Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Aba Közalapítvány

29 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Szeretettel meghívunk minden kedves érdeklődőt és vers rajongót 2010. március 27-én az abai Kultúr Közösségi Házban 10 órai kezdettel megrendezésre kerülő Tanka János helyesírási és szavalóversenyre. Az ünnepélyes megnyitó után az előzetesen - 8 órakor az Aba Sámuel…..
Az Aba Közalapítvány Tanka Zsuzsanna és Tanka Csaba felajánlásának köszönhetően   Tanka János „Az éltető víz, a vers” szavaló versenyt hirdet.   A versenyre az Aba Sámuel Áltanos Iskolában tanuló diákok jelentkezését várjuk.   3 korcsoportban:…..
Az Aba Közalapítvány Tanka Zsuzsanna és Tanka Csaba felajánlásának köszönhetően  Tanka János „Nyelvünk ritmust zenélt” helyesírási versenyt hirdet. A versenyre az Aba Sámuel Áltanos Iskolában tanuló diákok jelentkezését várjuk.   7…..
Tanító úr kérem szép, ellopták a kenyerem; ide tettem a padomba és most sehol nem lelem.   Olyan csend lesz az osztályban, mint imádkozás alatt, minden szem az én szememben – úgy várják a szavamat.   Egyetlen mély tekintettel minden lelket átfogok, s csak…..
- Télapó már szélparipán messze elvágtázott. - Meglátom majd, ki hoz nekem először virágot!   - Én hozok majd, tanító úr, zengtek: én is, én is! Mosolyuktól ragyogóbban tündöklött az ég is.   Így szokott ez minden évben tavasz-tájon lenni; vártam,…..
Kinyílott a hóvirágnak a hófehér szírma. Kopogtat a friss tavasz, az van reá írva.   Langyos szellő csengettyűzget, a cinkének rajta, összenevet ővelük a mogyoróbarka.   Gyertek fiúk és kis lányok fussunk ki a rétre, Tapsoljuk ki nevetve, hogy tavasz lett…..
 Ha Ön is fontosnak tartja a Közalapítvány céljait;ha abai és szeretne tenni a faluért, ahol él;ha nem abai, de kedves Önnek a település;akkor kérjük, segítsen! Kérjük, támogassa adója 1 %-ával szervezetünket! Alapítványunk…..
      2008. évi beszámoló       Bevételek:     befizető:összeg:   APEH Szja 1%353 947  Támogatások:Németh László Aba,Vörösmarty u.44.100 000   Apáczai…..
      2007. évi beszámoló  Bevételek:     befizető:összeg:   APEH Szja 1%33 333  Támogatás:   Iszkaszentgyörgyi Önkormányzat   Célja: néptánccsoport támogatása96…..
Kérjük, segítsen nekünk oldalunk szerkesztésében!Amennyiben rendelkezik adatokkal, információkkal, képekkel, érdekességekkel díszpolgárainkról, emlékműveinkről, szobrainkról, Abáról, úgy küldje el nekünk az abakozalapitvany@indamail.hu -ra. Az oldalra felkerülő képek,…..
ABA Közalapítvány HIRDETMÉNY 2008.11.01 13:24:00
„Tanka János emlékezetének fenntartására" Tanka Zsuzsanna és Tanka Csaba 500.000,- Ft-ot ajánlott fel az „ABA Közalapítvány"számára, melynek célja Tanka János emlékezetének fenntartása az abai általános iskolások körében.Kérem támogassa Ön is az…..
ABA Közalapítvány Napóra 2008.10.19 15:44:00
Az óra a Kölcsey és a Rákóczi utca sarkán található. 2005-ben az Abai Természetjáró Egyesület állította...
Küldik:Aba Nagyközség polgárai 1999. december 31-én 22-kor.Felnyitandó:2049. december 31-én Aba Polgármesterének jelenlétében.Az üzeneteinket az abai "Kultúr" Közösségi Ház előtt helyeztük el magunknak, gyermekeinknek, unokáinknak, abaiaknak!..
ABA Közalapítvány Arany Lajos 2008.10.11 14:39:00
1998-ban kapta meg a díszpolgári címet...
ABA Közalapítvány Török Ferenc 2008.10.11 14:37:00
Aba díszpolgárai közé választotta 1997-ben...
ABA Közalapítvány Kulifay Imre 2008.10.10 08:34:00
Kulifay Imre református lelkész 1908. november 5-én született Abán, és 1986. május 22-én hunyt el Párizsban. Teológiai tanulmányait 1926-28-ban Budapesten és 1928-1930 között Párizsban végezte. Segédlelkész volt Budapesten 1930-33-ban, Sárbogárdon és Pestszentlőrincen…..
 ..
ABA Közalapítvány Fejes Ádám 2008.10.08 20:29:00
Született Budapesten, 1913. aug. 17-én, elhunyt Abán, 1983. okt. 5.-én. Református lelkész, költő. 1931-ben érettségizett Budapesten. 1931-1936 között Budapesten hallgatott teológiát. 1936-37-ben Nagykőrösön lelkész-tanítói tanfolyamot végzett. Segédlelkész…..
ABA Közalapítvány Tanka János 2008.10.07 15:40:00
Tanka János 1908-ban született Debrecenben. Szabad székely ősei Bocskay hajdúi voltak. Apja elesik az első világháborúban. A hadiárva Derecskén nő fel, nagy nehézségek, és nélkülözések árán végzi el a Debreceni Kollégium tanítóképzőjét.1929 óta - kis megszakítással -…..
A tábla az Aba, Rákóczi utca 11. szám alatt lévő Orvosi Rendelő falán került elhelyezésre. ..
Az emlékmű Aba szívében, a Hősök terén található. Az emlékmű központjában, kő posztamensen álló szobrot Janzer Frigyes (1939-) szobrászmûvész alkotta. Az oszlopot körülölelően, két oldalán elhelyezkedő 2×5 db terméskő névtáblát…..
Születésének 200. évfordulóján emlékeztünk meg ezen emléktáblával Kossuth Lajosról.Kossuth Lajos (Monok, 1802. szeptember 19. - Torinó, 1894. március 20.) államférfi, Magyarország kormányzója. A nemzeti függetlenségért, a feudális kiváltságok felszámolásáért, s a…..