Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Riflusso

6 bejegyzést írt és 5 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
masszázsblog A szagom buktatott le 2009.08.13 09:02:00
Az igazán profi masszőrlányok kínosan ügyelnek arra, hogy ne hagyjanak semmilyen szagnyomot a vendégükön: nem parfümfelhőben várják, semleges tusfürdőket tesznek a kád szélére és illatmentes anyagokkal kenegetik. Ezzel együtt előfordulatnak balesetek is, jó hogy elsősorban a…..
 Pedig milyen harmonikusnak indult a kapcsolat, ugye. Kedves Párok, Pártalanok! Évek óta rendkívül harmonikusnak idnuló kapcsolatban élek. Azóta a kezdeti összhangnak nyoma sincs, két neveletlen külyök tapossa két lábbal, üvölti szét teli torokból egykor volt nyugalmam…..
Ki vagytok éhezve már remélem, ezért egy megrázóan erős történettel indítanánk, amelyben a férfi nem adja a képet, mert koszcsík maradna a helyén. Talán még soha nem adtam ötöst sztoriea, de ez egy tökéletes magyar rögvalóba ágyazott love story, úgyhogy ezennel elindult 2009…..
Áramlás Ész kontra Szív 2008.10.15 08:26:00
 Tegnap megbeszéltük hogy átmegyek a munkahelyére. Odamentem, majd közölte most nem tud beszélni, de ne várjak rá ott, menjek át a nem messze lévő elektronikai üzletbe. Átmentem, engedelmesen, de kétkedve: "Vajon mi lehet az oka hogy odaküld? Ki van nála aki nem láthat…..
Áramlás Felettes Én 2008.10.14 15:51:21
 Tegnap hip-hepy-hurrá Boldogság az Egekben és Földön. Ma Pokol. Reggel idegeskedés: "Hol a kajám? Miért nem rendelted? Hol a hirdetésem, már hetek óta nem történt vele semmi." Stb. Igaza is van a fogkrémes szájúnak. Egyszer minden, sokáig semmi. Csak nézek ki a…..
Áramlás Csipkerózsika 2008.10.09 08:07:00
Tegnap miután végigfutott rajtam a para hogy nem én hagytam nyitva az ajtót, hanem a Valaki, inkább úgy döntöttem írok egy kis háztartásnaplót, majd lelekszem kicsit. A kicsit úgy sikerült, hogy folyamatosan felébredtem mindenféle zajokra, de úgy igazán már csak éjjel 2…..
Áramlás Összeomlás 2008.10.08 08:15:00
És összeomlott. Sosem tanulok a saját hibámból. Mindig elkövetem ugyanazt. Szép nap, boldognak tűnő. A végén csak egyszerűen próbáltam jól érezni magam. Megint bíztam, megint tévedtem. Bíztam és jött. No igen, egy óra múlva...meg fél óra múlva. Csak elmegyek zsömléért.…..
Áramlás Rendelet 2008.10.07 11:44:00
Sokszor van hogy felkelni sincs kedvem. Nemhogy még tisztaságot, rendet csinálni. Ha meg kipihentnek, frissnek érzem magam ami manapság igencsak ritka, akkor ezerrel neki látok az elmaradt dolgoknak. Utána fantasztikus érzés körbenézni, mély levegőt venni, érezni a friss…..
Áramlás Áramlás 2008.10.06 14:15:50
 Írok. Mert írni jó. Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek. Elmondom honnan jöttem, és hogy hova tartok. Vagy hova szeretnék tartani. A célt sokszor nem tudom, csak érzem. Próbálom megérteni hogy miért kell  hova tartani és hogy az miért jó. Szépítem a…..