Regisztráció Blogot indítok
Adatok
bekov

0 bejegyzést írt és 181 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A színpszichológia szerint a színek, amelyek körül vesznek minket, meghatározzák életünk számos aspektusát és befolyással vannak arra, hogyan érezzük magunkat. Magától értetődő, hogy sokaknak az autóválasztásnál is az egyik fő szempont az autó színe. Na, de vajon személyiségünk alapján melyik az a…..
Alekszej Navalnij csapata kedden közzétett egy kétórás videót, amely Vlagyimir Putyin orosz elnök építtette fényűző, Fekete-tengeri palotakomplexumát mutatja be.Putyin palotakomplemunának központi épülete. (Fotó:Palace.navalny.com)..
Már egy hete él az új magyar dróntörvény és még mindig nem lehet azt betartva, szabályosan repülni Magyarországon. Sőt azt sem tudni, mikortól várható bármi előrelépés ezügyben...
Hetek óta változó idegességgel olvasom azoknak az idiótáknak a kommentjeit, akik teljesen random cikkek alatt fröcsögnek a meccsrejáró emberekre, és azt követelték, hogy vegyék el az emberek szórakozását. Most végre örülhetnek, szar lesz nekünk is. ..
  Rögtön leszögezném: ez a bejegyzés mentes mindennemű politikai éltől, kinyilatkoztatásól, és nem azért íródott, mert bárkinek a szakmai felkészültségét bármennyire is megkérdőjelezné. A cikk címe figyelemfelkeltő, nem bíráló. Kérem, hogy ezzel a gondolattal a fejükben olvassák! Fogalmam sincs,…..
      A Goop, vagyis Gwyneth Peltrow weboldalának karácsonyi reklámocskáját mutattam már nektek. Ebben arra buzdít a szinésznő, magunkra is gondoljunk az ünnepek okán és lepjük meg magunkat egy jó vibtárorral. Ám, ha ez nem lenne elég, Gwynth most egy vagina illatú gyertyát dobott piacra.…..
Tavaly 16 évesen környezetvédelmi aktivistaként robbant be a köztudatba egy svéd tinédzser, Greta Thunberg, aki azóta már a világ vezetőivel tárgyal, találkozott Barack Obamával és Angela Merkellel, beszédet mondott az ENSZ New York-i klímacsúcsán, szerepelt a TIME magazin címlapján, találkozott a…..
Boris Johnson új választásokra vonatkozó nyilatkozata után világossá vált, hogy a parlament képtelen a döntéshozásra és ezért új képviselőkre van szükség a törvényhozásban. Johnson ezzel igen nagy kockázatot vállalt, hiszen a konzervatív és munkáspárti szavazókon felkapaszkodott Brexit Párt akár…..
Maximálisan értem én, ha elszakad a cérna. Csak nem szeretem. Hadházy Ákos a mai politikusi garnitúra egyik legtiszteletreméltóbb tagja, szélmalomharca a narancsos korrupció felderítéséért megsüvegelendő, kis túlzással egyedül többet tett azért, hogy kiderüljenek a rendszer sötét ügyei, mint az…..
Korunk egyik sztárlabdarúgója (nem mellesleg ez a bevételein is látszik) egy négy hálószobás nyaralót vett Marbellán. Ráadásul nem messze tőle van háza az UFC sztárjának, Conor McGregornak...
Ilyen ez a régivágású kereszténydemokrácia: se nem keresztény, se nem demokrácia. ..
bekov 2019.04.19 21:54:28
@taga20: mondjuk ha terrortámadás miatt égett volna le, meg bent ég vele még 268 ember, az megrendített volna. így csak annyit mondok, hogy a természet rendje. átmentem a teszten?
bekov 2019.04.19 22:17:56
@taga20: hűűűű, hát ez most bebaszott. nem tudom mit szívtál az elmúlt fél órában, de adhatnál nekem is :)
bekov 2019.04.19 22:39:58
@taga20: hát, először én is ezt kérdeztem magamtól. de akkor leírom

"mivel nem ez történt, ezért nem tudom, hogy mi lett volna." -> ez mi? nem értem minek írtad ezt, egyszerűen nincs kontextusa

"az azért fontos információ lett volna, hogy az ira, vagy a kágébé, vagy binláden az a terrorista támadó." -> nem tök mindegy melyik szervezet a támadó, meg milyen indíttatásból? bármilyen terrortámadás borzalmas dolog. és még te kérdőjelezed meg, hogy érző, értelmes ember vagyok-e? kuncogok ^^

"ja és milyen teszten?" -> te feltételezted nagyon előzékenyen, hogy érző, értelmes ember vagyok, és ennek igazolására kérted írjam meg milyen esemény rendítene meg, ha már egy szimpla tűzvész nem váltott ki belőlem letargikus sokkot. leírtam, erre te zagyvaságokat kezdesz el hadoválni. bocs de itt komolytalanná váltál számomra :)
Miközben persze mindannyian különbözők vagyunk (és ez így jó), azért minden nép esetében megvannak azok a kisebb vagy nagyobb gombok, melyeket megnyomva szinte garantált a felidegesítésük. A legegyszerűbb példát felhozva: keverje össze egy külföldi egy magyarnak Budapestet és…..
bekov 2019.04.12 22:08:16
@Hari Seldon 2: berlin nyilván nem járt jobban, de én akkor is egy gyáva szarnak gondolom a franciákat (meg úgy a világ nagy része is). van is egy mondás emiatt: "we ain't frenchies to surrender"

persze, amikor párizst felszabadították, akkor elsőként kellett bevonulniuk, pedig hát a "munka" oroszlánrészét nem ők végezték, ellenállás ide, partizánok oda. csak ezt szintén nem szeretik hangoztatni ugyebár
A Mátrix (és mi most a komplett trilógiával foglalkozunk az első rész 20 éves évfordulója kapcsán) említésekor még a legelnézőbb szinkronrajongók is szívükhöz kapnak, hiszen oly' sokszor hangzik el a főszereplő neve. Igen, az. Neo. Ami igazából Nióként ejtendő és bár az angol kiejtés tartása a…..
"Egy kis bizalom nem ártana." Ezt olvastam egy kedvesnek tűnő, higgadt, a kormányt tisztelő kommentben. Mellbevágott a mondat. Önkritikára, mélyebb számvetésre ösztönzött. Mert tényleg! Mi lenne, ha egyszerűen csak bíznék? Mért van az, hogy ha a NER hoz egy döntést, kihírdet egy programot, vagy…..
bekov 2019.02.18 22:30:35
@Ballib vagyok mert rettegek: nincs migráns bűnözés. ja, viktor nem akart magának konkurenciát :D
Olvastam tavaly év végén egy cikket, ami arról szólt, hogy mi az a 14 gasztro trend, amelynek távoznia kell most már az életünkből 2019-ben. A cikk úgy kezdődik, hogy "ő ugyan a szeretet és a kedvesség nagykövete" - mondjuk itt engem elvesztett, és kritikai szemlélettel folytattam tovább az olvasást…..
Led lámpa mod blog. Fénykard! 2018.11.25 08:59:06
Sziasztok! Már jó ideje megvolt a gyári Lumintop BLF GT-m ami arról vált híressé, hogy a budgetlightforum.com tagjai tervezték és mikor megjelent minden addig gyártott ledes reflektorral szerelt kézilámpánál nagyobb hatótávra volt képes.  Intenzitása 1 millió kandela körül alakult ami 2 km…..
  A TV2 első, "rendes" fikciós sorozatának indulásakor azt írtam, hogy Sablonos, de szórakoztató romkom lett a Korhatáros szerelem (...) nem fogja megváltani a televíziózást és nemigen generál majd késhegyre menő vitákat sem, de szórakoztató, kifejezetten nézhető tartalom, amivel a tévé -…..
bekov 2018.10.13 15:56:24
@KUHULIN: :DDDDDDDD
A Simpson Marine máris értékesítette az első Sanlorenzo 44Alloy nevű hajót. Ha ez valakinek nem lenne elég, akkor jó hírünk van: már készül az új zászlóshajó...
21 nézőpróbáló nap után véget ért a Celeb vagyok, ments ki innen!, a győztes Kabát Péter lett. A volt focista mellett Wossala Rozina és Pumped Gabó jutottak a döntőbe, Wossala lett a második, Pumped meg a harmadik helyezett. Az RTL Klub idén elég erős mezőnyt hozott össze a dzsungelbe, a játékosok…..
Mégis lesz szenteste Reszkessetek, betörők! A TV2  mostanáig várt a szenzációs bejelentéssel, miszerint december 24-én 21:15-től, 25-én este pedig 20:35-től láthatják a Reszkessetek, betörők! filmeket a csatorna nézői. (Ahogy év elején megírtuk, a TV2 legalább egy évre megszerezte a Reszkessetek…..
Sóher Soma azzal nyitja az adást, hogy nekem van ebben a szarban félmillám, nem Pumpednek, geci az, hogy itt hagyott. Miközben persze pontosan tudja, hpgy Pumpás válla kiugrott, gondolom fényképet is kapott róla, ezek mindent megörökítenek, még a kulájukat is. Sebaj, Soma főnöknek, keresztapának…..
bekov 2017.09.13 22:40:38
@hpapagaj: ncore ;-)
Több mint 300 ezer forint értékben lopták meg Iszak Esztert szombat éjjel a reptéren, írja a hétfői Blikk. A műsorvezető Ibizáról hazatérve vette észre, hogy pénze és órája is eltűnt a lezárt bőröndből...
bekov 2017.08.28 10:06:16
bekov 2017.08.28 13:06:44
@croc: ékszerelmére? az igen :DDDDDDDD