Regisztráció Blogot indítok
Adatok
murcicomp

0 bejegyzést írt és 163 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Egy cím szóljon arról, amiről szó lesz. Hát ez most ilyen. A tartalmat meg elintézhetném azzal a divatos megállapítással, hogy imperialista (bocsánat: kommunista (bocsánat: globálkapitalista (ami amúgy nagyjából az imperialista))) csökevény, ami egykor jó volt, mára elavult.…..
Tavaly nem sokkal karácsony előtt fejezte be a Slovan Bratislava menetelését az Európa Ligában, nem kérdés, idén is ezt várjuk a csapattól. Első akadályunk Magyarországról érkezik, multi retro csapat, Videoton - neve alapján egy számítógépes játék lehetett Atarin, 1987-ben.…..
A 2012-es londoni Nyári Olimpiai Játékok kapcsán egy apró sorozatban idézzük fel a diktatúrák (Harmadik Birodalom, Szovjetunió stb.) által rendezett sportjátékokat. Az első állomásunk az 1936-os berlini. Az 1936-os berlini Olimpiai Stadion (Grafika: Falanszter.blog.hu)..
Az utóbbi hónapok egyik legszórakoztatóbb peres eljárása zajlik a két cég között. Kezdődött ugye azzal, hogy az Apple piacra dobott néhány újszerű terméket, például az iPhone-t és az iPadet, amik valamilyen módon megújították a kategóriájukat, hatottak azokra. Ezután a…..
Jégkorong Salzburg–Linz 2-3 2010.03.25 21:29:31
A Linz ott folytatta az EBEL-finálé első mérkőzésén, ahol az elődöntőben abbahagyta. Emlékezetes, Westlundék három vesztes csata után verték négyszer a sokkal esélyesebbnek tekintett Viennát, most meg elkapták idegenben a toronymagas favorit Red Bull Salzburgot. A vendégek…..
murcicomp 2010.03.25 23:12:24
@Rock me Amadeus: Hát én erre nem is válaszolnék!
de azért annyit hozzá tennék hogy: Attake, Linz!
Halleluja. Balogh Zsolt után Antal Attila is megébredt és interjút adott a Magyar Nemzetnek, cáfolva ezzel Demszky "Nem tudtam semmiről" mantráját. Miután - fél évvel azután, hogy nálunk megjelent - a HVG lehozta a BKV-revizor leveleit, Gábor ezt nyilatkozta: "ennek a…..
  Nem csak minket foglalkoztat a probléma, hogy vajon mi számít munkahelynek az ajánlószelvény-gyűjtés szemponjából, hétfői ülésén az Országos Választási Bizottság is foglalkozott a kérdéssel, sőt, állásfoglalást is hozott róla. Az állásfoglalás vonatkozó…..
Mandiner blog Az értelem bére 2010.01.29 16:01:00
  Mádi László, a Fidesz szakpolitikusa azt találta mondani egy tegnapi szakmai konferencián, hogy az ingatlanadót rövid távon el kell felejteni, hosszabb távon azonban (megfelelő ingatlan-nyilvántartás alapján, gazdasági konjunktúra mellett) bevezethető.…..
Nem szabad azzal foglalkoznunk, hogy ma már a rájátszásba juthatunk, mondta blogunknak Énekes Lajos, a Sapa Fehérvár AV 19 másodedzője. Az az Olimpija Ljubljana látogat ma Székesfehérvárra, ahonnan újabb kulcsjátékosok távoztak a héten. "Jól kezdtünk a Villach ellen –…..
Ideiglenesen Jécsi Gyula és Szergej Oreskin irányíthatja a Ferencváros Mol Liga-csapatát, olvastuk a fradihoki.hu-n. Oreskin, aki 2003 és 2005 között már edzette a zöld-fehéreket, blogunknak azt mondta, szerdán tárgyalnak a részletekről. Az egykori kiváló hokis szerint sokat lehet…..
Minden idők legjobb Volán-meccseinek egyikét láthattuk kedden este, óriásit játszott a csapat. Túlzás lenne azt mondani, hogy az EBEL-listavezető Villachnak esélye sem volt, hiszen Hetényi Zoltán hatalmas védései nagyon is kellettek ahhoz, hogy az első harmadban kétgólos…..
Az emberelőnyös játékunkon próbáltunk elsősorban javítani a héten, de hangsúlyt helyeztünk azokra a dolgokra is, amelyek révén a koncentráció és az aktivitás magasabb szintre emelhető, mondta blogunknak Énekes Lajos, a Sapa Fehérvár AV 19 edzője. A magyar bajnok a legjobb…..
murcicomp 2009.10.09 21:13:02
murcicomp 2009.10.09 21:18:38
murcicomp 2009.10.09 21:21:59
@Raon: Így igaz! Helyi beszámoló szerint partiban voltunk velük a harmadik harmadban, de sajna nem jött össze az egyenlítés, talán a kiállítások miatt.
  Izrael egy ultra-ortodox csoportot használ arra, hogy ”lecsapjon” a Messiáshívő zsidókra és megakadályozzák őket abban, hogy a zsidó államban maradjanak – írja a The Times. A Messiáshívő zsidók Jézust Messiásként ismerik…..
Ted Sator szeptember 25-én érkezik Magyarországra. Pénteken és vasárnap megtekint néhány Mol Liga-mérkőzést, szombaton az edzőkkel találkozik és cserél eszmét. A szövetségi munkát hétfőn és kedden kezdi, elképzelhető, hogy a válogatott stábot ekkor fel is állítják. A…..
murcicomp 2009.09.09 21:49:05
@1nf3rn0:
Szerintem csak azört hozta fel hogy mondjon valami indokot is, ha ezt sem mondja akkor megint menne a tavalyi (ev eleji) szövegeles arrol hogy az öreg beragott Szatyorra es csak ezert nem szavazta meg. Tavasszal nem mondta el ezt sem (szerintem sok mindent meg mindig magaban tart) es kapott is hideget-meleget mindenkitöl hogy alaptalanul meg szemelyes indokbol meg mittudom en miert küldte el, szal ez most szerintem kellett. Egyebkent a kulcs momentum az az ördöggel is cimboralok dolog volt!
A hétvége az emlékezés és a tiszteletadás jegyében telik Székesfehérváron, izgalmas mérkőzésekkel. A Sapa Fehérvár AV 19 megrendezi az Ifj. Ocskay Gábor-emléktornát, amelyen három EBEL-csapat lesz a város vendége. Ezen a tornán már nem játszik Fodor Szabolcs, a válogatott…..
murcicomp 2009.09.04 20:43:10
@Leo945: Jó neked! Én elsején vettem bérletet és nem kaptam hozzá passmadzagot, de a vouchert azt megkaptam!

Na mindegy ez legyen a legnagyobb bajom, bár így utólag rosszul esik!
Az Alba Volán 19 leigazolta a magyar válogatott legjobb támadósorát – erről ezekben a percekben beszél sajtótájékoztatóján Ocskay Gábor szakosztályfőnök. Székesfehérváron folytatja pályafutását Ladányi Balázs, Peterdi Imre és Vas Márton. Fehérvárra…..
murcicomp 2009.06.11 01:04:18
@eradam: Gondolom neked fölösleges mondanom, de azért mégis, az Alba Volán SC a jégkorong szakosztályban szinte csak a nevével szerepel, pénzbeli juttatások az egy-két milliós tételek szintjén mozog, a város is csak annyit ad amenyit a kosár-foci-kézi-vizilabda? csapatoknak ez valahol 40-100 millió között van, de inkább a 40-hez közelít, a maradékot azt igenis az Öregék szedik össze, tehát nem hiszem hogy jogos lenne a fanyalgásod.
Az eufórián túl vagyunk. A magyar válogatott megjárta az A csoportot, a legjobbakkal küzdhetett Svájcban, kiesett, minden kezdődik elölről. De nem teljesen elölről: azt a hat meccset az elitben nem veheti el tőlünk senki, ráadásul minden reményünk megvan arra, hogy a következő…..
murcicomp 2009.05.21 11:14:07
@gabute: Ha nem emlékszel ilyesmire akkor kérdezd meg Oliblood-ot hogyan lehet egy 4 győzelemig tartó bajnoki döntőt 5-0-ra nyerni!

@Video Tóni: A szponzor szerzés akkor sem ment amikor a Volán végig játszott az OBI-ben és sorban nyerte a bajnoki címeket... Mellesleg melyik szponzort lehet volna átverni azzal a dumával hogy egy Volán nélküli OBI bajnokai vagyunk, ilyen szöveggel az amatőr liga első helyezettje is futtathatná magát. A szponzorok nem csak olyan csapathoz jönnek amelynek eredményei vannak, hanem olyanhoz is amelyikben fantáziát lát, egy focis példával élve az NBII-es Fradi se az eredményei miatt szerzett magának befektetőt (igaz ott volt némi ingatlan biznisz is).

Amugy ha annyira fejlődni akartatok akkor ti miért nem profitáltatok az Interligából, a Jesenice az Olimpia és a Volán tudott ti miért nem, remélem ezt nem a mi nyakunkba akarjátok varrni...

Mindezt harag és indulat nélkül írom, de én így látom.
Ha az Alba Volán 19-nél megfogalmazott tervek teljesülnek, jó csapat játszhat jó meccseket a következő EBEL-szezonban Fehérváron. Ocskay Gábor sajtótájékoztatón jelentett be fontos dolgokat a mai napon. Úgy gondoltuk, olvasóink szívesen vennék, ha elmélyednénk a részletekben,…..
murcicomp 2009.05.20 23:24:21
@kerusz: De azért ehhez fogadó oldal is kellene, nem? És a fiataloknak is illene beleegyezni, hogy Győrbe vagy valahova máshová kellene járni heti 2-3 alkalommal... De egyébként miért ne
Péntek délelőtt eldőlhet, ki rendezheti a 2014-es A csoportos világbajnokságot. Az IIHF kongresszusa már csütörtökön elkezdődött, a pályázatokat bemutatták. Kovács Zoltán MJSZ-főtitkár szerint nagyon jól sikerült a magyar prezentáció. A 2010-es divízió 1/B-s…..
murcicomp 2009.05.07 16:07:08
@SakiCitizen: Sőt volt már olyan is hogy: kék vonalas les! (két vonalas les)! (nem Svájcban hallottam de ha már a divatszurkolókról volt szó)
A magyar válogatott hét évtized után ismét a világbajnokság elitcsoportjában játszhat. A hőskorban több vb-n is részt vehettünk, jártunk olimpián is. De nem igazán tartjuk mérvadónak a múlt emlegetését. Hiszen az, amire most készülünk, és ami egy napon belül bekövetkezik,…..