Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Vida Ági

31 bejegyzést írt és 27 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Onlinemarketing blog Válts fejet! 2010.09.08 16:17:50
Olyan a munkám, hogy nemcsak szövegeket kell írnom néha, hanem sokszor javítanom kell mások által elkészített reklámszöveget. Ennek kapcsán mára kialakult bennem egy kép arról, hogy miket is szoktak elrontani az ügyfelek, mi az, amit feltétlenül javítani kell.Jellemzően ezek a…..
Nem szeretek más online marketinggel foglalkozókat direkt kritizálni, de néha kell. Nem gonoszságból, főleg nem piacféltésből, hanem azért, mert azt gondolom, a terület iránt érdeklődők lássanak egy-egy dolgot másik oldalról is.Igen, most is egy általam vulgármarketingesnek…..
Vida Ági 2010.07.06 12:31:57
Nem szeretem az ilyen bejegyzéseket, amik egymás szakmai elemezgetéséről szólnak. Az egyszeri KKV cégvezető elolvassa, hogy az "e-mail marketing" tökjó (hozzáteszem Balázs tanulmánya nem csak erről szólt, hanem szerintem a backend fontosságáról is, amit nem csak és kizárólag e-mail marketinggel lehet megoldani), majd másnap nálad olvassa, hogy Balázsnak nem volt igaza. Ebből aztán két dolgot szűr le:
- "nem tudom eldönteni, kinek is higyjek"
- "ezek itt egymással vannak elfoglalva, velem ki foglalkozik?"
Ezeket szó szerint hallom vissza az ügyfelektől.

Mire jó ez?

Piacrombolás helyett jobbnak tartom inkább a piacépítéssel foglalkozni.

Akik erre koncentrálnak, azoktól soha nem olvasok mások tevékenységét piszkáló írásokat, nem elemezgetik a többi tanácsadó lépéseit, nem foglalkoznak azzal, ki a klón, meg a vulgár, meg a diplomás, ők csak a célcsoportra koncentrálnak (nem csak KKV cégvezetők léteznek), nekik írnak, őnekik szerveznek oktatást, írnak könyvet, adnak ki infoterméket, adnak tanácsot. Ezért is tartom hülyeségnek az összehasonlítgatást, mert ha valaki ismeri a célpiacát, akkor ismeri az igényeiket és ezekről ír nekik (és nem a szakmának). Balázs is ezt tette: olyan tanulmányt írt, ami a saját olvasói kérdéseire felelt. Ha szakdolgozatot írt volna, akkor megértem a kritikát - de mivel ő a saját olvasóinak írt, ezért csak ők reklamálhatnak - mondván "Mi nem ezt akartuk".
Az elsőre jó ötletnek tűnik, hogy csináljunk egy aktivizációs játékot, mondjuk egy szépségversenyt, és majd szépen jelentkeznek is a népek, meg szavaznak is, és a szavazásra majd ömlenek az ismerősök, és akkor nőni fog az oldalunk ismertsége, látogatottsága.Aztán ha ezt…..
Onlinemarketing blog Overload 2010.04.12 21:58:24
A netes kommunikáció egyidejű valami. Míg az eddig megszokott kommunikációs formák többé-kevésbé lineárisan voltak csak elérhetőek, addig az interneten egyszerre zúdul ránk az információ.Mire is gondolok? Telefonálni egyszerre csak egy emberrel lehet (vagy konferencia…..
Mire jó a twitter, iwiw, facebook, meg ez a többi időelcseszés?Tény, hogy rengeteg időt el lehet rájuk pazarolni,de haszna is van annak, hogy az ember kommunikál, párbeszédeset játszik a többiekkel. Nézzük az elmúlt 7 történéseit:Twitter:@kontarblog Help! melyik az a spot,amiben a…..
Ismerős kérdés? Kéne valami aktivitás, mit adjunk ki? Meg kéne kicsit mozgatni a nevünket, de nincs pénz, adjunk ki sajtóközleményt. De mi legyen benne?Megmondjam?Semmi! A nagy büdös nulla! Ha ez a kérdés felmerül, akkor nem kell sajtóközlemény. Ne akarjunk érdekes híreket…..
Vida Ági 2010.01.21 06:35:36
Néhány gondolat a sajtóközleményekről. Először is újságíró szemmel: Amikor én dolgoztam online médiának szinte minden helyen az volt a szokás, hogy egy az egyben kitették a sajtóközleményeket, mert az nagyon kényelmes megoldás, több cikk van fent. Onnan lehetett tudni, kik a friss online újságok (2000-2001-ről beszélünk), hogy ők még kitették, aztán egy bizonyos szint felett már nem került ki minden, a jobb helyeken szűrték, vagy legalábbis alaposan átdolgozták az anyagokat.

A másik oldalról. Közben vállalkozó lettem és a saját közleményeimet írom. Azt tapasztaltam, hogy viszonylag neves online lapok is szó szerint kiteszik, amit küldünk, még a hibák is bennmaradnak :) Nagyon ritkán előfordul, hogy beleszerkesztenek vagy kicsit megkurtítják, ha nem fér bele a kötelező karakterszámba.

Több olyan lapot tudok, ahova ha küldünk sajtóközleményt, 1 órán belül kikerül - és nem azért, mert mi küldtük, hanem ott ez a gyakorlat.

A törésvonal a print médiánál van. Onnantól kezdve, hogy nem elég csak kopipésztelni az anyagot, máris jobban megnézik, mi kerüljön be.

Minden újságíró tanfolyam azzal kezdődik, hogy hír az, ami sokak számára érdekes vagy hasznos információ. Emlékszem, milyen sajtóközleményeket kaptam, amikor újságíró voltam: több volt benne a lufi, mint a közérdekű információ - csak egy példa: az egyik autómárka a saját sajtóközleményei szerint minden egyes hónapban és minden egyes modellben "forradalmian új technikai újdonságokkal" jelentkezett - ennek azért az valóságtartalma igen csekély :)

Úgy gondolom, ha valami tényleg "forradalmi" és ezt mások is úgy gondolják, akkor arról elég egy jól megfogalmazott közleményt kiadni és be fogja járni a maga útját.

Ennek a "mindenről írok egy újabb közleményt" stratégiának nem sok értelme van, hacsak nem a linképítés a cél :)
Onlinemarketing blog Vitatkozni 2010.01.18 15:39:45
Vitatkozni jó. Én legalábbis szeretek. Persze csak akkor, ha értelmes vitát lehet folytatni. Nem vagyok konfliktus-kerülő, legalábbis vitában nem. Ebből aztán néha problémám is támad.Például simán belemegyek olyan helyzetekbe, amiből már valódi konfliktus is kialakul, ráadásul…..
Egyelőre nem erősítették meg az Airlock Alpha információit, (és volt már olyan, hogy tévedtek) de mi ettől még megírjuk: úgy néz ki, az NBC-nél megelégelték a Hősök vesszőfutását, és ha nehéz szívvel is, de arra kérték a készítőket, hogy írják meg a sorozatzárót,…..
A kollektív intelligencia meg a közösségek tudata - sőt, az a mém, hogy a hálózat segítségével majd a közös tudás kialakul - mostanra visszahúzódott kicsit a sci-fik világába. Elég csak körbenézni az interneten, bekukkantani pár közösségi oldalra, vagy megnézni, miről…..
(Mintegy preambulumként: a blokkolom szó eredeti jelentését használnám most, nem a szlengben elterjedt, kb. a régi stipi-stopi-nak megfelelő jelentést.) Vajon egy olyan gazdaságban, ahol szűkül a fogyasztás, mert kevesebbet költünk, van értelme reklámozni? Itt van például az…..
A tanácsadás folyamatában az egyik legnehezebb az, hogy ne én akarjam megoldani a feladatot. Azért tudok tanácsadóként segíteni egy-egy cégnél, mert a korábbi években nagyon sok különböző területén dolgoztam a marketinges folyamatoknak, és igyekszem ezt a tudásom a mai napig…..
A legtöbb (vulgár)marketinges tanácsadó azt ajánlja, hogy csinálj valami ingyenes anyagot, tedd fel a webre, de csak annak add oda, aki megadja a nevét és az e-mail címét. Így az ingyenes anyag segítségével adatbázist építesz, ráadásul olyanoknak az elérhetőségét tudod meg,…..
A hétvégén arról beszélgettünk, vajon ki vesz olyan eBook-ot, ami leír pár triviális dolgot, olyat, amit kis kereséssel máshol ingyen is meg lehet találni? Aztán persze eljutottunk odáig, hogy bizony van egy olyan kör, amelyik szakmányban gyártja ezeket, és van egy szélesebb kör,…..
Vida Ági 2009.07.16 08:09:24
Ez az egész tele van általánosításokkal. Nem egy cégvezetőt ismerek, aki nem csak infotermékekből szerezte a tudását, hanem végigülte a Samlinges képzést is. Nem egy cégvezetőt ismerek, akinek van marketing irányú diplomája is, mégis vásárol infoterméket, mert ez egy gyors és hatékony módja annak, hogy rátekintést nyerjen egy adott témára.

Egészen más az a fizetős e-book, ami valódi tartalommal bír és az ingyen letölthető csali, ami csak arra szolgál, hogy felkeltse az érdeklődést és építse az adatbázist. Magyar piacon nem tudok olyan e-bookot, ami fizetős és csak néhány oldal lenne. A legrövidebb, amit vettem 70 oldalnál kezdődik.

De nehogy már a méret legyen a lényeg! Nem a tartalom a fontos, emberek? A Marketing 22 vastörvénye olyan vékony kis könyvecske, hogy van pofájuk érte 1450 Forintot kérni? Mi a jobb, ha 10 oldalon érthetően le van írva a lényeg, vagy ha olvasol 300 oldal rizsát, amit fogalmad sincs, hogyan tudsz megvalósítani.

A szakosodás szükségszerűen a fejlődés része. 8-9 éve a bank, ahol dolgoztam maga oldotta meg a keresőoptimalizálást a saját berkein belül, az egyik webfejlesztőt küldték el egy konferenciára, ahol tanult róla valamit és megcsinálta. Néhány év múlva már kellett egy hozzáértő cég erre, mert a szakma is fejlődött. Ugyanez vonatkozik a linképítésre, Adwordsre stb. Alapszinten nem árt, ha a cégvezető beletanul, hogy átlássa a folyamatokat, tudja, mikor mire van szükség, mikor kit kell hívni és ne verjék át a "első helyen leszel a Google-ben" c. hirdetésekkel. Ha van tudása ezekről a dolgokról is, ha megpróbálta valaha saját kezűleg vagy szomszédpisti segítségével megoldani, akkor rá fog jönni, mekkora értéke is van ennek a munkának és ki fogja fizetni érte a megfelelő árat.
Ha csak győzködjük róla, hogy ez "hű, de értékes munka és simán megér 500 ezer Forintot 1000 link megépítése", akkor azt fogja gondolni, lehúzod.

Igenis, kell, hogy tanuljanak a cégvezetők és legyenek olyan termékek, ahonnan gyorsan nyerhetnek rátekintést 1-1 témára, mert így felértékelődik az egyes szakterületeken végzett munka jelentősége is.

Az, hogy a cégvezetők tanulnak, nektek jó, kedves tanácsadók! A tanult cégvezető érteni fogja, mit jelent a konverzió, fel fogja fogni, miért kell tesztelni a hirdetéseket az Adwordsben és értékelni fogja a munkádat, megfizeti, hiszen látja, tudja, milyen nagy és fontos területről van szó.

Kellenek a "szekták" is. A vállalkozó szükségszerűen magányos. Nagyon nagy erő van abban, ha néha megoszthatja a tapasztalatait más olyan vállalkozókkal, akik ugyanabban a cipőben járnak, mint ő.
Ma eljátszottunk a gondolattal, hogy 20 éve, Nagy Imre újratemetésén mit gondoltunk, mit hittünk volna el abból, ha valaki elmondja, mi lesz 20 évvel később.20 éve mi éppen érettségiztünk. Az volt az első év, amikor nem számított be az egyetemi felvételibe, hogy kinek az…..
Hát kérem szépen, annyira megtetszett nekünk ez a tegnapi kis bejegyzés, hogy gondoltam, leleplezem, ki is az a P. Neuburg, de legalábbis az a P. Neuburg, aki marketinggel foglalkozik... P. Neuburg én vagyok.:))) A Neuburg az Ujvári német megfelelője, a P. pedig régi családnevünket…..
Kisebb vihart kavart az egyszerűsített "Google-módszer" leírásom, és bár abban igértem, hogy kifejtem az egyes pontokat, mégis sokan hiányolták a bővebb háttérinformációkat. Most ezt a hiányt (is) igyekszem pótolni ezzel a bejegyzéssel.Előljáróban annyit: azért sem…..
Milyen akció típusok vannak az online marketingben?   Mi az a néhány lényeges apróság, amiről a guruk elfelejtettek szólni? Lehet, hogy pont ezek miatt nem működik még jól az online vállalkozásod? Megnézem>>..
Újabb kiváló videó a Google Adwordsről:   Mi az a néhány lényeges apróság, amiről a guruk elfelejtettek szólni? Lehet, hogy pont ezek miatt nem működik még jól az online vállalkozásod? Megnézem>>..
Egy jó gerilla ötlet a Niketól:   Mi az a néhány lényeges apróság, amiről a guruk elfelejtettek szólni? Lehet, hogy pont ezek miatt nem működik még jól az online vállalkozásod? Megnézem>>..
Szuper kis kampány a Föld védelmében:   Mi az a néhány lényeges apróság, amiről a guruk elfelejtettek szólni? Lehet, hogy pont ezek miatt nem működik még jól az online vállalkozásod? Megnézem>>..