Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Karenin

0 bejegyzést írt és 15 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Félévi vizsgák egy gimnáziumban. Ja, már ilyen is van. Rutinszerzés az érettségire. Ötletnek nem is olyan rossz, persze csak akkor ha a tanulók készülnek is.A tanulók pedig azért tanulók, mert amióta a világ-világ azt keresik, hogyan lehet megúszni a feleltetéseket,…..
Karenin 2010.01.12 19:54:19
A bejegyzés rendkívül gondolatébresztő, számos dolog eszembe jutott, miközben olvastam. Azt gondolom, hogy a kérdés vizsgálatából egyik tényező se zárható ki. Kezdem a környezettel és a társadalmi elvárással. Meglátásom szerint teljesen irreális teher egyéni és társadalmi vonatkozásaiban egyaránt az "Érettségit mindenkinek!" gondolat általánossá válása. Ahol álláshirdetések között olyat olvasunk, hogy "érettségizett takarítónőt felveszünk", ott komoly gondok vannak oktatáspolitikai és társadalmi szinten. Egyfelől az érettségi elveszítette értékét, másfelől olyan társadalmi elvárást támaszt, aminek fiatalok tucatjai nem tudnak a közoktatás keretei között megfeleni. Szükség van tehát olyan speciális intézményekre, melyek "problémás" gyerekekkel foglalkoznak. Általában ezt vállalják fel az alapítványi vagy magániskolák. Évekig tanítottam ilyen intézményben, a szívem-lelkem mai napig ezeké a gyerekeké, hiszen közöttük is vannak kedves, törekvő fiatalok, akikkel a kicsi haladás is rendkívüli örömöket tudott okozni diáknak és tanárnak egyaránt. De sajnos láttam azt is, hogy sajnálatból, kíméletből, vagy éppen a fenntartó alapítvány anyagi érdekeit szem előtt tartva olyan diákokat is hagytunk érettségizni, akik a saját anyanyelvükön fel voltak mentve az írás-olvasás alól... Állítottunk ki olyan érettségi bizonyítványt, ahol a négy kötelező tárgyból (magyar, matek, történelem, idegen nyelv) háromból fel volt mentve az érettségiző, így más tantárgyat választott helyette, így kapott hiteles érettségi bizonyítványt. Tulajdonképpen semmi rosszat nem tettünk ezzel egy olyan országban, ahol ezt a jogszabályok lehetővé teszik, és ahol a disz-es probléma a felvételin plusz hat pontot ér. Ugye ezt mindenki érti? Aki nem tud rendesen írni és olvasni az egy főiskolai-egyetemi felvételin 6 pontos előnnyel indul. Kérdem én, hogyan fog egy vizsgára tisztességgel felkészülni? És ezzel már át is léptünk a diplomát mindenkinek problémához. De most nem erről beszélgetünk. A gyerek-szülő ebben a közegben rá van kényszerítve arra, hogy érettségit tegyen a fiatal, holott ha szakmát adnánk a kezébe, a társadalomnak is hasznosabb tagja lenne és neki is több sikerélménye lenne. Nem beszélve arról, hogy egy jó szakember többet keres manapság egy átlagos diplomásnál... Persze ne mentsük fel a gyerekeket se pusztán a társadalmi nyomásra hivatkozva, hiszen sokan vannak, akik átlagosnál rosszabb képességekkel vagy szociális háttérrel is képesek megbírkózni a feladattal. Szóval szerintem annak, aki nem tanul (nem üti meg az érettségi elvileg objektív minimum-szintjét), ne adjunk bizonyítványt! Ez minden tanárnak etikai felelőssége lenne, ha ezt magasabb szinten is támogatnák... Tehát ne mentsük fel a gyereket a felelősség alól, hiszen így olcsó sikerekhez jutva az életben se fogja megállni a helyét... Nyilván nem a tanárokat akarom menteni, de azt gondolom, hogy vannak olyan gyerekek, akik nem alkalmasak a gimnázium elvégzésére. Minek erőltetjük? Persze a tanár se menthető fel, ha vállalta, hogy tanulási nehézséggel küzdő gyerekeket tanít, akkor azt kötelessége teljes erőbedobással csinálni. Amíg bírja... Én sok ilyen tanárt ismertem! Akik mindnet megtettek...
A német iskolarendszer egyébként sokkal életképesebb. A gimnázium mellett van az ún. reáliskola, ami nem ad érettségit, csak reáliskolai záróbizonyítványt, ami tulajdonképpen belépő a felsőfokú képesítést adó szakmai életbe. Emellett van a szakképző is, ami eleve csak szakmát ad. És az intézménytípusok között van átjárás. Mi az eredmény? Kevesebb kidobott energia, alaposabb szakmai ismeretek, több "életképes" fiatal. Nekem bőven elég lenne, ha a takarítónő kiválóan ismerné a vegyszereket és tudná, mivel szedjem le a kádról azt az átok vízkövet! Nem ragaszkodom ahhoz, hogy tudja a másodfokú egynlet megoldóképletét... Ja, és maximálisan becsülném és tisztelném azért, mert ért a szakmájához és meg tud oldani olyan háztartási problémákat, amiket én nem...
Közeleg az EP választás. Itt állunk egy kampány időszak kellős közepén, de egy rohadt mukk, annyi sem szól az eddigi EU-s eredményekről, miért is jó te buta magyar, hogy EU-s állampolgár vagy, stb.Nem is szólhat másról, mint a mai belpolitikai helyzetről. Miért? Mert eredmények…..
Karenin 2009.05.26 19:52:50
Hát igen, teljesen egyetértek. Mivel a kampány tartalmi szempontból nem igazán elemezhető (nincs mit elemezni), nézzük meg egy kicsit retorikai szempontból. A kormánypárti plakátok többsége a "tagadva állítás" módszerére épít (mire nem szavazok), ami az indoklás lelple alatt (miért nem) az ellenfél lejáratását tűzi ki célul. Ez már az ókorban is ismert eljárás volt, azzal a különbséggel, hogy egy magára valamit is adó szónok visszariadt az alkalmazásától. (Érdekes, a reklámszakmában ez tilos. A politikában miért nem?)Emlékezzünk vissza, az MSZP azonban már nyert meg választást lejárató kampánnyal (hasonló retorikával), igaz, akkor ő volt ellenzékben, így volt mit támadnia. A Fidesz akkor is egy-két szavas plakátokkal "harcolt", vagyis nem ment bele a játékba. A második forduló előtt keményített csak be, átvéve az MSZP retorikáját, de akkor már késő volt... Szerintem egy odavetett "Elég!" most nem elég.
Az MSZP egyetlen állító mondaton alapuló plakátja az, amin az egyetemista korú lány beszél a döntés mozgató rugóiról. Kedvencem ennek tévés változata. Még csak egyszer láttam, így lehet, hogy a benyomások kissé felületesek lesznek. A lényeg, hogy a kislányt a papa viszi autóval a randira. Miközben végigjárjuk Budapest utcáit, a lány arról elmélkedik, hogy nem igaz az, hogy itt semmi nem fejlődik, észre kellene vennie a magyar embernek a pozitív dolgokat. És most jön a kedvencem: a válság a nyugati országok emberét is megviseli, így igazán nem kellene panaszkodnunk. Ugye érezzük a magyar ember képébe vágott leplezetlen iróniát? Jólszituált és biztos családi háttérrel rendelkező főiskolás csajszi oktat ki arról, hogy ne legyünk pesszimisták. Vajon mit gondol erről az a főiskolás, akinek dolgoznia kell, hogy a tandíjat kifizesse? Vagy az, akinek a szülei nem tudnak kocsit, lakást venni, és most az egekben a törlesztőrészlete? Igen, nyugaton is baj van. Csakhogy ott az emberek többségének van megtakarítása, így van esélyük arra, hogy átvészeljék a válságot. Tehát még véletlenül se merje senki az én helyzetemet olyan ország állampolgáráéval összehasonlítani, ahol egy átlagos értelmiségi (orvos, tanár, mérnök) három-négyszer annyit keres, mint én. Igen, van fejlődés, ezt nem vitatom. Helyesebben nem ezt vitatom, hanem a fejlődés mértékét... Az EU-s támogatások felhasználását...
Az "Új kiegyezést!" szlogen elemzése is megérne egy fejezetet, de egyelőre még nem látom tisztán az analógia alapját... (Vannak rossz emlékeim, ha belegondolok, hogy legutóbb kivel is egyeztek ki...) És nem értem a Hurrá-optimizmust sem, amit a magasba tett kezek jeleznek.
Az SZDSZ plakátjait először nem is értettem. Háromszor kellett nekifutnom, hogy a képanyagot értelmezni tudjam. Retorikai szempontból nem sokat változtak Pistike óta...
De én optimista vagyok, meglátjuk mi lesz jövőre.
"...Az SZDSZ valamennyi közoktatási intézményben megtiltaná az első hat évfolyamon, hogy a tanár hétvégére vagy tanítási szünetre kötelező írásbeli házi feladatot adjon a diáknak. (hírTV)"Oké, a szünetet még megértem, de a hétvégét?!Első kérdésem: Miért, az…..
Karenin 2009.05.22 21:15:36
Hát igen. Elvileg a tanárnak nemcsak kötelessége, hanem joga is, hogy tanítson. Első számú joga. De mivel hamarosan minden eszközt kivesznek a kezéből, amivel ezt a jogát érvényesíteni tudná, a kötelességét sem fogja tudni teljesíteni. A tanítás mellett a tanárnak joga van megválasztani a tananyag feldolgozásához szerinte leginkább megfelelő módszert. A hétvégi házi feladat feladása is lehet ilyen módszer. Szerintem is túlterheltek a kisiskolások, de azt hiszem a hétvégi és szünetben megoldandó házi feladat eltörlése nem megoldás erre. Nézzük a kötelező olvasmányokat és ezek tartalmi összefoglalóit, az úgynevezett olvasónaplót. (És most tekintsünk el attól, hogy mik ezek a kötelező olvasmányok, és mennyire állnak közel a mai gyerekekhez...) Ezt általában célszerű szünetre feladni, mivel a legtöbb gyereknek gondot okoz az olvasás. Hétvégén vagy szünidőben (különösen nyári szünetben) szülő vagy nagyobb testvér is be tud segíteni az olvasásba és a tartalmi összefoglaló megírásába. Mi ezt egész általános iskola alatt együtt csináltuk a nagyimmal. Nos, a gyerek önszorgalomból nem fogja abszolválni a feladatot, tehát tettünk egy újabb lépést a funkcionális analfabéták országa felé. Nem beszélve arról, hogy mikor ér rá a mai világban egy átlagos szülő arra, hogy a gyerekével tanuljon? Esetleg hétvégén... Ja, de ha akkor nincs írásbeli házi, akkor a gyerek nem fog lelülni tanulni. Tapasztalatból tudjuk, a szóbeli házi nem házi, azt úgysem veszi észre a tanár, ha nem csináltuk meg... Elképzelem az én édes, motivált, tanuláshoz szokott ötödikes tanítványaimat (akik hétről hétre több oldalnyi szorgalmi feladattal várnak), amint már péntek reggel a tanáraik képébe vágják, hogy akármilyen rosszak lehetnek, úgysem kaphatnak bűntetésfeladatot a hétvégére... Apokaliptikus vízió. Engem nemcsak az háborít fel, hogy ez nem szolgálja a gyerek érdekeit, hanem az is, hogy ismét a tanárt korlátozzák alapvető jogainak gyakorlásában. Abba most inkább nem mennék bele, hogy ez milyen hatással lesz az amúgy is sérülékennyé vált tanár-diák kapcsolatra.
Az előző posztot folytatva, a második napon a sóvidékre tévedtünk. Meglátogattuk a sóbarlangot. Hát láss csodát, a barlangban só volt. De tényleg mindenütt, a padló, a fal, a mennyezet, de tényleg...Meglepően sokan voltak lent a barlangban, kisgyerekesek, fiatalok, idősek. Folyt a…..
Karenin 2009.05.08 19:27:03
Néhány kiegészítés Levi bácsihoz és az ő parasztpizzájához, avagy egy kalandos éjszaka története.

Úgy kezdődött, hogy a tészta már meg volt gyúrva. Mind a négy adag, amikor kiderült, hogy tűzvédelmi okok miatt sürgősen haza kell szaladnom a "lányos házhoz". Tévedés ne essék, a hazaszaladás kb. 3-4 km sétát jelentett "felszegre", a falu felső végébe és vissza. A helyenként kivilágítatlan útszakaszokat, a kései időpontot (éjfél) és az aktuális fizikai erőnlétemet figyelembe véve (tragikus) ez akárhogy is vesszük, majdnem egy órás sétát jelentett. (Jó, ebben benne volt az átöltözés és a fésülködés is...) Tehát Balázs bá felejthetetlen énekhangjától és a tábortűz melegétől búcsút véve felkerekedtem, hogy a rám kiszabott küldetést hősiesen teljesítsem. Miután a visszaúton megküzdöttem egy bokára támadó ugató jószággal és egy illuminált helybélivel, aki szerint szép a szemem (töksötét volt) és az élmények hatása alatt a K. mint kedves kollégákat elküldtem melegebb éghajlatra, de legalábbis egy morcos Jó éjszakát! felkiáltással aludni (bocs drága), úgy döntöttem, hogy én megcselekedtem, amit megkövetelt a haza, vagyis megeszem a pizzát és megyek aludni. Lássuk be, a terv jó volt!

Levente kollégám azonban azzal fogadott, hogy át kell menni Andrásékhoz megsütni a pizzát, mivel a gáz kifogyott, a kemence és a tábortűz pedig legalábbis részben szénné égette a pizzának nevezett korábbi kísérleteket. Levi könyörgő szemét látva úgy döntöttem, mégsem kell nekem hat órát aludni, elég lesz három is... Csabával rápakoltuk a feltétet (mármint a tésztára), és a maradék két pizzát sűrű óvintézkedések közepette egymásra halmozva bevágtuk a gáztepsibe. Ezt a momentumot jegyezzük meg jól, később még fontos lesz! :) Tehát bevágtuk a gáztepsibe, majd néhány diákot magunk mellé véve gáztepsivel a fejünkön (igen, Csaba bácsi időnként a fején vitte), átvonultunk a megadott címre.

A hangulat abban a házban az éhség ellenére is a tetőfokára hágott (legalábbis azt hittem, hogy ez már a tetőfok, de persze még korántsem volt az...). Ami a lényeg, hogy fűtött étkező és működő tűzhely várt bennünket. Amikor azonban Csabával rájöttünk, hogy a lenti ház ominózus sütőedénye nem fér be ebbe a sütőbe, szó szerint padlót fogtam. Hajnali fél kettőkor ott álltunk két elkészített pizzatésztával és egy működő sütővel, ahol a part szakad. Na meg kb. 15 éhes kamasszal. A gyerekek csalódottságát látva azonban nemcsak a tanári, de az anyai ösztön is feléledt bennem: mese nincs, enni kell adni nekik. Tehát rendkívüli értekezlet keretében kidolgoztuk a már jócskán megkelt tészták másik edénybe történő átmozgatásának stratégiáját és elkezdődhetett az érdemi munka.

Közben a kis drágák lenyúlták a tanári adóvevőinket és elkezdtek a ház körül (szinte koromsötétben) kommandóst játszani. Név szerint Feri, törött lábbal járógipszben és kedvenc vendégdiákunk, akit ezek után méltán avathatunk tiszteletbeli líceumossá. (Ugye figyelünk a részletekre? Hajnali két óra, sötét, járógipsz, kommandózás... A tanár meg ne kapjon közben szívbajt). Na azt hiszem, ez volt a tetőpont! A gyerekek jókedvét látva belém is visszatért az élet, a kutyát és a helybélit feledve én is jókat kuncogtam végre.

A pizza hajnali fél háromra mégiscsak elkészült (9 körül álltunk neki...) P. D. lovagiasságát és a neki szánt szelet méretét látva én lemondtam a saját adagomról. :)

Most jön az erkölcsi tanulság, amit Levente fogalmazott meg (nem is lennék magyar tanár, ha ezt kihagynám). Megmutattuk a gyerekeinknek, hogy soha nem szabad feladni! Legyőztük saját korlátainkat (fáradtság, technikai akadályok tömkelege) és végül, ha nehezen is, de közös erővel véghezvittük, amit akartunk. Tudom, csöpögősen hangzik, de tényleg így volt. Aki nem hiszi, járjon utána...
Hát a Kékfényt hallgatva (2009.03.09. adás) nem tudtam eldönteni nevesek vagy sírjak, a végé maradtam a "némasírásnál".A műsorban olyan embereket mutattak be akik, a családjuk és saját maguk életben maradásáért loptak. Loptak, mert egy pillanatra nem láttak más…..
Karenin 2009.03.12 19:41:19
Eljutottam egy színházba! Mit színházba, inkább a kultúra fellegvárába, az ízes magyar nyelv és irodalom örök védelmezőjének számító szentélybe... És ahogy az ilyenkor illik, sikeresen az arcomra zárták az ajtót.Óbudán található a Térszínház, ahol egy maréknyi lelkes…..
Karenin 2009.02.25 14:35:03
Írásodat olvasva én is elgondolkoztam azon, hogy miért volt a darab végén hiányérzetem. Próbálom esztétikai oldalról megközelíteni a dolgot. Elvileg egy vígjátékot láttunk, aminek uralkodó esztétikai minősége a komikum. Ezt leginkább a humor képes közvetíteni a nézők felé, ami azonban korántsem azonos a gúnnyal, a szarkazmussal vagy az iróniával. A humorban van részvét, mentes a túlzásoktól, az élet visszásságait előítélet nélkül tárja elénk úgy, hogy általa a jelenség "kisszerűségét" és az emberi lét "nagyszerűségét" egyszerre érzékeljük. Nézzük Karnyónét. Virágkorán jócskán túl vágyik a szerelemre. Biztos ami biztos alapon két jelöltet is próbál meghódítani, pénzt és női praktikákat egyaránt bevet, hogy célját elérje. A férfinak udvarló nő komikus jellem, a szituáció pedig már önmagában is a humor forrása. Lenne, ha... a jellemábrázolás nem esne túlzásokba. Karnyóné helyzete ugyanis nemcsak komikus, hanem tragikus is. Nem azért mert kihasználják. Sokkal inkább azért, mert rávilágít arra az örök érvényű emberi törvényre, hogy a nő nem teljes a férfi nélkül. A férfi után reménytelenül vágyakozó nő helyzete tehát komikus és tragikus egyszerre. Ennek ábrázolásához azonban finom humorra van szükség, ami egyszerre nevettet és vált ki részvétet. Azért volt hiányérzetem, mert a színpadon látott Karnyóné iránt nem tudtam részvétet érezni, sem akkor, amikor a pasi átverte, se akkor, amikor a ravatalon feküdt. Nekem tehát a humor hiányzott a darabból. Amúgy tényleg jól szórakoztam...
Szépen lassan a média eltelt a "válsággal", inkább kereset más "izgalmasabb" témákat. Ő - mármint a média - megtett mindent, hogy a válságból pontosan annyit szűrhessenek le az emberek, amennyivel a tv elé lehessen ültetni az embereket, de semmivel sem…..
Az elmúlt pár évben mindig felháborodom, amikor a temetőket járom ilyenkor. Bevallom, hogy halottak napja kivételével csak a legközelebbi hozzátartozóim sírjához szoktam kimenni.  Ezen a napon viszont fel szoktam keresni több budapesti temetőt is.A szombat reggelt az újpesti…..
Kollektív Bölcsesség Megafrász 2008.10.26 00:05:00
Gyerekek, tényleg ekkora xarban van a TV2? Hogy ezt mos miért kérdezem?Nos, nézem a a dobozt: versenyben van (volt) 9 dalnok. A műsorban mindenki 1 számot ad elő, utána a zsűri elbohóckodik (jobb szó nincs rá...) még 2-3 percet.Számoljunk akkor egy kicsit: legyenek a dalok 3…..
Vannak ezek a "vegyél fel pénzt" típusú reklámok. Az igazság az, hogy ezeket a reklámokat pontosan olyan szabályokkal hagynám lemenni a TV-ben, mint a dohány termékek reklámjait, vagyis sehogy.Miért?Hát, a hitel pontosan olyan mint a narkotikum, csak nehezen lehet…..
Karenin 2008.10.16 22:32:35
A bejegyzést olvasva Platón jutott eszembe. Hogy miért? Mert jó reklámpszichológus volt.

Platón Phaidrosz dialógusát alapul véve Szókratész a mai világban minket körülvevő reklámokról azt mondaná szerintem, hogy ... azok a hamis retorika eszközei. Nézzük meg először, hogyan rekonstruálható a Phaidrosz alapján Szókratész érvelése a hamis retorikával kapcsolatban, majd gondoljuk át, ez mennyiben igaz a reklámokra.

Szókratész szerint a hamis retorika hamis, mert:
• véleményre és látszatra alapoz
• a tömeg érzelmeire hat és nem az értelmére
• nem ismeri a lélek természetét
• a rábeszélés igazságtalan eszköze.

Reklám alatt különböző kommunikációs eszközök tudatos felhasználását értem, melynek célja, hogy pozitív reakciót váltson ki és elérje, hogy a potenciális vevő az adott terméket megvásárolja, vagy a reklámban bemutatott szolgáltatást igénybe vegye. Ebből adódóan a reklámot nem egyszerűen a meggyőzés, hanem sokkal inkább a befolyásolás eszközének tartom.
A reklám véleményre és látszatra alapoz, mert az adott terméket vagy szolgáltatást a reklámozó szemszögéből, egyoldalúan mutatja be. A termék vagy szolgáltatás jó tulajdonságait felnagyítja, esetleges negatív hatásait elhallgatja. Olyan emberek szemszögéből szólal meg, akiknek a termék használata örömet okozott, vagy segített egy adott élethelyzet megoldásában (lásd gyógyszerreklámok). Azáltal, hogy csak bizonyos dolgokat mond el, még nem sérti meg azt az elvet, hogy a reklámnak igaznak kell(ene) lennie. Kedvenceim azok az édességreklámok, melyek igyekeznek meggyőzni a szülőket és a gyerekeket arról, hogy az adott termék egészséges, mivel tejből készül. Tulajdonképpen igazat mondanak, mivel az adott „tejtermékben” tényleg van tej, de elhallgatják, hogy annyi cukor és „E-vitamin” (E1422, E331, E440…) van benne, amitől a gyereknek a rendes ételtől elmegy az étvágya.
A reklám a tömeg érzelmeire hat és nem az értelmére, mivel olyan idilli világot mutat be, amelyre mindenki vágyik. A reklámokban szereplő nők mindig gyönyörűek (amilyen én sose leszek), a férfiak sármosak, a családok boldogok, a lakások modernek és még sorolhatnám. A bemutatott termék reklámja azt sugallja, hogy ha megveszed a reklám tárgyát, te is olyan sikeres, boldog és szép leszel, mint a terméket bemutató reklámszínész.
A reklám nagyon is ismeri a lélek természetét, és lássuk be, gyakran csúnyán visszaél ezzel a tudásával. Szókratészünk tétele a hamis retorikával kapcsolatban tehát csak látszólag módosul, hiszen a reklám célja a lélek természetének ismeretében annak manipulálása. A reklám tudja, hogyan kell egy adott célcsoportot megszólítani. Tudja, hogy a kamaszok függetlenségre, elismerésre, barátokra vágynak, ezért sugallja azt, hogy az adott mobiltársaság szolgáltatásain keresztül elérhető mindez. A vizuális, auditív és audiovizuális reklámmédiumok célzott alkalmazásával több csatornán keresztül, összetett és egymást felerősítő ingerekkel próbál hatni ránk. Tudja, hogy ha valamiről sokszor halljuk, hogy jó, arról előbb-utóbb el is hisszük ezt. Jól tudja, milyen eszközökkel lehet az emberek figyelmét felkelteni és a termék iránti érdeklődést fenntartani.
A fenti állítások ismeretében belátható, hogy a reklám a rábeszélés igazságtalan eszköze. Nem tényeket, hanem csak részigazságokat közöl, nem tudás, hanem pozitív vélemény, hiedelem kialakítására törekszik. Azt az illúziót kelti, hogy a lehetőségek bemutatásával megadja az embernek a szabad választás lehetőségét, miközben figyelmünket és vásárlási szokásainkat olyan irányba tereli, aminek következményeit gyakran mi magunk se látjuk.

u.i. Annak ellenére, hogy Szókratésznek „igaza van”, szeretem az ötletes reklámokat. Legalább öt reklámfilmet fel tudnék sorolni, amit szívesen nézek meg újra és újra, mivel ötletes, kreatív, vicces és szórakoztató, az emberi fantázia gazdagsága nyilvánul meg benne (miért van az, hogy ezek nagy része sörreklám?). Sajnos jó reklámból kevés van. A másik problémám, hogy a rám zúdított reklámmennyiség ellen nem tudok tenni semmit, és ezáltal kiszolgáltatottnak érzem magam. A kedvenc tévéműsoromat (45 perc hetente) kétszer szakítják meg reklámmal, a kedvenc lapjaimat egész oldalas reklámok töltik meg, a postaládámból naponta dobom ki a szórólapokat, és még közlekedni sem lehet nyugodtan, mert a város tele van óriásplakátokkal. Nem az a baj, hogy vannak reklámok, hanem az, hogy alattomos módon szivárognak be az életünkbe.

Ja, és mindez halmozottan igaz a hitelreklámokra...