Regisztráció Blogot indítok
Adatok
A püspök inasa

0 bejegyzést írt és 34 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Próbáljunk ki egy újítást: nem az epizód időrendje szerint haladunk, hanem helyszínek szerint, aztán majd meglátjuk, bejön-e a jónépnek. Deres: A kis hernyó Theon csak megcsinálta, és nekiesett Deresnek, ami azért nem egy nagy truváj ugye úgy, hogy Ser Rodrick minden katonával…..
Renly táborában nyitunk, a katonák izgágáskodnak a mezőn, hogy mi értelme kardod csörtetni a sötétben az nem tiszta, de mit értek én a hadviseléshez. A király Catlyn Starkkal tárgyal a sátrában, csak egy testőr védi, a manusgádzsi Brienne, mondjuk Catet elnézve elég is, tán…..
A püspök inasa 2012.05.02 13:23:35
@Felagund: Jó, ez így igaz, de amikor megtudják, hogy Mance összevonta az összes embert egy hatalmas hadsereggé, akkor miért nem az az első értelmes gondolat, hogy uccu vissza a Fal mögé? Csak nem gondolják komolyan, hogy nyílt csatába mennek a jégfennsíkon - ami a vadaknak az otthona, nekik ismerős terep - kb. 300-an nemtomhányezer ellen?
Na jó, végülis mindegy, így találta ki az író, szóval elfogadom, csak éppen eltöprengtem rajta....
A főcím két új helyszínnel kecsegteti a komplex történetszálak miatt amúgy is a kétségbeesés szélére sodort alkalmi nézőket - ez az a sorozat, amibe tényleg nem lehet menet közben beszállni, mert nem fogunk érteni belőle semmit. Qarth és Harrenhal a két új makett mellesleg,…..
A püspök inasa 2012.04.25 13:32:36
Háát igen. Nehéz megmondani mi az igazság, hiszen valószínű annál a pont, aki azt mondta, hogy az első könyv sokkal könnyebben volt megfilmesíthető, jobban követhetőek voltak a motivációk, a szereplők, abban jóval inkább volt főhős (Eddard Stark), és kevésbé estek szét a kapcsolódási pontok. Valóban, még Dany is több szállal kötődött Westeroshoz.
Szóval a Királyok csatája igen nahét dió filmes szempontból, és ez sajnos meg is látszik. Nagyjából mindenki, akivel beszéltem azt mondja, hogy hja, nem rossz ez végülis, de már korántsem hat a reveláció olyan erejével mint az első évad, amikor tényleg mindenki a körmét rágva várta vajon milyen fodulatokat hoz a következő epizód.

Amennyire szerteágazó - filmes szempontból már-már széteső - a sztori, annál inkább nem nagyon értem miért húzzák mégis (szerintem) feleslegesen az időt egyes teljesen nélkülözhető jelenetekkel, amelyek helyett tényleg úgy fel lehetne inkább pörgetni az eseményeket, mint az első részben.

Pl.: Nyugodt szívvel kivághattak volna most is pár snittet, Robb csevegése a szanitéc-lánnyal, Joffrey esete a kurvákkal, vagy akár Kisujj és Margery szócsatája. Olyan dolgokat akartak e jelenetekkel tovább súlykolni amik eddig is teljesen világosak, vagyis ebből a szempontból feleslegesek. Ezek helyett inkább lehetett volna pár feszültségteremtő háttérjelenet, pl. Stannis kihajózása Sárkánykőről, vagy egy pár mondatos snitt arról, hogy mi is az a Testvériség. (Jó, tudom a kihajózás - drága móka, de nem kellett volna nagytotálban mutatni a teljes flottát, elég lett volna sejtetni a vízreszállást, az legalább elhintette volna a magját, hogy végre beindultak az események, és lehetett is volna találgatni, vajon merre indulnak.)

(Az a szanitéc-lány engem eleve irritált a piszkálódásával. Nem is nagyon értem, egy ennyire alá-fölé rendeltségre épülő feudális világban hogy jön ahhoz egy ilyen lány, hogy odamondogasson a király orra alá. Robb lehet jobban jár, ha egyből átadja Roose Boltonnak...)
Arry, azaz Arya éppen pisil egy patakparton, guggolva, mint minden rendes lány, de nem sok fiú. Kész lebukás, ha valaki rátalál. Arya visszaigyekszik a többiekhez, amikor a ketreces szekérből rászólnak, hogy adjon már vizet és/vagy sört. Az egyik Falra szánt elítélt szépen kéri,…..
A püspök inasa 2012.04.11 11:23:42
Háát, szerintem van némi igaza azoknak, akik szerint igencsak döcögősen alakult ez az első két rész. Mivel rengeteg a helyszín, melyek között úgy 5 percenként ugrálunk, így egyrészt nagyon kusza a kép, másrészről viszont csomó helyszínen nagyon lassan bontogatják a szálakat, így sokszor a cselekményesség rovására mennek a semmitmondó párbeszédek. (Persze elvileg a sztori szempontjából van jelentőségük, de a filmszerűség kedvéért nyugodtan elhagyhatóak lennének.)
Már többen írták, de a Ros és a kupleráj vonal szerintem is teljességgel felesleges, sőt, idegesítő. Ha az volt a cél, hogy tovább illusztrálják milyen kis simulékony stílusú ősgeci ez a Kisujj, hát szerintem felesleges, mert ez már eddig is kiderült, semmi újat nem tudtunk meg.
Stannist én sem így képzeltem (bár azzal sem értek egyet aki a Davost játszó színészt rakná a helyére, hisz Stannis Robert öccse volt, tehát korban ehhez igazodva kellett színészt keresni), és szexjelenete Melisandréval eléggé megdöbbentett, szerintem ezzel eléggé elcseszték és lebutították ezt a történetszálat. Na sebaj, majd meglátjuk. A néger kalózról ne is beszéljünk, nem tudom miért nem tudták ezt a szokásos amerikai klisét elkerülni, a humoros, vicceseket beszóló szexőrült fekete karakterét...
Ami nagyon jó: a Vas-szigetek és a Falon túli jelenetek. Ott minden jól van adagolva és arányosak a snittek, jók az új szereplők is.
Ha rám lenne bízva egyébként (szerencsére nincs), én kevesebbet ugrálnék a helyszínek között egy részen belül, és inkább feszesre fűzve több eseményt játszatnék le egy helyszínen. Aztán lehet az a helyszín a következő epizódban nem szerepelne, csak az azt követőben. Én úgy érzem úgy jobban rá lehetne hangolódni az egyes történetszálakra, mert így nagyon csapongónak érzem. Éppen mikor valahol egy kicsit elkezdene fokozódni a feszültség, már ugrunk is, és agyon is van csapva az érzés. Vagy csak én érzem így?
Reszelős légzéssel nyitunk a koromsötétben, igencsak Ned lesz az, akinek nem ártana vagy abbahagyni a dohányzást, vagy lakóhelyet váltania. Elég szarul néz ki, na, én ebben a sminkben alkalmaznám valami férfiaknak szánt krém előtte-utána reklámjához. Varys jön, hogy beszéljen…..
A püspök inasa 2011.06.15 09:26:18
Én nem gondolom úgy, hogy jogosak lennének ezek a kritikák Ned Starkkal kapcsolatban, bár az biztos, hogy az adott szituációban nem az ő személyiségjegyeivel rendelkező emberre volt szükség.
Valamilyen szinten ő is próbálkozott reálpoitikai húzásokkal, ugyebár lefizette Kisujjon keresztül a Városi Őrséget, hogy ha gáz van, akkor az ő elméletét erősítsék a kardjaikkal.
Amiben tévedett, az az, hogy rossz emberismerő volt, és nem tételezett fel az őt körülvevő figurákról akkora adag geciséget, mint amennyivel azok bírtak.
Nem feltételezte, hogy Cersei nem riad vissza - közvetett módon - a királygyilkosságtól sem bűnének leplezése végett, és Kisujj jellemét sem ismer(het)te fel, akiről úgy gondolta, hogy ugyan fondorlatos és cselszövő, de mégiscsak együtt nőtt fel a feleségével, akit sosem árulna el, mert rajong érte.
Szóval tisztában volt ő a játszmával, azt is tudta, hogy puszta szavakkal és becsületességgel nem ér célt, ezért be is biztosította magát fegyveresen is, csak épp a körülötte állók jellemét mérte fel túlságosan jóhiszeműen.

A monumentális hadseregek hiánya nekem is fájó, hiába tudom én is józan ésszel elmagyarázni magamnak, hogy mi az oka, hogy nincsenek, meg győzködöm magam, hogy nem is hiányzik, holott pedig igen. Azért kellettek volna, hogy alátámasszák a történések súlyát. Én vizuális típus vagyok, és pusztán dialógusokkal - amik ugyan vérprofik - nem lehet megadni az események súlyát. Szóval ha grandiózus csatajelenet nincs is, azért egy nagytotálba felemelkedő kamera megmutathatta volna az Ikreknél állomásozó szürke farkassereget. A nagy részét burkolhatta volna köd is, vagy akármi, de nem hiszem el, hogy a filmkészítés mai állása mellett ezt egy ne túl drága számítógépes trükkel ne lehetett volna megoldani. Kár.

(A könyvben nincs szó arról, hogy Ned észrevenné Arya-t a tömegben, ugye? Jól emlékszem?)
A püspök inasa 2011.06.15 10:12:07
@chrisred: Tejesen egyetértek. Én most úgy gondolom, hogy a dolog egy emberen múlt, és ez Kisujj. Ha Ned terve válik be, és tényleg megkapja - ahogy ígérték - az aranyköpenyesek támogatását, akkor a király végrendeletét felovasva pozícóban lesz, ha Cersei és Joffrey háborog, őket őrizetbe veteti, mégpedig azzal a jogos indokkal, hogy szembeszegültek az elhunyt király akaratával.
Persze ettől még lehetett volna később háború, mert Tywin nyilván ebbe nem nyugodott volna bele, megindult volna Királyvár ellen, de akkor már más lett volna a tészta, mert őt lehetett volna árulónak bélyegezni. Stannis meg szépen bemasírozik a fővárosba, átveszi a koronát. Ned ekkor leteszi a Segítői hivatást, átadja azt Stannis valami emberének, ő meg visszatér északra. Onnantól meg már leszarhatja, hogy Stannis, Renly, vagy Tywin mit hoz ki a szituból, ő megtette a dolgát, amit vállalt, békében ellehet Északon.
A püspök inasa 2011.06.15 13:17:38
@f.m.j.: Ez így igaz...:-) Nem is arra írtam, hogy nekem (nekünk) olvasónak mi a jó, hanem csak Ned, mint szereplő szempontjait próbáltam védeni. Nyilván nincs értelme ilyeneken agyalni, hiszen ez az író sztorija, vagyis olyannak kanyarítja a történetet, ahogy akarja, mégis ez a szép benne, hogy úgy el lehet vitázni az egyes karakterek motivációjáról, mintha valós történelmi szereplők lennének.
A előző két részben, hogy is mondjam, elmérgesedett a helyzet Ned Stark és a Lannisterek között, meghalt egy király, egy törpét majdnem kihajítottak az ablakból és így tovább, nem egy szívderítő hely ez a Westeros. Ebben a stílusban folytatjuk tovább a történéseket egy…..
Két egészen kiváló epizódon vagyunk túl, remélhetőleg a mostani is tartja a színvonalat - ha ugyanazt kapjuk, mint ami a könyvben áll ezen a tájékon, akkor nem lesz gond. Katonai táborban nyitunk, a vörös-arany kombinációból a Lannistereké. Jó nagy, biztos leértékelés volt a…..
Most kivételesen nem Maradonát fogjuk szidni, hanem valami sokkal szomorúbb jön. Szomáliában a főváros, Mogadishu északkeleti részén tíz embert letartóztattak, kettőt pedig a helyszínen kivégeztek a Shabaab nevű iszlám katonai szervezet tagjai, akik az ország déli és…..
Egyszer volt, hol nem volt, itt a vége, fuss el véle.Nagyjából ennyivel lehet összefoglalni az LMP zuglói pályafutását. De ha így folytatják, akkor nagyjából ennyire számíthatnak országos szinten is. Az első fordulóban váratlanul jól szerepelt alakulat ma egy nemes gesztussal…..
Amikor arról írtunk, hogy soha nem érjük utol a Nyugatot, akkor többen is bekommenteltek azzal, hogy igazából nincs is olyan, hogy Nyugat, azok az országok nagyon is különválasztják magukat, és különbözőek a problémáik. Na de mi az, ami létezik? Amiről elhisszük, hogy van. Ha…..
Na most, hogy felraktam a krumplit főni – ebből lesz a petrezselymes burgonya a mézes-mustáros csirkémhez -, van néhány percem, hogy legépeljem az általam magyar étterem szindrómának nevezett jelenséget. Egészen pontosan, hogy a vállalkozó kedvű magyarok többsége miért akar…..
A püspök inasa 2009.10.14 09:14:52
@Sutty: Összevissza beszélsz egyébként, annyira zagyvaságnak hat, hogy biztos nem nagyon gondoltad ezt össze.
Kezdjem persze ott, hogy a sztrapacska az szlovák (felvidéki) étel, semmi köze a Balkánhoz. És semmi értelme lekicsinylő szavakkal illetni, mert igenis van helye a konyhaasztalon, juhtúróval, piritott szalonnával és reszelt füstölt sajttal eszméletlenül finom étel, annak ellenére, hogy én sem ezzel rukkolnék elő egy gasztronómiai specialitásokat bemutató állófogadáson.

A vegetáról tett kijelentést már ne is említsük, mert a magyar konyhának egyáltalán nem alapanyaga a vegeta. Más kérdés ha valaki a panelkonyháján mindenbe azt tesz, mert cseszik az egészre, attól meg valami íze lesz - nehogy ezt azonosítsuk a magyar konyhával.

Főleg semmi értelme a konyhák között pöffeszkedő modorban rangsorokat állítgani fel. Magára valamit adó ember sosem tesz olyan kijelentést, hogy az egyik fantasztikus, a másik meg ehetetlen sz*r.

Én minden konyhát szeretek, imádom a távol-keleti ízeket, szeretem az indiai vindalu és korma kajákat, szeretem a mexikói csilis dolgokat, a marokkói tagine-ételeket, vagy a beduin manszafot, de ugyanígy rajongok a magyar babgulyásért, marhapörköltért, velős piritósért, a bajor csülökért, a spanyol paellákért, vagy a lengyel zsurekért, de hogy megbotránkoztassalak, imádom a csevapot is ajvarral.
Egyik se jobb, rosszabb a másiknál - egyszerűen más, és mindegyikre szükség van. Hangsúlyozom - nem biztos, hogy Thaiföldön. De ezt már írtam.
A püspök inasa 2009.10.15 13:46:21
@Sutty: Azért zárójelben megjegyezhetted volna, hogy a Balkánt te nem földrajzi fogalomként kezeled, hanem a volt keleti blokkot hívod így Soprontól Karagandáig, avagy Tallintól Skopjéig. Mindjárt érteném. Mindenestre számomra ez jelenti éppen a beszűkült látásmódot. Nagy mellényért neked se kell a szomszédba menni.
Még egyszer, mert úgy látszik nehezen dekódolható számodra amit mondok:
1./ Nem mondtam, hogy magyar konyha világhírű, csak azt, ha kihasználná a potenciális adottságait, és modern válaszokat adna az új évszázad gasztronómiai kihívásaira, akkor igenis, akár a másodvonalban ott is lehetne.
2./ Jelenleg szerintem is dőreség lenne csak úgy hirtelen Thaiföldön magyar éttermet nyitni, éppen azért, mert hiányzik hozzá egy olyan legalább 20 éves előmarketing, ami bevitte volna a szélesebb köztudatba. Ezt fejtegettem feljebb.
3./ A magyar konyha semmivel sem rosszabb az európai konyhák kb. 2/3-ánál. A nyugati országokban maximum nagyobb a nyitottság a már befutott külföldi konyhák befogadása terén, így ezen országok ezek adaptálásával nagyobb fejlődési előnyben vannak.
4./ Szerintem változóban vannak a dolgok itthon is. Az én baráti környezetemben már egyáltalán nem számít hóbortos különcségnek mexikói burritos-t, vagy édes-savanyú marhát csinálni egy péntek esti összejövetelre, egyre kevesebben fanyalognak az ilyen próbálkozásokra. Már saját 60 éves szüleim is múltkor egy marokkói levessel kísérleteztek bográcsban. 10 éve még ezt el nem tudtam volna képzelni. Ez nagy dolog, mert meggyőződésem, hogy a külföldi konyhák befogadásával nő az esély a magyar gasztronómia megújítására és terjesztésére is.
5./ A vegetás dologgal meg továbbra sem tudok mit kezdeni, mert nem értem. Én még a húslevesbe is ritkán rakok vegetát, a klasszikus magyar "gazdaglevesekbe" pedig el nem tudom képzelnui ki rak. Babgulyás, tárkonyos raguleves, legényfogó-leves, gombaleves, kukóleves, gyümölcslevesek, stb. - melyik az amelyik vegetés lenne?
Egyébként még ha igaz is lenne, megfordíthatnám a kérdést úgy is, hogy nekem meg minden kínai levesnek ugyanolyan íze (bár imádom), de szinte kivétel nélkül az agar-agar, szójaszósz, ecet kombinációra épülnek, és mindegyikben van tojás, meg bambuszrügy. Felfoghatnám ezt is szörnyűnek - de eszembe sem jut.
A püspök inasa 2009.10.15 13:47:20
@Sutty: Azért zárójelben megjegyezhetted volna, hogy a Balkánt te nem földrajzi fogalomként kezeled, hanem a volt keleti blokkot hívod így Soprontól Karagandáig, avagy Tallintól Skopjéig. Mindjárt érteném. Mindenestre számomra ez jelenti éppen a beszűkült látásmódot. Nagy mellényért neked se kell a szomszédba menni.
Még egyszer, mert úgy látszik nehezen dekódolható számodra amit mondok:
1./ Nem mondtam, hogy magyar konyha világhírű, csak azt, ha kihasználná a potenciális adottságait, és modern válaszokat adna az új évszázad gasztronómiai kihívásaira, akkor igenis, akár a másodvonalban ott is lehetne.
2./ Jelenleg szerintem is dőreség lenne csak úgy hirtelen Thaiföldön magyar éttermet nyitni, éppen azért, mert hiányzik hozzá egy olyan legalább 20 éves előmarketing, ami bevitte volna a szélesebb köztudatba. Ezt fejtegettem feljebb.
3./ A magyar konyha semmivel sem rosszabb az európai konyhák kb. 2/3-ánál. A nyugati országokban maximum nagyobb a nyitottság a már befutott külföldi konyhák befogadása terén, így ezen országok ezek adaptálásával nagyobb fejlődési előnyben vannak.
4./ Szerintem változóban vannak a dolgok itthon is. Az én baráti környezetemben már egyáltalán nem számít hóbortos különcségnek mexikói burritos-t, vagy édes-savanyú marhát csinálni egy péntek esti összejövetelre, egyre kevesebben fanyalognak az ilyen próbálkozásokra. Már saját 60 éves szüleim is múltkor egy marokkói levessel kísérleteztek bográcsban. 10 éve még ezt el nem tudtam volna képzelni. Ez nagy dolog, mert meggyőződésem, hogy a külföldi konyhák befogadásával nő az esély a magyar gasztronómia megújítására és terjesztésére is.
5./ A vegetás dologgal meg továbbra sem tudok mit kezdeni, mert nem értem. Én még a húslevesbe is ritkán rakok vegetát, a klasszikus magyar "gazdaglevesekbe" pedig el nem tudom képzelnui ki rak. Babgulyás, tárkonyos raguleves, legényfogó-leves, gombaleves, kukóleves, gyümölcslevesek, stb. - melyik az amelyik vegetés lenne?
Egyébként még ha igaz is lenne, megfordíthatnám a kérdést úgy is, hogy nekem meg minden kínai levesnek ugyanolyan íze (bár imádom), de szinte kivétel nélkül az agar-agar, szójaszósz, ecet kombinációra épülnek, és mindegyikben van tojás, meg bambuszrügy. Felfoghatnám ezt is szörnyűnek - de eszembe sem jut.
w Aki nem lép egyszerre 2009.09.17 05:00:00
Ez terjengős lesz. Print változat itt. Sötétség újra. De én már tudom, hogy húsz évszázad érzéketlen álma szörnyet fogan s az bölcsőt követel. Hát nem dúvad, ki időt szimatolva születni cammog Betlehem felé? Yeats: A Második Eljövetel  Miért nem vagyok jobboldali?…..
A püspök inasa 2009.09.18 09:46:07
No, ez egy kifejezetten gyenge cikk volt, holott a legtöbb írásban van valami "a szög fején találásából", ebben minimális. Az egydimenziós jobboldalszemlélet manapság eléggé divatos elképzelés, főleg az önmagukat "másként gondolkodónak" valló szabadelvű értelmiség körében. A jobboldal ritka szerteágazó puding, olyannyira, mint ahogy a baloldal is. Aki a jobboldalban csak az értékvezérelt etatista államot látja, annak szerintem finoman szólva is gyengén cizellált a fogalomvilága.
Mi volt annyira szörnyű a démonizált 1998-2002-as érában? Kötelező volt templomba járni? Cigányoknak, melegeknek nem volt szavazati joga? Börtön járt ha valaki belebakizott a himnuszba? Vagy mi? Hihetetlen.

A térítő egyházakról szóló gondolatsor meg eléggé avítt elmélkedés, ugyanis jelenleg éppen a történelmi egyházak nem térítő jellegű egyházak, tehát nyugodtan lakhatsz velük egy társasházban. A térítők éppen a jobboldaliak többsége által nem igen kedvelt ezoterikus és egzotikus vallási szubkultúrák irányából érkeznek a Jehováktól a Krisnásokig. Engem még életemben nem állított meg egy katolikus pap a főutcán, hogy gyóntam-e már a hónapban, nem csöngetett be a megyéspüspök, hogy voltam-e misén vasárnap, ellenben az emlegett "kisegyházak" és felekezetek számtalan prominense zaklatta már magánéletemet. Nem érdekelnek pedig, és olyan nehéz ezt udvariasan megfogalmazni néha.

A jobboldalnak van ezer arca, abba például belefér szerintem az a "másként gondolkodó" konzervatív jobboldali fiatal is, aki otthon punkzenét hallgat, a szupermarketben herótja van az akciósmatricákat gyűjtő fiatal konzumidiótáktól, de kiröhögi a Fidesz-nagygyűlésen elvakultan viktorozó rajongókat is, viszont otthon Chestertont és Szabó Dezsőt olvas, önmagát katoliusnak vallja, de misére csak húsvétkor jár, szereti a régi magyar filmeket, és úgy érzékeli, hogy a mai nyakatekert világban a klasszikus konzervativizmus maga a lázadás.
w Non sequitur 2009.08.14 05:15:00
Fidesz-program márpedig nem lesz, csak a választás előtt, februárban; ami logikusnak tűnik, de nem az. Ugyanis a kormányellenes hőbörgés minden egyes mondatához joggal várja el a lakosság, hogy mondják meg neki, mi lenne az alternatíva. Programkezdemény, nagyvonalú tervelkedés már…..
w Csapataink harcban állnak 2008.10.28 06:00:00
 A Pentagon új térképeAzt javasolja egy neves amerikai katonai szakértő, hogy az elkúrt, rossz útra tévedt vidékekre ne csak tankokat és bombázókat küldjenek, hanem kövesse a hadsereget egy hasonló méretű civilizátor-kontingens, amely közigazgatást, költségvetést,…..
A püspök inasa 2008.10.28 09:39:58
Persze sejteni lehetett, hogy ez fog következni, így nem lepődtem meg, ennek ellenére rosszul esik a dolog: engem például érint a 13. havi megvonása. Igazából ez volt az egyetlen jó dolog ebben a szervezetben ahol dolgozom, a havi fizetés az pont arra elég, hogy a lét és családfenntartásból elfogyjon a hónap végére, a 13. havi volt az, amiből lehetett tervezni például új mosdókagylót, egy hosszú hétvégét valahol a hegyekben és hasonló luxus.
Tudom, hogy rengeteg embernek most kaján vigyor görbül a szájára, hogy helyére kerülnek a dolgok, hiszen csak 12 hónap van, azonban nem árt tudni, hogy ez a javadalmazási kedvezmény nem a közszféra sajátja, a versenyszférában a multicégeknél (például ahol a feleségem dolgozik) van 13. és 14. havi fizetés is. Eddig sem volt annyira rózsás a jövedelemkülönbségből adódó helyzet, de szerintem most az egész folyamat végképp abba az irányba tendál, hogy ilyen feltételek mellett a tehetségtelen és inagilis hülyék fognak dolgozni az állami szektorban, míg az okos tehetségesek a versenyszférában.
Persze lenyelem a pirulát, ha kell, értem én, hogy sz*rban az ország, és az én káromra akarják helyrerántani azok akik elsz*rták, tudok áldozatot hozni, csak éppen úgy érzem, hogy totál feleslegesen teszem, mert a rendszer alapjaiban nem változik meg semmit.
Ezt volt a legkönnyebb meglépni, a legegyszerűbb költségvetési manőver, holott az egész állami szervezet a közigazgatástól az egészségügyön át az oktatáig teljesen hibás struktúrán alapul. Ehhez viszont nem nyúlnak hozzá, mintha csak a 13. havi lenne az alaprendszerhiba.
Még véletlenül se a balkáni helyzetet generáló szociális juttatások struktúráját kívánják megbuherálni, nem ám a minimum duplájára duzzasztott központi államapparátust akarják ésszerűen leépíteni, véletlenül sem a rendszeridegen és teljesen felesleges megyei önkormányzatokat megszüntetni, jogszabályilag elválasztani a magánorvosi és közegészségügyi praxist, behajtani a többmilliárdos belső adóhiányt, vagy megnézni az oktatást, hogy csökkenő gyerekszám mellet miért képzünk évente egyre több pedagógust.
De most már biztos minden rendben lesz...