Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Sziporka

0 bejegyzést írt és 579 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ahogy az már előző hírünkből sejthető volt, keddi sajtótájékoztatóján a Depeche Mode nem csak az új nagylemezét jelenti be, hanem a turnéját is. Legalábbis ez szivárgott most ki most a Pitchforkon. Eszerint 2013. május 21-én a Puskás Ferenc Stadionban lép majd fel Martin…..
Nemrég tértem vissza egy hathónapos dél-amerikai utazásról, aminek az elején úgy döntöttem, hogy spórolási célzattal megpróbálkozom a CouchSurfinggel, amivel korábban minimális tapasztalatom volt Európában. Ami alapvetően rossz volt. Így aludtunk például egy vasfogú…..
CouchSurfing házibuliba menni jó dolog. Ezt állapítottam meg, miután hazaértem az első budapesti fondü partyról. A szokásos kocsmákban szervezett CS találkozóknál azért jobb, mert a megjelent 15 ember sokkal jobban odafigyel egymásra. Finom ételeket főzhetünk és ehetünk meg…..
Kanye West tökre heteró! Fotót posztol a csajáról, meg minden! ..
Sziporka 2012.06.14 23:32:24
Azt hiszem bátran kijelenthetjük, eljött az a pillanat, amire mindenki várt, játékosok, szerkesztők, hogyvolt-olvasók és Pinokkina, no meg én magam is: eldől, ki kapja a nagy lóvét, kiderül, akad-e olyan játékos, aki az utolsó pillanatban képes úgy átbaszni a párját, mint…..
Sziporka 2012.05.28 10:43:08
Sziporka 2012.05.28 10:55:27
hogyvolt Éden hotel - 2x47 2012.05.24 05:30:00
Na, ami ma jön, azt hívják sportnyelven célegyenesnek. Itt már nincs sunnyogás, ma elválik a szar a májtól, új megpróbáltatások jönnek Pinokkina szerint, mert vagy egy játékos, vagy egy pár ma távozik ÉS még lesz MÉG EGY meglepetés, masszázsolajos izzadságfoltok gyöngyöznek…..
Sziporka 2012.05.24 16:44:31
@kerdesek05: de annak a mailcímemnek nem tudom a jelszavát sem...igazából az kéne, hogy új mailcím tartozzon ehhez a regisztrációhoz...
Sziporka 2012.05.24 16:57:15
Sziporka 2012.05.24 17:46:31
@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: a nem hivatalos mailcímem: kicsisnidling@gmail.com :)
na de indulok buli előtti vacsira, aztán Doboz. hellóóóó :))
hogyvolt Éden hotel - 2x46 2012.05.23 05:00:00
Ott hagytuk abba tegnap, hogy bejöttek a régiek és máris tartották a markukat, pénzért lehet tőlük szavazatot venni, broáf. Hiper kivetkőzött önmagából, Nyóvötvenes Alexa meg beleült Dávid farkába, és ha kizsarol egymiskát a döntősökből, simán ő jár legjobban a bulival.…..
Sziporka 2012.05.23 13:49:36
@Mrs. Jackman: Amúgy most hogy mondod, az Arribában is beton mosdókagyló van ami pont ilyen, szóval lehet, ez valami mexikói design.
hogyvolt Éden hotel - 2x45 2012.05.22 07:00:00
Hatan maradtak a mexikói édenben, no meg Juan, Elias és a takarítónőkommandó, kiegészítve a T69.2-t működtető karbantartókkal. Kong a hotel az ürességtől, gondolom, csak Hiper üvöltözése törheti meg a csendet, meg Roli hitetlenkedése arról, hogy még mindig bent van a…..
Sziporka 2012.05.22 11:58:29
@Cathcart_ezredes: Igen, így is képzavar, hogy mozsárra gondolt, de ez lehet az egyetlen magyarázat :D
Sziporka 2012.05.22 16:46:42
@AdnamA: Komolyan oda mentek 7-re? Jaj ez így elég gáz buli lesz :S
Azt hiszem a tervezett "essünk be 9 körül" projektem ugrik..
Zsanett és Dominik, a párkapcsolatok jövőjébe vetett régen elveszített hitemet adták vissza. Csak ennyit szerettem volna hozzáfűzni... Zsanett A súlyomat illetően nem történt szignifikáns változás az előző bejegyzés óta, de igazából számítottam erre. Ugyan nem érzek…..
Sziporka 2012.05.22 14:46:42
@Ghat: Hát azért eddig is elég jó nő volt. Jobb alakja lett, de Zsanett pont az a típus, akinek eddig is tök jó kisugárzása volt...
Reni 3 héttel ezelőtt, a Lifetilt blog fennállásának kétségkívül legnagyobb bukásának tűnt, részemről pedig a legnagyobb hibának, hogy beválasztottam a Slimek közé. Aztán Reni ultimátumot kapott, és egy olyan beszélgetést, amiben szembesíteni akartam önmagával és azzal,…..
hogyvolt Éden hotel - 2x44 2012.05.18 06:54:00
Tegnap jóformán nem történt semmi, mert az nem esemény, ha Hiper valakire berázza az ujját és azt üvölti, hogy bárcáskurvabazdmeg, és az sem, ha öt tequilától beleáll a nappali járólapos padlózatába. Az első széria játékosai közül hárman meleg cowboynak öltözve jöttek…..
Sziporka 2012.05.21 16:47:58
@ő-szinte: mi az, hogy "es akkor most lehet csodalkozni..." ???
Sziporka 2012.05.21 17:08:20
@ő-szinte: Nem is baj, jobb szeretem néha kívülről szemlélni az eseményeket :)
hogyvolt Éden hotel - 2x43 2012.05.17 04:00:00
Miután tegnap alaposan elásta magát minden jóérzésű ember előtt, Andor le lett ostobaegysejtűribancozva, majd szépen ki lett baszva a Mindenféle Megtörténés Rettentő Intézmélnyébűl, ÚjPéter, a tehetős szállodaigazgató társaságában. Nem kár értük, és nagyon sírni sem kell a rajongóknak, mert a…..
Sziporka 2012.05.17 10:22:43
@Ainult Mina: Ők jelölik majd ki? AZ de kemény...
Sziporka 2012.05.17 11:01:06
@mimózA: Dinka = Noncsi, nem?
Sziporka 2012.05.17 11:22:51
@Pácsó Ármándó: Heteken át hazugságban éltem....illetve tudatlanságban.
hogyvolt Éden hotel - 2x42 2012.05.16 08:00:00
Turisták vannak a hotelben, kérem szépen, kettő is, Norbi és a rettentő frurfuval bíró Fruzsi, akik (ó jaj) elragadnak majd két versenyzőt, és ettől Hiper először sírógörcsöt majd rohamot kapott, és perszehogy Érzelemnélküli Bárcáskurva Naiván vezette le a dühét. Naominak…..
Sziporka 2012.05.16 07:34:12
hogyvolt Éden hotel - 2x41 2012.05.15 05:00:00
Az utolsó előtti hét kezdődik a mexikói bolondokházában, amiben T69.2 múlt heti bejelentése szerint több párválasztás már nem lesz, jöhetnek a személyes szívatások, az egyéni harc, párok szakadnak majd ketté és szét, ó jaj. Féliker Csíra után Bettinát is megszívatta, és most Naomival kavar, nem egy…..
Sziporka 2012.05.15 15:05:14
@kerdesek05: Bár így gondolkodna minden pasi...:)
Sziporka 2012.05.15 15:06:28
@Denil: Amúgy én sem nézem 1 hete, csak a blogot ovlasom és tökre nem vágom, hogy hogy jutottunk el ide :o meg mi ez az Edina-gyűlölet.
Sziporka 2012.05.15 15:09:37
@foxglove: "az egy dolog, hogy olyan külseje van, mint akinek daloló kismadarak fonják a haját reggelente," :DDD ez fantasztikus hasonlat:)
hogyvolt Éden hotel - 2x40 2012.05.11 06:58:00
Itt az újabb kiválasztás a nyakunkon, én speciel kurvára nem tudnék Hiperrel egy fedél alatt élni, így azon munkálkodnék, hogy húzzon a picsába de minél gyorsabban, viszont én nem vagyok Papucs Levente sem, aki vagy nagyon türelmes típus, vagy csak ezzel a taktikával akar bemasírozni a döntőbe, és…..
Sziporka 2012.05.14 12:49:42
@paranyuszi: alap.
Sziporka 2012.05.14 14:27:23
@kerdesek05: nem copfos nem Lilla, csak szőke, de nem értem mi ez a pörgés ezen a témán :D
Sziporka 2012.05.14 14:38:06
@Joey Tribbiani: teljesen irreleváns lenne:)
hogyvolt Éden hotel - 2x39 2012.05.10 06:56:00
Két új csajjal lettünk többen, Bogival, a tetovált vízilabdázóval és a műcsöcsű, műszemöldökű Szöcskével, Broki meg saturészegen beleesett a hortenziába, majd megküzdött a rózsabokorral is, közben végig a farkát szorongatva persze, nehogy csak úgy lógjon a testrész…..
Sziporka 2012.05.10 09:39:16
@beacska: Éééés igen! :D

Olyan vicces volt, előttem sétáltak (csak néha beelőztem őket mert lassúak voltak:D) és figyeltem a szembejövő emberek fejét amikor észrevették őket, priceless.
Csíra távozása és Broki nem kis szerkesztői segítséggel történő maradása után vagyunk, különösebb tragédia azért nem történt, már ha azt nem annak vesszük, hogy Naiva most HülyeRolit fogja tömni a lelki bajaival. Pinokkina haját éjjel kivasalták, ki tudja milyen…..
Sziporka 2012.05.08 09:49:15
hogyvolt Éden hotel - 2x36 2012.05.04 06:40:00
Nahátakkor. Ha hinni lehet a promónak, akkor ma Broki szarban lesz, mer' HülyeRoli beáll Naiva mögé, és mivel védett, így coki van ezerrel, de mikor mondta el a teljes igazságot a Viasat3 ajánlója, nem? Aszongya a klasszikus szappanopera-főhősnőnek megcsinált Pinokkina, hogy ma oszt…..
Sziporka 2012.05.04 16:44:30
@Átvitel honvéd: Pedig ezt én láttam!! Fura mindenesetre..
Sziporka 2012.05.04 16:46:48
@Banyus83: Nekem egy 100%-ban ember- és életellenes munkahelyem van. Remélhetőleg nem sokáig már.
Zsani A 30. napon tartok a programban. Mit is mondhatnék? Nagyon jól érzem magam, ma reggel 55,5 kg-t mutatott a mérleg. Az már mindennek a csimborasszója, hogy pont 5 éve jöttünk össze a leendő férjemmel (hú de furcsa ezt így leírni J), és utoljára akkoriban nyomtam ennyit. Ha…..
Sziporka 2012.05.04 10:47:49
hogyvolt Éden hotel - 2x35 2012.05.03 05:00:00
A tegnapi nap nem volt egy nagy vasziszdasz, Broki vallott, majd majdnem kúrt, de Naiva még időben lerúgta magáról, Hiper egyre szorosabbra húzza Papucs pórázát, de az csak virgonckodik benne, Csírát meg nejlonba tekerte a lelkes Féliker, de legalább nem feketébe. T69.2 kikericssárga…..
Sziporka 2012.05.03 20:27:27
@Mrs. Jackman: Szerintem ez nem adottság, hanem kicsit aránytalanná edzette magát..ezek a felsőtestre kondizós pasik szerintem nagyon akarnak tetszeni a nőknek, de benézték.
Sziporka 2012.05.03 20:40:53
@LoveMy: háát,kell edzeni altestre is..
hogyvolt Éden hotel - 2x34 2012.05.02 04:00:00
Tegnap a Brokit és Hipert istenítők is kaptak egy adagot kedvenceik igazi énjéből, az egyik a csaján vezeti le a lelkiismeret-furdalás miatt érzett frusztrációját, a másik meg a papuccsá taposott lakótársba rugdosott bele lelkesen, sokszor, miközben úgy rázta be a picsáját…..
hogyvolt Éden hotel - 2x33 2012.05.01 06:00:00
Elszámoltuk a múltkor, a mostanival együtt még 4(? fasz se tudja már) hét van a kalandból, kitartás. Múlt héten lelépett Petra meg Reni, mindkettő azért, mert bízott ÚjPéterben, ami ebben a játékban nem egy főnyeremény. Broki megrogyott, mert a nője meglátogatta, Hiper pedig a…..
hogyvolt Éden hotel - 2x32 2012.04.27 05:20:00
Ezt a mai posztot Syca nevű olvasónknak ajánljuk, drukkolunk! Tegnap volt Broki különbejáratú pokoljárása az otthon hagyott és meglepően izé, érett nőnek tűnő csajával, ennek ma akár még folytatása is lehet, de a Csíra elleni puccskisérletnek kurvaisten, hogy lesz is, mert ő…..
Sziporka 2012.04.29 12:00:18
@AdnamA: Mit írnak a papírra az elején? :o
Sziporka 2012.04.29 12:09:17
@kerdesek05: a cikk szerint ez egy olyan műalkotás, aminek egyrészt célja az is, hogy kilátó legyen meg kulturális tér, és közben modern művészeti alkotás (van ilyen hogy land art, most hallottam róla először, ahol a különleges tájakat összevonják valami modern művészeti alkotással).

És akkor ez különleges mert ott van egy modern cucc a vad természetben ami egyfajta ellentét, meg lehet használni arra,amire akarják (felmásszanak rá,szervezzenek valamit a közepébe stb).

sokat szóismétlek,fáradt vagyok bocsi:)

hétfő-kedden lesz Hoteléden?:)
Sziporka 2012.04.29 17:16:18
@ő-szinte: hú jó páros lenne, de vajon melyik dobná el előbb?:D
Baromi egyszerű dolog ez a kalóriamínuszos fogyás, és ami a legjobb, hogy ellenőrizhető. Sima matek az egész. Alapanyagcseréd alá mész figyelve a fehérje, szénhidrát, zsír, arányokra fogyni fogsz, ha fölé mész hízol. Fruzsi alapanyagcseréje 2158 kcal, amihez a diétája…..
Sziporka 2012.04.27 23:22:00
@alheira: Dettó, gyűlöltem...március elején kezdtem el kampányszerűen futni... 3 km felénél meghaltam... szenvedtem...minden bajom volt.. kb 3-4 alkalom alatt eljutottam oda, hogy 5,5 az alap, megállás nélkül, és gyakran még érzem magamban az erőt,és élvezem, és nem akarom abbahagyni, szóval ráhúzok 1-1,5km-t...

pedig nekem mindig volt kifogásom,hogy "én sportolok bármit, de a futást soha" - és tessék.
                        A 190000 lakosú Groningenben közlekednek a világon (arányaiban) a legtöbben biciklivel: a megtett utak 57%-a történik kerékpáron. Amszterdam után átmentünk a szintén holland Groningenbe, hogy megnézzük…..
Sziporka 2012.04.27 20:45:00