Regisztráció Blogot indítok
Adatok
kriszana

0 bejegyzést írt és 23 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Augusztus közepén lesz két éves a Határátkelő, nemrégiben volt egy éve, hogy itt vagyunk az Indexen, és e két dolog egyenként is számvetésre késztetett a blog jelenével és jövőjével kapcsolatban. A számvetés eredménye egyfelől az, hogy örvendetesen nagy a közösség, sok a…..
Többször jött már elő, hogy hazánkban sok dolog nehezíti a mozgáskorlátozottak amúgy sem könnyű helyzetét. Dzsim sajnos egyből két ilyen problémával is szembesült, miután megpróbált a reptéren leparkolni. Ez a hely is megér egy "misét", mert tényleg nem semmi pénzeket…..
A mai történet arra példa, hogy néha egy telefon is elég, hogy napok alatt megforduljon az ember élete. Gyulával ez történt – a hívás csütörtökön jött, vasárnap már landolt a gépe Németországban. „Informatikusként dolgoztam Magyarországon egy multinacionális cégnél,…..
Viszonylag egyértelmű, hogy a blog olvasóinak többsége úgy gondolja, más országban könnyebben, talán még boldogabban is élne. Ám vannak más vélemények is, én pedig szeretnék ezeknek is teret adni, mert hiszek benne, hogy közös dolgainkat meg kell beszélnünk és ebben a…..
A mai poszt érdekes körülmények között született. Nemrégiben kaptam ugyanis egy levelet a szerzőjétől, melyben viszonylag markánsan kifejezte nemtetszését a blog tematikájával, illetve üzenetével kapcsolatban. Válaszul én megkértem (miként ezt minden esetben teszem), hogy írja…..
Ismét jelentkezik Rozamami, aki legutóbb a gyerekek iskolai beilleszkedéséről írt, ma pedig saját munkakereséséről (és találásáról) számol be. (Kalandjai első részét pedig itt olvashatjátok.) Kiderül az is, miként jelenthet motivációt egy ronda szőnyeg... Jó…..
A távol-keleti ország számomra mindig meglehetősen ellentmondásosnak tűnt. Vonz a kultúra, a gasztronómia, taszítanak ugyanakkor a merevnek tűnő viszonyok és a helyhiány. G. szerencsésebb, mint én, hiszen neki megadatott, hogy mindezt saját tapasztalatai alapján döntse el.…..
kriszana 2012.09.04 19:36:42
Az olimpia nem csak sport-, hanem társadalmi esemény is (a kettő arányaiba most ne menjünk bele), így aztán nem csoda, hogy aki csak teheti a szépek és gazdagok közül, tiszteletét teszi a brit fővárosban. Lehetőleg jachton. Mutatunk pár tetszetős példányt a Temzéről. Aki…..
Tegnap ünnepelte a család a születésnapomat. Panka baba mind a 8 hónapjával hihetetlenül édes meglepetéseket tartogatott nekem. A délutáni Forma 1 futam közös megtekintése volt a felvezető program, majd néhány perc nyűgösködés után a kicsi lány fogta magát, megmászta apa…..
Jócskán le vagyok maradva a könyvbeszámolóimmal, mert már Fabriciust is kivégeztem, viszont A. J. Christian: Mit keresett Isten a hálószobában? című könyvéről még szót sem ejtettem.Elárulom, hogy Istenről és hittérítésről szó sincs benne, ezt azért fontos leszögezni, mert…..
Megy az... Tux 2009.05.18 09:24:00
Szóval az úgy volt, hogy páran kitaláltuk, hogy kéne még egyet síelni idén, de mivel melegszik az idő, gleccsert kellene nézni, így aztán Tux. Igen ám, de a monosí bérlése kissé macerás, majdnem annyira, mint vásárolni egyet, és mivel már szezon után jártunk, és ilyenkor…..
Nem mindegy, hogy indul a nap. Ha az ember fiatal, és egy szupermarketben dolgozik eladóként egy olyan országban, ahol mostanában mindenki annyira ideges, hogy 10 deka párizsit sem tud normálisan kérni, nos akkor valószínűleg minden nap rosszul indul. Éppen ezért képedtem el ma a…..
Megy az... Go on 2009.02.15 18:21:09
Nem tudtam, hogy kitett a Hütte, ezúton is köszi. Igazából azt hittem, hogy ez nagyjából ennyi lesz, akit esetleg érdekelt, az idenézett, de sokkal többet nem tudok tenni azért, hogy legalább az ajtót megmutassam másoknak. Demivelhogy úgy látom, érdemes és érdekel sokakat,…..
Nagyon nehéz egészséges fiatalokat meggyőzni arról, hogy igenis van értelme iskolába járni. Így tulajdonképpen érthető a Pécsi Tudományegyetem igyekezet, hogy a szaporodás ígéretével próbálják meg magukhoz édesgetni az érettségiző nemzedéket. Az pedig külön szimpatikus,…..
kriszana 2007.05.18 14:55:57
Subba ZsoltáRock: Oltári srácok 2007.05.07 12:14:00
Keményen kezdjük a hetet, máris megtaláltuk a hét videóját. Hófehér ruhás férfiak énekelnek és táncolnak egy templomban. Oltári srácok musical, van videóklip, sőt, hakni-verzió is. A nyolcvanas évekből itt maradt koreográfia, Travoltás mozdulatok.…..
Múlt héten ugyan azzal fenyegetőztünk, hogy unjuk az iwiwezést, de tekintettel a négynapos ünnepre és a szép időre most még megkegyelmezünk tinéktek. - Az extrákban elég sok minden benne van a gumi nélküli franciától, egészen a popsiig minden - Nálam minden kapható! -…..
kriszana 2007.04.27 16:17:02
Kezdetét vette a comment.com nagy ellensége, a médiazabáló tévéfüggőket mindennapi betevőjüktől megfosztó anti-TV hét. Mint minden ilyen kezdeményezés, ez is Amerikából indult, és attól függetlenül, hogy mi valóban ipari mennyiségben fogyasztjuk a mocskot, amit a…..
Az isten sem fogja a Subbáról lemosni, hogy a No, Thanx együttes menedzsmentje megvette kilóra, most mégis megint velük foglalkozunk. Magyarországon meglepő ravaszsággal a videóklipjük máris fent van a Youtube-on, és bár mi eddig azt hittük, hogy a Hooligans együttesnél kevésbé…..
kriszana 2007.01.31 14:40:01