Regisztráció Blogot indítok
Adatok
philozófika

0 bejegyzést írt és 15 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Szeretném tisztázni követőink, ellenfeleink és az érdektelenek előtt is, hogy a PKP nem érdekelt semmiféle "demokratikus ellenzéki" összefogásban, például mert nem hisszük, hogy a hagyományosan idesorolt pártok közül az MSZP demokratikus ellenzéki párt lenne (konkrétan egyik jelzőt sem hisszük vele…..
philozófika 2016.01.31 21:06:44
Ma úgy állunk, hogy az MSZP-n kívül az összes ismertebb ellenzéki párt (DK, Együtt, MoMa, LMP) vezetője is MSZP-s gyökerű politikus, amely szociológiai tény alapvetően határozza meg az ellenzéki mozgásterüket és a saját ellenzéki tudatukat. Minden rendelkezésükre álló nyilvánosság mellett (ami,…..
philozófika 2016.01.26 11:57:53
Lehetetlen helyzet! Ilyen nehéz helyzetben még nem voltam, sem mint jogász, sem mint férj. De kezdjük az elején! Egy januári borús délelőttön levelet hozott a postás. Egy várt levelet, egy váratlan hírrel. Egyszóval képzelje el, hogy soha nem indult Ön ellen büntetőeljárás. Nem gyanúsították meg,…..
A Velencei Bizottság 2012. június 19-én publikálta szakvéleményét, amelyben több ponton is felülvizsgáltatná az alkotmánybírósági törvényt, valamint az ügyészségi és a kisebbségek jogait lefektető sarkalatos törvényeket. Nem ez az első jelentés, amelyet az Európa…..
philozófika 2012.06.21 20:07:40
@szusi úr:

A kitiltást én is megszavaznám. Sokkal jobban szeretek értelmes emberekkel beszélgetni, mint buta trollokkal értelmetlenül hadakozni!
philozófika 2012.06.21 20:12:28
@szusi úr:

Igen, de ha esetleg még meggyőzünk erről néhány embert, akkor talán a ténytárasok is észreveszik, és kitiltják!
Forrás: conservativehome.blogs.comSZEMLEA brit konzervatívok zászlajukra tűzték a bevándorlók számának csökkentését. Diszkriminációról van-e szó, vagy győzött a józan ész?   Hazánkban is sokat hallhatunk arról – sőt tapasztalhatjuk is akár ismerőseink…..
philozófika 2012.01.11 19:54:46
@Ruzsbaczky Zoltán: ezt a statisztikát nem néztem meg, de uk-ben overseas az általában minden ami a csatornán túl van. így európa is.
Úgy látszik, nem először fordul elő - legalábbis panaszos szerint -, hogy az ELMŰ előszeretettel számláz kicsivel, csupán pár tízezer forinttal többet a fogyasztóknak. Ezúttal azonban szívós és türelmes ügyfélre akadtak, aki semmiképpen nem hajlandó többet fizetni a…..
philozófika 2011.10.17 15:06:25
@Xezs: ezt kb. 2 perc megkeresni az e-beszamolo oldalon.

és ahogy olvastam: ha 30 akárhány percig hallgatta a gumizenét, akkor a többedik alkalommal volt ideje megírni ez a levelet.
philozófika 2011.10.17 15:09:28
@Darren79: abszolút az.

a szolgáltatónak törvényben és szerződésben rögzített kötelessége a megfelelő minőségű ügyfélszolgálat nyújtása. telefonon és személyesen is.

ha valamit másfél óra alatt nem ér el az ember, jogos, h felbassza magát rajta...
philozófika 2011.10.17 15:25:14
@Darren79:

ha egy 5 perc alatt elintézhető ügyet kb. másfél óra alatt nem tudott elintézni. ráadásul olyan ügyet, amit a szolgáltató kúrt el, akkor bizony megtett lényegében mindent.

amikor szerződést kötsz a szolgáltatóval, a szerződési feltételek között vállalja a megfelelő ügyfélszolgálat működtetését is. ráadásul erre törvény is kötelezi.

javaslom, hogy ezt te is követeld a szolgáltatódon!
Erre a kérdésre nem lehet most olyan világost választ adni, mint 2006-ban. Amikor is a nép piedesztálra emelte ismét a kormányon újrázó szocialistákat. Persze elmondhatnám azt, hogy sikeresen kezeltek egy nem könnyű kihívást, a világgazdaság összeroppantó hatását. Azzal is…..
philozófika 2010.04.08 14:06:08
@gabika72: csak nem bemásoltad a saját eredményedet, amit a www.valasztasom.hu -n kaptál?
Milyen megható, mennyire aggódik a választópolgárok személyes adataiért a kurucinfó. Versenyt sopánkodik Botox Ildikóval, hogy a csúnyacsúnya Fidesz tudja a Zemberekről, hogy ki kire szavaz, fúj.   Persze, nem szép dolog hogy egy párt ilyet csinál. De ne tegyünk már úgy,…..
philozófika 2010.04.08 13:58:43
@Trompf: nyilván néhányan most átgondolják, h kire szavazzanak. a www.valasztasom.hu jó segítség lehet az újdonsült bizonytalanoknak...
A Kuruc.info hozta nyilvánosságra a Kubatov-beszédet, amely a pártigazgató zárt körben tartott előadásán készült. Kubatov Gábor elmondja a felvételen, hogy a pártnak részletes nyilvántartása van a fideszes és a nem fideszes szavazókról, példaként a a pécsi időközi…..
philozófika 2010.04.08 13:55:37
@Lone Wolf: vagy nézzetek körül a politikai piacon, hátha akad még egy választható párt: www.valasztasom.hu segít.
Mandiner blog McCain győzött... 2008.11.04 18:38:00
...legalábbis a Reakció szerkesztőségének házi szavazásán, amin a szerkesztőség összes tagja részt vett. Az urnákat lezártuk, a szavazatokat összeszámoltuk. John McCain: 13 szavazat Barack Obama: 6 szavazat Szemelvények a McCain-pártiak véleményéből: „Ő már ölt…..
philozófika 2008.11.05 16:43:46
Minthogy úgy tűnik, ezt a válságot megint megússzuk (természetesen külső segítséggel), ideje egy kicsit újra hülyének lenni a parlamentben. Terítékre került újra a régi slágertéma, az adóreform. Reform, persze. Idézőjelben. Az még érthető, hogy úgy összességében nem…..
philozófika 2008.11.03 13:55:23
szusi úr,

a helyzet tényleg nem túl rózsás. egy reprezentatív vizsgálat eredménye szerint a többség mérsékelten lelkesedik, és nyitott:

www.publicus.hu/kispartok/

"Az összes megkérdezett közel fele (44%) esélytelennek látja egy új párt parlamentbe kerülését a következő országgyűlési választáson. Legnagyobb arányban (57%) az MSZP szavazói érzik reménytelennek egy új parlamenti erő megjelenését, a Fidesz-szavazók körében valamivel kevesebben (42%) tartják ezt elképzelhetetlennek. A mai kispártok szavazói ítélik meg legoptimistábban annak a valószínűségét, hogy egy új párt a következő választáson a listás szavazatok legalább 5 százalékát megszerezze; körükben kiegyenlített azok aránya akik esélyesnek (45%) és esélytelennek (43%) érzik egy új párt parlamentbe kerülését."
Meg a kutya, természetesen. Tudták, hogy Jerome K. Jerome nevében a K. betű a Klapka rövidítése, noha semmi közük nem volt a magyarokhoz, csupán a tábornok iránti tisztelet motiválta a névadást? És tudták, hogy Béla Fleck, a kiváló bendzsós sem magyar, keresztnevét azonban…..
philozófika 2008.11.03 13:53:09
hát, amennyire a választók látják olyan nagyon nem kell harmadik erő. egy mostani reprezentatív kutatás szerint:

www.publicus.hu/kispartok/

"Az összes megkérdezett közel fele (44%) esélytelennek látja egy új párt parlamentbe kerülését a következő országgyűlési választáson. Legnagyobb arányban (57%) az MSZP szavazói érzik reménytelennek egy új parlamenti erő megjelenését, a Fidesz-szavazók körében valamivel kevesebben (42%) tartják ezt elképzelhetetlennek. A mai kispártok szavazói ítélik meg legoptimistábban annak a valószínűségét, hogy egy új párt a következő választáson a listás szavazatok legalább 5 százalékát megszerezze; körükben kiegyenlített azok aránya akik esélyesnek (45%) és esélytelennek (43%) érzik egy új párt parlamentbe kerülését."