Regisztráció Blogot indítok
Adatok
T. Péter

0 bejegyzést írt és 41 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A 444.hu-n egy érdekes kis írás jelent meg. Melyben azt akarták megtudni, hogy a magyar társkeresők mennyire rasszisták. Ez nem sikerült elérniük, bár a cikkből kiderül, hogy azért elég sok férfiemberrel járatták a bolondját. Ez a poszt azért született, mert a különböző médiumok nélkül is van elég…..
Forgalmazója szerint túlterhelték a tragikus hirtelenséggel elhunyt Extol csiszológépet, naiv ügyfél szerint pedig nem: Megosztanám veled Extol márkájú rezgőcsiszolóval kapcsolatos folyamatban levő garanciális ügyünket. Idén szeptemberben vásároltuk barkács munkákhoz. Ahogy…..
Múltkori vaterás naiv ügyfelünknél kiderült, hogy azért számolták fel jutalékot a sikertelen adásvételénél, mert 21 napon túl jelentette: Kedves Ügyfélszolgálat!  Kedves Tékozló Homár! Köszönöm szépen a részletes tájékoztatását az Ügyfélszolgálat részéről,…..
T. Péter 2013.10.01 18:56:35
Kedves Hozzászólók!

Olvastam itt pozitívat, negatívat egyaránt. Néhány megjegyzés, csak hogy az én véleményemet is olvashassa a publikum:

- a Vatera monopol helyzetben van, mióta a TeszVesz-t is beolvasztotta magába. Már az övék az Apród, az Árukereső, a Grando és a lealkudtuk.hu is. Gyakorlatilag csak az Expressz és a Jófogás, amelyek más érdekkör alá tartoznak, és ismert általános, lakossági hirdetésre alkalmas oldalak.

- 2002 óta vagyok a Telekom csoport előfizetője. Mivel mifelénk az összes drót az övéké, így maximum jóval lassabb mobilinternetet tudnék venni a konkurenciától, vagy általuk közvetített, alternatív szolgáltatást. Viszont az ADSL nálunk bőven 10mbps alatt van, a Kábelnet viszont hasít, olyan sebességgel, amilyet megrendelek. Ebből az következik, hogy annak idején az axelero.hu-s címemet használtam, ami később T-Online-osra változott, a régi megtartása mellett. A gmail-es cím komolytalan lehet, mert bárki, bármikor regisztrálhat ilyen címet, míg a mostani egy fizetős szolgáltatás része, ráadásul olyan, mint annakidején a 9-essel kezdődő (régi) mobilszám. Így "komolyabbnak" hathat. Természetesen, ha lemondanám az előfizetést, előtte 2-3 hónappal legkésőbb áttérnék gmail-re.
- végül, és nem utolsósorban a Homár-power: a Vatera ügyfélszolgálata korrektül járt el, kaptam tőlük 1000 Ft jutalék-kedvezményt, melyet december 31-ig használhatok fel.
Teljesen átlagos hétfő délelőtt volt. Zoltán, mikor felült motorjára, még nem sejtette, hogy percek múlva sokak élete gyökeresen meg fog változni. Az övé egészen a nemlétezésig –ennél gyökeresebb változást nehéz elképzelni. Az M3 bevezetőjén három sávon áramlanak a…..
autózz! Dublini kontraszt 2010.01.17 09:23:00
Két email is érkezett nemrégiben Írország fővárosából, mindkettő igen szűkszavú, de a fotók annál többet mondanak. Íme az első, Istvántól. Dublinban fotoztam. Az osszes automata le volt takarva, nehogy valaki veletlenul penzt dobjon be, persze a tablakon is kint volt, hogy csak…..
Olvasónk néhány napja a 99-es járaton utazott ahol bliccelőkkel és hajléktalanokkal jópofizó ellenőrrel találkozott. Az ellenőr nem tette le a bliccelő utast a buszról (pedig mondta, hogy a következőnél leszáll, de utazott tovább), a hajléktalanoknak pedig még jó utat is…..
T. Péter 2009.10.09 23:27:34
Ez az eset tényleg felháborító. És sajnos el tudom képzelni ezeken a járatokon.
Még Kandós koromban figyeltem, hogy az iskola környékén elhaladó 99-es busz milyen utasközönséggel bírt... azóta a helyzet csak romlott - lásd
www.rtlhirek.hu/video/71903
A megoldás tényleg az lenne, ha a busz addig nem menne tovább, amíg a bliccelők le nem szállnak, vagy pótdíjat nem fizetnek a helyszínen. Határozott, de kedves ellenőrök kellenének, a "veszélyeztetett" járatokon akár 5-7 fős csapatokban. A jeggyel, bérlettel rendelkező utasokra mosolyogjanak, a bliccelőket viszont határozottan tessékeljék le a buszról!
Az Éles sarok Budapest egyik legidiótább kereszteződése / csomópontja / átjárója, nem is tudom, minek nevezzem, tipikus esete annak a jelenségnek, hogy ahol vasút megy, ott úgy ketté van vágva a város, mintha arra folyna a Duna. Ráadásul együtt kényszerül közlekedni autó és…..
Ideális esetben az volna az alap, amit Péter is megtapasztalt pár nappal ezelőtt. Figyelmetlen volt, kiejtette a kocsikulcsát a zsebéből, amit aztán leadtak a helyi kapitányságon és rögtön házhoz vitte neki egy lelkiismeretes rendőr. A hétvégén Pécsett akadt dolgom, az egyetemen,…..
T. Péter 2009.09.15 20:01:58
@107!: Megkeresem valahol a pontos címet, ahova a levelet küldhetem. Az intézkedő rendőrre nem emlékszem már, pedig volt névtáblája, az ingére tűzve. Hirtelen zavaromban elfelejtettem feljegyezni. Egyébként a munkahelye: Pécs, Uránvárosi Rendőrörs. (nem tudom, hogy így hívják-e, pesti vagyok). Az időpont: 2009. szeptember 11, péntek, kb. 17 óra, helyszín: Pécs, Ybl Miklós u. és Bihari J. u. sarka. (46.066943,18.19869). Legalábbis itt parkoltam. A rendőrőrs pedig ennek a közvetlen közelében van (a rokonom szerint).
T. Péter 2009.09.15 20:07:01
@T. Péter:
Rendőrség – Pécs / Uránvárosi rendőrörs
Cím: 7633 Pécs, Berze Nagy János utca 2.
T. Péter 2009.09.15 20:30:42
@107!: És még olyan veszély sem fenyegeti a kollégádat, mint a MÁV blogon beírt esetek, azaz, amikor egy utas dícséretben részesítette a jegyvizsgálót, utána fegyelmit kapott, mert az utast olyan eljárásban részesítette, ami ellentmondott a szolgálati szabályzat betűjével.
Ugyanis jelen esetben a rendőr elkérte a személyimet, ezzel meggyőződve róla, hogy valóban én vagyok-e a kulcs jogos tulajdonosa.
Szabolcs meglepődött, amikor közel negyvenezer forintnyi plusszal kapta meg a legutóbbi Vodafone-os számláját, és feltette szolgáltatójának az érthető kérdést: mi ez? Ám a Vodafone nem válaszol, sem személyesen sem más úton nem tájékoztatják részletesen a plusz forgalom…..
T. Péter 2009.08.05 12:20:09
Ha új típusú "csilivili" telefonja van a kedves Naiv Ügyfélnek, akkor könnyen lehet, hogy a telefonkészüléke a ludas, azaz, az ő tudta nélkül indított 3G/GPRS/EDGE adatforgalmat. Akár külföldi hálózaton is!
Történt, kb. fél éve, hogy unokatestvérem vett magának akciósan egy Nokia symbian rendszerű okostelefont. Előtte egy e-mailt éppen kezelni tudó, GPRS-képes készüléke volt (Nokia 6020). Ezen a régi telefonon minden nap ellenőrizte az e-mailjeit (pop3) protokollon keresztül, valamint havi 1-2 alkalommal használta az Opera Mini böngészőt. Ezért, alap internetforgalomért, 1000 Ft alatti összeget fizetett egy hónapban.
Új telefon megérkezett, hó vége előtt kb. 1 héttel. E-mail cím beállít, valamiunt megörül, hogy Opera Mini helyett van beépített böngésző. Éppen kipróbálta, még rendszeresen nem is kezdte el használni a készülék eme funkcióit. Eredmény: 1000 helyett 20 ezer Ft adatforgalmi díj. (15 Ft/10KB áron).
Ügyfélszolgálatnál - mivel a "hiba" egyértelmű volt - a vitás összeget befizette, és az ügyfélszolgálat javaslatára a legolcsóbb, havi 1000 Ft-os díjú, 200 MB-os mobilnet csomagra előfizetett. Azóta a probléma megszűnt. De, mivel ugyanott vette az új telefont, elvárható lett volna, hogy erre előre figyelmeztesse a vásárlót a Pannon, azaz, hogy egy e-mail csekkolás a régi készüléken 20 kB, az újon 2 MB adatforgalmat generálhat, és ezért külön adatforgalmi előfizetés javasolt hozzá...
Valószínűleg valami hasonló történt a kedves Naiv Ügyféllel. Csilivili telefonra tehát: vagy net kikapcs (összes apn kitöröl), vagy egy olcsó, 100 MB körüli előfizetést érdemes venni.
Talán valami jó irányba indul el Budapest V. kerületében. Arról bizonyára mindenki hallott - hisz elég nagy port kavart -, hogy a helyi parkolási társaság repült a Ferrari botrány miatt nagyon helyesen és az önkormányzat veszi át a feladatait. No de nem is ez az, amiért ez a kis…..
T. Péter 2009.05.16 12:19:01
Szeretném én is egyetértésemet adni az előttem szólókhoz. A főbb problémákat már felvetették.
- sárga plakettes autó: nekem is ilyen van. Régi diesel. De úgy használom, hogy ne kormoljon (letekert adagolóval), plusz felújított motor. Döbbenten látom a Belvárosban a J-s vagy K-s rendszámú (5 évnél fiatalabb) Transitokat, és társaikat, amint vastagon eregetik a kormot - zöld plakettel. Ha környezetvédelem, akkor előbb a szemmel láthatóan kormoló dízeleket kellene kitiltani, aki füstöl, azt azonnal kiszedhesse a közterületfelügyeletes, és hatósági zöldkártyára (nem a helyi zöldkártyás...) utalhassa, mondjuk 1 hetes határidővel.
- parkolás: autó autó hátán, holott fizetni kell érte, nem is keveset. Nincs parkolóhely. De a P+R sem vígasz, ugyanis ezek is betelnek. A nagy közlekedési csomópontokban lévő parkolóházakban (Árkád, Europark, stb...) lehessen érvényes BKV bérlettel ingyenesen parkolni. Persze ez magával vonná ezen parkolóházak bővítését is, de szerintem mostanában rengeteg ilyen parkoló áll üresen, vagy félig. A lehetőség adott lenne.
- közlekedési morál: az emberek nem tudják használni pl. a körforgalmakat. Lásd Clark Ádám tér... Ezen kívül a beragadás, tolakodás is dugót okoz, nem beszélve a busszávokat engedély nélkül elfoglaló, magukat "VIP"-nek képzelő autósokról. Óriási dugókat tud okozni pl. a Körúton vészvillogóval rakodó furgon. Miért? Mert ha vannak is kijelölt rakodóhelyek, azokat elfoglálják a "VIP"-ek, vagy a "rokkant" autósok. Budapest közlekedése a Balkánhoz képest is kaotikus. Ott legalább van egyfajta rendszer. Nálunk nincs.
Érdekes felfedezést tett Péter a bizonyos autókról hiányzó rendszámok kapcsán. Arra figyelt fel, hogy nagyon jellemző, milyen kategóriáknál nem szokott gyakran ott figyelni a rendszám a kocsik elején. Én kicsit meglepődtem a megfigyelés eredményén. Mostanában megszaporodtak a…..
T. Péter 2009.04.26 15:43:33
@T. Péter: A rendőröket nem szeretném leminősíteni, mert a többség úgyis felülről kapja a parancsot. Viszont, a rendhez tartozna az is, hogy olyan szabályokat tartassunk be a néppel, aminek van valami indoka is. (kinnfelejtett 30-as tábla esetén nem indok betartatni, ekkor a tábla kinnfelejtőjét kellene büntetni elsősorban)
T. Péter 2009.04.26 16:33:05
@107!: Akkor az én autómat hova sorolnád ezek alapján, ha véletlen leesne az első rendszámom? (gondosan oda van csavarozva, úgyhogy csak a lökhárítóval együtt esne le)?

WV Jetta 1.6D, sötét-metálzöld, extra felszerelés: tetőablak, új antenna, saját készítésű kihangosító a mobiltelefonomhoz, valamint a kiült, széthullott ülések helyett egy kb. 94-es Audi ülés (pontosan passzol) van benne. Ezen kívül új gumik, a hátsó hunyorgó rendszámtábla-világítás átalakítva beragasztott fehér LED-ekre (jobban látható, mint az eredeti, és nem ég ki, nem rozsdásodik el, nem lesz koszos a műanyag). A biztonsági övet mindig becsatolom, annyira automatikusan, hogy még a kertből kiálláskor is azon kapom rajta magam, hogy be vagyok kötve.
Mégis, ha 50-55-tel megyek Bp-en, főúton, bőgő motorral előznek meg a rendszám nélküliek. Még 60-nál is (ha véletlen elbambulok).
Péter a bokorban, fa tövében és ki tudja még mi mindennel álcázott fura helyeken elhelyezett sebességmérők ellen tiltakozik. Mért van az, hogy sok helyen nem figyelmeztetnek minket, hol számíthatunk radar kontrollra, hiszen így a kecske is jól lakna, vagyis ennek tudatában nem…..