Regisztráció Blogot indítok
Adatok
animeblog

39 bejegyzést írt és 19 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A címben szereplő megállapítás eléggé sántít, a fiú nem nagyon tudta hogy is szakítson, hát ilyeneket mondott. A lány érettebb és tanult a hibájából: ha már úgy indul egy kapcsolat, hogy jó lesz ez, ha megváltozol, annak nem lehet jó vége. A történet kezdetekor én (lány)…..
A videóim óta mindenki tudhatja, hogy ha valamit nagyon elszúrtak abban a játékban, akkor azok a kapusok (persze emellett még sok más dolgot is elbénáztak). Hülyén helyezkednek, átmegy rajtuk a labda vagy néhol a jó isten sem tudja mit művelnek. Gusztika3 összeválogatott 3…..
Itt van a Higurashi No Naku Koro Ni bemutatójának az utolsó része. Most szólok mindenkinek, hogy én mindegyik részt megnéztem, bele értve a "Kai-t" is, de semmi nem változtatott a véleményemen. A Youtube pedig bizonyos országokban nem engedélyezi a videót a Monster jelenetei…..
animeblog 2010.08.08 01:11:54
:)
Legutóbb fanboy style volt, most szakmailag próbálnám kifejezni magam, hogy objektivitás szempontjából nem volt jó ez a kritika.
Érdemes lett volna kitérni az eredetre, illetve az adaptációknál is, mivel úgy gondolomm, hogy ez két tényező miatt elég fontos. Az egyik, maga az animáció, ugyanis egy visual novellből készült a dolog, érthetően az eredeti doujinshi alkotók nem voltak jó rajzolók, a Studio Deen készítette ezt az animét, ami a Soul Eatert is magáénak tudhatja. Persze ez magát az animét nem menti fel a szar grafika alól.
Pszichothrillerként szerintem sokkal inkább a Monster gyengéire mutattál rá, mint erősségeire. Ugyanis azért futott be a Monster nagyon, mert eléggé jól szájbarágja a mondanivalót. Higurashis felfogásban ez csak annyi lenne, hogy mutatnák az embert, a többire jöjj rá alapból. A mélyreható komplex gondolkodást megérdemli a dolog. Másrészt a felnagyított érzelmek, amik már a gages faciális expressziók miatt teszik az animét emlékezetésse (bazz, ne haragudj ezért a szóért :D)
Rámutattál az anime gyengéire, de némileg idő, amíg beleszoksz a Higurashi világába. Azonban ez a kritika szubjektív volt, talán egy kicsit túlságosan is, úgyhogy, mint az AnimeBlog.hu főszerkesztője, csak gratulálni tudok.

Megint fanként:

Itt továbbra is egy gondolkodós műről van szó. Pihenésnek nem jó, fel kell rá készülni. Bele kell szokni a Higurashiba. Amikor a mackót odadja vagy épp nem adja oda, egy fontos morális tanulságot hagy inkább hátra a szerző. Nem ez az, amiért elkezdett gyilkolni, de ebből indult ki emlékeim szerint, és ez kezdte el zudítani a lavinát. Közvetett dolog.
A történeti arcok megértéséhez, meg úgy en-bloc mielőtt véleményt nyílvánitasz, nehéz gyorsan, objektív forrást keresni. Nagyon ajánlom az angol wikit! Nem fikázásból, de külföldi cikkek meg más cikkek néha nagyon szubjektívek és befolyosolóakt udnak tenni. Keress rá a higura wikin és talán segít a megértésében.
Reméljük nem baj, hogy egy kicsit szünetelünk, problémák léptek fel és lehet, hogy most egy huzamosabb ideig kevésbé nagyszerű minőségben élvezhetitek az AnimeBlogot. De addig is megpróbálunk itt irogatni nektek illetve ajánljuk a www.animemangapalota.blog.hu oldalt, ahol két…..
Szegasztok! Ahogyan ígértem, itt a Higurashi No Naki Koro Ni első bemutatója a kettőből! Jó szórakozást!   ..
animeblog 2010.07.29 23:57:26
No, kihívtad magad ellen a sorsot Mangekyo, kommentátori kommentet kapsz:
A Higurashi horror-thriller. A legjobbak egyike, a cukiságból olyan rémisztően tud átváltani a sikongok, de félelmetesbe, hogy az néha már abszurd és vicces is, igaz, de ettől jó.
Azért halnak meg 4-5 epizódonként másként, mert egy closed térről van itt szó, amiben a vége mindig az, hogy meghalnak, ha megnézed a Kait, tisztában vagy vele miért, anélkül nem is érdemes kritizálni ezt a mesterművet. Ehhez jönnek még az előzmények, utózmányok is, részletek, nagyon nehezen fogyasztható sztori, épp ezért is sokszor viccek tárgya, de ha egyszer leesik, akkor jó úton van.
Karakter archetípusok minden animében vannak, ezek bevált klisék, amiket jó alkalmazni és színesebbé teszik a sztorit. Igazából minden jellem már archetípussal behatárolható, nem várható el, hogy egy teljesen rendbontó, észbontóan új jellemet rakjanak bele az anime készítők. A tsunderék pedig személyes kedvenceim, a kultuszuk, ami japánban van, az lenyűgőző.
Citromsárga hajszín egyébként nem létezik, szőke.
A rendőrnek van értelme, sokat is játszik a sztoriban főleg, a másik rendőr életében fontos, aki pedig igencsak előreviszi a sztorit illetve a Kaiban.
Nem Tokimaru, hanem Tomitake emlékeim szerint, a fotós csákó neve. Egyik első áldozat mindig, nagyon kulcsszereplő. Egyébként a nevekkel bajvan vagy, szólíts mindenkit inkább úgy, ahogy legtöbbször szoktak (Mio, Keichii, Tomitake, Rena, Mion, Shion).
Az ending szerintem pont egy gyengéje volt az animének, fura, hogy ezt pozitivumként sorolod.
Meg van ám magyarázva egyébként, ennek a magyarázata még egy wall of textet érdemelne. Nem támadnak fől, az idő pereg vissza és minnél inkább többször pörgetik vissza, annál kevésbé tudják visszapörgetni.
Az egészet kábé úgy fogd fel mintegy krimit, mert ez az előzménye minden idők egyik legjobb krimijének az Umineko no Naku Koro Ninek (najó, szerintem legjobb, de ez szubjektív), és minden "question arc" (ez az első széria) segít kérdéseket feltenni, amivel felveti a rejtélyt, majd a Kai "answer arc" (ez a másik széria) oldja meg ezeket a problémákat.
A látványról. Az opening fantasztikusan jó szerintem, a látvány pedig azért ilyen, mert ez az, ami "creeps you out", magyarul most ezt nem tudom pontosan.
Nézd meg a Kait, UTÁNA értékeld. Nem tudod mit hagysz ki :D És néz meg előte pár fáradt animét, mert erre fel kell készülni, mert pörögnie kell az agyadnak hozzá.
Kedves látogatók! A most következőkben féléves összegzését olvashatjátok arról, amit az AnimeBlogban tettünk, alkottunk és némi jövőbe tekintést fogtok látni, hogyan képzeljük el az AnimeBlog jövőjét.Alapelv: "A szórakozáshoz jogunk van!"Az AnimeBlog az új blog…..
De egy héten belül lesz blogjelentés, amiben leírjuk mi a stajsz. Annyit segítunk, hogy a nyári váltásra készülünk ennyire. Egyébként meg az ország második legjobb online diákmédiuma vagyunk...
 Kedves AnimeBlog olvasók! Örömmel jelenthetem be, hogy újra egy roppant értékes mű került be a piacra, ami ráadásul egy doujinshinek indult emlékeim szerint, a Hetalia Axis Powers. Persze nem a japán, hanem a magyar piacról beszélek.   Nagy pillanat? Az biztos, hogy egy…..
SAKURACON 2010 FELÜLET ELÉRHETŐ!! www.animeblog.tk / www.animecon.uw.hu new TWTR.Widget({ version: 2, type: 'profile', rpp: 5, interval: 6000, width: 250, height: 210, theme: { shell: { background: '#333333', color: '#ffffff' }, tweets: { background:…..
Kéne egy két napos jegy, de már sehol nem tudsz venni? Vagy esetleg örülnél, hogyha lenne még egy kétnapos jegyed? Nem kell sokat tenned érte! Gyere el a Hungexpohoz, az AnimeConra és 9 órától a megnyitóig lehetőséged lesz egy kétnapos jegyet szerezned! A dolgod, csak annyi, hogy…..
 Az oldalsávban elérhetitek az AnimeBlog fórumot, amit a GameBombal együttműködésben csinálunk. Regisztráljatok, írjatok és növeljük a szubkultúrális faktort.Szombaton pedig kattanjatok ránk, megéri!..
 Sajnos önkéntesek, idő, eszköz és pénz hiányában kicsit szűkősebbre szabtuk a keretet, de azok, akik ezen a hétvégén valami mást csinálnak AnimeCon helyett, például zéhára tanulnak vagy elsősegély ismereti versenyük lesz, azokkal a szombati napon együtt fogunk érezni.…..
Ez az anime bizony maga a pusztítás, ugyanis kimutatták, hogy gyorsítja az agysejtek elhalását (na hármat találgathattok, ki tesztelte le ezt), de a legnagyobb szégyen, hogy 20 perc az egész. De ettől még qrva komolyan veszi magát, bár azért rájöttem, hogy a sztorinak azért van…..
Amikor WanGood elszánta magát, hogy a School Days című sorozatról ír, először fedeztem fel azt talán, hogy mennyire más érzéseket jelenít meg valakiben egy anime, mint mondjuk bennem és így a cikkem célja nem az lesz, hogy bemutassam a diót (az animét), hanem,  hogy…..
Nem is ragoznám, jó szórakozást.Edit: Kész az új videó, pénteken fel is kerül. Maxer1500- nak biztos ismerős lesz :D..
 Kedves választópolgárok! Az AnimeBlog.hu kötelességének tartja, hogy az animevilág párhuzamosan folyó választásának apropóján bemutassuk a jelölteket, akik indulnak azért, hogy az animekarakterek vezetői legyenek. Természetesen mi sem volt kézenfekvőbb, hogy a magyar…..
Üdvözlök mindenkit, én WanGood vagyok, animeblog főszerkesztő úr jóvoltából mától az AnimeBlog tagja. Remélem, tevékenységem ellen nem lesz senkinek sem kifogása :P Most pedig beteszem ide pár anime bemutató videómat.       ..
 A K-ON! második évadának elején jöttem rá arra, hogy milyen figyelmetlen vagyok. Ugyanis erről az animéről nekem már rég tudnom kellett volna, hogy nem egy zenei anime és mégis úgy értékeltem. Ez egy édes, aranyos iskolai élet anime. Mit hozott a második évad? Yui éppen…..
Az utolsó GG videó, ha megkésve is, de itt van. Valamint egy kis extra információ: ..
 Március 23-án megjelenik  a magazin huszadik száma! Ezúttal is roppant változatos tartalommal és számos újdonsággal kényeztetjük el az olvasóinkat!      A hónap fő animéje a Fushigi Yuugi és a D.Gray Man, ez utóbbi kiegészítve a…..
 Nem kell aggódni miattunk, dübörög a gép. A héten fogunk átállni az Animeblog.hu domainre és szeretnénk titeket megismertetni azokkal a dolgokkal, amiket tervezünk. Biztos:AnimeBlog.hu - Ezentúl innen is elérhetőek leszünk március 25-26 tájékán!AnimeBlog hírlevél -…..
 Ennél tökéletesebb társadalommodellt az animerajongókra nem is tudnék adni. Komolyan, nézzetek rá a macskára!!!! :D  ..