Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Hara Mati

0 bejegyzést írt és 324 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nem kellett sokáig izgulnia és szurkolnia a cannes-i oroszlánért a HD Groupnak és a Leo Burnettnek: a fesztivál első napján már ki is estek a versenyből. A délután kihirdetett első shortlisteken, a Direct, a tavaly bevezetett PR és az idén Promo &…..
Hara Mati 2010.06.21 12:40:46
@Mu Deng: Az év ügynöksége díj színtiszta matek:
"Az Arany Gordiusz Díj odaítéléséhez legalább 3 - különböző kampányhoz kapcsolódó - alkotás, illetve egy Penge és legalább 36 szerzett pont szükséges. Az összesítés során, a társadalmi célú kategóriában szerzett pontok száma, csak a kereskedelmi kategóriában is megszerzett pontok számának mértékében kerül beszámításra. Tehát a társadalmi célú kategóriában szerzett pontok száma, nem haladhatja meg a Kereskedelmi kategóriában szerzett pontok számát."
Nem a felvetésed esetleges jogosságát firtatom, csak mellékeltem a tényeket, mert ez szerepel a kiírásban az AP oldalán.
A múltkor, amikor csak hirtelen felindulásból írtam egy reklámdilemmás kérdést, megígértem, hogy erről a kampányról még részletesebben is fogunk beszélni. Már csak azért is megkerülhetetlen a UPC új kampánya, mert az ügynökségváltást követően ez az első anyag, ami…..
Az egyik szemem sír, mert a Hellel nem sikerült még zöldágra vergődnöm az idei együttműködés kapcsán, a másik viszont nevet, mert többen jeleztétek, hogy elvonási tüneteitek vannak, és szívesen fejtenétek már a régi jól megszokott reklámrejtvényes feladványokat. Csak…..
Vajon eljutunk-e odáig valaha, hogy a hazai reklámügynökségek is képesek lesznek egy ügy érdekében úgy összefogni, mint ahogy azt 16 sztrájkoló belga iroda tette, hogy ezzel felhívja a figyelmet az ügyfelek tisztességtelen és értelmetlen tendereztetési gyakorlatára? (Az ügyről…..
Egy Pannon méretű ügyfél megszerzése alaposan felforgatja egy ügynökség életét, de ennek megfelelően az elvesztése is átrendezi a viszonyokat. A Pannon távozásával az Ogilvynek újra ki kellett találnia magát, amihez először le akarták zárni a pannonos korszakot. Ennek a…..
Eleged van a civakodó pártok, fogyizó-vetkőző-főző celebek és az örök vesztes futballcsapatok országából? Akkor tarts velem, és csatlakozz inkább fényes jövő előtt álló a Szalonna Köztársasághoz! A papírokkal ne törődj, hiszen itt már minden előre le van zsírozva. Az…..
A sokkreklám nem újkeletű reklámtechnika. A befogadók ingerküszöbének emelkedésével egyre gyakrabban nyúlnak hozzá a hirdetők, különösen, ha úgy érzik, az az üzenet, amit át szeretnének adni elég fontos ahhoz, hogy ellensúlyozza a sokkolás esetleges negatív hatásait.…..
Hara Mati 2010.01.13 11:45:08
@reklámbuzi: nem, mert akkor óriáskígyó tekeregne a nyakában.

Egyébként meg semmi bajom a sokkoló reklámokkal, de ez speciel szörnyű, Itt nem gyászoló, hanem közömbös, megfásult emberek állnak a koporsó körül. Mások a citylighton és mások az óriásplakáton. Pontosabban az előbbire ráphotoshoppoltak pluszba egy szőke cicababát a kép közepére és a többi embert is úgy pakolták össze. A végig nem gondolt kivitelezés már már kegyeletsértésnek tűnik nekem, de mindenkép idézőjelbe teszi ezt az egészet. Kevesebb több lett volna. Egy kihagyott lehetőség.
Hara Mati 2010.01.14 09:37:56
@Bery: ezért vicces, amikor arra hivatkoznak itten több esetben is, hogy de lám lám, mégis beszélünk róla, tehát nem is rossz, vagy elérte a célját.
Hara Mati 2010.01.18 20:40:40
@Túlélő2: Az a földi halandó, aki ezzel a plakáttal az útcán találkozik nem tudja, hogy ki szerepel rajta, mint ahogy azt sem tudja, hogy milyen "ügyei" vannak az adott szervezetnek. Én sem tudtam. És nem is kell, hogy tudjam! A plakát alapján, ami egy kommunikációs öngól, nem adnék egy fillért sem. Ez független attól, hogy voltam-e rákos, vagy van-e a családomban. Volt. És őt sem házilag próbáltuk kezelni, vagy a szomszéd vajákos asszony tanácsai alapján gyógyítani. Orvoshoz hordtuk, mert neki ez a szakmája. A kommunikáció is egy szakma. A magyar társadalmi célú reklámok nagy része azért ilyen pocsék, mert nem szakemberekre bízzák, hanem reménykedve az emberek megértésében házilag megoldják. Már hallom a választ, de ez nem pénz kérdés! Ilyen ügyekért az emberek hajlandók ingyen dolgozni. És, ha lehet választani az ingyen szar és az ingyen jó között, akkor én lehet, hogy az utóbbira szavaznék. Sok sikert!
Tavaly valami olyan dolog történt az amerikai reklámiparban, amire addig nem volt példa. A Super Bowl döntőjében, ahol a legnagyobb márkák csillagászati összegekért vásárolnak reklámidőt, ahová a méregdrágán leforgatott, direkt erre az alkalomra készített, és a legtöbbször…..
Persze, senki nem kényszerítette Kálloy Molnár Pétert arra, hogy elfogadja a Szerencsejáték Zrt. által felkínált pénzt, de talán ha tudta volna, milyen lesz a végeredmény, kétszer is meggondolta volna, hogy megér-e ennyit neki, hogy egy ország előtt csináljon magából hülyét.…..
Hara Mati 2010.01.13 15:22:27
@Bery: Köszi, az elsőhöz volt közöm ?-)
Vajon benne lehet még az unicredites bankautomatákban a mikulások által még az ünnepek alatt beléjük szerelt piros Nike focilabda?..
(Feltételezett) ügyfél: Life Network(Feltételezett) brief: Bocsi, hogy csak röviden, tökre őrültek háza van itt, azt se tudjuk, hol áll a feljünk, nemrég indult a tesztadááás! Épp ezért normál briefet nem tudok írni bocsi, a lényeg, hogy ugyebár a tematika az…..
Hara Mati 2010.01.11 09:20:38
@xxyyxx: vagy arról szól, hogy olyan műsorok vannak, amelyekkel (segítségükkel, tanácsaikkal) megelőzheted az öregedést, vagy arról, hogy öregen már nem érdemes nézni, tehát ne maradj le, vagy arról, ami fentebb olvasható. Ha egyik sem, akkor nem tudom. Hajlok affelé, hogy én sem értem.
Hara Mati 2010.01.11 14:27:03
@SueSue: Ez nagyon jó :-))))
addict Obama kabátot reklámoz 2010.01.08 19:45:00
Amikor az amerikai elnök Kínában tett látogatása során a Nagy falra is elment, több fénykép készült róla, mint Donatelláscskáról és Fásy Zsülikéről összesen. Ezeken a fényképeken a Weatherproof nevű divatcég egyik képviselője sasszemmel kiszúrta, hogy Obama az ő egyik…..
A magyar gyomrok csökkentett koleszterinttartalmú megmentője, a zsírszövetek és a Sziget fesztivál esküdt ellensége, a Komáromi István után legismertebb kiugrott rendőr ezúttal a paprikaimádókat vette pusztító marketinggépezetének célkeresztjébe. Nem elégedett meg az eddigi…..
Nem akarok nyavalyogni, pláne nem így az év elején, de elképesztő milyen távolságban vagyunk gondolkodásban a nálunk néhány száz kilométerrel nyugatabbra fekvő országoktól. Amíg nálunk az önszabályozó reklámtestület tésztaszűrővel, a MAKSZ önfényező és zavaros…..
Hara Mati 2010.01.06 13:03:02
@mata-hari: Üdv a klubban.
Hara Mati 2010.01.06 13:28:42
@mata-hari: figyelj, ha a következő posztodban 5 mondatban sommásan összefoglalod a világtörténelmet én nicknevet változtatok.
Hara Mati 2010.01.06 13:43:39
@mata-hari: az enyémmel semmi. De, hogy visszacsatoljak, az olaszok a pizzát a túristáknak találták ki. Rendelj egyet most magadnak, én jó étvágyat kívánok hozzá...
Ez alkalommal a corbis képügynökség magyarországi képviselője a Red Dot kapcsolódott be a reklámrejtvény játékba, aminek eredményeképpen maga a feladvány is átalakult egy kicsit. Ezúttal ugyanis nem az a cél, hogy megfejtsük az eredeti reklámot, hanem az, hogy a megadott stock…..
addict Túl szexi fehérnemű 2009.12.16 15:00:00
Biztos rólam állít ki szegénységi bizonyítványt, hogy a Magielle márkanév az égvilágon semmit nem mond nekem, mindenesetre a legújabb hirdetésükre felkaptam a fejem. A világbajnokságot velünk együtt csak a távolból néző románok ugyanis egy a nyugalom megzavarására alkalmas…..
Hara Mati 2009.12.16 16:30:56
@ZöPö (inda): ezt én inkább nem szeretném elképzelni :-)
A Somáé azért egy nagyobb falat lenne
Érdemi változást is hoz majd magával a több helyen kissé meglepő összetételű új elnökség, vagy csak egy szimpla sorcseréről van szó? (Bővebb infó a kreatívon)..
Hara Mati 2009.12.15 18:50:11
@SueSue: hát, akkor rossz helyen álltam, vgy rossz volt az akusztika. Tényleg nem tudtam. A tényen nem változtat.
Hara Mati 2009.12.16 09:59:58
@sri.thai.soho: ezek az újak a régiek. Nézd meg a névsort.
Hara Mati 2009.12.16 10:57:58
@SueSue: ok legyen igazatok. Tettek alapján tényleg jobb itélni.
:-x
addict Kreatív publicisztika 2009.11.25 21:34:00
Nem tudok elmenni szó nélkül a Kreatív Online-on megjelent írás mellett, amelyet Román Balázs, a KO főszerkesztője jegyez. Nem szeretnék belőle idézgetni, akit érdekel a reklámszakma, az már amúgy is olvasta, vagy ha még nem, akkor kattintson át oda, és olvassa el az egészet.…..
Hara Mati 2009.11.27 15:08:20
@egygrafikus: Tök jogos a felvetés, az én saram, hogy elkanyarodtunk, bocs. A választ meg nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy addig, amíg a kurva jó kreatív anyagok nem hoznak több bevételt rövid távon, mint a középszar,mind az ügynökségeknek, mind az ügyfeleknek, nem fog változni sok minden.(Legfeljebb az arcok.) Mert a hosszútávú gondolkodás alapvetően hiányzik a magyar agytekervényekből sajnos.
Hara Mati 2009.12.03 15:12:22
@Chalabre: Ha a világ ilyen egyszerűen működne, akkor mi most egy kocsmában beszélgetnénk, ahol a megbízók lennének a pincérek :?-)
Hara Mati 2009.12.03 18:36:36
@Chalabre: Itt alapvetően a szabályokkal van a baj. Attól hogy egy játékost lecserélsz a csapatban, még nem fognak megváltozni a szabályok és egy idő után az új játékos is bele fog töródni/fásulni a szar szabályokba.
Fél szemetek mindig az addicton legyen, hogy ha valami szemrevaló reklámfeladvány szemet szúrna nektek, akkor egy szempillantás alatt lecsaphassatok rá. Szokásainkhoz híven, most is szemrebbenés nélkül beírhatjátok a legszemtelenebb fősorokat is, aztán meg szemezgethettek a többi…..
Hara Mati 2009.12.03 15:08:57
Hara Mati 2009.12.03 16:26:39
Hara Mati 2009.12.03 16:35:29
addict Neked mi a kedvenc márkád? 2009.11.30 14:50:00
Lovemark. Elég hülyén hangzik ez a kifejezés nem? Mi köze van a szeretetnek egy márkához? Lehet egy márkát egyáltalán szeretni? Miazhogy! Sőt, szinte szerelembe is lehet esni vele, rajongani érte, és túl minden racionalitáson megvenni, megszerezni, bármibe is kerül. Ez az alapja…..
Hara Mati 2009.12.01 17:17:05
@Chalabre: A Playmobil
Hara Mati 2009.12.01 18:34:44
@Chalabre: nagggyon szívesen! Adjak kölcsön gyereket? Lenne egy szabad esténk, amikor Legózhatnánk :-)))
Megérkezett! Itt van végre a Pannon megújult kommunikációjának első eleme, amelyet az új ügynökség készített, miután a telekom cég nemrég elköszönt az anyagaikat éveken keresztül készítő Ogilvytől. Azt nem mondanám, hogy sírtam, amikor kiderült, hogy többé nem…..
"A jelentkezők közül a UPC a kreatívigazgatók teljesítménye és portfóliója alapján állította össze a longlistet. Mindez nem minden esetben ment könnyen, az utóbbi idők sűrű váltásai miatt ugyanis az ügynökségek és a kreatívigazgatók portfóliói számos esetben…..
Tudom, hogy a blogot olyan emberek látogatják, akiknek kreativitása túl nagy ahhoz, hogy azt a munkájuk során teljes mértékben kiélhessék, ezért nem késlekedek tovább, és elindítom az újabb kör reklámrejtvényt, hogy a felgyülemlett felesleges kreativitás okozta szorító…..
Hara Mati 2009.11.18 13:01:08
@reklámbuzi: Jó ez a headline, csak egy kicsit hosszú :-)
Hara Mati 2009.11.18 13:06:22
@chi: Bonus track: Na, Norbi most mond, hogy égjen a zsír!
Hara Mati 2009.11.19 10:57:46
Gondoltam, maga a poszt címe se legyen kevésbé izzadságszagú, mint a reklám, amiről a bejegyzés szól. A reklámpólót egy személyi edző megbízásából készítette a torontói GJP Advertising + Design stúdió. Nem is nagyon kell magyarázni, hiszen az edzésből eltelt perceket…..
Nem tudom a pontos okát, -talán majd közületek valaki megmondja a tutit- de az biztos, hogy sok-sok év után a Guinness úgy döntött, hogy elérkezett az ideje, hogy elbúcsúztassák a reklámtörténelem egyik legsikeresebb kampánysorát, a "Good Things Come to those who wait"…..