Regisztráció Blogot indítok
Adatok
MALVINA

0 bejegyzést írt és 958 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Hol vagyunk értékeinkkel, gondolkodásunkkal Európa, vagy éppen a világ térképén? Többek között ezt vizsgálta egy nagy nemzetközi kutatás keretében a Tárki. Két tengely mentén helyezték el a nemzeteket.  1. Tradicionális-vallásos / világi-racionális gondolkodásA…..
Vannak, akiknek semmi se jó. És akiknek semmi sem jó, azok mi vagyunk. Volt Magyarország nagy ország, de nem volt önálló, és ez a függetlenségről nemesen álmodó lelkes elődeinknek nem tetszett. Igaz a nem nemesen álmodó lelketleneknek se feltétlenül. Másutt lesz a vízválasztó.…..
MALVINA 2009.10.14 17:26:23
MALVINA 2009.10.14 23:15:35
@MALVINA:
Most nagyon röhögök! Táncolásból jöttem haza, és ott az történt, hogy egy figuránál határozottan jobbra fordítottuk a fejünket, utána a jobb lábunkat előbb felhúzva, aztán spiccünket magunk elé szögezve, kilépésbe zártuk a mozdulatot. A háttérben persze szólt a zene! Én meg egy hatalmasat kiáltottam, mert szembe jutott Lucifer oldalán Zinzczy orrának a hegye. Pontosabban, hogy amint hazajövök, megkérdem, hogy akkor és a figurázáskor merr is képtem ki, indultam el, ha az orrom ugye a fejemmel együtt kifejezetten jobbra mutatott! és ha mondjuk megbontva a tánccsoport ritmusát, én az orrom után oldalazva haladtam volna, akkor vajon előre vagy oldalra mentem volna? :::))))))))
Luczifer-bazár A példaképem 2009.10.10 09:10:00
Tegnap délelőtt egy rettenetes tárgyaláson szenvedtem. Utána a parkolóban elnéztem egy oszlopot.  Lett egy plezúr. Gondoltam kompenzálom az ügyet és kapok  / főzök magamnak egy nagyadag rizses húst. A konyhában hanyatt estem, a rizses hús – lehetetlen elrontani…..
Luczifer-bazár Nyögdíj 2009.10.06 05:46:00
Kérem, mondja meg, hogy visszalépjek-e a tb-be – szegezi nekem a kérdést egy ötvenhárom éves asszony. Ha rám hallgat, azt csinál, amit akar – válaszolnám, de nem lehet, mert megsértődne és a megsértettekből már teljesítettük az idei tervet. Marad egy-két…..
MALVINA 2009.10.06 10:58:55
Hát igen. Szomorú, nagyon szomorú, de érthető. Pontosabban, nem sok csodálkozni való van rajta. Mármint hogy ez a helyzet errefelé. De hiszen tudjuk, hogy eltoszott struktúrában / val / strukttúrákban / kal élünk az élet majd' minden területén. És azt is tudjuk - már, aki - , hogy a struktúrát/kat alapvetően a kultúra a csinálja és nem pedig fordítva! (Ez persze nem azt jelenti, hogy a kialakult struktúrák ne hatnának vissza a kultúrára). Továbbá azt is tudjuk, hogy mi a különbség a jobbágyságon és mi, a hűbériségen felnövekedett, megizmosodott társadalmak között, akár kulturális,mentális,gazdasági stb. viszonylatban. Namármost a közösségek /társulások mibenléte pedig pontosan megmutatja az ilyen vagy olyan előtörténettel bíró társadalmak közti különbségeket.
Kvázi ezek a dolgok nem hitek és vélekedések , nota bene idealisztikus közösségek utáni vágyakozások kérdése, ezek bizony sokkal prózaibb és megfoghatóbb mögöttesekkel, ok-okozati összefüggésekkel bírnak. Erre szokták mondani, hogy csak az lepődik meg, aki nem tudja, nem látja , hogy hol él! És ezzel az a legnagyobb bajom, hogy ugye van az az igaz mondás, hogy az embernek minden pillanatban készen kell/kéne lennie a halálra, mert hogy érdemi emberi életet élni enélkül nemigen lehet. De könyörgöm , ez a szerencsétlen asszony és társai vajon mit értenek a saját életükből? Hogyan tudnak felkészülni nemhogy a halálra, de életük következő pillanataira?

És akkor egy ugrás! A TB.Igazgatóságon se tanácsadók, se senki más nem képes szakmai, komolyan vehető tanácsot adni. Mert bizony a szakmaiság is híján van náluk, de bizony aszemélyes felelősségvállalásuk is , már ami a saját véleményeiket, álláspontjaikat illeti. (Ezt például a napokban a Legfelsőbb Bíróság egyik prominense adta elő, hogy érthető, ha a bírák félnek, döntésképtelenk, ezért tologatják a pereket, ezért a többéves húzódás! Barvó!) Az orvosok rábízzák az emberekre , döntsék el ők maguk, hogy beoltatják magukat, kisebb és nagyobb gyerekeiket vagy sem! Tévedés ne essék! Szeretek magamról - sőt követelem is, hogy tehessem - dönteni! Na de, hogy ekkora tudatlanság és tájékozatlanság, hebehurgyaság uralkodjon a legkülönfélébb szakmai vonalakon, hát kérem, azt kell, hogy mondjam az se teljesen normális, aki ezektől bármiféle tanácsot kér. Ha pedig kér és elfogad, hát akkor az egyenesen bolond.
Ha bárki hozzám fordul, én bizony mindenkit arra bíztatok - én is ezt teszem -, hogy szerzzen meg egy közepes tudást az orvosi, a jogi , a mérnöki (konkrétan: épületgépészeti stb.) és egyéb más fontos szakterületeken. Mert egy jó ideig enélkül ebben a régióban lehetetlen boldogulni!
MALVINA 2009.10.07 10:10:12
@Kaktuszka:
Én már gyerekkoromban is úgy voltam vele, hogy mindig kérdeztem! Minden latin kifejezésre rája! :)
És minden beavatkozásnál figyeltem/figyelek és folyamatosan kérdeztem/kérdezek. És sokat tanultam, legyen szó a szüléseimről avagy a mosógépszerelésről, a fürdőszoba burkolásáról, vagy az éppen napjainkban folyó - általam is indított - bírósági perekről. Orvoshoz gyakorlatilag nem járok, a háziorvosom , azon pár alkalommal is megkérdezte tőlem, hogy szerintem, mi a bajom. Először nem hitte, majd egy speckó vérvizsgálat után belátta, hogy tényleg! Ugyanis egy 40 év feletti nőnél, mindig elintézik azzal, hogy klímax! Pedig a frászt!
Na meg aztán, amikor anno munkahelyemről bevitt a mentő, egyenesen a kórházba és azonnali műtéttel ki akarták venni a vakbelemet, akkor saját felelősségemre leugrottam a műtőasztalról, mert állítottam, hogy nem a vakbelem a probléma, és egyébként is mennem kell a gyerekért az óvodába. És láss, csodát, kiderült, hogy nekem volt igazam. Idegi alapú epehólyaggyulladás volt, nagy valószínűséggel. Majd eljött az idő, amikor megúntam, hogy mindig a fülemre kennek minden bajt, és elintéztem, hogy kivegyék a manduláimat. Minden bajom elmúlt. De közben hazaszöktem a kórházból, mert a pici gyerekem otthon volt. Fenyegettek, de nem tudtak sokmindent tenni. Mikor egyszer, még az átkosban egy speciális női műtétre mentem, nekem nem volt saját orvosom, mert szegény haverom, aki mindig is volt, ő meghalt. Én az éppen aktuális osztályos orvoshoz kerülte, én jártam a legjobban! Pedig én kérem soha orvosnak még nem adtam pénzt! A gyerekeimet meg rendesen félrekezelték volna, ha nem vagyok észnél. A végén a műtőorvos az én döntésemre kivette a lányom összes manduláját , amitől aztán teljesen rendbe is jött. Pedig egy-két ostoba doki egy életre el akart tiltani a kenyértől, a liszttől és úgy általában az evéstől! És igen! Időt pedig muszály rá szánni, hogy magunkra, meg a szeretteinkre odafigyeljünk! Mert ez a helyzet is azért állhatott be, mert a kedves orovs, jogász és egyéb urak,hölgyek abban szociaélizálódtak, hogy csak néznek rájuk a népel, mint az istenekre, ők meg azt tesznek, illetve azt nem , amit csak akarnak. Ha kapun egy leletet igeis elő kell halászni a Bakost és meg kell fejteni mit írtak oda latinul. És amikor az ügyvéd elküldi a keresetlevél tervezetét, akkor ha kell, át kell írni, mint ahogy én már most is harmadjára teszem. És hát a mesternek is oda kell ám szólni, hogy "uram, annak a csempének a szélére nem került elég ragasztó!" Igazad van, sok idő és energia, de ha azt nézem, hogy azzal mit vesztenék, ha ezt nem tenném, hát , bizony azt kell mondjam, hogy ez így megéri. Kerülgetem, kerülgetem, mert még beszélni is gyűlölök róla, hiszen még mindig kiver a víz tőle, de a fiú unokám bizony ennek a hozzáállásunknak köszönheti az életét. És hogy segítsek magamon( minden jó, ha vége jó), felidézem, amikor a lányom végül odaszólt a fülész-gégész főorvosnak, - hogy tudja mit, ön műtsön csak ezentúl csigákat, a fiamhoz bizony soha nem nyúlhat egy újjal sem hozzá! Az egész kórház sikított a röhögéstől! Persze ez az egész azért, nem ilyen vidám, de addig, amíg efféle sötét középkorban élünk itt, ezen a fertályon, addig bizony magad uram, ha ..... nincsen! ::))))

p.s.
Félreértés ne essék, ez a kis borzalom, nem a tisztességes és korrekt szaktudással rendelkező orvosokról, ügyvédekről, jogászokról, burkolókról, építészekről, mosógépszerelőkról, stb. szól! Róluk ugyanis sajnos nem lehet imígyen általában nyilatkozni, mert mint a fehér holló, olyan ritkák. Minden tiszteletem és megbecsülésem az övéké! ::)))))
Luczifer-bazár Az, az alkony 2009.10.03 11:01:00
Mármint az isteneké, ami - tegnap jeleztük - kezdet lehet. Nekünk. Szerintünk. A miért, az a levegőben maradt. Most se garantáljuk a megnyugtató választ, de egy kísérletet teszünk. Nézzük meg mi az, amiben ma óhajtunk tévedni.    Először is vegyük sorra,…..
Luczifer-bazár Alkonyok 2009.10.01 08:36:00
Nem együtt gyűlölni, együtt szeretni születtem én – mondatta Antigonéval Sophoklés. De vannak, akik erre képtelenek, akik nem együtt szeretni, hanem együtt gyűlölni születtek. Az Úr így rendelte.       Nekik is van helyük a nap alatt, nekik is…..
MALVINA 2009.10.02 21:55:26
Az természetes, hogy az ókori drámákat időnként újra kell fordítani. Ugyanis a mai nézők közelében kell/kéne őket tartani!
Nálunk, mint oly sok mindent , az antik színházat sem ismerik eléggé, illetve meglehetősen rosszul ismerik . De hát hogy is lehetne másként, amikor nem olvasnak antik drámákat, és az iskolákban meg rendesen félretanítják a skacokat.
Ez nem a tanárokról, ahnem a tankönyvekről árul el sokmindent. Lassan félévszázada, vagy még annál is régebb óta öröklődnek át a görög drámák különböző leegyszerűsítő, prekoncepciókkal teli értelmezései. Nem mélyednek el abban pl. mit mond a szöveg, mit jelent a tragikus vétek, ki lehet és ki nem tragikus hős? Na persze a színészpalánták és a drámatagozatos iskolák azért már lényegesen jobban állnak.. Ráadásul igen kevés helyen és igen kevés őkori drámát játszanak. Sokkal többet és sokkal többször kéne játszani, mert sok dráma- és színházértő, színházcsináló bebizonyította már, hohy igen jó színházat lehet belőlük „csinálni”. Csak hát az a fránya fordítás! Azzal bizony sokan küszködnek, mert nem mai nyelven „beszélnek”, amiben sokan akadályt látnak, ekkor szoktál, ha szokták újrafordítani őket. Így járt Egy Devecseri fordítás is, ami epdig minden szakérő szerint gyönyörű fordítás. Tehát nem elég, hogy filológiai szempontból korrekt legyen és mellette, illetve vele együtt még költői is! Ha a nem a mai nyelven szólal meg, akkor minden hiába, a színpadon nem múködhet. És a fordítónak pedig nem elég az adott nyelven, jelen esetben ógörögül meg magyarul tudnia, színházul is muszély neki, méghozzá nagyon! Alföldiél pl. azt mondták, hogy sokat átemeltek Devecseritől, mert ha ő megtalálta a tökéletes megoldást, akkor bűn lett volna más keresmi. Mert a lényeg, hogy a szöveg érhető , pontos és szép legyen. Sokak véleménye, hogy jelenleg nincsenek Devecseri tökéletes Homérosz-fordításait meghaladó fordítások, méghozzá ezt világviszonylatban kell érteni.
Szophoklész Oidipusz királya kapcsán viszont az merült fel, hogy a Babits –fordítással ellentétben Szophoklész sokkal karakteresebb, mondhatni vadabb, úgy mondták, szálkásabb! Babits pedig Oidipusz egyik fontos jellemzőjét, a féktelen nyersességet magasztos hősiességgé szelídíti.

Szóval ,ZinczyKa: Nincs itt vérremenő vitáról szó , mert nem lehet. Abba ugyanis csak olyanok szoktak keveredni, akik az adott témában, illetve azon belül ( pl. drámaelmélet, drámatörténet,, színházelmélet, színháztörténet stb.)legalább az alapokat illetően konszenzussal bírnak. Ez it és most nem az a hely. De ha jól megnézzük, akkor a poszt egész lényegéhez és mondandójához Antigoné kipécézett idézetének - akár helyes, akár helytelen - semmi köze
MALVINA 2009.10.02 23:37:35
@ZinczyKa:
::))))) Szerintem, ha amúgy ízesen káromkodunk, azt Lucifer még kedveli is! ::))

Na, tessék! Ki tud szép , ízes káromkodást?
A tűz langja vesse fel!
MALVINA 2009.10.03 13:01:00
Ritoók Zsigmond azt mondja, hogy Szophoklész kora hanyatló, szomorú Athénjának valóságától mintha el kívánná határolni a maga eszményi Athénját. Egyébként sokak szerint - én is ezt gondolom - az ezredforduló óta hasonló nagy kulturális korszakváltás történik, mint az i. e. V. században, nagy triász idején. Ritoók azt is mondja, hogy Szophoklész sem hihette azt, hogy a századvég Athénja, az alkonyát élő Athén még az a közösségi Athén, ami annak előtte volt.

Szophoklész akkor teremtette meg az erkölcs, a hűség, a bátorság alapértékeket képviselő Antigoné mítoszát ,amikor már a polisz nem az a polisz volt, melynek a sorsába az alakokat beágyazta.
És emögött az a gondolat húzódik meg, hogy mind a mai napig, mint többezer éven át az európai szellem szophoklészi módon ragaszkodott a bemutatott alapértékekhez. Csakhogy az ember és az amit tardíciónak kiált ki, nem azonosak egymással. A kényszerűség, a "gyógyító" felejtés következtében előálló értetlenség, érthetetlenség kiüresít, fásulttá és immunissá tesz mindenkit. Mindezek ismeretében a legtöbb értelmezés ezért hajlik - sőt a legtöbben kizárják - a puszta kétpólusosságon alapuló értelmezését pl. az Antigonénak. És így bizony felértékelődik Iszméné alakja is( akit Antigoné együtthalni hív), sőt vannak, akik szerint éppenhogy ő a darab főszereplője és nem Antigoné! Főleg akkor, ha a darabot a Lucifer által említett fordítás tükrében nézzük. Ezzel viszont a hozzáértők többsége vitatkozik, és ezért fogadják el érvényesnek a Trencsény W.-Mészöly-féle fordítást.
Az igazsághoz egyébként az is hozzátartozik, hogy külön kell kezelni a drámát és a színházat, a színjátékot, azaz az írott és a beszélt dialógus formációit. A kettő ontológiailag teljesen más, és ebből következik egy sor további eltérés is.
Luczifer-bazár Vonzódásmentesen 2009.09.29 08:26:00
A Hivatal és a szerelem. Tudósítás.  A Hivatalban nincsenek nagy érzelmek, nincs szerelem. A kilencedik emeleten sincs. Van még egy tízedik is, az ugyan közelebb van a mennyországhoz, de ott se valószínű. Egészséges, szép fiatalok vannak, de egy frivol mosoly, egy…..
MALVINA 2009.09.29 23:54:24
@ZinczyKa: :::)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

@Bognár L:
"semmi kihívás a villanó combokon"

Ha nincs kihívás, nincs villanás sem! Kedves uraim, ez oda-vissza játék! És az, aki egy halottnak látszó kőlányból avagy kőfiúból nem tudja kibuggyantani a vért, az kérem maga (is) vértelen!
De hogy tárgyszerű legyek! Luciferem, tetted már azt a pokoli forró tenyeredet csak úgy váratlanul, a folyosón jövés-menés közben valamelyik office chicken bugyija alá???? ::)))))))
Luczifer-bazár Szinkron 2009.09.26 15:12:00
Szentendrén Bauhaus kiállítást rendeztek. A kora újkor polgári felvirágzásának emlékeit máig elevenen őrző kisváros barokk polgárházai, templomai, macskaköves utcái, szűk sikátorai között egy kis galériában Josef Albers, Breuer Marcel, Walter Gropius, Moholy Nagy, Kandinsky,…..
Luczifer-bazár Fogyasztás 2009.09.24 09:10:00
"Meglássátok azért, mimódon hallgatjátok: mert a kinek van, annak adatik; és a kinek nincs még a mijét gondolja is hogy van, elvétetik tőle” Lukács 8,18 A szellem embere magyarázza, hogy hatástalanok a fogyasztást korlátozó propagandák. Ennek nyugaton van…..
MALVINA 2009.09.27 10:32:51
@ZinczyKa:

A vajúdás az folyamatos. Ha nem az lenne semmi sem születhetne meg. Márpedig a világ születések és pusztulások, azaz feltűnések és letűnések sorozata, méghozzá átfedésekkel. Az a parányiság, amit tehet az ember azért, hogy a létezését elviselhetőbbé ( na, és ez is milyen sokféle lehet, kinek/kiknek itt vagy ott ) tegye - mindenkor alapvetően meghatározott a megelőző vajúdások, születések és pusztulások sokasága által. Azt hiszem, hogy a lényeg az, tudnunk kell, hogy hol és mikor élünk! Én például, ha hamarabb rájöttem volna minderre, akkor teljes bizonyossággal állítom, elmentem volna innen. Mert én egy egész más világot hordok magamban, mint ami itt és most kötülvesz. És ez az a pont, ahol mindazt fontosnak tartom, amit pl. ez az Alexander Bard is képvisel. Azt a fajta szabadságot, ami bizonyítja, hogy piros közegben is létezhetnek sárgák, és fordítva. És akkor ne lehessen határ, ami meggátolja bárkinek a világban való vándorlását annak érdekében, hogy megtalálja a maga helyét benne.Hiszen senki sem húzhatja magára a világot, csakis magát húzhatja a világra!
MALVINA 2009.09.27 13:58:41
@Luczifer:
Egyrészt azért, mert az, hogy ez így van - itt nálunk, mert máshol meg másként van -, az pont azt igazolja, amiről az előzőekben írok. Továbbá mondani mindent lehet, sőt szabályozókat beállítani is, de az alapattitűdök, azok az összeállások, amikre utaltam, azok mindig felülírnak mindenféle szabályozást. Ezért születnek azon ominózus kiskapuk ezrei! (Nem hallottad, hogy valamelyik bank pl. ex katedra kijelentette, hogy nem veti alá magát a tervezett szabályoknak!) Szarból nem lehet várat építeni! Majd, ha kiszikkadt ez a 93 négyzetkilóméteres kupac, és elporlik, na majd akkor, akkor talán megmaradnak, és épségben és nem süppednek bele a lerakott építőkövek.
MALVINA 2009.09.27 14:01:06
Luczifer-bazár A csábító 2009.09.21 22:46:00
Együtt vacsoráztam vele. A legendával.        Ez idáig úgy gondoltam, hogy aki csábít az ad valamit, védelmet az ijesztő, ellenséges világgal szemben, alkalmat, lehetőséget az élet izgalmas, de egyben félelmetes élvezeteihez. Vagy hozza a…..
MALVINA 2009.09.23 13:47:23
@Luczifer:
:)) Én már többször konstatáltam, hogy amennyiben egy férfi az én férfi-barátomnak büntetés, akkor nagy valószínűség szerint nekem is az! Tudod, én vallom, hogy minden gömbölyű!::)))
 "Magyarország Szlovákia idősebb testvére. De a kisebb testvért európai modorra is tanítanunk kell" Balázs Péter külügyminiszter, egyetemi tanár mondata, amivel egy sikeres karrier csúcsán elindult a gondnokság alá helyezés…..
MALVINA 2009.09.20 15:50:04
@Luczifer:
Késő bánat, mert azok, akiknek muníciót szolgáltatott a méregre, a csúfondároskodásra, arra, hogy megint legyen hülye hivatkozási alapjuk a hülyeségre..., szóval azoknak, aki ebből élnek, azokról tudható, hogy nekik semmi se drága! Ha egyes balfékek 100 évvel ezelőtti történésekért képesek lennének még ma is pofonokat osztogatni, akor szerinted a tegnapelőttiekkel vajon hogy állnak? ::)))) ::(((
MALVINA 2009.09.20 15:52:38
@Luczifer:
Azok magukra vessenek! Mert bármilyen közproblémákat is okoz sok hülye együttes jelenléte, abban mindig is hittem, sőt meggyőződésem, hogy szánni kell őket, mert elsőre is ők maguk szenvednek saját maguktól. Azért rúgkapálnak folyamatosan mások felé! ::))))
MALVINA 2009.09.20 16:29:34
@Luczifer:
... pontosan ezért nem nézem le őt annyira, hogy ne feltételezném róla, hogy vannak minimumok, amit, ha álmában felkeltik is tudnia kell, képesnek kell lenni megítélni! Azért ne vicceljünk! Egyszerűen nincs, és nem létezhet az a helyzet, hogy ezt egy értelemmel, jóindulattal ki lehessen mondani! Ugyanis semmivel nem összecserélhetőt és semmivel nem összetéveszthetőt mondott. Igenis, hogy le kéne mondania! Persze sok mással egyetemben! Számomra - és hidd el nem vagyok vele egyedül - ez az ember hiteltelen.
Luczifer-bazár Örökség 2009.09.16 18:31:00
Régen volt, amikor apukámnak magyaráztam az élet dolgait. Az előadott céljaim nemesek voltak, elképzeléseim nagyívűek, aminél talán csak a hangom volt nagyobb. Kamaszkorom vége felé jártam. Én mondtam, ő egyre szomorúbban hallgatta. A vége felé a mellettünk lévő könyvekre…..
MALVINA 2009.09.18 09:27:10
@Luczifer:

Ugyanez Lucifer elmondható minden filozófiára, minden gondolatra, minden szándékra és minden tettre . Enyhén szólva is kurva ::)) idealista vagy! De azt hiszem nem is ez a jó, a pontos kifejezés! Ezt én valamiféle , az élettől teljesen elrugaszkodó nézőpontnak tartom! Te valahogy mindig a külső világot, másokat, a történéseket, s különböző helyzeteket teszed felelőssé mindenért. Tudomásul kell venni, hogy a saját választás, a saját döntés az végsősoron mindig az egyes ember kezében van még akkor is, ha nem látja meg, nem találja, mert érthető okokból nehezített a helyzetfelismerése stb.
Sose lesz olyan világ, hogy majd emberek, könyvek, kurvák és egyebek majd megmutatják a helyes utakat, helyes gondolatokat, helyes szándékokat, stb.
Nanát sem lehet ilyen módon, ahogy azt te teszed - szinte kizárólagosan - felelőssé tenni az önmagukért felelősséget nem érző emberek bukása miatt. Legfeljebb a sajátjáért, de természetesen ez sem kizárólagos. Ráadásul azért is suta ez az egész, mert kárhoztatni különböző objektivációkat csak így önmagukban hülyeség. Az individuumnak az adott viszonyokhoz alkalmazkodnia kell, mégis egyedi lény marad, akinek ezzel együtt megvan az esélye arra, hogy az objektivációkat egyéni értelemben alkalmazza, vagy éppen továbbfejlessze azokat..
Eddig, ha az ember, bocsánat a pitbull uszulni akart bekapcsolta a számítógépét, vagy a tévéjét és odanavigálta magát, ahol tudta, hogy uszítanak és uszult. Az uszításra profilírozott portálok, csatornák 0-24 órában álltak a nyájasságát megunó uszulni vágyó…..
MALVINA 2009.09.15 10:17:56
@Luczifer:

Ütős. Egyáltalán nem felületes. A végétől kivert a víz! Olyan fokozatosan és pontosan felfokoztad, hogy egy rendező is megirigyelhetné!

Egyébként szerintem egyesek részéről kifejezetten szándék, másokéról pedig tudáshiány! Az összesről meg az mondható el, hogy "beégett" struktúrák, rendszerek közismert sajátja, hogy hiába piszkálják meg kívülről, feltárva itt egy kicsi, ott egy nagyobb berohadt részt, amikor a rozsda már az egészet belepi. Ilyenkor két megoldás van: neki kell/kéne esni az egész rendszert visszabontani, átstrikturálni, vagy megvárjuk, amíg magától bedől az egész. Ezért mondom én mindig, hogy idő kérdése, mert mindkét verzió végül oda fog vezetni, hogy alapvetően fognak megváltozni ezek a rendszerek. Az már megint más kérdés, hogy azok sem lesznek majd mentesek a tudáshiánytól és/vagy a csak és kizárólag a a saját hatalmi, egzisztenciális érdekeik szerint beavatkozó szándékosok csoportjaitól. Ez aztán megint rendesen torzítani fig a rendszeren, aztán minden kezdődik elöről. A kérdés az, hogy magasabb avagy alacsonyabb szintről, már ami a funkcionalitást, a társadalmi hasznosságot illeti.
Luczifer-bazár Otrombák 2009.09.12 08:30:00
"Bocsánatot kért Gordon Brown brit miniszterelnök pénteken azért a bánásmódért, amelyben Alan Turing II. világháborús kódfejtőt részesítették: a zseniális matematikus fiatalon öngyilkosságot követett el, miután bűnösnek találták homoszexualitásban és kémiai…..
MALVINA 2009.09.12 17:45:12
@Luczifer:
Hát ezt már csak nem bírom ki! ::))
1./ Te kérlek a Holdon élsz!
2./ Méghogy a kontinensre??? Oda, ahol még ma is a száz évvel ezelőtti szaros gatyánkat próbáljuk NinaRiccivel szagosítani?
3,/ És szerinted senki nem tudott arról, ami akkor és ott történt? Ugyan már!
4./ Kezd ragályossá válni ez a szlovák-magyar meccs! Mi ez a "telefonáljanak át a kontinensre" gőg????
Luczifer-bazár Munkát keresek! 2009.09.10 15:06:00
Dolgozni akarok! - kurjantotta a friss diplomás jogászlány. Aztán küldte az életrajzát szanaszét, ment az interjúkra ide-oda, s amoda. Lótott-futott. Szép vagyok, okos vagyok, tenni akarok! Hasznosat! Hasznosulót! Valamit akkor is csinálok, ha a fene fenét eszik! – perlekedett a…..
MALVINA 2009.09.11 10:37:54
@Bognár László:
Már miért ne lehetne munkát végezni "úri passzióból" is? A munka szerencsére nem mindenki számára egyenlő a robottal! Marx is azt mondja, hogy a munka teszi az embert emberré, nem a robot.És hogy ki miért, milyen "passzióból" munkálkodik, az kérem teljesen mindegy. Fő hogy munkálkodik.::)))
Luczifer-bazár Tehetetlenségek 2009.09.09 11:29:00
Egy, a válságról szóló előadást hallgattam. Az előadó a mögöttünk lévő pénzügyi összeomlás méreteit a nagybankok piaci értékvesztésén keresztül mutatta be.    Egyes nagybankok piaci értékének változása (md…..
MALVINA 2009.09.10 12:39:41
Én nem az iszlám bankok sikerét vontam kétségbe, és nem is dicsőítettem. Csupán azt állítottam - és ez bizony benne van a szövegben -, hogy nem lehet a kérdést úgy feltenni, hogy ott miért, és itt miért nem? Ugyanis az a jogrend egészen más alapokon áll. Az iszlám az maga a vallás és állam egyszerre. A vallás világát egyfajta állandóség, a hatalomét pedig a forgandóság jellemzi.. E hatalom Az iszlám világban a vallási hatalom ma is kifejezetten a kard embereié, mint a mltban is volt. És e hatalomhoz "az írástudók“ , a toll emberei” csak asszisztálhatnak. Az iszlám „erkölcsös profitról" beszél. Vajon milyen erkölcs az, mennyiben nevezhető igazságosnak, amelyik olyan társadalmakat termelt ki, ahol a profitráták eltérőek, amit ráadásul - a gazdasági élet különböző szereplői számára - helyénvalónak fogadnak el . Továbbá az iszlám alapelvei a gazdaság működésekor másodrendűnek tartja a matematikai számadatokat, a piaci igényeket, a termelési kapacitást , stb. Elsősorban az erkölcsi normákat tekinti elsődlegesen meghatározónak.
Az iszlám azt tanítja, hogy a gazdasági rendszerek, a gazdasági kapcsolatok rendszerei az igazságosságra kell, hogy épüljenek, azon kell, hogy alapuljanak. Akkor hogyan jöhettek létre pont az iszlám világban a szélszőségesen polarizált társadalmak? Erre az a válaszuk, hogy ( Korán) hogy a világon minden Istené ő osztja ki a tulajdonát az ő szolgái között , aztán meg rájuk bízza. De más helyen ezzel ellenkezően meg azt mondja, hogy mindenkinek egyforma lehetőség áll a rendelkezésére és mindenki szabadon vállalkozhat.
Luczifer-bazár Felvilágosítás 2009.09.07 21:07:00
- Miből lesz a gyerek?- Chipsből!                                   (egy főzős műsorból)  ..
MALVINA 2009.09.08 11:37:20
@Luczifer:

Dúla asszonytársi segítő nő, aki a szüléseknél is segítkezik.
:))
Kezdeném azzal, hogy beszámolok a szexuális életemről.  Én a magam részéről a nők iránt romantikusan vonzódó, monogám heteroszexuális beállítottságú feltűnően jóképű férfi vagyok. Ezen állításomat egykor édesanyám, ma a feleségem bármikor bizonyíthatja.…..
MALVINA 2009.09.04 09:55:10
A téma fontossága miatt idézem a National Geographicban megjelent írás teljes szövegét ,és nem csak a linket:

"Homoszexualitás az állatvilágban - jár-e előnnyel?

Az egyneműek közötti testi szerelem elterjedt jelenség az állatvilágban. Mi lehet a szelekciós előnye ennek a terméketlen magatartásformának?


A homoszexualitást sokáig az emberi faj sajátjának gondolta mind a tudományos, mind a társadalmi közvélemény. A fajfennmaradás szempontjából a nehezen értelmezhető viselkedésforma azonban jelen van az állatvilágban is. Megfigyelések támasztják alá, hogy egyes delfinek, birkák, orángutánok és bizonyos madarak körében sem ismeretlen az egyneműek közötti testi szerelem.

Jár-e előnnyel a homoszexualitás?

Roy és Silo, a New York Central Park állatkert hím pingvinei például klasszikus párkapcsolati attitűdökkel, egymás simogatásával, nyakuk összedugásával kedveskednek egymásnak, sőt, a nőstény egyedeket teljes figyelmen kívül hagyva, szexuális életet is élnek egymással - írja a The National Geographic.com.

Nemcsak a fogvatartott egyedek sajátja ez a viselkedés. Vadonélő hím struccoknál és flamingóknál is megfigyelték, hogy gyakran részesítik előnyben az azonos nemű egyedeket, a másik nem kárára. Japán makákóknál szintén feljegyeztek homoszexuális aktusokat.

Mi lehet a szelekciós előnye ennek a terméketlen magatartásformának, amely utódnemzéssel nem jár, nem növeli a populáció létszámát, és ezáltal nem szolgálja közvetlenül a faj fennmaradását sem? Főemlőskutatók szerint van előnye a viselkedésnek: a homoszexualitás révén az állatok csoporton belüli szociális kapcsolatai erősödnek, és bár a viselkedés nem reproduktív, segíti a közösség forrásainak hatékony és agressziómentes elosztását, az elosztási rendszer stabilizációját, és ezáltal közvetve a populáció reproduktív sikerét is növeli.

Kielégülés, elégtétel, vagy kedvtelés?

Mások szerint a homoszexuális aktivitás egyszerűen csak a szexuális örömszerzést szolgálja, nincs semmiféle adaptív funkciója.

A törpecsimpánzok például óriási szexuális étvággyal habzsolják az élet ilyen örömeit. Vizsgálatok tanulsága szerint nemi aktivitásuk mintegy 75 százaléka nem reproduktív, sőt az állatok nagyobb része biszexuális. Frans de Wall, a Törpecsimpánzok:: Az elfelejtett majom című könyv szerzője a majmok szexuális játékait a konfliktusmegoldás egyik válfajának értelmezi.

Más állatoknál leginkább az érettség elérése előtti időszakokban tűnnek fel homoszexuális attitűdök. A hím delfinborjak gyakran létesítenek átmeneti szexuális kontaktust egymással, ami a tudósok szerint erősíti a csoporthoztartozás érzését és az élethosszig tartó kötelékek kialakulását.

Az állatvilágban megfigyelhető homoszexualitás indokait mindazonáltal csak igen óvatosan szabad átültetni az emberi társadalom hasonló jelenségeire. Az egynemű közösségek, férfiklubok, sport-, társadalmi és politikai csoportosulások eredetileg szintén az egymástól való függés és aggresszió csökkentését, valamint a szociális kapcsolatrendszerek erősítését szolgálhatták.

Figyelembe véve viszont az ember bonyolult pszichoszociális életét, téves következtetésre jut, aki modellként kívánja használni az állati viselkedésben megfigyelt folyamatokat az emberi társas élet értelmezésében.

Ágoston Viktor "
MALVINA 2009.09.05 16:09:19
@F.T.:

Ez sem vers


Robotként se tudnod, mi vers, mi szóadat,
Áradnak belőled „nincs miért” nagy szavak .
Locsogsz, nem gondolkodsz semmin,
az imán sem, de főleg nem a trendin.

De értjük mi, nem hurrogunk téged ,
még nevetségtől összedől a léted.
Hisz mi diktálja, néked, kinél az igazság,
tudáshiány az, mi csalóka rabság.

Szomorú világ ez, butasággal teli,
imát orditókat nehezen viseli.
Hisz ima imája, nem más mint a csend,
mi ha tiszta, csak belül, benned leend.

S ha megérint netán e pár gondolat,
kerül ,még értelem, mi fogja majd tolladat.
Véget érhet akkor majd a rabság,
S ha tényleg vers születik,

az lesz majd királyság!

::))))
MALVINA 2009.09.05 16:49:55
@ZinczyKa:

Na, ne csigázz, ne fogd vissza magad, látod, más se teszi! :::)))))))))
Luczifer-bazár Üzlet 2009.08.29 21:18:00
A szegény azt tanulta, hogy adja el a szabadságát, a gazdag meg azt, hogy vegye meg.       Igen ám, de mi van akkor, ha szegény már nem akar szabad lenni, csak eladni. Ha nem akar szabad lenni, akkor mit ad el? Mit vesznek meg tőle? Minden kétséget…..
Luczifer-bazár Kutyavásár Budán 2009.08.27 08:17:00
A DVSC rendesen elagyabugyálta Levszki Szófiát. Bár abban, amit ebben a sportban mérni lehet egy kivételével - a góllövés - a Levszki jobb volt. Nem akarom megbántani a debrecenieket, de abban is, amit nem lehet mérni. Mégis vesztettek, nem is akárhogyan. A meccs előtt Kemény…..
MALVINA 2009.08.27 10:45:51
MALVINA 2009.08.28 09:33:09
Tökéletesen értem a mondandód lényegét, csak annak a focira való vonatkoztatásával van némi gondom. Teljesen ismert, mert bevett gyakorlat a futballban, hogy embereket időnként lecserélnek . Méghozzá kifejezetten taktikai szempontból. Ugyanis igen sok játékos kifejezetten a szoros, és éles helyzetekben tudja a legtöbbet kihozni magából /mert a legtöbb gólt vagy felvinni és/vagy bevágni! ::)) /. Aztán vannak a stratégiai játékosok, akik viszont irányító szerepben a legerősebbek. És ez még akkor is így van, ha mindez a csatár-szélső-középpályás-hátvéd szerep-, funkciófelosztás is ezen alapul. Számtalanszor láthattuk, hogy egy jó csapatjáték elérkezik egy olyan érettségi (gólérettségi) pontra, ahol és amikor szinte érezhető, hogy a gól minjárt kirobban. Mégis sehogy sem akaródzik a gólnak megszületnie. Na ilyenkor / és ez is tatktika, meg stratégia/ jön az edző és beküldi az egyik tuti gólbiztos játékosát, aki egyébként nem bírj azonos színvonalon még egy félidót sem végigdolgozni, de ezekben a helyzetekben viszont 10-ből 9-szer kihozza a csapatból azt a bizonyos már-már túlérett gólt.
Na, és ekkor mi is van azzal az egészleges gondolkodással? Hát az, kérem, hogy annak elsősorban (ha nem kizárólag!) az edző fejében kell meglenni.Kissé sánta-béna hasonlattal, valahogy úgy, ahogy a sakktáblán is a sakkozó nyeri a játszmát, de ettől még minden figurának megvan a helyhez-, feladathoz kötött szerepe, tehát a figuracsapat is játszik együtt és figuránként is külön-külön. Szóval a foci arra, amit állítasz, amiben egyébként tök igazad van, nem a legjobb példa. Szerintem!
::))))