Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Herr SturmLikudnik

45 bejegyzést írt és 6108 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
ezt onnan lehet tudni, hogy az Origo-n ma megjelent ez az interjú: broáf Szijjártó Péterrel. Szegény Obersovszky Péter, na ő viszont szomorú lehet. Kovács András ugyan nem tudta alulmúlni a jól ismert Schmitt Pálos beszélgetést, de a csúcstámadás megvolt.  Olvassátok el! Nem…..
Herr SturmLikudnik 2014.10.08 00:13:09
@nandras01: aztán felébredtél és meghallgattad a (nemzetközi egyetemi rangsoron magas polcra kalibrált) ügyeletes progresszivitátor napi sziporkáját a sokadik megújulás szükségességéről. megálltad röhögés nélkül, még ha nehezen is, nemde.
Herr SturmLikudnik 2014.10.08 00:33:03
@nandras01: tudod a komolyan vevés egy olyan dolog a diplomáciában, hogy a séró helyett a tulaja mögött álló hagyományos ütőkártyák pl. katonai/gazdasági stb. erő, avagy mondjuk demokratikus megközelítésből (v. hagyományosabb ütőkártyák híján) a társadalmi felhatalmazás a döntő.

a sápadtarcú emberek vezére sem a legszimpibb indiánnal tárgyal, hanem amelyiket a többi a pajzsra emelve visz eléje (még ha mondjuk Crazy Horse is a neve, ami Unlce Sam számára nyilván inkább mókás, mint tiszteletet parancsoló)

mit tud ajánlani Crazy Horse a tüzes vízért cserébe (békepipa? békemenet?), ez lesz a döntő, ennyire fogja sokra v. kevésre tartani Sam bácsi

uff beszéltem!
Herr SturmLikudnik 2014.10.08 00:35:31
@nandras01: Mi, mint amerika császára és mexikó protektora nem mondhatunk le az uralkodói regáliák viseléséről. az avatar marad.
Édesanya édesapával a tévében, véletlenül Édesanya édesapával és a pulyákkal a bulvárlapban, véletlenül Édesanya a kerületi postaládákban, véletlenül Édesanya a Miniszterelnök Úr seggében, véletlenül Édesanya szelfizik, csöccsel. véletlenül Édesanya a…..
Herr SturmLikudnik 2014.10.07 23:39:24
        Dr. Török Gábor adjunktus (Corvinus, Lánczi-intézet) bizonyára érdeklődéssel fogja meghallgatni a Wallenberg díjat a University of Michigan-en átvevő Heller Ágnest. Heller is az Orbán-rezsimet értékeli, talán nem egészen úgy, mint Török Gábor. 45.33-nál kérdezik…..
Mi a fene történt a kalappal? Hová lett a klasszikus kalap, a fedora, amit Indiana Jones is visel? Hová tűntek a Stetsonok? Ki száműzte a szalmakalapot, selejtezte le a gyapjúsapkát? A Deerstalkert miért a vietnami háborúról szóló filmnek ismerik, és a Panama miért csak egy…..
Herr SturmLikudnik 2014.09.28 12:01:54
Ha őszinte akarok lenni az írás legfőbb motivációja a lustaság és a kényelem. Egyszerűen könnyebb az ellenoldalon röhögni, és hibáikat, haláltusájukat elemezni. Nehezebb lenne kezdeni valamit az ország és a társadalom, tehát saját magunk tragikus állapotával. A ténnyel, hogy…..
A bajai választási csalás kampánycsend-sértés, majd az utána következő még pikánsabb oktatóvideó-ügy, miatt felvetődött a kérdés, nem kéne változtatni-e a választási törvényen, a választások lebonyolításának szabályain? Pompás ötletek születtek, szerintem ezek után…..
Herr SturmLikudnik 2014.03.08 09:02:00
@Counter: voilá:
www.tolnataj.eu/page/beolv_detail/58831

mondom h fölösleges a témát túldémonizálni, ezzel az erővel titcsukbeja közlekedés egészét, hisz potenciálisan könnyíti a csalók eljutását az urnához! (eeeh)

nope my dear pal. jó magyarosan azt pörgik túl, amit nem kéne. a boríték megszüntetése, megfigyelői részvétel minőségére való ügyelés (lenne) itt a garancia. még csak nem is okvetlenül az ebesz (nem csodaorvosság), hanem ugye méltóztasson minél több induló jelölt/párt élni azzal, hogy delegáltat küld minél több szavazókörbe. és ofkorz kellő szankciórendszer a választási csalások ellen stb.

a buszoktól kissé in topic eltérve pl. a másik túllihegett mumus a pártadatbázis, nos, lajtától nyugatra az teljesen legális (pont mert életszerűtlen tiltani) a szomszéd labanczoknál meg büszkén versenyeznek konzitól szocdemig, kinek van jobban szervezett adatbázisa és kopogtató-aktivistabrigádja (kevésbé ajánlásgyűjtés miatt - alig kell - mint inkább személyes kampány célból). angolszászoknál a door-to-door agitálás meg alap, porszívóügynöktől a választási lasszózásig.
Herr SturmLikudnik 2014.03.16 09:59:35
@Counter: igazán nem értem, mi ebben a szóterelés. láncszavazás ellen a boríték megszüntetése a kedvenc receptem, a szavazónapi mozgósítás meg engem a nyugati országok javában követett (nota bene liberális) gyakorlat miatt nem zavar. vannak pártok, akik a fotelban ülve várják a csodát, vannak akik tesznek a reményeik szerint nekik kedvező részvételnövelésért.
Herr SturmLikudnik 2014.04.21 18:48:58
@Counter: apró észrevétel: sosem volt tömeges láncszavazás Magyarországon...
Hogy, hogy nem, eltűnt a lájk gomb a Jancsó Miklós haláról szóló cikk alól. Pár órája még ott volt, használta is jó néhány olvasó, aztán hirtelen eltűnt. Sajnálom, hogy a Vincent ily módon foglalkozik először a rendező halálával, de a Mandi főszerkesztő-helyettese…..
         Állítólag egyszer megkérdezték Nadia Comanecit, hogy vajon nagyon nehéz dolog-e dupla hátraszaltót ugrani a gerendán.  Nem -  válaszolta Comaneci - az vagy könnyű vagy lehetetlen.          Schiff András is így van…..
Herr SturmLikudnik 2013.12.27 08:47:18
@jotunder: nálad nehezebb frusztráltnak lenni :D
Herr SturmLikudnik 2013.12.27 08:49:02
@Deepblue Noir: ugye, hogy naugye
Herr SturmLikudnik 2013.12.27 12:05:12
@jotunder: my pleasure, not my pain
Herr SturmLikudnik 2013.12.27 10:28:14
Örülünk, Vincent? A kőleves 2013.12.26 11:43:14
A feltétel nélküli alapjövedelem koncepciója eddig Magyarországon civil kezdeményezés volt (leszámítva Szili Katalin határozati javaslatát). Ezúttal azonban az MSZP is lecsapott rá: Braun Róbert a Népszabadságban hirdetett radikális háborút az egyenlőtlenség és a szegénység…..
Herr SturmLikudnik 2013.12.27 10:27:17
Egy hónapja tüntetnek folyamatosan Kijev főterén az európai integrációért. A jólét és jogbiztonság távoli reménye, úgy tűnik, erősebb a hidegnél. Ami néhány száz diák dacos kiállásának indult, az mára egy jól szervezett, a nemzetközi média fókuszába kerülő,…..
Mandiner blog Vitapartnerek 2013.12.13 15:15:00
Eszter huszonhat éves, szereti a konfitált kacsamellet, örömmel jár pilatesre, de rendkívül idegesíti, ha beül valahova, és a pincér nem érkezik ki az asztalához két percen belül. Az egyetem elvégzése után egy nemzetközi ügyvédi irodában helyezkedett el. Napi tizenkét órát…..
Herr SturmLikudnik 2013.12.13 23:51:13
@Holger Hartland: beköpködőcsárda
Herr SturmLikudnik 2013.12.14 11:43:23
@tesz-vesz: te hoztad egyáltalán szóba a meleg témát, szóóóóval... :DDD
Herr SturmLikudnik 2013.12.14 11:46:51
@tesz-vesz: most fürödtem. kellett is, mert nem patyolat a merkava tankon az olajcsere, kenés nélkül meg nem tud áthajtani a szittyaputridon a kosherized karpathia hadművelet során.
A napokban a Time magazin által az év emberének választott Ferenc pápa úgy látja, a szegénység egyre szélesebb méreteket ölt, szakadékot teremtve a társadalom rétegei között. Ezért a gazdasági modellek átgondolását szorgalmazta a túlzott pazarlás megfékezésével. Új…..
..
Herr SturmLikudnik 2013.12.13 04:07:49
@Kettes: na látod itt az általam már feszegetett bökkenő: ha titkosszolgálati felderítési eszközök meg az insider kiugrottak, mint tomket és csanádka információi ellenére több kormány óta nem akaródzik a hatalomnak bekopogni a szittyaszerkesztőkhöz, akkor az csak alábbi kényelmetlen opciókat sejtetheti:

a) tudatosan néz el felette az elit, hogy a külföld szemében a nyulasokhoz képest kisebb kakihalomnak tűnjön a mainstream politika minden bődületes szánalmassága ellenére
b) túl sokat tudnak a kurucszerkesztők a komplett hazai elitről, a legzaftosabb sztorikat életbiztosításként pihentetve
c) dilettantizmus
d) fentiek tetszőleges keveréke

referenciának itt a hasonszőrű osztrák, szintén az usa-ban neccre rakott oldal sztorija: de.wikipedia.org/wiki/Kreuz.net

ott sem az amerikai lekapcsolás bizonyult a siker kulcsának (mert biza arrafelé az ilyesmi a szólásszabadság része) hanem a helyi szerkesztők közvetlen elkapása

magam részéről azonban a klasszikus amerikai demokrata felfogás mentén változatlanul nem látom sok hasznát a szélsőséges portálok hajkurászásának. a radikális médiák gőzszelepként engedik lereagálni a túlpörgős embereket, másfelől népszerűségük alakulása lakmuszpapírként mutatja ki a hagyományos erők kudarcát azokon a területeken, amik bizony fájnak a szavazóknak. amíg eredményes kormányzás útján nem szünteted meg az igényt, úgyis mindig lesz kínálat.
Herr SturmLikudnik 2013.12.13 07:28:31
@nerángass: 20? too old for PedoBear
Herr SturmLikudnik 2013.12.13 07:32:04
@Kettes: könnyű szemmel tartás végett nem köllött volna lekapcsoltatni a faxbukos infólájkoló oldalt, ugye
Már századszorra keseregtem azon, hogy Heller Ágnes miért nyilatkozik olyan gonoszságokat Magyarországról, aztán gondoltam: legjobb lesz, ha írok neki és megkérdezem. Kaptam választ is, ami nem válasz, de legalább egy kommunikációkezdemény. Megkerestem a Facebookon a Heller Ágnes…..
Herr SturmLikudnik 2013.11.23 14:39:07
Nézegessen képeket a Somon Air (The First Private Airline Of The Republic Of Tajikistan) gépeiről, köztük az Iszmail vezérről! Tádzsik-magyar két jó Borat. A magyar és a tádzsik valóság bárminemű hasonlósága csak a véletlen műve, mást el sem tudunk képzelni. (Via…..
Herr SturmLikudnik 2013.08.27 05:42:03
Az ATV információi szerint előválasztást és tévévitát javasolt Bajnai Gordon Mesterházy Attilának, hogy eldöntsék, ki legyen az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje. Jelenleg döbbenten bámulom a monitort és azon gondolkozom, hogy mennyire szomorú is ez az egész,…..
Herr SturmLikudnik 2013.08.24 23:28:53
Július közepén arról írtam, hogy Bajnai Gordon nem lesz az egységes baloldal közös miniszterelnök-jelöltje. Ma az is kiderült, hogy Mesterházy Attila sem lesz. Leginkább azért, mert ma úgy néz ki, hogy nem lesz közös jelöltje a baloldali ellenzéknek. Ha jól értem a…..
Herr SturmLikudnik 2013.08.23 23:16:48
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárok – akik közé jellemzően a határon túli külhoni magyarok tartoznak – levélszavazása súlyos dilemmákat vet fel. Az eljárás ugyanis számos kiskaput rejt magában. A postai út bizonytalansága mellett ilyen a…..
Herr SturmLikudnik 2013.08.22 19:29:29
@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

a lengyelek is bevezették a külföldön élőik számára a levélben szavazást:

www.osce.org/odihr/elections/82336

továbbá még a portugáloknál is van:

www.osce.org/odihr/elections/portugal/38231

meg az olaszokat is kihagytad:

www.osce.org/odihr/elections/98855

stb.
Herr SturmLikudnik 2013.08.22 20:05:56
@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

oszt bizony igenis szavazhatnak a külföldön élő belgák is, levélben is:

www.osce.org/odihr/elections/belgium/25333

gugli a barátunk (postal ballot és hasonló kulcsszavak rulez)

meg hirtelenjében úgy emléxem szavazhatnak a csehek is (bár asszem külképviseleten) ciprus meg olyan trükköt alkalmaz, hogy szavazhat a külföldön élő, ámde haza kell ruccannia a szavazáshoz, de asszem ezen is lazítottak ééééés tényleg, 17 külképviseleten: www.osce.org/odihr/elections/82242

gugli gugli gugli
Herr SturmLikudnik 2013.08.22 20:44:12
ami a cikkben feltárt (csindadratta) három "kiskaput" illeti:

- az első bármilyen levélszavazási rendszerben előfordulhat a postai továbbítás természetéből adódóan
- a második komplett nonszensz, hisz a magyar választójog 2004 óta alkalmazza a külképviseleti szavazást (nota bene félig levélszavazásos kiszerelésűt), ott is el kell juttatni a szavazólapokat a követségekre, részletes biztonsági szabályok meg eleve nem törvény, hanem végrehajtási rendelet szintjén szokásosak, avagy áttételesen érvényesülnek (külképviseletek a magyar állammal ab ovo diplomáciai posta, spéci internet stb révén kommunikálnak)
- harmadik "kiskapu" semmilyen összefüggésben sincs a szavazatvásárlással, hisz nem a már kitöltött szavazat feladásának módja könnyíti meg a visszaélést, hanem az, hogy a levélszavazás természetéből adódóan ellenőrizetlen környezetben ikszel a szavazó.

emiatt is divat, hogy speciális szavazói csoportoknál (külföldön lévők, fogyatékosok, fogvatartottak) számos helyen alkalmaznak levélben szavazást, de belföldön bárki számára csak az úgymond megfelelő politikai/bizalmi kultúrával rendelkező országokban teszik lehetővé

a valódi ellenszer és garancia a régi jó sláger szerint valósulhat meg mind a normális, mind a levélben szavazás esetén is:

a) kellő transzparencia (pártdelegáltak/nemzetközi megfigyelők stb.)
b) ha valahol kibukik valami disznóság, akkor annak megfelelően jogorvoslattal lehet élni, van következménye (na ez elválik élesben)
Mandiner blog A népi marxizmusról 2013.08.16 07:01:00
„A vallás, család, állam, jogrend erkölcs, tudomány és művészet stb. csak a termelés sajátos módjai, s annak általános törvénye érvényes rájuk... a világtörténelem nem más, ... mint az ember termelése emberi munka révén.” (Marx: Gazdasági-filozófiai kéziratok) Kr. e…..
Mandiner blog Ágyúval uborkára 2013.08.12 11:41:00
Magyarország kampányüzemmódban is jobban teljesít. Ennek persze mi, firkászok és hírszerkesztők talán kevésbé örülünk a hosszú, forró nyár legmélyén. De legalább rálátásunk van egy alternatív univerzumra, amiben a felek teljes fegyverzetben lövik egymást…..
Herr SturmLikudnik 2013.08.13 06:39:55
Herr SturmLikudnik 2013.08.13 22:25:47
@Kettes: kac-kac... mert aztán az utóbbi két évtized fényesen bizonyítja, milyen irgalmatlanul kérik egymást számon a milliárdokat harácsoló pártklikkek... semennyire...
Örülünk, Vincent? A Csávók 2013.08.10 15:03:53
      A Csávók szabadidőruhában, nyakukban hatalmas aranyláncokkal, bandáznak a kisvárosok közterein, beszólnak a járókelőknek, isznak, verekednek, segélyből élnek, és pokollá teszik a rendes középosztálybeli emberek életét. A fiúk börtönbe kerülnek, a…..
Herr SturmLikudnik 2013.08.13 06:59:08
@jotunder: missz irónia nem érti az iróniát? baaah, was für eine schande
A levélben voksoló határon túliak szavazataival fog csalni a Fidesz! – sugallja a 444 felületes cikke, amely a Nemzeti Választási Iroda elnökének néhány mondatos nyilatkozatában vél súlyos ellentmondásokat és készülő választási összeesküvést felfedezni. A választási…..
Herr SturmLikudnik 2013.08.05 21:55:23
@Counter: dehogynem volt kétpárti, a rendszerváltás után rohamos iramban beállt a jobb-bal pólus és hasonló tempóban leszűkült ez a fidesz-mszp szembeállásra. nota bene a szavazók akaratából, hisz a rendszer nem változott 2 évtizedig.

na meg kérem: ha egy nyavalyás kampány erejéig sem képesek egyesek összefogni, mert már a medve bőrére előre se tudnak civakodás nélkül inni, akkor az mit sejtet a koalíciós jövőjükről, hm? ez nem a választási rendszer sara. sőt. ha _elvileg_ a rendszer miatt elemi érdekük lenne összefogni, de mégse képesek rá, akkor a még több önállóságnak kedvező arányos rendszer mennyire tolná őket jó irányba? arról már nem is beszélve, hogy nem kötelező megtartatni a többségi rendszert, új kétharmad után akár azonnal kiírhat arányos szabályú választást.

csak ahhoz először győzni kéne, ami ugye fáradságos...
Herr SturmLikudnik 2013.08.06 04:31:35
@Holger Hartland: counterhez hasonlóan abban a tévedésben leledzel, hogy a többségi/arányossági kérdés mentén érdemi minőségi előrelépést vársz, ez teljesen téves.

pár arányossági rendszer: olasz, orosz, avagy anno weimari köztársaság...

az amit helyett az ahogyan a döntő.

pölö tökmindegy, hogy többségi v. arányos, ha mindkettőnél a félisteni pártvezetés szabja meg, ki indul (demokraták nélküli demokrácia). arányos rendszernél az általad említett preferenciális szavazás ellensúlyozza a káderesedést, a többségi rendszerekben meg a párton belüli előválasztások (lásd usa, vagy kevésbé látványosan a német eljárás)

mindkettőnek megvan a maga fék/ellensúly rendszere, csak ennek hiányában lesz diszfunkcionális

az egymást jobban sakkban tartásra jó ellenpélda a viszonylag plurálisra sikeredett első parlament, ahol ennek tökéletes ellenkezője valósult meg: a farok csóválja a kutyát módban antall permanensen idomulhatott torgyánékhoz (majd aztán emlékezzünk az szdsz zsarolópozíciójára az mszp-vel szemben 2002-2010ben, ugye).

a ht témával kapcsolatban meg nem az volt a kérdés, hogy mekkora tényleges támogatottsága, hanem hogy ezt beígérte-e a finessz, vagy sem és biza 2006 óta nem titok, hogy mellette volt, ennek tudtában lehetett ikszelni. részemről támogatom a kérdést (konzi szemszögből nem lehet vita a jog megadása, max a módja), függetlenül attól, hogy valszeg esze ágában se lett volna bevezetnie a finessznek a ht szavazást ha az nem nekik hozna plusz szavazatokat.

a lakcímes megszorítás járható, de efféle dolog jelen esetben is érvényesül, hisz ennek híján csak 1 szavazata van a ht-nek. azt meg csak csöndben jelezném, hogy az erdélyi ábel bácsikon kívül rohamosan fog nőni az olyan belföldi lakcím nélküli ht szavazók száma, aki átcuccolt pizzafutárnak nyugatra (emiatt a melóemigrációs réteg miatt van ht szavazás a spanyol, olasz, portugál stb rendszerben is)
Herr SturmLikudnik 2013.08.06 12:28:00
@Counter: ajajj... ha nem tart be egy igéretet a nariklikk az a baj, a betartja az a baj... meglehet bennem a hiba, de én csak a nem teljesült dolgokat szoktam nehezményezni
      Az Index meglepődve vette észre, hogy egy Tellér Gyula nevű nímand havi hatszázezret keres könyvek olvasásával.         Egy rövid idézet abból a munkából, amiért Tellér Gyula megkapta ezt a tanácsadó állást:      …..
Ha már Tusványoson jártunk, csináltunk pár fotót is. Profi gép ugyan nem volt kéznél, de erre találták ki az instagramos szűrőket. A 24. Bálványosi Szabadegyetem képekben. Hercsel Adél és Pálffy András összeállítása.  A Pro Minoritate híd, egyesek szerint az…..
Herr SturmLikudnik 2013.08.04 23:39:47
@Holger Hartland:

sokan voltak a putyilov traktorgyárban, alányalással kenődik a csapágy
Herr SturmLikudnik 2013.08.04 23:46:19
@whale: súlyos tévedés. nem a vekkert propagálják, hanem önmaguk forintosítható alázatát a vekker felé.