Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Teker

0 bejegyzést írt és 376 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Jó pár év poszterkedés után is tud még nagy hátasokat dobni az ember, pedig könnyű azt hinni, hogy vannak a világban egyértelmű dolgok. Az előző poszthoz érkezett hozzászólásokból nem csak az derült ki, hogy mennyien nem értékelik semmire se Vitézy Dávid tevékenységét, de az is, hogy milyen erős az…..
Teker 2016.04.20 19:06:04
@Ogorki (Megelhetesi kivandorlo | PL): a hajadra kenheted az elveidet, ember, a koporsóból hogyan érvényesíted az igazad?? :D :D (és nem, nem ütöm el őket csak azért is, sőt, vigyázok az összes idiótára, aki a kocsi alá esne. de attól még sérült a túlélési ösztönük, ezt továbbra is fenntartom)
Mára annyi információ gyűlt össze az agyamban, hogy úgy érzem, itt az ideje világvallást alapítani. Hogy miért? Hát mert a fellelhetőek célja hogy befolyásolják a világnézetünket a számunkra érthető dolgokban (úgy, mint mit szabad, és mit nem?, hogy álljunk a hétköznapokhoz, stb) továbbá, hogy a…..
Teker 2016.03.30 16:55:45
Büntetőjogi szempontból igen nehezen értelmezhető eklektikus határozattal utasította el a BRFK azt a feljelentésünket, amelyet a Facebook-on menekültekkel szemben szerveződő „vadászat” miatt tettünk. Az ügyészség pedig egyetért a rendőrséggel, ezért az ügy jogilag lezárult...
Holnap Szlovéniában népszavazást tartanak az azonos nemű párok házassági egyenlőségéről, amiről ugyan a hazai médiából alig lehetett értesülni (kivétel a humenmagazin.com), pedig ez lehet a világon a második ilyen alkalom, hogy népszavazás erősítse meg a házassági…..
Teker 2015.12.21 18:59:23
A norvég keresztek leszedésének ügye több szempontból abszurd: a felvetés és az ehhez kapcsolódó hazai vélekedés is az. Teszünk egy kísérletet annak bebizonyítására, hogyan lehetséges vallásilag korrekt, ám a legkevésbé sem semleges terek kialakítása úgy, hogy a keresztek is a helyükön maradjanak.…..
Kőkemény gyakorlás, milliós pénzdíjak és aktív közönség – csak néhány összetevő, mely nélkül a profi esport közösség kialakítása hosszú távon eleve halálraítélt, de minimum vérverejtékes vállalkozás. A Távol-Keleten és nyugaton már bőven akadnak, akik megélnek…..
Bizonyára mindenkinek felsejlik Regős Bendegúz sóhaja az Indul a bakterházból, amikor a bukszában nem talál semmi értékeset (elnézést kérek attól, aki még nem látta, és meg szeretett volna nagyon lepődni a shyamalani csavaron) - ezt tetézik persze a pénzemberekről,…..
Teker 2015.11.23 11:35:42
@a halál kamionja mindenkit elgázol: bizony, pontosan így van. feljebb jutni úgy lehet, ha másokat beteszünk saját magunk alá. meggazdagodni az esetek 95%-ában mások munkájából lehet, nem a sajátunkéból.
ras2 Kudarc 2015.11.20 20:24:04
Nem jó bevallani – igaz, elszenvedni se kellemes. Két hónapja kezdtem el önkéntesként mentorálni egy 16 éves cigány srácot, aki harmadszor járja az ötödik osztályt, és nem azért mintha értelmi fogyatékos lenne. Budapesttől 50 perces vonatútra, egy kétezres faluban él, és a…..
Tudtad, hogy...  ... az online társkeresés ősi formája, az újsághirdetés már több mint 300 éves? (1700-ban, 10 évvel azután, hogy az első sajtótermék piacra került, megjelentek az első házassági hirdetések is.)  ... mára már minden negyedik társkereső mobilon is használ társkereső…..
A DK elnöke abba a rádiósba mart bele, aki gyakran szakmai presztízsét is kockáztatva állt ki mellette a műsoraiban. Nincs mit csodálkozni azon, hogy az elmúlt napokban még az úgynevezett baloldalon sem a Gyurcsány Ferenc által nyilvánosságra hozott Sokak Magyarországa című…..
Teker 2015.10.25 13:40:08
Megkezdődött a visszaszámlálás az évszázad legnagyobb ingatlanüzletére, és ez egyáltalán nem túlzás, hiszen egy akkora birtokról van szó, mint New York és Los Angeles együtt. Az ár is ennek megfelelő – 725 millió dollár. A texasi Waggoner Ranch több mint 200 ezer…..
Kapaszkodókat keres a demokraták közössége. A ma meglevő, mintegy 1.2 millió szavazója mankót keres ebben az őrületben, ahol minden szétmállik: politika, erkölcs, demokrácia, szabadság, ahol magyar magyarnak farkasa, ahol évtizedes barátok törlik egymást a Facebookon.   Mit…..
Augusztusban két, nemzetközi jelentőségű pszichedelikus fesztiválnak is otthont adott Magyarország: mind Ozora, mind a Kurultaj nagy sikerrel zárult. Mivel régi mániánk, hogy e két, egymástól távolinak tűnő szubkultúra meglepően sok ponton mutat átfedést egymással,…..
Tehet-e arról valaki, hogy testvére, Petrás János egy nyíltan rasszista, homofób, antiszemita zenekar, a Kárpátia frontembere? Valószínűleg nem – a családját, ugye, ritkán választhatja meg az ember. Tehet-e arról valaki, hogy férje egy virtigli antiszemita, aki ha a helyzet úgy…..
Egyre többeket nyomaszt, hogy a feminizmus, amely eredetileg a nők egyenjogúságáért létrejött mozgalom, mára önmaga paródiájába csapott át. A harcos és erőszakos feministáknak sikerült egy álszent, férfiellenes gyűlöletcsoporttá degradálni a mozgalmat. Eljutottunk oda, hogy…..
  1939-ben vagyunk. A közúti motorizáció még mindig igen alacsony színvonalú hazánkban. Személyautóból például alig 27 ezer darab fut az utakon. A potenciális vevőkör alacsony létszáma ellenére az Uhri Testvérek karosszériagyár előrukkol egy lakókocsival. A marketing…..
A falut eredetileg Goebbels szerelmi fészkének építették, ám néhány évvel később a keleti blokk egyik legnagyobb káderképzője lett. Goebbels és egyik híres szeretője, a cseh származású Lida Baarová filmszínésznő a bogensee-i szerelmi lakban. (Grafika: Falanszter.blog.hu)..
Big Tits Nina 2015.06.23 05:26:00
..
Az elmúlt hónapokban gőzerőre kapcsolt kormányzati kommunikáció minden erejével azon van, hogy a bevándorlással tematizálja a közbeszédet. Bár a bevándorlás valóban rendkívül komoly kérdés, amellyel feltétlenül foglalkozni kell, egyelőre azonban úgy tűnik, hogy a magyarokat…..
“Ferenc, a renitens pápa” - ezzel a címmel gyűjtötte össze a Gépnarancs blog a katolikus egyházfő utóbbi időben tett “rendszerkritikus” nyilatkozatait, a bevándorlástól a hajléktalankérdésig. Nos, a pápa legradikálisabb választása elkerülte a szerző figyelmét: Ferenc…..
Teker 2015.06.23 09:50:48
Már reggel éreztem, hogy fasza napom lesz, korán felébredtem, fájt a fejem, a hasam, leginkább mindenem, kivéve szempillámat. Imádom ezt, ahogy gondolom minden csaj. Aztán azon gondolkodtam mi lenne, ha még egy pasi is lenne mellettem és így kellene, hogy elviseljen, meg még szexet is…..
Pangea Bevándorlók Mainhattanben 2015.05.17 20:58:29
A közelmúltban komoly hullámokat kavart (és kavar) a menekültek (és ezen keresztül némi áthallással a bevándorlók) ügye. Hogy pontosan milyen hatással is lehet a helyi társadalomra a bevándorlók nagy aránya, érdemes egy hozzánk az angolszásznál némileg közelebb álló…..
Szerettük volna megismerni azokat a szakértői véleményeket, amelyek alapján új drogokat vettek fel a kábítószer-listára Magyarországon. Az Országos Addiktológiai Centrum megtagadta a választ, arra hivatkozva, hogy a nyilvánosság “a szakmai álláspontok szabad kifejtését veszélyeztetné”. Bírósághoz…..
A megszokottakhoz képest nagyságrendekkel komolyabb témát fogunk ma kivesézni. Az egyre szaporodó kegyetlen bűncselekmények kapcsán újra és újra felmerül a halálbüntetés visszaállításának lehetősége, elég, ha csak Szita Bence tragikus halálára, Bándy Kata életének…..