Regisztráció Blogot indítok
Adatok
rianna

1 bejegyzést írt és 3289 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A bajmoki 38 éves Bús Hajnalka egy szabadkai középiskolában takarít. Zenei képzésben sohasem részesült, annak ellenére, hogy édesapja, Lakatos Ferenc Zsiga ismert szaxofonos és énekes volt, akinek a négy gyermeke közül egyedül Hajnalka örökölte a zenei tehetségét. Az apja…..
Bornai Tibor Muszáj ezt? 2012.11.06 22:13:25
Nézem, ahogy a közszolgálati televízió már egy jó ideje a Trianon előtti Magyarországra kiterjedően jósolja meg a másnapi időjárást. Arra gondolok, vajon hogy esne, ha a szlovákok, a horvátok, vagy a románok úgy beszélnének állami televíziójukban a mai Magyarország egyes…..
Miközben az ország tévénézői azt tippelgetik, hol láthatják majd az RTL II-n Delhusa Gjonit, ahogy 16 szörnyen ostoba nőből igyekszik kiválasztani élete párját, a DigiTV műsoráról lekerülhetnek a Discovery-csoport adói. A DTV News cikke szerint úgy néz ki, november 1-től hat…..
Fotó: bagaboo @ Facebook Legutóbbi matyós-kalocsais posztunk sikerén felbuzdulva úgy döntöttünk, új rovatot indítunk itt a Budapest Butikon „Heti matyó" címmel. Persze nem szeretnénk kitolni magunkkal, úgyhogy azért nem kizárólag matyóhímzéses cuccokat keresünk, hanem lesznek…..
A 2012-es Eurovíziós Dalfesztiválnak otthont adó Azerbajdzsán indulója, Sabina Babayeva a hétvégén Budapestre látogat, amivel nincs is baj. De azért az elég fura, hogy "Sabina látogatását a Magyar Televízió munkatársai kiemelt figyelemmel kísérik". De hogy mennyire…..
Amikor megtudtam, hogy Farkas Jenser Balázs nem csak hogy elindult a Megasztárban, hanem még tovább is jutott, igencsak megörültem. Szurkoltam neki, tettem mondjuk ezt úgy, hogy csak a selejtezőbeli produkcióját hallgattam meg, azóta semmit, de most kicsit megsértődtem rá. Farkas…..
A szokásos köröket (Frank összefoglaló, főcím) követő jelenetben Fiona és Veronica egy nyilvános wc-ben, csavarhúzókkal, senki sem lepődik meg remélem, ezek a lányok már csak ilyen talpraesettek, egyrészt tudják mi az a csavarhúzó, és hogyan használják, másrészt a lopott…..
hogyvolt Éden hotel - 2x16 2012.03.30 07:40:00
Na, ma válik el a szar a májtól, kiderül, hogy a Hiper-Elemző féle titkos szövetség megbosszulja-e Fáttert, vagy Hiper annyira perverz, hogy még a rákvörös fejű Elemzőt is képes volt megszopatni. Terrornak nem jósolok hosszú életet a Hotelben, hacsak Alexa segge mögé berongyolva…..
rianna 2012.03.29 21:59:05
hogyvolt Éden hotel - 2x12 2012.03.23 07:20:00
Véget ért a harmadik hét is a pokoli édenben, volt fasszopószlovákkurvázás, emberevés reggelire és műnők műtestrészeinek meglehetős mustrálása, Melák megmagyarázta Műanyagnak mérhetetlen magabiztossággal, miért méltóztassék műmellű menyecskéje méretes merevedését…..
rianna 2012.03.22 22:05:07
rianna 2012.03.22 22:10:56
hogyvolt Éden hotel - 2x08 2012.03.16 07:40:00
Sárga, meglepően nem csöcskirakós, hosszú ruhában nyitja a heti utolsó műsort T69.2, párválasztás lesz ma, mondja, tudjuk, Muzsikus Skorpiókirály választ áldozatot, de előtte még pandora is lesz, sűrű műsorra számíthatunk, én meg olyan migrénnel írom ezt a hogyvoltot, hogy…..
rianna 2012.03.15 22:29:20
@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: próbáltam figyelni, de nem jutott el az agyamig a ruha. Szóval ha nem verte ki a szemem, valszeg nem volt rossz :)
rianna 2012.03.15 22:37:44
@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: dukai sem jobb mint a többi "tervező" :D Szerintem inkább a Sylvyih tervezte :P
rianna 2012.03.15 22:45:27
@nosce: bocsi, le vagyok maradva :) Ápdételek, legyél türelemmel :)

Kár, hogy nincs viasat6-om:(
hogyvolt Éden hotel - 2x07 2012.03.15 10:10:00
Naszóval, Muzsikus védett, mert odadobta Noémit ÚjPéternek, és ez, mármint a védettség eddig csak Hiper agyában jelent meg, mint esetleges fegyver, a többi agyhalott képtelen felfogni, hogy Muzsikus bármelyik faszit kibaszhatja a hotelből, mint macskát szarni. T69.2 ma pirosban…..
Bende Adrienn a kifutók után a szezonnyitó futamtól fogva Schumiék mellől a képernyőn domborít.Vasárnaptól már nem Palik László, illetve a gyenge Palik-klón Czollner Gyula kommentálásában láthatjuk a Forma-1-es szezont, a száguldó cirkusz ugyanis visszatér a köztévére. Nem…..
„365 nap elnyomás, 1 nap képmutatás” - vázolta a problémát az egyik transzparens a magyar feministák nőnapi demonstrációján. Nagyobb időtávlatban nézve a nők emancipációja ugyan nyilvánvalóan a legjobb úton halad, de ez valószínűleg nem vigasztalja azokat a nőket,…..
rianna 2012.03.10 09:16:39
@manócska: igazad van manó, tocsognak a kommentek a frusztrációban:)
Hétfőn, amikor az 1 perc és nyersz indult az RTL Klubon, a Blikk azt a blamát írta meg, hogy összeomlott és bőgőrohamot kapott a vetélkedő első játékosa. Érdekes módon ma, amikor a Legyen Ön is milliomos! indul, hirtelen kiderül, hogy az egyik játékosnak nem engedték meg, hogy a…..
A népszerű tévés, Jimmy Kimmel leforgatta a világ legjobb filmjének az előzetesét. A film címe összefoglalja azt a roppant igyekezetet, hogy mostantól a világon mindössze egyetlen egy filmet kelljen már csak legyártani: Movie - The movie. Csak az előzetesnek, ha a színészek nem…..
Huszonöt év börtönre ítélte egy texasi bíróság Roy Estradát egy kiskorú lány rendszeres molesztálása miatt. A 68 éves zenész alapító tagja volt Frank Zappa zenekarának, a Mothers Of Inventionnek, amiben – szünetekkel ugyan, de – 1964 és 1975 között zenélt, majd…..
hogyvolt VV5 - 1x162 - A DÖNTŐ 2012.02.27 22:15:00
A posztot Dorothy, a Vörös Cipellős - Lady N-nek ajánlom, aki egész nap azért rítt, mert még nem szerepelt egyetlen posztban sem. 163 nap után győzött a Rossz a Jó felett - ezek szerint mégis elbasztam a posztok számozását - kicsit tartottam is tőle, mikor kezd hullani a…..
rianna 2012.02.27 23:11:49
@anica inkognitóban: én csak továbbfejlesztettetem az én plusz x plusz z plusz z típusú elsőzést:P :DDD

Lilu lábaitól fizikai fájdalmaim vannak.
hogyvolt VV5 - 1X158 2012.02.23 23:10:00
Csernus doki kezdhet rettegni, a tegnapi öfi alapján kiadok egy könyvet "Párkapcsolati problémák nyolcvan ikú alatt" címmel. Balázs szerint - akinek a haja egyre inkább gyermekkoromra, egészen pontosan a kisdobosavatás előtti pillanatokra emlékeztet - néhány lány…..
rianna 2012.02.24 15:51:50
@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: próbáltad már, jó ez a roller? :)
szép jó napot mindenkinek :)
Az RTL Klub is megunhatta, hogy már tényleg nem történik semmi a napi valóságshow-ban, ezért fogja az összes eddig kiszavazott játékost, és visszaküldi őket a villába, írta a Blikk.A Való Világ közeledik a döntőhöz, és most már olyan kevesen maradtak, hogy eltelhet úgy egy…..
rianna 2012.02.17 18:52:47
@A félelmetes népszavazás: félelmetes hasonlóság :)))))
 Jennifer Aniston nem az a vetkőzős fajta. Amennyiben mégis ledobná a textilt, akkor azt nagyon szolidan, de annál dögösebben tenné, vagy tette. Legutóbbi GQ címlapja is biztosan emlékezetes maradt a magazin férfi olvasóinak - merthogy, egy szál piros-kék-fehér csíkos…..
hogyvolt VV5 - 1x150 - 1x151 2012.02.15 19:35:00
A 250. posztom a hv-n, igen, igénylem az ünneplést. Na, túl vagyunk rajta, remélem, mindenki kiheverte az éves kötelező nyáladzást, pink, szívet szorongató plüssmacikát nem hoztam, cserébe megosztom a lelkes olvasótáborral kedvenc soraimat: "A Valentin-nap nagyjából annyira…..
rianna 2012.02.16 23:52:33
@nosce: lassan elszippantják az összes rtl-es "sztárt" :)
Egy remek posztot olvastam a napokban, ami segít a helyükre tenni az ásványi sminkeket, pontosabban a köréjük font marketing rizsát.A lényeg röviden: Mítosz: az ásványi smink jobb a bőrödnek Az igazság: Valójában az összes alapozó ásványi anyagokból készül. Az ásványi…..
rianna 2012.02.12 10:32:02
@felka: @miss berger: az IPL-lel vigyázni kell. Nekem szépen összehúzta az érintett területet, és a maradék kinézete is javult, de nagyon érzékeny lett tőle a bőröm, egy darabig okkal, ok nélkül elpirultam. De nem csak egy kicsit, hanem az egész arcom, egész le az államig.
Dászvidánnyá mindenkinek, hát akkor ma este kiderül, kit választ asszonyául a Görög Hős, Veronika, Olga, esetleg Olivér? Nemsokára kiderül, csapjunk a lecsóba, remélem, a műsor végére mindenkinek mogyis lesz a lehelete.Na, ezt a szeretncsétlent mámeg felöltöztették…..
rianna 2012.02.02 20:38:15
rianna 2012.02.04 00:10:39
@nosce: nem tudok nem adni, ha nekem van, nah. Cant help it:D
rianna 2012.02.04 00:14:13
@nosce: jáájjj, olyan jó lesz, mikor bejutsz, rájössz a cselre, aztán csak úgy osztod nekem a nyereséged :)))))
Első „igazi” bejegyzésem kapcsán illene megerőltetnem magam, hogy zsigeri reakcióim ne írják felül az érveket, eleganciát, visszafogott távolságtartást, szakmaiságot, amelyeket egyébként alapvető követelményekként támasztok magammal és írásaimmal szemben. Ezért…..
rianna 2012.02.03 15:24:57
Ez egy akkora sunyi, alattomos, hátbadöfős húzás volt. Pár ember zsebpénzéért tönkretenni egy szervezetet, amely évekig komolyan harcolt a magyar gyerekekért.

@dr.dr. Secnir doktor: sipi.transindex.ro/?cikk=774
Ebben benne van a legfontosabb: nincs ki átvegye az eddigiek helyét. Kell ahhoz egy adag fanatizmus, hogy dacolj a pappal (ott még sokkal jobban adnak a szavára), a polgármesterrel, iskolaigazgatóval, tanfelügyelőséggel, azaz minden létező hatósággal. A képeken is látszik, hogy nem épített senki luxuvillát és nem audikkal furikáznak.
hogyvolt VV5 - 1X138 2012.02.02 21:20:00
Ekkora hisztit csinálni egy kurva nyúlból, komolyan mondom, (majdnem azt írtam, hogy nem hiszem el) hihetetlen. Na, tessék, eszem pacalt, szeretem a rántott borjúlábat, pedig az inak meg kötőszövet, fúúúúj, disznóvágáskor ott állok nyálam folyatva a cocaagyért és ettem már…..
rianna 2012.02.02 22:06:26
rianna 2012.02.03 11:45:56
@pushpang: "alulról szerveződő felhasználói szvingerpartival" LOL :D

Szerintem nem a szeeplőkkel van a baj, hanem hogy túl közel van még a VV4, csak pár hónap szünet után indult az 5, én legalábbis belefáradtam a nézésbe. Rétestészta, ahogy Lotyó mondja....Ráadásul ugyanarra a kaptafára húzzák fel az egészét és az emlékeink még élénkek :)
Én már csak akkor érzek erőt magamban hozzászólni, ha arról van szó, Lilu milyen szarul néz ki.