Regisztráció Blogot indítok
Adatok
adsi

0 bejegyzést írt és 21 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Óriási lehetőségek előtt áll a korosztály, foglalta össze véleményét Kercsó Árpád azok után, hogy a hét közepén megtartották a kölykök, azaz a 14 éven aluliak felmérését a káposztásmegyeri Jégcentrumban. Géczi Gábor koordinátor várakozásai is beigazolódtak.Az…..
adsi 2008.11.01 19:13:14
Kerusz!

Az én olvasatomban a kommentek íróinak nagy része KÁ "mellett van"...

"Rengeteg klubban folyik magas szintű munka, az eddig említetteken kívül a MAC-ból, a Bp. Starsból, a Miskolcból, a Debrecenből, de az Ürömből is érkeztek olyan játékosok, akik nagyon ügyesek, és alkalmasak arra, hogy A csoportos színvonalú hokisokká váljanak."

"Ez óriási szám, hiszen ezek csak a kiemelkedő tehetségű és már pillanatnyilag is nagy tudású játékosok. Ilyen színvonal az álmaimban sem volt. A magyar kölyökbajnokság valóban óriási."

"A 14 éven aluliak a tervek szerint januárban kezdik a szisztematikus közös munkát. Kercsó Árpád és szakmai stábja 60 fős kerettel indít, ez az évek során 30-asra csökken."

Rágjátok át magatokat ezeken.

Kis ország, kis lehetőségek.Valószínüleg ezután - mint ezelött is - kibrusztolja majd a lehető legtöbbet a szövetségtől, hogy a jövő válogatotja folyamatos magas szinten tudjon az ÉLMEZŐNYBE tartozni.Jó egészséget, és kitartást kívánok.

Azoknak akik paranoiássan szajkózzák, hogy nincs alternatíva, csak nézzenek jobban körül...Lehet, hogy szerényebb körülmények között, néha penge élen táncolva, de azért beindult valami.Talán erre kéne a szövetségnek jobban odafigyelni, segíteni...Persze erre mozgósítani kellene az önkormányzatoktól állami pénzeket...innen a storyt nem folytatom...
Amíg meg csak ez a "kevés" pénz ál rendelkezésre,addig jobban kéne vele gazdálkodni.Addig rendben van, hogy nen szórjuk szét, hanem korosztályonként megprobáljuk koncentrálni, de ésszel a gazdálkodással Uraim. Ez a kezdeményezés jó irányba visz, csak támogatni kéne....

További jó munkát mindenkinek.

Gondok voltak az FTC hazai pályájának számító csarnok jégbeosztása körül. Emiatt elhalasztatta a klub pénteki Mol Liga-mérkőzését. Úgy tűnik, nem lesz ilyen a jövőben. Optimisták voltunk, a fent hivatkozott cikk kommentjei között írtuk is, ha ezen a tíz percen múlik, nem…..
adsi 2008.10.11 17:28:29
Csak egyszerűen( hogy megértsd ).Azért, mert minden túl van értékelve.
Most ebből egy páran húznak a többség pénzéből.Ha hiteled van ne rezelj ( azért egy kicsit fájni fog ), ha tőkéd van....Ez most az én titkom:)))

Nem válaszolok többé, mert úgy látom eme topik érdektelen vitánkba torkolott.

Csak még felvilágosítalak egy kicsit.(talán másokat is).

A szezon kezdetén Rieb úr a csapat öltözőjében kijelentette, hogy a Fradi jövőre egy 5.000 fős csarnokba kezd a Fehér úton.( Ezt a játékosoktól tudom...)Namármost. Ennek azért kell hogy legyen valami alapja?...Mivel a terület a NUSI tulajdonában van
www.nusi.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=12&Itemid=26 ezért egy koncepciózus terv esetén ez akár meg is valósulhat.Az "elnök úr"(al-DM) feladata adott.Az általa "csarnok pletykaként" elhangzottak alapján( ezt én is csak több száj után hallotam...:))egy dubai befektető majd belenyomja az aprópénzt."Csak" az a bibi, hogy a befektető csak akkor ad pénzt, ha a csapatból és környékéről - hogy is fogalmazzak, hogy ne legyen moderálva? - eltünnek a biztos SZDSZ szavazók...( Blog!ez így jó???)
Szerinted....Ezért kell ezzel a csarnokkal bíbelődni?
Vagy csak nem ennnek a csarnoknak az üzemeltetésére fáj a foga az "elnök úrnak"...??
Tovább,Konkrétan:
Publikus, hogy a csarnok üzemeltetésének az aszisztense az FHA egyik "edzője".Nem volt sosem olyan eset szerinted, hogy a csarnokban szombat délelött úgy edzettek a felnőttek,- mikor csak az "azisztensedző" volt ügyeletben- hogy a főnök nem tudott róla??Aztán meg nem győzték körbenyalni.Biztos olvasotad, hogy az egyeztetés után "rövid időn" belül megjelent az alábbi írás

2008. október 9.
Jövö héttől újra Pesterzsébet

A FTC jégkorong szakosztályának vezetése ma egy megbeszélésen eloszlatott minden félreértést tárgyaló partnereivel, így nincs akadálya annak, hogy a következő héttől ismét a Pesterzsébeti Jégcsarnokban rendezze meg hazai mérkőzéseit és továbbra is ott tartsa edzéseit. A megállapodásért a legnagyobb köszönet Mészáros Pétert, a csarnokot tulajdonló Pesterzsébeti Önkormányzat képvielőjét illeti. Legközelebb október 22-én lép majd itt pályára a csapat, amikor is a junior válogatottal játszik majd OB I-es mérkőzést.

Itt:
www.fradihoki.hu/index.htm
(Ami azért nem szokott ilyen gyorsan frissülni:)))

Szóval ad némi választ arra, hogy az elszámolások az előre kifizetett jégből hogyan történnek.De az illetékesek most vizsgálják a kérdést, mert már kezd megtelni a hócipő...

Tehát akkor tessék hát TISZTESSÉGEG VÉGIG JÁTSZANI A SZEZONT (id:aDM) és jövöre reményeid szerint már nem kell lássad a képünket.

Akarsz még róla beszélni....????
Két dolog van. A rész: úgy tűnik, tokkal-vonóval kihajítják a Gyakorló Jégcsarnokból a jégkorongot. Az egész: a politika annak ellenére nem izgatja magát, mi lesz ezzel a sportággal, hogy a válogatott A csoportba jutásakor nagyon lelkesnek mutatta magát. Annak próbáltunk…..
adsi 2008.10.09 14:52:16
adsi 2008.10.09 22:32:40
Az a helyzet, hogy én sem azt szeretném, hogy a sok évek „áldozata” után is még a rogyadozó kisstadkába lássam majd valamelyik kedves kis cimborámat kifutni egy bajnokira (tudom szab. Tilt.)
De a probléma egy kicsit mélyebb.
Alapvető társadalmi leépülés,amin csak mi változtathatunk.Jó példa erre a blog stábja…..Reméljük a lendületük sokáig tart még :)De mit tehetünk mi és a vezetőség.Pl.:Kimenni a meccsekre….és a járulékos klts elköltése.Mert bizony bevétel nélkül nehéz..ennyit rólunk.

És költségvetési „fillérek” nélkül pedig lehetetlen.

És a vezetőségek:Fel kell támasztani az alapklubbokat, és azokat a helyeket, ahol még nyomokban fellelhető a szurkolás vágya.
1.Fradi,UTE,DAB
2.Debrecen,Győr,Szeged…..
Komoly, befolyásos manager szemléletű vezetőkkel az élen.Vannak…:)))

Várom a napot, hogy Kápmegyeren, Újpesten végre telt ház legyen egy bajnokin.Két ,három meccses bajnoki hétvége -de. utánpótlás meccsekkel- az „üressen kongó” Arénában.( a rendezésbe beszálhatna a főváros pl. )

De amíg ez nem lesz fontos,- idézet:„KB”- és nem megyünk utána, csak a gép mögül okoskodunk ( én is ), addig ez a politikai –főleg Önkorm.- és szakágvezetői ( minden tiszteletem a sok munkáért és a lelkesedésért..de ezen a szinten sajnos több kell…) „elit” csak kínlódik.

A társadalmi előnyök és a járulékok csak gombok ahoz képest ami eltűnik a süllyesztőben.

Most Ők jönnek.
De sajna kevés az esély, hogy meg is érkeznek.
Bocs a hosszért.
Pénteken elmarad a Ferencváros–Alba Volán Mol Liga-mérkőzés, vasárnap pedig Pesterzsébet helyett Újpesten játsszák le az Ferencváros–Újpest találkozót. A zöld-fehér csapat feladja a pályaválasztói jogot. Tovább után jönnek az okok. Először is Lévai Józseftől,…..
adsi 2008.10.08 14:04:14
Na akkor, bemásolom ide is, kiveszem azt az egy- igaz-mondatot.


A kis srác a Gepárdoknál kezdte,aztán mivel az nem tetszett, elmentek a Stars-ba.Rövid idő a MAC-nál, de valahogy Erzsébetre sodródtak.Itt lett igazolt játékos a kicsi, itt tanították meg korcsolyázni a másikat is.Aztán Kaposváron egy MINI forduló alkalmával az elnök "úr" összeverekedett a Titánok másodedzőjével.Az eredmény:a szárnyaikat bontogató Farkasoka hónapokra eltiltották.Eközben hősünk úgy kitanulta a mesterséget, hogy elkezdett beleszólni a volt válogatott szakmai stáb munkájába.(A fordulót az örszobán izgulta végig).Azaz, csak akart.A végeredmény:Nyomás vissza a Starshoz.

Innen az események új fordulatot vettek.
Mivel Maslov Úrnak valahogy nem fért bele az elképzelésébe -amúgy lelkes első éves mini korú fiúcska-a szlovákiában vitézkedő EK csapatánál, hát alapított neki egy un. FHA-t.Szólt a Gágyornak, hogy edzhetnek nála a Strarsos gyerekek ( ex Lobogó), csak aztán Neki felejtettek el szólni, hogy jöjjön edzést tartani.Aztán elkezdte csábítgatni a gyerekeket 0 ft tagdíjjal.Most már azért is fizetnek, hogy az öltözőbe leülhessenek.
Sajnos a kényszer helyzetben lévő Skorpiókat is megtalálta,(szegényeknek csak veresen van nyitott jegük, -pedig egy nagyon rendes csapat-) de reméljük Gyuri bácsi okos lesz, és nem hagyja lenyúlni évek munkáját.

Tisztesség.
Hogy merészeli valaki kiejteni a száján ezt a szót, miközben megbecsült élsportolókra küld verőlegényeket, és közben manipulálja és provokálja a MAGYAR szülőket Erzsébeten.
A jégidőt nem tudta lenyúlni.Azoknak hisznek, akik már bizonyították,és akiknek a szavának hitele van.
Kalandorvágy, szent háború ami ezt az embert hajtja,élteti.Sok pénzébe került, de lehet, hogy neki megérte.A Fradinak ( beleértve a felnőteket is )így legalább nincs tartozása.Balek.
Nem ragaszkodni a székhez:Megelőzte a sorsát,majd veri a fejét a falba.
Tisztesség.
Az FHA ( szegény gyerekek) nem tudja tisztességgel lejátszani a bajnoki mérkőzését.Nincs orvos egy Kölyök meccsen???Nincs egy épkézláb jegyzőkönyv, nincs segítség a lelkes zsűri szülőknek!
Hitegetés, provokáció,manipuláció,törvénysértés.
Nekem nem ezek a szavak jutnak eszembe,ha kiejtem e nemes szót.Tisztesség.
Nem egy sértődött szülő mondta el mindezt, ha valakit érdekel, kérdezzen utána akár csak részleteiben az érintettektől, vagy a MJSZ-ben.
Ha az illetékesek nem figyelnek oda, és nem vetnek végett ennek az ámokfutásnak, akkor "tisztességessen" tönkre teheti több száz gyermek és lelkes szülő, megbecsült és TISZTESSÉGES szakemberek, évek munkáját.
Figyeljünk hát oda Ez is "A"csoport."

Továbbá.

Újpest:Nagyobb csarnok, "ingyen jég", >több bevétel, és így még a másik ( farkasok ) csapatot is lehet mocskolni.
Csakhogy azt felejti el az "elnök úr ", hogy már papíron aláírták a megeggyezést hetekkel korábban.
Érdekes, hogy a másik csapat még a saját jégidőröl is lemondott, mert az igazi ZÖLD csapavezető nem akart betartani a volt csapatának.Erre az volt a "tisztességes" válasz, hogy a szülőket 19 órakkor ki ( személyessen is)akarta zavartatni az"elnök úr" a csarnokból, mert 20 órától meccs volt.A gyerekek meg 19.20-ig a jégen voltak FIZETŐS jégen T. "elnök úr"
Tisztesség????
Több cikket írtunk már a magyar utánpótlásról. Ezek általában nagy vihart kavartak. Áttekintő jelleggel még nem foglalkoztunk a helyzettel. Ezúttal foglalkozunk.A jégkorong utánpótlás-nevelés kérdése blogunkon markánsan először a Hári János svédországi sikereiről…..
adsi 2008.09.29 00:41:43
Bocsánat, bemásolom ide is, mert úgy érzem ez az a topic ami aktívabb és több érintett olvassa. Valójában ide is tartozik.
Télma az FHA és az új vezetőség.

"Nem jól tudod.
A kis srác a Gepárdoknál kezdte,aztán mivel az nem tetszett, elmentek a Stars-ba.Rövid idő a MAC-nál, de valahogy Erzsébetre sodródtak.Itt lett igazolt játékos a kicsi, itt tanították meg korcsolyázni a másikat is.Aztán Kaposváron egy MINI forduló alkalmával az elnök "úr" összeverekedett a Titánok másodedzőjével.Az eredmény:a szárnyaikat bontogató Farkasoka hónapokra eltiltották.Eközben hősünk úgy kitanulta a mesterséget, hogy elkezdett beleszólni a volt válogatott szakmai stáb munkájába.Azaz, csak akart.A végeredmény:Nyomás vissza a Starshoz.

Innen az események új fordulatot vettek.
Mivel Maslov Úrnak valahogy nem fért bele az elképzelésébe -amúgy lelkes mini korú fiúcska-a szlovákiában vitézkedő EK csapatánál, hát alapított neki egy un. FHA-t.Szólt a Gágyornak, hogy edzhetnek nála a Strarsos gyerekek ( ex Lobogó), csak aztán Neki felejtettek el szólni, hogy jöjjön edzést tartani.Aztán elkezdte csábítgatni a gyerekeket 0 ft tagdíjjal.Most már azért is fizetnek, hogy az öltözőbe leülhessenek.
Sajnos a kényszer helyzetben lévő Skorpiókat is megtalálta,(szegényeknek csak veresen van nyitott jegük, -pedig egy nagyon rendes csapat-) de reméljük Gyuri bácsi okos lesz, és nem hagyja lenyúlni évek munkáját.
Tisztesség.
Ez az ember a Jécsi barátjával még a valutát sem tudta tisztességgel váltani a Váci utcában!!!Vállalkozó!Tudjuk a korunk megfelelőjét.
Tisztesség.
Hogy merészeli valaki kiejteni a száján ezt a szót, miközben megbecsült élsportolókra küld verőlegényeket, és közben manipulálja és provokálja a MAGYAR szülőket Erzsébeten.
A jégidőt nem tudta lenyúlni.Azoknak hisznek, akik már bizonyították,ée akiknek a szavának hitele van.
Kalandorvágy, szent háború ami ezt az embert hajtja,élteti.Sok pénzébe került, de lehet, hogy neki megérte.A Fradinak ( beleértve a felnőteket is )így legalább nincs tartozása.Balek.
Nem ragaszkodni a székhez:Megelőzte a sorsát,majd veri a fejét a falba.
Tisztesség.
Az FHA ( szegény gyerekek) nem tudja tisztességgel lejátszani a bajnoki mérkőzését.Nincs orvos egy Kölyök meccsen???Nincs egy épkézláb jegyzőkönyv, nincs segítség a lelkes zsűri szülőknek!
Hitegetés, provokáció,manipuláció,törvénysértés.
Nekem nem ezek a szavak jutnak eszembe,ha kiejtem e nemes szót.Tisztesség.
Nem egy sértődött szülő mondta el mindezt, ha valakit érdekel, kérdezzen utána akár csak részleteiben az érintettektől, vagy a MJSZ-ben.
Ha az illetékesek nem figyelnek oda, és nem vetnek végett ennek az ámokfutásnak, akkor "tisztességessen" tönkre teheti több száz gyermek és lelkes szülő, megbecsült és TISZTESSÉGES szakemberek, évek munkáját.
Figyeljünk hát oda Ez is "A"csoport."