Regisztráció Blogot indítok
Adatok
tomzorz

0 bejegyzést írt és 19 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Magyar Opera Egy újabb előzetes 2012.11.14 17:19:22
A ma megjelent előzetes már kétmillió NULL karakterrel is elbánik. Igen, a SkyDrive ismét használható. Úgy fest, hogy az Operánál azonnal ráálltak a "SkyDrive problémára", hiszen a javítás viszonylag rövid idő alatt megszületett, bár elvileg már a Microsoft is dolgozik a…..
BuheraBlog DerbyCon 2.0 beszámoló 2012.10.20 18:30:00
Spala Feri és Tóth Laci kiérdemelték, hogy előadhassák az idei DerbyCon-on a később Hacktivity-n is bemutatott "Adatbázis hackelésről másképp" című alkotásukat, mellyel azt hiszem sikerült ismét megerősíteni kishazánk körvonalait a nemzetközi IT-biztonsági térképen. Feri -…..
tomzorz 2012.10.21 13:18:21
Ennek is vége, és azt mondom: klassz volt. Megérte elmenni, főleg úgy hogy most volt jegyem is. XD  (A cégem beszponzorált. Köszi apu! :)) A Hacktivity 2.0-n még kipengettem a jegy árát, azóta tradicionálisan belógtam mindegyikre. Most is beültem néhány előadásra, ebből…..
Mint azt már nyilván sokan hallottátok, a Microsoft következő operációs rendszere, a Windows 8 idén október 26-án érkezik meg hivatalosan is. Sok hasonlóságot mutat a Windows 7-tel, de vannak azért különbségek is. A Windows 8  például hangsúlyosan nyit a mobil eszközök,…..
tomzorz 2012.09.03 21:07:10
Amerikai kriptográfusok és neurológusok kidolgoztak egy módszert, melynek segítségével jelszavainkat úgy tudjuk megjegyezni, hogy nem emlékszünk rájuk. Pontosabban a jelszavakat a tudatalattinkba égetjük, ahonnan megfelelő  módon elő tudjuk őket hívni, de szándékosan nem fogjuk…..
tomzorz 2012.07.20 16:33:43
Azt hiszitek, most viccelek, vagy nagyzolok, de nem: lassan három éve van iPhone-om, rengeteg alkalmazást töltöttem le rá és nem sajnáltam a pénzt sem, amikor úgy tűnt, megéri, de azt álmomban sem gondoltam volna, hogy a Microsoft ingyenes alkalmazásától fogom lefosni a bokám. A…..
tomzorz 2011.04.27 17:22:51
@speed: azért hozta le erre előbb, mert WP7 csak szeptembertől supportolja az ehhez szükséges APIkat. (és mielőtt a sok apple fan lefikázná őket, jelezném, hogy 1 év alatt fognak ott tartani szoftver szinten ahol az iOS megjelenéstől máig. és UX/UI-ban meg mindent ver)
Az Opera nemrég jelentette be, hogy a böngésző következő nagyobb verziójában, az Opera 11-ben támogatni fogják a kiterjesztéseket. A funkció kipróbálására azonban még várni kellett néhány napot, mivel a fejlesztés valószínűleg nem tartott azon a szinten, hogy bemutathassák,…..
Persze nem dőltek le, csak odébb tettük őket, de akkor is. A mai nagy bejelentés (illetve csak egy része) az volt, hogy az Opera 11 támogatni fog bizonyos kiterjesztéseket. Valószínűleg nem Firefox módra, hanem amúgy operásan: szabványosan és biztonságosan. Mit is jelent ez? A…..
tomzorz 2010.10.14 19:15:23
Magyar Opera Mi lesz holnap? 2010.10.13 18:58:00
2010. október 14-e, csütörtök... Ami miatt a dátum érdekes, az az Opera által korábban meghirdetett Up North Web fantázianevű esemény. Erről azóta sem derült ki túl sok minden, de néhány információmorzsával gazdagabbak lettünk. Az már bizonyos, hogy egy Opera sajtónapról…..
Az esős időre való tekintettel Utazónk az esős idő őshazájába, az Egyesült Királyságba látogatott. Minden iPhone legfontosabb gyűjtőhelyére, egy Apple Store-ba ette a fene, a Regent Streeten viszont annyian voltak, hogy az már neki is sok volt.Pedig aztán nagy ribanc, mint…..
Még most sem hiszem el, pedig igaz: sikerült beszereznünk az Apple forradalmi töltőjét. Képriport formájában foglalom össze, hogy milyen zseniálisan lehet elemeket tölteni ezzel az elképesztő eszközzel: Még most sem hiszem el, amit Jobs és Ive összehozott a cupertinói…..
Magyar Opera 10.61 RC2 (b3476) 2010.08.02 13:42:00
Új hétköznap, új RC. A fejlesztők nem nyaralni voltak, hanem továbbképzésen és nagyszerű dolgokat ígérnek a jövőben és a snapshotok is gyakrabban jönnek majd. Ennyit az ígéretekről, jöjjön a valóság: Változások listája (Desktop): Memóriaszivárgási problémák…..
A kilencvenes évek nagy találmányát, a color cycling-ot (színkeringetést) fedezte fel magának újra Joe Huckaby. A színpaletta eltolásával animált mozgást Mark Ferrari néhány klasszikus képéből, és ezeket jelenítette meg egy html-oldalon. A demóért katt a képre:via effectgamesA…..
tomzorz 2010.07.27 13:04:47
Néhány napja hirdettük meg játékunkat, amelyben Operával kapcsolatos grafikákat, háttérképet várunk, amelyek közül a legjobb alkotás készítője egy Opera pólót kap ajándékba. Ebbe a posztba tesszük ki az újonnan érkezett képeket, így lehet követni, hogy ki milyen…..
tomzorz 2010.05.14 20:18:40
@HelloWorld: a fehér csíkok motion blur, és fölé a színek gaussian blurral elmosva, és annak a layernek blending mode-ja 'color' :D

(sry, h helyette válaszolok :D)
Már régóta tervezünk valamilyen játékot az Operával kapcsolatban, mivel van pár szétosztható operás cuccunk a szekrényben. Most, hogy hamarosan ünnepelünk, úgy gondoltam, éppen itt az ideje egy kis közösségi játéknak. A szabály nagyon egyszerű: készíts egy operás grafikát…..
Bizonyára sokan hallottatok róla, hogy Steve Jobs a múlt héten nyílt levélben fejtette ki véleményét a Flash-ről. Ebben elmondta, hogy a Flash a zárt rendszer, hiszen az Adobe által kontrollált és csak az Adobe által elérhető (az Apple a weben az open source híve, egyébként nem),…..
A Magyar Opera blog meghirdette cikksorozatát, amiben bárki megírhatja, hogy ő hogyan használja az Opera böngészőjét. Ehhez segítséget is talál a kiírásban. Az alábbi írás is ennek az akciónak az eredményeként született, ezúttal ToMzorz jóvoltából, akinek ezúton is…..