Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Zoltán77

31 bejegyzést írt és 54 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Filmdroid Jön a Nyócker 8D 2012.03.05 20:41:00
Sajtóhír:Nyóc évvel ezelőtt, 2004-ben elkészült az első magyar gettórajzfilm, egy visítva röhögős történetet Budapest leghírhedtebb kerületéről, ami letarolta a világ animációs fesztiváljait és igazi kult filmmé vált itthon. Azóta felnőtt egy újabb generáció, akik már…..
Sokan még a nevüket sem ismerik - nem sokáig marad ez így, azt hisszük -, mégis ők vannak perpillanat a toppon: Barcelonában a Huawei mutatta be a világ legizmosabb mobilcsaládját, tetején az 1,5 gigahertzes, négymagos processzorral (rajta pedig Android 4.0-val) hajtott Ascend D…..
Azon kevesek közé tartozom, akik szerették az első részt, nekem kifejezetten a kedvenceim között szerepel. Most elkészült a folytatás, ráadásul a Crank - filmek rendezőpárosával. Az imdb - s 5.1 pont viszont kicsit nyugtalanított a mozizás előtt, és sajnos teljesen jogosan.Imádom…..
A Samsung idén (is) tarolt és lássuk be, amit a Galaxy S II-vel és a Galaxy S Plus-szal műveltek, azért bőven megérdemlik, hogy nem csak a felhasználók, de a szakma is elismerje Őket.  A Samsung Electronics négy terméke nyerte el idén a European Imaging and Sound Association…..
 A Sony sok mindenről emlékezetes lehet - kinek-miről ugyebár. Kétségtelen azonban, hogy az egyik legismertebb brand-jük a Walkman volt, amelyről még ma is rengetegen tudják mi az, pedig egy pár generáció felnőtt, mióta felváltották a "sétálómagnót" (például az…..
Takashi Miike minden kétséget kizáróan az egyik legőrültebb kortárs rendező, még japán viszonylatban is. A kilencvenes évek direct-to-video hullámával tört be a filmiparba, és rendesen megtanult gyorsan dolgozni, mert a mai napig évente két-három filmmel áll elő. Ezeknek sajnos…..
Geekblog Paul 2011.05.10 13:51:00
"...amióta az ősember először mászott elő barlangjából és felemelte tekintetét a csillagos égboltra, azóta tűnődünk azon, van-e ott valaki..." zengi a planetárium ezerszer túltekert és átmásolt magnója. "...Vajon egyedül vagyunk-e a Világegyetemben? Mi van a…..
Original image..
Volt egyszer egy blogger, aki nagyon szerette volna az LG Optimus 2X-et tesztelni. Mivel a Telenor jó fej, az álom valósággá vált. Elvileg a készülék (Április 5.-től) kizárólag a Telenornál lesz elérhető. A teszt pedig nálunk, hiszen minket ért a megtiszteltetés…..
Android Itt az androidos Firefox 4 2011.03.30 01:07:00
Nincs akkora felhajtás, mint a nagy rókánál, de a mai nappal Androidra is megérkezett Firefox 4-es verziója. Azon kívül, hogy gyorsabb, jobb, szebb, mint elődei és versenytársai, a Mozilla az számítógépünkre telepített Firefoxszal való szinkronizálhatóságot, a…..
Pár napja már fent van az XDA fórumon, de mivel eddig nem volt időm tesztelni, nem írtam róla. De igen, valóban működik, a fórumban is többen visszajelezték. Szóval a Galaxy S képes videó közben is autofókuszt használni. A Kanadai verziókra (I9000M) jelent meg ez az alkalmazás a…..
measmoviestar Me as James Bond 2008.11.07 08:00:00
original picture..
A Google hivatalos twitter bejegyzése szerint hamarosan megérkezik a Gingerbread (Android 2.3) a Nexus One készülékekre is. Így az első Google telefon vásárlói nem érzik majd magukat annyira cserbenhagyva az új Nexus S miatt. Persze azonnal adódik a további kérdés, a többi…..
Itt a november csapjunk a rénszarvasok közé, újra indul az Index havaslejtő-ügyi blogja a Hütte. Gondos sportemberekként az idényt a tavalyi rumli átkutatásával és rendrakással kezdjük. Az év elején ugyanis megkérdeztük, hogy kinek van a legkülönösebb mókás síbalesete, amire…..
Original image..
HamPLÓ Hidas panorámák 2010.09.16 18:30:00
Imádom Budapestet, imádom a hidakat, és időről-időre rámjön, hogy panorámaképeket csináljak (lásd az "ajánlott bejegyzések" linket alul). A legjobb pedig egyszerre foglalkozni ezekkel! Az első két kép a HÉV feletti gyalogoshídról készült, ami ugyan a mérnökök…..