Regisztráció Blogot indítok
Adatok
lenoardo999

1 bejegyzést írt és 619 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
                       Elméletileg az édes hármas izgalmasan hangzik, épp csak a következményeibe nem gondol bele senki. Posztolónk tapasztalatból tudja, hogyha a párja más valaki szenvedélyét keresi, az egyszerűen azt jelenti, hogy már nem őt akarja. A többi pedig már csak kreatív meggyőző dumák…..
Milyen egy jó háziasszony? - Előrelátó és gondoskodó Tájékozódik, előre felkészül a nehezebb időkre, bespájzol, befőz, feltölti a tartalékokat. Mindenkiről gondoskodik a családban, de ha teheti. akkor nem hagyja magukra sem a beteg rokonokat, sem a nyomorgó ismerősöket. Figyelemmel kíséri a…..
                        „Szemét dolog lenne tőlem, ha mielőtt kilépnék ebből, már elkezdenék ismerkedni ez idő alatt?” - Egy három éves házasság került most válságba az asszony elhidegülése miatt, és Levélírónk azon gondolkodik, hogy a sok otthoni flegmázást egy másik nővel kötött ismeretséggel…..
                       „Akivel eddig összejöttem, olyan volt, mint én: keményen dolgozott, de a jövedelmét elsősorban önmagára költötte” – Levélírónk lassan betölti az ötvenet, és bár nem sokat remél már, viszont pontos rálátása van a múltban elkövetett hibáira és elszalasztott lehetőségeire.      …..
  Ez lassan már nem a pedagógus bérekről szól, avagy komoly esély van arra, hogy a tanárok ténylegesen beverik az első szöget a NER koporsójába. A jelenlegi pedagógus és lassan össztársadalmi közhangulat masszívan halad abba az irányba, hogy a kibontakozóban lévő társadalmi elégedetlenség…..
                       Mennyi lábadozási idő jár egy hosszú, magányos időszak után? Levélírónk hálás, hogy kirángatták korábbi állapotából, azért viszont aggódik, hogy a társ nélkül töltött időszak alatt kialakult szokásait nem tudja csak úgy levetkőzni és emiatt lesz dobva.                …..
Érkezik az a 11 ezer milliárd? Mikor szólal meg a lelkiismereted Viktor? Avagy, meddig halogatjuk az Európai Ügyészséghez való csatlakozást? A kérdés mondhatni költői. Ameddig csak lehet, és ha tudjuk, még azon túl is. Az Európai Ügyészséghez való csatlakozás ugyanis egyenértékű lenne azzal, hogy…..
A gazdik többsége jót akar a kutyájának. Ezért elkényezteti, még az ágyába is felengedi. Én is beleestem ebbe a hibába. Négy éven át együtt aludtunk Pipaccsal. Imádtam, hogy előbb fent van az ágyban mint én, hogy boldogan szuszog mellettem. Nem kellett volna, lehetett volna több eszem... A városi…..
A pénztéma, azon belül is a kölcsönkérés, mindig sarkalatos pontja egy párkapcsolatnak, a határokat viszont a benne élők jelölik ki, már ha előzetes kockázatelemzés nélkül is sikerül ráérezniük.   Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a…..
Provokáció Hol a fiesta? 2022.04.06 13:28:01
Két (látszólag nem összefüggő) kérdésre keresem a választ ebben a posztban: Miért hitte az ellenzék, hogy Márki-Zay Péterrel legyőzheti Orbánt, és miért nem sikerült? Miért nem vonult az utcákra az ünneplő tömeg a választások éjszakáján, hogy megünnepelje az újabb kétharmados győzelmét? Kezdjük…..
Beharangozó gondolatok a ’Hol van Isten a bajban?’ című eseményünkhöz A keresztények bajhoz, a szenvedéshez való helyes viszonyulását egyértelműen kijelöli a Biblia. Maga Jézus Krisztus jelentette ki: „A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot.” (János evangéliuma 16,33).…..
Vendégszerzőnk, dr. Rigó Mihály újabb alapos cikke ezúttal az M0 körgyűrű problémáját, illetve különböző tervezők megoldási javaslatait járja körül. Előrebocsátjuk, hogy egyesületünk nem ért mindenben egyet az itt bemutatottakkal, például mi alapvetően nem közúti megoldásban gondolkozunk: szerintünk…..
Idejétmúlt lett a régi vicc, mely szerint az újszülött kisbabáról kérdezik a szülőket: – Kisfiú vagy kislány? A válasz: – Majd 18 éves korában eldönti. A "szép új világban" már nem kell várni a nagykorúságig, az óvodások is eldönthetik, hogy fiúk vagy lányok szeretnének-e lenni. A Daily Mail-ben…..
Megpróbálom felölteni az elemzői bohócsipkát (nehogy már csak az írhassa meg a tévképzeteit és tévedéseit, akit valamelyik közvéleménykutató foglalkoztat), és mondani valami okosat erről az előválasztásról. Azért mertem egyáltalán a poszt megírására vetemedni, mert - legnagyobb meglepetésemre - nem…..
lenoardo999 2021.10.04 14:15:24
@eloi: Történelmi léptékben az sem számít, ha az általad felsoroltakat Orbán esetleg még 10-15 évig megakadályozza. Úgyhogy ez nem érv. Az világos, hogy neked mi tetszik, és hogy mit tekintesz te értéknek, de mások meg másokat. Én például nem akarok az adóimból nemzeti tőkésosztályt felépíteni Orbán családjából, volt osztálytársaiból, falubelijeikből és seggnyalóikból, én magam szeretnék jól élni ebben a néhány évtizedben. És azzal, hogy Orbánék tőlem tízmilliókat vonnak el az állítólagos történelmi léptékű céljaikra ezt nagyon súlyosan akadályozzák.
A pornóra rá lehet függeni, ezt már megvizsgáltuk egyszer. Mindez azonban csak egy apró szelete annak a sok káros hatásnak, ami a rendszeres pornófogyasztót éri, sokszor anélkül, hogy önmagán észrevenné azokat. Pedig kihat nem csak rád, magadra, de a szexuális életedre, és ezekből fakadóan a…..
Egy Grenoble-ban lakó francia nemes hölgy, Madeleine d'Auvermont azzal lett eléggé ismert 1637-ben, hogy egy egészséges kisfiúnak adott életet. Ez persze önmagában még nem lett volna különös, ha a férje nem lett volna négy éve folyamatosan külföldön. Mivel a hölgy férje nemes volt, s a tét az apa…..
lenoardo999 2021.08.10 20:31:30
@arthurthedent: Meg az orvosok. Valahogy róluk hirtelen megfeledkeztél nagy prekoncepciódban. Itt tartott, béla a tudomány.
A válasz annyira egyértelmű, hogy akár a nemzeti konzultációban is szerepelhetne ez a kérdés. De vegyük sorra, miért tekinthetjük a jelenlegi magyar kormányt felelőtlennek? Ha csak az utóbbi hónapok politikai botrányaira gondolunk, teljesen egyértelmű, hogy nincs semmilyen következménye annak, ha a…..
A pillangóúszás kemény műfaj   Mivel a jobb eredménye által Hosszú Katinka indulhatott Magyarországról az olimpián, Tokióban Jakabos nem állhatott a rajtkőre a 200 méteres pillangóúszáson. De Hosszú, immár a második olimpián lépett vissza közvetlenül a rajtot jelző dudaszó felharsanása előtt,…..
  Egy egészen friss előadást ajánlottak figyelmembe, amelyben Máté-Tóth András "vallástudós" (SZTE BTK Vallástudományi Tanszék) kívánja bemutatni az ateizmust. Az előadás szemszöge nagyjából semleges vallástudományi szemszög akar lenni, de azért erősen kibújik a szög a…..
Kép: Az Abbaye de Vauclaire romjai, s.k. Az utóbbi napokban pár meglepő hír került napvilágra. Először is, hogy a Fidesz átírni készül az egyháztörvényt. Ez még nem meglepő, hiszen az egyháztörvényük elbukott Srasbourgban. A meglepő dolog, hogy egyházi vezetők elkezdtek…..
Emlékeztek arra a könyvre, amelynek az volt a címe, hogy "Mit keresett isten a nappalimban?". No az egy álkérdésről szól, de ez itt egy igazi kérdés, mert ugye Bergoglio tényleg beszédet mondott az EU parlamentben. Sajnos. Ugye azzal kezdődött, hogy Femenes csajok tüntettek a…..
lenoardo999 2014.12.10 15:01:57
@Brendel Mátyás: mily hígfosú demagógia! Így írod: hibáztam valaki ellen. A debattöriskolában nevelkedett ateisták így kompenzálják a bűneiket. Hibának nevezik. Persze csak akkor, ha róluk van szó: mindenki más egyébként bűnös. A kognitív disszonanciát úgy oldják fel, hogy az erről írókat nem is kívánják meghallgatni. Csakhogy a bűn definíciója több ezer éve adott. Nem a debattőrök hivatása új fogalmakat alkotni. Attól hogy kitiltod a blogodról azokat, akik a bűnt bűnnek nevezik és a bűnösöket bűnösnek csak egy undorító Orbán Viktor-i karaktert jelenítesz meg a szemétdombodon.
lenoardo999 2014.12.10 19:33:48
"nem az a lényeg, hogy a hibát bűnnek nevezzük..."
Még a dakota mondás is megkülönbözteti őket.

"1) egy csomó esetben, ha az ember kijavítja a hibát, akkor már nem bűnös."
Egy csomó esetben meg igen.

"2) az, hogy mi számít bűnnek nem objektív, és nincs róla konszenzus. én például nem követtem el soha életemben olyan hibát, amiről konszenzus lenne, hogy az bűn."
De van. Vannak ugyan határhelyzetek, amelyeket nehéz eldönteni, de a legtöbb szituáció mind morálisan, mind jogilag könnyedén besorolható a bűn vagy nem bűn fogalmába.

"3) ezek után pedig az én, meg az érintett fél dolga, hogy megvitassuk, mi bűn, mi nem."
Meg még néhány tucat kapcsolatilag érintett, valamint a jogszabályokból következőek.

"5) semmiféle megváltásra nincs szükség, mert ezek a bűnök a két érintett fél dolgai. csak a károsult fél megbocsátása az, ami ér valamit, a KE meg valamiféle isten hiába játszik megbocsátást, a dolognak semmi relevanciája."

Még ezek hiánya esetén sem lehet elhanyagolni a társadalmi hatásokat. Nincs két ember mint zárt rendszer. Ennél sokkal kevesebbet állít a pillangóeffektus.

Végül Józsi és Feri esete, ami ugyan az előzőekhez képeset semmi újat nem mond, de lássuk: a büntetőjogi feljelentést nem lehet visszavonni, megtörtént kártérítés esetén sem. Bíróság fog ítéletet mondani. A lopott tárgy valóban sokszor hiánytalanul visszatéríthető, de a legtöbb esetben az ember életében a folyamatok irreverzibilisek. Ha valakit pl. bedrogozva elütsz, és nyomorék lesz, hogyan téríted meg?
lenoardo999 2014.12.10 19:40:28
@Brendel Mátyás: ezt már a debattőr iskolában tanultad, ember? Előadsz egy relativizáló posztmodern morálfilozófiát mint egyetlent?
  Nemrég néztem meg ezt a vitát, amelynek érdekessége, hogy Christopher Hitchens a testvérével, Peterrel vitázik Irakról és a vallásról. Ahogy a moderátor is bemutatja őket, a testvérpár mindkét tagja ismert újságíró, író, és vitázó. A moderátor mindkettő retorikai…..
lenoardo999 2014.12.10 15:04:15
@Brendel Mátyás: @Brendel Mátyás: Miközben Christopher Hitchenst te magad is debattőrként jellemzed, aki kvázi maximum agresszív sztendapos szofistaként nyilvánul meg a legjobb pillanataiban is, visszatekintve az általad felvetett kérdésekre és az érveléseidre egy az egyben visszacsengenek az úriember szavai. Ember, te ezen a kiszáradt lottyadt emlőn lógsz évek óta. Erre alapozod a filozófiád? Ez az üresség lenne az antiteizmus végső alapja? Az ad abszurdumig vitt, kifigurázott sztendapkereszténység? Ez lenne az ateistaklub cáfolatainak tárgya? Hát mi más, ha a valódiról halvány lila gőzötök sincs. A bűvész leleplezte önmagát.
lenoardo999 2014.12.10 19:09:41
@Brendel Mátyás: Ez ugyan a most igaz, de visszamenőleg száz évre a blogodon nem látni mást, mint kritika nélküli gondolatokat e debattőrtől. Utoljára 2011-ben, a halálakor emlékeztél meg mesteredről név szerint, azóta itt e debattőr magvas érveléseit hivatkozás nélkül olvashatjuk.
A Kiszámoló blogon egy kiváló cikk jelent meg arról, hogyan manipulálnak bennünket a boltok, hogyan vesznek rá minket, hogy minél többet költsünk. Kiszámoló megállapításait górcső alá véve most leírom, hogyan védekezek én ezek ellen a trükkök ellen. Nagyon könnyű őket…..
    Nyelvelnek, barátom, hogy sok borral élek,    Kurvanyjok, hiszen én velek nem cserélek.    Nekem tereh gyanánt nincsen a lételem,    Van borom, pecsenyém, egy-két tál ételem.    Senki nem ruházza rám a sobrák nevet,    Faszariságomért huncfut aki nevet.    […]    Igyatok, kurvanyja, fiúk! a…..
lenoardo999 2014.11.14 10:51:14
@Brendel Mátyás: A kutatások szerint az agy ugyanúgy reagál a lelki fájdalomra, mint a fizikaira. Vagyis az agyban lejátszó kémiai folyamatok ugyanolyanok: az agy számára nincs különbség a kétfajta fájdalom között. Az agyból az ugyanolyan kémiai folyamatok alapján kiinduló reakciók pedig ugyanolyan állapotokat idéznek elő az idegrendszerben. (Lsd. pl. Naomi L. Eisenberger kísérletei. www.scn.ucla.edu/pdf/Sydney(2004).pdf)
lenoardo999 2014.11.15 20:58:25
@Brendel Mátyás: Szokásos stílusod, az anyázásod, az illegitim moderálásod csupán a valódi érvek hiányát leplezi, egy thought-terminating cliché: egyetlen célja, hogy véget vessen a társalgásnak, mert kifogytál az érvekből.