Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Bééééci

8 bejegyzést írt és 1977 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Most zajlik az NFL-ben az úgynevezett wildcard forduló, vagyis a rájátszás első szakasza, ami soha nem látott nézettséget hozott a Foxnak. A San Francisco 49ers és Green Bay Packers összecsapását 47,1 millióan látták az Egyesült Államokban, erre pedig eddig még nem volt példa,…..
Bééééci 2014.01.08 23:24:44
@Yooha: Nekem mondjuk senki nem magyarázott hanem hallgattam, figyeltem, az új nézőknek néha szoktak magyarázatot adni hogy ezt meg azt miért tették így vagy úgy meg mi mit jelent és az alap dolgokat meg szabályokat már ez alapján ki lehet következtetni. Meg sokkal inkább taktikai meg észjáték is mint az európai foci, ahogy játszanak az órával, az időkérésekkel és bármikor megfordulhat a játék akár egy percen belül is! Az egyik legemlékezetesebb ilyen a kedvenc csapatom meccsén történ mikor 52(!) mp-en belül szereztek 21 pontot!!! szóval az NFL ilyen! Az európai focit is szeretem de ennek is megvannak a maga szépségei! Csak az a 6 hónap holtszezon ne lenne:)
Lőttek az egész hétvégés egyetemi futballnézésnek, nincs már eredeti hangú, zseniális NFL-közvetítés, nem látunk több NHL-elemzést és nem ébredünk az Around the Hornnal, az ESPN America július 1-től csak Nagy-Britanniában fogható, más európai országban nem. Az ESPN…..
Bééééci 2013.08.04 19:43:22
@Thrasher: Szép lenne ha csak azokat adnák de nincs olyan szerencsénk...
Újra itt:) Eltűnésem oka nem igazán meghatározható már ha eltűntem egyáltalán:) A társadalomra semmilyen hasznos hatást nem gyakoroltam és köz érdekében sem tettem semmi lényegeset, inkább a saját életemet egyengettem:) A hajam nő és a párkapcsolat terén léptem egyet…..
Lehet örülni újra jelentkezem, csak nem nagyon volt miről írnom... írtam anno hogy kit mi érdekel írok arról, de mivel senki le se szarta hát nem volt miről..:) De most történt végre valami amiről bár lehet hogy nem hosszan, de tudok irkálni:) Ugyebár említettem, hogy…..
Na akkor amiről említést tettem az előző szösszenetben (amit amúgy cseszhettem, mert segítséget nem kaptam:)) azt most kicsit kifejtem, gondolok itt a tekére! Magával a tekével kb. 12 éves korom óta vagyok kapcsolatban, kisebb-nagyobb megszakításokkal! Először kedves édesapám…..
Béci "irományai" Ötlet? 2011.12.18 14:15:00
Adhatnátok akár ötletet, hogy miről írjak:D vagy miről olvasnátok?:) Alkotói válságban vagyok az a nagy büdös helyzet:D Most viszont kajálok és elhúzom a belem tekézni, meg kell végre nyernem a kis házi bajnokságunkat, mert kezdik magukat esélyesnek érezni még a…..
Na ha ezalatt a bejegyzés alatt nem törik le a kezem akkor már megmaradok, bár nem biztos hogy olyan hosszú lesz mint a fejemben annak tűnik:) Majd rövidítek! Gondoltam megpróbálom szakaszokba szedni, hogy hol is dolgoztam eddig, hogy éreztem ott magam, hogy fizettek, milyen volt a…..
Bééééci 2011.12.16 14:04:10
Bééééci 2011.12.17 23:49:44
@lujza62: egyszer majd talán bár nem hiszem... ezekre ki lenne kíváncsi:):)
Jut eszembe vala van/volt nekem egy kezdetleges honlapom ahova feltöltöttem pár zenét, képet meg alkottam egy rövid leírást magamról:) Beillesztem nektek azt is hogy lássátok, hogy történt a fejlődés... A filmes írásom elvileg 2002-es volt, ez 2006-os lesz, amit meg elkövettem…..
Tudom nem kérte senki, de azért be fogom gépelni a következőkben azt az írást amiről az első részben beszéltem:) 2002-ben elvégeztem egy 2 tannyelvű marketing- és reklámügyintéző nevezetű tanfolyást, amit egész jó eredménnyel zártam, de mire elvégeztem természetesen Dunát…..
Nos akkor itt lennék és aki véletlenül tévedt csak ide, annak előre leszögezném hogy k*rvára nem a VV Béci vagyok és kajakra nem szeretem ha ezzel cinkelgetnek úgyhogy kérném is ennek azonnali mellőzését! Köszönöm! Ha épp agysejtpusztításra vágyom inkább az alkoholt hívom…..
Bééééci 2011.12.14 16:21:02
@lujza62: köszönöm:) de úgyis megosztom majd fb-on ha lesz új:)
MedIQ Színtévesztő vagy? 2007.04.03 19:23:51
A férfiak 8%-a, míg a nők 0.2%-a színtévesztő. Ennek az az oka, hogy az X kromoszómán öröklődik a jelleg, amiből a férfiaknak csak egy van, így nincs lehetőség a másik X kromoszóma általi kompenzálásra. A színlátásért a szemben a csapok a felelősek, azokból is három…..
Az alábbi kép egy kis generációs rést nyithat ki. De attól még gyönyörű.Tehát demokráciánk atyja is megmondta. 1993. december 12-én ez volt az az ominózus Kacsamesék (állítólag)...
Subba A szex nem olyan jle. 2008.02.05 12:24:00
Dzsilla hívta fel a figyelmünket a Durex Magyarország weboldalán látható, kattintós, közérdekű tájékoztatós kis flash izére. A türelmetlenek kedvéért következzen mind a húsz ékes magyar mondat:  Excuses: 10. Az er lea a veringmet 9. Nem talk olyat, ami jnne m tben 8. Nekem…..
Subba Subba szív iWiW: Anyuval 2007.09.07 11:27:00
A hosszú böjt után megérdemlitek a tartalmas válogatást. Gyorsan klikkeljetek, jó szórakozást! - Anyuval- Milf (Mother I'd like to Fuck)- Miss Money- Ez egy torta- Tesi meg én- Mr Wolf- Védem a területem- Teszkó Tünde- A Subba kabalája ..
Világszenzációt jelentő fax jutott a birtokunkba. Közel 60 millió AIDS-es beteg gyógyulhatna meg, de Gyurcsány Ferenc akadályozza! Dr. Vida Richárd Emil vagyok. 2004-ben végeztem a Semmelweis Egyetemen általános orvosként. Számos találmányom van, amivel jobbá tehetem az emberek…..
Bééééci 2007.08.28 16:10:24
Bééééci 2007.08.28 16:18:01
Kalimera · kalibaba.blog.hu 2007.08.28. 16:11:43

nekem meg még nincs olyan:D:D:D:D
Subba Niceboys 2007.07.27 16:03:00
Soha véget nem érő kutatómunkánk, amelynek célja az interneten található összes különös szexuális szubkultúra összegyűjtése újabb állomásához érkezett. Csodálatos rajzolt pasik három dimenzióban...
Bééééci 2007.07.30 10:56:35
Tüzes Istennyila · napalmtuz.blog.hu 2007.07.30. 10:53:26

valóban kurva régen voltam, jó a memód:) melókereséssel meg faroklógatással telnek a hétköznapjaim most meg nem volt jobb dolgom mint bekukkantani ide:) meg hiányzott is:):) Odakünn szakad a szájbavert eső úgyhogy egy kicsit monitorarcot vettem fel:D
Bééééci 2007.07.30 11:02:32
toxikus · toxikus.uw.hu 2007.07.30. 11:00:25
megint bekúrtál az este, mi?:D
Subba A BKV mindig izgi 2007.07.05 17:21:44
Először is: ti tudtátok, hogy a bkv.hu-ról letölthető a cég összes idegesítő szignálja. Mi nem tudtuk, azt pedig továbbra sem, hogy minek.Ennél viszont sokkal érdekesebb, hogy sikerült előbányásznunk a BKV rendszerváltás előtti aranykorának csodálatos mementóját, a…..
Bééééci 2007.07.06 14:02:36
Bééééci 2007.07.06 14:19:15
Aki nem követi rendszeresen Pákó naplóját, és ránk bízza hogy értesítsük, ha valami érdekes történik a négerrel, az most klikkeljen ide. A kedves kis történetek között találtuk ezt az igazán elképesztő eseményt. Tripperes ex-barátnő által meggyilkolt kutya?…..
Bééééci 2007.06.28 12:34:42
Bééééci 2007.06.28 12:42:11
Bééééci 2007.06.28 12:58:46
sarasvati · szokvany.blog.hu/ 2007.06.28. 12:46:47

köszi, elolvastam:) várom már a 4.-et piszkosul, bár ősz előtt kétlem... sőt.... amúgy megvagyok thx!
Subba Magdikának új otthonka kell 2007.06.18 10:33:00
        Kinek kell egy szakadt Kia Pride félmillióért? A Barátok Köztös Vili bá az első tulaj, megkímélt állapot, hengerenkénti befecskendezés. Biztos ezzel járt telekre, viszont nagy kár, hogy a sorozatban nem ezzel…..
Bééééci 2007.06.18 14:12:10
Bééééci 2007.06.18 14:12:54
Subba Ilyen a bicikli, néger! 2007.06.14 14:13:00
Éljen a múlt! Óriás jófejség volt a két perce biciklizni "tudó" Pákót kitenni 40 méter magasra. Nagyon vicces tud lenni, ahogy szegényke jajong az utolsó cérnaszálba kapaszkodva. ..
Subba Hey sexy! 2007.06.14 15:18:07
Mi eddig mindig szimpátiával figyeltük Viva Kristóf karrierjét, azóta meg pláne, hogy itt tök normálisan megvédte magát.Na de fiktív börtönnaplót írni Paris Hilton nevében? Se nem vicces, se nem jó. Minek ez?..
Subba Random kínzó kérdés 2007.06.12 18:16:00
Na vajon melyik az a hivatalos sztori szerint ma már lecsillapodott magyar botrányhősnő, aki rendszeresen akkora adag kokainnal jár és kel, hogy az egész egyszerűen meg-döb-ben-tő?Annyit segítünk, hogy egy Centrum vitaminos doboznban tartja a cuccot, boldognak…..
Sajnos tisztában vagyunk azzal, hogy a lifttel küzdő rendőri vezetők után néhány szimpla parki hülye már nem sok meglepetést tud okozni, de azért tessék, itt a heti termés.- Azt se tudjuk hova kapjunk, "bicigli", A torta, és a gyerekek - Különös…..
Bééééci 2007.06.08 16:48:54