Regisztráció Blogot indítok
Adatok
wildmann

0 bejegyzést írt és 16 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A nagy európai bajnokságok közül a finn ért véget a legkésőbb. A TPS ellen a HPK csak a negyedik meccsen tudott szépíteni kedden, szerdán nem kegyelmeztek a turkuiak, és behúzták a bajnoki címet. A csapatnak ez a 11. címe, utoljára 2001-ben nyert. Az alapszakaszban…..
A jegyzőkönyvek szerint roppant idegesen ért véget a Vienna Capitals–Sapa Fehérvár AV19 EBEL-meccs, pedig az eredmény alakulása a harmadik menet közepéig túl sok izgalomra nem adott okot. A bécsiek nagyjából tízpercenként ütöttek gólt, ezzel 5-0-ra elhúztak, ám az 53.…..
Aki látta a Graz elleni mérkőzésünket, tudja, hogy sokat tett a két pont megszerzéséért a csapat. Ez végül is nem sikerült, állapította meg Énekes Lajos, a Sapa Fehérvár AV19 edzője. Csapatunk az ötödik helyre lépne előre, ha nyerni tudna Villachban. Erre a szakvezető szerint…..
wildmann 2010.01.24 18:48:27
@Borsy:
az advocatusdiaboli altal kuldott linken, ha felul a volan meccsre kattintasz, akkor oldalt csak azok a kommentator-mondatok jelennek meg, amelyek a volan meccshez tartoznak
wildmann 2010.01.24 18:45:19
@Voitih: szerintem linz nekunk is adja jovo vasarnap.
Egy harmad alatt elintézte a Sapa Fehérvár AV19-et a bajnok Klagenfurt. A hazaiak második perces vezetését még kiegyenlítettük Kóger révén, utána azonban még négyet kaptunk az első szünetig. A maradék negyven percben már csak egy gól esett, 6-1. Csapatunk visszacsúszott a 7.…..
wildmann 2010.01.18 12:09:00
bar mi nem a kozelben siturazok csapatat erositettuk :), mi is a helyszinen neztuk a meccset.

nem akarom vedeni az edzoket/jatekosokat meg azt mondani h nincsen semmi baj, hiszen ritka nagy veresbe szaladtunk bele, de a katasztrofahelyzettol meg messze vagyunk. mert vertuk a becset a fehervaron es fontos 2 pontot hoztunk jesenicebol (idegenbol!!, ahonnan nem szoktunk). majd kicsit lesajnaltuk, tan meg ala is becsultuk a kac-ot, ok meg jol nekunk rontottak es megnyertek a meccset, ahol nem voltunk jok - ez teny. de temetni meg nem kell. szerintem.

a kapuscsere kerdese bennem is felmerult. nem tudom, h hete egesz hetvegen akadalyoztatva volt-e, de ha az edzok nem merik betenni balizst egy ilyen helyzetben, akkor mindenkepp rossz dontes volt zolit szombaton nem a csapat utan utaztatni. tudom, h penzszuke van, de ha a komplett csapatot kint tudtak tartani ket ejszakat finanszirozva, akkor nem ez verte volna szet a budzset. ha pedig a harmadik szamu kapus is ok, akkor be kell hozni, nezzuk meg o mire megy. lehet gyorsan kitomik a bemelegitetlen jatekost, de lehet, h elete bizonyitasivagyatol futve kifoja a kac szemet. ez mar nem derul ki.

idokeres mar kicsit necces. elso harmad 10. perceben 3-1 a hazai csapatnak, utana kicsit rendezodni latszottak a sorok, ugy nezett ki h meccsben maradhatunk. a 4.gol a 18 percben jott - nem tudom, nem vagyok szakember, de 2 perccel a jatekresz vege elott nem kertem volna idot. ez az en velemenyem, termeszetes h masok maskepp is gondolhatjak.
wildmann 2010.01.18 12:17:25
@Voitih:
ha Te is jottel volna, akkor nyertunk volna :)
penteken jeseniceben is eszmeletlen, mar a letszamunkhoz merten, szurkolast vittunk veghez.
wildmann 2010.01.18 14:56:00
@Voitih:
kedd meg pentek felejtos, viszont vasarnaprol beszeljunk meg. jo lenne nagyon.
A szlovén szervezők hétfői tájékoztatása szerint kedden délben indul a 2010-es ljubljanai divízió 1-es világbajnokság belépőinek értékesítése. Magyarországon az IBUSZ-irodákban és a Ticket Express oldalán keresztül lehet jegyhez jutni. A többszöri változtatás miatt…..
wildmann 2010.01.14 15:24:09
@SzDaniel:
nem magyar IP-rol, nem magyar lakcim megadasaval, nem magyar hitelkartyaval vasaroltam jegyeket a B-be, helyszini atvetellel.
az altalanos szabaly, "...az addig beérkezett összes foglalást törölték, a befizetett pénzeket visszafizetik.", szerint a foglalasomat torolni fogjak es visszaadjak a penzt.
teljesen fals es kozepkori megoldas. ok hibaztak, nem en. en fizettem nem ok. a minimum az lenne, h felajanlanak 4 jegyet a mellette levo szektorba - suru bocsanatkeresek kozepette. szerintem.
wildmann 2010.01.14 15:37:04
@SzDaniel:
nyilvan a bocsanatkeresukbol nem lesznek magyar golok, de ezt stilusosan igy kene rendezni egy customer-focus vilagban :)
beleptem s megneztem a My Orders-t, a statusz: booked, printed. akkor ez most hogy?
/*sajnos nincs lehetosegem magyaro-on jegyet venni, igy a magyar szektor kizarva. legalabb szeretnek a magyar szektor mellett - azt ne vegyek mar el*/
wildmann 2010.01.14 15:51:14
@bagyula:
jaja, adja magat, h vegyunk az A szektorba. csak mi van, ha az is tevedes miatt foglalhato jelenleg?
- mert azt meg az esemeny foszponzoranak tartjak fenn, csak elfelejtettek a webes foglalasi rendszerben letiltani ... pohh
Pont nélkül tér haza Ljubljanából a Sapa Fehérvár AV19. Az Olimpija kétszer is kétgólos előnybe került, a magyar bajnoknak mindkétszer csak közelebb kerülnie sikerült, egyenlítenie nem, a kapuslehozatal sem segített a végén, 3-2. Góljainkat Fekete Dániel és Vas Márton…..
wildmann 2010.01.06 17:22:49
@Voitih: hali! csak feltetelezem, de Te voltal kint ljubljanaban tegnap? nem volt tul sok magyar szurker, ezert merem feltetelezni.
Marco Pewal két góljával győzte le az osztrák bajnok a magyar bajnokot, 2-0, ezúttal nem sikerült betalálniuk a fehérváriaknak. További eredmények: Klagenfurt–Graz 5-1, Linz–Villach 4-5, Olimpija–Innsbruck 4-2. Az Alba Volán továbbra is 5. az EBEL-ben...