Regisztráció Blogot indítok
Adatok
mosolypötty

92 bejegyzést írt és 21 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
ma is búcsúzunk. anettől. holnap megy haza. úgyhogy ma még utoljára összegyűlünk a szellemkastélyban, és pink-lady kívánságára egy kicsit mi is bepinkülünk. :)..
katyi-blog szombat és óta 2009.11.18 23:14:04
szóval elmentünk az állomásra. persze nem hamarabb, mint 11, addig alapozgattunk, a buli elvileg 10-kor kezdőtött. hát odamentünk, és nem volt semmi, csak a nagy plakát, meg egy csomó ismerős, aki a bulit kereste. jól átvertek minket, gondoltuk. de nem adtuk fel olyan könnyen, így…..
mosolypötty 2009.11.20 10:34:45
ugyan már magyarországon is szinte mindenki halloweenezik, de itt sokkal nagyobb feneket kerítenek ennek az egésznek. már hetek óta mindenhol tökök vannak, meg boszik, meg ilyesmik, amik a halloweennal járnak. természetesen buliztunk is, és jól be is öltöztünk. mivel nekem a fészbúk…..
nincs kedvem most olyan sokat írni, úgyhogy hollandiáról legközelebb.  hétfőn – bár eredetileg otthon akartam maradni pihenni – csavaros buliba mentem. ennek a lényege az volt, hogy a fiúk kaptak egy csavart, mi lányok egy anyát, és meg kellett keresni azt az…..
mosolypötty 2009.10.09 19:15:39
@Skot Bella: minden tesco terméken van magyar felirat. tulképp ugyan avval az erdeti csomagolással van az itthoni polcok is, mint angliában :) számomra is meglepő volt, amikor észrevettem kint. aztán megnéztem itthon is.
katyi-blog pontok innen 2009.09.23 12:59:00
azt el is felejtettem írne nektek, hogy még a dutch alatt egy napig logopédus foglalkozott velünk. el sem hiszitek, milyen perfekt kiejtésem van.;)már jó régóta figyelem, és most eljutottam odáig, hogy megosztom veletek: itt egy kicsit másképp működnek a forgalmi jelzőlámpák.:) a…..
mosolypötty 2009.09.23 22:56:56
a törököknek van egy szokásuk, amit muszáj leírnom! katával egymás mellett sétáltunk, mire az egyikük beállt közénk, hogy ha két azonos keresztnevű ember sétál egymás mellett, közéjük kell állni, és ilyenkor kívánni lehet. úgyhogy odaállt, összetette a kezeit, és…..
katyi-blog csupa csuda:) - folyt. 2009.09.04 13:07:00
szoval ott hagytam abba, hogy buggebe el kell menni. mara odaig erett bennem a dolog, hogy azt hiszem, azt szeretnem, hogy ott kerjek meg a kezem.:Da tagnapi nap flamadozos volt, jo faraszto, de mar pl. be tudok szamolni ilyen nyelven a csaladom szerkezeterol, meg tudok kerdezni ilyen alap dolgokat,…..
katyi-blog első bejegyzés 2009.08.08 16:57:32
tegnap volt bella búcsú bulija. elmegy abba a skóciába vasárnap, és majd csak karácsonykor találkozunk legközelebb.azt, hogy én is elmegyek, még nem fogtam fel. beszélek róla sokat, de mégsem. várom. félek kicsit, de várom...
nem egészen úgy alakultak a dolgok angliában, ahogy elterveztük. barbi elesett leonnal indulás előtti nap. kórház. törés-zuzás. ment a keverés, intézkedés,h mi legyen, le lehet-e mondani a jegyeket, meg a szállást stb. aztán anyáék mégiscsak kijöttek, de így nem volt az igazi.…..
nem az volt az uolsó közös vacsink. tegnap is együtt vacsiztunk. még tímea nélkül. tök jó volt. aztán megkérdezte jane, h mit szeretnék enni csütörtökön este, mert hogy az a búcsuvacsim. husos-pitét!!!! és azt kapok ;)ma meg teázás volt. sütöttek a gyerekek (5en, mert a…..
anima kalandjai angliában utolsó 2009.04.05 20:16:57
ma volt az utsó spinnigórám. olyan aranyos volt a kis team, foglaltak nekem is bicajt. mert ez ált úgy műkszik,h érkezési sorrendben választhatsz bicajt. persze az ismerősök szoktak foglalni egymásnak, egymás közelében. van egy pár fős aktív csoport, akik ált minden hétvégén…..
kisütött a nap délre. így gondoltam,h menni kéne...de hova? eszembe jutott,h amikor múltkor volt mehetnékem, akk jane két lehetőséget is mondott. de én csak az egyik helyen voltam. nah, akk oda. térkép. spinning cucc estére. könyv. fénykéz. napszemcsi. indulás!amikor odaértem a…..
...hogy amikor már semmi kötöségem sincs, nem kell tanulni, még házi sincs, hétvége van, szabad vagyok, mehetnék bármerre, akkor ESIK AZ ESŐ!!! unalom.....
anima kalandjai angliában jajh 2009.04.03 22:07:08
borzalmas volt.....
anima kalandjai angliában jujujjj 2009.04.02 21:41:22
elérkezett a nagy megérettetés! :S..
hát persze,h most kezdene beindulni a társasági életem itt. jöttek megint a csoportunkba. jött egy magyar pár is. tegnap kocsmázni is voltunk. többen is. tök jót dumáltunk, angolul. de azért nem vagyok szomorú,h haza kell mennem, csak sajnálom,h ez nem előbb alakult.jajj, mindjárt…..
jane-ék elutazak franciaországab mike anyukájához. hajnalban mentek- nem kis hanggal. mike és a lányok szerda éjjel jönnek vissza, jane csak szombaton. van ott (is) a szüleinek háza és takarítani kell, vagy mi. így félig szabad vagyok. a kutya maradt nekem. és persze gyakorolnom kell…..
anima kalandjai angliában brighton 2009.03.29 22:32:39
nagy nehezen eljutottam brightonba. ez a 3. próbálkozás volt. sajnos az idő nem volt mindig turista-barát, de túl lehett élni. néha meg még a nap is kisütött, hétágra. tirzával, a holland au-pairrel mentünk. (vele voltam már vacsizni és mozizni is) kocsival mentünk, mert…..
egyértelműen felülkerekedik a vizsgadrukk érzése a honvágyamon. egyelőre még teljesen oké. "csak" bénának érzem magam, de még nincs pánik. de ami késik... viszont az jó,h nem vagyok szomorú. persze ettől mindenki hiányzik és várom,h hazamenjek. de most van mit tenni.…..
anima kalandjai angliában :( 2009.03.19 17:43:11
olyan szerencsétlen vagyok. én tényleg próbálok gyakorolni a vizsgára, de annyira elkeserít, ahogy megy. eddig legalább a hallott meg az olvasott szövegérés szekció ment. de most elkezdem egy újabb verziójú tesztsort. jajjj. alig vmi, ami értek az olvasottból, és ha még meg is…..
nagyon szép időnk volt a hétvégén. sajnos nem tudtam nagyon kihasználni. de ma du, mikor hazaértem spinningről, gondoltam egyet és kint ebédeltem. hatalmas szendvicset ettem. minden volt benne. :) nem volt itthon még mindig senki. nyugalom volt. melegen sütött a nap és a kerti asztal…..
nem megyünk szombaton kirándulni. :( nem tud jönni a csaj. babysittelésre hivatkozik,de szerintem más van a dologban, mert jövő hétvége sem jó...alig láttam vmit ebből az országból. mindenképp szeretnék elmenni brightonban,de egyedül...?azért nem fogok rossz szájízzel…..
anima kalandjai angliában nyugi 2009.03.10 16:12:00
csak kattints és kapcsolj-ki :Dplastik.tumblr.com/post/84024489/nagyon-j-hangulat-s-kedves-zene-via ..
tegnap de olyan szépen sütött a napocs. de gyakoroltam. aztán elég időben befejeztem és gondoltam,h nem kellene itthon ülni. összecihelődtem, felöltöztem rétegesen, mert a szél fújt. épp akkkor értek haza jane-ék, amikor indultam. mondja,h mindenképp le kell mennem a tengerpartra,…..
anima kalandjai angliában 18. 2009.03.07 10:49:25
de jó vkinek, aki még csak ma 18. én is kb annyinak érzem magam, esetleg 19nek. ;) szépen süt itt a nap. de mégis olyan jó lenne most otthon ünnepelni, este bulizni menni. de nekem más dolgom van. mert én már nem 18 vagyok és ideje lenne vmit letenni az asztalra. és egyre közeleg a…..