Regisztráció Blogot indítok
Adatok
mrcxqj

1 bejegyzést írt és 53 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2008.10.01. óta tag.
Admin Szerkesztő Tag Vendég
Jezsuita bloggerek Az aszketika és a misztika különbsége – avagy gondolatok az imaélet fontosságáról 2022.11.15 11:09:00
Időnként aggodalom ébred bennem az egyház spirituális állapota miatt. Ez persze így fellengzősen hangzik, mégis ez a helyzet. Aggódom, és szomorú vagyok. Hogy mi miatt? Egy időben gyakran megkérdeztem pap és szerzetes ismerőseimtől, hogyan imádkoznak. Egyszerűen érdekelt. Már csak „szakmai…..
mrcxqj 2022.12.16 23:33:19
Átmozgatóan szép utazás és elmerülés volt ezt a bejegyzést végigolvasni. Ki is emelnék egy bekezdést, amely különösen betalált (persze több volt, most mégis ezt emelném ki). "Aki imádkozik, odafigyel a másik emberre, tisztelettel van iránta. Képes őt meghallgatni. Nem akarmilyen meghallgatásról van szó: az ima embere empatikus és tartózkodik az ítéletektől. Derű és életöröm járja át. Aki imádkozik, képes hitet, reményt és szeretetet sugározni maga körül. Röviden: az ima a bibliai értelemben vett agapé (a feltétel nélküli isten- és emberszeretet) gyümölcsét termi. A kontemplatív ember szavak nélkül is Istent közvetíti. Aki pedig felhagyott az imával – legyen akár klerikus is –, a szavai előbb-utóbb kiüresednek." Ezen a bekezdésen órákat el tudnék pihenni, hagyva hogy a szavai átjárják minden egyes sejtemet. Ad valami végtelen egyszerű, letisztult nyugalmat és bizonyosságot, amely kiemel a hétköznapi életben való működéshez olykor kétségtelenül fontos aggódásások és izgalmek rezgéséből és egyszerűen biztonságot ad. A legintenzívebb imaélményeimet hozta közel ez a néhány mondat és mintha a szöveg további, olykor intellektuálisabb útkereséséhez is megadná a hermeneutikai kulcsot. Még arra is vágyat ébresztett bennem, hogy az ima ismét rendszerezett módon legyen jelen az életemben. Azt nem állítom, hogy teljesen kiveszett volna az életemből, de kispapként egyszerűbb volt, mint ma család és munka mellett :) Viszont most egyértelműen azt érzem és gondolom, hogy a dedikált imaidőt érdemes beépíteni a mozgalmas hétköznapokba, amelyek így talán tényleg tudatosabban szentelődhetnek meg, válhatnak valódi szemlélődéssé. Abban pedig egészen bizonyos vagyok, hogy az Egyház élete és jövője valóban itt dől el és a teológiai gondolkodás modern (posztmodern) kihívásaihoz is ez ad útmutatást. Vagyis, amíg akár csak egy igaz ember is marad a "fedélzeten" , van remény. És itt az igaz ember alatt nem a bűnmentes embert értem, hanem azt, aki az élet minden kihívásával együtt is hagyja, hogy Isten (olykor olykor) elragadja őt, aki hagyja, hogy a Szent/a kegyelem formálja életét. És ha a misztika ezt jelenti, Rahnerrel csak egyetérteni tudok: az Egyház vagy misztikus lesz, vagy nem lesz. Ezért hiszem, hogy az imában, és ezen keresztül az Istenben elmerült "gondolkodók" lesznek képesek arra, hogy "megszüljék" (ha már a szülés és vajúdás is szóba került) a mai világ számára is értelmezhető teológiai nyelvezetet. Rendkívül megragadott még, hogy a misztika megvilágítására az evangéliumokból Jézus életének olyan mozzanatai és példázatai kerültek elő, amelyek a "más féle" emberekkel való kapcsolatát helyezi az előtérbe és nem mondjuk a színeváltozását, pedig a kettő nyilván kölcsönösen feltételezi egymást. Magamon is észlelem, hogy az Istenkapcsolatom dinamikájának legerősebb indikátorai a körülöttem lévő emberekkel való kapcsolataim minősége és jellemzői. Évek óta dolgozom a diplomácia világában, ami a szívem csücske, nagyon szeretem, de azért nem véletlen, hogy számos helyen a "diplomatikus" jelzőnek negatív fennhangja is van: se ilyen, se olyan (amolyan cseppfolyós :), és hát biztos nem alaptalan, mint ahogy az sem, hogy ebben a közegben könnyű megragadni a felületes (olykor fals) kapcsolatok szintjén. Ezekre a csúszópontokra mindig tudatosan próbálok figyelni. Tudjátok mely volt az a pont, amikor éreztem, hogy az imaéletemet érdemes újrahangolni? Amikor sok - általam egyébként szakmailag nagyrabecsült - kollégámhoz hasonlóan másokról elkezdtem a hátamögött rosszat mondani, vagy az elégedetlenségemet kifejezni, anélkül, hogy ezt szemtől szembe felvállaltam volna. (Ez egyébként igazi méreg tud lenni minden közösségben, főleg egy külképviseleten.) Na, ezt egy igazi tükörnek éreztem, amely jelezte, hogy az Istenkapcsolatom kissé elhanyagoltatott. (folyt köv)
mrcxqj 2022.12.16 23:35:33
(folyt. köv) És végezetül, ami még nagyon közel állt hozzám ebben a cikkben, az a (látszólagos) ellentmondások együttállása, amely végigkíséri: aszketika és misztika, pluralitás és egyetemesség (az igazság egyetemessége és parcialitása), intézmény és karizma, természet és természetfeletti, profán és szent. Azt éreztem, hogy ezek nem csak a szövegben, de mindannyiunk, az én személyes életemben is valódi ellentétek együttállása, amelyeknek az együtttes megléte egyrészt tényleges paradoxonokká válnak, másrészt az általuk generált feszültségből keletkezik az a mozgási energia, amely előre viszi az életünket, az Egyház, de talán az egész emberiség életét.
Nem is olyan régen Ferenc pápa szeminaristákkal találkozott és kérdésekre válaszolt (igen, ez volt az a bizonyos alkalom, amely bejárta a világsajtót, miután Ferenc pápa kimondta, hogy olykor klerikusok, szerzetesek is néznek pornót), engem azonban egy másik mozzanat ragadt meg: egy szeminarista azt kérdezte Ferenc pápától, hogyan lehet az életünkben (nyilván itt a első sorban a papi életre vonatkozott a kérdés) a kellő egyensúlyt fenntartani, pasztorális munka, imaélet, személyeskapcsolatok, liturgiák, temetések... stb között. Ferenc pápa, számomra meglepő módon, az "egyensúly" szón időzőtt el, mégpedig kifejtve, hogy mennyire nem kedveli ezt a szót. Lelkes diplomataként kicsit meg is rökönyödtem. Egész egyszerűen - fejtette ki a pápa - azért nem kedveli az "egyensúly" kifejezést, mert számára az valami statikusságra való törekvést sejttet. És ha belegondolunk, valóban, amikor például az inga beáll az egyensúlyi pontra, az azt jelenti, hogy nem mozog tovább. Az élet viszont folyamatos mozgás, amely egyben lendületet és ennyiben az egyensúlyvesztés és az egyensúly folyamatos váltakozását is jelenti. Egy művészettörténész ismerősöm fejtegette egyszer, hogy mennyire nehéz a mozgást jól ábrázolni, hiszen az egy konstans egyensúlyvesztés. A legegyszerűbb emberi mozgás is, a járás, nem áll másból, minthogy minden lépéssel esésnek indulnk, majd egyensúlyba hozzuk magunkat. Hát egy újabb paradoxon.
Keresztes Szent János misztikája mögött ott húzódik a lélek sötét éjszakája. Kevesen tudják, hogy Teréz anya mosolya és derűje mögött évek lelki sivatgja és Isten megtapasztalásának hiánya húzódik. Biztos vagyok benne, hogy a cikk végén szereplő apáca imádságból fakadó meleg derűje is több próbás, tűzben tisztult nemesfém szilárdságával ragyogott.
Hálával konstatálom, hogy mennyire messze járok még az igaz szemlélődők útjától. És itt a hála nem a távolságból fekad, hanem abból a reményből, hogy újra és újra beengedhetem az életembe Őt, aki képes a nagyok nyomdokaiba repíteni.
Jezsuita bloggerek Spirituális hit és intézményes vallás: éltető feszültség a keresztény hagyományban 2020.03.31 09:55:16
A spirituális és a vallásos közti megkülönböztetés valójában az ősidőktől fogva része a zsidó-keresztény vallástörténelemnek. Az alábbiakban – a teljesség legcsekélyebb igénye nélkül – áttekintjük ezt a hagyományt, annak igazolására, hogy a két ellentétesnek látszó mozzanat (spiritualitás és…..
mrcxqj 2020.04.03 22:52:08
Köszönet ezért az összegző áttekintésért. Tomaš Halík idézett műve iránt óhatatlanul felkeltette az érdeklődésemet. Katolikusként egészen izgalmas témának tartom az "intézmény és karizma" kérdéskörét különösen a két fogalom dinamikus, olykor feszült, néha pedig egészen kibékíthetetlennek tűnő relációja folytán (Magyarországon emblematikus, bár a megjelenése óta bizonyosan update-re szoruló értekezés a témában Tomka Ferenc Intézmény és karizma az egyházban című írása). Avery Dulles, jezsuita bíboros, az egyháztannal kiemelten is foglalkozó teológusként az egyik művében az egyház különböző aspektusait/profiljait/modelljeit hasonlítja össze (The Modells of the Church). Az apostolok újszövetségi szövegek nyomán kirajzolódó profiljaiból vezeti le az Egyház különböző arculatait (péteri egyház, jánosi egyház, jakabi egyház...) Az éppen tegnap 15 éve elhunyt, és azóta a szentek sorába emelt II. János Pál pápa, továbbvíve ezt a gondolatot beszélt az egyház Máriás arculatáról is. Több megnyilatkozásában állította egymás mellé az egyház "péteri" és "máriás" arculatát, amelyben az előbbi az egyház "intézményes" míg ez utóbbi az egyház "karizmatikus" arculatát, kifejeződését volt hivatott jelölni. A két arculat kapcsolatára pedig egy nagyon érdekes kifejezést használt: azt mondta, hogy az egyház ezen két dimenziója egymással "ko-eszenciális" relációban van. Én ezt úgy értelmeztem akkoriban (azóta sem tudom, hogy helyesen-e), hogy ez a két dimenzió nem csupán külön-külön alkotja az egyház létének/életének/fejlődésének lényegi alapját, hanem kettő szoros relációja is része ennek a lényegi alapnak. Katolikusként mély hittel és meggyőződéssel vallom, hogy a Szentháromságos Egy Istennel való találkozást legteljesebben és legélőbb módon Jézus Krisztuson keresztül a Katolikus Egyházban élhetem meg, és pont emiatt válik számomra egészen izgalmas kérdéssé ennek a két dimenziónak, az egyház "intézményes" és "karizmatikus" arculatának a kapcsolata. Megszólítva érzem magam ebben a témában :) Személyiségemből fakadóan talán közelebb érzem magam a prófétákhoz, vagyis a karizmatikus féltekéhez, ami nekem valahogy mindig az egyház élettel telített, húsvér kifejeződését hozta közel, míg az intézményes arculat mintha a gigantikus katolikus egyházi közösség(em) szövevényes, olykor merevnek tűnő szabályrendszerének lenne a szinonimája, ami riasztó és idegen is tud lenni. Jó jó, tudom eléggé egyszerűsítek... de talán értitek a problémámat. Csak egy egyszerű példát had mondjak: a napokban a koronavírus helyzet kapcsán jött a hír, hogy Erdő Péter bíboros úr az egyházmegyéjében mindenkinek felmentést ad a vasárnapi misén való részvétel alól. Az első reakcióm kb. az volt: Kit érdekel?! (bocs, ha valakit megbotránkoztatok, de tényleg ez volt...) a második reakcióm finomodott: Van bárki is, aki azért jár szentmisére mert "kötelező"? A harmadik reakcióm kicsit tovább enyhült: miért ne lehetne bárkinek ez egy valódi "morális" kérdés, ráadásul a főpásztortól, különösen, ha egyházjogász, ez egy figyelmesség is lehet a hívők irányába. És talán pont nekem kell még növekednem/érnem, amiért a legcsekélyebb módon sem merült fel bennem morális problémaként, hogy pandémia idején nem megyek szentmisére (függetlenül a főpásztori engedélytől), hogy ne veszélyeztessek másokat.
Szóval nagyon izgalmas kérdés... hiszem, hogy az Egyház történelmét meghatározóan a szentek, az igaz emberek írják. Jobban mondva azok, akik hagyják, hogy a Szent megnyilvánuljon/működjön az életükben. Vagy talán még megengedőbb úgy fogalmazni, hogy az Egyház történelmét maga a Szent, vagyis Isten írja különböző mértékben megnyilvánulva az őbenne hívő törékeny, bűnös embereken keresztül?
Viszont nagyon érdekes kérdés az is, hogy ez a kérdéskör (intézmény vs. karizma) csak a katolikus egyházon belül él? Hiszen akár a kereszténység sokszínű egyházi és felekezeti kifejeződésére tekintünk, akár a vallások és spirituális áramlatok diverzifikált világát szemléljük, azt látjuk, hogy egyetlen egyház/felekezet/ vallási meggyőződés vagy hitrendszer sem tudhat magáénak egy ilyen szinten intézményesedett (központi tanítóhivatallal bíró, kiterjedt szabályrendszerrel [kánonjogi struktúrával], masszív dogmatörténettel rendelkező) közösségi struktúrát, mint a katolikusok. (Vallás- vagy egyháztörténészek javítsatok ki, ha tévedek.) Az ortodoxoknál autokefál egyházak lévén nincs ennyire központosított tanító és szabályozó hivatal, a protestánsoknál szintúgy, a zsidóságnál is nagyon érdekes megfigyelni (hisz a próféták vs. rideg szabályrendszer pont a zsidó hagyományból ered), mégis végül a zsidóság sem egy központosított tanítás köré szerveződött közösségként fejlődött, hanem már a poszt-biblikus mértékadó szövegeik is a tóra rabbik, tanítók általi sokféle (olykor ellentétes) magyarázataiból épül fel (mishna, talmud...) és a mai napig karizmatikus tanítók, rabbik segítik a zsidókat a törvények helyes megtartásában. Tudtommal az Iszlámban sincs ennyire központi tanító tekintéllyel bíró rendszer.[folyt]
mrcxqj 2020.04.04 00:37:39
[folyt] ... ugyanakkor az Iszlámban is, talán pont a szufizmus kialakulása körül megjelentek hasonló vérre menő ellentétek a karizmatikus tanítók és az iszlám előírásainak "őrei" között.
Tehát az intézmény és karizma/spiritualitás nem véletlenül rezonál ennyire sajátosan nem is csupán a kereszténységben, hanem még specifikusabban a katolikus környezetben.
Érdekes, hogy a szentek sorába is azokat emelte az Egyházzá fejlődő közösség, akik koherensek maradtak az egyre központosodó tanítói és szabályozó rendszerrel, amely a nyugati egyházban szép lassan a pápa személyében egységesült.
Számomra mindig egy elgondolkodtató példa Assisi Szent Ferenc élete. Szent Ferenc egy olyan időben élt, amikor az egyház inkább lehetett zengő érc és pengő cimbalom... és ebbe a spirituálisan elsekélyesedett egyházba lobbantott tüzet, amelynek megtisztító és megújító hatása meghatározó volt. Mindez abból fakadhatott, hogy Ferenc meg tudott maradni egységben azzal a struktúrával, tanítói hivatallal, esetleg sok területen romlott (vagy csak hiteltelen) hierarchiával, amelyet a pápa egységesített. Ez számos szentről elmondható... De volt, akinek nem sikerült (Luther?) pedig a megújítás, vagy spirituális megújulás vágya talán nem volt kevésbé a Lélektől vezérelt, mint azon szenteknél, akiknek ez sikerült.
Valószínű, hogy Luther vagy bárki, aki ezzel a nagyon nehézkes "intézményi" struktúrával szakítva kereste a megújulás útjait, az első megkönnyebbülés után hamar szembesülhetett azzal a ténnyel, hogy az "intézményesülés" bizony nem megkerülhető. Ahol emberek együtt és közösen szeretnének egy irányba menni, ott - bármily erősen is lobogjon a Lélek és a mindent átjáró szeretet lángja - elkerülhetetlenül megjelenik a normatív iránymutatás --> szabályrendszer igénye. Ijesztővé akkor válik talán, amikor a lobogás alább hagy (netán kialszik), a kiüresedett szabályrendszer pedig csontvázként marad élő vérkeringéssel átjárt test nélkül.
Nem véletlen talán, hogy a legnagyobb szentek pont a legsivárosabb időszakokban tudtak életet lobbantani sokszor nem kevés szenvedést is vállalva, hogy megőrizzék az egységet az őket megkérdőjelező intézménnyel/hierarchiával...
Mégis van egy olyan meggyőződésem, hogy a Szentlélek nagymértékben működött és működik/működhet a katolikus egyház intézményes keretein kívül is. Ez nem csak egy intellektuális meggyőződésem (mondjuk mert a II. Vatikáni Zsinat szövegei is ezt sugallják, vagy mert az első századokban Justinus az "Ige magvai" fogalmával ezt sejttette), hanem amolyan belső meggyőződésként él bennem. Azt valamiért nem gondolom, hogy ugyanolyan teljességgel működik a Lélek a katolikus egyház intézményes keretein kívül, mint azon belül, de hogy működik, arról van egy belső bizonyosságom. Nem ezért tudott a profán szellemtörténet, vagy az egyháztól/vallástól elszakadt eszme- és tudománytörténet hatni az egyház spirituális fejlődésére minden korban? Hisz a kezdetektől formálták az egyházi közösség fejlődését, tanítását a kinyilatkoztatott "igazság" kifejezésének formáit külső kultúrák. Még ha a zsidó kultúrát nem is tekintjük - az organikus fejlődés szempontjából - a kereszténységen kívülálló kultúrának, a római, görög kultúrát már annak tekinthetjük azok kívülről ható kultikus és filozófiai rendszereivel. A modern "külső" filozófiai és eszmerendszerek talán annyiban különböznek az előbb felsoroltaktól, hogy míg a görög filozófia (platonizmus, arisztotelész hatása) kívülről kerültek "be" az intézményesülő egyház kifejezésrendszerébe, ez utóbbi modern filozófiai irányok pont az egyházi közegből fokozatosan "ki"váló - szekularizációs - folyamatnak voltak az eredményei. Mégis ezek, a nihilizmusba, ateizmusba, agnoszticizmusba, majd az egzisztencialista és posztmodern irányzatokba vagy csak saját utat járó tudományfejlődésbe érkező szellemi áramlatok is -ha nem is explicit módon de - kölcsönhatásban maradtak az egyházi közösség lelki és szellemi fejlődésével. Én szeretem azt gondolni, hogy ezekben folyamatokban is tetten érhető olykor a Lélek működése, nem negligálva azokat a fájdalmakat, sebeket, olykor tragédiákat, amelyek ezen a folyamatok nyomán keletkeztek - és amikor a Lélek működése a legcsekélyebb módon sem érhető tetten csupán annak abszolút hiánya.
Marad tehát a kérdés, miért dönt mai fejjel valaki, aki a Katolikus Egyházon belül megtapasztalta az élő Isten jelenlétét, valaki aki találkozott Jézus Krisztus megváltó erejével, Isten mindebben megnyilvánuló és mindent átjáró szeretetével... hogy megmarad ennek a közösségnek egy nagyon szövevényes, sokszor nehezen érthető "szabályrendszerének" keretei között. Hisz nem elég csak követni a Lelket? a belső hangot?
A választ magam sem tudom. Azt tudom, hogy én itt ismertem fel, a Katolikus Egyház egyik élő közösségében azt az élő Istent, aki elementáris erővel árasztotta el és formálta, formálja a mai napig az életemet és aki Jézusban névvel is feltárta magát előttem.Egyúttal végtelen szeretete mellett a végtelen szabadság megtapasztalásához is közel vitt.
Jezsuita bloggerek Szentelés előtt 2016.04.02 18:57:53
Szentelésre készülök.Diakónus leszek. Kétezer-tizenhat. Április három. Ez egy egyszeri esemény az életben. Milyen érzés ez (testileg-lelkileg)? Nem könnyű erre válaszolni, pedig csak rá kellene tekintenem, mi van bennem most az esemény előtt. Megosztani még nehezebb. Ráadásul úgy írni erről,…..
mrcxqj 2016.04.04 16:45:32
Jezsuita bloggerek Je ne suis pas Charlie – időszerűtlen hitvallás 2015.01.10 14:07:20
Egykor egy amerikai elnök a szabadság jelszavává tette szállóigévé vált hitvallását: „Ich bin ein Berliner”. Mindenki tudta, hogy ez sem származási- vagy lakhelyet, sem illetőséget nem jelölt meg, hanem egyértelmű ideológiai álláspontot. Valójában Kennedy vallomást tett,…..
mrcxqj 2015.01.15 23:31:36
Keresztény vagyok, de ez a bejegyzés eléggé felzaklatott! Igen, felzaklatott... talán legfőképpen az empátia hiánya miatt és hogy egy ilyen eset kapcsán kezdi el a szerző fejtegetni, hogy a CH mennyire provokatív vagy sem... és ezt NEM!!! akkor tette, amikor megjelent a CH-ban, mondjuk a szentháromságot kifigurázó gruppen szex, hanem, amikor két fanatikus mészárlást rendez. Ízléstelennek tartom azokat a cikkeket, amelyek úgy kezdik megnyilatkozásukat az eset kapcsán, hogy a gyilkosság csúnya dolog, dehát azé nemkénemá provokálni...meghá maguknak keresték biza a bajt. Én csak azt tudom, hogy nem szeretnék egy olyan Európában élni, vagy bármely társadalomban a világon, ahol nincs helye az öniróniának, a szatírának, amely tükröt tart, még ha nekem nem tetsző, felzaklató módon is. Keresztény körökben szitokszóvá vált az a szabadság-eszme (vagy liberális érték), amely sok kérdésfelvetés mellett, de biztosítja azt, hogy mindenki elmondhassa, hogy mit gondol a világról, olyan formán, amilyen formán azt jónak látja. Senki nem kényszerítette senkire, hogy olvassa a CH. és aki akar az ultra-konzervatív keresztény lapokat olvasgathat, vagy kinyilváníthatja véleményét a karikatúrákkal szemben. ez a szabadság-eszme és szólásszabadság alapja.
A fenti bejegyzés szerzője azt írja, hogy a CH szerkesztői provokációjukkal tudták jól, mit tesznek és milyen veszéllyel jár. Ezzel annyit állít, hogy pusztán a fanatikus terroristáktól való félelem miatt kellett volna felhagyniuk a gúnyos rajzokkal. De hát ezzel meg pont azt az eszmét hazudtolták volna meg, amely azokat is befogadta, akik fegyvert ragadtak. A tragédia abban áll - ahogy egy barátom megfogalmazta - hogy ezek az újságírók nem Teherán, Bagdad vagy Damaszkusz utcáin firkálták falra a karikatúráikat, hanem egy párizsi szerkesztőségben. Számomra a szabadság eszménye ott kezdődik, hogy Kiss Ulrich megírhat egy ilyen, tőlem meglehetősen távol álló, engem kifejezetten felzaklató bejegyzést anélkül, hogy bárki, akit vagy akiket ez zavar lemészárolnák őt ezért.
Továbbá ezt állítja Ulrich, a cikk szerzője: "Az talán kevésbé világos, tudták-e, hogy uszításuknak ártatlan áldozatai is lesznek, toleráns emberek, akik nem gyűlölködnek másképp gondolkodók ellen, mint feltehetőleg a ma megölt bevásárlók voltak." Ulrich, azt ugye te sem gondolod, hogy normatívvá kell tenni a terroristáktól való félelmet? Az áldozatok nem az uszítás áldozatai lettek, hanem fanatizmus terrorizmus áldozatai. Akik ezt tették a karikaturistákkal, azok számára a te jezsuita léted, vagy amit keresztényként teszel, az ugyan annyira provokatív. Ja, és ugyan ez a fanatikus eszme mészárol ártatlan keresztényeket Irakban és Szíriában (ők is provokáltak?)! Tehát szerintem nyugodt lehetsz afelől, hogy amit te teszel keresztényként az jó eséllyel aligha kevésbé provokatív, mint amit a CH szerkesztői tettek, legalábbis azok számára, akik aztán fegyvert ragadtak. Csak, hogy tudd, hogy mit cselekszel (szavaiddal élve). üdv! Charlie
Könyv, egó, entrópia Agatha Christie: Tíz kicsi néger - And Then There Were None 2011.07.29 10:53:00
Valamikor tizenévesen volt egy korszakom, amikor elég sok Agatha Christie-t olvastam. Nem haladtam módszeresen, nem törekedtem teljességre, és összesen talán az írónő műveinek harmadát olvastam el, de arra emlékszem, hogy ha éppen nem volt ötletem, hogy mit olvassak, akkor szinte…..
mrcxqj 2014.08.03 15:34:28
Jezsuita bloggerek Szemlélődés: önfeladás és teljesség 2014.04.17 22:03:41
Kapcsolatban a valósággal - A keresztény lelkiség gyakorlatias. Jézus Krisztus közöttünk jártában két lábbal állt a földön, s nyomán a keresztény spiritualitás is bizonyos értelemben – ha nem is földhözragadt – legalábbis földközeli. Szeretni csak konkrétan lehet.…..
mrcxqj 2014.04.22 23:02:35
Pacsy, köszönet! "figyelmes szeretet", "áldássá válni" ... mennyire vágyom rá, hogy az életem ezen a tengelyen valósuljon meg. egy lassan érő, sok megtisztuláson át vezető életprogram...
Közel áll hozzám az a szemlélet, hogy az ima, a belső, individuális elmélyülés gyümölcsei első sorban a mások iránti figyelem és érzékenység kifinomultabbá válásáról ismerhető fel (ami nem zárja ki, a szememben legalábbis, sőt inkább feltételezi az önértékelés és az önelfogadás erősödő szintjeit)... Az ima és a másik felé forduló figyelmesség kapcsolatára egy személyes, kvázi banális élmény döbbentett rá. Assisiben voltunk egy lelkigyakorlatos kiránduláson (spiritualitástól áthatott hely, mindenkinek csak ajánlani tudom). Az egyik nap pont arra a helyre kirándultunk, ahová Szent Ferenc gyakran húzódott vissza imádkozni, a madarakkal társalogni... Ráadásul ezt a napot pont egy jezsuita barátom vezette, akihez különösen is közel áll Assisi Ferenc lelkisége (nem, nem argentin az illető :) ) A kirándulás elején arra invitált mindenkit, hogy mélyüljünk el és csendben tegyük meg a hátralévő utat (4-5 km) az első kijelölt állomásig. Ezt mindenki nagyon komolyan is vette. Két-három perc elteltével azonban eleredt az eső és mintha a Niagarát öntötték volna a nyakunkba: esett és esett végeláthatatlanul. Elő is kerültek rögtön az esernyők... igen ám, csakhogy én a szálláson hagytam az enyémet... az elején azt gondoltam, végül is nem a világ vége. aztán egyre jobban kezdtem fázni a zuhogó esőben, és figyeltem a többieket, némi irigységgel, ahogyan az esernyővel a kezükben elmélyülve haladtak/haladtunk Szent Ferenc háza felé. ( jó eséllyel egy ernyővel a kezemben én sem valószínű, hogy másképp tettem volna) Akkoriban sokkal félénkebb voltam, és nem mertem senkit megzavarni, hogy behúzódjam az esernyője alá , az azonban világosan megfogalmazódott bennem, hogy soha nem szeretnék az életem folyamán úgy elmélyülni, hogy ne vegyem észre, ha valakinek "szüksége van egy esernyőre"...

Ettől függetlenül, vagy pont ebből fakadóan, azt gondolom, hogy a csendes elvonulás, megállás, találkozás önmagammal, a mélyen lakozó Istennel, meglepően termékennyé képes tenni az életet, hogy aztán ne csak a magamban lakó Istennel de a körülöttem lévő emberek szükségeiben, fel nem fedezett értékeiben, illetve az élethelyzetekben rejtőzködő jelenlétét is felismerjem. Pont most olvastam, hogy egy másik, számomra hiteles pap, Pál Feri ezt valahogy így fogalmazta meg: "A húsvéti fény nem kívülről árad a világra, hanem az emberi szívben gyullad föl. A húsvéti fény belülről árad kifelé. Ezért lehetséges az, hogy amikor valakinek a szívében a húsvéti fény egyszer csak föllobban, akkor meglátja a szembe jövő Jézust."

Én általában az életem meghatározó pillanatához kötődő alkalmakkor vonulok el egyedül. Mint például most a napokban fogom megtenni... (33-at töltöm be, szóval drukkoljatok :) ) Áldott húsvéti napokat, és jó szemlélődést mindenkinek!
mrcxqj 2014.04.23 11:23:57
@pacsy: kösz a választ. kihangsúlyoztál valami olyasmit, amiről magam is meg vagyok győződve (még ha nem is érződi a fenti sorokból), mégpedig, hogy azok a pillanatok, amikor feltárul valami az életből, annak mélyéről és lényegéről, amikor Isten hagyja magát egy pillanatra láttatni, megérinteni: megvilágosodás, óceán-élmény... olyan pillanatok ezek, amelyek egyszerűen megtörténnek és biztosan nem azért, mert valaki kiérdemli, mert "ki lett imádkozva", mert valaki buzgón törekedett rá... egyszerűen megtörténik. talán azt sem tudjuk miért pont akkor, miért pont úgy: csak átélünk valami elmondhatatlant, körbeírhatatlant, ami onnantól kezdve egy átható és mély olvasati-kulcsot ad mindahhoz, ami az életünket (annak történéseit) jelentik. Itt talán a mi részünk (ha van egyáltalán ebben részünk) annyi lehet, hogy "hagyjuk", hogy megtörténjenek.... és így azok az alkalmak, amikor sikerül megállni, elcsendesedni, ad abszurdum kiüresedni: szabadnak lenni az anyagi, lelki kötődésektől, inkább megteremtik ennek lehetőségét (függetlenül attól, hogy ez bekövetkezik-e vagy nem). És valóban, a többi (a mások iránti érzékenység) az megszületik...
Viszont egy másik dolog, ha szabad egy kisebb kiegészítést :), ami elgondolkodtatott, az az, hogy Jézus többször jelzi, hogy az Istennel való egység (communio) teljességéhez a másik felé való figyelmességen, tehát odaforduláson át (is?) vezet az út. És nekem olykor úgy hat, hogy erre "aktív" módon hív meg: amikor éhes voltam enni adtatok... amit egynek is tesztek a legkisebbek közül, nekem teszitek...
De a legerősebb számomra, az utolsó vacsora kontextusába elhelyezett "Új Parancs", amely így hangzik "szeressétek EGYMÁST, ahogy én szerettelek benneteket!..." ez mindig elgondolkodtatott... hiszen ha Jézus (János evangéliumának elbeszélésében) így kezd egy mondatot, hogy "új parancsot adok" az valami olyat érzékeltet, mintha azt mondaná hogy "ha egy mondatban kellene megfogalmaznom, hogy éljetek, és mi a lényege a tanításomnak, ezt mondanám: szeressétek egymást, ahogy én szerettelek benneteket..." Itt annyi mindent mondhatott volna Jézus: pl.: új parancsot adok nektek: szeressétek az Atyát (Istent), ahogy én szerettem... vagy: imádkozzatok és virrasszatok, a többi majd megadatik...

Jézus, tehát, egy meglehetősen központi felhívásában (új parancs), egy meglehetősen "aktív" és "konkrét" odafigyelésre (szeretetre) hív. Mintha azt mondaná: ha így élsz közel leszel Istenhez, az ő országához...
Nem gondolom, hogy ez az ima, a megállás, meditáció ellen szólna, sőt sokkal inkább mellette ... mintha kölcsönösen feltételeznék egymást, hiszen ez utóbbi nélkül talán pont Azzal a Valakivel való személyes kapcsolat hiányozna, akinek az evangelista az Új Parancsolat szavait tulajdonítja.

Ufff... megszaladtak a sorok... beszélni erről valahogy mindig könnyebb ;) . Úgyhogy megyek is.
mrcxqj 2014.04.25 00:40:38
Jezsuita bloggerek István a király? 2013.08.28 01:06:18
Augusztus 20. számomra egy meglepetés-nap volt, mert előző nap este kaptam egy szlovák rendtársamtól egy telefonos kérést, hogy egy Panamából jött jezsuita szeretne Pestre látogatni, tudnék-e segíteni neki az eligazodásban. Őszintén szólva nem voltam túl lelkes a kérésre, mert két napra rá…..
mrcxqj 2013.09.04 00:45:28
Szia Korizoli! Számomra nagyon hatásosan sikerült érzékeltetni, hogy mit élhettél át katolikus papként és magyar emberként. Mégpedig tudod, hogyan? Pont a zsidókat beemelő példáddal. Engem nagyon szíven ütött. Talán azért, mert nagyapám családjának nagy része koncentrációs táborokban halt meg. Még azóta is visszatér bennem, ahogyan nagyapám arról mesél, amiket átélt. Először leírhatatlan düh volt bennem és mélységes dilettantizmussal kezdtelek vádolni, hogy a szememben ilyen leegyszerűsítve emelsz be egy ilyen hasonlatot. Aztán, ahogy a dühöm picit leapadt arra gondoltam, ha bennem (zsidó származású magyar katolikusként) ilyen fájdalmat okoz a párhuzamod (s annak számomra vélt felületessége), vajon te mit élhettél át a darabot látva. Papként, magyarként. Ha valóban ilyesmit éreztél, amit én a cikked és főleg a párhuzamod kapcsán, az tényleg mélyen fájdalmas lehetett és roppantul sajnálom.
A darab kapcsán, hogy erről is szóljak, azoknak a véleménye áll hozzám nagyon közel, akik azt hangsúlyozzák, h AR rendezése lehet sokak számára botránykeltő, mások számára átütően eltalált adaptáció, de mindenképp Szörényi eredeti szándékát és üzenetét testesíti meg, aki egyedül azt sajnálta, hogy Alföldi "zseniális" narratívája beáldozta a zenei igényességet. Ez főleg azoknak lehet érdekes, akik gond nélkül megkeresztelték és nemzeti ikonná avatták az eredeti rockoperát. AR rendezése provokál, mint ahogy a cikkedben megjelenő zsidó-párhuzam is. Furcsán is hatott rám, amikor ugyan ebben a posztban azt írod: "a provokáció csak mélyíti az árkokat." Lehet, hogy ha nem lenne provokáció, akkor nem is hívna elő (pro-vocare) érzékeny témákat, hogy azokat átbeszéljük, nem? (a megugró kommentekről nem is beszélve :) AR provokációja benned a zsidó párhuzamot hozza elő. A te gondolatkísérleted, pedig, azzal szembesít engem, hogy még mennyire elevenen él bennem nagyapám (akit nagyon szerettem). Hogy létezik-e tiszteletteljes provokáció... nem tudom. (Erről évekkel ezelőtt Pacsy-val diskurált valaki, számomra inspiráló módon, amikor Szabó Tamás leköszönt püspök szerelmi mámorban úszó képe mosolygott itt a blogon.)
Urbanista Békásmegyer, Angyalföld, Csepel? Na hol a legjobb panelban lakni? A budai vagy a pesti oldalon, esetleg a kettő közt? 2013.08.14 13:29:04
És igen, drága Hölgyeim és Uraim, hosszas várakozás után végre eldördült a startpisztoly és megkezdődik a Lakótelepbajnokság, a FŐTÁV és az Urbanista közös játéka! Mégpedig egyből három nagyágyúval a III., a XIII. és a XXI. kerületből. Békásmegyer? Béke-Tatai?…..
mrcxqj 2013.08.14 14:20:35
mrcxqj 2013.08.15 18:48:45
@gmintgéza: kosz, igy mr ertheto :)
@Plumper_, gyere ki hora :)
Benderik elmélkedik Hibázott-e Kiss Péter? 2013.06.06 23:44:27
Még mielőtt alant indokolnám: nem. Mondom ezt úgy, hogy én -- hegymászó nem lévén -- elfogadom azok objektív értékelését a nyolcezresek természetéről, és hogy miért nem szokták egymást az oda mászók menteni. Elfogadom, hogy az ilyen mentések szinte esélytelenek,…..
mrcxqj 2013.06.07 18:13:31
Jezsuita bloggerek Egyház és reformok: filológiai jellegű megjegyzések XVI. Benedek pápa visszalépésénak margójára 2013.02.23 00:05:26
Azon a napon, amikor a pápa bejelentette „lemondását” (február 11) az esti felhőszakadáskor villám csapott bele a Szent Péter bazilika kupolájába. Az önmagában megszokott meteorológiai jelenséget a titokzatos és a természetfeletti összefüggések keresésére mindig vevő…..
mrcxqj 2013.02.23 22:06:46
esmondta "... amikor megszülte gyermekét..." (Jn 16,21) 2012.05.18 22:00:21
Jézus a szülő asszony fájdalmához hasonlítja fájdalmunkat. Mert fájdalmunk termékeny, életet adó...
mrcxqj 2012.05.18 22:25:14
kerdeseink egy szót 2012.04.03 09:57:26
A katolikusok a misén az áldozás előtt azt imádkozzák, hogy "hanem csak egy szóval mondd". És most már hónapok óta újra és újra felmerül bennem a kérdés: mi az az egy szó, amire várunk?Neked mi az az egy szó, amitől 'meggyógyul a lelked'?..
mrcxqj 2012.04.16 22:38:10
Bibliaprogramok BibleWorks 9 2011.07.19 10:45:00
Nagyon ígéretes új funkciók kerültek bele abba a bibliaprogramba, ami e hónapban adja ki legújabb, 9-es verzióját. Windows platformon ez a legsokoldalúbb szoftver a Biblia eredetei nyelveken való tanulmányozására. ..
mrcxqj 2012.02.23 18:04:07
Jezsuita bloggerek „Krisztus feltámadt!” „Valóban feltámadt!” 2011.04.26 20:14:00
Jézus tanítványainak e szavaival köszönnek egymásnak az orosz keresztények mind a mai napig. Mi is minden évben, sőt minden vasárnap megüljük Jézus feltámadásának örömünnepét. Ezért érdemes elgondolkodni azon, hogy mit is jelent „a test feltámadása”. A húsvéti…..
mrcxqj 2011.04.29 10:26:30
"Az emberiség végső állapotáról szóló bibliai remény ... a szentháromságos Isten képére szeretetben élő emberek örök szeretetközössége." Számomra telitalálat ez a kép, még akkor is ha első hallásra elvontnak, távolinak, vagy éppen keresztény közhelynek hathat. Érdekelne, hogy Weissmahr Béla hol ír bővebben erről a témáról.
Néhány évvel ezelőtt akadt a kezembe Gerárd Rossé, francia egzegéta írása ugyanerről a kérdésről. Tényleg izgalmas terület és régebben sokszor, visszatérően foglalkoztat, hogy mit is jelent a test feltámadása. Rossé elgondolkodtató dologra a hívja fel a figyelmet, amire te is utaltál Origenész; mégpedig, hogy a görög, hellenisztikus nyelvhasználat sokkal alkalmasabb volt ennek a misztériumnak a megközelítésére. Gyakran azonban, pont emiatt, platonista (dualista) módon értelmezik Pált: a romlandó-halandó test contra mennybe felszálló lélek. Kötve hiszem, hogy Pál, képzett zsidó farizeusként, platonista lett volna. Rossé utal arra is, hogy a héberben nem létezik akár a lélekre, akár a testre vonatkozóan az a jellegű megkülönböztetés, amely a görögben viszont igen: soma (test)-sarks(hús) valamint psyche-pneuma. A héberben a "basar", és "ruah" / "nephes" jelenik meg a test(hús) és a lélek leírására. A zsidóság, és Rossé szerint így Pál is, a görög platonista szemlélettel szemben, mintha egységben, integrált módon látná az embert, ahol nem létezik a test és lélek dualista elválaszthatósága. Érdekes, hogy a görög nyelv bizonyos módon mégis alkalmasabbnak bizonyul(t), ennek a homályos misztériumnak a megközelítésére. A nyelvi fejtegetésen túl ma sokkal inkább foglalkoztat, hogy mi az, ami valóban megmarad, ami az örökkévalóság dimenziójában válik "értelmezhetővé" mindabból, ami vagyok, amit teszek, amit tudok, amit mondok, amit érzek...
Jezsuita bloggerek Újabban már a nők is üdvözülhetnek…? 2010.10.27 23:50:00
Szent Pál még olyan szépen, olyan egyértelműen megírta a Bibliában, hogy mulier taceat in ecclesia (a nők hallgassanak az egyházban)! (Vö. 1Kor 1,34). Bezzeg akkor még rend volt! Nade manapság, hogy a nők nem átallnak fedetlen fővel megjelenni – és imádkozni! i-mád-koz-ni!!…..
mrcxqj 2010.11.04 12:15:36
sziasztok, csak egy-két gondolat, az utóbbi eszmecseréhez. amikor először olvastam ezt a bejegyzést (melyet nagyon időszerűnek érzek és köszönet érte!), én is elgondolkodtam azon, hogy Jézus vajon hányszor "szegte" meg a törvényt és kb. arra jutottam, amire @lálo, vagyishogy inkább tudunk arról, hogy nyitott kérdésekben, értelmezésekben (ld.: szabad-e szombaton gyógyítani -ez nem törvény!!!) egy adott beszűkült iránytól eltérően, emberközpontúan értelmezte a Törvényt. Első ízben arra gondoltam, hogy végülis világos az, amit @Satori mondani akar, és ebben a kontextusban nem érdemes szőrszálhasogatónak lenni, hogy Jézus megszegte-e a Törvényt, vagy csak emberszerető módon (szemben haladva uralkodó irányzatokkal, mégis "legitim" módon) újra értelmezte-e azokat. Azonban most belegondolva, úgy érzem, hogy katolikusként, pont Egyházunk aktuális határ-kérdéseihez való viszonyunk szempontjából, mégsem teljesen irreleváns, hogy Jézus "megszegte"-e a törvényt, vagy nem. Hozzám közelebb áll @lálo álláspontja, miszerint Jézusnak fontos volt a Törvény és nem tudunk arról, hogy megszegte volna, amiből (és több más részt is figyelembe véve) számomra is az következik, hogy Jézusnak fontos volt a zsidósága és éppen ezért fájhatott neki, hogy pont az ővéi nem fogadták be. Ez a poszt szempontjából szerintem ott válik lányegi kérdéssé, hogy katolikusként tudok-e Jézussal együtt szenvedni azok miatt a korlátok, értelmetlennek tűnő merevségek miatt, amelyek sok embernek okoznak "elviselhetetlen" terhet és fájdalmat, vagy pedig elég csak "Jézus szabadságával" egyszerűen újraértelmezni, akár megszegni a "törvényt" és így függetlenedni a közösségtől (hiszen ha Jézus is ezt tette?). Maga a kérdéskör tényleg nagyon komplex, és ezt @Satori szerintem jól érzékelteti (ld.: Rahner cikk), meg azzal is egyetértek, hogy a történelem folyamán végighúzódik jócskán (akár a legnagyobb szentek életében is) ez a dilemma és fájdalom.

@peppe80: "Számára a kiközösítés nem fájhatott, mert nem vállalt közösséget azzal, aminek a nevében kiközösítették. Legfeljebb az őt kiközösítőket sajnálta" Nehezen tudom elképzelni, hogy Jézusnak, aki megsiratta Lázárt, aki könnyezett és vérrel verítékezett a Getsemáne kertben, ne fájt volna az, hogy pont azok, akik miatt jött, (Mt 15,24) kivetik.

"Nem ismert el tekintélyt maga fölött" Ténleg? Akkor miért igyekezett mindig az Atya akaratát tenni?

"és nekem úgy tűnik, saját maga felé sem várta el a tekintélyelvű imádatot." ezt én is így gondolom.
mrcxqj 2010.11.04 22:25:14
@Satori: "Vagy valaki látott már értelmezés nélküli törvényt - csak úgy magában?!" Meglepően sokat forgott bennem ez a kérdés az elmúlt 24 órában. Gadamer óta magam sem hiszek az értelmezés nélküli törvényben, igazságban, dogmában... Viszont azt hiszem - visszatérve Jézus korára -, hogy a törvény vonatkozásában voltak határ-kérdések és viszonylag világos értelmezések. Pusztán annyit akartam érzékeltetni (vagyis inkább "hangosan gondolkodva" megosztani), hogy Jézus szerintem főleg a nyitottabb hermeneutikai helyzetekben foglalt állást és adott teret új hangsúlyoknak, valamint, hogy alapvetően összhangban (nem belesimulva) akart élni az őt körülvevő zsidó közösséggel, amelybe beleszületett. És szerintem ebben nem is volt sikertelen, hisz aligha kérték volna fel tanítani zsinagógákban, vagy követte volna sokaság. A viselkedése (vámosokkal, bűnösökkel, nőkkel való barátsága, a szombat megtartásának szabad értelmezése) pusztán a farizeusok egy részében keltett botránkozást (s ez szerintem messze nem jelentett általános megütközést). A főpapokat és az elöljárókat sokkal inkább zavarta (provokálta) az ahogyan beszél, és amiket mond... (és gázban is vannak akkor, amikor valódi okot akarnak találni ahhoz, hogy elítéljék).
Mégegyszer, én azért tartom kulcskérdésnek, hogy Jézus miként viszonyult saját zsidóságához, a saját vallási közegéhez, a törvény (értelmező) megtartásához, mert talán segíthet közelebb kerülni annak megértéséhez, hogy a saját vallási közösségünkben Ő miként cselekedne.
esmondta "... és nem teszitek, amit mondok." (Lk 6, 46) 2010.09.11 23:32:00
Jézus hozzászól az életünkhöz, és ad választ a kérdéseinkre, és segít megtalálni a legjobb utat. De a mi feladatunk megtalálni a válaszát, felfedezni, hogy hogyan beszél hozzánk és mit mond. És a mi feladatunk megtenni (vagy átbeszélni Vele)...
mrcxqj 2010.09.17 07:45:43
mrcxqj 2010.09.21 21:19:46
@esmondta: köszönöm, hogy reagáltál.

segített, amit írtál és asszem, tényleg nem kell félni azoktól a szavaktól, amelyek felvillantják, hogy bizony vannak kötelezettségeink is. csakhát mindig ott a kísértés, hogy ezek mellett úgy kényelmesen elsomfordáljunk... szóval tényleg köszi, hogy ezt leírtad.

és további sok sikert a 'feladathoz' :)
esmondta "Isten nem azért küldte a Fiát a világba, hogy elítélje a világot..." (Jn 3, 17) 2010.09.15 00:18:01
És minket se erre hív!..
mrcxqj 2010.09.17 07:51:21
esmondta "Nem vagyok méltó..." (Lk 7, 6) 2010.09.13 20:35:54
Persze, hogy nem méltó, soha nem leszünk méltók, még arra se, hogy egyáltalán szóba álljon velünk az Isten. Ő mégis sokkal többre hív. Nem mert méltók vagyunk, hanem mert szeret minket. Jézus szeretetből akar közeljönni hozzánk, nem azért, mert megérdemeljük, de közel akar…..
mrcxqj 2010.09.17 07:33:00
esmondta "Attól az órától az ő sajátjába fogadta őt a tanítvány." (Jn 19, 27) 2010.09.15 21:50:10
Mária volt az első, aki az életébe, a testébe, majd Józseffel együtt az otthonába fogadta Jézust. Jézus a kereszten gondoskodik róla, hogy legyen, aki befogadja.Aki befogadja Jézust az életébe, helyet ad neki a sajátjában, a privát szférájában, arról Jézus gondoskodni fog, még…..
mrcxqj 2010.09.17 07:20:36
Jezsuita bloggerek Pártus Jézus? 2010.06.18 18:37:00
Egyre gyakrabban tapasztalom, hogy katolikus körökben is milyen népszerűségre tett szert Badiny Jós Ferenc munkássága és elméletei. Sokan úgy látják, hogy keresztény hitük és magyarságtudatuk elmélyítését szolgálja az emigrációból 2001-ben hazatért, és 3 éve elhunyt szerző, aki egyébként elhagyta a…..
mrcxqj 2010.08.30 09:53:30
kerdeseink első kérdés(ek) - szerelem 2010.04.20 20:04:00
szerintetek mit jelent szerelmesnek lenni? honnan tudod, hogy szerelmes vagy-e?és szerintetek milyen a szex szerelem nélkül? egyáltalán Te szexelsz/szexelnél szerelem nélkül?..
mrcxqj 2010.04.21 17:33:10
@barokkmacs: "s nem is biztos, h mindig definiálni kell bárkinek is, h most szerelmesek vagyunk-e vagy sem. De nem? Minek fogalmak mögé burkolnunk magunkat...?" teljesen egy hullámhosszon vagyunk.
mrcxqj 2010.04.22 14:04:20
esmondta "... látványra szépet és eledelnek jót..." (Ter 2, 9) 2010.04.16 22:30:00
Isten nem úgy teremtette meg a világot, hogy minden meglegyen benne, ami szükséges, és emellett még azért szép is legyen. Akkor azt mondaná az Írás eledelnek jót és látványra szépet. Isten túlcsorduló gazdagságát mutatja meg, hogy szépnek teremtette és jónak. Hogy csodáljuk,…..
mrcxqj 2010.04.16 22:43:43
Jezsuita bloggerek Mi vonz be egy papot? És mi tartja meg a hivatásában? 2010.04.05 12:14:00
Sokféle pap van. Milyenek is? Annyit hallom templomba járó emberektől, különösen fiataloktól: „Nehéz szót váltani a papunkkal/plébánosunkkal, mert…”: a.) állandóan utazik („zarándok pap”); b.) minden környékbeli templomot és plébániát ő újít…..
mrcxqj 2010.04.09 21:57:23
@lálo: szerintem az, amit írsz közel áll pacsy tapasztalatához, miszerint minden fájdalom mellett sem feltétlenül válik hiteltelenné az, amit olyan valakitől kaptunk, akiben aztán csalód(t)unk. és valaki pályamódosítás után is élhet mélyen spirituális életet. Lutherről azt tartják, hogy élete végéig napi három órát imádkozott.
Jezsuita bloggerek Teréz Anya: egy szerzetesnő titkos levelezése 2010.03.12 11:20:00
Egyszer régebben ígértem, hogy írok Teréz anya lelki naplójáról, amit nemrég adott ki magyarul a Vigilia Kiadó. Elég megrendítő könyv. Majdnem botrányos: a Time magazin akkoriban címlapon hozta. Egy szerzetesnő „titkos életéről” szól. Nagyjából arról, hogy a…..
mrcxqj 2010.03.12 14:38:58
Jezsuita bloggerek A Magyarázatok Istenének élete és halála 2009.03.23 03:23:00
Richard Dawkins és George Coyne SJ beszélgetése alatt elhangzott Coyne részéről, hogy Isten nem a Magyarázatok Istene, és ha Dawkinsnak ez az egyedüli elképzelése arról, ami Isten lehet, akkor nem csodálkozik, hogy annó kikelt magából. Az oxfordi professzor szemét lesütötte forró…..
mrcxqj 2010.02.16 19:24:04
mrcxqj 2010.02.18 09:01:08
@zzzsuzsa: Örülök, hogy tetszett.Engem elgondolkodtatott, hogy hol is vannak a tudomány és a para-tudomány közötti határok, illetve hogy hol ér véget az egyik és hol kezdődik a másik érvenyességi területe a transzcendes (spirituális) tapasztalatok értelmezésében (már ha kell egyáltalán az ilyen jellegű tapasztalatokat értelmezni).
mrcxqj 2010.02.18 14:31:41
@kis_csirke: sok kitartást a munkádhoz! aztán azért majd érdekelne egy "ínyencfizikus" (már ha jól emlékszem korábbról) belecsipogása ;)
felhasználási feltételek adatvédelmi tájékoztató segítség jogi problémák dsa impresszum médiaajánlat süti beállítások módosítása