Regisztráció Blogot indítok
Adatok
kötözködő

0 bejegyzést írt és 241 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Szelényi Zsuzsa politikai pályafutását Fideszesként kezdte, ahonnan az 1994–es konzervatív fordulat után lépett ki. Két évtizedes nemzetközi munka után tért vissza a magyar politikai életbe, Bajnai Gordon munkatársaként, az Együtt-PM–ben. Ismerjenek meg egy evangélikus, nagycsaládos, liberális…..
kötözködő 2015.12.03 09:52:27
@BéLóg: "KÖTELEZŐ a szülőpáros férfitagjának igénybe venni az ottani "GYES" egy részét" - nagyon helyes. Vegye ki az apa a részét a csecsemőgondozásból (egyébként egy normális, értelmes férfi ezt önként is megtenné), és szembesüljön azzal, hogy a gyes nem csak annyit jelent egy anyának, hogy az egész nap otthon lógatja a lábát.

"Norvégiában LESZEDI (mondom LESZEDIK) a kereszteket" - nem szedik le. Az interneten keringő képeken egy kínai templom látható, hatalmas kínai írásjelekkel a homlokzatán.
Tisztán emlékszem arra a napra, amikor eldöntöttem, hogy a testépítés lesz az új hobbim és elkezdtem nézelődni a neten, hogy miket kell vásárolnom ahhoz, hogy "igazi" testépítő legyek. Ahogy egyre jobban mélyre ástam magam a témában rájöttem, hogy táplálékkiegészítők…..
Kósa Lajos a Blikknek nyilatkozott az RTL Klubnak adott nyilatkozatával kapcsolatban. Azt mondja, hogy egyáltalán nem számított rá, hogy az RTL le fogja adni ahogy kilép a képből. Azért állt ki a kamera látóteréből, hogy jelezzen az újságírónak, inkább beszéljenek…..
Egy ember teljes testét elborították a lángok a cottbusi börtön udvarán. „Anya, végre szabad akarok lenni”- suttogta utolsó erejével. Néhány nap múlva a 28 éves Werner Greifendorf belehalt égési sebeibe, és haláláról – bár a Stasi megpróbálta eltitkolni azt – egész Németország…..
Legkedvesebb internetes közlekedési portálom az iho.hu, az Indóház webes változata VO: Nincs új a nap alatt címmel cikket közölt nemrégiben, amelyben egy szakmai berkekben jól ismert közlekedési szakember, Arató Balázs fanyalgó véleményét osztja meg az olvasókkal a kormány…..
Ha a közéletet figyelő ember a sok gond közepette egy kis nevetésre vágyik, bátran ajánlom számára a Barikád magazin olvasgatását, mely tulajdonképpen egyenértékű egy másik univerzumba tett kirándulással: a kultúrjobbikosokat általában ugyanis egészen másféle problémák…..
Bayer Zsolt Mikulás napi ajándéka ez a Véletlenül megint - című vezércikk, amelyik azt a végkövetkeztetést engedi sejtetni az olvasóval, hogy Gyöngyösi Márton lényegében baloldali provokátor. Bayer azzal a meghökkentő állítással indít, miszerint: „Magyarországon…..
kötözködő 2012.12.07 09:40:28
@csavari: "a zsidók semmilyen közhatalmi funkciót nem tölthetnek be! A kérdés nem csak nálunk hanem az egész földön folyamatosan jelentkezett"

Tudnál kínai példát mondani? Inkát, maját?
A közhatalomról meg annyit, hogy a középkori Európa keresztény országaiban más vallású személyek (akik jelen esetben a zsidók, és amiről ilyenkor sokan hajlamosak megfeledkezni, a muzulmánok - krisnások ugyanis nem nagyon jártak errefelé akkoriban) nem tölthettek be hivatalt.
A közös valuta ellenes retorikát folytató politikai erőket Európában illik szélsőségesnek bélyegezni, és tagadhatatlan, hogy a legtöbb esetben a politikai spektrum jobb, illetve bal széléről érkeznek az euró ellenes bekiabálások. Az eurószkeptikus politikai mozgalmak elsősorban…..
kötözködő 2012.08.16 13:26:44
@kennyking: Az unió meg a euro is reális álomkép, és csak ennek van jövője. A magyar kormánynak a Kína, USA és Oroszország elleni védekezésre kell felkészülnie. Az lesz a nyerő, aki nem önálló, egymással acsarkodó és így felszalámizható európai országokról álmodik.
Ezt a kínzó kérdést tette fel naiv ügyfél a Tescónak, ahonnak természetesen érdemi választ nem kapott. A kérdés apropóját az adta, hogy naiv ügyfél kiderítette, hogy például a Vitamill pont ugyanannyiért adja mindkettőt nagykerben. Természetesen nem csak a Tescóban, hanem…..
Fotó (és még több kép): Late Modern Volt egy remek épület a Kútvölgyi úton. Egy amolyan modern a 70-es évekből. A modern dolgokat nem szoktuk szeretni, de egy-egy eredeti alkotás azért valahogy belopja magát a környéken élők szívébe. A Körszállót például mindenki szereti…..
kötözködő 2012.07.11 14:31:58
@Adelaida: @SvenH.: az épület magántulajdonban volt, így sem államilag eladni, sem önkormányzatilag közösségi teret belehelyezni nem lehet. Tessék olvasni, mielőtt írtok.
Tényleg, játszóteret még senki nem akart a helyére a kommentelők közül. :-)
Az Új Színház zajos sikere után a Főváros felmentette Gerendai Károlyt a Sziget szervezésének felelőssége alól, helyére a népszerű igazgató jöhetett volna. Itt a lehetséges program. "Vissza kell adnunk azt a bázist, azt a szigetet a nihilben, amit elvettek tőlünk a…..
kötözködő 2012.07.10 14:43:18
@Farkass Bertalan: Igazad van, kínaiak, indiaiak, afrikaiak milliói várják, hogy életük legnagyobb problémája megoldódjon, és szegény magyarokat végre ne gyűlölje senki.
sorok között Akasztásra várva 2012.06.27 15:48:00
Miután a brit Legfelsőbb Bíróság elutasította Julian Assange kiadatási ügyének újratárgyalását, a Wikileaks alapítója az ecuadori nagykövetségen kért politikai menedékjogot. Ahogy korábban is írtam, Assange nem a meglehetősen gyenge lábakon álló svédországi vádak miatt…..
kötözködő 2012.06.28 08:27:54
@komplikato: A svédek pont nem NATO-tagok.
Az EMPAMO rendszeres időközönként előáll valamilyen nagyszabású javaslatcsomaggal, hogy az utcákon megvédje a különféle közlekedő csoportok okozta fenyegető veszélytől az autósokat. A szervezet megint akcióba lépett, és az Autósok Szövetségével javaslatokat adott be a…..
kötözködő 2012.06.20 13:35:09
Remek ötletek, de korábban kellene elkezdeni a gyalogosok nevelését. Ha valaki megszületik, addig ne jöhessen ki a kórházból, amíg nem tesz kresz-vizsgát!

@Nancsi: Gratulálok, hogy a vidéki Magyarország azon részét, akik biciklivel járnak iskolába, dolgozni, bolta, sikerült leállatoznod. Biztos ők tehetnek róla, hogy ahol se bicikliút, se járda sincs, kénytelenek az úton közlekedni, és időnként elütnek közülük egyet-egyet.
Zajlik a Kossuth tér átalakítása, olvashatjuk a cikkben, nézegethetjük a galériát, és bár persze 1944-ben nem így nézett ki a tér, a különbségek éppenséggel jó kezdeményezéseknek tűnnek (füvesített villamospálya, elzárás a forgalom elől). Nem tekinthetünk el azonban a…..
HamPLÓ Viszlát, Ferihegy 1! 2012.05.29 17:00:00
Figyelem: ez a blogbejegyzés nem a Malév csődjéről, illetve az azt követő változásokról szól, és nem is arról, hogy ki mit csináljon a micsodájával, ha nem azt gondolja a témáról, amit ő! Ez egy személyes jellegű blogbejegyzés gyerekkori élmények színhelyéről, semmi…..
kötözködő 2012.05.30 10:00:15
@Jofiu: A busz speciel az épület előtt állt meg. Aki meg nem bír 200 métert húzni egy bőröndöt (vagy akár kézben vinni), annak az egészségi állapota nem engedné meg, hogy repülőre üljön.

@Max val Birca: 1939-es tervek alapján 1942-ben kezdték építeni. Ránézésre is a két világháború közti stílus ismerhető fel rajta. Sajnálom, ha neked a Kádár-korszakban rossz emlékek kötődtek hozzá.
kötözködő 2012.05.30 10:03:15
@bvb09: Nekem teljesen érthető volt, de fentebb meg is lett magyarázva, hogy aki repülőt látott (nem fent, mákszemnyi méretben, hanem életnagyságban), az itt látta. Én is, pedig nem vagyok pesti. Vagy nektek a kert alatt landoltak a gépek?
Mától - elvileg - 5 évre Áder János az ország köztársasági elnöke. Ennek kapcsán megvizsgáltuk az erősségeit, a gyengeségeit, a benne rejlő lehetőségeket, és a megválasztásával járó veszélyeket.  ErősségekA pártok, így a Fidesz-KDNP 2/3-os többsége teljes…..
kötözködő 2012.05.02 13:24:16
A nyelvtudás - függetlenül az aktuális személytől - pont nem szükséges a poszt betöltéséhez. Egy KE magyarul beszél, ha hivatalosan felszólal külföldön, és tolmács fordítja. Pont ezért nem volt érdem Palibá esetében, hogy hány nyelvet is beszélt.

@Lencsés István: ha csak hazugságokat találnak ki, abba nem fog belebukni. Ha valóban találnak valami bibit, akkor meg nem hazug a blogger, a bűncselekmény bejelentése ugyanis állampolgári kötelesség. :-)
fordítógép Bagoly mondja... 2012.04.18 10:25:19
A mai gyöngyszemre sem kellett sokat várni.Semjén Zsolt úr azt bírta nyilatkozni, hogy Göncz Árpád pártkatona volt.Ezt nyugodt szívvel tehette, mert tény, hogy Árpi bácsi szdsz-es kötődésű volt, de ezzel emlékezetem szerint nagyjából ki is merült párthovatartozásának…..
Sokszor leírtuk már ezen a blogon, az érdemtelen és felelőtlen nácizás nem használ senkinek. Viszont azt is hozzátettük, van amikor ki kell mondanunk, hogy náci! Baráth Zsolt a Jobbik képviselője például egy náci! Egy olyan ember akinek semmi keresnivalója a magyar…..
Budapest legszebb tere volt a 40 évet élt Döbrentei. Díszes bérpalotáit urbanisztikai fejlesztések miatt lebontották, ám helyükön nem egy modern fürdőváros, hanem az Erzsébet híd vasbeton felüljárói kacskaringóznak. A japánkerttel díszített Döbrentei tér nyugati oldala 1915-ben. (Fotó: Profila.hu)..
kötözködő 2012.03.26 13:46:01
@nyelv-ész: Az Arzén bizony létező magyar keresztnév:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Arzén_(keresztnév)
Vitatkozni max. azon érdemes, hogy az illető magyar vagy szerb nevét használjuk-e.
A magyar sztárzenész és pop-ikon Ákos zenei Nobel-díjat vehet át az év végén. „Nagyon örültem, amikor az ABBA menedzsere felhívott és közölte, hogy the winner takes it all. Boldogan nevettünk, majd mondtam neki, hogy mani mani mani, mert a Kossuth-díj 13 milliója mellé…..
kötözködő 2012.03.24 09:02:44
@wagem: "Nem vagyok Ákos fun"
De, pont az a baj, hogy "Ákos fun" vagy, ahelyett, hogy Ákos fan lennél...
A hoffmanni alaptanterv alapvetően tér el az irányadó nemzetközi példáktól. Külföldön a lényeg az, hogy bár ami benne szerepel, az kötelező, de a kialakított keretek között az iskolák döntik el, mit és hogyan tanítanak. A hoffmanni koncepció ezzel szemben bevallottan egy, az…..
(Javított kiadás)Ez a kérdés a tétje László Dániel most záruló kiállításának. A festő arra kérdez rá, hogyan lehet korszerűen megjeleníteni a közép-európai zarándokok hitélményét. Távolról mintha fényképek lennének. Túlszínezett, hagyományos beállítású,…..
kötözködő 2012.03.22 09:03:11
@windex: Azt kifogásolja a szerző, hogy miért mered letegezni. Nem hajlandó tudomásul venni, hogy a blogszférában tegeződnek az emberek, ő inkább erőlteti ezt a (jelen körülmények között kicsit modoros) magázódást.
Idén is március 15-én rendezik az utcai politika országos kupa-döntőjét, amelyen ezúttal soha nem látott rangadó várható. Ugyanabban az időpontban, egymástól mindössze egy kilométerre lép fel az újra formába lendült Real és a tavalyi szezont fölényes megnyerő Milla. A…..
kötözködő 2012.03.14 15:59:26
@Trompf: Mert úgysem hinnék el neki (és fordítva sem).