Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Hajjakend

0 bejegyzést írt és 53 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Régóta gondolkodom, hogy megírjam-e ezt az ebédet, mert sok szóra nem érdemes. Végül úgy döntöttem megteszem, mert annyira rossz volt. Először azt hittem, hogy találtam egy izgalmas vidéki éttermet. Tévedtem. Borzalmas ételeket ettünk, közepes kiszolgálás mellett. A…..
Szeretettel mutatom be a következő helyet:A felvétel valójában 2008 nyarának legvégén készült, csak most volt energiám kibányászni a telefonomból.Első látásra 80-as évekbeli balatoni vendéglátós helynek tűnhet, de nem az: Budapesten, a Népszigeten (másnéven: Szúnyog-sziget)…..
Azt hinné az ember meg a Homár, hogy egy olyan válság idején, ami leginkább az autóipart verte földhöz, a megmaradt kevés vásárlóval úgy bánnak, mint a hímes tojással. Vagy a kihalóban lévő vombattal. De legalábbis nem verik át őket csúnyán és átlátszóan. A magyar…..
Hajjakend 2009.06.10 11:59:22
@okostojgli: Csak meg még másiknál is. Meg a Renault Hungáriánál általában.
Hajjakend 2009.06.10 12:43:43
@okostojgli: ezt nem nagyon tudom, hogy kavartad ide.

Annyit tudok az esettel kapcsolatban, hogy a baumgartner egy hamis vizsgálait lapot adott ki "szolidaritásból", a Renault Hungáránál elhajtotta, hogy nem az ő problémájuk, másik 3 "szakszerviz" szóba sem állt velem és végül nagy nehezen egy régi ismerős akinek szakszervize van megkönyörült és kiállított egy valós látleletet az autóról, ami egyezett az igazságügyi szakértőével.
Azaz Renault Hungária és 4 márkakereskedő van a történetben, ebből egy "könyörületből" segített. Azt gondolom, hogy a statisztika nem a Renaultnak kedvez.

Mi köze van ennek a cigányokhoz? Fóbiád van? Mindjárt jön a viktorozás?
Rövid bemutató a Figyelőnettől, hogyan nem szabad egy cikknek egyszerűnek, tömörnek és érthetőnek tűnő, sablonos címet adni...
Az élmény annyira friss, hogy borjúként bámulunk, és mivel nem biztos, hogy az artikulált bőgésig valaha eljutunk, ezért haladéktalanul linkelünk. A Kreatív Online adta hírül, hogy "végre van logója a Wines of Hungary-nek és a tendernyertes cég már dolgozik a márka…..
 – ...nem, nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...  (Vicc az agresszív kismalacról) Figyelem! Csak a szöveg ízléstelen. A videók nem tartalmaznak pornográf jeleneteket! Nehéz téma következik, de nem szabad tovább kerülgetni. Meg kell…..
Üdv Mindenkinek! Épp nem vagyok itthon, de az élet nem állhat meg, ezért következzen egy újabb levél. Mivel elég rövid, bevezető sem szükséges.Heló, Az én történetem rövid, és kérem hogy név nélkül idézzék ha idézik... Egy kb. 20 főt foglalkoztató,…..
Hajjakend 2009.03.28 13:19:36
@KopaszMercis: Vazzeg, most betliztél. Ki nem szarja le mennyit keresel? Télleg magadat fényezni jársz ide.
Hajjakend 2009.03.28 14:11:34
@Heck Elek: A tetejébe ez egyszeri kiadás csak, a segílyke meg rendszeres.
Hajjakend 2009.03.28 14:39:33
@kovi1970: Hát ezt nem nagyon fogtad fel.
Pont ezért jogos a panasz.
 Először is határozzuk meg, hogy mi a zombi az én olvasatomban. Zombi például az, aki hangoskodva ordít hungarista jelszavakat, karján ott virít a Trianon előtti Magyarország (nem Nagymagyarország – ezt a fogalmat rosszul használjuk), de ha megkérdezed, hány magyar él…..
Hajjakend 2009.03.27 14:44:19
@is: Ahogy írtam. Nem volt ott semmi bizonytalan.
így viszont már szimpla lopás.
Hajjakend 2009.03.27 14:50:15
@Loxon: több évtizede ismert
Hajjakend 2009.03.27 16:45:30
@jonatanalma: almácska kedves, az elkerülte figyelmedet, hogy egy olyan dolog kerül kutatási befektetésért az exxon meg a kutató cég tulajdonába, ami már rég óta megvan. Azaz pontosan semmit nem kellett befektetni.
Ha pedig így van akkor miért is kaptak jogot a kitermelésre, milyen "kockázatért"?

Ha nem csak blogon keresztül tudsz okosakat mondani, menj oda, nézd meg a kútfejet magad. Vagy azt is meg tudod cáfolni? Jó nagy vasdarab a lezáró, kíváncsi vagyok az érveiddel mit érsz el vele kapcsolatban.

Nem bírsz attól a fikciótól eltekinteni, hogy a gázmezőt most találták meg.

A nagyszüleimtől örökölt házam akkor repedt meg, amikor földet rezgették, hogy a visszaverődésből képet alkothassanak, hogy mi van a föld alatt. A repedés még mindig megvan.

Elárulom - hogy majd meglepődhess és kiálhass a profitorientált cégek haaaatalmas kutatási beruházásai mellett - hogy a gáz alatt szén is van nem kevés - csak most még drága kitermelni. Most még. Ez is ismert évtizedek óta.
Ugyanakkor van Németországban föld alatti szén elgázoítással működik erőmű jelenleg is, ami az ilyen típusú szénrétegek kitermelésére pl. alkalmas lehet.
De gondolom majd lesz valami külföldi tőkés - aki a sok ökör magyar támogatásával - behozza ide ezt a nagy találmányt, cserébe a haszonért, mi meg majd ájuldozunk, hogy kapitalizmus van meg liberalizmus.
Meg a tőke szabad áramlása. Persze tőlünk elfelé. Mert ostobán azt se védjük meg ami van.

Amúgy a kitermelés - az én olajos szakember ismerőseim szerint - azért nem működött, mert akkor nem volt meg a technológia. Megjegyzem ezek az emberek ott dolgoznak, és ismerik a kutat is.

A gazdagsághoz meg elég megnézni Nigériát, olajvagyon van, kitermelők vannak, bányajáradék van, valahogy mégse olyan gazdag mindenki mint Kuwaitban.
El lehet a gazdagságot cseszni simán.

Az érved abban tekintetben is gyenge, hogy indokként azt mondod nem termeltek még ki semmit, meg gazdaságtalan a kitermelés. Ha ez igaz, akkor minek is vették meg a bányászati jogot?
Hogy kisegítsék szegény magyarokat, mintegy önzetlen adományként?

Rendre felmerül a téma, most éppen Répássy Róbert előadásában: csökkentsék az az állami cégek vezetőinek fizetését. Ilyenkor a társadalom egy része kapásból háromszoros hurrával felel: sokan szeretnék, ha mások kevesebbet keresnének.Répássy mostani javaslata szerint a…..
Nem elég, hogy kétszáz forint fölé kúszott a svájci frank árfolyama, a bankok még a hitel kamatain is emelnek. Persze az értesítés csak utólag érkezik meg, nem úgy a csekk. A Magyar Posta is összejátszik a bankokkal? Történet alant. Évek óta a K&H ügyfele vagyok és már…..
Vastagbőr Geronazzo politizál 2009.01.29 10:01:00
Abszurdisztán hozza a formáját. Amikor azt hisszük, ennél már nem lehet lejjebb, akkor jön Geronazzo Maria, és közli, hogy politikai ambíciói vannak...(Feketedisznóvágás-nak köszi a linket) Külön szeretném felhívni a figyelmet két felejthetetlen mondatra: "Az embereket…..
Hajjakend 2009.01.29 14:36:08
@abdul: No azért a jó ízlésnek is vannak határai. Az állatos pornó még elmegy, meg ez a némber is, de Fecó pornófilmben?
Ez már ízléstelen.
Mandiner blog A Jobbik kommancsa 2009.01.29 07:01:00
  Sajnos nincs nekem való, rendes antikommunista párt Magyarországon. Biztos azért, mert nincs rá piac. Kádár-nosztalgiával, cigány-riogatással, zsidó-összeesküvéssel, fasisztázással, kötelező hittanoktatás riogatással, kötelező „ismerjük fel nemi…..
Hajjakend 2009.01.29 14:27:00
@snakekiller23: Két félét lehet:

1. Országnak jó - ilyen nem lesz
2. A megcsinálóknak jó - ilyen már van, de olyan törvényeket hoztak, hogy nem fér el mellette másik.

Asszem egy olyan párt kéne amely legfőbb célkitűzése a pártok mexüntetése.

Vagy lehetne pl. Fidec szélsőjobb kapitalista tagozat és visszahívnánk a vezetésee a XIII. kerületi párttitkár Boros exminiszterelnök urat.
E blog beindítása óta, különösen néhány jólsikerültebb post megjelenésekor rendszeresen kapjuk nagy számban a lényegesebbnél lényegesebb, még tisztázásra váró kérdéseket. Eddig valahogy elsiklottunk ezek fölött, de most itt az ideje, hogy választ adjak tsabee nevében is…..
Hajjakend 2009.01.29 13:50:07
@A Nép - Te vagy!: Összefogni? Ezekkel? :-)
 Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis sziget, ahol a kormány és a bankok úgy együttesen, nagyon, de nagyon elkúrták a gazdaságot. Most aztán van egy kis probléma a valutával, sokan az utcára kerültek, stb., stb. Ismerős a helyzet? A hasonlóságok aztán itt véget is…..
Hajjakend 2009.01.28 14:17:45
@Bummer: Én azt tapasztalom, hogy a sok rinya ellenére a Fidesz egyáltalán nem akarja átvenni a kormányzást és semmiképp nem akar előrehozott választásokat.
A pénz így is szépen megvan, de akkor még programot is kellene csinálni, meg esetleg el lehetne kúrni.
Így elég csak minden mondatba belekötni meg cirkuszolni kicsit a zsíros fizetésért.
Hajjakend 2009.01.28 14:24:32
@Bummer: Ez nem jó, mert akkor az egyén dönthetne arról mit csinál és:

1. Sokan rosszul döntenének mert csak az állam bácsi dönthet jól.
2. Sokkal kevesebb hivatalnok kellene az ide-oda számolgatásra és jaj mi lenne szegényekkel munka nélkül.
3. Az állam kevesebb pénzt oszthatna mert mindenki maga osztaná be, emiatt nyuszi barátainak és üzletfeleinek kevesebb répaföld és répa jutna.

Amúgy a jobboldaliság és a demokrácia nem arról is szólna, hogy aki nem akar magáról gondoskodni az nyugodtan halhasson éhen?
Hajjakend 2009.01.28 14:25:52
@Ács Feri: Abból az elvonásból amit jelenleg -állítólag - erre a célra be kell fizetni.
w Rocket ’n’ Roll 2009.01.28 05:30:00
1944 szeptemberében London lakói arra lettek figyelmesek, hogy bizonyos épületek minden előjel nélkül felrobbantak. Se német bombázót nem láttak, se a régi, megszokott V-1 lövedékek zúgását nem hallották, csak a robbanást. Churchill kormánya előbb gázrobbanásokról beszélt,…..
 Ha jól látom, anyám jön lóháton!Aki még nem látta, annak mindenképpen ajánlom Szomjas György Falfúró c. filmjét, szinte mindent elmond erről a generációról, hihetetlen pontosan adja vissza a késő-kádári korszak langyos hangulatát. Sokunk szülei és az ő baráti…..
Mandiner blog Melegséget! 2009.01.11 08:01:00
 Tegnap este egy férfi ült a szomszéd autóján. Bólogatott a feje. Ápolatlanul, részegen vonaglott ott. Tettem egy kört, mert nem mertem hazamenni. Az utca sötét volt, a ház is. Az ismeretlen pedig épp a kapunk előtt támasztotta az autót. Attól féltem, hogy leüt, vagy…..
Hajjakend 2009.01.11 18:34:07
A létező törvények betartása és a létező szolgáltatások használata lenne a megoldás.

1. Ha valaki egy rakás homokot lerak a háza elé közterületre, akkor fizetnie kell érte közterület használati díjat. Ha ott lakik akkor nem? Ha nem tud fizetni akkor rója le közmunkával, pl. takarítson fel ott ahol a homelessek összerondították a várost. Ha nem teszi meg akkor csukják le ugyanúgy mint az adózó polgárt ha nem fizet adót. A börtönben van ruha, kaja, fűtés.

2. A BKV nem közterület, hanem magánterület, ahogy a bevásárlóközpontok, plazák is. Az tartózkodhat ott aki betartja a rá vonatkozó szabályokat. A plazák esetében ez érvényesül, a BKV esetében nem. Tessék betartatni a szabályokat és nem a fizető utasokat macerálni.

3. A hajléktalanoknak van hajléktalanszálló, egyes egyházak adnak szállást. A mi adónkból fizetjük ezeket (milliárdokat adunk erre). Azon lehet vitatkozni hogy ezek milyenek, lehet rajtuk javítani, de aki nem akar bemenni az magára vessen.

4. Aki munkaképes és nem akarja eltartani magát annak joga van éhen halni. Több olyan munkahely van ahol egyszerű fizikai munkára keresnek embereket munkásszállással, ruhautalvánnyal. El lehet menni dolgozni.

5. Aki nem munkaképes az vagy gyógyításra szorul, vagy szociálisan rászoruló, a magyar társadalomnak mindkettőre vannak drágán üzemeltetett rendszerei, amit szintén az adónkból tartanak fenn. Aki mindezeket nem kívánja igénybe venni, magára vessen, joga van belehalni.

Nem értek egyet azzal az álszeméremmel amivel ez a társadalom - és itt sokan - kezeli a problémakört. A rendszerváltozás azt is magával hozta hogy az egyén felelős magáért. A társadalom sokat tesz azért hogy ebből a felelősségből elvegyen, de alapvetően nem feladata helyettesíteni. Ha valaki utcán lakással, alkoholizmussal, lejmolással, lopással, dologtalan henyéléssel akarja tölteni az életét, joga van hozzá, csak meg kel fizetnie a következményeit.

A szocializmusban az ilyeneket munkahelyen belül tartották, vagy bezárták valahova (KMK). Most lehet választani, de ezzel a választással a felelősség is együtt jár.
Több olyan családot ismerek aki a homeless színvonal alatt él (nincs meg a napi 6000 Ft tesco-s kocsitolásból meg lejmolásból), segélyszervezettől kapja a ruhát mégsem áll sorba ingyen ebédért hanem kapar hogy kimásszon, és tisztességesen dolgozik. Őket csúfoljuk meg ha a dologtalanoknak adunk.

A magam részéről két szegény családot segítettem rendszeresen, és az egyiknek sikerült talpra állni. Meg is érdemelték. Ha arra alkalmas embert/családot látok és tehetek érte valamit, teszek is, és úgy gondolom hogy az itt posztolók ha ennyit tesznek, már jobb lesz ez a társadalom.
Viszont SOHA nem adok egyetlen fillért sem utcai homelessnek sem újságért sem kérésre, semmiért. Olyan már volt hogy vettem ilyennek egy reggelit, de azért is csak anyázást kaptam.
Ezzel véleményem szerint csak az alkoholizmus terjedését támogatom vagy a koldusmaffia (merdzsóban ülő) vezetőit gazdagítom.

Belsőség Lámák az utakon 2008.10.29 00:32:00
  A forgalom tengerében van néhány cápa, megannyi színes hal – kicsik és nagyok, vékonykák és pufókabbak –, de úszkál néhány láma is. A lámáknak nem ez a természetes élőhelyük, egyszerűen nem illenek oda, és ezt ők is érzik. Bizonytalanságuk sok furcsa…..
Hajjakend 2008.10.29 12:47:08
Ez a poszt elég sajnálatos nézeten alapul.
Az alap kérdés az, hogy ki dönti el ki a jó sofőr?

Mert az a helyzet is gyakran előfordul, hogy valami tapasztalatlan fiatal beül egy új és erős autóba és ettől azt hiszi, ha BMW X5-ben ül az nem megy fának egy Daewoo Lanos meg igen.

Kb. 1,3-1,5 millió kilométert vezettem az elmúlt 30 évben, de messze nem gondolom magam profinak. Ugyanakkor nagyon zavar, amikor egy magát tapasztaltnak gondoló láthatóan fiatal versenyző ledudál az útról egy záróvonalas, beláthatatlan kanyarban (az meg még jobban amikor 5 kilométer múlva a következő kanyarban nekem kell megállni kivakarni a roncsból és rendőrt meg mentőt hívni neki, és ezzel meg a rendőrségre járással eltolni az időmet az ostobasága miatt).

A poszt azért hibás alapra épül, mert a közlekedésben mindenki felelős, magáért és másokért is. Ennek a felelősségnek a következtében jogosult dönteni arról, hogy a szabályok kereteni belül SZERINTE hogyan biztonságos közlekedni. Ebben a döntésben benne vannak esetleg olyan szempontok is amit a másik autós nem tudhat (pl. beteg gyerek a hátsó ülésen ).

Amennyiben nem ezt veszük alapnak akkor súlyos, emberéletet követelő döntéseket hozhatunk. Mint pl. azok a kerékpárosok akik a critical mass jegyében nem engedték a kórházhoz eljutni a nyilvánvalóan szabálytalanul közlekedő apukát az asztmás kislányával, aki annak rendje módja szerint meg is halt.

Az hogy valaki láma vagy nem, ezek alapján azon múlik, hogy milyen döntést hoz a vele együtt közlekedőkről, aki lenéző, felülbírálót szerintem az a láma.
Mint pl. ennek a posztnak az elindítója.

Mielőtt keresztre lennék feszítve, természetesen én is látom, tudom hogy vannak tapasztalatlan vezetők, akik tapasztalatlanságuk okán vétenek a közlekedés - elég alaposan kodifikált - szabályai ellen.
De a szabályszegést és a lámaságot nem kellene összekeverni.
A szabályszegés büntetendő, akár a jogosítvány elvételével is (vagy börtönnel ha akkora), a tapasztalatlanság pedig az amin minden söfőr átesett aki nem kormánnyal a kezében jött a világra.
Az egyik ilyen "vérprofi" soförnek javasoltam, hogy én majd mondom a litániát hogy: "menj előlem büdös bunkó a szaroddal, húzz innen geci azzal a rommal, stb." ő meg figyeljen az útra mert majdnem lecsúsztunk 140-el a Thököly úton a villamossínről a szembejövő busz elé. Nos, ő profinak tartja magát, és talán jól is tudja irányítani a járművét, de ha ebben a kérdésben ő dönt hogy kik is a lámák, ahogy a poszt író javasolja, az nem biztos, hogy jó eredménnyel zárul.

A közlekedés az együttműködésen alapul, az a profi aki együtt tud működni a többi közlekedővel, nem az aki jobbnak gondolja mmagát.
Hogy sablonos példával szemléltessem, szabálytalanul előző (záróvonal, szembesáv, kb. 100-zal, utána bevág csikorogva a mekibe - ahova én is érkezem kb. 10 másodperc múlva), lesötétített A8-s vezetője még sohasem kért tőlem elnézést ha hibázott, olyan viszont már többször volt amikor ügytlenkedő kisautós sofőr mosolyogva átlehelt egy "bocsi buta voltam" mondatot.