Adatok
kefas
0 bejegyzést írt és 38 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Jezsuita bloggerek
Öt perc imaélet, kizárólag szerzeteseknek: az extatikus misztikáról
2016.10.04 10:24:00
Mi papok ritkán prédikálunk, és még ritkábban írunk az imáról. Néha az a rosszindulatú feltételezésem, hogy ez azért van, mert nem foglalkoztat minket, mert nem is gyakoroljuk… Vagy csak nem eleget. Most mégis az imáról szeretnék valamit megosztani veletek, elsősorban talán a…..
Mielőtt a nyugati civilizáció erkölcsi összeomlását készpénznek vennénk, érdemes Dominique Strauss-Kahn esetét egészében vizsgálni. Ugyanis pont az ellenkezőjét bizonyítja. D. S. K. lehet, hogy molesztálta a szobalányt, de még nem biztos. Mivel van rá esély, hogy igen, D. S.…..
kefas
2011.05.18 09:17:16
kefas
2011.05.18 09:40:15
@alibaszna de bamba: ilyen magasságokba nem tudok emelkedni
kefas
2011.05.19 13:22:10
@Tóta W. Árpád: nyugodtan meghallgathatod, bár lehet hogy közben felmegy a pumpa. rajtad kívül ajánlom minden egyházgyűlölő kollegának. hogy ez a csuhás miket hord itt össze?
dl.dropbox.com/u/7685751/Barsi%20Bal%C3%A1zs/2011.04.03.mp3
dl.dropbox.com/u/7685751/Barsi%20Bal%C3%A1zs/2011.04.03.mp3
1981 óta a "medjugorjei történet" megosztja a vallási közösségeket; folyik a vita a világ katolikusai körében arról, hogy vajon Mária állítólagos "megjelenései", a hat "látnokkal" állandóan közölt "üzenetei" hitelesek-e. A háttérben…..
Vermes Géza első Jézus-könyvét már korábban ismertettem ebben a rovatban. A szerzőnek azóta már magyarul is megjelent az ötödik ilyen tárgyú kötete Jézus hiteles evangéliuma címmel (Osiris, Budapest 2005; az angol eredeti: The Authentic Gospel of Jesus, Penguin, London, 2003).…..
kefas
2010.09.26 20:00:48
@kolbenheyer:
II. Vatikáni zsinat Lumen Gentium 16.
Azok végül, akik még nem fogadták el az evangéliumot, különféle módokon vannak Isten népéhez rendelve.[32] Elsőként az a nép, mely a szövetségeket és az ígéreteket kapta, s melyből Krisztus test szerint származik (vö. Róm 9,4-5), az atyák miatt nagyon drága választott nép: Isten ajándékai és meghívása ugyanis megbánás nélkül valók (vö. Róm 11,28--29). De az üdvösség terve azokat is átöleli, akik elismerik a Teremtőt, köztük elsősorban a mohamedánokat, akik azt vallják, hogy Ábrahám hitén vannak és velünk együtt imádják az egy Istent, aki irgalmas és az utolsó napon megítéli az embereket. Isten azoktól sincs távol, akik árnyékokban és képekben keresik az ismeretlen Istent, mivel Ő ad mindennek életet, lélegzetet és mindent (vö. ApCsel 17,25--28), s mint Üdvözítő azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön (vö. 1Tim 2,4). Akik ugyanis Krisztus evangéliumát és az ő Egyházát önhibájukon kívül nem ismerik, de őszinte szívvel keresik Istent, és a kegyelem hatására teljesítik a lelkiismeretük szavában fölismert akaratát, elnyerhetik az örök üdvösséget.[33] Az isteni Gondviselés azoktól sem tagadja meg az üdvösséghez szükséges segítséget, akik önhibájukon kívül nem jutottak el Isten kifejezett ismeretére, de -- nem az isteni kegyelem nélkül -- iparkodnak becsületesen élni. Mert ami jó és igaz van náluk, azt az evangéliumra való előkészületnek értékeli az Egyház[34] és Isten adományának tartja, aki megvilágosít minden embert, hogy végül élete legyen.
II. Vatikáni zsinat Lumen Gentium 16.
Azok végül, akik még nem fogadták el az evangéliumot, különféle módokon vannak Isten népéhez rendelve.[32] Elsőként az a nép, mely a szövetségeket és az ígéreteket kapta, s melyből Krisztus test szerint származik (vö. Róm 9,4-5), az atyák miatt nagyon drága választott nép: Isten ajándékai és meghívása ugyanis megbánás nélkül valók (vö. Róm 11,28--29). De az üdvösség terve azokat is átöleli, akik elismerik a Teremtőt, köztük elsősorban a mohamedánokat, akik azt vallják, hogy Ábrahám hitén vannak és velünk együtt imádják az egy Istent, aki irgalmas és az utolsó napon megítéli az embereket. Isten azoktól sincs távol, akik árnyékokban és képekben keresik az ismeretlen Istent, mivel Ő ad mindennek életet, lélegzetet és mindent (vö. ApCsel 17,25--28), s mint Üdvözítő azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön (vö. 1Tim 2,4). Akik ugyanis Krisztus evangéliumát és az ő Egyházát önhibájukon kívül nem ismerik, de őszinte szívvel keresik Istent, és a kegyelem hatására teljesítik a lelkiismeretük szavában fölismert akaratát, elnyerhetik az örök üdvösséget.[33] Az isteni Gondviselés azoktól sem tagadja meg az üdvösséghez szükséges segítséget, akik önhibájukon kívül nem jutottak el Isten kifejezett ismeretére, de -- nem az isteni kegyelem nélkül -- iparkodnak becsületesen élni. Mert ami jó és igaz van náluk, azt az evangéliumra való előkészületnek értékeli az Egyház[34] és Isten adományának tartja, aki megvilágosít minden embert, hogy végül élete legyen.
kefas
2010.09.26 22:44:10
@kolbenheyer:
Azt gondolom, mint ahogy az idézett rész is kiemeli, hogy Isten mindenkit üdvözíteni akar!
Mert mi is az üdvösség? Örökké együtt lenni a Szeretettel. Befogadni és viszonozni a szeretetet egy örökkévalóságon át. Mert "minden elmúlik, de a szeretet és a művei megmaradnak." (Gaudium et spes, 39.)
„Az Isten szeretet, és aki megmarad a szeretetben, Istenben marad és Isten őbenne marad” (1Jn 4,16)
A Szeretet nem akarhat mást, mint hogy mindenki üdvözüljön!
A szeretet legnagyobb ajándéka a szabadság hiszen az igazi szeretet a szabadságban tárul föl, sőt azon kívül nem létezik. Szeretet és szabadság kéz a kézben járnak.
A szabadságunk révén azonban elvethetjük a Szeretet hívását és választhatjuk a szeretet logikája helyett, ami a teremtés logikája is egyben, az önzés, végső soron a pokoli magány logikáját is. Isten vérző szívvel áll mellettünk és utolsó leheletével is azt suttogja. "Szomjazom" / Jn. 19. 28./,
A válasz azonban a mi kezünkben van.
Ő nem üdvözítheti az embert az ember nélkül!
Azt gondolom, mint ahogy az idézett rész is kiemeli, hogy Isten mindenkit üdvözíteni akar!
Mert mi is az üdvösség? Örökké együtt lenni a Szeretettel. Befogadni és viszonozni a szeretetet egy örökkévalóságon át. Mert "minden elmúlik, de a szeretet és a művei megmaradnak." (Gaudium et spes, 39.)
„Az Isten szeretet, és aki megmarad a szeretetben, Istenben marad és Isten őbenne marad” (1Jn 4,16)
A Szeretet nem akarhat mást, mint hogy mindenki üdvözüljön!
A szeretet legnagyobb ajándéka a szabadság hiszen az igazi szeretet a szabadságban tárul föl, sőt azon kívül nem létezik. Szeretet és szabadság kéz a kézben járnak.
A szabadságunk révén azonban elvethetjük a Szeretet hívását és választhatjuk a szeretet logikája helyett, ami a teremtés logikája is egyben, az önzés, végső soron a pokoli magány logikáját is. Isten vérző szívvel áll mellettünk és utolsó leheletével is azt suttogja. "Szomjazom" / Jn. 19. 28./,
A válasz azonban a mi kezünkben van.
Ő nem üdvözítheti az embert az ember nélkül!
kefas
2010.09.27 19:24:22
@kolbenheyer:
Az egyház hivatalos álláspontja, annak legmagasabb szintű kifejezése jelenleg a II. vatikáni zsinat dekrétumai. Ahogy abból idéztem is látható, hogy a kérdésedre a válasz világos és egyértelmű. Persze azt nem állítom, hogy minden katolikus szájából ezt hallhatod, de a mérvadó személyek zöme véleményem szerint ezt ugyanígy kommunikálja. Az ha valaki ma a " modern" nyugaton "nem jut Isten kifejezett ismeretére" ,származhat az Ő makacs ellenállásából is és akkor kérdéses hogy voltaképpen mit is utasít vissza, de származhat abból is hogy nincs aki hitelesen tanúságot tegyen neki Istenről és ez éppen az egyház gyengeségének jele lehet adott helyen.
Keresni azonban kötelező! A legrosszabb a közömbösség. Az úgyis mindegy, a nem érdekel világa.
Végső soron ugyanoda lyukadtunk ki mint korábban. Vagy keresem a jót, a szépet, az értéket vagy magamat keresem.
És aki keres az előbb utóbb talál.
Az egyház hivatalos álláspontja, annak legmagasabb szintű kifejezése jelenleg a II. vatikáni zsinat dekrétumai. Ahogy abból idéztem is látható, hogy a kérdésedre a válasz világos és egyértelmű. Persze azt nem állítom, hogy minden katolikus szájából ezt hallhatod, de a mérvadó személyek zöme véleményem szerint ezt ugyanígy kommunikálja. Az ha valaki ma a " modern" nyugaton "nem jut Isten kifejezett ismeretére" ,származhat az Ő makacs ellenállásából is és akkor kérdéses hogy voltaképpen mit is utasít vissza, de származhat abból is hogy nincs aki hitelesen tanúságot tegyen neki Istenről és ez éppen az egyház gyengeségének jele lehet adott helyen.
Keresni azonban kötelező! A legrosszabb a közömbösség. Az úgyis mindegy, a nem érdekel világa.
Végső soron ugyanoda lyukadtunk ki mint korábban. Vagy keresem a jót, a szépet, az értéket vagy magamat keresem.
És aki keres az előbb utóbb talál.
Épp most avatnak szerzetespappá, maga a 150 kilós apát úr, látom a csuklóján a sok, misebortól kidagadt eret, a farkamat bámulja, átnéz a csuhámon. Zsíros szájának szegletén a nyál gömbbe gyűl. A farpofáim megfeszülnek, a belem ki akar mászni a számon át. Aztán az apát…..
kefas
2010.06.08 23:09:44
@barnacukor.:
Röviden is lehet válaszolni bár szerintem itt ezzel nem fognak megelégedni.
Az ember öröklétre van alkotva, örök boldogságra.
Nem olyanra, mint amikor baszasja volt, annál sokkal többre.
Legbelül erre vágyik minden ember. Te is, meg a márki is. Max nem meritek bevallani. Magatokat is becsapjátok.
Hosszabban ha érdekel és veszed a bátorságot ajánlom a jelenlegi pápa Spe Salvi kezdetű munkáját.
uj.katolikus.hu/konyvtar.php?h=223
amiből alább idézek is.
Ez emberhez méltó perspektíva.
...Az embernek sok kisebb-nagyobb reménye van napról napra – élete különböző szakaszainak megfelelő különféle remények. Néha úgy tűnik, hogy e remények egyike teljesen kitölti, s ezek után nincs szüksége további reményekre. Ifjúkorban ez lehet a nagy beteljesítő szerelem reménye; remény a hivatáson belül egy meghatározott állásra, a további élet során ilyen vagy olyan döntő sikerre. Ha ezek a remények beteljesednek, megmutatkozik, hogy ez nem minden. Megmutatkozik, hogy szükség van egy mindezek fölötti reményre. Hogy csak valami végtelen elégítheti ki az embert, ami mindig több, mint az, amit valaha is elérhet. Az újkor ebben az értelemben bontakoztatta ki az elérendő tökéletes világ reményét, mely a tudományos ismeret és a tudományosan megalapozott politika által megvalósíthatónak látszott. Ezáltal az Isten országára irányuló bibliai reményt fölcserélték az ember országára, a jobb világra vonatkozó reménnyel, melyről úgy vélték, hogy a valódi „Isten országa” lesz. Úgy tűnt, hogy ez az a nagy és valós remény, amelyre az embernek szüksége van. Ez a remény – egy pillanatra – minden emberi erőt mozgósítani tudott; úgy tűnt, hogy a nagy cél minden erőfeszítést megérdemel. Az idő múlásával azonban megmutatkozott, hogy ez a remény egyre távolodik. Az emberben először az vált tudatossá, hogy ez valószínűleg a távolabbi jövőben élő emberek reménye, de nem az enyém. És amennyire hozzátartozik a nagy reményhez a „mindenkiért”, mert én a többiek ellenére és nélkülük nem lehetek boldog, annyira igaz ennek a fordítottja is, egy olyan remény, ami engem nem érint, igazában nem is remény. És megmutatkozott, hogy az ilyen remény a szabadság ellen van, mert az emberi dolgok állapota minden nemzedékben újra csak ezeknek az embereknek a szabad döntésétől függ. Ha a társadalmi viszonyok és struktúrák megfosztanák őket a szabad döntéstől, a világ már nem volna jó, mert egy szabadság nélküli világ nem jó világ. Így jóllehet szükséges az állandó erőfeszítés a világ jobbításáért, ám a holnapi jobb világ nem lehet reményünk voltaképpeni és elégséges tárgya. És emellett újra meg újra fölvetődik a kérdés: Mikor „jobb” a világ? Mi teszi jóvá? Milyen mércével mérhető a jósága? És milyen utakon lehet ehhez a „jósághoz” eljutni?
31. Ismétlem: szükségünk van a kisebb vagy nagyobb reményekre, amelyek napról napra megtartanak az úton. De ezek nem elegendőek a nélkül a nagy remény nélkül, amelynek felül kell múlnia az összes többit. Ez a nagy remény csak Isten lehet, aki átöleli az univerzumot, s adni és ajándékozni tudja nekünk azt, amire mi önmagunkban nem vagyunk képesek. Épp a megajándékozottság tartozik hozzá a reményhez. Isten a remény alapja – nem akármilyen Isten, hanem az az Isten, akinek emberi arca van, és aki mindvégig szeretett minket: mindegyikünket és az emberiség egészét. Az ő országa nem egy soha el nem érkező jövő elképzelt másvilága; az ő országa ott van, ahol szeretik őt, s ahol az ő szeretete elér bennünket. Egyedül az ő szeretete adja nekünk a lehetőséget, hogy teljes józansággal napról napra kitartsunk e lényege szerint tökéletlen világban, anélkül, hogy elveszítenénk a remény lendületét. S ugyanakkor az ő szeretete a biztosíték arra, hogy létezik az, amit mi csak homályosan sejtünk, és mégis a szívünk mélyén várunk: az élet, mely „valóban” élet.
Röviden is lehet válaszolni bár szerintem itt ezzel nem fognak megelégedni.
Az ember öröklétre van alkotva, örök boldogságra.
Nem olyanra, mint amikor baszasja volt, annál sokkal többre.
Legbelül erre vágyik minden ember. Te is, meg a márki is. Max nem meritek bevallani. Magatokat is becsapjátok.
Hosszabban ha érdekel és veszed a bátorságot ajánlom a jelenlegi pápa Spe Salvi kezdetű munkáját.
uj.katolikus.hu/konyvtar.php?h=223
amiből alább idézek is.
Ez emberhez méltó perspektíva.
...Az embernek sok kisebb-nagyobb reménye van napról napra – élete különböző szakaszainak megfelelő különféle remények. Néha úgy tűnik, hogy e remények egyike teljesen kitölti, s ezek után nincs szüksége további reményekre. Ifjúkorban ez lehet a nagy beteljesítő szerelem reménye; remény a hivatáson belül egy meghatározott állásra, a további élet során ilyen vagy olyan döntő sikerre. Ha ezek a remények beteljesednek, megmutatkozik, hogy ez nem minden. Megmutatkozik, hogy szükség van egy mindezek fölötti reményre. Hogy csak valami végtelen elégítheti ki az embert, ami mindig több, mint az, amit valaha is elérhet. Az újkor ebben az értelemben bontakoztatta ki az elérendő tökéletes világ reményét, mely a tudományos ismeret és a tudományosan megalapozott politika által megvalósíthatónak látszott. Ezáltal az Isten országára irányuló bibliai reményt fölcserélték az ember országára, a jobb világra vonatkozó reménnyel, melyről úgy vélték, hogy a valódi „Isten országa” lesz. Úgy tűnt, hogy ez az a nagy és valós remény, amelyre az embernek szüksége van. Ez a remény – egy pillanatra – minden emberi erőt mozgósítani tudott; úgy tűnt, hogy a nagy cél minden erőfeszítést megérdemel. Az idő múlásával azonban megmutatkozott, hogy ez a remény egyre távolodik. Az emberben először az vált tudatossá, hogy ez valószínűleg a távolabbi jövőben élő emberek reménye, de nem az enyém. És amennyire hozzátartozik a nagy reményhez a „mindenkiért”, mert én a többiek ellenére és nélkülük nem lehetek boldog, annyira igaz ennek a fordítottja is, egy olyan remény, ami engem nem érint, igazában nem is remény. És megmutatkozott, hogy az ilyen remény a szabadság ellen van, mert az emberi dolgok állapota minden nemzedékben újra csak ezeknek az embereknek a szabad döntésétől függ. Ha a társadalmi viszonyok és struktúrák megfosztanák őket a szabad döntéstől, a világ már nem volna jó, mert egy szabadság nélküli világ nem jó világ. Így jóllehet szükséges az állandó erőfeszítés a világ jobbításáért, ám a holnapi jobb világ nem lehet reményünk voltaképpeni és elégséges tárgya. És emellett újra meg újra fölvetődik a kérdés: Mikor „jobb” a világ? Mi teszi jóvá? Milyen mércével mérhető a jósága? És milyen utakon lehet ehhez a „jósághoz” eljutni?
31. Ismétlem: szükségünk van a kisebb vagy nagyobb reményekre, amelyek napról napra megtartanak az úton. De ezek nem elegendőek a nélkül a nagy remény nélkül, amelynek felül kell múlnia az összes többit. Ez a nagy remény csak Isten lehet, aki átöleli az univerzumot, s adni és ajándékozni tudja nekünk azt, amire mi önmagunkban nem vagyunk képesek. Épp a megajándékozottság tartozik hozzá a reményhez. Isten a remény alapja – nem akármilyen Isten, hanem az az Isten, akinek emberi arca van, és aki mindvégig szeretett minket: mindegyikünket és az emberiség egészét. Az ő országa nem egy soha el nem érkező jövő elképzelt másvilága; az ő országa ott van, ahol szeretik őt, s ahol az ő szeretete elér bennünket. Egyedül az ő szeretete adja nekünk a lehetőséget, hogy teljes józansággal napról napra kitartsunk e lényege szerint tökéletlen világban, anélkül, hogy elveszítenénk a remény lendületét. S ugyanakkor az ő szeretete a biztosíték arra, hogy létezik az, amit mi csak homályosan sejtünk, és mégis a szívünk mélyén várunk: az élet, mely „valóban” élet.
kefas
2010.06.12 22:37:57
@barnacukor.:
Heideggerrel nem vagyok egy súlycsoportban és azt gondolom nem is kell vele vitatkoznom. Vitatkozik vele Edith Stein. Heidegger és Edith Stein is Husserlnek a fenomenológia atyjának voltak a tanítványai, asszisztensei. Edith a freiburgi egyetemen doktorál és kora vezető német filozófusi köréhez tartozik, majd amikor ráakad Avilai Szent Teréz önéletrajzára és elolvassa azt mondja ez az igazság. Története ismert. Zsidóként áttér a katolikus hitre, / nemcsak kikeresztelkedik/ kármelita apáca lesz. Hitler Hollandiában is utoléri és Auschwitzban hal meg. Ma a katolikus egyház szentje.
A kérdés az én egyszerű felfogásomban alapvető ontológiai kérdés. Miért élünk, mi az értelme a létezésünknek. Csűrhetjük, csavarhatjuk, de egy kisgyermek is tudja, ha meghalunk és nincs tovább akkor végső soron semmi értelme. Ez még nem katolicizmus és nem is szemellenző.
Ha mégis Heideggerről szeretnél vitázni javaslom a Jelenvalólét egzisztenciális-időbeli analitikája és az általában vett lét értelmére vonatkozó fundanemtál-ontológiai kérdés megvitatását.
A Lét és idő itt van a polcomon ha gondolod átrághatjuk magunkat rajta.
Heideggerrel nem vagyok egy súlycsoportban és azt gondolom nem is kell vele vitatkoznom. Vitatkozik vele Edith Stein. Heidegger és Edith Stein is Husserlnek a fenomenológia atyjának voltak a tanítványai, asszisztensei. Edith a freiburgi egyetemen doktorál és kora vezető német filozófusi köréhez tartozik, majd amikor ráakad Avilai Szent Teréz önéletrajzára és elolvassa azt mondja ez az igazság. Története ismert. Zsidóként áttér a katolikus hitre, / nemcsak kikeresztelkedik/ kármelita apáca lesz. Hitler Hollandiában is utoléri és Auschwitzban hal meg. Ma a katolikus egyház szentje.
A kérdés az én egyszerű felfogásomban alapvető ontológiai kérdés. Miért élünk, mi az értelme a létezésünknek. Csűrhetjük, csavarhatjuk, de egy kisgyermek is tudja, ha meghalunk és nincs tovább akkor végső soron semmi értelme. Ez még nem katolicizmus és nem is szemellenző.
Ha mégis Heideggerről szeretnél vitázni javaslom a Jelenvalólét egzisztenciális-időbeli analitikája és az általában vett lét értelmére vonatkozó fundanemtál-ontológiai kérdés megvitatását.
A Lét és idő itt van a polcomon ha gondolod átrághatjuk magunkat rajta.
kefas
2010.06.12 22:53:52
@barnacukor.:
weissmahr-alapitvany.hu/documents/1997_az_emberi_let_ertelme.pdf
Ez egy könnyebben emészthető írás. Erről is beszélgethetünk.
weissmahr-alapitvany.hu/documents/1997_az_emberi_let_ertelme.pdf
Ez egy könnyebben emészthető írás. Erről is beszélgethetünk.
…Legfeljebb még ez: Írások és kommentek (vagyis posztok és riposztok) sokaságai után befejezésül az egyik kedvenc íróm könyvcímének parafrázisa jut eszembe: Viszlát, és kösz a szavakat. Uraim: ajánlom magamat. Hölgyeim: ajánlom magomat. marquis de Sade…..
kefas
2010.06.05 22:54:58
Oké, feladom, eddig bírtam. Direkte igyekszem kerülni már, hogy a vallás, és azon belül a kereszténység abszurditásán rugózzak. Bár nem nagyon értem, miért ne tehetném akár hetente, elvégre a templomban is sok a műsorismétlés, mégis szeretnek az emberek rendszeresen ugyanarról…..
kefas
2010.04.11 01:06:11
@Tóta W. Árpád: Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit a szemünkkel láttunk, amit szemléltünk és amit a kezünkkel tapintottunk: az élet Igéjét hirdetjük nektek./1Jn 1.1/
Határozott véleményünk, hogy a sajtószabadság és a véleménynyilvánítás szabadságának egymáshoz való viszonyának súlyos torzulását tükrözi ez az írás éppen úgy, mint az – a Magyar Hírlapban megjelent –, amelyet mottóként idéz, és amelynek – egyesek…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
A belváros kis kápolnájában, ahová nagyjából 20-30 ember fér be, egész napos ún. szentségimádást tartottak. A szentségimádás azt jelenti, amikor az Oltáriszentséget (nem hívőknek, egy darab kovásztalan fehér kenyér, liszt és víz) egy erre rendszeresített általában arany úrmutatóban kihelyezik az oltárra és előtte tartózkodnak.
Ennek több formája létezik, van énekes, kötött imádsággal vezetett és van csendes szentségimádás. Itt ez utóbbi zajlott. Ezért is mentem el, mert csendben szeretek ezen kenyér előtt lenni.
A kápolnában 4-5 ember tartózkodott, csend volt, az utca zaja sem igazán szűrődött be, csak amikor egy-egy ember éppen kiment vagy bejött.
Nagyjából 15- 20 percet lehettem ott, bár az időt az események miatt nem igazán érzékeltem.
Amikor beléptem térdet hajtottam, keresztet vetettem és beültem a padba, ahol letérdeltem. Kényelmes hátratámaszkodó pozícióban térdeltem és csendben voltam. Magamban nem imádkoztam semmit, nem kezdtem mondókába, talán csak annyit közöltem a "kenyérrel", hogy itt vagyok. Nem mintha nem látta volna, gondoltam :). Talán négy-öt perc telt el minden esemény nélkül, csak a fejemben cikáztak a napi események, de próbáltam ezeket távol tartani vagy nem erre figyelni, ámbár ez nem egy egyszerű tett és nekem nem is szokott sikerülni.
Egyszer csak egy szokatlan, eddig soha nem ismert érzés vagy érzékelés kerített hatalmába. A szívtájék, ahol a szívem dobogott, valami elmondhatatlan és nehezen leírható édes érzéssel lett tele ami lassan, de fokozatosan erősödött. Nehéz szavakkal leírni milyen volt, talán csak hasonlatokkal lehet. Úgymint erős belső fény, soha nem tapasztalt nyugalom, a szeretettségnek és a békének oly mértékű érzése, amit soha nem éreztem. A szív kitágulása, belső ragyogás, tűz mely édesen éget, de nem emészt. Mintha valaki forrón csókolta volna a szívem.
A külvilág és a saját világom nem szűnt meg, mindent és mindenkit láttam, de az addig zavaró, figyelemelvonó hatása megszűnt. Jelen voltam egész lényemmel és tudtam, hogy beléptem a jelenlétbe. Csak halkan nagyokat sóhajtottam és azt éreztem, hogy a közelség egyre fokozódik, én pedig elolvadok. Hosszasan ki és belélegeztem a levegőt miközben csak értelmetlen szavakat, és szótagokat sustorogtam ki és be. Örökké így maradtam volna a belső gyönyörtől, de a tűz egyre jobban "égetett" és azt éreztem ne tovább, mert talán élve nem fogom kibírni.
Felálltam és lassan elhagytam a kápolnát. A szívem a hideg utcán is "égett", lenéztem a lábamra, mert alig éreztem a súlyomat, de a földön voltam. Azon sem csodálkoztam volna, ha nem.
A szív lassan nyerte vissza normál állapotát. Azóta és ennek már vagy 10 éve nem tapasztaltam hasonlót, hiába mentem többször szentségimádásra. Mégsem felejtem el soha azt az érintést és közelséget, tudom ki volt ott, s bár nem láttam, egészen személyesen megnyilatkozott.
""Aki szeret engem, az megtartja tanításomat, s Atyám is szeretni fogja. Hozzá megyünk és benne fogunk lakni." Jn. 14.23