Adatok
fénydublőr (törölt)
0 bejegyzést írt és 123 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
A világ arra való, hogy az okos nemzetek más kárán tanulhassanak. Ha tudjuk, mit és hogyan kúrnak el más országok, akkor azt nekünk már nem kell kipróbálni. De a magyar embert nem annyira érdekli a közvetlen szomszédaink sorsa sem, mint a magyar celebvilág pillanatnyi áleseményei,…..
Répássy Róbert megmutatta, hogyan kell a szemébe nézni az ellenfélnek. Mindenféle politikai állásfoglalás nélkül bemutatjuk. Azért mindenképpen méltatnunk kell Mesterházy Attila karakánságát – nekünk bejött. A megfutamodás és a műsértődés viszont nem. Ha az embert…..
Matyee egy szerinte erős rendőri túlkapással megtartott házkutatáson van túl, ami után hivatali visszaélés, magánlaksértés, erőszakos behatolás és testi sértés miatt fog feljelentést tenni. Az eljáró rendőrök a sztori alapján valóban elég bizonytalannak tűntek a más…..
EP-választás, II. rész – SZDSZ és MDF Mikor kiszívta már szegény csontom velőjét, s arcához lankatag hajoltam én előrébb egy csókot nyomni rá: nem láttam semmi mást, csak izzadt bőrcsomót és tele rothadást. Bezártam szemem nagy hideg borzadályban, s amint az eleven…..
fénydublőr (törölt)
2009.06.09 11:15:10
EP-választás, I. rész - JobbikGyőzött a Jobbik. A harmadik helyhez nekik kellett a legmélyebbről, a legnagyobbat ugrani. A nemlétezésből most végre megszülettek, keserves munkával törték át a kirekesztettség és a megvetés falát. Most már nem úgy fognak megjelenni a médiában,…..
fénydublőr (törölt)
2009.06.08 16:07:37
fénydublőr (törölt)
2009.06.08 16:11:57
Seres Mária ötszázezer aláírást szedett össze a képviselői költségtérítésről szóló népszavazáshoz. Az azért már koppan, amikor az asztalra csapják: ennyit a szociális népszavazásnak se kalapoztak, pedig az aztán... szociális volt. Még súlyosabban koppan attól, hogy nem…..
Magyarország nem keresztény ország, de a rendszerváltás óta – a két forradalmi ünnepet és a tűzijátékosat kivéve – a pirosbetűsök az egyházi hagyomány szerint alakulnak: karácsony, húsvét, pünkösd. Az első kettő nem okoz zavart, a keresztények megülik a maguk…..
fénydublőr (törölt)
2009.06.02 00:16:10
fénydublőr (törölt)
2009.06.02 10:44:58
Az előző rész tartalmából: a kétharmad igenis elérhető, sőt Pécsett el is lett érve, illetve a kétharmad nem egyenlő az atombombával, mert hasznosan is lehet forgatni. Mellesleg az atombombával is csodás dolgokat lehet megvalósítani, az egyik a gombafelhő, a másik meg a béke.…..
A péntek reggeli Mokkában Demcsák "teljesen megdöbbentem" Zsuzsa, a gyermekeit csak Tommy Hilfiger-pelenkában flangáló milliomoscsemeték közé eresztő egykori kormányszóvivő-jelölt és a kissé unott arccal üldögélő Azurák Csaba vendége Réz András volt annak…..
fénydublőr (törölt)
2009.05.27 11:38:19
Az MSZP felejthetlen mátrixos videója után a youtube egy Fidelitasos videókat ajánlott, amely "tájékoztatnak" és "buzdítanak", hogy szavazzunk az "Európa [Európai] Parlamenti" választáson. Miután a Starwars-os indítás, a "föld könnyei"…..
Nem maradt már más fegyverük, csak a félelem. Az pedig egyben rossz tanácsadó is. A legfélelmetesebb természetesen a fasizmus, a konkrét nácik rohamcsapatai, az utcai harcok, a pogromok. Ezt a veszélyt a Jobbik parlamentbe jutása testesíti meg, nem egészen világos, milyen…..
Hányta el már magát budapesti séta közben? Szabdalta már széjjel arcát a reggeli budapesti közbeszerzési hírek hallatán? Ha Molnár Gyula nevét meghallja, rögtön a következő sarkon a 7-es busz elé ugrik? Fakadt-e sírva valaki attól a vizuális szeméttől, amit épitészet…..
fénydublőr (törölt)
2009.05.22 22:26:00
Az alábbi poszthoz - melynek anyagára az [origo] archívumában bukkantunk -, eredetileg egy jó kis gecizős felvezetést szántunk. Aztán rájöttünk, hogy ennek semmi értelme nem lenne. Beszéljenek a képek. MSZP-kampány, 2005-2006. ..
Ahogy beharangoztuk, szombaton tartotta második nagygyűlését a Magyar Demokratikus Charta. A sajtó ezúttal az eseményt a helyén kezelte, magára valamit adó orgánum nem vezényelte ki tudósítóit az unalmas fröcsögésre, mindenki a terjedelmes MTI-anyagot vette át. Mi viszont…..
Az egyik tavalyi sztrájk alkalmával Érd felsőn vártam a vonatot. Üldögéltem a padon, amikor befutott egy vonat Székesfehérvár felé. Nekem ugye ez nem volt jó, csak távolról néztem, milyen kevesen ülnek rajta. A vonat indulása előtt az előtérben megjelent egy 50 feletti kabátos…..
Gyászba öltözött a magyar baloldal. Legyünk velük megértőek és kedvesek, nehéz napokat élnek át most. Pécs eleste velőtrázó fájdalom. Mert ha Szili ekkorát bukott Pécsett, akkor ki állhat meg? Hol marad egy talpalatnyi menedék nekik? Pedig akár örülhetnének is, ha…..
fénydublőr (törölt)
2009.05.13 10:31:01
Sokadszorra csodálkozom rá arra, hogy kívülről, független szemmel, mennyivel pontosabb látleletet lehet alkotni országunkról, és hogy ez a kép egyre negatívabb. És nem, nem csak a Gyurcsányék ténykedése miatt, sőt, egyre inkább nem amiatt. Egy demokratikusan megválasztott kormányfő, aki (még ha…..
fénydublőr (törölt)
2009.05.10 23:33:52
fénydublőr (törölt)
2009.05.10 23:37:59
Vastagbőr
Ön is kapott már 232 727 232 forint lakáshitelt? - Kávé helyett XXIII.
2009.05.08 11:11:00
Nem? 30 évre, svájci frankban? Tuti nem? Biztos benne? Érdekes .... Oszkó Péter kapott ... Oszkó Péterről teljesen véletlenül pont tegnap írtam, hogy a Deloitte élén gőzerővel nyomul(t) a ciprusi offshore-bizniszben ('Minden út Ciprusra vezet'). Nos, szemmel látható a…..
Ágaskodó vörös obeliszk?
Alant zászlót lengető, töpörödött fekete hangyák?
MSZemP-retró?
Felvonuló mérték?
Húsz forint a meleg lángos, éljen soká Kádár János?
Éljen a 21. szabad?
Inkább éljen a szabad…..
A Spiró-probléma valójában közéletünk problémája, ezen belül is – fájdalom - elsősorban a magyar jobboldalé. Tegnap Spiró egyik esszéjéből vett idézet volt az érettségin vitaindítónak szánva, érvelni kellett álláspontja mellett vagy ellen. Ma a Magyar Hírlap…..
fénydublőr (törölt)
2009.05.05 22:24:00
"dino vercotti · www.dinovercotti.com 2009.05.05. 22:21:24
@Megfigyelo: nem hülyéskedek. Spriró gonosz és még az sem menti, hogy öreg kora ellenére egész jó a teste. "
Na jó, már azt hittem, komolyan beszéltél elébb!
@Megfigyelo: nem hülyéskedek. Spriró gonosz és még az sem menti, hogy öreg kora ellenére egész jó a teste. "
Na jó, már azt hittem, komolyan beszéltél elébb!
Akinek volt már bármilyen feladata az életben, abban egészen biztosan felmerült, hogy milyen lenne ellógni az egészet. Nem elmismásolni, hanem úgy ahogy van, elszaladni a meló elől. Így hát az vesse az első követ, aki ma, amikor egy fővárosi kerület polgármestereként annyi…..
fénydublőr (törölt)
2009.05.05 22:11:15
Örökké hálásak leszünk Tükemadár nevű kedves olvasónknak, aki megosztotta velünk a magyar demokrácia történetének kétségtelenül legjobb politikai óriásplakát-hackjét. A fénykép ma reggel készült Pécsett, és akárki is követte el (mármint nem a fotót, hanem a…..
fénydublőr (törölt)
2009.05.05 21:56:20
A címben szereplő felszólítás nem iróniaméteres, hanem üzenetében komoly, csak persze szóhasználatában nem. Van ugyanis kettő darab lehetőségünk.
Egy: magyar fiatalság színe-virága szétszóródik a világon mindenhol, Kaliforniától Melbourne-ig, és maximum karácsonyozni…..
fénydublőr (törölt)
2009.05.04 23:26:47
fénydublőr (törölt)
2009.05.04 23:27:29
Muki fejek, sajna-bajna, hip-hop, jön kis Vuk - ilyen, és ehhez hasonló elmésségekkel és modorosságokkal szórakoztatta az ATV közönségét Schmuck Andor, miközben bejelentette, hogy a Tisztelet Társaság létrehozott egy pártot, és indulnak az EP-választáson. Történelmi pillanatok…..
fénydublőr (törölt)
2009.04.21 17:16:32
Habemus. Bajnai Gordon miniszterelnök. És máris milyen nagy rá a kabát. Mint száraz kóró, úgy zörög a szószéken. Semmi szenvedély, semmi spiritualitás. Nem így képzeljük a miniszterelnököt. A kormányzó legyen operahős, aki boltozatos mellkasát nekidülleszti az…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Most akkor tényleg a Fideszre szavazzunk?