Regisztráció Blogot indítok
Adatok
_fá_

226 bejegyzést írt és 172 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Kevés meghatóbb dolog van, mint egy jó nagy táncolással hangolódni a napokig tartó karácsonyi fetrengésre, de most újra van lehetőség: ahogy szinte már hagyománynak számít, az A38-on lép fel a spanyol Pablo Bolivar az Actrecords szervezésében, ami egyszerre lesz buli, és egyfajta felmérése annak,…..
A lengyel Mgła pont olyan, mint a neve: kicsit fura, de ha az ember rájön, hogy nem rövidítésről van szó, hanem egyben kell kimondani, akkor kifejezetten jó néha magadban ismételgetni. Ráadásul azt jelenti, hogy köd! A leginkább a korai Burzum továbbgondolásában utazó zenekar elsőre inkább csak…..
Az újsulis death metal zenekarokat nem mindig könnyű megkülönböztetni, de akiket valamiért mégis meg lehet, azok általában elég jók: most például újra Budapestre jön az amerikai Spectral Voice, akik a szokásos darálás mellett sokszor már egészen doomig mennek le tempóban annak érdekében, hogy igazán…..
A múlton való kesergés egyik alapvető része, hogy az ember felemlegeti, hogy például mennyivel jobb zenék születtek, és bárcsak ott lehetett volna igazán közel mondjuk a Revolver, a Number of the Beast, a Reign in Blood vagy a London Calling születésénél. A múlton való kesergés nekem mostanában…..
Olyan dolog történik pénteken, amire már rég volt példa: értelmes rendezvényt tartanak meg Budapesten a Bálnában! Ha minden igaz, akkor egy este erejéig a Duna mellé hozzák Ibiza legendás klubját, a Cocoont. A világ legnagyobb buliszigetének szerethető arcát idézik meg Budapesten: techno,…..
Elektromos bulikkal tényleg nagyon jól el van látva Budapest, de az elmúlt években általában az Akvárium-Corvintető-Lärm trió valamelyikét kellett nézni valami minőségi szeletelésért. Most viszont az eddig leginkább szintén nagyszerű metálbulikban utazó Dürer Kert is rácsatlakozott kicsit a…..
Tegnap, a VOLT nulladik napján először játszott Magyarországon a Linkin Park, akiknek legutolsó lemeze enyhén szólva is megosztotta a közönséget. De vajon milyen volt? Életre szóló élmény, vagy kiégett egykori nu metalosok kasszacsörgető haknizása? A folytatásból kiderül, hogyan látta kollégánk az…..
Általános iskola hetedik vagy nyolcadik osztályában Marika néni, az énektanárunk iszonyatos balhét csapott, amikor meglátta, hogy a dolgozatomra fordított keresztet rajzoltam. Azt hiszem, anarchia jel is volt mellette, de ez már nem biztos. A lényeg, hogy azt mondta, hogy reméli, apám jól megver…..
Âme már nem először lép fel Budapesten, de az a helyzet, hogy abból, amit a kéttagú formáció csinál, igazából hetente is elférne egy este. Ha azt mondjuk 2017-ben, hogy deep house, akkor az emberek nagyrészének az unalmas, visszafogott tötymörgés jut eszébe a legrosszabb szórakozóhelyekről, de itt…..
Rég volt annyira vonzó a régisulis tahó keménykedés az országban, mint amilyen november 16-án lesz: az Obituary neve már magában is elég vonzó lehet azok számára, akik tényleg nem akarnak a death metal legszebb hagyományain kívül semmi mást hallani, de nagyjából ezt a minőséget képviseli az Exodus…..
Igazán nem mondanám, hogy a fiatalságom a Cure bűvöletében telt, de azért mindig jó barátok voltunk: néha tisztességgel meghallgattam egy-egy lemezüket, és mint nagyjából minden kicsit gyereklelkű ember, én is bármikor meg tudom hallgatni tízszer egymás után a Friday I’m in Love-ot. Abban pedig…..
Ha egy bulit Bloodshed Festnek hívnak, akkor tényleg nem nagyon kell bemutatni, mit várhatunk tőle: vért, darálást és halált, mindezt általában két perc alatti dalokkal. Hétfő este a Dürer kertben elég komoly grindcore pakk kerül kibontásra: nyolc nagyszerű zenekar mutatja meg, pontosan mit értenek…..
Az van, hogy papíron Chris Brown első magyarországi fellépése lehetett volna a legnagyobb dobása a Balaton Soundnak. Laza popzenét hallgatni a Balaton mellett a lassan lemenő napban tényleg annyira tökéletes giccsélmény, mintha Oravecz Nóra Coelhóval hozna össze egy gyereket. Az elképzelésen az sem…..
A Balaton Sound már sokadik éve szinte csak és kizárólag az EDM-re épül, ezt el kell fogadni. Kicsit vissza lehet sírni azokat az időket, amikor még legalább Moby volt a headliner, a valóság évről évre azt bizonyítja, hogy igenis van igény az óriási dj pult mögött ugráló figurákra, és már a…..
Tegnap másodszor lépett fel Frank Turner Budapesten, és szintén másodszor az A38-on. Az angol folk punk színtér egyik legnagyobb nevét igazából nem azért érdemes megnézni, mert olyan különleges zenét csinálna, vagy mert ne kaphatnánk hasonló produkciót még nagyjából ezer…..
Frank Turner zenéjében tulajdonképpen minden benne van, amiért tisztességes ember akár utálhatná is: az angol énekes-gitáros rádióbarát dalokat ír, sokszor könnyfakasztó refrénnel, sok akusztikus gitárral, a folk punk stílusmegjelölésből pedig leginkább a folk érvényesül. Ha nagyon túlzásba esünk,…..
Esküszöm, minden előítélet nélkül mentem el az Imagina Dragonsra. Nekem az a meggyőződésem, hogy egy popzenekar, ami Papp László méretű stadionban tud koncerteket adni, az jó eséllyel szórakoztató is lesz a maga módján. Épp olyan jól szórakoztam Shakirán, mint a Rammsteinen, pedig otthon egyiket se…..
Kicsi. Persze megvan a hangulata a Szigetes eltévedéseknek (advanced level: eltévedni a Balaton Soundon), de néha nagyon megnyugtató, hogy nem kell túl sokat sétálni két színpad között, a bejutástól nem kell tíz percet rászámolni a fesztivál lényegi részére jutásra, és…..
Az van, hogy a Balaton Sound teljesen lakosságira váltásával idén egyetlen helyszín volt a Zamárdii fesztiválon, ahol kicsit kikerülhettünk a soha véget nem érő dropok világából, az pedig a B My Lake terasz. Ennél már csak az lehet a jobb, ha például van egy egész B My Lake…..
Lángoló Gitárok Végre koncert! 2015.07.24 12:09:07
A fesztiválszezon közepén fura lehet a kijelentés, de a nyár legnagyobb hiánycikke Budapesten a jó koncert. Attól nagyvonalúan eltekintek, hogy mennyire tartottam érdekesnek a Volt és a Balaton Sound idei felhozatalát, mert a panaszomnak az a lényege, hogy a fesztiválkoncertek nagyon…..
Adam Freelanddel kapcsolatban sokszor hajlamosak elfeledkezni róla, hogy sokkal sokoldalúbb figuráról van szó, mint egy újsulis breakbeatből és electrohouse-ból kilépni képtelen DJ-ről. Bár a 41 éves férfi ezen a vonalon is elsőrangú bulikat szokott összehozni, azért esze is van:…..
Az ausztrál, de egy ideje már Izlandon élő Ben Frost már 2003 óta aktív, mégis csak kevesen gondolták volna, hogy így 12 év után úgy jön Budapestre, hogy azt sokan az év csúcspontjának kiáltják ki már előre is. Olyannyira nem, hogy Ben Frost 2011-ben már volt Budapesten, amire…..
Ben Frost nem először lép fel Budapesten, de valószínűleg most a legaktuálisabb: az Ausztráliából Izlandra költözött zenész tavalyi AURORA című lemezével végleg letérdepeltette azokat is, akik szerint kísérleti elektronikában már nincs élet azon túl, amit Christian Fennesz…..
Igen, tudjuk hogy a Hyperspace hosszú éveken keresztül jelentette a teljesen céltalan veretést, de idén bátran ki lehet jelenteni, hogy a legtöbb magyarországi zenei rendezvénynél nívosabb fellépőket sikerült összehoznia a szervezőknek, aminek a kihagyására már az sem lehet…..
Rone sokak meglepetésére tavaly októberben annyira teltházas bulit csinált a Toldiban, hogy a legtöbben be sem fértek a francia producer fellépésére. Pedig akkor még nem igázta le az országot a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című magyar film, amiben véletlenül épp Rone…..