Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Csabcsi

0 bejegyzést írt és 13 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
"Világ életemben FIDESZ szavazó voltam, kormánytisztelő polgárokként férjemmel keresztény-nemzeti értékrendek alapján neveljük 7 gyermekünk, egyházi iskolába járatjuk őket. Egy beteljesült álom – ezt gondolhatja mindenki, és jogosan. Egészen 2017 április 4-ig. Amikor ezt az álmot szembeköpték,…..
w A rossz tanuló felel 2011.03.02 06:15:00
Eljött tehát az igazság pillanata. Illetve még mindig nem jött el; annyit tudunk, hogy mikorra dolgozódnak ki a számok, és hogy lesznek majd számok is. Tudjuk továbbá, hogy mindez véletlenül sem megszorítás, hanem átalakítás, újjászervezés, megújítás, akármi, csak…..
Nem vagyok én a magam ellensége. Pár éve megfogadtam, hogy azt a néhány hétvégét, amit a Balatonon töltök, nem teszem tönkre azzal, hogy csöndes fejszámolással ellenőrzöm a büfében/borozóban/étteremben elém tett számlát, mert az a pár száz forint…..
 A mai napon érdekes levelet kaptam egy apukától, aki jelenvolt a május 28-30-án Budapesten (Pasaréten és a Városmajorban) megrendezett U12-es leány bajnokság döntőjén.Itt szeretnék annyi korrekciót megjelelölni, hogy tudomásom szerint, az esemény rendezője nem a Vasas-Csata,…..
Csabcsi 2010.06.18 15:51:31
En egy Vasas apuka vagyok mind az U11 es U12-ben erdekeltek voltunk
Jo lenne ha mindenki identifikalna magat, talan konnyebb lenne megerteni ki-mit-miert mond

Naszoval,

1. Tenyleg aggaszto volt a kulonbseg a Kenguru donton, ez nem jo...
Mi szerencsesek vagyunk, hogy 11 evesen a serduloben is jatszhatunk, van egy ket zako, de mar rancigaljuk a serdulok bajuszat.
Ez viszont visszakoszont az U12/U11-en, kemenyen vedekeztunk es nemcsak labbbal voltunk gyorsabbak, hanem fejben is.

2. A szabalyok (egyenlore) kenyszeritik az egy-egy elleni jatekot, ezt el kell fogadni.
Most egy kicsit megvedem a 14-es kislanyt, (voltak/vannak zugolodasok a Vasas taboron belul) Sopronban en mar lattam bizatato jeleket.
Bar a passz nehezebben megy neki, de gyors, labdabizdos, harcos es sok lepattanot is szedett.
Ennek ellenere ahogy tavolodunk a kengurotol a serdulo fele a csapatjatek egyre hangsulyosabb lesz.
Egyre tobb test-test elleni utkozest neznek el, szoval be kell allni a sorba (neki is) kulonben felorlik/felorlodik.

3. En lattam tobb jo teljesitmenyt is a Vasasban. Sot egy ket kislany szarnyakat is kapott.
Mindemellett vannak meg tartalekok, sokan alszanak meg teli almot es egyszer felebrednek.
Szoval a Vasas nem egyenlo csak a 14-es kislannyal.

4. "leghusegesebb" Azt meg hogy ki mikor mennyit dobna, az nagyon hipotetikus...
Ki vagytok "hivva" egy baratsagos meccsre, bar nemtom kik vagytok.

5. En folyamatosan konzultalok az en lanyommal (16-os).
Van letolas es dicseret, megfelelo balance-szal. Volt hogy elszallt egy kicsit, en azonnal leptem.
Ezt tanacsolom mindenkinek...

6. Jo volt ez a soproni donto, KOSZONJUK SOPRON, le a kalappal.

Egy vasasos apuka.
25 millió eurót áldoz a kerékpáros sztrádahálózat bővítésére hivatali ideje alatt a mostani holland kormány. A tervezet szerint pár éven belül Hága és Leiden, valamint Arnhem és Nijmegen között is lehet majd háborítatlanul suhanni két keréken. Hollandiában már egy ideje…..
Csabcsi 2009.09.03 14:33:48
@Fishtax: Ha bringas vagy gyere es elj Hollandiaba/Amszterdamba, igazi orgazmusod lenne.
Szinre festett, szeles ketsavos, es az ut mindket oldalan van canga ut, a minoseg meg milyen lenne, tokeletes.
A reterre pl 2 kerekkel megyek, ahol INGYEN bicikli tarolok (legalabb 3) vannak
w Látjátok, feleim 2009.07.13 14:45:00
  Az SZDSZ-nek kaput. A mérleg segge sem lehet már.   Az SZDSZ-ről előreláthatóan nem lesz többé szó. Volt már elég, itt a vége, fuss el véle. Kóka János köszöntése Libera nos! Blues Hiszterolib Szövetség a nemzetért Azt mondták, Gábor, hogy menj a picsába ..
Csabcsi 2009.07.13 16:06:22
Itt az ideje hogy elmenjenek a p*csaba a bolsikkal egyutt.
Teljesen
tonkreb@sztak az orszagot, anyagilag erkolcsileg.
Es most megint a fostalicskatologatok szivjak meg megint, a birka magyar.

Sajnos a masok oldalon is vekony a valasztek, en ujrakezdenem az egeszet, soval bevetnem oszt kezdjuk elolrol persze a regiek nem indulhatnanak.
Csabcsi 2009.07.13 16:10:04
@snipa: Szivembol szolsz cimbora, nem ertem hogy azert mert jobbik az miert sopredek? Az a baj hogy a nepbutitas meg hirferdites megtette a hatasat
Apa 11 éves lányát a buszvezető fölengedte jegy nélkül, az ellenőr viszont könyörületet nem ismerve leszállította a semmi közepén. A Volán jeges szívű alkalmazottja szigorúan veszi a szabályzatot, biztos soha egy haverja sem utazott jegy nélkül és zsebre sem…..