Regisztráció Blogot indítok
Adatok
vernon

0 bejegyzést írt és 223 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az amerikai filmek gyakori eleme, hogy a középiskolás gyerekek suli után vagy hétvégente dolgoznak valahol, a diákmunkából befolyó bevételekből aztán nyárra összejöhet az új bringa, egy menő teleszkóp, amivel a csillagokat lehet nézni a kertvárosi éjszakában vagy érettségit követően az utazgatás a…..
vernon 2018.04.26 09:02:22
@Ekrü: bizonyítani akkor kellene, ha esetleg komoly kétség merül fel arra vonatkozóan, hogy nem mond igazat. Szerinted mi másért ette meg akkor a szőlőt? Csak úgy szórakozásból, hogy kárt okozzon a munkaadójának? Merült fel szándékos károkozásra utaló viselkedés? Csinált ilyet korábban is?
vernon 2018.04.26 09:28:13
@Ekrü: "Pld. épp azt pakolta ki és megkívánta ezért csipegetett belőle. "

Ezzel lényegében kétségbe vontad azt is, hogy a lány rosszul volt. (Ugyanis két külön dolog, hogy úgy érezte mindjárt elájul, és hogy szólt-e róla). Így gyakorlatilag 100%-ban szavahitetlennek tekinted a lányt, miközben teret engedsz a másik oldal hipotézisének. Ez nagyon nem pártatlan bíráskodás.
Múlt héten váltott nevet az FHB, immár TKB vagyis Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. néven fut. Reménykedjünk, hogy ez a szolgáltatásokban is változást hoz. Talán. Esetleg. Ha lehetne. Tisztelt Homár! 2002 óta folyamatosan elmaradás és probléma nélkül fizetem lakáshitelemet,…..
vernon 2018.04.24 17:42:47
@encir: azért nem ennyire egyszerű. Nagyon röviden: abba sem lehet mindent beleírni. A szerződési feltételek elve nem közösen lettek kialkudva, és léteznek fogyasztóvédelmi alapelvek is. A megjelölt összeg indokolatlan és túlzó, emiatt is tisztességtelen.
Vendégszerzőnk, Attila megírta, milyen futárként végigcsinálni az összeomlás szélén táncoló karácsonyi csomagküldési szezont. Nem minden szavával értünk egyet, de érdekes beleképzelni magunkat egy futár helyzetébe. Hátha sikerül több türelemmel és megértéssel kezelnünk a futárokat és a postásokat...
A következő hetekben egy szájápolási sorozat keretében alapvető fogorvosi kérdésekre keressük a választ, és segítünk a betegek számára fontos kérdésekben elnavigálni. Várjuk témaötleteiket, milyen téma lenne az, amiről keveset tudtok, és több információra lenne szükségetek!   Szájápolással…..
vernon 2017.08.18 17:21:20
@Ballagi György: sajnos ezt a flour kérdést sokszor még a fogorvosok sem tudják pontosan. A flour egyébként nem esszenciális nyomelem, azért mert a szervezetbe óhatatlanul is bekerül (talajból, gyomírtókból stb), még nem válik azzá. Ilyen alapon az ólom is lehetne esszenciális.
Sajnos fogkrémből akaratlanul is viszonylag sok lenyelődik fogmosás közben, voltak erről kutatások.

A flourid és csönttörések viszonya a való életben épp a fordított. Különösen azokban az országban, ahol a vizet is flourozzák, sokaknak a fluorózis (flourid túladagolás) miatt pont hogy törékenyebbek lesznek a csontjai. Fontos megjegyezni, hogy az emberi csontban és fogzománcban természetes módon nem lenne flourid, csak az annyira reagens anyag, hogy a természetes összetevőket kiszorítja.
A köztudatban az van, hogy flouriddal erősebb (illetve keményebb) lesz a fogzománc és a csont is. Ez szó szerint nem igaz, mert a flourid a savakkal szemben teszi kevésbé oldhatóvá a fogzománcot. Belátható, hogy ez a csontok esetében teljesen haszontalan. Az egész flouridos zománcerősítés onnan ered, hogy a cápák fogzománca valóban tartalmaz flouridot, azonban ők egész életüket sós vízben töltik, és valószínűleg amiatt alakult ki. Egyébként így sem keményebb a cápák foga az emberénél, a kristályszerkezetek eltérése miatt.
Nem elég profinak lenni, annak is kell látszani! Talán több mint 10 éve volt, mikor egy fórumon felháborodva olvastam egy HR-es kommentjét, mert az akkori nehéz munkaerőpiacon azt merte írni, hogy lehet, hogy jó a jelentkező, de milyen béna CV-t írt már, „totally unprofessional”. Erre a kifejezésre…..
Mi a pálya? Home vagy office? 2017.04.19 09:24:47
Manapság egyre elterjedtebb fogalom, sőt trend a távmunka. Vannak kifejezetten olyan munkakörök, amik már egyáltalán nem is igényelnek konkrét, fizikai környezetet. A munkavállalói vélemények azonban megoszlanak erről. Sokan nagy lehetőségnek látják, hogy havonta pár alkalommal otthonról végezhetik…..
vernon 2017.04.20 00:28:30
@Phteven: "Ha én minden hónapban odaadom a fizetését, és fizetem utána a járulékait, akkor nem gondolom túlzotnak az elvárásaimat". Azért el ne ájulj magadtól. Különösen ez a járulék dolog vicces. Mintha az valami kegy lenne, mikor abból a dolgozó semmit sem lát közvetlenül, azt az államnak a jogszabályok alapján kell fizetned.
Egyébként ha nem érné meg neked, úgyis kirúgnád őket, sőt, ha valakinél gyanítható, hogy rendszeresen visszaél a homeoffice-szal azt ki is kell rúgni. Viszont ha nem vagy képes az eredmények alapján ezt megítélni, akkor talán főnőknek sem vagy igazán alkalmas.
Vagyis miért ne teszteld "széjjel" a leendő munkatársad?Érdekes tapasztalattal lettem gazdagabb az utóbbi időben az állásra jelentkezők tesztelésével kapcsolatban.Azt halljuk ugye mindenfelé, hogy nagy a munkaerőhiány, a cégek szenvednek attól, hogy megtalálják a megfelelő alkalmazottat, hogy…..
Röviden: IGEN. És a legtöbbször az ún. kézbesítési vélelem szabályai adják meg a magyarázatot arra, hogy miként lehetséges. Nézzünk tehát egy tipikus esetet! Van egy tartozás, például egy lejárt telefonszámla vagy egy parkolási pótdíj-tartozás. A jogosult a sikertelen felszólításokat követően…..
vernon 2017.02.28 13:21:33
@Dr. Panasz Muki: mondd meg a postásnak, hogy "ismeretlen címzett" megjegyzéssel küldje vissza. Ha szimpla "bedobós" levél volt, akkor írd rá ezt a borítékra és tedd ki a postaládákhoz, pár nap múlva a postás elviszi. De te magad is visszaviheted a postára ugyanilyen indokkal.
vernon 2017.02.28 20:56:17
@drbakonyililla: "a kézbesítési vélelmet igen egyszerűen meg lehet dönteni, ha tényleg önhibából nem tudta valaki átvenni a leveleket"
Az ördög itt is a részletekben rejlik. Odáig rendben van, hogyha valaki kórházban volt, akkor azt fogja tudni bizonyítani. De mi van akkor, ha meg sem kapta az értesítést. Mert ez a leggyengébb láncszeme a kérdésnek, minden azon múlik, hogy a postás valóban bedobja-e azt az értesítőt, ami gyakorlatilag mindkét oldalról bizonyíthatatlan (az is hogy bedobták, meg az is, hogy nem).
vernon 2017.03.02 11:44:31
@Pilotax: Így van, és ez még csak a problémakör kezdete. Gyakorlatilag arról kell vallania a postásnak, hogy elvégezte-e a feladatát. Namost mennyire életszerű az, hogy valaki maga ellen tesz terhelő vallomást, főleg ha annak számára negatív következményei is lehetnek. Nyilvánvaló az érdekellentét arról az oldalról is. Ráadásul az ő nyilatkozatát miért fogadják el nagyobb súllyal, mint az enyémet (aki meg arról nyilatkozik, hogy nem kapta meg az értesítőt). Hol van ebben a törvény előtti egyenlőség?
Mert valami rossz beidegződés okán, sok esetben még mindig a hatalmasabb, és erősebb félnek adnak igazat (jelen esetben a postásnak, mint közfeladatot ellátó személynek), de mindegy hogy ki, a lényeg, hogy az (átlag) állampolgár áll a legutolsó helyen.
És mi van akkor, ha mondjuk akaratlanul, de épp egy szomszédos postaládába dobta be az értesítőt, és annak a tulajdonosa már nem juttatja el a helyes címzetthez? Mert sajnos már én is találtam olyat a postaládában, amit az alatta/felette lévőbe kellett volna dobni.
Vagy mi van azokkal a régi házakkal, ahol sokszor nem is zárható a postaláda, tehát még ha bele is kerül valami, azt a címzett előtt bárki kiszedheti, ha pont ezzel akar szórakozni.
Elhiszem, kevés az orvos rengeteg a beteg, de amikor kivagyunk szolgáltatva az orvosoknak, betegek vagyunk egy kis emberség jól esne, vagy ha az nincs, legalább megalázás, ordítozás ne lenne. Tisztelt Praxis!   Férjemet február 2.-n beutalták agyérgörcs gyanúja miatt az Állami Egészségügyi…..
vernon 2017.02.05 21:49:18
@platelet: Lehet, ha a doki nem járatja le magát rögtön az elején akkor talán komolyan vették volna. Tudod, aki egyből ordíbál a beteggel és indokolatlanul (netán még tévesen is) kioktatja, az nem éppen bizalomgerjesztő, és érthető, ha intelligens emberben kétségek merülnek fel vele szemben.
Sajnos jónéhány orvos van akire ráférne egy kis alázat, de ők inkább játszák a Dr. House-t, mintha ettől a szakértelmük is akkorára nőne. Bár azt elismerem, hogy sokszor önhibájukon kívűl, a munkakörülmények sem megfelelőek, de ezt más munkavállalók is elmondhatják az ő területükön.
Az meg hogy a végén a mentőst is mentegeted, az elfogultságodról árulkodik. Nyilván nem a pontos telefonszámot vagy címet kellett volna fejből tudnia, de valószínűleg csak hallott már a betegjogi képviselőről (ha nem, akkor ki kell rúgni), és ezt azért köteles lett volna megemlíteni. Egyébként pedig a poszt szerint, ezt a tájékoztatást nem a sógornő, hanem maga a beteg kérte.
vernon 2017.02.05 22:43:37
@platelet: a mentős is egészségügyi dolgozó (és így közfeladatot ellátó személy is). Mint ahogy írtam, nem a képviselő konkrét nevét kell tudnia, vagy a panaszt felvenni, de a beteg szándékos félrevezetése nem elfogadható.
vernon 2017.02.05 23:04:34
@platelet: Szándékos félrevezetés, mert tudja a választ, de nem mondja meg neki, sőt a válasza lényegében úgy értelmezhető, hogy nincs gyakorlati lehetőség panaszt tenni, ami nyilvánvalóan nem igaz. És hogy miért lenne köteles erre válaszolni az többek közt az Eütev. számos rendelkezéséből levezethető. Ezen a ponton én befejeztem a vitát, mert láthatóan nem vagy tájékozott ebben a tekintetben.
Tökéletes nő márpedig nem létezik – legalábbis ezt akarta bebizonyítani Emily Lauren, amikor belevágott az „Átlagos csaj” projektbe. A képeket elnézve alighanem sikerrel járt...
Az állásinterjún várható kérdések listája sokféle formában kering a neten, cégtől is, pozíciótól, interjúztatótól is függ, ki milyen kérdésekkel találja szembe magát, az általános véleménye viszont szinte minden álláskeresőnek ugyanaz: sokszor panel kérdésekre panel válaszokat adnak, és egyik fél…..
A Star magazinnak nyilatkozott a TV2-től decemberben elküldött Gaál Noémi, aki azt mondta, hogy ahhoz képest, hogy 19 évet húzott le a tévénél (előtte a köztévénél volt 1990-1997 között), hidegzuhanyként érte a dolog: A csatornánál az utóbbi időben sok változás ment végbe, én pedig ennek a…..
vernon 2017.01.05 14:22:39
@to:rppapa: írásomban az "egy munkahelyen" az "ugyanazon a munkahelyen" értelemben szerepel. TV2-nél 19 évet volt. Előtte 7 évet a köztévénél.
vernon 2017.01.05 19:51:55
@Pop40: és mennyire kell hülyének lenni ahhoz, hogy félreértsd amit írtam?
vernon 2017.01.05 20:37:32
@Pop40: Az a baj, hogy annyira szűklátókörű vagy, hogy még egy objektív megállapítást sem vagy képes a saját frusztrációd nélkül értelmezni.
Gondolom saját magadra vetted, talán mert korábban téged is kirúgtak valahonnan, amit azóta is az életkoroddal magyarázol magadnak.
Egyébként javaslom gondolkozz el azon, hogy Mo-n a cégek átlagosan hány évig léteznek, és hogy sok olyan cég van-e ami nem hogy 19, de mondjuk 10 évig fenn tud-e (vagy akar-e) maradni. Többet nem segíthetek.
A kormány döntése nyomán, ismét egy meglehetősen közismert hivataltól búcsúzhattunk 2016 szilveszterén. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságról egészen biztosan mindenki hallott már, vélhetően sokakat meglepetésként is ért a hivatal megszűntetése. A kormány részéről pedig egyáltalán nem szokatlan az…..
Bent jártak a Frizbiben Vadon Janival, hátha tiszta vizet öntenek a pohárba. Muhahaha, vicceltem. nyugi. Az adást ma este lehet megnézni az ATV-n. ..
Tényleg egyre jobb a sorozat, régen láttam már ennyire jól felépített történetet - persze ha Will = Man in Black, akkor menjenek a picsába, de ezzel várjunk még...
vernon 2016.11.23 19:55:51
@haggyal: mert ez sokkal inkább egy reklám
A karrierépítő meetupos előadásom után az egyik kérdés is ez volt, majd a beszámolóm megjelenése után annyi privát kérdést kaptam a témáról, hogy most összegyűjtöttem még egy adag tudnivalót erről.Főleg nagyobbacska cégeknél – de néhol már közvetítőnél is –…..
vernon 2016.09.27 17:52:02
@jobangel: Az én tapasztalatom nem ez. Hanem az, hogy gyakran már rutinszerűen irják bele a hirdetésbe, a semmi poziciókhoz is. Gondolom ezt olvasták valamelyik "HR for dummies" könyvben. Komoly háttérellenőrzés? Bocs, de ezt nem értem. Mármint minek és hova? A nemzetbiztonságiakhoz? Oda meg azért nem kell, mert ha ők abból dolgoznak, akkor már régen rossz.
� #porsche #porsche911 #porschecarrrera #porschecarreras #aberki a berki �� (@berkikrisztian) által közzétett videó, 2016. Aug 1., 15:50 PDT Tényi István az a pali, aki mindenkit feljelent, ha szerinte olyat tesz, ami nem fér bele a törvényes keretekbe. Fideszes ugyan, de ez nem érdekli,…..
Január 24-én jön az USA-ba, 25-én este pedig a Cool műsorára az új, hatrészes miniéávad, amivel egyértelműen azt nézik meg, kell-e az ilyen tartalom 2016-ban a nézőknek vagy sem, és ha igen, akkor majd jön a folytatás, ha meg nem, akkor hat héten át nosztalgiázott egyet a Fox. A…..
vernon 2015.12.28 02:15:00
@Milky Horse: Megy a módszeres elhülyítés. És akkor csodálkoznak, hogy a mai gyerekek többsége nem képes 10 percnél tovább semmire sem koncentrálni.
Ahogy nézem lassan már az lesz a trend, hogy a reklámidő többszöröse lesz az "érdemi" tartalomnak. Lásd az első videót ami 34 másodperces, és összesen 5 másodperc a témához illő rész - az is egy nesze semmi fogd meg jól.
Ez az igazi Walking Dead, kiáltott fel egyik kollégám a hír láttán, és tényleg: a köztévé tegnapi szenzációs leleplezése olyan jól sikerült, hogy egy hónapok óta halott szír felkelőre sikerült terrorgyanút ráverni két pillanat alatt - mindezt egy névtelen forrásnak…..
Komoly válság alakult ki Japánban, azon egyszerű oknál fogva, hogy a jelek szerint az embereket egész egyszerűen nem érdekli a szex. A jelenségnek már neve is van: sekkusu shinai shokogun, azaz cölibátus szindróma. A probléma súlyosabb, mint elsőre hangzik. (fotó: pixabay.com /…..
vernon 2015.07.07 09:57:44
@_Epikurosz_: persze, ott meg anyuci kifogott magának egy pénzes balekot, és még mindig egyszerűbb neki 3-4 évente szülni egy gyereket, csak dolgozni ne kelljen. Meg aztán, gondolja, a gyerekekkel magához is láncolja a pasit.
Danger, danger, spoilerek jöhetnek, csak akkor olvass tovább, ha már láttad az utolsó epizódot is. Hogy lehetne ezt a legfinomabban megfogalmazni? Teljesen vállalhatatlan évad volt, nagyon kevés igazán jó jelenettel és talán mindössze egy vagy két igazán jó résszel. Ennek több…..
Már sok mindenről esett szó a következő tévés szezon kapcsán, de most, hogy a nagy amerikai adók előálltak az őszi műsorrendjükkel, itt az ideje átnézni, mit fogunk látni a kis képernyőn, ha véget ér a nyár. Ahogy tavaly, most sem kötöttük magunkat a kereskedelmi adók…..
vernon 2015.05.19 13:05:10
@doggfather: dettó..
Sőt, nemhogy ide költözik, egy köpésre tőlünk, de két és fél évet ugrunk is az időben, ami annyira engem nem nyugtat meg, de majd nyugtával dicsérem a napot. Mindezt Alex Gansa, a sorozat executive producere és egyben showrunnerje (a napi működésért felelős producer) mondta el a…..
Olvasónk megjárta az utcát, fél évig élt hajléktalanként, mert egy rosszul sikerült házasság és egy rossz befektetés miatt mindenét elveszítette, ráadásul egy komoly betegséggel is meg kellett küzdenie. Elmesélné történetét? Segítségre szorul? Van egy hasznos ötlete?…..