Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Satori

67 bejegyzést írt és 199 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ezen írás előző részében Jean Francois Lyotard nyomán a posztmodernt a „nagy elbeszélések vége” lakonikus maximával határoztuk meg. Ezután taglaltuk, hogyan igazolta a francia filozófus drámai bejelentését a modern ideológiák (idealizmus, felvilágosodás, marxizmus) radikális kritikájával. Végül…..
Ebben az esszében azt az átalakulást teszem szóvá (azt problematizálom és próbálom reflektorfénybe állítani), amely korunk emberének gondolkodásában végbemegy. XXI. századi jelenünkről beszélni persze kockázatos vállalkozás, hiszen azt feltételezi, hogy képesek vagyunk tájékozódni olyan területen…..
Satori 2018.12.10 07:58:06
Kedves @MT1039: !
Én azt hiszem, hogy a "kereszténység" csak a "krisztianitás" (Societas Christiana) értelmében tekinthető nagy elbeszélésnek. Mint "vallás" (autentikus értelemben) és spiritualitás természetesen nem határolható le semmiféle politikai vagy szociológiai formációra. Nem kisajátítható.
Nincs nyelvi döntés politikai következmények nélkül. Állítanom kell ugyanis a saját különbözőségemet másokhoz képest, anélkül azonban, hogy elősegíteném azt, amit a nacionalizmus rossz formáinak nevezek: az agresszivitást, az idegengyűlöletet, a kizárást stb. Vagyis ha tiszteletet mutatunk mások…..
Satori 2018.11.01 17:45:20
@Déli pályaudvar: "Hát, ha Derrida sem ad lendületet a blognak, akkor senki… Értékes gondolatai parlagon hevernek..."

Nagyon sajnálom, hogy így szólt hozzá és elszomorítónak tartom a jófejségnek álcázott cinikus hozzászólást. Jobb lenne, ha a saját nevében beszélne, akkor nem gátolná ennyire mások hozzászólását.

Ennek a blognak a célja nem az, hogy mindenben egyetértsenek az itt beszélgetők, hanem hogy tanuljuk tisztelettel elfogadni (ne csak elviselni, tolerálni) a mást gondolók véleményét és személyét. Abban a reményben, hogy ezáltal árnyaltabbá válhat a világlátásunk és gazdagodhat a hitünk is.

Ebben az egyház szándékát képviseljük, amely egyebek között a Dignitatis humanae zsinati nyilatkozatban fogalmazódott meg. uj.katolikus.hu/konyvtar.php?h=13

Érdemes figyelmesen elolvasni és tanulmányozni, legalább az első 3 fejezetet (de az egész sem hosszú). Itt ugyanis VI. Pál pápa és a zsinati atyák mesteri módon, teológiailag fogalmazzák meg, hogy a gondolati és vallásszabadság hogyan alapszik az emberi személy méltóságán, és hogy ez a méltóság mind az Isten kinyilatkoztatott szavából, mind magából az emberi értelemből hogyan ismerhető meg.

Nem szabad visszariadni a nyitottság és megkívánt szellemi erőfeszítések támasztotta kihívásoktól. Áldott ünnepeket!
Korábban amellett érveltem, hogy az emberiség történelmének új, poszt-indusztriális szakaszába lépett, s megpróbáltam körülírni ezt a társadalmi formációt (némi kitekintéssel Magyarország helyzetére és szerepére). Most elsősorban a jövővel kapcsolatos kilátásokat…..
Egy korábbi posztban amellett érveltem, hogy az emberiség történelmének új, poszt-indusztriális szakaszába léptünk. Hogyan működik mármost ez a társadalmi formáció? És mi benne Magyarország szerepe? Egyáltalán: beléptünk már az új korszakba? És milyen jövő vár ott ránk? Hogyan alakul benne az…..
Ebben a rövid írásban azt az ambiciózus célt tűztem ki, hogy ismeretterjesztő szinten elmeséljem az emberiség egész múltját, egészen a jelen pillanatig – és hogy bizonyos értelemben kulcsot adjak a jövőnk megértéséhez. Persze minden történelemírás elfogult, hiszen –…..
A katolikus egyház létszáma, ha kis mértékben is, de évről évre növekszik – adják hírül a hivatalos vatikáni források –, ám fokozatosan elmozdulás történik a „perifériák” irányába. Európa folyamatosan veszít a jelentőségéből, a legdinamikusabb növekedés pedig Afrikában figyelhető meg. A…..
Satori 2018.09.29 17:45:39
@ghegedu: Értem, amit mond és részben egyet is értek, ha nem ideológikusan érti a szembeállítást ("hívők egyháza" vs. "papok egyháza"). És ha figyelembe veszi, hogy a média nagyon nagy befolyással van arra, hogyan "látjuk" az egyházat. Végül nem tudom, hogy Ön is így látja-e: szerintem jelentős átrendeződés történik az egyház kommunikációs-teológiai struktúrái területén. Elmagyarázom, mire gondolok.

Meg vagyok győződve arról, hogy Jézus anélkül volt nyitott a bűnösök felé, hogy jóváhagyta volna a bűnüket. Nem tudom, egyetért-e velem, de én úgy látom, hogy a Jézus Krisztussal szembeni kritikát az váltotta ki (és nagyrészt ma is az váltja ki a jelenlegi pápával szembeni kritikát), hogy megfordította a hagyományos mintát. A klasszikus sorrend szerint először megtérésnek kell történnie, aztán jöhet a communio, az Istennel (Jézus Krisztussal) való egység. Ő azonban először communiót ajánlott a bűnösöknek, és a megtérés ebből a közösségbe fogadásból fakadt. Jó példa erre Zakeus története (Lk 19,1-10), de sok más is van. Ez az, amit új, evangéliumi kommunikációs-teológiai struktúrának nevezek.

@I_Isti: osztom a világ stabilitása iránti aggodalmait. A kereszténység tényleg csak akkor a leggyorsabban növekvő világvallás, ha Európát leszámítjuk. Az itteni statisztikák ugyanis lerontják a számokat: Európában minden lefelé megy, a többségi világgal ellentétben. Ajánlom figyelmébe a történész Philip Jerkins-t - például ezt a hosszú beszédét:
www.youtube.com/watch?v=3AygaDy4yy4&t=39s

Tisztelt @Abdiás..: megkérem, hogy ne írjon ide ilyen butaságokat. Ez ugyanis megakadályozza minden értelmes beszélgetés kialakulását. Az ilyen kommentek hamvába halasztják az eszmecserét, mielőtt még az elkezdődhetne. Ha ilyen vakalapos biblicizmus irányába indulnánk, leszoknának az értelmes emberek arról, hogy hozzá merjenek szólni. Köszönöm szépen.
Satori 2018.10.06 20:01:11
Kedves @jabbok: többször is elolvastam pedig, de nem értem a "kérdéseit". Ha tőlem "választ" vár, egy kicsit világosabban kell fogalmaznia.

@ghedgedu: igen, sok mindennel egyetértek. (De itt sem látom a "pontot", amire reagálnom kellene.)
„A keresztények tehát legyenek rajta, hogy a kultúrának korunkra jellemző megnyilatkozásait és tömegmozgalmait emberies és keresztény szellem hassa át” (GS 61).   Milyen világ vár ránk? Vajon egy hegemón amerikai világkultúra kialakulásával kell számolnunk, vagy kicsiny elszigetelt kulturális…..
Satori 2018.09.10 04:46:33
@Hermes the God in Yellow: "ne haragudjon, de Magyarország nem nyugat és kelet között van. ... Magyarország a nyugati civilizáció perifériáján van."

Ez, attól tartok, nem egészen igaz így. Pontosabban: csak földrajzi értelemben. Ha viszont szervesebben gondolkodunk, akkor kiderül, hogy a nyelvünkben, a kultúránkban, a génjeinkben Ázsiai elemeket hordozunk (hogy a felderítésükig meddig kell visszamenni, azt a nyelvészekre, kultúrtörténészekre és antropológusokra hagyom.)

Nem tudom, hogy sok értelme van-e azon vitatkozni, hogy melyik kultúra (vagy vallás) magasabb rendű ("koszlott" Bizánc vs konfucionista Kína)- szerintem ez nem visz messzire. (Mint ahogy az sem, hogy ki kit nevelt és milyenre.)

Az viszont biztos, hogy egy más kultúrát csak nagy alázattal és tapintattal szabad megközelíteni, különben csak azt gondoljuk róla, hogy értjük, pedig még csak a felszínét kapirgáljuk. Az a kérdésfeltevés, hogy a konfucionizmus vallás-e vagy filozófia például teljesen nyugati szemléletet tükröz, amit keleten nem is értenének.

Egyébként nyugattól is van mit tanulni; ha van ideje egy szórakoztató beszéd meghallgatására, ezt ajánlom: www.youtube.com/watch?v=8SOQduoLgRw (bár a vallással kapcsolatban ő is az előítéletei foglya - de hát fiatal akadémikusoknak az ilyesmi megbocsátható). Ugyanő, egy kicsit hosszabban: www.youtube.com/watch?v=TWgM2gBRQrA (legalább az első 10 percet érdemes...).

Van egy régi hagyomány a nyugati kultúrában, amit Lessing a felvilágosodás idején felkapott (A bölcs Nathan), de már Boccaccio is említi a Decameron-ban (az első nap harmadik novellája - érdemes tanulmányozni!). Most nem mesélem el, de az a lényege, hogy a vallásoknak a követőik erkölcseinek magasrendűségében kellene versenyezniük. Mit szólna egy ilyen lovagias kihíváshoz? Például az íráskultúrán sok minden lemérhető - és itt zsűrit is találunk. Egyébként nem haragszom.
Satori 2018.09.14 05:18:13
@altavista: "'Aki benne él, annak elkerülik a figyelmét a kozmopolita-kapitalista konzumizmus ellentmondásai.' ... Te benne élsz? :)"

Jogos az észrevétel - én is benne élek. Fentebb csak arra akartam utalni, hogy sokat beszélgettem és ma is folyamatosan kapcsolatban vagyok olyanokkal, akik nem élnek benne, és jobban rálátnak. Tőlük lehet tanulni, például alternatívákat is. (Amúgy én a kubai rádiót is szívesen hallgatom
www.radiosdecuba.com/habana/ , látom is a helyét a globális diskurzusban (ha az egészet tekintetve nem gondolom, hogy igazuk van, ezt a KGST országok gazdasága is bizonyította). Viszont ők kimondhatnak olyanokat is, amit nálunk Nyugaton nem szoktak. Ezért hiányozni is fog a hangjuk, ha bedarálják őket a globális kapitalizmus fogaskerekei.) Csak annyit akartam állítani, hogy létezik miópia, kulturális szinten is.

Az "Isteni téveszmét" meg természetesen olvastam - írtam is róla -, de nem lettem tőle ateista. Magyarul is zajlott vita amúgy a témában, jezsuiták is részt vettek benne, www.academia.edu/6694836/Roundtable_discussion_on_Richard_Dawkins és online publikációk is vannak. De ez messzire vezetne.

Ami pedig a "megoldást" illeti, arról sokat tudnék írni. A magam módján élem is (nota bene: az "voluntary simplicity" ideálját a keresztény szerzetesek legalább 1700 éve dokumentálhatóan gyakorolják). Elméleti szinten pedig ezt ajánlom: uj.katolikus.hu/konyvtar/ferenc_papa_laudato_si_enciklika.pdf Találomra a közepéből, ízelítőnek: "A szegény országoknak elsődlegesen a szegénység felszámolására és a lakosság szociális fejlődésére kell törekedniük; ugyanakkor meg kell vizsgálniuk a népesség bizonyos kiváltságos rétegeinek botrányos fogyasztási szintjét is, és a korrupciót is jobban vissza kell szorítaniuk" (nr. 172).

"Vannak környezettel kapcsolatos vitatémák, amelyekben
nehéz egyetértésre jutni. Ismételten jelzem, hogy az Egyház nem kívánja a tudományos kérdéseket lezárni, sem a politika helyét elfoglalni, de őszinte és átlátható vitára hívok, hogy az egyedi szükségletek vagy az ideológiák ne ártsanak a közjónak" (nr. 188).

Végül pedig csak még ezt az első vonalba tartozó katolikus teológusnőt szeretném a figyelmébe ajánlani: Sister Elisabeth Johnson, és nem is csak azért, mert jezsuita egyetemen tanít. Szerintem legalább annyira az ön szívéből beszél, mint az enyémből: www.youtube.com/watch?v=sOCZ5KI7Ccg&t=310s (5 perc)

Kedves kollégám, @Hermes the God in Yellow:

Én nem gondoltam itt az egész világ problémáit megoldani, ekkora ambícióim nincsenek. Csak a poszt alatti beszélgetést akarnám mederben tartani. Szóval, az erkölcsök összemérését is csak erre a (nagyon is ellenőrizhető) fórumra redukálom: ki tud empatikusabban közelíteni a másik eltérő véleményéhez, ki műveli magasabb szinten a kölcsönös (interperszonális, interkulturális, hitközi stb.) harmónia keresésének művészetét. Ez egyébként keleti kultúrák (vallások és filozófiák) spiritualitásának fő sajátossága, ha nem tévedek. Mi pedig - mernék így fogalmazni - ennek begyakoroltatására és gyakorlására szántuk ezt a blogot.

Egyébként talán ismeri Ferenc pápának az Asia Times-nak 2016 februárjában adott interjúját. Akkoriban a kínai lapok nagy terjedelemben foglalkozott vele, mivel történelmileg példátlan. Szórakoztató olvasmány, ha netán nem látta volna: press.vatican.va/content/salastampa/it/bollettino/pubblico/2016/02/02/0076/00172.html (Én egyébként egy ideig önkéntesként AIDS-es fiatalokkal dolgoztam Kínában - nem Taiwanon! - egy kínai apácák által fenntartott intézetben. De ez még sokkal korábban volt. Akkor még erről a betegségről ott senkinek sem volt szabad beszélnie.)

Maradok nagyrabecsüléssel
Satori 2018.09.19 18:30:20
@Hermes the God in Yellow: "A gyökerek az egyén mindennapi életének fegyelmezett visszafogottsága és tanulásra koncentráltsága lenne. Ezek megléte és gongozottsága esetén idővel magától hajt ki a fa koronája, a "bölcsesség"."

Ez egy szép gondolat, javaslom, mindketten törekedjünk az életre váltására. Egyébként én nem gondolom, és nem is mondtam soha, hogy a keresztények jobbak lennének, mint a nem keresztények. Legfeljebb magasabbak a standardjaik/standardjaik.

@altavista: "Bocs hogy belekotyogok te Jabbok tényleg Te kezdél el Vekerdy-ről beszélni, és csak írsz, írsz, de én sem értem hogy hova akarsz kilyukadni."

Pedig egy kis empátiával és jóindulattal nem is olyan nehéz kitalálni, hogy hová akart kilyukadni. Oda, hogy azt állítani, hogy valaki "tiszta lappal" jön a világra, ostobaság, értelmetlenség. És ez szerintem így is van. (NB: nem nagyra becsült vitapartneremet minősítettem, hanem az állítást!). Mentségére: nyilván a fajelmélettől siet elhatárolódni - szerintem teljes joggal és helyesen. De a tabula rasa a pedagógiában körülbelül ahhoz mérhető butaság, mint annak állítása, hogy valaki a születése pillanatától (genetikailag és/vagy kulturálisan) meg van határozva, nincs szabad mozgástér. De hát ezt senki sem mondta - én legalábbis biztosan nem. Ennyit mások véleményének megértéséről (és az árnyékbokszolásról).

"a kereszténység furcsa nézetrendszere vajon mennyire tud megbirkózni a „végső kérdésekkel”".

Mondom, hogy olvastam Dawkins könyvét, a fenti, ön által idézett részre is emlékszem. Szerintem egyébként inkább karikatúrája, mint komolyan vehető leírása a katolikus kereszténységnek. Az jut eszembe róla, amit Sartre ír Az undor-ban: "Vasárnap van, a templomban nők térdelnek egy férfi előtt, aki bort iszik" - Még ha formálisan alkalmasint igaz is, a dolgok olyan beállítása ez, ami a kiindulás pillanatában válik igaztalanná, hazugsággá. Én egy kis fantáziával bármiről tudok megsemmisítő kritikát mondani a szarkazmus eszközeivel. De nem tartom előrevivőnek, mert inkább szül gyűlöletet és meg nem értést, mint harmóniát és egyetértést.

A "végső kérdésekkel" való megbirkózást egyébként arra értettem, hogy a belinkelt beszédben - ami bizonyos szempontból éles eszű és lebilincselő - szerintem még a valódi filozófiai-vallási kérdés sincs feltéve. Ehelyett mindent (posztmodern) irónia leng körül. Márpedig arra nem lehet kultúrát építeni. Tudományt meg aztán végképp nem! - ahhoz pozitív ismeretelméleti-metafizikai premisszák kellettek (a világ megismerhető, a megismert törvények leírhatók, azokkal bíbelődni, azokat javítgatni értelmes elfoglaltság stb.). Márpedig azokat a nyugati gondolkodás a zsidó-keresztény kinyilatkoztatásból merítette.

De nincs harag. Örültem a beszélgetésnek.
A nyugati világ embere mára telítődött élelmiszerekkel, iparcikkekkel, valamint információkkal. A technológia fejlődése (elsősorban az informatika és a robotika) kényelmesebbé tette az életünket és több szabadidővel ajándékozott meg, de – sajnos vagy szerencsére – nem oldotta meg az…..
Satori 2018.08.14 18:24:29
Tisztelt @in satu:

Ezt írja: „Szerintem ... nem nevezhető ez fejlődésnek, jobb esetben is csak változásnak, ami az emberiséget egyre jobban eltávolította a valóságtól. Van mélysége is, ami fontos az írás végkövetkeztetése szempontjából, az pedig az ember életminőségére való erőteljes romboló hatása, felhasználva az alapvető emberi gyengeséget, és betegségeket, mint például az addikcióra való hajlam.”

Ezt érvényes ellenvetésnek tartom! Nyilvánvalóan vigyázni kell a „fejlődés” fogalommal; sokkal inkább változásról van szó – egyetértek. Legfeljebb azzal vitatkoznék, hogy az emberi életminőség egyértelműen romlott volna. Élvezetes lehetett mondjuk a reneszánsz Firenzében élni (már tudnillik, ha az embert történetesen Lorenzo Medici-nek hívták), de még az ő életminősége is azonnal és meredeken a miénk alá zuhant, ha elkezdett fájni a foga... És itt nem is néhány évszázados fejlődésről van szó, hanem legalább 8 (ha nem 200) ezer esztendős kultúrtörténelemről.

Az emberekbe pedig szerintem bizonyos fokig bele van kódolva az altruizmusra, szeretetre való képesség (a misztikusokkal szólva „a szívünk ismeri Jézus nevét”) – bár ez a kijelentés természetesen teológiailag alapos árnyalásra szorul. Nem a legmagasabb rendű (ingyenes és feltétel nélküli) szeretetről beszélek, de nem maradtunk volna fenn a szeretetre való képesség nélkül.
Az alábbiakban amellett fogok érvelni, hogy az utóbbi évtizedekben valami megváltozott általában véve a szellemi életben és a teológia berkein belül is. Ezt a változást azzal a provokatív metaforával fogom kifejezni, hogy véget ért a metafizika korszaka. Elsőként számba veszem a fundamentális…..
Satori 2018.08.14 17:56:30
@asterisk: "Bocsássa meg a kérdést, de hogyan kíván provokáló kérdésfeltevéssel vitát generálni, ha világosan megfogalmazott állítások helyett csupán egy olyan szakirodalom tömeget ad, melyet csak nagyon-nagyon kevesen tudnak mélységében átlátni? A katolikus teológia soha nem volt homogén, és nyilván jó dolog új megközelítéseket alkalmazni, de önmagában a teológia sokszínűsége miért volna érték?”

Nem csak megbocsátok, de szívesen is veszek minden értő észrevételt vagy kérdést (bár azt nem ígérem, hogy mindenre válaszolok is). Ezen a blogon különböző színvonalú és mélységű írások jelennek meg. Kérem, ne kerülje el a figyelmét, hogy nem adtam szakirodalmat; persze igaz, hogy amit írtam, tényleg feltételez bizonyos olvasottságot a témában (úgy a klasszikus, mint a modern szerzők bizonyos ismeretét). Mindezen ismeretek azonban nem kötelezők; reméltem, hogy némelyek – kellő nyitottság esetén – esetleg így is profitálhatlak a fenti szövegből.

Jól érzékeli, hogy írásom legalapvetőbb indítéka azon meggyőződés megfogalmazása volt, hogy a teológia sokszínűsége a mai világcivilizációban (a globalizáció mai fokán) valóban kívánatos. Ezen belátás áll - szerintem - számos pápai megnyilvánulás mögött is és ezzel a katolikus egyház valóban globális fázisába lépett. (Nekünk pedig szerintem helytelen volna eleve feltételeznünk, hogy a pápánál jobban rálátunk a világegyházra.) Azt, hogy a teológia történetileg valóban mindig heterogén volt valamelyest, most valóban nem igyekeztem kimutatni. A katekizmus-szerű világos megfogalmazok előnye viszont szerintem ugyan az, ami a hátrányuk: az egyszerűség. A valóság – sok más tudományhoz hasonlóan – a filozófiában és a teológiában sem fejezhető ki kimerítő módon egyszerű és mindenki számára azonnal érthető tételek segítségével. Esetleges komplexitása nem teszi feleslegessé a teológiát (az egyszerű tételek persze nem szabad, hogy ellent mondjanak a hittitkok helyesen értett megfogalmazásainak; kicsavarni persze mindent lehet...)

„A nem-európai kultúrák helyi adottságainak integrációja a katolicizmusba olyan vita, ami a jezsuita rend alapítása óta tart, de ez a liturgikus külsőségeknél súlyosabb problémáról szól. A szubszaharai Afrikában jelenleg szinte mindenki hisz a boszorkányságban – akkor csináljunk egy speciális afrikai teológiát, melynek része a boszorkányüldözés? A helyi pünkösdista gyülekezetek felső és külső kontroll híján pont ezt teszik. Ez is a nyugati kultur-imperializmustól való megszabadulás, nem igaz? Az európai katolicizmusban legyenek a nők egyenrangúak a férfiakkal, Indiában maradjanak alacsonyabb értékűek?”

Azt hiszem, az ön által említett vita sokkalta régebbi a jezsuita rend alapításánál (bár igaz, hogy a jezsuita missziók megindulásakor felerősödött). A nem európai kultúrák egyes elemeinek integrációja valójában az Egyházzal egyidős és annak alapításával vette kezdetét (az Apostolok Cselekedeteiben sok nyomát találja ennek). Nota bene: az Egyház eredetileg nem európai produktum!

Azt viszont jól értette, hogy személyes meggyőződésem: szükség van sajátos afrikai teológiára, ami persze nem semmisíti meg, hanem árnyalja és kiegészíti a nyugati megközelítéseket. Ma mind a fekete kontinensen, mind pedig a Tanítóhivatal szintjén sok ilyen irányú próbálkozás történik – nem tudom, követi-e őket –, s ezt én üdvözlendőnek tartom. Természetesen ez nem a boszorkányüldözés legitimálását jelenti, hanem a hit misztériumainak azon katolikus százmilliók számára történő megfogalmazásának szükségességét, akik ma is hisznek bizonyos tőlünk már idegen természetfeletti jelenségekben (mágia, varázslás, rontás, gyógyítás stb.). Az ezekben való hiedelmek egyébként a felvilágosodás előtt Európában is nagyjából mindenki számára magától értetődőnek számítottak. Az pedig, hogy mit kell kultúrák fölötti értéknek tekintenünk és mit nem, véleményem szerint aprólékos tanulmányozást és egyenkénti elbírálást kívánó kérdés. (Természetesen a magam részéről a nők egyenrangúságát az univerzális igazságok közé sorolom.)

„Ön azt írja, hogy az egyházi tanítás valamiféle egységét a pluralista és nem normatív teológia mellett is biztosítaná az „antropológiai principium” és a Krisztusban való hit.”

Nem, félreértett, nem ezt írom! Én a normativitás mellett érvelek, bár azt nem „objektíve” értelmezem (ezek szubtilis filozófiai megkülönböztetések).
Satori 2018.08.14 18:06:32
„Hogyan definiálja az antropológiai principiumot? Ez egyáltalán nem olyan egyértelmű fogalom. És mégis mit szavatol a Krisztusra épülő hit önmagában? Assissi Szent Ferenc, Markión, Kálvin és Torquemada egyaránt őszinte és jóhiszemű követői voltak Krisztusnak. Ettől még a kereszténységük egyformán hiteles volna és nyugodtan utánozhatom bármelyiküket?”

Egyet értek, amikor azt írja, hogy az antropológiai princípium nem egyértelmű fogalom. De gondoljon csak bele: nem csupán Markión, Szent Ferenc vagy Kálvin János Krisztus-hite különbözött lényeges pontokon (a számos lényeges hasonlóság ellenére), de Jusztinoszé, Alexandriai Szent Kelemené, Szent Ágostoné, Szent Tamásé, Descares-é, Pascal-é, Leibnizé, Karl Rahneré és Hans Urs von Balthasaré is, pedig ők mind katolikus kereszténynek vallották magukat. Egyszóval a hitelesség nehéz kérdés, ami a szellemi kontextus figyelembevétele nélkül értelmezhetetlen.

„Mint írása végén kiderül, a nézetek végső bírája ezután is a Tanítóhivatal maradna. Azonban a régi jó metafizika korában, amiről Ön, bocsánat, de elég naiv definíciót ad, létezett egy közös filozófiai, teológiai, logikai alap, mely alapon állva lehetséges volt vitatkozni, így védekezni is. A (teológiai) eszmék posztmodern pluralizmusában ehelyett maradna a Tanítóhivatal teljes önkénye abban, hogy mit tilt, tűr, támogat.”

Nem, nem gondolom, hogy a Tanítóhivatal önkénye volna az egyetlen megoldás. Viszont az igaz, hogy a magam részéről azt tartom naivitásnak (hermeneutikátlan, történelmietlen gondolkodásnak), ha valaki túlságosan nagy szerepet tulajdonít a „logikának”, amely alapján állítólag mindenki meggyőzhető az „egy(-síkú/-értelmű) igazságról”. Persze az értelmes érvelés ontológiai (és ennyiben részben logikai) alapjai természetesen szerintem sem megkérdőjelezhetőek (ezért is szállok be – véges lehetőségeimhez mérten – egy ilyen érvelésen alapuló vitába, ami csak az értelmes beszélgetés, a szót értés (verstaendigung) reményében értelmezhető. A metafizikáról szóló nézeteimről – ad usum delphini – egyébként itt olvashat valamit:

jezsuita.blog.hu/2017/04/25/mi_a_metafizika_i

jezsuita.blog.hu/2017/05/09/mi_a_metafizika_ii

(Bevallottan leegyszerűsített, de nem olyan naiv azért...!)

„És végül, ha tényleg nem akarunk naivak lenni: a nyugati teológia legújabbkori fejlődésében tagadhatatlan szerepe volt a teológusok ama vágyának, hogy integrálódhassanak a szekuláris akadémiai világba. Akkreditált egyetemek, elismert professzori címek, magas impakt-faktorú folyóiratokban való publikálás, sok doktorandusz, a nem-hívő kollégák elismerése: ezek vonzó dolgok. Cserébe csupán igazodni kellett olyan trendekhez, melyeknek semmi közük a kereszténységhez. Hasonló igazodási folyamatok az ókorban és a középkorban is léteztek, de éppen a liberális teológia szokta szigorúan elítélni azokat.”

Bevallom, ezt a bekezdését nem értettem. (Mi ellen és mi mellett foglalt állást?) A teológusok valóban tesznek erőfeszítéseket arra nézve, hogy – mint írja – „integrálódhassanak a szekuláris akadémiai világba”. Ez szerintem bizonyos keretek között helyes törekvés, és összhangban áll az Egyház azon küldetésével, miszerint mindenkinek hirdetni kívánja az evangéliumot. Ehhez tudnia kell azt a kor színvonalán megfogalmazni. Viszont azt, hogy az evangéliumi üzenet megfogalmazásakor minek "van köze a kereszténységhez" és minek nincs, az nem dönthető el a priori. (Nota bene: kezdetben az olyan dogmatikai alapfogalmaknak sem volt, mint a hüposztazis és az ouszia!)

„Ha én kijelenteném, hogy szeretnék átlépni az ortodox, esetleg a buddhista térfélre, nem nagyon látom, hogy Ön (vagy akár a pápa), a saját filozófiája alapján milyen módon tudna racionálisan érvelni egy ilyen lépés ellen, hiszen tagadja az objektív normativitás lehetőségét is.”

Nézze, nekem az a szakmám, hogy egy ilyen szándék ellen érvekkel szolgáljak. Igaz, persze – s ezt jogosan észrevételezi –, hogy nem dédelgetek olyan illúziókat (mint a korábbi racionalista apologetika), hogy ez pusztán logikai alapon és kényszerítő erővel megtehető volna, ám ez korántsem jelenti az anything goes önkénye előtti behódolást, az intellektuális kapitulációt. Éppen itt van a kutya elásva! Ön félreért, amikor azt gondolja, hogy a normativitás csak „objektív” módon volna elképzelhető. Ez egy redukcionista gondolkodás rekvizítuma, egy csak a természettudományokra érvényes tudományeszmény illetéktelen kiterjesztése a teológiára. Ennek részletes kifejtése azonban most messzire vezetne. Meg aztán írtam is már róla máshol:

jezsuita.blog.hu/2012/12/12/van-e_objektiv_vizsgaztatas_exortacio_egy_hermeneutikai_jellegu_igazsagfogalom_vedelmeben

jezsuita.blog.hu/2013/01/04/van-e_objektiv_igazsag_a_humantudomanyokban_a_realtudomanyok_objektivitasanak_bukasa_hans-georg_gada

Tisztelettel üdvözli:
Satori
Miserando atque eligendo [Az irgalmasságot és a megkülönböztetést gyakorolva] – ezt a mottót választotta Bergoglio püspöki jelmondatául, s ez maradt pápai címerének felirata is. A jelmondat, amint az lenni szokott, egyúttal program is. Ebben a néhány szóban – mely eredetileg a Szent Beda…..
Satori 2018.05.04 05:33:43
Tisztelt @matthaios: Kolléga!

Ugye nem úgy értette a fenti megjegyzéseit, hogy a pápa nem ismeri a Bibliát és a katekizmust? A vita más szinten zajlik.

Kedves @khamul: és @Déli pályaudvar: Kollégák!

"Ebben a kérdésben Krisztus teljesen világosan megnyilatkozott"; "A többi maszatolás."

Krisztus abban a kérdésben is "világosan megnyilatkozott", hogy "Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik" (Mk 16,16). - Az Egyház Tanítóhivatala mégis elítélte azokat, akik ezt a tételt szigorú vagy kizárólagos értelemben értelmezik (DZ 3866-3873).

A Biblia fundamentalista (litteralista) értelmezését egyébként ugyanezen Szentírás lapjain a Sátán képviselte először: "Ha Isten Fia vagy, vesd le magad, hiszen írva van..." (Mt 4,6) és maga Krisztus Urunk utasította vissza - a fenti értelemben - a lehető leghatározottabban (Mt 4,7).

A teológia komoly tudomány, összetett szempontokkal. Vagdalkozásokkal ugyan lehet efemer győzelmeket aratni egy vitában, de az igazságot kutatni nem lehet. Általában véve ez különbözteti meg a katolikusokat a szektásoktól.

Egyébként ennek a posztnak a témája - mint a címe is mutatja - Isten irgalmassága és a megkülönböztetés, mint Ferenc pápa eljárásmódjai, amelyek kulcsot adnak a megértéséhez. A házasság felbonthatatlansága nem volt téma; az egyszerűen fel van tételezve, mint az AL-ban is. Önmagában tanulságos, hogy hogyan lehetett a kezdetektől eltéríteni ezt a "beszélgetést" az eredeti témától, és hogy ez milyen sikerrel történt, de ebbe most ne menjünk bele.

Ezen a blogon beszélgetni akarunk, ami nem a relativizmus szinonimája, hanem a zártság és az ítélkező magatartás ellentéte. Aki szívesebben ítélkezik és kinyilatkoztat, mert fél higgadtan meghallgatni mások tapasztalatait és az esetleges ellenvéleményeket, az ezzel megakadályozza az árnyaltabb szempontok felszínre kerülésének lehetőségét. Az ilyeneket arra kérem, hogy menjenek máshová "beszélgetni". Az ilyen magatartás ugyanis szellemi környezetszennyezés, ami itt nem élvez támogatást.

A merevség egyébként soha nem a magabiztosság vagy az érettség jele.

Tisztelettel:
Satori
Satori 2018.05.04 09:36:12
@Déli pályaudvar: Te pedig maszatolással vádoltál - ugyanilyen érzés volt. Így nem jutunk messzire.

Javaslom, hogy engedd meg, hogy mikor, kivel és miről akarok vitatkozni.

Ez a poszt az irgalmasságról és a megkülönböztetésről szól. A katolikus erkölcstan nem csak a szexről szól.
A „La Civiltà Cattolica” című folyóirat aktuális száma részleteket közöl olyan beszélgetésekből, amelyeket Ferenc pápa legutóbbi Dél-Amerikában tett lelkipásztori látogatása során Chilében (január 16-án) és Peruban (január 19-én) rögzítettek. A pápa jezsuita…..
Satori 2018.03.09 08:51:31
@altavista: "nézd, amíg Satori el sem hiszi hogy a papok 2%-a pedofil..."

Elhiszem, ha te mondod.

Az elmúlt fél órában kommenteket olvasgattam mindenféle fórumokon a témáról, és sokszor támadt az a kísértésem, hogy bemásolok ide néhányat olyan elkötelezett keresztényektől, akik szívemből szóltak. De ellenálltam a kísértésnek.

Ez olyan téma, ami mindenkit mélyen megmozgat, könnyű vele rengeteg kommentelőt is bevonni, ha akarják, majd ők megvédik az egyházat. Én sok esetet tudok, néhány érintettet személyesen is meghallgattam - a statisztikák nem kenyerem és most nincs kedvem bizonyítani azt sem, hogy milyen könnyen manipulálható műfaj.

Nézd, én sosem mondtam, hogy az egyház bűntelen volna, ahogy anyámról sem. Megvallom, viszont arra néha érzek kísértést, hogy mentegessem a bűneiket, mert az életemet tőlük kaptam. De a tények nekem is fontos dolgok - ez intellektuális becsületesség kérdése.

Üdvözöllek.
Satori 2018.03.13 09:59:58
@altavista: Köszönöm a békülékeny hangnemet. Dolgom is volt, de meg tényleg el is ment a kedvem a kommenteléstől: a pedofília eltussolójának és a szexuális ragadozók barátjának még nem neveztek ezen a blogon. Amúgy csak arra céloztam, hogy a 2%-ot te mondtad, a pápa 1,6%-ot mondott, de ezen tényleg nem fogunk összeveszni.

Nem helyeslem Law bíboros (és vele kapcsolatban Ferenc pápa) eljárását és örülök, hogy tiszta víz került a pohárba (Németországban egyébként nagyrészt a jezsuiták önfeltáró ténykedésének következtében, nem tudom, követted-e az eseményeket...). És szívesen elismerem azt is, hogy ehhez kell a botránykeltő oknyomozó média segítsége. Viszont szenvedek attól, hogy a létrejött információs légkörben ma jóformán bárki bármikor "lepedofilezhet" egy papot és jóízűen botránkozhat a köztü(n)k állítólag 2%-os érintettségen (ahogy te is tetted). Szerintem lehet egyszerre egyetérteni a #metoo mozgalommal és helyteleníteni az egyoldalúságait vagy a negatív mellékhatásait. Én a mai media-légkörben tökéletesen eszköztelennek érzem magam a védekezésre - lám, még veled szemben is, pedig te nem is támadsz túlságosan, csak ismétled, amit mindenki. Nem hiszem, hogy törzsi szemlélet vezetne, ha csendesen megjegyzem, hogy alaphiba angyalok közösségének tekinteni az egyházat, de talán még nagyobb hiba ilyen alapon megpróbálni diszkvalifikálni és nem venni észre, hogy nagyjából egészében mégis igaza van. Számtalan társadalmi kérdésben és a szexualitást illetően is. De ez messzire vezetne és nem venném szívesen ha itt a továbbiakban csak erről lenne szó, bár efelett nincs hatalmam. (És biztos sokan bevetnék magukat; egyszerűen így vagyunk huzalozva.)

Annyit még megengedek azért magamnak, hogy idelinkeljek egy régi bejegyzést: jezsuita.blog.hu/2010/03/22/pedofilia_nem_a_colibatus_az_oka?full_commentlist=1#comments Nem mintha mindenben egyetértenék vele, de sokat kommentelték annak idején, és az első 100 kommentből sok mindent a szívemből mondtak.

(Név nélkül) csak néhány példa:

"... a dühödet megértem, de a nyelvezeted szemben áll azzal, amiről beszélsz, sértő a gyerekekre nézve. Ugyanakkor a blogunknak nem felel meg ez a stílus, szeretném, ha maradnál és tudnánk beszélgetni, de vegyél vissza kicsit a trágárkodásból, azzal nem oldasz meg semmit.

... én személy szerint az egyházzal, mint Krisztus Testével vállalok közösséget, és magával a bűnnel a Szentatya sem vállalt közösséget! Maga Jézus is elítéli a bűnt, de arra törekszik, hogy a bűnös megtérését segítse!
Ugyanakkor nehéz érzések és fájdalom van bennem. Az nekem jól esik, hogy a Pápa azt kimondja, hogy nagyon sajnálja, ami történt, mert ezt fontos kimondani. Sőt arra is biztatja az illetékeseket, hogy az igazságszolgáltatás előtt vállalják fel bűnösségüket.

De minden nehéz érzés ellenére ehhez az egyházhoz tartozom, és rengeteget kaptam ettől az egyháztól lelki világom épülésében és emberségem fejlődésében, főleg a jezsuita renden keresztül. Egyoldalú lenne enélkül látni a dolgokat!

Ezek a történések még inkább aláhúzzák az egyház törékenységét, és tudatosabb életre tanítanak engem. A Pápa hozzáállásában pedig jézusi vonásokat is találok, hiszen a bűnt elítéli, a bűnöst Isten irgalmára bízza!"

"... Szia! Pont ezt olvastam a vatikáni rádió honlapján! Vagyis, hogy megfeddi a püspököket, hogy nem jártak el az egyházjog szerint, hibát követtek el, és ki is fejezi a szégyenét is.

www.radiovaticana.org/ung/Articolo.asp?c=365966

Szóval én csak azt gondolom, hogy ezért nem kell leírni az egész egyházat. Tény, hogy ezek bűnök és nem támogatandók, de csak ezt látni az egyházból elég egyoldalú. És a sajtó nagyrésze ezt az irányt szajkózza!"
Satori 2018.03.13 10:07:42
És tovább:

"Szerintem az egyháznak szembe kell nézni a helyzetével és elindítani a megtisztulási folyamatot. Simán lehet, hogy az átlagnál több sérült (pl. pedofil) van a papok között, épp a cölibátus "védőszárnya" alatt. Sajnos ehhez a hiányos képzés és a pszichológiai szűrő gyakorlati hiánya is hozzájárul (tisztelet a kivételnek.) Ez van.

De arra is vigyáznia kell az egyháznak (azt nem tudom, hogyan lehet), hogy a a média most kihasználja az alkalmat és megpróbálja belénk (médiafogyasztókba) sulykolni, hogy katolikus egyház = pedofília. Ez a tisztességes papok és hívők tömegeire nézve nagyon hátrányos és hazug. A jövőben várhatóak olyan "boszorkányperek" is, amikor tisztességes papokat fognak ártatlanul meghurcolni. Sajnos ez az új vértanúság a küszöbön áll.

(Gondolom ehhez a kaotikus helyzethez hozzájárul, hogy nagy különbség van az előző és a jelenlegi pápa (még XVI. Benedek - Satori) politizálása között.)"

"Kedves ..., azt tudom megerősíteni, amit a post írója már válaszolt. Ezek az ügyek (nemcsak pedofília, hanem döntően annak kezelése) nagyon fájdalmasak és nem védhetők. Szégyen gyalázat, hogy ilyenek történtek, és talán történnek is. És lehetne még sok mindent sorolni, tanításban, gyakorlatban, amikről sok-sok szó esett itt a blogon. Bennem is komolyan felmerült (kb. huszonöt éve), hogy tudatosítva, hogy sok mindennel nem értek egyet, sok mindent elítélek, szabad-e az Egyházban maradnom? A választ nekem is az adta, hogy nagyon sokat kaptam az Egyháztól (piarista tanáraimtól), nagyon sok olyan embert ismerhettem, akiket nagyra tartottam és az egyházhoz tartoztak, azt képviselték. De el tudom fogadni azt is, ha valaki sokallja a disznóságokat és a kilépés mellett dönt. (Ez a dilemma egyébként minden szervezethez tartozás esetén fennáll.) Egy hívőnek nagyon fájdalmas lehet ez a döntés, aminek nagyon nehéz következményei lehetnek, főleg, ha valakinek családja van.

Én, mint az Egyházhoz tartozó nem kívánom olyan ügyekben, amivel nem értek egyet védeni az Egyházat. Támadni sem gondolom. Ha válaszolnom kell, akkor mondom (remélem), amit a lelkiismeretem diktál."

"Viszont vannak nagyon konkrét saját tapasztalataim arról, hogy a valóságban milyen nehéz eldönteni, kivizsgálni egy ilyen esetet.

Pl. saját szemináriumi évem során volt konkrét eset, amikor az egész szemináriumban elterjedt az egyik elöljáróról, hogy homoszexuális, és molesztált is közülünk egyeseket. Azt mondtam a társaimnak: ha igaz, akkor bizonyítsuk, és rúgassuk ki, akár milyen botrány lesz is belőle, de ehhez nem elég a pletyka. És elkezdtünk utána járni. Bárkit kérdeztünk, biztosan tudta - de a biztos információjuk forrását már kevesen tudták megnevezni. Aki tudta, arra mentünk tovább. Megkérdeztük B-t, aki A-nak mondta. Aztán azt, aki B-nek mondta. És végül vagy tizedik körben eljutottunk az első forráshoz, akitől több irányba elindult az egész hír. Ő elismerte, hogy ő azzal kezdte, amikor beállítottunk hozzá, hogy neki kifejezett ajánlatot tett a tanárunk, és őt ez annyira megviselte, hogy - bár senkinek nem mert szólni miatta hivatalosan - valóban több társunknak elmesélte.

Erre rákérdeztünk, hogy konkrétan és pontosan mi is történt. És ő elmesélte, hogy az egyik tanszoba során (vagyis több tanú előtt...) az adott elöljáró mosolyogva megállt a padja mellett, a vállára tette a kezét, és megkérdezte, hogy ha ilyen jól halad az adott tárggyal, nem akar-e külön órákra is járni belőle hozzá.

Megjegyzem: más tárgyból én jártam az illetőhöz különórákra, és soha nem tapasztaltam semmi, mégcsak félreérthető gesztust sem a részéről."

Szóval árnyaltabb megközelítésre vágyom, mint amivel általában találkozom (vagy mint amilyen fentebb a tiéd is volt), így a magam részéről - valamiféle szemérmességből (ami remélem, nem cinkos bűnmentegetés) befejezettnek is tekintem a témát.

Pax
Ma van Miki Szent Pál japán jezsuita vértanú és társainak ünnepe. http://www.katolikus.hu/szentek/0206.html A jezsuita kalendáriumban hozzájuk kapcsolódóan ünnepelünk még számos további japán jezsuita vértanút, akiket a közelmúltban avattak boldoggá. Egyikük Péter Kasui Kibe. Nemrégiben láthattuk…..
Satori 2018.02.12 08:34:37
Csak kettő a mai katolikus top-missziológusok közül:

www.youtube.com/watch?v=0Dw2q7dtUKw (5 perc)
www.youtube.com/watch?v=FBV8SoggV-0 (8 perc)

"nem feltétlen kell egyetérteni a dolgok japán felfogásával, de ha még vendégként sem tudtok a szokásaikkal együtt élni, akkor talán jobb nem odamenni." - ezzel ma kb. minden "szakmabeli" egyetért.

www.youtube.com/watch?v=YrSCMZu47HM (ez egy kicsit hosszabb, a riporter stílusa és az interjúalany kiejtése is fárasztó, de AMIT mond, azt érdemes végighallgatni!)
Az ismeretlen világokkal való találkozás mindig rejtelmes dolog – és veszedelmes is, hiszen kulturális sokkal fenyeget. Még világosan emlékszem az esetre, amikor egyszer egy afrikai rendtárssal ismerkedve, az első kérdéseim egyikére, „Hány testvéred van?”, a fiatal jezsuita…..
Satori 2018.02.07 09:46:01
Valaki fentebb hiányolta a „keresztény szempontokat”, amit a cím ígér – és joggal!
Íme néhány bekezdés még, a hiány pótlására:

Elsőként talán a poligámiáról az Ószövetségben. A dolog lényege, hogy a jelenség a régi idők egy bevett gyakorlatát tükrözi - a választott nép körében is!

A többnejűség – bár leggyakrabban az iszlámhoz társítjuk – számos vallásban és kulturális hagyományban fellelhető. Ez a gyakorlat ősidők óta eleven volt a szemita társadalmakban általában, az arab kultúrában pedig különösen is. Arábia törzsi társadalmaiban a vezetők széles körben gyakorolták, és elterjedt volt a Biblia-korabeli zsidóság körében is.

Az Ószövetség lapjain a poligamisták korántsem egytől-egyig ellenszenves figurák (mint amilyen például Lamek vagy Káin tűnhet: Ter 4,19–25); hanem éppenséggel olykor az üdvösségtörténet kulcsfontosságú személyiségei. Vegyük például Ábrahám családtörténetét (Ter 16–17; 28–30). Ábrahám – aki maga is valószínűleg poligám családból származott (Ter 20,12) – kétségbeesetten vágyakozott gyermek után. Maga a felesége, Sára volt az, aki (miután meddőnek bizonyult) bátorította férjét, hogy Hágárral, az egyiptomi szolgálóval nemzzen gyermeket (Ter 16,1–16). Hogy az eset nem egyszerű szexuális félrelépés volt, az is bizonyítja, hogy miután Hágár áldott állapotba került, új társadalmi státuszt igényelt magának: egyszeriben nagyobb megbecsülést kívánt asszonyánál, ami kiváltotta annak féltékenységét. Érdekes mozzanat, hogy Isten – a szövegből úgy tűnik – nem ítélte erkölcstelennek Ábrahám viselkedését (a poligámiára való utalás Lamek és Káin esetében is inkább egyszerű ténymegállapítás, mintsem erkölcsi ítélet: Ter 4,19); csak azt hangsúlyozta, hogy Izmael nem az általa megígért gyermek, hiszen annak Sárától kell születnie (Ter 17,15–21.) A Bibliában Isten nyilvánvalóan nem ítéli el Ábrahám cselekedetét, s így nekünk sincs jogunk hozzá (ami persze korántsem jelenti annak minden további nélkül való jóváhagyását).

Ábrahám iker unokái követik a példáját, amennyiben szintén poligám házasságban éltek. Ézsau két hetita (kánaánita) nővel házasodott meg szülei akarata ellenére (Ter 26,34), később pedig még feleségül veszi Máheletet, Izmael lányát is (Ter 28,9). Izsák és Rebeka azonban nem haragudtak Ézsaura feleségeinek száma miatt (hanem csak azért, mert kánaánitákat vett el: Ter 28,1–9). Jákob két nővérrel házasodott meg és szintén voltak gyermekei a szolgálóitól. (Ter 29,1–30,22).

Fontos itt még megemlítenünk az úgynevezett levirátus (héb. yawam / lat. leviratus: sógorházasság) szokását is. Eszerint a halott férj fivérei vagy más legközelebbi rokonai arra voltak kötelezve, hogy elvegyék feleségül az özvegyet és felneveljék az elhunyt testvér gyermekeit (Ter 38,6–10; MTörv. 25,5–10; Rút). Ennek célja egyrészt az volt, hogy megakadályozza a családi vagyon szétaprózódását, s hogy a férfi nevén szégyenfolt essék, másrészt gondoskodott az asszonyok és gyermekek sorsáról. Mivel a legtöbb férfinak valószínűleg már volt felesége, ez a gyakorlat a poligámia szinte kötelező (és minden bizonnyal gyakori) formája volt, amely nyilvánvalóan különbözött a házasságtöréstől.

Dávid király kapcsolata Betsabéval, a hetita Uriás feleségével ezzel szemben valódi házasságtörésnek számított, amelyet a király gyilkossággal tetézett (2 Sám 11–12). Ezeket a bűnöket nyilvánvalóan egyenként is tiltja a tízparancsolat (Kiv 20,13–14) – a házasságtörést és a gyilkosságot az ószövetségi törvény egyenesen halállal bünteti (Lev 20,10; MTörv 22,23; Szám 35,31) –; s a súlyos következményeket maga Dávid sem kerülhette el (2 Sám 12,9–11).

A Királyok első könyve tanúsága szerint Salamonnak hétszáz felesége és háromszáz mellékfelesége volt (1 Kir 11,3), akik politikai szövetségek házasságkötéssel történő megpecsételése révén kerültek udvarába. Salamon poligámiája azért volt erkölcstelen (s Dávidé nem), mert megsértette Isten kifejezett parancsát, miszerint a királynak nem szabad sok feleséget tartania (MTörv 17,17). A Második Törvénykönyv szerint Salamont idegen feleségei vezették tévútra, és fordították a szívét idegen istenek felé (1Kir 11,4–8).

Na és mi a helyzet az Újszövetséggel?

Míg az Ószövetségben sok példát találunk a poligámiára, az Újszövetség egyetlen konkrét esetről sem emlékezik meg. Azonban van néhány szakasz, amely közvetett formában mégis összefüggésbe hozható vele. Anélkül, hogy részleteiben tárgyalnánk a kérdést, hogy Jézus házasságról és válásról szóló tanítása (Mt 19,9; Mk 10,11; Lk 16,18) mennyiben alkalmazható a poligámia-kérdésére, világosnak látszik, hogy Jézus az újraházasodást házasságtörésként bélyegzi meg (Mt 19,9), és így egyértelműen elítéli a könnyű válás által elérhető úgynevezett „szukcesszív poligámiát”. Pál apostol pedig szükségesnek látta előírni, hogy az egyházi vezetőknek monogámoknak kell lenniük (1 Tim 3,2; Titusz 1,6), ami valószínűsíti, hogy a korai egyházban némelyek poligámiában éltek.
Satori 2018.02.08 09:44:03
Kedves @matthaios: kérlek, ne hozd összefüggésbe Ferenc pápát összeesküvés elméletekkel. És engem sem. Mindkettő ugyanis blogszabályzatba ütközik. Más blogokon ezt esetleg megengedik, netán bátorítják is - ott lehet ezzel próbálkozni.

Ami az észrevételt, az erkölcsi törvényt illeti, talán most csak annyit, hogy az nem pozitív törvény - hisz épp' ez a lényege! - a szívünkbe nem szó szerint van beleírva. Én egyébként teljes mértékig hiszek benne, egyetértek a vele kapcsolatos tanítással is - persze a kifejezés arisztotelészi értelmében! Ez az értelem még Szent Tamásnál is él, csak később, a neoskolasztikában torzul merev pozitív törvénnyé egy rövid időre. Érdemes hozzá Tamást olvasni (akire az újtomisták e tekintetben jogosulatlanul hivatkoznak), meg persze más egyházi dokumentumokat is. Például az Amoris Laetitiát (305. pont) - amiben mintegy újra tanul járni a morálteológia és az első lépéseket teszi, amiket az egyházjogban, a biblikumban, a dogmatikában és a fundamentális teológián belül stb. már régen megtettek. De tanulságos olvasmány a Nemzetközi Teológiai Bizottság 2009-es dokumentuma is (In cerca di un’etica universale: nuovo sguardo sulla legge naturale, nr. 59). A neoskolasztika egy 150 éves szomorú kitérőnek számít a teológiai gondolkodásban.

Talán írok még a természettörvényről egyszer később bővebben, most nem mehetünk bele a részletekbe - írj róla te is, ha akarsz. A dolog lényege, hogy a törvény univerzálisan érvényes, de a tartalma nem konkretizálható teljes egyértelműséggel. Vajon természettörvény tiltja a boncolást, a szervátültetést, esetleg a fogszabályozást és szemüveg vagy a hallókészülék használatát is? Netán a hamvasztást, a kamatszedést, a nők politikai szerepvállalását, a nem európaiak pappá szentelését és koedukált nevelést is?

Na jó, most leegyszerűsítve dramatizálom, de nem teljesen légből kapott a dolog, mert ezeken mind vitatkoztak a múltban. De hát a szexualitás kérdései (házasság) terén mindig nagyobb a kontroll igénye - és nem csak az egyháziakban. (NB: Mindez egyáltalán nem azt jelenti, hogy a testünkkel, házasságunkkal vagy a társadalmunkkal azt tehetnénk, amit akarunk!)

Ha erre is válaszolsz (és miért ne tennéd), már tiéd lesz az utolsó szó. (Ez azonban csak a vita megnyerése és nem az igazság szempontjából lényeges kérdés.)
Létezik egy katolikus alapszó, amelyet manapság bizonyos egyházi körökben nem szívesen emlegetnek. Különösen azoknak esik nehezére a nyelvükre venni, akik – olykor akár torz, állítólagos „egyházhűségből” is – az egyházi hierarchia ellen agitálnak és ezzel szakadást szítanak a katolikus hívek között.…..
Satori 2018.01.22 15:03:12
Igen, doktorandusz hallgatóként ott voltan azon a konferencián (mert a témámba vágott és érdekelt). És személyesen jól ismerem a Hittani Kongregáció jelenlegi prefektusát is (még nem bíboros, de csak idő kérdése). Az ő ideje alatt - még míg titkár volt is - megritkultak az eljárások az egyes teológusok ellen, "enyhült a boszorkányüldözés", ahogy valaki fogalmaz. Persze a lenéző beszéd és a szarkazmus itt jogosulatlan, mert a Kongregációnak nagyon fontos szerepe van az egyházban. (Ahogy neked is itt, ha nem exponálod túl.) Mostanában nagyon sokat írnak világszerte a Tanítóhivatal szerepének átalakulásáról - talán ismered is az irodalmat. Szubtilis, nem újságírós szempontok.

És igen, Rahner rossz prófétának bizonyult, amikor tagadta az egyetemes katekizmus lehetőségét a Katolikus Egyházon belül. Persze amikor - sok-sok évvel ezelőtt - leírtam ezt egy tudományos szövegben, egy nagy tekintélyű teológus (a Nemzetközi Teológiai Bizottság egykori tagja) ránézett és így kommentálta: "Nem bizonyult rossz prófétának, mert a kulturális különbségeket figyelembe kell venni. Csak ezt még nem lehet mondani Rómában." Hát most talán már lehet... Persze Ferenc pápa után nyilván visszalendül majd az inga, de mögé talán már nem lehet visszamenni mindenben.

Az Egyház így halad - két lépést előre, egy lépést hátra - és az így is van jól. Mindig is így történt. Könnyű felfedezni a Szentlélek indítását V. Pál pápa rendeletében, aki 1607-ben azzal oldotta meg két egymással szemben álló teológiai párt vitáját, hogy csak annyit parancsolt meg a molinistáknak és Baius követőinek, hogy kölcsönösen nem átkozhatják ki egymást: tilos a másikat eretneknek nevezni (Denzinger, nr. 1997). (Elnézést a szabad összefoglalásért, nem találom magyarul az interneten: "in quaestione hac pertractanda ne quis partem suae oppositam aut qualificaret aut censura quapiam notaret"). Röviden: az egyház nem politikai párt és a teológiai vitáknak nem szabad a kölcsönös vagdalkozás, "eretnekezés" szintjére silányulnia. Itt nem! A Jezsuita Bloggerek elnevezésű katolikus honlapon nem!
Satori 2018.01.22 19:02:57
@matthaios: Kösz a kiigazítást, tanulmányozni fogom. Tudnál véletlenül egy magyar Denzinger-linket adni? Segítene rajtam.

Azt azért sajnálom, hogy nem az érdemi mondanivalómra reagálsz, hanem csak (nem elhanyagolandó jelentőségű) részletekre.

Nekem a kegyelemtan - veled ellentétben - nem szakterületem, a skolasztikus kegyelemtan pedig még kevésbé. (Ez nem mentesít persze a tévedések felelősségének elvállalása terhe alól.) Persze úgy vélem, hogy ma egy időszerű kegyelemtant nem is a koraújkori európai vitákra való tekintettel kell/kellene megírni, hanem például a nem keresztény vallásokra, vagy szegényekre vonatkoztatva. Már ha az szempont, hogy relevánsak maradjunk.

Mindez persze - és ebben igazat adok neked - nem mentesít a pontosságtól és történeti ismeretektől.
Satori 2018.01.23 16:02:30
@matthaios: "A köztünk való nézeteltérés jelentős részben éppen a „kulturális különbségekről” szól."

Teljesen egyetértek! Talán csak annyiban pontosítanék, hogy a kulturális különbségek szerepéről/súlyáról/jelentőségéről van szó, azaz arról, hogy milyen következményekkel jár az elismerésük általában a gondolkodásunkra (és különösen a teológiánkra) nézve.

"Arról, hogy ezek olyan lényegadó különbségek-e, hogy már nem is lehet az emberiség egységéről beszélni, mert az egyik kulturális és történelemben élő ember úgy különbözik a másiktól, hogy már szinte külön species-t alkotnak."

Ezt én sosem állítottam! (Sőt nyomtatásban számos alkalommal tettem le a voksot az ellenkezője mellett!) Ez inkább karikatúrája annak, amit igaznak tartok. Persze karikatúrákkal/falra festett kísértetekkel könnyű az embereket ijesztgetni - hatékony is! És könnyű ellenük harcolni is. Legyőzni sem nehéz őket.

"Az én (és sokak) állásponja az „esszencialistának” bélyegzett álláspont, amely szerint a teremtésből adódóan van olyan, ami minden emberben közös az első embertől kezdve, bárhol is él a világon, és ez az emberi természet."

Szerintem az esszencializmus valóban hibás álláspont és filozófiai alapon joggal bírálható. A fő baj - ami olykor mintha nálad is megmutatkozna -, hogy eltussolja (valójában észre sem veszi) a kulturális különbségeket, és túl könnyen (mintegy eleve) feltételezi a megértést. Az élet azonban mást mutat és gyakran nem igazolja ezt az optimizmust. Sok példát lehetne hozni (későbbi bejegyzésekben talán még fogok is). Most talán csak annyit, hogy a napokban egy kínai katolikus teológus azt fejtegette a fülem hallatára, hogy milyen nehézségei vannak nyugati teológiai szövegek fordításakor, mivel a mandarinban egyszerűen nincs szó arra, hogy "bűn". (Ezzel - gondolom - nem azt akarta mondani, hogy ott nem követnek el olyasmit, amit mi itt bűnnek mondanánk a magunk európai nyelvein; csak azt állítom, hogy nem tudom pontosan mit jelent az, hogy a "bűn" szó náluk nem lefordítható, és hogy ennek milyen következményeire vannak, és hogy ez egyedül az én nézőpontomból elvileg nem is tudható. Elmélyült párbeszédre és részletekbe menő vizsgálatódásra van szükség. Ma elengedhetetlen a korábbinál nagyobb érzékenység (ún. interkulturális teológia), és ha valaki történetesen misszióra adja a fejét (ami az egyház Krisztustól kapott örök feladata!), akkor nem exportálhatja (felteszem: naiv jóindulattal) egyúttal a saját kultúráját, gondolkodásmódját is. (Persze ennek érekében először fel, majd el kell ismerni a különbségeket...) Mert ma nagyon rossz mellékzöngéje van, ha valaki egyszerűen folytatni akarja a régi gyarmatosító politikát és tudományosan azt, amit valaha "orientalizmusnak" neveztek. Ezek ma, a globalizáció korában, sem a gyakorlatban, sem az elméletben egyszerűen nem aktuálisak többé.

"Lényegében ebből fakadnak az általános erkölcsi törvények. Ezért, amit az Egyház általános és folytonos hagyománya erkölcsileg bensőleg rossz cselekedetnek mínősít, az ma is az."

Azt hiszem ez van olyan fontos probléma, hogy ne csak így princípiunként idevesd, hanem alaposabban tanulmányoznod, ha nem sértelek meg ezzel a javaslattal.

"Az emberi jogok igazi alapja ez a közös természet, enélkül ez nincs megalapozva. Az ember természetéhez az hozzátartozik, hogy változó történelmi és kulturális környezetben él. De egy adott környezet már csak akcidentális tulajdonság az emberi természetre nézve, ezt nem változtatja meg lényegében."

Ezzel egyet tudok érteni - legfeljebb más szavakat használnék, de ez filozófiai preferencia kérdése.

Mint látod, talán inkább részletkérdésekben és árnyalatokban van köztünk a különbség, de hát az ördög is a részletekben rejtezik, szóval nem felesleges az ezekről való eszmecsere. Persze lesz, aki ebből annyit fog csak érteni, hogy "ezek a jezsuiták már megint csak csűrik-csavarják a szavakat." Nekik szerintem a katekizmust kell követniük, mert annak alapján fognak üdvözülni. Csak ne jelentkezzenek afrikai vagy ázsiai misszióba.

"Persze vannak kulturális, történelmi helyzetből adódó fontos különbségek. De ezeket nem lehet úgy szembeállítani egymással, hogy például nem lehet közös hitvallás, katekizmus stb."

Itt legyen szabad megint egy árnyalatnyi összemosást, tendenciózus fogalmazást diagnosztizálnom; persze talán csak akaratlan figyelmetlenségről van szó. Azzal van bajom, hogy a hitvallást és a katekizmust egymás mellé állítottad. Tisztelettel felhívom a figyelmet, hogy ha tovább olvasod A Hit alapjait, akkor éppen az általad idézett fejezetben rövidesen kiderül, hogy a közös hitvallást lehetőségét Rahner sem tagadta, sőt, maga is kísérletet tett újak alkotására (amelyeket persze szerencsére nem próbált meg az apostoli hitvallással azonos rangúnak beállítani). Én a kísérletét ezen a ponton már túl merésznek (ám kétségkívül legitim próbálkozásnak) találom.

További jó eszmélkedést!
Egy jezsuita barátom mesélte nemrég, hogy van egy kedves barátnője, egy olasz lány, aki Londonban él. Nem embernek való élet az (infra-humano) – azt mondja. Persze – mind minden normális olasznak (s ezzel talán nincsenek is egyedül) – neki is leginkább az emberi kapcsolatok hiányoznak ott a…..
Több mint egy emberöltővel ezelőtt az angolszász országokban új szempontból kezdték nézni a testi és szellemi fogyatékosságot. Ennek a merőben új megközelítésnek fontos mérföldköve volt egy izgalmas és szuggesztív könyv: Nancy L. Eisland, The Disabled God [A fogyatékos Isten] című tanulmánya, amely…..
Satori 2017.10.26 12:33:33
@matthaios: "Szerintem a latin-amerikai helyzet egyik oka talán a papság rendkívüli alulképzettsége is lehet. Már a kérdésedet sem értem, annyira nyilvánvaló dologról van szó. Minden ember az áteredő bűn terhével születik, de személyes bűne nem lehet, amíg el nem ér oda, hogy beszámítható cselekedetre képes legyen. A mesterséges megtermékenyítéssel született gyermek megkeresztelhető éppen úgy, mint minden más gyermek. Ha jól tudom az egyházjog csak azt kéri, hogy a gyermek keresztény nevelése biztosított legyen."

Örülök, hogy így látod. De hadd provokáljalak azért egy kicsit (ha már olyan nyilvánvaló, hogy nem is érted a kérdést...).

És miben látod a garanciát arra, hogy a gyermeknek keresztény nevelésben lesz része, ha a szülei nem átallottak mesterséges megtermékenyítéshez folyamodni?
Satori 2017.10.27 16:18:52
Folytatom a provokációt:

@matthaios: "Ezt tényleg a keresztelő papnak kell eldöntenie. A szamárság az, ha valaki azért nem keresztel meg egy gyereket, mert ez lombikban fogant."

Értem. Ezek szerint ezt mindenki eldöntheti a maga szakállára, kénye-kedve szerint? Azt akarod mondani, hogy nincs objektív bűn, aminek eredményeképpen ez a gyermek megfogant és megszületett? Hogy ezzel egy pap egyet érthet (asszisztálhat hozzá), netán még fel is mentheti a szüleit, akik ilyen "megoldás" mellett döntöttek? Hogy egy ilyen helyzetben szerepe lehet az egyéni mérlegelésnek, a szubjektív döntésnek, a körülményeknek? Zavarban vagyok... ( @studiorum: szólj rá, mert ennek rossz vége lesz!)

@jabbok: " CSAPATKAPITÁNYNAK kéne lennie egy jó papnak, nem egyszemélyes megmondóembernek."

Egyszemélyben MEGMONDANI, hogy minek kell lennie egy papnak, hát, az mindig egy kicsit könnyebb... Főleg a pálya széléről.

Na jól van, jól van, ne vegyétek a szívetekre csak viccelek. Egyébként pedig van itt egy szép interjú - bár kicsit féltem őket (és a gyöngyeiket is) a nagy nyilvánosságtól. De hát ilyen világban élünk... www.youtube.com/watch?v=NLrftvH5qu8
„...kincseiből régit és újat hoz elő.” (Mt 13,51) Ezen írás előző részében – Gerald O’Collins nyomán – három szempontot soroltunk fel annak bizonyítására, hogy Ferenc pápa tanítása összhangban áll az egyházi hagyományokkal és kreatív módon továbbfejleszti a II. Vatikáni zsinat tanítását. Az eddig…..
Satori 2017.06.02 15:31:43
@khamul: @Déli pályaudvar: @matthaios: Uraim, szerintem ez nem jó hangvétel. Az irónia könnyen átcsúszik cinizmusba és könnyen lerombolja a hiteles kommunikációt. Érdemesebb lenne egyenesebben beszélni és azt mondani amit értünk alatta (to say vs. to mean).

Én is nagyon sajnálom a SJ generális esetlen kommunikációját. Abban remélek, hogy - ahogy XVI. Benedek pápának is időbe telt, míg megtanulta, hogy az új pozíciójában nem beszélhet professzorként (Regensburg) - talán ő is belejön majd. Mert ez így rémes.

Csipkelődés helyett inkább beszéljünk tárgyi dolgokról. Az, hogy az a világ (és benne az Egyház) változik, ténykérdés. Kinek van ideje ilyen hosszú anyagok lehallgatására: www.bing.com/videos/search?q=philip+jenkins+the+next+christendom&&view=detail&mid=F97934B0D816D8706246F97934B0D816D8706246&FORM=VRDGAR Mindenesetre tanulságos!

@Nuntiulus Noster: spectaculum facti sumus mundo et angelis et hominibus (1Cor 4,9b).
Kevéssel Hugo Chávez venezuelai elnök halálhírének bejelentése után fültanúja voltam egy magánbeszélgetésnek, amely egy dél amerikai jezsuita és egy európai rendtársa között zajlott le. Az európai szerzetes már-már arroganciával felérő magabiztossággal fejtegette véleményét a volt államfő vitatott…..
Satori 2017.08.20 17:10:39
@studiorum: "Azért nem kellene félrevezetni a jónépet mindenáron."

A félrevezetés vádja helyett, kedves @studiorum, érdemes egy kicsit előbb tájékozódni. Tanulmányozni a kérdést, művelni a szent tudományokat, érdeklődni irántuk (studium). Legalább az internet segítségével:

hu.wikipedia.org/wiki/Felszabad%C3%ADt%C3%A1si_teol%C3%B3gia

eszmelet.hu/francois_houtart-a-felszabaditasi-teologia-jelenlegi-helyzet/

sefatias.blog.hu/2014/08/30/a_felszabaditas_teologiaja_korunkban

Bár ez fáradtsággal jár. És ugyebár "plenus venter non studet libenter" (teli hassal az ember nem szívesen tanul). (Főleg valami újat...)
Satori 2017.08.22 22:28:49
@studiorum: "Gúnyolódásod nem biztos, hogy beválik náluk. Ez rám se volt hatással."

Eszemben sem volt gúnyolódni; elnézést, ha ilyen formán volt félreérthető, amit írtam. Arra akartam csak utalni, hogy üres vagy teli hassal az ember alighanem más teológiát fejleszt ki - mint arra példa a latin-amerikai, az ázsiai és az afrikai katolikus teológusok (ezreinek) ígéretes próbálkozásai.

Nota bene, egyébként: szociális témákat megpendítő enciklikák sora egyáltalán nem szakadt meg a Centesimus annus-szal (1991)!
A felszabadítás teológiája kapcsán sok szó esik a mozgalom és az egyházi tanítóhivatal kapcsolatáról. Ebben az összefüggésben fontos jeleznem, hogy ez a viszony az utóbbi évtizedekben jelentős átalakuláson esett át. A hivatalos katolikus egyházi tanítás a felszabadítás teológiája megítélését…..
Alább egy kissé elvont érvelés következik – türelemre lesz szükség. José Casanova spanyol-amerikai szociológus nyomán arról készülök írni, hogy vajon száműzhető-e a közéletből a vallás és az arról való diskurzus; kívánatos (és lehetséges)-e (egyáltalán) egy radikálisan szekuláris állam, és érvényben…..
„...kincseiből régit és újat hoz elő.” (Mt 13,51) 2013. március 13-án a bíborosi konklávé Ferenc pápát Róma püspökévé és az egyetemes egyház pápájává választotta. A pápa lelkipásztori és teológiai tevékenységét azóta is sokan és sokféleképpen értékelik, az egyházon kívül és belül egyaránt. Olykor…..
Satori 2017.06.08 14:23:37
Kedves @matthaios:

" Benedek túl fogja élni Ferencet" - ez retorika! Érveket, érveket! ;-)

Én inkább úgy látom, hogy az egyház most lépett elszőr valóban globális fázisba, nem csak de facto elterjedtségét, hanem teológiáját illetően is. Ehhez persze arra volt szükség, hogy önkorlátozást gyakoroljon, azaz adott esetben elismerje/kijelölje tulajdon Tanítóhivatalának korlátait. Ez történt meg például az Evangelii Gaudiumban, ahol Ferenc pápa így ír:

"Azt sem hiszem, hogy a pápai Tanítóhivataltól végső vagy teljes érvényű szót kellene várni az Egyházra és a világra vonatkozó összes kérdésre vonatkozóan. Nem helyénvaló, hogy a pápa helyettesítse a helyi püspöki karokat mindazon problémák megítélésében, melyek az ő területükön mutatkoznak. Ebben az értelemben úgy érzem, hogy egyfajta üdvös „decentralizáció” irányában kell előrehaladni" (EG 16).

Én azt hiszem, hogy ez és az ehhez hasonló tanítás csak akkor válhatna időszerűtlenné, ha sikerülne visszafelé forgatni a történelem kerekét és visszatérni egy Európa-központú világba. De - sajnos vagy nem - egyre inkább úgy látszik, hogy egy többpólusú felé tartunk.

@khamul: igen, az egyértelműségre nagy igény van - és nyilván van is helye némelyütt. A matematikában és a formális logikában például.

A vallás azonban (valamint a történelem, a művészet stb.) más lapra tartozik. Ott kevés tere van az ellentmondás elvének (bár ettől az még nem válik érvénytelenné). Még a paradoxonnak is helye van (bár azt én is nehezebben emésztem).
A fentebb – az első részben – megadtam a metafizika egy rövid meghatározását (kísérlet a „fizikai”, idői-történeti dimmenzió meghaladására). Arra is igyekeztem rávilágítani, hogy a metafizikai jellegű állításokat korántsem tartja mindenki lehetségesnek: egész…..
Satori 2017.05.12 10:32:30
@matthaios: "A retorzív cáfolat azonban nem logikai cáfolat." - ez nagyon fontos felismerés! És ebből következik, hogy a performatív önellentmondás sem logikai paradoxon. Tehát nem arról van szó, hogy egyszerre állítom is, meg nem is, hogy van igazság, meg hogy nincs is, hanem arról, hogy bennfoglaltan szükségképpen feltételeznem kell az igazság létét, ha verbálisan tagadom is. Már amennyiben értelmet tulajdonítok a saját állításomnak.

Csakhogy ezen (metafizikai) állítások nagy veszélye, hogy könnyen zárt rendszert formálunk belőlük (vö. skolasztikus metafizika) és nem ismerjük fel (el) saját korlátaikat. A fő korlát pedig az, hogy csak egy bizonyos (ismeret)elméleti beállítódottság talaján, számtalan bennfoglalt előfeltételezés hallgatólagos elfogadása mellett állnak. Az tényleges élet azonban nem szorítható be maradéktalanul a logika Prokrusztész-ágyába. A történelmi élet zavaros közeg. Ott sok minden olyan is megfér egymással, ami szigorúan véve logikai ellentmondásnak látszik (vö. ehhez de Lubac "paradoxon fogalmát" a teológiában, vagy egyszerűen csak a saját életünk ellentmondásait, melyek korántsem elsősorban "logikai" természetűek).
Satori 2017.06.02 15:54:45
Az alábbiakban arra vállalkozom, hogy inkább mókás-ismeretterjesztő, mintsem komoly-tudományos szinten tárgyaljak egy elvont filozófiai fogalmat. Ha teológiáról írnék, tekintélyekre kellene hivatkoznom, például az egyházi tanítóhivatal által kihirdetett dogmákra. A mostani témával kapcsolatban…..
Satori 2017.04.26 14:15:13
Kedves @Pandit:

Ha csak az Isten-kérdés érdekel, annál mi sem egyszerűbb! ;-) Egyszer talán rászánom magam. Addig pedig talán további tanulmányozásra ajánlom: https://pt.scribd.com/document/89638270/Istent-kereső-filozofusok-Istenervek-Turay-Alfred

De mitől "lágy" a lágy-víz? - ez már nehezebb kérdés! Segítség, igen tisztelt szaktudós hozzáértők, tudna valaki egy jobb megfogalmazással szolgálni? (Belátom, hogy biokémiai összetevők különbözőségére való hivatkozás nem volt sem világos, sem meggyőző...)

Kedves @matthaios:

Természetesen a legtávolabb álljon tőlem annak szándéka, hogy azt a látszatot keltsem: az újkor előtt nem létezett metafizika. De szerintem a létre vonatkozó kérdés (a Seinsfrage, ami egyébként az istenkérdéssel belső rokonságban áll) alapvetőbb, mint az létezők összetettségére vonatkozó kérdés - s ez bizony hosszú ideig mintegy "téli álmát aludta" a nyugati gondolkodásban. Pontosabban - s ebben Heidegger téved - búvópatak formájában mindig is jelen volt, mégis fontos volt reflektorfénybe állítani. S ez szerintem Leibniz és Heidegger érdeme.

A téglát-téglára rakó zavartalan építkezés képe a filozófiára (csakúgy, mint a szaktudományokra is) nézetem szerint téves és felülvizsgálatra szorul. Ebben az értelemben valóban nincs philosophia perennis. Már csak azért sem, mert akkor egyszerűen "hamis" jelzővel kellene illetnünk olyan gondolkodókat, mint Marx, Nietzsche vagy Sartre (Merleau Ponty, Heidegger, Vattimo, Rorty stb.), s a dolog azért nem ilyen egyszerű. Van gondolkodás (és igazság) a köreinken kívül is (mint ahogy - meglehet - a köreink is szűkösebbek, limitáltabbak, mint belülről tűnhet.

Persze nem is biztos, hogy úgy mondanám, hogy ez az én "álláspontom" (álláspont-filozófia). Csak hát valahonnan mégiscsak néznünk kell a világot (ennek elismerése pedig messze áll a "relativizmustól"!).

További jó eszmélődést, gondolkodást, mások véleményére nyitott tájékozódást kívánok!
Satori 2017.05.12 10:15:41
@Pandit: "Ezért nekem tetszik ... (az) "új szempontokkal gazdagítós" kép (...). (Persze attól még lehet hamis) :)
És ez a "hamis" jelző szintén visszatérő elem (még én is :) ), szóval elméletileg lehetséges, hogy nagy gondolkodók tévednek. Miért ne lehetne "ilyen egyszerű". :)

Én azt hiszem, hogy a mérnöki és más természettudományokban, valamint bizonyos szempontból az empirikus ember- és társadalomtudományokban (empirikus pszichológia, szociológia stb.) talán tényleg lehet ilyen egyszerűen "tévedni": például, ha nem jön be az előrejelzés, mert mondjuk elszámoltuk magunkat. Csakhogy a humántudományokban (és most soroljuk az egyszerűség kedvéért ide a filozófiát és a teológiát is, bár azok inkább alaptudományok) szerintem egy kicsit más a helyzet. Itt ugyanis az elméletek nem úgy épülnek egymásra, hogy egyszerűen feltételezhetnénk az elődök által korábban elért eredményeke, mint a fizikában vagy a kémiában. A humántudományok művelőinek újra és újra "elölről", önállóan kell befutnia a gondolati utakat.

Továbbá sokkal nagyobb szerepe van a kontextualitásnak is. Marx és Engels közgazdaságtani és filozófiai elméletei talán találóak ("igazak") volt a 19. században, mert akkoriban a munkásosztály a mai ember számára abszolút elképzelhetetlen, nyomorúságos körülmények között élt. Ma azonban sokkal kevésbé tekinthető "igaznak", mióta a programjukat modern jóléti demokráciák demokratikus pártjai (mindkét oldalon!) jórészt beépítették, az állam pedig megvalósította. És ugyanígy: a felszabadulás teológiája is érvényes ("igaz") Latin-Amerikában, de nálunk nem ugyanabban az értelemben áll.

Szerintem "a filozófia egész története" azért "hemzseg ettől a "bírálja", "gúnyolja", "vaknak", meghaladottnak, tévútnak stb. nevezi dologtól", mert még nem mindenki számára ment át a történeti-hermeneutikai gondolkodás fontossága. Akkor toleránsabbakká válnánk egymás véleménye iránt. Van egy olyan érzésem, hogy 500 év múlva korunkat a féktelen arrogancia korának fogják tartani, különös tekintettel az egyházi gondolkodásra. Szerencsére a változás elindult azért, ha lassú is.

@sollertia: köszönöm a verset - megvilágosító!

@matthaios: Az ilyen mondatok: "Ő (Isten) ugyanis definíció szerint létezik" lehetnek szimpatikusak az itt (!) kommentelők számára, csakhogy ez nem filozófia. Mint ahogy az sem, ha "Szent Tamást követő hagyományt" nevezzük ki a metafizikai hagyomány mércéjének. Ezek filozófiailag igazolhatatlan, dogmatikus állítások.
A kereszténység mozgalma jelentéktelen zsidó szektából alig két évszázad leforgása alatt államvallás, a 16. századra pedig a legnagyobb világvallás lett. Vajon mi volt sikerének titka? És milyen tanulsággal szolgál ez a mára nézve? Persze egyesek szerint az akkori körülményeknek semmi köze a…..