Regisztráció Blogot indítok
Adatok
eco

0 bejegyzést írt és 115 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Józan Paraszt Diákcsemege 2013.02.11 15:33:17
Oszd meg és uralkodj - a kormány jelszava lehetne. Most épp a hallgatók gyenge pontjára tapintottak rá a röghöz kötés alkotmányba foglalásával. A felszalámizás elkezdődött. Mert ne legyünk naivak: a hallgatók egy igen jelentős része egyetért a röghöz kötéssel. Ugyanis…..
w E pur si muove! 2007.12.29 17:45:00
Töredelmesen bocsánatot kérek. A karácsonyfát a Jézuska hozza. T. Lakótársak! Dec. 23-án 9-16 óra között kerülnek kiszállításra a fenyőfák. Kérjük, a lakásokba való bejutást lehetővé tenni szíveskedjenek. Utak mentén, áruházaknál található fenyőárusoknál fát ne…..
w Forró szél 2007.07.06 06:00:00
Meleg államtitkárok, szevasztok! Ott még nem tartunk, mint német szövetségesünk, ahol miniszter, kereszténydemokrata és nő a szivárványos zászlóvivő, de ez is valami. Már csak nyíltan ateista politikusunk nincsen; még Kóka János is azzal kampányolt, hogy ő mennyire vallásos…..
eco 2007.07.06 09:45:43
Bár az összes commentet nem olvastam végig, de az alapkérdéssel nem foglalkozott az első kb 20 amit elolvastam.
1. Miért kell kiállnia egy közszereplőnek, hogy bevallja meleg?
Azért kedves kollégák, mert különben folyamatosan védekeznie kell, ha a BORS vagy az MN, Népszabi megszellőzteti. Ez nem arról szól, hogy a Pofámba mondja a szemét mert büszke rá, hanem arról, hogy a magyar politika odáig jutott, hogy már a MAGÁNÜGYEKBEN sem hagyják egymást élni. Inkább jó elébe menni, senki nem vetheti a szemére utána.
2. Miért van az, hogy csak azon háborodnak fel a tisztelt emberek, ha férfi vallja be? Költői kérdés nincs válaszom.
3. Miért hiszi mindenki azt, hogy meleg nem lehet vallásos? Azért mert az egyház ezt mondja? Hello nem az egyház dönt, hogy miben hiszek.
4. Miért hiszi mindenki, hogy ez egy betegség? Az igaz, hogy a többséghez képest anomália, de ezek alapján az europid ember is lassan azzá válik.
1ként senkiről nem tudom a környékemen, hogy meleg-e, nem is érdekel. Ha boldog, nekem jó. Nincs jogom elítélni érte, biztos nekem is van ezer dolog, amiért lehetne (lehet) utálni. (mellesleg vallásos lévén a ne ítélj, hogy ne ítéltess elvét számonkérem azokon az embereken, akik a vallásra hivatkoznak. Jézus nem mondta, hogy embert vagy cselekedetet ne ítélj, de azt igen, hogy csak a bűntelenek vethetnek a bűnösre követ, ha szerintük ez bűn tessék gondolkozni ezen is.)
w Híd a semmi ágán 2007.05.24 04:00:00
Alkalmam nyílott a múlt héten megtekinteni a Köröshegyi Völgyhidat, nemzetünk büszkeségét. Ez Közép-Európa legnagyobb műtárgya, 1,7 kilométeres hosszával bőven elérne Szántódtól Tihanyig, át a Balaton felett. Misztikus, gondolkodtató hangulat fogja el a magyart, ahogy…..
w Anyagi jog 2007.05.09 06:30:00
Olvastam nemrég egy kis színest: újféle műkezet fejlesztettek ki amerikai tudósok. Robotikus, idegvezérelt, gondolattal működtethető. Hiperszuper! Csillió dollárba kerül. Mert az egészség nem üzlet persze, viszont a robotika például az. Vagyis a robotkart fejlesztő tudósokat…..
eco 2007.05.10 07:54:28
Bocs, ha már volt, de álljon itt két tanmese, ami a "remek állapotban" lévő egyenlő hozzáférést biztosító magyar eü állapotát jelzi:
1. Apósom (mint sok más nyugdíjas) szürke hályogban szenved. Műttétre jelentkezett az egyik Bp-i klinikára, ahol közölték vele, hogy kb 3 hónap múlva tudnak időpontot adni. Bekerült a fehér boríték több darabnyi tíz ezressel a zsebbe, és máris két! hétre csökkent a várakozási idő. A másik szeménél 5 hónapról három hónapra csökkent a várakozási idő ugyanezen hadi művelet eredményeképpen. Ez ugyebár két dolgot jelenthet. a) kihalt egy beteg a listáról b) a kórház üres helyeket tart fenn azért, hogy a dokinak meglegyen a plusz bevétele. Ja és jelezném, hogy azért nem a helyi kórházat választotta, mert enyhén rossz híre van a betegek között szinte az összes osztálynak. Tisztelt érintettek (aki nem az ne vegye magára) az emberség nem fizetésben, meg pénzben mérhető.

2. történet Kollégám apósa rákos. Kemoterápia, műttét lement utógondozásra jelentkezett a megadott időpontban. Mire a nővér közli vele, hogy jöjjön vissza 1,5 hónap múlva mert akkorra ad neki időpontot. Reklomálni kollégám Tatabányai zseniális súlyponti kórházban nem mer, nehogy eltegyék az öreget láb alól bosszúból.

Három következtetés a mai állapottal megelégedőknek.
1. A mai magyar állapotot aki jónak találja (pénz ide vagy oda) az hazudik, vagy maga is magánrendelésre jár.

2. Jelenleg is az kap (még az állami kórházban is) rendes ellátást, aki plusz pénzt tud adni a dokinak, mert elvárják. Ergo a gazdagok jobb egészségügyhöz férnek hozzá, tehát a szolidaritás nem működik.

3. A verseny csúnyán hangzik, de apósomat a helyi süllyesztőbe be nem engedem, inkább elviszem 100 kb-rel odébb, minthogy a helyi orvosok kivegyék a vakbelét a szemműttét alatt. Ergó most is verseny van a kórházak között, csak ezt nekem kell lejátszanom, míg ha van magánbiztosítóm, akkor Ő versenyezteti meg őket árra és minőségre. Árra azért, mert így termel profitot, minőségre azért, mert én akkor szerződök vele, ha megfelelő ellátást tudnak biztosítani.

Ráadás, arról, hogy a magyarok egészségügyi állapota olyan amilyen, nem az egészségügy tehet (és nem is oldja meg), hanem a lakosság, aki azt hiszi milyen menő a cigi, a drogok, meg az alkohol. Ez oktatási probléma, ott kell észt adni a gyereknek, hogy lányom/fiam ha nem figyelsz magadra fel dobod a pacskert...
w Hörrtévé 2007.04.06 22:17:00
Helyes és dicséretes, ha a szcientológia elleni küzdelembe minél több médium kapcsolódik be. A harcot azonban hátráltatja, ha közben fölöslegesen hazudunk. A szcientológusok beépültek a politikába, mondja a Célpont riportere, miután kitértek arra, hogy ez a gyanús szekta még a…..
w Kergekór 2007.03.19 04:00:00
Jó cucc ez a forradalomünnep, mindenkinek hatalmas poénok jutnak eszébe, nagyokat röhögünk, még fel is írjuk. Másnap aztán értetlenkedve nézegetjük, silabizáljuk, és nem is értjük, mi volt ezen olyan vicces. Megvan a kormánybuktatás menetrendje, jelentem örömmel. Elárulta a…..
w Tűzszínű pizsama 2007.03.14 06:30:00
Fölkúrtam a fejlécbe az árpádsávot, hujhuj. Nesztek. Gondolom, majd jön valami übermagyar, és elmeséli, miért nem való nekem. Addig is megpróbálom kitalálni. Nem fogok a nyilaskereszttel szarozni, jóhiszemű leszek. Nem azért lengetik, megmondták, és ezek becsületes…..
w A szóvivő és az osztálytudat 2007.03.13 05:00:00
Ebbe csúnyán beleszaladt Demcsák Zsuzsa. Szép találat, jó sztori, kajálják. Ahogy az elkényeztetett médiapicsa a kasztjának megfelelő bölcsödét keres, és ahogy jól szituált anyukákkal tologatja a háromkerekű babakocsit a Szent István-parkban. Monnyonle. Méghogy baloldal.…..
w A peches szfinx 2007.03.09 04:00:00
Három kérdést engedett át az Alkotmánybíróság a Fidesz népszavazási kezdeményezéséből. A kormánybuktatásnak kapáltak. De összehozhatunk pár milliárdért egy nagyon keveseket érintő, érvénytelen referendumot. Hogy legyen-e a gazdáknak elővásárlási joguk a földre, nos,…..
w Much ado about nothing 2007.02.28 20:57:45
Ez ám az ejha. Aki nem akarja végigolvasni: az Alkotmánybíróság megsemmisítette az "elvárt adót", amely szerint nyereségtől függetlenül minden cégnek adóznia kellene, nyilván azért, mert úgyis csal. Ennek ellenére Veres János mégiscsak beszedné, legalább arra a két…..
w Ezek lopnak. 2007.02.19 05:00:00
Választások után pár napig téma, aztán fel-felröppen néha, de mindig elhal az aktualitások nyüzsgésében. Az állapot kevésbé alkalmas szalagcímnek, mint az esemény. Egy kordonbontás vagy egy zavargás, az breaking news. Hogy egyébként az egész magyar politika a lopásra épül,…..
w Heads Up! 2007.02.12 06:00:00
Hányásába fúlt nemzet vagyunk. A magyar állampolgár eleve elég tudatlan. A tömegek pletykalapokból és a kereskedelmi tévék álhíradóiból tájékozódnak, de külföldi híreket a magát műveltnek tartó közép- és felső osztály se szívesen fogyaszt – már azon kívül,…..
w Ecce rendőr 2007.02.09 07:00:00
Mindennap látunk rendőrt, olykor beszélünk is velük: merre van az arra, mongyameg. Vagy esetleg ő kezdeményez, hogy jogosítványt, forgalmit. De szoktunk-e velük beszélgetni? Hát naná, hogy nem, pedig a rendőr ugyanolyan fontos ember, mint a tanító vagy az orvos – mentségünkre…..
w A fejedelem 2007.02.08 06:00:00
A számítógépes játék elsősorban szórakozás, de néha lehet tanulságos. Nem a pisztollyal rohangálós fajta – illetve az másképp -, hanem a stratégia. Főleg ha azt próbálja ábrázolni, hogyan működik az emberi történelem. Hátrányuk, hogy iszonyú időrablók, mert a jó…..
w Rasszizmus és antifasizmus 2007.02.07 14:26:00
Hiába a szikár definíciók, a politizáló közbeszéd hajlamos a szavakat összevissza használni. Pim Fortuyn esetében például a rasszista kifejezést. Mivel Fortuyn többnyire az iszlámról általában mondott véleményt, megbélyegzett egy kisebbséget, ergó rasszista. Érdekes…..
A felületes újságolvasó keveset tudott meg Pim Fortuynról, a 2002-ben meggyilkolt holland politikusról. Leginkább "előretör a szélsőjobb, juj" jellegű cikkek tudósítottak hirtelen karrierjéről, bizonyosnak jósolt választási sikeréről, majd az országos sokkot kiváltó…..
w Háromszor tagadsz meg engem 2007.01.30 05:00:00
Kádár Jánoson gondolkodott mostanában Gyurcsány Ferenc, szóba is hozza írásban és tévében. Nagyon helyesen tette. Aki politikusnak áll, annak fel kell tennie ilyen kérdéseket magában, és meg kell válaszolni, felelősen, okosan. Sajnos Gyurcsány, úgy tűnik, máris befejezte a…..