Regisztráció Blogot indítok
Adatok
WysiWyg

0 bejegyzést írt és 156 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
„Formát ölteni, mi az? Körbe, körbe megyünk mi mindannyian s oda térünk vissza” (Walt Whitman) Születtetek május 31-én. Ha már így együtt vagytok. Clint Eastwood * Karl Bartos * John Bonham * „Hallottam a beszélgetők beszédét, a kezdetről és végről szóló…..
WysiWyg 2013.05.31 16:11:10
Pár perc csendes merengést követően úgy döntöttem, hogy megajándékozom a Mandiner közönségének Magyar Narancs-olvasástól megfosztott tagjait a friss szám Zsidó Világkongresszusról szóló vezércikkének legjobb mondataival. Kérem, hogy most nagyon kapaszkodjanak. „Orbán…..
Vasárnap kilencedik alkalommal rendezi meg a Magyar Képregény Szövetség a Millenárison a Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivált. Ennek apropóján meglátogattuk a magyar képregény elhivatott kutatóját, gyűjtőjét, Kiss Ferencet, aki e körben Kissferi becenéven egyszerűen…..
A felsőoktatás helyzetéről tartott csütörtökön vitaestet a Magyarországi Egyetemisták Reform Társasága (MERT), melyre saját képviselőjükön kívül meghívták a Hallgatói Hálózat és a Magyar Tavasz mozgalom egy-egy tagját is: így két jobboldalhoz köthető szervezet…..
WysiWyg 2013.04.13 00:41:55
Ó!
A blues útja végtelen, mint a Nyugatnak tartó országút; a blues családfája ágas-bogas és lassan hömpölyög, mint a Mississippi útja az óceán felé. Nagyot kell alakítania annak, aki ki akar emelkedni ebből a parancsoló áradatból: egyrészt hűnek maradni a legkonzervatívabb…..
WysiWyg 2013.02.02 11:34:24
Hamar meghallgatásra találtak Rockenbauer Zoltán szavai: az egykori fideszes kultuszminiszter még a december 28-án a Műcsarnokban tartott konferencián vetette fel, mennyire álszent módon működik a kulturális intézmények pályáztatási rendszere – majd a január tizedikei Heti…..
Pénteken tették közzé, ma délelőtt pedig már le is járt a részvételi jelentkezési határideje az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. nettó 716 millió forintos, kommunikációs szolgáltatások beszerzéséről szóló közbeszerzésnek, amire a K-Blog hívta…..
WysiWyg 2012.08.21 22:06:40
@Counter: Tudod, mint aki írt egy csomó ilyen pályázatot, quasi az "Utolsó Mohikán", bátorkodom megjegyezni, h. jókor szóltok!
ww
Sorra kerülnek elő a kivénhedt nácik és kommunisták, akiket aztán szép sorjában fel is jelentgetnek. Mi lenne velünk a Jobbik vagy Efraim Zuroff nélkül? Párosával találják meg őket, hogy aztán egymáshoz lehessen méregetni a tetteiket. De mégis, mit lehet itt méregetni? Amit az…..
WysiWyg 2012.08.01 23:38:30
  Az egyik kedves partnerünk továbbította felénk Vadai Ágnes levelét, amiben a Demokratikus Koalíció parlamenti képviselője országgyűlési fejléces papíron figyelmezteti nagyon előzékenyen hirdetőinket, hogy a hirdetéseiket megjelenítő Mandineren nem megfelelő a moderálás. A…..
„Lehajlok a szent humuszig:E szűzi földön valami rág.Hej, égig nyúló giz-gazok,Hát nincsen itt virág?”Ady Endre: A magyar Ugaron  A tudósító – amint az megjósoltatott – súlyosbodó harcokról számolhat be, elszórtan már a nehéztüzérség is…..
Mandiner blog Mi volt a jobb? 2012.06.07 07:01:00
  A Mi a jobb? sorozatunk másfél hónap után lezárult. Köszönjük szerzőinknek, hogy felkérésünket elfogadták. Megtisztelő, hogy publikálhattuk írásaikat. Alább következnek a szerzők általunk kiemelt gondolatai, és linkek cikkeikhez.  „Orbán Viktor személyes…..
WysiWyg 2012.06.07 21:10:16
@Robinzon Kurzor: Hogyne. Kiderült, amit eddig is tudtunk.
WysiWyg 2012.06.07 21:41:42
@mavo: mi római katolikusok, mint ilyenek, csak 1 dolgot nem tűrünk szó nélkül. Ha Krisztust bántja valaki...
  A magyar jobboldalt elemző Mi a jobb? sorozatunkban Schmidt Mária történész, egyetemi tanár, a Terror Háza főigazgatója írását olvashatják. „1789 és 1917 még dátumok, de már nem példák.” (Camus)  Rövid volt a huszadik század, ahogy a…..
WysiWyg 2012.06.06 23:02:50
@tesz-vesz: Hogyne: nem szögezünk ki senkit és nem lopunk... - ez az az a három.
WysiWyg 2012.06.07 20:48:53
@mavo: Ez azért a mi időnkben úgy működött, hogy a "Gondolatok egy könyvtárban" volt egy könnyű tétel. Pedig úgy szerettem volna fakítani valamit részben a csajom, a tanárom előtt, és hát na, összejött. Jobb lett volna Madách plö.
    A magyar jobboldalt elemző Mi a jobb? sorozatunkban Stumpf András (Heti Válasz) írását olvashatják.   Kezdjük valami nagyjából frissel, aktuálissal! A mozdulattal, amellyel Magyarország kulturális államtitkára, civilben költő, a „ravatalra” helyezi a…..
WysiWyg 2012.06.03 11:52:25
@Cylon Brother Six: Ebben a gyönyörű zabálnivalóan aranyos kis országban az a legnagyobb baj, hogy a választó (és választható-) polgárok annyira irigyek egymás sikereire, hogy inkább el se mennek szavazni.
WysiWyg 2012.06.03 12:18:44
@bervas: Nem tudunk, csak kormányváltásban gondolkodni. Pedig ránk férne egy kis nyugalom. Gondolj bele: az elmúlt 2002-2010-e időszakban volt egy puccs, aztán egy választás (öszödi beszély) majd még egy váltás, ami rosszabb volt, mint egy puccs.
  Milyen borral miséznek a papok? Honnan szerzik be? mi alapján választják ki, mi kerül a palackba? Ennek jártunk utána kétrészes riportunkban, végigfürkészve a szerzetesi és papi borászatok történetét és jelenlegi helyzetét.  Szilvay Gergely riportjának első és…..
WysiWyg 2012.06.01 23:40:58
@partfish: Próbáld meg Magad 2000 évvel visszahelyezni a téridő kontinuumban (már ha van ilyen...).
Más:
mi, katolikusok soha senkinek a vérét nem ittuk sem a testét nem ettük.
WysiWyg 2012.06.02 00:02:26
...@takacsb: "ugrabugrálna a sok borbás marcsi." Történetesen úgy alakult, hogy oda, Madarasra nősültem (Marika szülőfaluja). Mindig is olyan érzésem volt, hogy ezek a csajok ki akartak törni. Valahonnan, valahová. ("Break on through to the other side" (Morrison)). Értem, hogy mit írsz, de afféle outsidernek tűnsz.
  Megfontolandó, hogy a költségvetési takarékosság jegyében ne kapjanak állami támogatást a pártok 2013-ban és 2014-ben – vetette fel Orbán Viktor a Fidesz országos választmányának csütörtöki ülésén. Az álszent intézkedés – mint a politikaellenes…..
WysiWyg 2012.05.18 15:09:00
@Karcolt lendület: Várjunk. Erről lesz egy általános majd egy részletes vita. Nem hiszem, hogy ez egyeztetve volt a KDNP-vel. Azt sem, hogy olyan egyszerűen belenyugszanak. Ceterum cenzeo: mi lesz az ügynökökkel (belső elhárítással)? ww :-)
  Neelie Kroes, az EU távközlési biztosa büszkén jelentette, hogy július 1-jétől (miután az Európai Parlament is megszavazta) tovább csökkenhetnek az európai telefonszolgáltatók barangoló sms- és percdíjai. Sőt, az eddig ársapka nélküli roaming adatforgalom árazását is…..
WysiWyg 2012.05.12 13:40:19
@Prof. Dr. James Onedin a naviatika elismert tanára: Ez az én véleményem is. Ha utánanéznénk az értelmetlen pazarlásainknak (az energiát most nem is említem) óriási tartalékokra bukkannánk. Üdv: ww. :-)
  Orbán vazallusa. Marionettbábu. Fidesz-lojalista. Áder János jelölésének és megválasztásának fogadtatása a nemzetközi sajtóban jól mutatja, milyen nehéz helyzetből indul a hivatalát tegnap megkezdő fideszes politikus elnöki pályafutása.   Áder számos dologban…..
WysiWyg 2012.05.11 13:11:31
@genyamagyar: :-))) Két kérdésem van: 1. Mit csodálkozol ezen, mire számítottál? 2. ... ez az lett volna, hogy miért baj ez, de inkább nem teszem föl.
WysiWyg 2012.05.11 13:13:21
@Anyátok picsája!: Köszönöm, kedves vagy, majd átnézem őket.
WysiWyg 2012.05.11 14:00:26
@Virág et.: Egyetértek. Kár, hogy nem vállalta volna, mert nem hülye.
  A magyar jobboldal elmúlt tíz évét és jelenlegi dilemmáit elemző Mi a jobb? sorozatunkban Csermely Péter (Magyar Nemzet) jegyzetét olvashatják.   Hurrá! Igen! Ismét hallom önt, európai értelemben vett Albán Úr, amely nagyon kedvező esemény. Kaptam egy új…..
WysiWyg 2012.05.01 10:55:42
  Gyurcsány Ferenc távozott a magyar közéletből. Talán nem örökre, de hosszú időre – függetlenül attól, hogy a Fidelitas vagy a Jobbik ezt követeli-e tőle, vagy sem. Kérdés, hogy belátja-e ezt maga is, vagy tovább küzd, rakkol a pályán, űzi-hajtja a pettyest,…..
WysiWyg 2012.04.30 10:24:30
@Munchausen: ...vagy abszolúte nem vágynak oda...
WysiWyg 2012.04.30 12:48:33
@J.László: Itt is vannak még kommentelők, akikből erőt meríthet a továbbiakhoz. Így a DK<->MSZP tandem maradhat a baloldal vezető ereje. Ez biztosítja Orbán életfogytig tartó miniszterelnökségét...
Turbucz Dávid: Horthy Miklós. Napvilág Kiadó, Budapest, 2011, 255 oldal, 2800 Ft Grósz András recenziója; megjelent a Kommentár folyóirat 2012/1. számában.   A rendszerváltozás után szinte azonnal a szélesebb nyilvánosság érdeklődésének homlokterébe kerültek olyan…..
Mind elmegyünk, a ringatózó fák alól mind elmegyünk, a párás ég alatt mind indulunk a pusztaságon át a száraz ég alá, ahányan így együtt vagyunk, olyik még visszanéz, a holdsugár a lábnyomunkba lép, végül mind elmegyünk, a napsütés is elmarad és lépdelünk a csillagok…..
  Meggyőződésünk, hogy Schmitt Pál helyesen döntött. Köszönjük!..
  Kedves Fiatal Baloldali és/vagy Liberális Barátaink!   Először is, csak a jegyzőkönyv kedvéért, hadd említsük meg, hogy mind a baloldaliság, mind a liberalizmus (nevezzétek akár millásságnak, akár elempésségnek, 4k!-sságnak, akárminek – minket  nem vertek…..