Regisztráció Blogot indítok
Adatok
F.Egon

0 bejegyzést írt és 77 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Balcsi nyaralást megint összekötöttük csupa jó dologgal, mindennap csavarogtunk. Pénteken estefelé felmentünk Veszprémbe az Utcazene Fesztiválra. Ezek a helyek sötétedés után "full" tele voltak... itt még csak gyülekeznek a gyerkőcök, iszogatnak, a fűben heverészve…..
Hogy mást ne mondjak, három óra alatt vásárol céget. Gyorsabban, mint én cipőt, és sokkal-sokkal gyorsabban, mint Ancsa bármilyen ruhát. A Bloomberg riportja szerint az Apple egyre agresszívabb politikát folytat a felvásárlásoknál, és több esetben három órát ad a kiszemelt…..
Nem lesz könnyű dolga a Sapa Fehérvár AV19-nek vasárnap sem. Az Olimpija Ljubljana eddig mindhárom hazai mérkőzését megnyerte, míg Palkovicséknak idegenben egyelőre nem megy a játék. Ráadásul a Hala Tivoli amúgy sem az a hely, ahová két pontért szokott járni a magyar…..
F.Egon 2009.09.27 19:19:32
Szomorúan tudatjuk olvasóinkkal: az éles teszt nem sikerült. A kamera forog, a kapcsolat viszont használhatatlan, ez van. Marad a szöveges közvetítés, illetve a magyar rádió műsora, a körkapcsolásban olykor a mi meccsünk is kap némi időt. Elnézést kérünk...
F.Egon 2009.04.22 19:48:41
Vjacseszlav Bikov szövetségi kapitány ismertette, milyen összetételben játszik velünk az orosz válogatott. A kapuban Ilja Brizgalov kezd, a sorokat tovább után ismertetjük. Mindeközben a nemzetközi szövetség nyilvánosságra hozta előzetes világranglistáját, amelyet a világbajnok…..
Szerda 19.15-kor a svájci Sierre-ben Magyarország–Oroszország vb-felkészülési meccset rendeznek. Az eseményről egy televízió sem közvetít, mivel a svájciak és az oroszok számára nem vagyunk érdekesek. A jégkorongblog viszont úgy gondolta, a magyar hokiszurkolókat nagyon is…..
gombapresszó A világ vége 2009.03.05 19:06:00
Hiába is írta időmilliomos apuka valahol valamelyik poszthoz, hogy a világnak nincsen vége, az én pattanásos tinédzser lelkem azt súgja, hogy de de. Ott van az bizony valahol. Csak azok tagadják a létét és igyekeznek mindenféle hajánál fogva előráncigált elméletet a helyébe…..
A ma esti adásban (ma este adás!) a zenebetét a Trabant lesz. Kell néha egy kis könnyes nosztalgia ebben a nagy rohanásban, ugye. Meg aztán olyan kevés a színvonalas nyugdíjas program a rádiókban manapság. Kereken öt és félórányi anyagból kell összeválogatni ezt a 35…..
A mai kurtára sikeredett reggeli műsorban gazdára talált az első ajándék belépő és hallhattatok egy körülbelül 50 perces válogatást a zenekar megelőző lemezeiből. A tematikus hét következő állomása a holnapi feldolgozás műsor, ahol a legfrissebb The Bad Plus…..
Ahogy azt a hétfő reggeli műsorban már említettem, egy kiváló hangulatú és egyben tanulságos napot töltöttem Tápszentmiklóson, ahol akkor éppen egy disznót szedett szét alkotóelemeire a kiterjedt család. Ezen a sajátos módon megünnepelt Valentin napon felfrissíthettem…..
gombapresszó A kutya vacsorája 2009.02.21 02:43:00
Váratlanul nehezen, de azért az utolsó utáni pillanatban csak megszületett a megfejtés. Igen, a képen látható melléktermékről a Kutya vacsorája zenekar kellett volna, hogy az eszetekbe jusson. Ezek szerint sokan vagytok, akik nem ismerik őket. Sebaj, ezt könnyen pótolhatjátok. Itt a…..
Az élet egyik nagy talánya, hogy Diana Ross operáltatta magát Michael Jacksonná, vagy épp Jacko volt az, aki Diana Ross álarcot varratott magának, de az biztos, hogy nagy átváltozásaik közepette volt egy rövid időszak, amikor alig lehetett őket egymástól megkülönböztetni. Ez a…..
A hétfő reggeli adás most kivételesen felkerült az archívumba (és a podcastra), de ebből nem lesz rendszer. Két okból sem. Az egyik az, hogy szeretnénk ha a gombapresszó mellett, melyet lassan többen hallgatnak felvételről mint élőben, lenne egy klasszikus élő műsorunk is, amit -…..
A geometriai feladatot tartalmazó poszt eddig soha nem tapasztalt látogatottságot és aktivitást eredményezett. Férfiak és asszonyok hanyagolták el napokra családjaikat, munkájukat. Papír fölé hajolva szitkozódtak Indiában, Új-Zélandon, az USA-ban és persze Magyarország…..
F.Egon 2009.02.04 06:19:47
F.Egon 2009.02.04 10:49:04
@tomii: Köszönöm, természetesen a dicsőség bőven elég. Csak érdeklődtem.
Tiszteletem jeléül hamarosan küldök egy dalt.
Ma este megyek a hangszeremért.
Számtalan gyermek és szülő sok-sok energiája ráment már ennek a feladatra. Mindhiába. Legyél te az első, akinek sikerül. Ha megvan a megoldás, akkor ne ide írjátok be (a többiek hadd gondolkodjanak rajta), hanem küldjétek el nekem a mrboyler@freemail.hu címre, viszont ha…..
A játékosok felépültek, az edzők megbetegedtek az Alba Volánnál. Énekes Lajos az orvosok tanácsára nem is lesz ott a kispadon az Innsbruck elleni mai fehérvári mérkőzésen. A csapat viszont megint négysornyi játékossal állhat fel."Jó néhány visszatérőnk lesz,…..
Felkészülten, jól játszottunk az Olimpija Ljubljana ellen az első harmadban, több gólt is lőhettünk volna, vágott bele Énekes Lajos, az Alba Volán edzője a vasárnapi mérkőzés értékelésébe. Majd rögvest a kedd esti EBEL-meccs tárgyalására tért át."A második húsz…..
F.Egon 2009.01.13 20:13:35
2-0
F.Egon 2009.01.13 20:14:46
F.Egon 2009.01.13 20:33:22
3-0
Kellerderbiként, szó szerinti fordításban pincerangadóként hirdette a forduló előtt a liga hivatalos honlapja az Olimpija Ljubljana–Alba Volán mérkőzést. A tét jelentős, senki nem szeretne az utolsó helyen végezni. Ehhez a magyar bajnoknak nyernie kell.Az első sorban Bonni és…..
Horváth András felépült, itt van velünk, játszik a Villach ellen – kezdte Énekes Lajos, az Alba Volán edzője a 2009. év első EBEL-mérkőzése előtti helyzetismertetést. Kiderült, mégsem hátvéd maradt ki a keretből, és van egy beteg is a csapatban."Nem tudunk teljes…..
F.Egon 2009.01.02 21:13:58
F.Egon 2009.01.02 21:18:38
F.Egon 2009.01.02 21:20:00
A listavezető KAC ellen a harmadik harmadban azt az Alba Volánt láttuk a jégen, amelyik a bajnokság elején fantasztikus eredményesen szerepelt. Kétgólos hátrányból felállva egyenlítettek a székesfehérváriak Kovács duplájával. A hosszabbítás végén pedig egy fantasztikus…..
A klub statisztikái szerint 20-2-re nyertük a második harmadot – tudtuk meg Énekes Lajostól az Innsbruck–Alba Volán meccs után. Rég volt módunk idegenbeli győzelem után kérdezni az edzőt. Hatvan perc alatt utoljára éppen három hónappal ezelőtt nyert az Alba Volán, még…..
Újabb játékossal szűkült az Alba Volán kerete, Nagy Gergő hétfő óta a juniorokkal készül a divzió 1-es világbajnokságra. A csapat csak 46 pontot tud jégre küldeni Ljubljanában. "Négypontos mérkőzés vár ránk az Olimpija ellen – állapította meg Énekes Lajos…..
F.Egon 2008.12.09 16:18:04
Ötször vezetett az Alba Volán az Innsbruck elleni rettenetesen fontos meccsen, és a vendégcsapat szerencsére csak négyszer tudott egyenlíteni. A rendes játékidő – mint kedves olvasónk online közvetítéséből kiderülhetett – 4-4-es iksszel végződött, a magyar bajnok a…..
Pénteken kezdetét veszi minden idők egyik – ha nem a – legszínvonalasabb magyar kölyökbajnokságának rájátszása. Az alapszakasz után nyolccsapatos felső- és ötcsapatos alsóház alakult ki. Mindenki tiszta lappal folytathatja. A nyugati csoportot tíz mérkőzésből egy…..