig bent tartani az Únióban. Ez a vezetés egyértelmű hibája. A hibákat a vezetésnek viselnie kell.

A mostani választásnak két alternatívája van. A kormány alternatíváját ismerjük, én egyetértek vele mert van értelme. Az embereknek az állam azt az igényét szolgálja ki vagy legalábbis igyekszik biztosítani, hogy nyugodt körülmények között gyarapodhassanak és ebből a gyarapodásból jusson többek között kultúrára is. A kultúra támogatása állami feladat, ez a cégeknek nem feladata. Ezt a mindenkori értelmiség jó lenne ha szívvel és ésszel megértené, átérezné. A növekvő életszínvonal és emelkedő fizetések teszik lehetővé, hogy egyre többen tudjanak kultúrát is fogyasztani. Az tud művészettel foglalkozni aki meg tudja vásárolni a hozzá szükséges tudást és időt.

Nézzük a másik verziót, amit Brüsszel erőltet a bevándorlással.

1, európaiként Európa érdekeit tartom szem előtt. Tehát ha Afrikának vagy bármelyik kontinensnek problémái vannak akkor azért vanak választott kormányaik, hogy a problémákat a rendelkezésükre álló eszközökkel orvosolják. Európa nem a világ Teréz anyája, főleg akkor nem ha emiatt már nem nevezhető vezető hatalomnak. Nem a hatalom a lényeg. De jó ha van mert az védelmet biztosít. Az pedig szükséges.

Szóval ha lenne egy nagy Egyesült Európa akkor hogyan képzelnék el a nemzetek nélküli Európát? Mi lenne a hivatalos nyelv? Gazdasági erőt és népességet nézve a német. Mondjuk ki. Akkor vegyünk egy nemzetet amit nem szeretnénk nemzetnek. Személyes érintettséget elkerülendő legyenek a franciák és végezzünk egy gondolatkísérletet, hogy lássuk előre a dolog értelmetlenségét.

Mikortól nem számít valaki franciának? Ha nincsenek francia ősei? És akkor mi lesz azoknak a franciáknak ajogaival akiknek vannak francia ősei? Hány százalékban kell nem francának lennie Franciaországnak ahhoz, hogy azt mondják, hogy a folyamat befejeződött, készen van? 50%? Miért pont ennyi? Ki mondja meg? Milyen jogon? Ugye érezzük a vérszagot amit a türelmetlenség és érzéketlenség hoz magával? Ez a diktatúrák fő jellemzője.

Hogy gondolják azt, hogy ideológiai alapon elvehetnek emberektől pl. lakást mert bevándorlók költöznek bele? Országot mert kinyilvánítják, hogy az ami jog szerint az övék az jog szerint szerintük nem az övék. Magán- és köztulajdont. Láttunk már ilyet. A szocializmusban. Ahol minden ment a közösbe utána pedig amikor bedőlt a dilettánsok vezette rendszer akkor páran elprivatizálták.

Nekünk, itt, Kelet-Közép Európában megvannak a történelmi tapasztalataink arról, hogy egy ideológia malaclopó köpenye alatt hogyan lopták el a nemzeti vagyont és a magántulajdont. Minden ideológiai erőszakos tulajdonszerzési kísérlet beidézi ezeknek a folyamatoknak az emlékét. Emlékszünk és nem felejtünk. Azok akarják a múltat végképp eltörölni akik a múltban már bevált, erőszakos tulajdonszerzési módszerekkel kívánnak élni. Zavarosban halászás, emberek megbélyegzése, kettős mérce, jogfosztás és tulajdonelkobzás. Nincs új a nap alatt.

Honnantól nem számít valaki franciának? Amikor már nincs francia köz- és magántulajdona? Akkor kié lesz mindaz a tulajdon ami most a franciáké, teszem fel a kérdést. Ne tévedjünk, az ami most képzelgésnek tűnik az megvalósulhat a jövőben. Migránskártya, segélyezés a nemzetek terhére már létezik. Adó formájában már fizetik.

Afrika problémáit születésszabályozással és családtervezéssel Afrikának kell megoldania. Erőnkhöz mérten segítünk de nem áldozzuk fel saját magunkat és a jövőnket más felelőtlenségének az oltárán. Van a felelőtlenségnek oltára:)? Úgy tűnik van. Európa.

Egy központosított EU talán lehetne méltó vetélytársa és partnere az USA-nak, Kínának és Oroszországnak. De nem tanulatlan, műveletlen tömegek fogják az EU-t felemelni az ő szintjükre. Hanem lehúzni oda. Nem az a baj velük, hogy feketék, nem vagyok rasszista. Az a baj, hogy afrikaiak. Bocsánat, hány közismert, magasan jegyzett afrikai egyetemre igyekszenek bejutni európai diákok az ott fellelhető naprakész tudásért?

Aki műveletlen, tanulatlan tömegeket enged be az segélyezést teremt és bűnözést. Ezzel Európa bár azt várná, hogy az USA és Kína illetve Oroszországgal egy szintre kerüljön valójában mivel Afrikát fogadja be ezért Afrikával kerül egy szintre. Jó reggelt kívánok.

Fogadd be Afrikát és jó lesz a közbiztonság mint Johannesburgban. És az európaiak által épített kultúrák romjain felnő egy olyan generáció amelyik azt sem tudja majd, hogy mi mire való. Mert nem tanulta meg.

Kína egynyelvű, központosított hatalom. Az USA egynyelvű, központosított hatalom. Oroszország is. Európa soknyelvű.

Mivel a kereszténység univerzális, nemzetek, orzságok felett álló, egyetemes szokásjogot, társas érintkezési formátépített ki ezért akik ezen az alapon szocializálódtak azok konfliktus nélkül megértik egymást. Akik nem Európában nevelődtek azok nem.

Európának világos célok kellenek nem migránsok. >>>
stim 2019.02.24 17:11:27
A fenntartható növekedés az a gazdasági bűvszó amit minden gazdaságkomolyan vesz. Nem véletlen. Sokáig úgy gondoltam, hogy nem mennyiségileg hanem minőségileg kell fejlődni de a kettő gyanítom elválaszthatatlan. A mennyiségben keletkezik annyi felesleg, hogy jusson K+F-re is. Ezzel technológiai előnyre tehetünk szert ami versenyelőnyt biztosít. A mennyiségi növekedés előnyös.

Ma,amikor a Földön minden használható terület foglalt, talán az Antakrtiszt nem említve az emberek egymás kárára tudnak fejlődni vagy egyre rövidebb idő alattt egyre többet kell termelniük. Így vagy elveszik a másét vagy többet dolgoznak. Vgy új iparágak alakulnak ahol a termék iránt kereslet lesz nagy tömegekben.

A világűr meghódításának a határán állunk. A folyamat egyenlőre még nem kifizetődő de amint képesek leszünk aszteroidákat bányászni az akkora nyereség lehet mint Spanyolországnak az inkák aranya. Hogy más gyarmatosító hasonlatot ne is hozzak. A világűr lakatlan, végtelen és tele van lehetőségekkel. Mint a nagy felfedezések hajnalán amikor a lakatlan, végtelen tengeren útnak indultak Európa hajói. A világűrben lehet nyersanyagokat bányászni. A Mars elérhető távolságban van. Az USA épp most építi űrhadseregét. A haditechnikában felhalmozott tudását űreszközökbe fordítja. Tapasztalatokra tesz szert, tovább fejlődik. Ott van a Föld és az űr határán. Idő kérdése és megtalálja a maga technológiai lehetőségeivel azokat az égitesteket amiket haszonnal tud bányászni,kutatni, terraformálni. Lesz korlátlan fenntartható fejlődés.

A világűr végtelen. Ha nem egymástól akarjuk elvenni azt a keveset ami a bolygón van van mert kiderül, hogy több is van akkor remélhetőleg nem itt lesznek konfliktusok. De lesz haszon ami mivel túlnő a bolygó keretein ezért nem a bolygónak kell állnia teljes számlát. Lesz fenntartható gazdasági növekedés mert a világűr végtelen. EZért a kutatás egyik iránya azt hiszem ennek kellene, hogy legyen.

A CERN egy kiváló európai együttműködési projekt. Franciaországban, Németországban, UK-ban (szorri) épülnek kísérleti fúziós erőművek. Egy olyan hajtóműami folyamatosan gyorsulhat vajon mekkora távra és sebességrelenne képes a kimeríthetetlen energiájával? EZ nem zabolázatlan fantázia, ez a jelen alapján megjósolható jövő. Ez a XXI. század aminek lassan a 3. évtizedébe lépünk. Az emberiségben hatalmas kreatív energiák és teremtő erők vannak. Jó célok kellenek. A fúziós erőmű ráadásul környezetbarát energiát biztosít. Segítség a globális felmelegedés ellen ami csökkenti az elvándorlást is és ezzel több fronton egyszerre léphetünk előre. Ahogy több fronton egyszerre vesztünk ha nem foglalkozunk vele.
A baloldal visszatérő kudarca a szavazótáborának szervezésében és mobilizálásában aligha magyarázható már észérvekkel. Pontosabban az észszerű magyarázattal nem a Fidesz teljesítményének észszerű mérlegelése áll szemben, hanem az észszerű mérlegeléssel látványosan szembemenő, azt háttérbe szorító…..
stim 2019.02.16 18:51:07
@HaFr: Kedves HaFr, nekem is megvannak a problémáim mint mindenkinek. Sokaknál több, sokaknál kevesebb.

De személyemtől függetlenül, objektíven, ész érvek alapján össze tudom hasonlítani több kormány munkáját és ki tudom választani melyik az eredményesebb. Még ellenszélben is. Aki pedig hosszabb ideje eredményes abban bízom és hiszem, hogy jobb lesz holnap mert a számok IS ezt mutatják. A tények makacs dolgok. Aki pedig hosszabb ideig jót tesz a hazámnak és benne nekem azokat becsülöm, tisztelem és a magam módján kiállok értük ahogy ők is a mi hazánkért és benne értem és a többiekért. És ha emiatt páran szemét módon bánnak velem leszarom. Majd megoldom mint mindig.
stim 2019.02.16 22:01:54
@kgaba82: Az eredmények, a számok mutatják ki a jobb. Az, hogy közel 800.000-rel több embernek van munkája, fizetése, önbecsülése segély helyett az egy lehengerlő tény. Ez a 800.000 ember nem viszi a pénzt segély formájában hanem dolgozik, fogyaszt, növeli a GDP-t, az exportot, adózik. Hozzájárul az intézményrendszer fenntartásához. Hozzájárul ahhoz, hogy az ország városai,úzjaimegújulhassanak. Most nem sorolom, hogy mi mindenre költik az adót. Az olimpiát korábban amilliárdok miatt elutasítottam; ezen a téren a véleményem megváltozott. A Fina rendezvény jóhírét vitte Magyarországnak, a sok futórendezvény és más sportesemények a sportturizmus térképére feltette Budapestet. Megújulnak a város terei, házai. Múzeumok fogadják be a Néprajzos anyagot,megújult a Szépművészeti, hosszan sorolhatnám.

Akinek van szeme és akarja látni az látja a különbséget.

És a leglényegesebb különbség. A költségvetés stabil, több, mint 2000 milliárdos többlettel zártunk és hitelfelvétel nélkül, alacsony infláció mellett lehet érdemben növelni a béreket és a nyugdíjakat. Mivel alacsony az infláció a megtakarítások, a nyugdíjak és a fizetések nem veszítenek az értékükből. Nincs Bokros-csomag miközben elprivatizálnak mindent és még hitelt is vesznek fel. Egyszerűen csak munkára fogták azokat akikkorábban segélyt kaptak.Na jó, ez így könnyűnek hangzik de ugye értjük, hogy amunkával megszerzett pénz mennyivel értékesebb gazdaságilag mint segélyen tengődni ami mellett el lehet menni lopni,ügyeskedni? Így függ össze a közbiztonság meg a munka. A komány csökkenti az államadósságot,nem növeli míg a korábbiak növelték mert hitelekkel leplezték inkompetens kormányzásukat. Trükkök százaival amikről nektek nem kell tudnotok.

Ez egy jó időszak, becsüljük meg. Nem törvényszerű, hogy ezek mind-mind adottak és mindenki így akarná vagy tudná csinálni. A politika is egy szakma. A szerencselovagok ideje lejárt. A Fidesz magasra tette a mércét és innentől a magyaroknak itt itt van a mérce.

A családtámogatáspedig szintén egy olyan intézkedés ami mélyen baloldali. De itt volt 30 év a rendszerváltásután és egyik sem csinálta viszont mindig volt hitelfelvétel, megszorítás, privatizáció ésmagas jegybanki alapkamat. Nagyon komoly különbség van a munkájuk között.

Ez akkor látszana igazán ha a nemzeti vagyonról lenne egy több évtizedre visszamenőleges kimutatás. Ott egyből látszana a matek, hogy kinél mi mennyi volt és kinél csökkent, kinél nőtt... Luxus, hogy megengedjük magunknak ennek a hiányát.

Államadósság. 2010-ben 82%-on volt, most 75%-on. Ha növekszik a GDP, több ember több munkát végez akkor lehet kinőni az államadósságot. Ebbe az irányba haladunk.
stim 2019.02.17 19:16:34
nem tudom ki honna vette ezt a szaporodási közösség szöveget de mesterkéltnek és degradálónak tartom emberekre használni. Van nekünk egy szép magyar kifejezésünk arra mikor egyesek beházasodnak mások családjába és gyerekeik lesznek. Úgy hívják, hogy rokonság. Embereknél ez így működik. Rokonságba és egy családba kerülnek egymással. Embereknél nem szaporodási közösségről beszélünk. Csak ha szándékos dehumanizáló retorikáról van szó. Az pedig minősíti a használóját.

Például amikor Mikszáth ír a tót és magyar együttélésről akkor Jó palócokról és tót atyafiakról beszél. Az atyafi az az atyám fia tehát testvér. Tehát emberek esetében illendőbb volna ezeket a kifejezéseket használni véleményem szerint. Rokon, család, szülő, apa, anya, testvér, házasság, gyerekek.

Milyen érdekes! Pont ezeket a kifejezéseket akarják megkerülni és végképp eltörölni egyes politikai erők. Ez dehumanizálás. Az ember természetes állapota a család. A kaláka. A barátságok, a közösség. A nemzés útján létrejövő nemzettség, nemzet. Ezek a szeretet körei.

Aki ezeket rombolni akarja az az emberek szeretetigényét teszi tönkre. Az ember nem fogyasztó- és munkaerőállat akitől el lehet venni a szeretere, családra szánt időt. A szeretet az életcél és minőség is egyben. Ez az élet egyik célja. Szeretve lenni. Erre időt kell szánni. Az a közgazdasági modell emberhez méltó amelyik emberi igényekkel számol. Hagy időt a családra, a szeretetre. A családdal, a szeretteimmel, a barátaimmal való kapcsolattartásra.
Miért éppen Pécs a legszebb Magyar város szerintem? Nehéz erre válaszolni. Talán mert ott születtem... Ám valamiért szinte mindenki, aki meglátogatja Pécset egyhangúan azt mondja, hogy gyönyörű város. Az évezredekig visszanyúló történelem, a tökéletes állapotú, szebbnél…..
stim 2019.01.08 13:46:11
Az éj leple alatt lerombolták Nagy Imre, a forradalom mártír miniszterelnökének a szobrát a budapesti Vértanúk (azelőtt Ságvári Endre) téren. Nagy Imre több okból is útjában áll az Orbán rezsimnek. Egyrészt, mert most azt kell hazudni, hogy a forradalmat a „pesti srácok” csinálták, (A mindig…..
stim 2018.12.30 11:48:28
Aki figyelemmel kíséri a B1 blogot az tudja, hogy már az írások címei sem vádolhatók meg igazmondással. Rendszeresen hazug tartalma az index korábbi stílusát idézi. Tudnak páran az indexben újságot írni ha akarnak de a B1 visszaidézi azt a hangvételt és stílust ami az index ordenáré időszakából való amikor még a liberálisoknak állt a zászló és mindent megengedtek maguknak. Összemocskoltak ami érték volt és mindenbe beletörölték a lábukat ami egy tisztességes nemzeti, konzervatív, keresztény értékrendű embernek fontos lehet. Örülök, hogy ennek az időszaknak vége van de nem felejtek.

Természetesen nekik szabad volt másokat mocskolni és a lelkivilágukba tiporni és a b1 még most is jogot formál rá. Jó emlékeztető ez azoknak akik felejtenek és azoknak akiknek még zsenge koruk miatt a politikával, médiával nem régóta foglalkoznak.

A szoborról. Ezt a szobrot azért helyezik vissza a helyére ahol eredetileg állt mert a bolsevikoknak hazudott kisebbség a vörösterror idején erőszakkal, balhékkal, érzelmi manipulációkkal, megfélemlítéssel, gyilkosságokkal, más véleményt hangoztató vétlen polgárok legyilkolásával akarta megdönteni a neki nem tetsző rendszert. Tőlük tanulták a nyilasok a Dunába lövetést. Emlékezzünk erre, hogy ne történjen meg velünk még egyszer ugyanaz. A bolsevikoknak köszönhető Trianon, a gyenge elméjű és ítélőképességű Károlyi a saját hazájukat védő katonákat hívta vissza arra az ostoba, naív feltételezésre alapozva, hogy majd a nyugat betartja amit hangoztat. Hát többek között a Sargentini jelentés tartalma is és a szavazásának a hitelessége is mutatja, hogy erre a nyugatra továbbra sem jellemző a gerinces, elvek melletti szavahihető kiállás. Ideje van a hiteltelenné vált Európai Parlamentben egy garnitúra váltásnak. A keresztény értékrendet nem ignorálni, megsemmisíteni vagy tettetni kell hanem központba helyezni.

A vörösterrorban résztvevő Lenin-fiúk kötélen végezték. Ezt ne felejtsük el. Aki erőszakot alkalmaz az ugyanezt érdemli. Kardtól vész ki karddal él. A béke fenntartása a többség érdeke.

A Momentum retorikája ma hasonló mint a bolsevikoké. A cirkuszt, balhét provokáló ellenzék ebbe az irányba viszi az országot. Amikor a momentumosok szóban kinyilvánítják, hogy fideszeseket kívánnak lámpavasra húzni vagy vasvillával ifa platóra dobálni a holttestüket akkor ez a vörösterroristák hangvétele. Ez nyílt fenyegetés és közösség elleni izgatás. Ez a tehetetlen és alkalmatlan agresszív kisebbség hangja. Ez nem az építés és fejlődés hangja. Ez a rombolás, a fenyegetés, az agresszivitás hangja. Akinek nincsen képessége a kormányzásra és nincs víziója az építkezésre annak a rombolás víziója marad. Ezeket nem szabad hatalomhoz juttatni.

Akinek ez elfogadható annak komoly gondok vannak a fejében lévő gondolataival és a felelősségérzetével. Dühös, buta, hőbörgő hülyegyerekeknek tetszik ez a fajta hangvétel mert nem látnak előrébb a dühüknél és nem értik, hogyha olyan erőket támogatnak akik ha kiszabadítanák a szellemet a palackból akkor az mivel járhat és hová vezethet. Ők ijednének meg a legjobban ha az erőszak elszabadulna és akik ezt szavazattal, tüntetéssel támogatják azok részesülhetnek a szégyenben is mert részt vettek valamiben amit nem gondoltak végig. de részt vettek benne.

Ez a szobor azért van ott, hogy tanulj a történelem hibáiból. Ne támogass erőszakos retorikájú kisebbségeket mert nem tudod milyen erők csatlakoznak rájuk. Ne kelljen utólag szégyellned magad mert a te akaratodat felhasználva elszabadítják az erőszakot. A XX. században volt elég példa arra hogyan fordultak, fordították egymás ellen egy közösség tagjait. Akik egy országban élnek azok ismerősei, barátai, rokonai egymásnak. Nem a megosztottság a cél hanem az együtt boldogulás. Ehhez a romboló retorikájó, alkalmatlan formációkat tudni kell ignorálni.

Még ha nem is ért az ember a politikához akkor is van egy emberi minőség amelyik alkalmatlan a vezetésre. Ez a dühös, hőbörgő, önuralmát vesztett barom. Régen a iskolai bizonyítványokban volt egy ilyen osztályzat, hogy magatartás. Ízlelgessük ezt a szót. Magatartás az amikor az ember nem enged meg magának dolgokat. Van neki tartása. Modora. Stílusa. A stílus maga az ember. Aki pozitívat igyekszik kommunikálni annak pozitívak a gondolatai. Tőle várható pozitív változás. Aki az elképzeléseiről beszél annak vannak elképzelései. Tőle várható elképzelés és megvalósítás. Nagyra becsülöm azokat a higgadt, jó modorú embereket akiknek van tartásuk, stílusuk a közösségi életben, legyen szó politikáról, tudományokról vagy művészetekről. Ők a hiteles példaképek. Én is igyekszem tőlük tanulni :) Ezek az építő ember karakterjegyei, ezekre érdemes figyelni.

Sikerekben gazdag Boldog Új Évet Kívánok Mindenkinek!
Archiregnum Túlóra és cirkusz 2018.12.14 17:56:33
Szinte olyan, mintha történne valami. A parlamenti ellenzék obstruálni próbál(, kivéve a Mi Hazánk), a parlamenten kívüli tüntet, sőt dulakodik is, sőt másnap is kimegy, harmadnap, a hidegben is. Respekt. Az egészet az teszi mégis groteszkké, hogy akiről az egész szólnak az néma csöndben kushad. A…..
stim 2018.12.15 17:22:55
@Tata86: 1, Én pont azt csinálom amit én akarok. Ez az én szabadságom amit nyilván figyelembe veszel.

2, én egyedül Varga Mihályban több képzelőerőt, szakértelmet és pontos munkavégzést látok mint az egész ellenzékben együtt véve. És rajta kívül vannak még mások is akiknek a munkája megérdemli az elismerést.

Aki figyeli a közgazdasági híreket annak esze ágában sincs a jót rosszabbra cserélni. Én a kormány mellett vagyok mint ebben az országban még pármillióan. Még akkor is ha egyes intézkedéseivel nem értek egyet esetleg. Demokrácia van, jártathatom a számat, jobbító szándékkal kritizálhatok egyes dolgokat de eszem ágában sincs leváltani őket. Köszi :)

Mióta ők vannak ismét azóta 750.000-rel több ember dolgozik és fizet adót. Viszi haza a fizetését.

Ugyan mit tud ehhez képest az ellenzék felmutatni? Tegyük már mérlegre.