Regisztráció Blogot indítok
Adatok
noname.blogger

53 bejegyzést írt és 1717 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Alkalmi vendégszerzőnk posztja. Papp László Tamás véleménycikkét nem közölte az egyik oldal, amelyen publikálni szokott - és hogy mégse maradjon a fiókban, leközöljük itt.   A feministák előszeretettel mondogatják (és igazuk van) hogy a konzervatív politikusok takarodjanak a nők méhének és…..
A napokban szavazta meg a francia Parlament, hogy skandináv példát követve a jövőben ők is a prostituáltak fizető vendégeit fogják büntetni, nem a hivatásos szexmunkásokat. A svédek már 1999 óta így tesznek, a prostitúció csökkent is, de persze attól messze van, hogy megszűnt volna. Amíg a világ…..
noname.blogger 2016.04.25 12:18:46
@Kulics: Még nem volt olyan, hogy _egész nap_ más pasikkal lettem volna*. Az durván sok lenne, de ennyi kereslet nincs is. Biztos van akire lenne ennyi kereslet, rám nem volt. Az is számít, hogy én mindig egyedül voltam (a legelejét kivéve), azaz például nem egy bordélyban, és a találkozókat le kell beszélni, meg kell szervezni, a telefont fel kell venni, vagy válaszolni kell az e-mailekre, és nincs telefonos kisasszony vagy adminisztrátor.
Amikor még hirdetőoldalas-telefonos rendszer volt akkor egy idő után kikapcsoltam a telefont mielőtt túl sok lett volna, később meg, amikor e-mailben szerveztem a dolgokat, akkor úgy szerveztem. Előre szervezésnél is hajlamosak összelógni a javasolt időpontok, például a külföldi üzletembereknek szinte csak este jó, mert előtte dolgoznak. Egyszerre nem tudok két helyen lenni.

Ezzel együtt valóban negatívan befolyásolta a libidómat Mondjuk havi 15 találkozó, átlag 3 óra hosszúsággal, az egy jó kompromisszum, érezhető a hatása de még nem erős.

"Tudtad élvezni vele a szexet ? "
Igen. Mondjuk ez szerintem nem szerelemfüggő.

"Szét tudtad választani a munka-magánéletet ? "
Gondolom tudnék válaszolni, ha érteném a kérdést. Volt, hogy fáradt voltam, de nyilván máshogy érzek a párom iránt mint mások iránt és meg tudom különböztetni őt másoktól, és ezzel szerintem mindenki így van. Amúgy itt írtam hasonlókról: @noname.blogger:

*mínusz egész napos találka, de úgy meg a többesszám nem stimmel, meg nyilván nem szexeltünk egész nap.
noname.blogger 2016.04.28 23:37:12
@fq: A telefon tökéletes akkor, ha valaki műszakban van, bekapcsolj, és ha épp nem dolgozik, reagál rá. A kliensek fél-egy órán belül feltűnnek, semmi hosszú távú, részletekben bővelkedő egyeztetés.
Nekem nincs műszakom, egy csomó más dolgot csinálok és rendszeresen nem vagyok olyan helyzetben, hogy meg tudnék beszélni egy szextalit. Aztán, a hang elszáll, rosszkor hív nem tudom felírni, megmondja hogy három nap múlva este 8, xxx szoba az yyy hotelben, találkozunk a lobbynál, rajta fekete zakó és kék pulcsi lesz. Ezt már sokkal jobb, ha írásban kapom meg,mert az mindig visszanézhető. Ráadásul mielőtt beleegyezek, meg kell néznem a calendaromat, hogy tényleg oké-e az időpont.
Úgy tűnik, az ilyen vendégeknél kevesebbet számít a telefonhang, aki időpontot kér az már komolyan gondolja, nem kell benyomásokból kitalálnom. A totális kretének sem jellemzőek.
http://444.hu/2015/10/05/szexleaks-luxusprostitucio-repas-lajos/ Érdekes :) Az egész lehetne valamiféle "callgirlek mindennapjai egy ügynökségnél" sztori is, és nekem valahogy nem esik le hogy a szereplők mitől voltak luxusprostituáltak. Vagy luxus-akármik. Gondolom szépek voltak, meg…..
noname.blogger 2015.12.05 12:44:22
@prandelli: Hasonló effektet sci-fiknél is látni, oké, az más, de akkor is :)
Szóval a szerző kitalál egy egészen új technológiát, vagy elvet, aztán arra építve kifejt egy világképet. És a végén nagyon nem sikerül konzisztensre. Mondjuk az író kitalálja hogy vannak ilyen szép nagy dobozok, amelyeket magaddal tudsz vinni és felhívni vele más embereket. Meg kitalálja azt is, hogy legyen videóhívás. Meg kitalálja, hogy a mesterséges intelligencia már annyira tápos hogy szinte emberi személyisége van neki. Ugyanakkor ezekke képtelen lemodellezni ezek következményeit, mint pl az okostelefon, és ezek hatásait, az emberek voltaképpen ugyanúgy viselkednek mint a vonalas telefon és a tévé korában, ugyanazok a korlátaik, és amire használják az új cuccokat az kb ugyanaz, mint az író korában. Nincs igazán komplex társadalmi változás... nem tudom, érted-e, ez így nem túl egzakt :)
Gondolom ugyanez a csapda a progresszív gondolkodóknál, vesznek egy nagyon vad, a köztudattól nagyon távol álló elképzelést, igyekeznek kifejteni, levezetni a következményeit, de nem tudják igazán átugorni a saját árnyékukat, nem tudják következetesen végigvinni. Itt gondolom azért, mert az indulat megvan a változtatásra, de a neveltetésük beléjük kódolt egy csomó mindent amiről nem is látják hogy ellentmond a víziójuknak.

(sci-fiben nekem a Térség sorozat jön be, az elég jól levezeti a technológiai fejlődés következményeit, meg régebben a Hyperion tetszett, de most már túl misztikusnak érzem)
noname.blogger 2015.12.06 21:03:57
@prandelli: "amit az űrhajós agyához szinkronizált szuperkomputer irányít, miközben a csodahajó pilótájának személyi kommunikációs eszközei kevesebbet tudnak, mint ma egy akciós okostelefon:) "

Ami pont jó példa arra, amiről beszéltem: ez nem űrhajózás meg informatika, csak az emberek/ írók agyában van két külön dobozban. Mármint ha az űrhajós agyához hozzá lehet kapcsolni a komputert akkor hozzákapcsolhatnák ugyanazt a komputert a másik űrhajóséhoz is, és kis bütyköléssel kész is van a készülék nélküli mobil kommunikáció, ami akárhonnan nézve is elég hasznos dolog. Ehhez nem is kell különösebben tovább deriválni a dolgokat, és mégsem jutnak el idáig.

Igen, a régi sztorikban az önmegvalósító nők azért valahogy mindig megállnak annál a szintnél, amit a korabeli nők csináltak, plusz egy kicsit tovább. Mittomén, hatvanas évek, az író el tudja képzelni, hogy a nők, akik az író korában (és az író szerint) csak ábrándoznak arról hogy költők legyenek (a valóságban pedig háztartásbelik), a sztoriban ténylegesen azok lesznek. Mármint verset írnak. De nem lesznek "legnagyobb" költők, akik a költészetükkel befolyásolják a világot, csak úgy írogatnak maguknak. És nem lesznek gépészek sem.
...
(küldtél nekem egyszer egy regényt, arról jut ez eszembe a példa, ott volt mindenki nagyon egyenlő és ott voltak kissé furák az űrhajók képességei is...
...meg filózok, hogy volt ott egy fickó, a főhős segítője, aki valami telepata volt, mint ahogy a közösségében mindenki. Volt egy szerelme is, akivel telepatikusan/lelkileg össze volt kapcsolódva folyamatosan, és ez arrafelé tök normális volt. Ehhez képest teljesen magától értetődően hagyta ott a nőt amikor elment a főhőssel világmegmenteni, és az összekapcsolódottságuk ellenére a nő semmilyen hatással nem volt a sztori menetére, semmikor. Nem mondott véleményt, nem próbált beavatkozni, nem tűnt úgy hogy releváns önálló gondolatai lennének az amúgy nagyon szokatlan történtekkel kapcsolatban. Mintha az a sok megosztott gondolat a nő részéről csak olyasmi lenne hogy jaj de szép ez a virág, meg hogy mindjárt odaég a rántás, meg hogy jajdeszeretlek drágám. Szóval egyenlőség, és nem egyenlőség.)

...linkeket majd olvasom :)
http://atlatszo.hu/2015/10/20/sajtotajekoztaton-eliteli-a-prostituciot-aztan-szepen-elkocog-kurvazni-a-fizetos-szex-es-az-alszent-politikusok/   Nem gondoltam volna hogy az átlag lakásos találkozó hossza fél óra. Tőlem régen, amikor még lakáson dolgoztam, nagyobb részt egy órásakat…..
noname.blogger 2015.11.08 19:27:12
@prandelli: "most éppen tahóságra, konfrontációra, a másik fél lenyomására és ellenségnek tekintésére gyúrok egy kicsit, ezekben mindenképpen fejlődnöm kellene."
Hogyhogy, mire kellene?

Azt hiszem, ismerem a viccet :)

A filmet nem ismerem. Te most épp ajánlod?
..feléig néztem a jelenetgyűjteményt, az eleje jobban tetszett mint a második fele. Azt hiszem engem még a sztereotípiagúnyoló sztereotípiáktól is kiver a víz. De nekem sosem volt érzékem a kultúrához szóval talán belefér :)
noname.blogger 2015.11.28 10:41:15
@szombathelyi vitéz: "drágább a fehérnemű, profibbak a fotók, gyakoribb a kozmetikus, csiszoltabb a marketing. Vagyis olyan az egész körítés, ahogy az egy xxx eurós lányhoz dukál."

Oké, te láttál már férfit, aki meg tudja különböztetni az 5x árú fehérneműt az x árútól? Feltéve hogy az x árú sem egy kínai 300 forintos, vagy egy 10 éves, szakadt és kifakult darab.*
Ugyanez a gyakori kozmetikusra.

Mert nekem ez egy olyan dolog ami leginkább a legendákban létezik, de ilyen hímet még nem láttam. Nőstényt sem, de róluk még el tudom képzelni, hogy látják rajtam hogy kozmetikusnál voltam múlt héten, nem csak magamnak nyomkodtam-szedegettem-kenegettem a dolgokat.

A csiszoltabb marketinget sem értem amúgy.

*a legtöbb pasi semennyire nem figyel a fehérneműre, lehámozzák egy pillanat alatt. A drágábbat is, az olcsóbbat is.
noname.blogger 2015.11.28 11:21:35
@szombathelyi vitéz: Collateral damage: kíváncsivá tettél, el lehetne esetleg úgy mondani hogy nem mint tanácsadás/személyeskedés Ivonn irányában, hanem tanácsadás nekem?

Képzeljük el a helyzetet hogy lefogyok 15 kilót, már fél éve kondizni járok és egész jól nézek ki (és beveszem a fiatalító tabit is). Kitalálom, hogy a mostani áraimat erősen megemelem és rágyúrok a fehérnemű/ kozmetikus(nemröhögökBecszszó)/ csiszolt marketing vonalra. Milyen tanácsokat adnál, mik a középtávú veszélyei az átpozicionálásnak?
Mostanában nem igazán dolgoztam, a nyáron konkrétan 2 hónapig nem, és nem azért, mert nem akartam (bár nyilván volt olyan, amit nyilvánvaló okokból nem akartam elvállalni, és máskor se tettem volna). Addig még úgy voltam vele, hogy majd beindul, mert az ősz fasza szokott lenni, de…..
noname.blogger 2015.11.02 13:38:13
@Bafana: "Akkor élvezzen, amikor a pénzt megkapja. Lehet, hogy azért veszi igénybe a szolgáltatást, mert otthon az asszonnyal nem lehet olyan "macsós" dolgokat csinálni. Ha lehetne, nem fizetne. Vagy ha olyan lenne, mint otthon, akkor miért fizessen? "

Te is pénzért dolgozol de nem vállalsz bármit. Nem fogod fényesre nyalni a főnök cipőjét csak mert ő fizet, hogy majd akkor élvezz, amikor a fizut megkapod. Ha egy melóhely rossz, otthagyod, ha egy megrendelő idióta, elküldöd a fenébe. Vagy nem küldöd el, de megjegyzed magadnak és a jövőben kerülöd, főleg ha van jobb ajánlatod is.

És pl blogot írsz róla.

Azt, hogy valaki mit vállal és mit nem, ő maga dönti el, nem egy Bafana vagy egy Kovácsbéla. Legyen az építési vállalkozó vagy szexmunkás.
A mitvállalást le szokták írni, a kedvesügyfél meg olvassa el.
Alázós ("macsós") stílus, fájdalomokozás, bunkóság - ennek is biztos van kereslete, meg kínálata. Ez utóbbi máshol.

Ha cigányzenekart hívsz, ne várd tőlük a kedvenc hörgős metálodat.
Ha elmész egy komolyzenei koncertre és nekiállsz hamisan kornyikálni az Örömódát a kórussal, nem mosolyognak, nem dicsérnek, hanem kivágnak a francba.
 UPDATE2: letiltottam a blog kommentelését, ez volt az utolsó kommentem:  "Én itt most kiszállnék, és bocs előre is, de letiltom a post további kommentelését. Amit el akartam mondani, megtettem, viszont megint egy olyan típusú vitába mentem bele, aminek nem látom értelmét,…..
noname.blogger 2015.05.25 18:03:45
@kispolgár: Közben megnéztem néhányszor a videót és lett saját koncepcióm :) A nő elsőre is nagyon nagy lendülettel ütött (mármint a bárszékes után először), mégis utánament a fickó. A két ütés közötti különbség az, hogy az elsőt csak általánosságban célozta a lány és lent találta el, mellkason vagy vállon, ez értelemszerűen nem nagy dolog. A második viszont egyenesen az arcába ment. Ha megnézed, az elesés után még tekereg meg összegörnyed és az arcát fogja, azaz nem csak meglepődött és elsodorták (az utóbbihoz amúgy sincs elég súlya a mappának), de eléggé fájt is neki. Tippre az orrát találhatta el.

Amúgy igen, esélyesen a lány sportos, már csak az ütéseiből ítélve is, a srác meg vékony. És a srác emellett verekedéshez sincs szokva, nem bírja ha ütik és megsérül, csak a kiszolgáltatottakat szereti zaklatni. Féreg.
noname.blogger 2015.05.26 23:07:54
@kispolgár: Miután válaszoltál, elkezdett igazából érdekelni hogy mi is történt pontosan úgyhogy lejátszottam néhányszor azt a pár másodpercet. :)
A cikk: Miért nem helyes legalizálni a prostituáltak használatát?   A bejegyzés címe és az illusztrációnak használt képek már előre definiálják a tartalmat. A prostituáltak használata? Ez nem egy kliens által használt kifejezés, ez egy olyan emberé, aki elvileg védené a…..
noname.blogger 2015.10.23 11:32:03
@SadRedBucket: "meg lett a szerzőnéni éve reggelire"
Ezt most nem értem :)

"Szerintetek olvasta? "
A posztot? Szerintem nem. Vagy egyik fülén (szemén) be, másikon ki.
noname.blogger 2015.10.24 13:38:15
@prandelli: Jah. Ezt a szót az én kultúrköreimben úgy mondják hogy "edve". Kimondás közben keresztbe kell állítani a szemeket, jelezvén hogy nem tudjuk hogy így kell-e mondani a szót vagy valahogy máshogy, aztán meg kell ismételni a tartalmat úgy hogy ne szerepeljen a szó. Csak hogy biztosan mindenki értse.

Amúgy meg: hm, lehet. Ha tényleg, akkor ez eléggé sajnálatos, mivel ő diplomás szakértője a témának, én meg nem.
Papp László Tamás írása a HRportálon Szexmunka, szexipar kifejezések alatt rendszerint kizárólag a prostitúciót értjük, holott idetartozik jó pár határterület is a pornótól a sztriptízbárokon, erotikus masszázsklubokon át egészen a szexuális örömszerzést elősegítő…..
noname.blogger 2013.12.19 00:20:29
@álomkor: "Hát cseszd meg, én például nem láttam sem ilyenben, sem olyanban, ezeknek a szent embereknek meg valahogy sikerült:) " ROTFL :D:D

Az illető énekes az az Xfaktoros csaj? Nagyon tetszik a hangja :)
noname.blogger 2015.10.13 17:06:12
@prandelli: Hihi, jól elfér a fülbelövő, a spiritiszta és a lakáj mellett :D

Nehéz lenne a minta alapján munkaköri leírást csinálni, a bemutatás még menne, de a körülmények túlságosan változatosak.

Úgy tűnik a többihez sem sikerült leírást alkotni, a lnkelten kívül még a szolárium-kezelőnek van leírása, semmi más. A lakájt különösen hiányolom :(
noname.blogger 2015.10.15 19:42:15
@prandelli:
@Ivonn88:
Tényleg, hamár: elvileg nem kell nevesíteni, de akkor hogy van ez a kötelező egészségügyi igazolás dolog? Amit a kint álló csajoktól kérnek a rendőrök és büntetnek ha nincs. Ha jól emlékszem hogy így van. Honnan tudja a rendőr hogy a lány nem jövendőmondó, egyéni vállalkozói igazolványa van, de abban nincs jelölve hogy szexmunkás.. vagy de? Vagy elég, ha ránézésre valaminek látszik? És ha azt mondja hogy ő márpedig jövendőmondó, azoknak meg nem kell egészségügyi igazolás?
Szóval ha ennyire nincsenek megkülönböztetve akkor hogy vannak mégis megkülönböztetve? Szerintem (max tévedek) egy jövendőmondónak hajthatok fel kuncsaftokat százalékért, ha megegyezünk, egy szexmunkásnak meg nem.

Gondolom itt van valami amit nem értek de közben meg tök triviális, ha valaki többet tud, mesélhetne :)
A tumblr-ön már egy ideje kering az Amnesty International ajánlására reakcióul aláírogató celebekről szóló mindenféle bejegyzések, de engem azon túl, hogy elolvastam az elém kerülő eszemefuttatásokat, olyan nagyon nem érdekelt a dolog. Nem ez az első eset, amikor emberek úgy…..
noname.blogger 2015.09.16 01:00:22
@Ivonn88: Hát, te szöveged, gondolom neked kellene valahogy a cikkbe illeszteni :)
"Írtál végülis anno kettosmerce cikk alá frappánsat az utolsó bekezdésről? "
Nem tudok róla hogy írtam volna.
noname.blogger 2015.09.21 14:22:33
@prandelli: Nyilván nem tudok mindent tesztelni és kipróbálni, ez inkább csak arra lenne jó amikor valaki szakértőt játszik és közben azt magyarázza hogy "ne dumálj, te ezt nem tudhatod, el sem tudod képzelni hogy milyen lenne ott állni", erre lehet mondani hogy de el tudom, álltam ott. Leginkább persze azt nem tudom kipróbálni hogy milyen ezt úgy csinálni hogy más a személyiségem mint most, vagy hogy nincs ott a fejemben hogy én ezt én igenis alakíthatom úgy ahogy nekem testhezállóbb, mármint hogy a kliensek korlátozhatnak ebben de a társadalmi hozzáállás nem.

A kutatók témájához nem tudok többet hozzászólni, nem mozgok ilyen körökben, de amúgy hihetőnek hangzik amit írsz. És igen, a migrációkutatásokról nekem is ez jut eszembe. Azért remélem hogy nem ez a tipikus arrafelé.
noname.blogger 2015.10.05 15:27:51
@prandelli: Bocsánat hogy nem válaszoltam, most sincs mit, csak hátha így nem tűnök annyira udvariatlannak :)
A térképed érdekesnek tűnik, még valami izgis dolog amit senki nem fog megcsinálni :)
A novellát majd elolvasom. Becsszó :) És köszi az ajánlást.
Ahogy azt az egyik posztban is megírtam, sokféleképpen végeztem már ezt a munkát, ezekről írok most pár szót. A „munkatípusokat” az időrendben előtte lévővel hasonlítom össze, mivel egyszerre többel nem tudom, vagy ha megtenném, csak önmagam ismételgetése lenne belőle.…..
noname.blogger 2014.05.21 15:27:26
@Frankie Renner: Jelentkeznék hozzád programozó-webdesignernek, nem mintha értenék hozzá, de WP Cardamon template-eket alkalmazni még én is tudok. Vagy ha nem eléggé, hát holnapra megtanulok. Sajnálatos, hogy Magyarországon senki nem tud még ennyit sem.

Szerintem kommentelj inkább máshol, kezdesz nagyon ciki lenni.
noname.blogger 2014.05.30 17:56:55
@Frankie Renner: " Ha tudndá miről beszélsz, látnád, hogy nem a wp és a téma a lényeg, hanem a design amit alkotunk"
Mármint a design amit másoltok. Értem én...

". Mivel olyan ügyes és okos vagy, így nyilván eljutott a tudatodig, hogy a kommentjeiddel generálsz nekem forgalmat."
El, csak volt még bennem annyi korrektség hogy nem akartalak instant törölni és kitiltani. De elmúlt :).
noname.blogger 2015.10.04 14:53:07
@Vatalja: Én is azt szoktam választani.
noname.blogger 2015.09.21 14:01:11
@prandelli: Amcsik ebben különösen jók :)
Egyébként milyen k.vajó ötlet ez már, ennek analógiájaként egyszerre lehetne bevezetni nálunk a svéd modellt és közben a szexmunkásokat is direkt módon szivatni, mindenki jól járna.
Mármint büntessük a szexmunkásokat kerítésért, szexmunkások kihasználásáért, és az áldozat legyen ugyanaz mint az elkövető. Zseniális.
Nem szoktam káromkodni, de az illetőt nem tudom máshogy nevezni, mint így....   Szóval tegnap írt rám, hogy szívesen találkozna, nekem meg kb. semmi melóm nem volt a hónapban - nem is írtak sokan, de egyszerűen időm se volt. Viszont a kiadásaim meg magasabbak lettek, mint…..
noname.blogger 2015.07.22 19:16:19
@prandelli: Izé, az a helyzet hogy a magyar honlapos áraim egy ideje már különböztek az angol honlaptól. Egy időben megpróbáltam megint magyar hirdetőoldalon hirdetni, emiatt. Amúgy is, csak amúgy magyar hirdetés hiányában nem nézte senki. Nem nagyon csíptem ezt a különbséget, de a két piac árai között akkorák a különbségek hogy nem tudom őket összeegyeztetni.

Szóval alapból az volt hogy az első óra az egyik helyen 90 euró volt, a másikon 15 000 Ft, aztán a magyar megszűnt, az angol meg felment 110-re. Meg az egész koncepció más lett.

A magyar honlap amúgy megvan, csak nem publikus.

"Érdekes viszont ez a radikális kettéválása a piacnak"

"ma már egészen más célcsoportjaitok vannak, mint amilyen én valaha voltam vagy lennék, ezért az én véleményem mondjuk egy hirdetés tartalmáról, egy szolgáltatási formáról vagy egy konkrét kommunikációs helyzetről nemcsak irreleváns, de akár félrevezető is lehet. "

Engem azért érdekelne. Pláne hogy amúgy nagyon hasonló emberekről van szó. Itteni vagy ottani középosztály, esetleg felső középosztály. Meg egy kevés alsó jövedelmi kategóriás középosztály, mondjuk tanár nálunk. Nem tudom hogy egy postás Angliában minek számít. Ami a magyarok között annyira nincs, logikusan, az a magasabb pozíciójú, külföldre utazgató üzletember.
Mostanában ráadásul a külföldi vendégek viszonylag rövidebb időtartamokra akarnak találkozni, kevesebb az egész estés tali, a jellemző inkább az 1-1.5 óra. Szóval még ez sem különbözik annyira.

"külföldiektől meg a jelek szerint szinte bármennyit el lehet kérni"
Azért érdekelne hogy hogy alakulna a kereslet ha egy nullát hozzácsapnék minden ár végéhez :)

Amúgy új magyar érdeklődők kb nem voltak, egy vagy két hetet voltam fenn a Beszin, folyamatosan bekapcsolt telefonnal, egyetlen szál vendég lett belőle, az is félórás. Valahogy nem olyan vagyok ami bejön a magyar pasiknak, gondolom lehetne tanulmányozni hogy miért de annyira sokat nem számít, a külföldi escortos, outcallos műfaj jobban bejön. Még a dinner date-k is visszajöhetnek ősszel.
noname.blogger 2015.07.30 19:01:20
@szombathelyi vitéz: Szerintem Ivonn (én biztosan) társadalmi osztályokról próbált beszélni, nem konkrét, forintosított anyagi helyzetről. Mivel az alaptéma az volt hogy más célcsoport, más stratégia, kommunikáció. Közben meg pl szerintem a stratégia meg a kommunikáció inkább azon múlik hogy az illető milyen társadalmi osztályba tartozik, az meg eléggé hasonló. Illetve ez vitatható, de ez a téma.

"a magyar ügyfelek nem tudják megfizetni a ti áraitokat:/ "
Annyira kevés lány hirdet pont csak a külföldieknek hogy ezzel nem veszítettek sokat a magyar ügyfelek. Pláne hogy amikor velük próbálkoztam nemrég az finoman szólva nem volt átütő siker.

"NNB személyesen pont kivételt jelent a tinédzser korában megismert férjével"
22 voltam, csak a pontosság kedvéért. Oké, ő tényleg tinédzser volt. De akkor már dolgoztam, szóval elméletben válogathattam volna a tehetős nyugat-európaiak között, csak gyakorlatban nem tettem.

NNB válik a férjétől, amúgy. Most van egy párja, valaki aki jól megfelel a leírásnak, bár a választásban legkevesebbet a felsorolt paraméterek számítottak. Meg ez a beleülés a jó anyagi helyzetbe azért nem ennyire egyenes, elég sok okból. Ezek közül az egyik az, hogy az ember nem feltétlenül házasodik össze azzal akivel elkezd "járni" (vagymi).

Az én helyzetemet egyébként nem keverném bele a nem-szexmunkás lányok esetleges párválasztási szokásaiba. Mindenki az ismerősi köréből válogat, nekem ilyenem van, mivel amúgy nem vagyok egy társasági lény. Ugyanilyen paraméterekkel, szexmunka nélkül teljesen más lenne az ismerősi köröm és nem nagyon tudom elképzelni hogy hogyan válogathatnék a nyugat-európai férfiakból. Plusz az ízlésem annyira speciális hogy a választék nagysága jellemzően 0, néha meg 1.
noname.blogger 2015.08.31 00:37:03
@szombathelyi vitéz: Ez volt az eredeti kijelentés, tudtommal erről beszélgetünk:
"ma már egészen más célcsoportjaitok vannak, mint amilyen én valaha voltam vagy lennék, ezért az én véleményem mondjuk egy hirdetés tartalmáról, egy szolgáltatási formáról vagy egy konkrét kommunikációs helyzetről nemcsak irreleváns, de akár félrevezető is lehet. " (prandelli)

Én meg tagadtam hogy annyira más a célcsoport a hirdetés tartalma, szolgáltatási formája vagy a kommunikációs helyzet szempontjából. Azért tartom őket hasonlónak mert hasonló dolgokra buknak pl egy hirdetésben. Hasonló mentalitás, hasonló igények. Más anyagi helyzet, igen, és ez változtat a számokon a hirdetésben meg az igényelt időtartalmakon, de egyéb tekintetben minden ugyanaz, nem kell pl másként viselkednem. Ha rövid hirdetésszöveget akarok fogalmazni akkor az ugyanaz magyarul és angolul, a fotók is ugyanazok.
Ugyanolyan emberek, kevesebb pénzzel. A legtöbb fizikai melós pl nem ilyen ember, csak összehasonlításképpen.

Párkeresési piacról én nem beszélgettem veled.
Reggel netezgetés közben bukkantam rá az Éden-Tv2 per hírére. Nem a konkrét témáról szeretnék írni, hanem a klasszikus, sok-sok helyen idézett mondatról: "aki kurva, ne csodálkozzon, ha basszák". Ez mind nagyon jól hangzik, csakhogy általában ezt szokták érteni alatta: "aki…..
noname.blogger 2015.08.03 14:43:51
@Uf: Engem nyelvileg annyira nem is érdekel, inkább azt nézem hogy milyen extra jelentéstartalmak tapadnak hozzá.

Szerintem a "szexmunkás" tényleg előnyösebb marketingszempontból, viszont pont azért amit cáfolsz.

"Azért szerintem elég keveseknek jutna eszébe ez. A morális megítélése meg a cselekvésből származik."
A cselekvések kommunikációja mindig nagyon sokat számít, lehet látni ezer helyen, a politikában például. Az emberek nem ugranak egy bizonyos tettre az egyik kormánynál, míg a másiknál ugrottak. Régen volt felháborodás, az újnál nem, a tett kb ugyanaz. A közvélemény manipulálásnak mindig része ilyenkor, hogy az elődöknél besározott, negatív kicsengésű szavakat nem használják, hanem újat találnak helyette. Ez nem tandíj, ez képzési hozzájárulás, ami teljesen más... -.-
Ha ilyen esetekben mindig ezt csinálják, nem valószínű hogy teljesen hülyeség, mint stratégia. Persze magában nem elég.

Plusz szerintem egy új szó magukra a szolgáltatókra is hathat pozitívan, és az egész történet az ő gondolkodásmódjuk megváltozásával kezdődik. Szimbolika.

"Szerintem a prostituált szó is ezt magyarázza el, vagy mondd el mi a különbség."
Pénzkereső tevékenység mint például a tolvajlás, pénzkereső tevékenység mint például a, hm, fodrászkodás. Asszociációs játék.

Nem tudom hogy mennyire erős ez a hatás úgy általában, de pl én határozottan úgy érzem hogy az új kifejezés mögé sokkal inkább be tudok állni, mint a régi mögé. Határozottabban tudom képviselni az érdekeimet, hogy nem vagyok bűnöző, hogy nem követek el bűnt. Ha van néhány ember akinek ezt adja, meg van néhány akinek mindegy, akkor máris valamivel több ember van aki kicsit jobban ki tud állni magáért. Ez viszont ténylegesen segít abban hogy a körülmények javuljanak.
noname.blogger 2015.08.03 15:27:43
@Uf: ""Szexuális jellegű munkák széles körét, valamint körülményeit is lefedi."

Szerintem az is ugyanaz, pl. pornós pénzért lefekszik másokkal."

Ha elfogadjuk igaznak hogy a "A prostituált jelentése: nemi szolgáltatásokat pénzért áruló személy." Akkor akár igazad is lehet. Én viszont nem fogadom el, hogy egy szó jelentésébe nem tartozik bele a jelentésárnyalat, kicsengés, hívd akárhogy.

Ezek a dolgok megváltoztatják hogy milyen körülmények között használjuk őket, egy szöveg mást jelent ha az egyik szót vagy a másikat használják benne. Azaz az emberek jelentős része mást ért alatta. Ez akárhogy is forgatom, bizony jelentéskülönbség. Az, hogy az egyiket szidásra használják többnyire, arra hogy érzelmekre hassanak vele (negatívan), a másik főleg semleges-negatív kicsengésű szövegekben szerepel, a harmadikat pedig azok használják akik szerint az adott dolog alapvetően oké, az bizony jelentéskülönbség.
Ha egy definícióban ez nem szerepel akkor a definíció hiányos.

Ezen kívül a pornósokat egyszerűen nem hívják prostituáltaknak (azaz leíró jelleggel nem, semleges szövegekben nem), ez azt jelenti hogy a definíciód helytelen, nem reflektál a való életre, ilyen módon elvetendő, mint hivatkozási alap.
noname.blogger 2015.08.04 23:28:59
@Uf: Az egész téma szubjektív nézőpontokról szól, emberek szubjektív nézőpontjairól. Ezt próbáljuk megváltoztatni különböző technikákkal.

A pornósok természetesen pénzért fekszenek le másokkal, ezt sosem állítottam másként. Attól viszont még nem lesz prostituált, mert azt a szót más értelemben szokták használni. Ő persze hívhatja magát akár prostituáltnak is, de ez csak akkor lesz releváns ha egy komoly méretű csoport van, akik így használják. Mondjuk meglepődnék, még te sem állítottad hogy az ismerősöd prostituáltnak hívná magát.

A prostituáltak a szó általános használata szerint azok az emberek akik szexelnek egy másik emberrel, pénzért, méghozzá úgy hogy az illetőnek ez nem munka hanem élvezet. Általában ez az ember szokott fizetni, de fizethet más is. Kb mint amikor egy kocsmában sört veszel, fizetheted te, a barátaid, a céged, de azért fizetik hogy te azt elfogyaszd és élvezd, neked ez nem munka.

A prostituált szó általános használatban semleges-hivatalos, vagy enyhén negatív kicsengésű, kapcsolódik hozzá az asszociáció a romlottságról, bukottságról, bűnözésről. Nem kapcsolódik viszont hozzá pozitív-semleges, "becsületes munka" jellegű asszociáció. Ez valószínűleg így is fog maradni, például a "prostituál" ige miatt is, ami egyértelműen csak negatív kontextusban használandó, általában olyan jelleggel hogy valaki eladja az elveit pénzért. Ez az ige gyakori a köznyelvben és így a két szó jelentését aligha lehetséges a jövőben elválasztani egymástól.

Ezt a definíciót+leírást tudtam így kapásból, elalvás előtt. Van még rajta csiszolnivaló, de munkadefiníciónak megteszi. Ha egy külföldinek tanítanám a nyelvet, ezzel valószínűleg egészen jól képbe helyezném a szó mibenlétéről.

"vagy adjál jobb definíciót. Enélkül viszont bárki bármilyen értelemben használhatja a szót"
Bárki bármilyen értelemben használhat egy szót, definícióval vagy anélkül, viszont ha nem úgy használja ahogy a többiek akkor félre fogják érteni. A definíció nem határozza meg a szót, a szó határozza meg a definíciót. Kutya sem olvassa a definícióikat, sem az enyémet itt, sem az általunk idézetteket, vagy ha igen, nem fogja használni. A legtöbb ember egyszerűen úgy ír és beszél hogy értsék.

" akkor viszont nem is lehet megbélyegző (legalábbis nem általános használatban). "
De lehet, mivel hiába elvileg bármilyen szót bárhogy lehet használni, mégiscsak az számít hogy a többség hogyan használja. Ezt a többség megbélyegzően használja, és ez már évtizedek (vagy akár több mint egy évszázada) óta így van.

Erről a szóról nagyon nehéz lenne lemosni a negatív jelentést, ez nem olyan mint a "tandíj". Ezért is hasznos inkább új szót használni. Ha elkezd ehhez is negatív asszociáció tapadni, az nem lesz ugyanaz mint a réginél, mert ebben már rég benne van egy pozitív jelentés. Ha megutálják, akkor sem a bukottság/bűn/alvilág/elvek kiárusítása asszociáció fog tapadni hozzá hanem az hogy itt egyesek még jogokat is akarnak, úgy csinálnak mintha normális dolog lenne amit csinálnak. Legalább a kérdést felveti, még akkor is a egyesek válasza erre elutasító. Ez előrelépés.
Legutóbb, amikor könyv után néztem, volt szerencsém belefutni ebbe a gyönyörűségbe. Az ajánló persze nem hagyott nyugodni, így elolvastam. A "fegyencíró" szenzációs harmadik könyvében a nemzetközi leánykereskedelem és a szexipar legjobban őrzött titkait tárja fel. Nem…..
(Avagy "Holtszezon Ivonnak") Szóval az a helyzet, hogy lassan két hete semmi. Bocsi, ez nem teljesen igaz: jött két darab e-mailem, ebből az egyik két napra Belgiumba vitt volna, szóval ez talán nem is számít. Telefonok voltak - csak eddig nem vettem fel őket - , de az utóbbi pár…..
noname.blogger 2015.06.02 20:57:34
@Rahven: Most akkor első alkalom, vagy hogyan szokták elkezdeni? :)
A második válasz kicsit bonyi, a saját verziómat ismerem csak, az meg régen volt.

Az elsőnél én egy némileg lepukkant lányos lakásban dolgoztam, főnöknőm volt, az árak előre meg voltak adva, az idő szigorúan számon kérve, a leadó az alap fele volt (egy óra 10 000 + 2000 csók + 4000 óvszer nélküli francia, szájban végződőset nem csináltam, a fél óra árára nem emlékszem pontosan, az egy óránál így 5000 volt a leadó... ez amúgy 2004 volt, azóta az árak inkább lefelé mentek)

Az első pasi fél órára jött, harmincas volt, szerintem helyes (szép sűrű sötét göndör haj, sötét öltöny, fehér ing, nyakkendő, amúgy némileg mackós alkat), igyekeztem nagyon-nagyon szolgálatkész és mosolygós lenni, kicsit beszélgettünk (azóta is emlékszem a pontos nevére és a pontos foglalkozására, amúgy meg azért fizetett szexért mert nem volt ideje barátnőzni a munkája miatt), zuhanyozott (én már szerintem előtte megtettem), 69-es pozícióban foglalkoztunk kicsit egymással, kicsi volt neki, nem túl kemény és túl hamar elélvezett.
Én meg folytatni akartam volna, rendes módon. Utána elég vicces módon azért szurkoltam hogy jöjjön már valami olyan pasi akivel rendesen szexelhetek is mert ez így nem fair hogy én úgymaradok... Meg eléggé tetszett a pasi (annak ellenére hogy pont az ágyban nem volt nagy szám) és úgy tűnt, én is rokonszenves voltam neki szóval gondolkodtam hogy esetleg visszajön-e és hogy lehet-e köztünk valami. Egyszer, egy évvel később még keresett, de akkor nem tudtunk találkozni.

...azt hiszem, ez most nem valami konkrét recept az elkezdéshez. Ha tényleg ilyesmit szeretnél csinálni, arról is beszélgethetünk. Plusz a reakcióm az elsőkre szerintem enyhén szólva nem tipikus, mert nekem kimondottan, hm, izgató volt az, hogy ismeretlenekkel szexelek. Egy idő után ez persze elkopott, meg előjöttek a dolog hátrányai is.
noname.blogger 2015.06.03 23:04:43
@Rahven: Oké... a kezdés attól is függ, mit szeretnél csinálni.

Egyrészt ugye lehet állni az utcán, erről gyakorlatban nem sokat tudok mondani, bár talán tudok kontaktot aki igen.

Ha nem az utcán szeretnél dolgozni, mindenképp szükséged lesz fotókra, előnyös, de azért realisztikus darabokra. Az is hasznos, ha kitalálsz valami imidzset, megfogalmazod hogy mi benned a jó és hogy miért pont téged érdemes választani. Szóval kb reklámszöveg kell.

A magyar lányok/nők legnagyobb része lakáson dolgozik, egyedül vagy másokkal együtt, saját vagy nem saját helyen, ők főleg magyar férfiakkal találkoznak. Ahhoz hogy forgalmad legyen, hirdetést kell feladnod 1-2-3 népszerűbb gyűjtőoldalon, ez bő 10 ezer Ft havonta oldalanként (hivatalosan ezek szexpartner-kereső oldalak). Ha leginkább magyar pasikkal találkoznád, mindenképp szükséged van egy saját helyre, ők elég ritkán hívnak házhoz. Ha nincs lakás ahol fogadhatnál vendégeket (nyilván bérelhetsz egyet egyedül, de az anyag befektetés, és nincs garancia hogy beválik), vagy félsz egyedül, akkor érdemes másokkal együtt dolgozni. Vannak akik üzemeltetnek lakásokat, különböző feltételekkel tudsz náluk dolgozni, klasszikusan melónkénti leadóval, azaz nem kell előre pénzt befektetned.
Szükséged lesz egy új simkártyára is, erre a célra, meg nyilván valami megfelelő mobilra. Persze elvben használhatod a már meglévő számodat is, értelemszerű hogy miért nem ajánlott.
Nekem erről 10+ éves a legfrissebb tapasztalatom, ha közelebbi érdekel, mások többet tudnak segíteni, SP dolgozott lakáson, meg vannak ismerősei. És persze ez már privát téma.

A külföldiek piaca jóval szűkebb (már meg sem lepődök, ha kiderül hogy a blog mindhárom szerzője találkozik ugyanazzal a pasival egy héten belül), ugyanakkor minimális befektetéssel el lehet kezdeni: vannak nemzetközi hirdetőoldalak, jelentős részüknél van ingyenes hirdetésfeladási lehetőség. Vannak olyan oldalak is ahol pár kattintással (ingyen) összedobhatsz egy saját bemutatkozóoldalt, ez azért hasznos mert néhány gyűjtőoldal csak úgy enged ingyen vagy prémium kategóriában hirdetni, ha a saját weboldaladon visszalinkeled őket. Meg amúgy is, egy saját oldalon ki tudod írni az áraidat, feltételeidet. Az árak kiírása Magyarországon nem legális (azt hiszem szabálysértés), de gyakorlatban nem foglalkoznak a témával, különösen ha csak külföldi gyűjtőoldalak linkelnek téged, meg amúgy is, egy szál ember vagy, nem nagy fogás. De pl a magyar gyűjtőoldalakon nem írhatsz ki árakat, őket szigorúbban ellenőrzik.
Külföldieknél előny, hogy egyrészt magasabb árakat kérhetsz, másrészt még ezek az árak sem feltétlen magasak nekik, azaz gyakran előfordul hogy hosszabb időre kérnek (magyar pasik magyar árakon sem szoktak több időt kérni 1-1.5 óránál, persze vannak kivételek), ezen kívül nincs szükséged saját helyre, a legtöbbjüknek oké, ha te mész el hozzájuk.
Plusz az ő esetükben tipikusan esti találkozók vannak - munka után egyedül vannak a hotelben, a magyar férfiak viszont munkaidőben inkább ráérnek mert munka után a családjukkal vannak. Kivéve persze a bulizó fiatalokat, de tippre nem ők fognak főleg keresni. Szóval a külföldiek esetében normál napi munka mellett is tudsz találkozókat lebonyolítani, azaz nincs szükség egyszeri nagy és kockázatos váltásra.
Ezen kívül külföldieknél nem jellemző annyira a telefonos megkeresés, az e-maileket jobban szeretik. Persze gondolom emberfüggő. A lakásos munka inkább olyan, hogy egy órával a találkozó előtt keresnek (vagy féllel, stb), a külföldiek van hogy hetekkel előre egyeztetnek. Azaz ha főleg magyarokkal találkozol akkor készenlétben kell állnod, teló bekapcs, lakás rendben, hajad belőve, stb, ha külföldiekkel akkor nem feltétlenül.

Értelemszerűen nyelvtudásra szükséged van, ha velük akarsz találkozni.
noname.blogger 2015.06.03 23:11:23
@Rahven:
...dolog hátrányai: gondolom triviális a titkolózás, hogy esetleg nem tudsz elszámolni ismerősök vagy a család előtt a bevételeddel vagy a munkáddal, párkapcsolati nehézségek.
A kliensek persze nem feltétlen szőke hercegek fehér lovon és nem is mindig korrektek, de én pl kellemesen csalódtam a gyakorlatban, a meló híréhez képest.
A rendőrség sem szokott probléma lenni, kivéve ha az utcán vagy, mert akkor nagyon is az. Ezen kívül lehet hogy ha egy nagyobb, soklányos, nagyforgalmú lakásban dolgozol akkor lehet ilyen gondod, de ez sem tipikus. A jogi dolgokat esetleg mondhatom később ha érdekel, lényeg hogy amit csinálsz az alapból legális, viszont hirdetni nem és nem saját lakásban dolgozni sem. Az escort legális. Adózni elvileg kellene, gyakorlatban ezzel csak úgy találkoznál ha egyszerre két adóellenőr állítana be hozzád és a végén nem adnál számlát. Ja és persze adózhatsz is, csak kissé bonyolult de tudok adni kontaktot. Nyilván anyagi veszteség, ugyanakkor gondolom nyugdíjalaphoz hozzájárul.

Amire én hátrányként gondoltam az az, hogy ha nem vagy egyszerű eset az ágyban akkor egy idő után kellemetlenül érinthet, hogy a találkákkor nem nagyon vannak "jogaid", persze vannak, de a pasik nyilván nem azért fizetnek hogy másfél órán keresztül csak a te kielégüléseddel foglalkozzanak. Általában fontos nekik hogy neked is jó legyen, de nem bármi áron. Ha könnyen jó neked akkor király, ha viszont nem, akkor ez a kettős elvárás (legyen neked jó, legyél szenvedélyes, ugyanakkor ne is legyen veled sok vesződség és nagyrészt azt szeresd amit ő is szeret csinálni) egy idő után kellemetlen nyomásként csapódhat le benned, esetleg árnyékot vethet a magánéletedre is. Valószínűleg annál erősebben hat, minél fiatalabb vagy, az ember idősebb korában már stabilabb.
Persze ez személyfüggő, ez itt pont az én problémám, mivel amúgy meg nem szeretek színlelni, és nehezen választom szét a privát és a nemprivát alkalmakat.
Erotikus munka blog SD... 2015.05.25 14:57:22
  El se hiszem, hogy ez megtörtént, komolyan. A korábbi tapasztalatok alapján tényleg hihetetlen, hogy beszéltem valakivel, találkoztunk is, és megállapodtunk abban, hogy a dolgot rendszeresítjük.   Előtte vagy egy hónapig leveleztünk, mert amikor írt, épp Budapesten volt…..
noname.blogger 2015.06.02 23:22:55
@Ivonn88: Kellene felmérést csinálni a vendégek között, hogy hányan tudnák megcsinálni egy videón az arckitakarást :)

Azt értem hogy meg lehet ezzel félemlíteni, azt viszont nem, hogy mit lehet ezzel elérni. Komoly munka van abban hogy lenyomozzon eléggé ahhoz hogy tudja hogy hova kell eljuttatni a videót, anélkül ez csak egy arcos szexvideó egy prostiról. Bosszúnak kevés. Utálhat téged valaki annyira hogy így lenyomozzon, kövessen, időt és energiát fektessen be és így megpróbáljon tönkretenni?
noname.blogger 2015.06.02 23:32:53
@Ivonn88: Mármint prostik személyazonosságát lenyomozni és elhinteni a környezetükben hogy mivel foglalkoznak? Perverz hobbi :/

(innen már nem tudom követni. Én bevallottan perverz vagyok, de ez nagyon nem az én műfajom)
noname.blogger 2015.06.03 09:27:52
@pittscards: Voltaképpen az sincs kizárva hogy már most tele van velem a net. Nem nagyon szoktam ilyen videók között nézelődni.
Vége a holtszezonnak. Nem tanultam meg franciául, nem fogytam le (csak öt kilót, még folytatom de semmi drasztikus), nem csináltam új képeket, mégis, a február második fele úgy megpördült hogy alig győztem, a hónap pedig végeredményben bőven átlag feletti lett, az üres első…..
noname.blogger 2015.04.13 03:38:15
@szombathelyi vitéz: Bulvárosodnak, talán. A valóság ritkán olyan izgis, mint a fikció. Esetleg még azt tudom elképzelni hogy lecsökkent a választék, kevesen írnak prostiblogot, mi sem írunk mostanában.
noname.blogger 2015.05.19 00:17:45
@Playman123: @szombathelyi vitéz: ké, a kiemelt részlet alapján azt hiszem ezt nem olvasom el eredetiben :D

Ivonn, lennél olyan kedves előolvasni nekem, aztán készíteni egy kivonatot, elemzéssel? :D
noname.blogger 2015.06.02 20:35:47
@prandelli: Nem tudom, minek kellene utánanéznem, szóval csak úgy :)
-Kedvelem a számot, bár semmi igazán extra
-laza a hangulat, a lányok szépek, én pedig úszni akarok abban a tengerben, de nagyon.

(lesz majd megfejtés is arról hogy mi kellene hogy eszembe jusson?)
Erotikus munka blog (meló) 2015.05.18 14:25:51
Oké, a mai pasi fura volt:O. Mármint nem igazán fura, csak... szóval a találka közben kb ezerszer elmondta, hogy én vagyok a leggyönyörűbb nő, akivel valaha találkozott, hogy biztos a mennyben van, illetve hogy "ő nem érdemel meg engem". Wtf??? Oké, az első kettő még rendben,…..
noname.blogger 2015.05.22 11:40:20
@szombathelyi vitéz: Ez most a páriaelmélet?

@Ivonn88: a "mai pasi" az a 18-adikai találkozód? Mert vele én is találkoztam később. Hasonló eredménnyel, ha jól értem a dolgot, kb ugyanazt csináltuk, plusz beszélgetés, de csak közben (akkor legalább nem kell hülyén éreznem magam hogy nem értem el sikereket). Az én testemet is eléggé dicsérte, bár nem úgy mint a tiedet, nálam a, hm, "curves" dolgokat szerette, teljesen belefeledkezett, és úgy viselkedett, mintha ez lenne a legjobb dolog a világon. Mármint a puha, nőies idomok :). Plusz az ölelések, csókok, összebújás, ilyesmi.

Az alapján amit beszélgettünk, szerintem egyszerűen magányos. Elvált, nem tegnap, nincs barátnője, nem mert nem lehetne, szerintem munkaholista (ez persze lehet nem csak ok hanem egy másik okozat is, passz). Elég volt kicsit megvakarni a témát és ömlött belőle a mesélés. Van némi átfedés a szakterületeink között szóval tudtam értelmesen kérdezni, de alig jutottam szóhoz. Tényleg szereti a munkáját.

Szerintem az van vele hogy a munkájába temetkezik, de amikor mégsem, akkor teljes erővel beleéli magát az ilyen élményeibe, ezt a teljes beleélést tapasztaltuk mind a ketten.
noname.blogger 2015.05.22 12:40:47
@Ivonn88: Gondolom ez azzal függ össze hogy engem általában jobban érdekelnek az emberek :)

Én sem kezdtem el gondolkodni a viselkedésén amíg nem olvastalak téged. Egyszerűen túl kevés volt az infó. Pl sokat mond hogy mindkettőnk testéhez nagyon hasonlóan állt, holott eléggé különbözünk. Vagy az egyéb fajta hasonlóságok.

Szerintem ő a beszélgetést addig a pontig értékelte amíg magáról mesélhetett, de közben nem az a fajta aki el akarja mesélni a gondjait. Inkább meg akar feledkezni róluk. És nem akar igazi emberi kapcsolatot, hanem egy illúzióra vágyik, amibe arra a rövid időre beleélheti magát. Szóval nem biztos hogy a faggatózásom tetszett neki.
...akkor bizony több dolognak kell megfelelned a munkád megválasztásánál más munkákhoz képest. Íme egy lista: Ha szexmunkás vagy: 1.) Válaszd 100%-ból szabad akaratodból, különben kényszerítés áldozata lettél. (de pl. takarítónő/irodai rabszolga lehetsz sürgető gazdasági…..
noname.blogger 2014.11.09 19:50:43
@Ivonn88: köszi az infót :)
noname.blogger 2015.05.19 00:30:53
@Ivonn88: " betoppansz valahova, és egyszercsak ott fekszik valaki holtan, pláne ha még ismered is az illetőt, de ha belegondolok, kb. nem tudom elképzelni, hogy hogy lehet az ilyesmit később feldolgozni. "
Szerintem nekem pl baromi egyszerű lenne, valószínűleg nem hatna meg különösebben, inkább csak érdekesnek találnám és kíváncsi lennék (pszichopata-e vagyok). Kivéve persze ha az illető az valaki olyan aki fontos számomra, de szerintem ott sem az zavarna hogy látom holtan, hanem hogy elveszítettem.

@szombathelyi vitéz:
"meg a hasonló ügyeket akkor is magasról letojják, ha te magad beviszed nekik a 100%-os bizonyítékokat. Nem hogy nyomozni nem hajlandók, de még a papírmunkára sem, hogy a sértett által elvégzett nyomozást dokumentálják. "
Pontosan. Egészen konkrétan ez történt velünk is, egy kocsmában egy ismeretlen ellopott egy táskát benne laptoppal, kamerafelvétel is készült róla (nem azonnal vettük észre). Meg sem próbáltak nyomozni. Később mi megtaláltuk a tettest.

Nem akarok mélyelemzésbe menni a hozzáállás társadalmi hatásairól, de szerintem ehhez köthető a rasszizmus jelentős részétől kezdve az önbíráskodáson keresztül bizonyos fajta állampolgári passzivitásig egy csomó minden.

Volt valami teszt valahol nemrég, hogy mennyire hajlasz a korrupcióra. Ott az egyik kérdés valami olyasmi volt, hogy jelented-e a hatóságoknak ha látod, hogy valaki egy teherautónyi szemetet önt egy közeli tóba. Vagymi. Hát, én pl nem jelenteném. Ezeknek?! Úgysem tesznek semmit, vagy a végén kitalálnak valamit és engem büntetnek meg, ha nagyon ugrálok.
noname.blogger 2015.05.19 10:51:44
@Ivonn88: Rasszizmus:cigánygyűlölet. A rendőrség nem cselekszik az apróbb lopásos, betöréses ügyekben, és mivel az ilyen ügyeket gyakran cigányok követik el (és ezt kisebb településeken lehet tudni, gyakran az elkövetőkről is "mindeki" tud), az emberek frusztrációjából következő haragja kiterjed az egész népcsoportra, amit meg szítanak az arra amúgy is hajlamosak, lehet gyártani a fajelméleteket. És akkor már tök mindegy hogy te magad mennyire vagy tisztességes, ha közben cigánynak nézel ki. Aztán meg már a dolog visszafelé is működik, a megbélyegzés és hátrányos megkülönböztetés gyűlöletet szül (különösen ha már úgy nősz fel, hogy a gyerekeknél szokásos "rosszalkodásaidat" egész máshogy ítélik meg mintha fehér középosztálybeli csinálná ugyanezt), és még azok is "háborúba" kezdenek a magyarok ellen akik amúgy rendes népek lehetnének. Stb, van még néhány dimenziója a dolognak. Egymást erősítő hatások, ebben a fázisban már önműködő, de ha a rendőrség hatékony és egyben igazságos lenne, ez ellen lehetne dolgozni. Így is lehet, de sokkal nehezebb, az ellenhatás folyamatosan megvan.
Nem tudom hogy én vagyok ideges típus, vagy ez tényleg fura.. valószínűleg a kettő között valahol. Szóval van egy pasi, már háromszor találkoztunk, mindig rövid időtartamokra, mindig egy óráért fizetett, mindig outcall. Halványan rémlik hogy ki ő, de nem vagyunk személyes…..
noname.blogger 2015.04.25 19:50:49
@Ivonn88: Azt ő maga mondta hogy talán beugrik... nem mondta hogy szól előtte, tehát talán úgy gondolta hogy hozzám simán fel lehet csöngetni. Persze lehet hogy megint csak nem tartotta a formákat de azért úgy gondolta, szól előtte.

Ami inkább zavart az szerintem az volt hogy nem kérdezte meg hogy akarom-e ezt az egészet, jó-e nekem akkor, úgy, ott. Pedig ez nem magától értetődő, szerintem, mert én nem szoktam úgymond "szolgálatban" lenni mondjuk déltől este tízig vagy ilyesmi.

De maga a cím dolog is zavar. Egyrészt soha nem adom meg mielőtt nem beszéltünk meg minden részletet az illetővel, hacsak tényleg nem vagyunk kimondottan jóban, kb barátok. De vele nem. Pl megmondhatom az utcát, környéket, de a konkrét címet nem. Másrészt azzal, hogy így kérdezte meg, kényszerhelyzetbe hozott, mintha tényleg magától értetődő lenne hogy ő jöhet, amikor csak akar, és szerintem ez is frusztrált.

Persze reagálhattam volna máshogy is, ez nem volt profi egyáltalán. Voltaképpen az van hogy a frissen alakuló, törékeny magánéleti dolog miatt szerintem érzékenyebb voltam a "betolakodókra", úgy általában érzelmesebb, kevésbé profi. Szerintem egyszerűen féltettem az alakuló valamit, kb olyan stílusban mint a frissen kölykedzett kutya az almát :). Ösztönösen.
Erotikus munka blog posztajánló 2015.03.13 01:35:20
Milyen lenne a pornó, ha a szex nem lenne tabu? Gondolom bele lehet kötni a részleteibe, meg leegyszerűsítés, stb, de a lényeget szerintem jól megfogja. Én nem lennék olyan bátor hogy így leírjam mert minél lendületesebb egy írás, annál könnyebb hibát elkövetni benne, de…..
noname.blogger 2015.03.19 03:03:36
@szombathelyi vitéz: Akkor gondolom félreértettem valamit. Ragozhatjuk, de még mindig nem én vagyok a posztgazda, minőségi válaszokkal nem szolgálhatok.
noname.blogger 2015.04.20 00:47:47
@prandelli: Gigaoff, de én is olvastam, már amikor kikerült. Ez a sírjak vagy nevessek kategória. Mondjuk inkább a sírásé.

Bytheway, most épp az a terv hogy Bécsbe emigrálok, nem Berlinbe. Még változhat, persze. Nem holnap, de nagyon-nagyon szeretném hogy a gyerekem ne ide szülessen majd. Tudom, addig még akármi történhet (bár az izgis lenne ha 20 év múlva is ez lenne az ajánlott tankönyv), de itt nem a kormány az elsődleges probléma. Őket emberek megválasztották, és ha most választások lennének akkor ők nyernének megint az ISDN-vonalukkal együtt.
Hello!I'm an Italian teacher and I will be in Washington next week.I ask you if I can meet you in my Hotel (<hotel pontos washingtoni címe>) on April 1st at about 6pm.If it is possible, could you tell me about the service and cost?Best regards. <név>   Megírtam neki hogy én…..
noname.blogger 2015.04.04 14:17:21
@Ivonn88: Sajna tényleg nem válaszolt :/
Erotikus munka blog Coelho 2015.03.10 23:48:23
Ezt a levelet most kaptam és hát izé...   Hi <én>, I come across your web page and was very impressed by your biography and service offered.It is my first time coming to Budapest and I am already  fascinated by its  rich history and culture, architecture,  vibrant city and night…..
noname.blogger 2015.04.02 19:36:38
@prandelli: Igen, emlékszem :)
Realitás: sztem nem sok. Mármint a metadonban lehet, a hülye viszont nem reális.

Az érdeklődőről: remélem mondtad neki hogy e-mail, meg szóljon pár nappal előre, ilyenek. Amúgy köszi :)

Nem hiszem hogy ő hívott volna... 29-én hívott, most nézem hogy nem négykor hanem 5 után, szingapúri számról(???), elkezdte mondani hogy valami spanyol izé, vagy onnan származik, vagy nem tudom, mindenesetre nem hagytam neki végigmondani, hanem mondtam hogy én most nem, hanem csak másnap, a teló véletlenül maradt úgy. Mondta hogy ja ok és letette.

Azért ehhez kell egy optimizmus, csajt keresni reggel fél hatkor :D
noname.blogger 2015.04.03 12:41:04
@Ivonn88: Nem rossz :) de hajnali kettőkor még van némi értelme. Mármint amint a kedvenc taxisod egyszer mondta: a kurváknak mindegy :) amin gondolom azt értette hogy éjszaka is dolgoznak.
El tudom képzelni hogy még én is ráérnék, ha ébren lennék akkor és nem lenne semmi tennivalóm.

Nade reggel fél hat?! Akik az éjszakai életet nézték ki célközönségnek, esélyesen már alszanak, akik nappali műszakosok és a lelépek-melóból-egykét-órára típusú pasikat preferálják, még alszanak. Meg vannak persze az esti műszakosok, mint én, akik meg a munka után lazító külföldi üzletembereket szeretik, de az mindegy. Mondjuk ekkor nekem azért volt bekapcsolva a melóteló mert egy ilyen után értem haza hajnalban és még nem kapcsoltam ki, de egy ilyen nap után tuti nem vállaltam volna még egyet.

Persze próbálkozni lehet, és gondolom ha valakinek nagyon nincs melója, éjjel-nappal bekapcsolva tartja a telóját hátha beesik valami. Érdekelne, hány ilyen lány van.