Regisztráció Blogot indítok
Adatok
mig

0 bejegyzést írt és 18 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Mindenkinek eljön az életében a pont, amikor regel a Tinderre: hiszen ha munkát, húzódzkodórudat, sört, kávét, barátokat már évek-évtizedek óta az internetről szerzünk, akkor miért ne pont a szerelemmel tennénk így? Hát nem? Nincsenek felesleges körök, eltékozolt órák és randik - mindent előre…..
Benedek többször járt a bankban, de még mindig nem sikerült felmondania számláját. Amikor úgy tűnt, hogy végre vége, új kártya kibocsátásának díját számlázták ki neki, ami miatt sajnálatosan panaszt tett, úgyhogy további 30 nappal kitolódik a bank elhagyása: A…..
Pedig komoly városban lakom. Ma egy kulcsot akartam lemásoltatni - amire már önmagában is az emberi hülyeség, nemtörődömség és szégyentelenség miatt volt szükség, na de hagyjuk - , és délután három óra környékén nem találtam nyitva tartó kulcsmásolót. Tudtommal ma nincs…..
Amennyiben van olyan története, amit szívesen megosztana másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt része, akkor írja meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre! Ha munkajogi segítségre szorul, írjon a munkahelyiterrorjog@gmail.com…..
Naiv ügyfélnek egy adminisztrációs tévedés miatt felmondott szerződése következtében váratlanul végtörlesztenie kellene 6,8 milliósra duzzadt 3,15 milliós hitelének nagyobb részét: Igazából nem panaszkodni szeretnék, csak szeretném elmesélni, hogy miként jártunk, kb.…..
mig 2012.08.02 23:14:51
@Szabványok: ha egy premium autot osszehoztal akkor eleg sok reszvenyt kellett venned, min 2-3 millaert?, aminek azert szinten volt kozkazata. Egy kozep felsokategorias auto 7-8 m felett van, egy premium nem is tudom 15+?
Valoban hibasak a hitelesek akik felvettek ilyen kondiciokkal a hiteleket, de hol voltak akkor a mostani nagyarcok (bankarokra, politukosokra, befektetokre, elemzokre, kulonbozo felugyeletekre gondolok) akik megvetoztak volna ezeket? Persze, hogy sehol, hiszen szep kis nyereseget tettek zsebre a szandekosan elbutitott emberektol. En ha jol emlekszem egy autot az elejen 40%, 30%, 25-20% es kesobb a forgalom novelese celjabol 10-0%-s onresszel is el lehetett hozni. Itt a hatar a 25-20% volt szerintem, illetve CHF alap eseten egy viszonylag kisebb torlesztoreszlet(15-18ezer havonta)ahol az arfolyam valtozas miatt csak par ezerrel valtozhatott a torlesztes, na es persze max 5 ev.
Az Atletico Madriddal Kolumbiában turnézó csatár olyat ollózott, hogy ilyet még nem láttunk...
mig 2012.05.21 10:26:11
A Kolin a napokban kétszer is fellépett a dán LSD On CIA-vel itthon, egyszer az A38-on, egyszer pedig Pécsen. Utóbbi koncertjét viszont kénytelen volt az ötödik szám után abbahagyni a csapat, mivel Linczényi Márk énekest a színpadon annyira megütötték, hogy le kellett állniuk. Az…..
Elérte a gazdasági válság a Barátok köztet is. A Blikk szerint 13 százalékos fizetéscsökkentéssel, a cafeteria megszűntetésével, illetve leépítésekkel próbálják meg a gyártók a költségvetést javítani. A keddi stábülésen jelentették be, hogy leépítések és…..
mig 2012.02.02 13:25:18
@mézescsók: most komolyan modod? 40 percre hivatkozol, es alig kell szoveget tanulni es nem kell szineszi teljesitmeny? Ossze lehet hasonlitan nehany kezdovel akik voltak v. meg talan vannak is a sorozatban. A cikk eppen a huzuemberekrol szol, akik stilust, karaktert szabnak az egesznek... valoszinuleg mar le akartak ok is lepni, de ha nem lennenek akkor mar reg lehuzhattak volna a rolot es veluk egyutt talan meg mas ceg is. Ergo ennyiert maradnak es csinaljak amit kernek toluk.
A Lángoló Gitárok a bevett szokásokkal ellentétben tényleg az év legvégén összegzi az elmúlt 365 napot. Tavalyhoz képest meglepően sok átfedés található a szerkesztőség idei kedvencei között, ezt betudhatjuk annak, hogy egyre inkább egységesül az irányvonal, vagy annak is,…..