Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Bee-Lah

0 bejegyzést írt és 30 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Belsőség Találkozás a múlttal 2009.11.21 08:29:00
A VW T sorozatról érdemes azt tudni, hogy pontosan 60 éve rója az utakat, az első változatot 1949 novemberében mutatták be és most éppen az ötödik generációnál tart, illetve inkább az öt és felediknél. Magyarországon a VW-nek mindig nagy volt a rajongótábora. Nyáron egymást…..
Pár perccel ezelőtt felhívott az új miniszterelnök, és felajánlotta nekem a kormányában az újra felállítandó Ifjúsági- és Sportminisztérium vezetését. Este megbeszélem a családommal. Vannak fenntartásaim, szóval most gondolkodom. Na de hogy lesz az egyszerű átlagember…..
A politikának mindenhez köze van, ahhoz is, amihez nem kéne.  Itt van pl. az ország legnagyobb kereskedelmi rádiója. Milliók napját határozza meg, hogy ez szól a háttérben, rengeteg magyar zenét adnak, a Pont FM kidőlése óta itt hallható a legtöbb rockzene (igaz, csak a…..
Bee-Lah 2009.10.22 13:44:12
@Fedor:
Hát lehet, hogy most apolitikus a Bumeráng, de én anno azért kapcsoltam el, mert igen nyalták az mszp seggét... pedig voltak jó pillanatai a borosbocskornak, szerettem is őket, de a nyalásukat nem kötelező hallgatnom...

hát így jártak... pusztuljon a férgese...

aztán, ha egyik új adón se lesz hallgatható műsor, akkor benyomom az mp3-at és mindenki bekaphatja... :)

Bí.
Bee-Lah 2009.10.28 15:27:42
@Fedor:
Nekem elég az, hogy 2002-ben nyaltak az MSZP-nek...
Nem fognak hiányozni...
mondjuk pezsgőt se bontok. "zep" :)

Legjobban a hírek szerkesztésénél lehet megfogni a "politikai megnyilatkozást" szerintem...
ha "függetlennek" gondoljuk az Inforádiót, akkor erősen dőlt a Sláger.

Bí.
Bee-Lah 2009.10.28 21:37:07
@Fedor:
Hallgattál már a jobboldalról rádiót?
javaslom a Pelikán/Másik Rádió/Calipso-t Gödöllőről. Szintén nem politikai a műsor, de a reggelente Nagy Feró osztotta/osztja(?) az észt...
Na az a másik irányba dőlt erősen...
Furcsán Nyerenc alatt hallgatnom kellett depresszió ellen :)
Bí.
Fogyasztóvédelmi szervezetek és piaci szereplők bejelentései nyomán mézhamisítókat leplezett le az elmúlt két évben az élelmiszer-ellenőrző hatóság. Egy tetten ért mézfeldolgozó koncepciós eljárással vádolja a hatóságot és az országos főállatorvost, az ügyészség is…..
Mandiner blog Erőltetett menet 2009.10.12 07:31:00
  Vasárnap kora délután vonult át Budapesten a cigányok menete, amely a Jászladányból indult zarándoklatot zárta. Sajnos magát a menetet lekéstük, éppen a rendezvény végére értünk fel a Várba, de a hazavonulásnak tanúi lehettünk.   Két dolog volt…..
Szerencsére a baleseteknek csak kis százaléka történik autópályán, olyankor viszont sokszor teljes pályazár van. Még szerencse, hogy van egy leállósáv, ahol előre lehet pofátlankodni, mert a sok lúzer nem meri használni. A mentő meg várja ki a sorát, majd mehet ő is, ha a…..
Noha a sör köztudottan jó kedvre derít, néha olyan érzésem támad, hogy cserében egyesekből elveszi a humorérzéket, a könnyedséget és a nyitottságot. Mi másért volna különben az a nagy fanyalgás a limonádés sörre? Miért ne lehetne a sört összekeverni bármivel, ami szintén…..
Egyes előre jelzések szerint alacsony részvételre számíthatunk az Európa Parlamenti választásokon. Úgy sem változik semmi. Akkor meg minek - halljuk gyakran. Az egyik párt nem különb a másiknál. Semmi értelme az egésznek. Egy szavazat nem számít és, ha számítana is, akár ki…..
Bee-Lah 2009.05.11 15:13:10
@Téglagyári Megálló:
Nem betiltani kellene, hanem megvonni a TB támogatást...

ezzel egy időben persze az örök beadást is szigorítani kell...


Igen, tudom, hogy napokkal ezelőtt történt és a Reakció is írt már róla. Csakhogy amikor megláttam, lefagytam kis időre, meredtem magam elé, és csak azt dünnyögtem, hogy ez durvább, mintha Lakat T Károly élő adásban olajozná be Bajnai Gordon felsőtestét. A reggeli tévés…..
Bee-Lah 2009.04.28 09:11:12
@kutty:
asszem egy kicsit túlpörgetted magad...

No, és honnantól tagadás?
< 6|5|4|3|2|1|0 > millió áldozat
(0: 499e vagy kevesebb áldozat)

a holokauszt tagadása nem egyenlő a fasizmus legitimációjával...
(bár mintha lenne olyan párt Mo.-n amelyik így próbál szavazatot szerezni :( )

Teljesen egyet értek a TASZ álláspontjával: mindenki azt mond (és hisz) amit akar...
és aki törvénytelent cselekszik azonnal le kell rá csapni. (de mindenkire, kivétel nélkül.)


w Titkos féreg 2009.03.05 04:00:00
Nem fenyegeti veszély azt, ki akkor is óvatos, ha biztonságban van.A Szlovák Információs Szolgálat jelmondataKülönös dolgok történnek Magyarországon, nagyon furcsa dolgok. Találgatásra okot adók.Találgatásnál többre nem adnak okot, tartsuk ezt észben. Sem arra, hogy…..
Tatárszentgyörgyön a jelek szerint agyonlőttek egy férfit és a fiát. A fiú mindössze 5 éves volt. A házukat felgyújtották, a család többi tagja kórházban van. Ezek a száraz tények. Egy cigány családról van szó. Ez elvileg irreleváns információ, kivéve azt az esetet, ha ez…..
Bee-Lah 2009.02.24 09:05:23
Annyira próbálják ezt az esetet rasszizmusra színezni, hogy az már gyanús...

Én már azon se lennék meglepve, hogyha ugyanazzal a fegyverrel lőttek volna, mint a rendőrpalotánál...

Ez csak a kormány malmára hajtja a vizet... megint elő lehet venni fasiszta kártyát, lehet tüntetni ellene... addig sem figyelnek a kormányzásra...

Próbálják a hasonlóságot keresni a nagycsécsi esettel (
hvg.hu/itthon/20090223_hasonlosag_nagycsecs_tatarszentgyorgy.aspx)
na de ott valami uzsora leszámolást emlegettek...

Visszatérő elem a fekete terepjáró...
na, kik szoktak ilyet használni?

hát a gengszterek vagy Bauer ügynök...

egyik sem tipikus rasszista...
(bár Bauer ügynökben nem vagyok 100%-ig biztos...)

Szóval szerintem, abba lehet hagyni a félelem keltést...

Jó, tudom, a központból más utasítás jött... meg kell ugrani az 5%-ot, és ahhoz meg kell ragadni mindent...

Bí.
Bee-Lah 2009.02.24 09:11:45
@Bee-Lah:
Izé... mielőtt valaki félreérti:
Jack Baurer különleges ügynökről van szó a 24-ből... :)
Nem a mi Bauer "ügynök"-ünkről...

Bí.
Bee-Lah 2009.02.24 09:14:42
@Bee-Lah:
Jack Bauer...
már gépelni sem tudok... :)
w Igény, az volna rá 2008.12.17 06:14:00
  Na, kuss lesz a bakancsoknak. Fasizálódni tilos. Pedig a gárda jó dolog.   Szorosan kapcsolódik: Challengeland..
Ataman sokatt küzdött a DIGI-vel, mire bekötötték hozzá a műholdas tv-t, de október végén a telepített eszköz meghibásodott, így szerelőt kellett hívni hozzá. Az lassan ugyan, de megérkezett, egy használt dobozzal, mivel szerinte újra már nincs pénze a cégnek. Ahogy a…..
w Csapataink harcban állnak 2008.10.28 06:00:00
 A Pentagon új térképeAzt javasolja egy neves amerikai katonai szakértő, hogy az elkúrt, rossz útra tévedt vidékekre ne csak tankokat és bombázókat küldjenek, hanem kövesse a hadsereget egy hasonló méretű civilizátor-kontingens, amely közigazgatást, költségvetést,…..
Egyre több hasonló levelet kapunk: az adóhivatal félrekönyvel valami nem egetverő tételt, elismeri, elnézést kér, majd postafordultával jól megbünteti miatta az ártatlan áldozatot pár ezresre. Kinek áll ez érdekében? A levélírókkal ellentétben én nem hiszem, hogy ilyen…..
A tévéújságok és a napilapok programmellékletei szerint október 30-án, csütörtökön, este fél tíz előtt tíz perccel kezdődik az XXL, ami állítólag rövidebb lesz, mint a premier, de attól még nagyszabású, látványos és roppant szórakoztató. Úgy néz ki, hogy lapzárta…..