Regisztráció Blogot indítok
Adatok
damogran_

0 bejegyzést írt és 62 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Borzasztó nagy szívás tud lenni az autóbérlés, amiért a szolgáltatók is sokat tesznek. Írtunk róla már, ez a trilógia harmadik része. Ahogy ígértük, ebben jön a legfontosabb rész: a méregdrága kiegészítő biztosítás vevőre lőcsölése. Alaphelyzet: nekünk nagyon kell az autó, mert arra építettük a…..
damogran_ 2017.05.28 23:42:32
@by: masnak nem tudom mi baja, minket mindenesetre egyszer atvert mar egy horror biztositassal, amit nem mondtak el, csak a kartyalevonasbol jottunk ra. Nem kerdeztek, nem kertuk.
A szovjet hősi emlékmű és a "hatékonyan" eltávolított sarló-kalapács Szófiában. Három éve volt szerencsém eljutni Szófiába. Aranyos hely, bár pompájában és látványosságaiban nem mérhető Budapesthez. Az 1878-ban elnyert bolgár függetlenség után tették meg fővárossá, majd ezután tervezték és…..
damogran_ 2016.06.30 12:20:32
@fuszujka: teljesen mindegy minek hívják, ez egy épített közpark, amiben 100 éve épületek állnak, méghozzá kiállítási céllal. Semmi sem fog változni, hacsak az nem, hogy fel lesz újítva, és nem poshadó betontóból, kiégett fűből, kutyaszarból meg elvadult növényzetből fog állni.
Egy újabb dolog amibe az ellenzék beleköthet vagy valós aggályokról beszélünk? Beépítik a Városligetet? Csökken vagy nő a zöld terület?..
damogran_ 2016.03.20 21:45:29
@iparterves: még a park rehabilitációs tervpályázatának a beadási határideje sem telt le, így élő ember nem tudja hogy milyen lesz a park szerkezete.
Egyébként nem lesz több beton csak kevesebb, bár trendi dolog ezt hajtogatni, mert ez olyan kormányellenes (ahogyan egyébként én is), csak értelme nincsen.
damogran_ 2016.03.20 21:49:04
@bölcsuhu: a 'vaskefe' remélem marad, én úgy tudom igen; az időkerékről mitha azt hallottam volna hogy nem, remélem is; márcsak a volt templom emlékművét kéne eltakarítani, semmi értelme. na az viszont sajnos asszem marad.
Nem tudtunk elmenni a Ryanair budapesti sajtótájékoztatójára, ezért a szokásos nagy bullshit mellett talán felbukkanó többletinfókért átnyálaztuk az online sajtót. A többség benyelte a rizsát, de a debreceni járatnyitás lehetősége érdekesen hangzik. Dublin szerintünk is logikus lenne, más más…..
Monsieur egyik alkalommal azt mondta, mikor ezt készítettem, hogy ezért az ételért akár vegetarianizmusra is adná a fejét. Na persze aztán hamarosan visszaszívta, pontosabban megszűnt emlékezni rá – gondolom csak berezelt, hogy a végén a szaván fogom... De egy szó mint száz, a…..
Furcsa élményben lehetett részük vasárnap este a tévénézőknek, az RTL Klub és a TV2 esti híradójára kapcsolók azt hihették, káprázik a szemük. A két csatorna csinos híradósai, Boros Kriszta (37) és Andor Éva (38)  pontosan ugyanolyan ruhában vezette a műsort, az egyetlen…..
Azt írja a Glamour.com, hogy világszerte geometrikus vonalvezetésű napszemüvegeket látni a kifutókon. Ahogy most így körülnézek a nagyvilágban, úgy látom, én leszek az utolsó, aki vitába száll a Glamour.commal, hiszen a kifutók világának igen kevés figyelmet szentelek. Az már…..
Az idei brit X-Factor egyik legtehetségesebb legeladhatóbb terméke eddig egy Frankie Cocozza nevű, 18 éves brightoni srác volt, aki azzal nyitotta az első meghallgatását, hogy neki hét csaj neve is rá van tetoválva a seggére. Pimasz, de hatásos belépő volt, tökéletesen elterelte a…..
Az MTV trashreality-je múlt héten újabb csúcsot döntött meg, 6,5 millió nézője volt, ami már magában is megdöbbentő, de ha hozzátesszük, hogy 18-49-ben 3,3-at ért el, és ezzel levert mindenkit, kábelt, networkot egyaránt, az már valóban figyelemreméltó. Az ok valahol…..
Kemény hét volt, komolyan mondom, minden nap elnyalni egy fagyit, sőt, valamikor kettőt-hármat igazán megerőltető munka. Most már el tudom képzelni, mit éreznek a Michelin-csillag szakértői, akiknek akkor is enniük kell valami finomat, ha csak egy sajtos-tejfölös lángosra meg egy…..
Szabó Dániel nevű olvasónk kiöntötte a szívét a Lost végével kapcsolatban, és úgy gondoltuk, ha már volt egy abszolút pozoitív és egy tök negatív vélemény itt a blogon, akkor legyen egy középutas is.  Egyik szemem sír, a másik nevet. Eltelt már jó pár óra és…..
damogran_ 2010.05.26 23:56:26
@gunsmoke: egyetértek veled, az utolsó néhány tízperc elhibázott volt szerintem is, egyébként tetszett.

És Szabó Dániel, nagyon jól sikerült az összefoglaló! Köszönöm!
Az előző évadnyitányhoz képest 12 százalékkal nőtt a Lost hatodik, záróévadának nézettsége, legalábbis az első héten biztosan A 12 millió néző, és a 18-49-ben 5.6-os rating persze ahhoz nem volt elég, hogy leverje a szépen lassan unalomba fulladó American Idolt, ami azért…..
damogran_ 2010.02.14 20:52:25
comment:com Lost 6x03 - Kati, Kati 2010.02.10 14:23:00
A Lost készítői a hatodik évad előtt biztos tettek valami közös fogadalmat, és eldöntötték, hogy márpedig ők nem fogják alább adni a színvonalat a tökéletesnél, és ezzel a lendülettel vágtak bele a záróetapnak. A harmadik rész pont olyan jó volt, mint a nyitó dupla, és…..
damogran_ 2010.02.13 00:24:24
@gunsmoke: egyetértek. Sajnos az egész új évad alatt még mintha nem kaptam volna el a fonalat. Az új repülős idősík totál unalmas és érdektelen. Szerintem.
A másik, hogy a történések mintha kezdenék elveszteni a súlyukat, ha meghal egy főszereplő, tudom hogy feléled (Juliet RIP), természetfelettivel pedig már bármilyen képtelenséget megmagyaráznak.
Nem tudunk egyelőre többet, mint amit a Tumbleren, a Mefikrolog blogon talált kép mutat, de az sem kevés. Eszerint a Westendben nyílhat meg a Budapestről világváros létére eddig hiányzó amerikai kávézólánc első szeme. Tavaly ősszel még arról cikkezett több lap, hogy a Váci…..
damogran_ 2010.02.11 16:20:58
@beeee: a link nem megy, viszont én ma voltam bent, kerestem hogy hol lehet a leendő üzlethelyiség, de sehol nem találtam. Gondolom levették a feliratot.
Futurisztikus üvegforma materializálódott a Kálvin téri aluljáró felett, ami olyan hatással volt rám, mint Neóra a piros kapszula. Körbenéztem, és szürreális térben találtam magam. Nem arról volt szó, hogy a fejemre esett az egyik szerelés alatt álló üvegpanel, nem is az…..
comment:com Beindult a FEM3 2010.01.07 18:33:00
A ProSiebenSat1 új csatornája nemrég indult be, és az eredetileg tervezet TV3 helyett a FEM3 nevet kapta, FEM, mint female vagy feminin, a lényeg ugyanaz: a TV2 testvérének is nevezett kábeladó műsorát elsősorban női nézőknek szánják. Először azt hittük, hogy csupa ismétlés…..
A mai este is pont olyan, mint az összes többi, azzal a kivétellel, hogy a port.hu szerint az extrém testmódosítás és borzalmasan hülyén kinéző idős asszonyok kedvelőinek jó napja lesz, mert Geronazzo Mária szerepel majd az Aktívban 20:05-től. Ami a rutint illeti, filmekkel operál…..
damogran_ 2010.01.06 14:46:41
@Robit42: csak te. Grace Park-nak hívják, és nagyon-nagyon jó csaj. :) És igen, ezen a képen is.
A szilveszteri petárdázás, meg trombitaszó kicsit elnyomta a dolgot, de megszületett a hazai Mesterszakács széria első győztese, vagyis első amatőr-mesterszakácsa: Thurzó Gabi. Nagy meglepetés nem volt, hiszen lehetett érzékelni, ahogy a műsorvezetők epizódról epizódra…..
Megtetszett a TV2-nek az RTL Klub celebgyalázós bakija. Kovács Áron, az Áll az alku műsorvezetője azonban a nézőket és a versenyzőket osztotta a hétfő reggeli Mokkában. Az örök második csatorna kreatívjainak nincs egy eredeti ötlete sem, ami pedig mégis az eszükbe jut, arról…..
MikroPit az Indesit mosógépénél szemesült azzal a gyakorlattal, hogy egy egszerűbb alkatrész meghibásodását is csak egy komplettebb rész kicserélésével lehet orvosolni, de még nem is ez a legnagyobb gond. Az Indesit nem fogadta el a saját szakszervize véleményét, viszont…..
A nálunk az RTL Klubon vetített univerzális tehetségkutató műsor, a Csillag születik (eredetiben: America's Got Talent) brit kiadásában már találtak egy csiszolatlan gyémántot Paul Potts személyében, aki mobiltelefon-kereskedőből lett elismert énekes, mert hát olyan hangja…..
Nagy mázlijuk van a HBO előfizetőknek, mert a csatorna ma este egymás után lenyomja A dicsőség zászlaját (20:00) és a Levelek Ivo Dzsimáról-t (22:10). Ha valaki nem tudná esetleg, Clint Eastwood filmjeiről van szó, amelyekben az Ivo Dzsima szigetéért folytatott harcokat vitte…..
Egy hét kihagyás után visszatért a Lost, és ütött megint, mint Nacsa Olivér lebukása a miszterésmisziszben, ennél faszább sorozat nemigen van jelenleg a network tévék műsorán, az tuti. Ha valakit eddig nem szippantott volna be, akkor kezdjen bele sürgősen, mert óriási…..