Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Indy_

0 bejegyzést írt és 105 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Bálint fiammal autóztunk hazafelé a szokásos szombati gimnáziumi felvételi előkészítőjéről, álltunk a Rákóczi úti dugóban, amikoris figyelmes lettem egy ma már mind ritkábban látható, csodás jelenségre. „Odanézz, az a szörnyűség a legérdekesebb autó, amit látsz,…..
1991. szeptember 24-én, ezen a napon jelent meg a Nirvana második, Nevermind című nagylemeze, amiről a korabeli sajtó először alig vett tudomást. Azóta viszont nem csak, hogy az akkori fiatal generáció meghatározó anyaga lett az album, hanem az igazi klasszikusok közé emelkedett a…..
– Melegszik a főtengelycsapágy! – Kenünk, vagy állítunk? – Állítunk! – 30-32-es kulcs, pajszer, kalapács! Mai cikkünk blogposztja...
Logan MCV-t vennék 5. nap 2011.04.27 19:19:14
Csillagok, csillagok Megnéztem az NCAP töréstesztet. Az eredmény lesújtó és nagyon elgondolkodtatott. Történt ugyanis  még tavaly télen, hogy a nyílt egyenes úton haladva, mit ad Isten, egy autó haladt előttem valamivel lassabban. Megelőztem. Illetve csak akartam, mert amikor…..
Végre megérkezett a tarifatáblázat, nem kell tovább találgatni. A pesszimistáknak nem lett igazuk: úgy tűnik, senkinek sem kell többet fizetnie jövőre a kötelezőért, még a kisköbcentis turbósoknak sem. Öt példa alapján megnéztük, hogyan változtak a díjak az eddigi…..
Aki rászokik az E85-re az nem szívesen tankol mást. Nem csak gazdasági oka van, hanem egy bizonyos szemléletváltást eredményez a rendszeres bioüzemanyag használat. Sokakat ismerek, akik még akkor is E85-tel járnak, ha az esetleg többe kerül. Ha a közlekedésről beszélünk a káros…..
A napokban egyre több észrevétel érkezik hozzám a megemelkedett fogyasztásról és a hidegindítási nehézségekről. Persze itt az ősz, szerelhetném le az elégedetlenkedőket. Mindenki megszokta a nyári fogyasztást a hidegebb napok beköszöntével nyilvánvalóan fogyasztás…..
Indy_ 2010.10.18 10:39:21
@BigO: Én már fél tankot elhasználtam a benzinnel dúsított (5 liter/55 liter) koktélből, de a szintjelző szerint nincs érzékelhető változás...
Indy_ 2010.10.26 09:20:37
@BigO: Alufelnim van, de a gyári méretben, sőt, a téli garnitura szélesebb és peresebb. :)
Ismét áremelés volt. Már előre szólt az egyik kutas ismerősöm, hogy mi  várható. Ma már jól látható összeg képében meg is jelent a benzinkutakon az örömhír. Nincs két hete, hogy 3 most meg 5 forinttal emelkedett az E85 ára.Azt hiszem ezt nem kell és nem is lehet…..
Ismét mértünk, most káros anyag kibocsátást E85-tel. Az apropót az adta, hogy sokan átalakítás nélkül használják autójukat tiszta E85-tel annak ellenére, hogy a hibajelző lámpa világít, illetve takarékossági célból szándékosan szegény keverékkel járnak. A másik…..
Belsőség Nagyon vigyázz! 2010.08.04 07:00:00
  Kéne vagy nem kéne? Jó kérdés. Egy rendes világban az lenne a normális, hogy azért ötvenéves korunk előtt legyen egy ilyen szintű autónk, vagy a G-Merci, vagy egy X5, vagy egy XC90, Q7 valamelyik. De nincs rendes világ. Még kisebb motorral, egyszerűbb összkerékhajtással,…..
Pár nappal ezelőtt volt szó az európai E85 tankolási lehetőségekről, akkor 100 körüli magyar kútról beszéltem. Azóta megérkezett a teljes lista a gyártótól (ami egyébként az oldalukon kereshető). A 100 kút alálövés volt, a dokumentum szerint hazai kúthálózat 190-nél…..
A januári brand new sarc meteorit becsapódásának második lökéshullámát a környezetvédelmi besorolás körül felcsapó vita hullámokat generált. Az a nagy büdös igazság, hogy én tulajdonképpen eredetileg le is sz*rtam ezt az egészet, mert évente tán’ ha egyszer visz az…..
Mikor eldöntöttük, hogy mindössze tíz autót állítunk ki standunkon, már akkor lélekben szemberöhögtük magunkat. Tudtuk, hogy lesz bónusz, nem is egy. Kettőt most bemutatunk, de a harmadikat, amely ma, kedden is, a levegőben lóg (mert nem kapkodjuk el) csupán egy villanásnyi kép…..
Indy_ 2010.04.13 13:24:41
@Inputkékbrokkoli: Nem smafu, az korának az etalonja.
Belsőség Ez nem vicc volt 2010.04.09 11:44:00
Nem vicc, bár kétségtelen, hogy az utóbbi évek egyik legjobb – enyhe szarkazmussal átszőtt – honlapja szűnt meg április elsején. A céggel együtt, amelyik mögötte van.   Bár kétségtelen, hogy a távolodó kapitalista termékek után csak zihálva kezet nyújtó,…..
  Mindenki találkozott már a sráccal, aki a szombat esti buliban Terminátorként vizslatva veszi sorra a szóba jöhető lehetőségeket. Vélemények az azonos című írásunkról...
Indy_ 2010.04.09 10:56:36
@nikó 78: Tavaly a Renault 1.860.877 autót adott el (Dacia, Samsung és Nissan nélkül). Ebből Franciaországban 702.083-at, a többit egyéb európai országokban. Németországban pl. ~260.000 db-ot.
Az E85 gazdaságossága nagyon sok mindentől függ. Most nem beszélek arról, hogy szinte minden autótípushoz más más beállítást kell alkalmazni úgy, hogy egy azonos típuson belül is vannak különbségek a működésben. Az E85 fogyasztás függ az autó műszaki állapotától, a…..
  Női autó, most már biztos. Ezt a meredek szögben álló pedálsort tűsarkúban kell taposni. Vélemények azonos című írásunkról...
Indy_ 2010.02.09 09:35:26
@Hagalex: Értem. De kinek kell a kissebb és drágább?
Indy_ 2010.02.09 14:37:45
@SzekelyG: Nagyjából egyetértünk. De csak nagyjából. Én a héten 5 napot egyedül mászkálok az autóval, csak városban. Arra a "f..om" opcióra klikkeltem. :)

De a hétvégén beül még 3 ember egy rakat csomaggal. ;)
Rég óta vártam a percet amikor egy népszerű kúthálózat is igent mond az E85-re. Igaz csupán teszt jelleggel, de a mai naptól 12 13 AGIP saját tulajdonú kút kezdte meg az E85 értékesítését. (Időközben a székesfehérvári kút is csatlakozott) Ha a próbaüzem sikerrel zárul,…..
Az aktuális alkohol adagomért kanyarodtam ma a budaörsi AVIA kútra. Az E85 215 Ft, ami még az olcsóbb kategóriának számít. Sajnos a kutas megerősített benne, hogy nem sokáig örülhetek, ugyanis a Hungrana 10 forinttal emelt, és ez hamarosan meg is fog jelenni az árban. Vagyis 225 Ft…..
Az adott márka PR-gépezetének ugyanis kutya kötelessége és jól felfogott üzleti érdeke azonnal reagálni minden – a konkurencia felől érkező negatív – impulzusra. A világ két nagyon erős és komoly prémium-gyártója közül pedig egyik sem engedhet a…..
Indy_ 2010.01.28 09:25:21
@Stock: Egyetértek. Sajnos.

Én több használtautó-tesztet szeretnék...
patakvér 9-es terv a világűrből 2009.12.14 13:12:00
„A világ legrosszabb filmje”, mert hogyan máshogy is kezdhetnénk Edward D. Wood Jr. kultikussá vált alkotásáról való értekezést, mint így. A B-filmek koronázatlan királya munkásságának minden esszenciáját sikeresen belesűrítette a végre DVD-n hazánkban is…..
  Olyat teszek, amiért Magyarországon akasztófa jár egy újságírónak – védelmembe veszem a francia autókat. Gondolom, ezzel rögvest sikerül is megnegyedelnem e cikk olvasóbázisát, hiszen a többség ezzel rögtön át is kattintott a kapcsolódó Belsőség-posztra.…..
Indy_ 2009.11.25 11:01:03
@Bambano: Nem úgy volt az, hanem így: en.wikipedia.org/wiki/Renault_Espace
Indy_ 2009.11.25 11:16:32
@Bambano: Talán a Chrysler miatt, aki a Voyagert oszztrákiában gyártatta a Magnánál. :D
Indy_ 2009.11.25 11:56:30
@go!t: Ez a szövetség már 10 éve tart. Szerintem kamatoztatták. A Clio III, a Laguna III és a Megane III sokkal jobban sikerültek!
A múltkor a Vaterán egy egészen új E85 elektronikára leltem. A képek alapján kisszériás magyar gyártmány és hihetetlenül olcsó. A Vatera szabályzata szerint az eladó kiléte titkos de nem tartott sokáig, hogy kinyomozzam ki lehet. Még aznap jött levelemre a válasz, tényleg jó…..
Indy_ 2009.11.16 12:00:45
Ismét egy hiánypótló írás érkezett. Indy naplószerűen írt Loganos tapasztalatairól. A kísérletezési kedv vett rá arra hogy kipróbáljam az autóban az etanolt, kezdetben 50%-os keverék formájában. Mindez még tavaly történt, április elején. Brazíliában az autók zöme…..