Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Vidra #23

0 bejegyzést írt és 75 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Zöld, világít és előtted gyalogol, mi az? Valeós hosztesz. Aztán amikor a hosztesz megfordul, és erőnek erejével a standra invitál, nem teheted meg, hogy lelépsz, kézbe veszel egy kitett tárgyat és profizmust imitálsz. Hopp, de mi is ez a tárgy? Turbó? Dehogyis. Az a…..
Vidra #23 2014.10.05 13:19:51
@Schütii: @alvázvédelem: Szerintem a kisebb fordulatszámú feltöltők is ugyanannyi energiát igényelnek mint ez a típus, azonos szállított levegőmennyiség esetén.
A villamos motornak meg van egy olyan tulajdonsága, hogy minél nagyobb a fordulatszáma, annál kisebb a szükséges nyomaték. A nyomatékhoz áramerősség szükséges, aminek viszont a négyzetével arányos a veszteség. Szóval nagy feszültség, nagy fordulatszám, kis áramerősség. Ez a képlet. Ezért mennek a hibridek 300-400V-on.
Belsőség A hónap versenyzője 2014.02.11 17:22:39
Én megszavazom ennek a srácnak, pedig az eddigi év legizgalmasabb autóversenyét nem ő nyerte, sőt, csak negyedik lett. Mondjuk ezt enyhíti egy kicsit a tény, hogy életében először ült középmotoros versenyautóban. Méghozzá egy elég hegyesben, mert a McLaren MP4 12 GT3 minden, csak…..
Mármint az a hülye, akiket a trashblogok (update: sikerült) annyira szeretnek: a szánalmas, kelet-ázsiai hülye, aki a robogóján szállítja az egész családját, a bejárati ajtó keretét, vagy egy fejős kecskét.  Én még nem tartok a kecskénél, de valószínűleg csak mert…..
Húsz évvel ezelőtt Nigel Mansell úgy dominált az F-1-ben, mint most Sebastian Vettel, a Williams-Renault pedig úgy uralta a pályákat, akár a Red Bull-Renault. A MotorSport Magazine 2002. júliusi száma a Williams akkori kulcsemberei, Patrick Head műszaki igazgató, Adrian Newey…..
Vidra #23 2012.01.08 19:40:08
Belsőség Köszi, gyökér! 2011.12.16 18:18:00
Ma egy kicsit később értem be a szerkesztőségbe a megszokottnál. Jó mentségem volt: Károly kutyámmal állatorvosnál voltam, ami nincs is annyira messze a lakásunktól és a szerkesztőségtől, de annyira éppen, hogy autóval kelljen menni. Szinte végig a szentendrei úton. Az idő…..
Arcom kékes fényben sápad, szemem eres a monitortól, kézfejem ízületei kopottak a sok gyorsparancstól. Ha nem dönt le az álom, képes vagyok órákig motorokat nézni még munkaidő után is – a sok unalmas új motor után az éji órákban előmerészkednek a patkányok, a…..
Éppen letettem a Montesát, a benzinkút üvegtábláján még ott rezgett a kétütemű blokk utolsó robbanása. Egy régi versenymotor mindig romantikával tölt el, az ember a kisebb hibákat is megbocsátja neki – így került a családba a Cota 349-es. Kilián Endre, az eladó érezte,…..
Vidra #23 2011.07.20 18:15:30
@ZON: Dehogy múlt el!!!! Mami kupa. Kakucs, július 30. Mz kupa, Simson kupa, és a Veteránok!!! Köztük rengeteg Pannónia P20. Marmoly Sándor fia, Dani bajnokesélyes ugyanezzel a motorral a Pannónia kategóriában.

Marmoly Dániel versenyben:
sm-ft-2.jspcdn.com/110718-57537/DSCF4765.JPG
Az a pilanat még odébb van, amikor hazánk rendőrsége nyugdíjazza az Octaviákat és Focusokat - hisz ez utóbbiak nem is olyan rég érkeztek az állományba - de most fordul elő először, hogy a hazai járőrkocsik egyikéről részletes másolat készül, az ORFK hozzájárulásával,…..
Vidra #23 2011.05.07 11:59:24
@forumnick: régi Bburagok, úgy 10-12-14 évvel ezelőtt nagyon jók voltak. Még a terepkiképzéses autósfogócskát is kibírták amikor alsó tagozoatosok voltunk ált suliban. :)
Belsőség Hackelj felnit otthon! 2011.03.10 15:41:00
Mit tegyünk, ha az általunk óhajtott csodálatos felni nem passzol autónkhoz? Osztókör-módosító? Ehh, nem olcsó, tisztességes anyagból legyártatni még drágább, szerencsére a fúrógép feltalálása óta nyitva az ajtó minden lángész számára, akik úgy gondolják, hogy…..
A mostani húszas éveikben járóknak az egész Matchbox-fétis egy felfújt ökörség. Akik a harmincas éveiket tapossák, azoknak a Medzsó viszont még feltehetőleg az életük központi része volt. A mai negyvenesek egyenesen áhítattal beszélnek róla, mert az ő gyerekkorukban évente…..
Vidra #23 2011.01.18 20:14:42
Ez az autó engem inkább egy Mercedes SL300ra (vagy 180ra) emlékeztet, nem Volgára.
kep.index.hu/1/0/189/1897/18974/1897432_8dae8f6097e5ca4a83229b44bbf660b8_wm.jpg

A két lámpa, a maszk, a tető íve, az ajtó előtti "légbeömlő", a farrész íve, bár lehet másik fotóról nem ezt szűrtem volna le.
Azok, akik egy csöppet is belelátnak a versenyzés világába, tudják, hogy a Man-szigetén rendezett TT a világ egyik legnehezebb és legrangosabb versenye. Aki ott elindul, már nem lehet névtelen nímand: több, rangos versenyt kell ahhoz teljesíteni, hogy az utcai pályán körözhessen.…..
  A Goccia késő ősszel érkezett a TB-hez, a fehér nagykerekű volt a visszfuvar, amikor a Hackert leadtuk. Eleinte nagyon jó idő volt, remekül lehetett vele robogózgatni, igaz a szerény tempó miatt a menetszél hűtő hatása amúgy sem túl nagy rajta. Igazából nem is volt…..
Mostanában a hétfő reggeli Totalcar értekezleteknek van egy rituálisan visszatérő eleme. A tárgyaló hosszú asztalánál Bende mindig baloldalt ül, mellettem. Komoly arccal, igazgatói fontosságának teljes tudatában adja elő a napirend előtti pontokat, mindenki őt figyeli. Aztán én…..
A sebesség oltára Megy az Agusta! 2009.11.03 18:23:00
Nem az idei, hanem még a tavalyi imolai börzén MV Agusta-tulajdonos lettem. Ez, mint mindannyian tudjuk, Agostini óta a legmagasabb szintje a motortulajdonlásnak. Szétvetett a büszkeség, ezért még azon a börzén gyorsan vettem is magamnak egy agustás pólót és egy agustás kitűzőt.…..
Hatéves lehettem, vagy csak öt talán? Ültem a sámlin, ami már akkor is majd’ hetvenéves volt: bognár dédapám faragta az akkor hároméves nagyanyámnak. A generációkon át öröklődő sámó – ahogy mama mondta – szélei már lekerekedtek a gyerekseggektől, lapjába…..
Vidra #23 2009.11.02 19:16:44
@MikeT: Ez a soft-enduro is annyira HD, hogy az van a tankra írva. Soha nem látta Amerikát. :) Aermacchi-Harley-Davidson, csak az van amelyik példányon az Aermacchi-t nem verték nagydobra... :)
Csak az vásároljon boltban, aki képtelen saját maga összerakniA villanymotorral súlyosbított kerékpár minden autós és motoros ellensége. Jellemzően nyugdíjasokkal, cikk-cakk vonalban haladó jármű lassú, instabil és iránya kiszámíthatatlan. Ha ilyet látunk, legyünk óvatosak:…..
Ma délelőtt végre megkezdődtek a munkálatok a Sávoly mellett épülő Balatonringen, amely 2010-től a gyorsaságimotoros-világbajnokság legújabb állomása lesz. A MotoGP jogtulajdonosa, a Dorna hivatalos 2010-es versenynaptára a napokban jelenik meg: ebben már szerepel a…..
Szegényes év lesz az idei a nemzetközi motorkiállítások látogatóinak. A párizsi Mondial szervezői már korábban bejelentették, hogy ebben az évben nem rendezik meg az expót, a németországi Intermot mint tudjuk csupán kétévente nyitja meg kapuit, vagyis idén pihennek. 2009-ben az…..
Belsőség Bazeg reloaded 2009.07.22 16:00:00
Talán emlékeznek még, tavaly karácsony előtt adtam el Bazeg névre keresztelt állólámpás Mercedesemet, amely két éven át rendszeres szereplője volt a Belsőségnek.Aki látta élőben, abban garantáltan mély nyomot hagyott a teljes egészében folytonossági hiányokból és…..
Vidra #23 2009.07.22 17:22:54
Tévedtem. Tudják, még a múltkor. Hogy is fogalmazzak pontosabban – előre ittam a medve bőrére. Akkor azt írtam, hogy kicseréltük Erában a kuplungszerkezetet, -tárcsát, -kinyomócsapágyat, és ezzel meg is szűnt a dobálás, ami kezdett az agyamra menni. Hát egy…..
Sok helyen leütődött a festék, lassan megérdemelne egy új, matt fényezéstBokámig ért a tyúkhúr, kezemben balta volt. A megzavart szúnyogok nem késlekedtek, csípéseikkel is sürgettek, hogy mihamarabb túl legyek az egész bontáson. Hiába állt megroggyanva a majd' száz éves…..
Januárban kiszivárogtak a szabadalmi bejegyzéshez mellékelt tervrajzok, most felbukkant a régóta várt CB1100F végleges változatának fotója. Jövőre végre megérkezik a Honda régen várt retro motorja; az első éven feltehetőleg csak a japán piacra vezetik be, ha ott sikeres lesz,…..