Regisztráció Blogot indítok
Adatok
megadjagabor

24 bejegyzést írt és 264 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Még mielőtt bárki belelovalja magát az aktuális demokratikus, emberi jogi üdvtörténetbe; egy pillanatra – rettenetesen sovén módon – gondoljon a kárpátaljai magyarokra, akik nincsenek sokan, viszont könnyű helyzetben sem. Épp úgy csöppentek ebbe a történetbe, mint…..
A hatalom normatív ellenőrzése komoly problémákat vet fel. Nem azért, mintha sokan tagadnák, hogy ilyesmi szükséges; a kérdés az, ki és milyen alapon gyakorolja ezt a kontrollt. Mindez továbbá felveti a legitim uralom kérdését is. A demokratikus rend azon a képzeten alapul, hogy…..
megadjagabor 2013.03.19 08:52:44
@peetmaster:

Na, hát épp erről van szó. Pl. ki mondta, hogy én elfogadom Rawls "tudatlanság fátyla" deontológiáját? Ennyi erővel tényleg a csillámfaszlámára is építhetném elméletben a politikai rendet.
Az egyet nem értés közepette való béketeremtés lehetőségét épp a fönt emlegetett Hobbes próbálta kibontatni. Néha ilyen rosszfiúkat is érdemes olvasni az álmodozó baloldaliak (pl. Rawls, Habermas) mellett.
Hobbes, Hume, Oakeshott és sokan mások épp azt mondják, hogy a konszenzus, egyetértés lehetetlen, viszont ha a pluralitást meg akarjuk őrizni (és a pluralitással szükségszerűen együtt járnak a viták, konfliktusok), annak az ára az autoritás. Pont az üdvözítő, teljes egyetértést kikényszeríteni akaró megoldási kísérletek torkollnak mindig mészárszékbe.
Én nem akarom a jakobinust lenyakazni, amíg békén hagy, nem veszi el a házamat, asszonyomat stb. Amíg otthon, a négy fal között jakobinus, vagy kimegy tüntetni érte, addig aligha érdekel.
neked viszont valami perverz vonzódásod van a másik lemészárlásához, ha az nem ért egyet veled :) de ez nem feltétlenül politikai természetű probléma.
megadjagabor 2013.03.19 08:54:52
@Ahasverus: Mondasz valamit.
megadjagabor 2013.03.20 18:26:24
@peetmaster:

"És engem ez idegesít nagyon"
Hát, én ettől még nyugodt vagyok. Azért próbáld meg feldolgozni te is!
Alapvetően a történelmi alkotmányok hívei lennénk, de ha már ilyen kartális időket élünk, akkor – mivel egy alkotmány mégis meghatározza egy politikai közösség életének kereteit – úgy gondoljuk, érdemes figyelmet fordítani egy írott dokumentum minőségére is. A…..
megadjagabor 2013.03.18 18:08:15
@Czelder Orbán:

Ahogy fidelitasos sem voltam soha (örülök, hogy közben feltaláltad magad), "függetlennek", "értelmiséginek" és hasonlónak sem neveztem magam soha. Ez csak amott az értelmisi világban elvárás :))
És hát, olyat sem mondtam, hogy szándékomban áll bármiféle "rendszert" bomlasztani, akár belülről, akár kívülről. Egyéb? :)
megadjagabor 2013.03.19 08:57:12
@Czelder Orbán:

A beismerés kiváló, mert így legalább az alapján lehet kivágni :)
Én nem "csavartam" ki semmit, kérlek, idézz nekem Megadjától olyat, hogy ő "függetlennek", illetve "értelmiséginek" (brrr) nevezte volna magát bárhol, vagy erre büszkült volna. Ellenkező esetben a saját dolgaidat olvasod bele a történetbe, oszt jól számon kéred máson.
megadjagabor 2013.03.20 18:23:43
@Czelder Orbán:

Jaaa, hogy ez a szokásos "karrierista" érv! Hát miért nem ezzel teccett kezdeni :)
Ezt ugyanis pont leszarom :)
"Of all tyrannies, a tyranny exercised for the good of its victims may be the most oppressive. It may be better to live under robber barons than under omnipotent moral busybodies. The robber baron's cruelty may sometimes sleep, his cupidity may at some point be satiated; but those who torment us for…..
Delphoi jósda XX. 2012.08.28 11:22:58
megadjagabor 2012.09.15 19:42:39
@osborne:

Ja, futottak még kategória :)

Azért egyeseknek elragadja a fantáziáját a james bondos, bourne-os világ, az összeesküvés-elméleteikhez képest Bogár vagy Drábik gyenge kezdő. A másodéves egyetemista kiterveli, hogyan csinálhat 4-5 év múlva kormányzati karriert, és pontosan úgy időzít egy Magyar Nemzet-cikket, hogy az egybeessen a két napos frakcióülés utáni miniszterelnöki IMF-üzivel. A többi meg maximum azt bizonyítja, hogy bizonyos hallucinogén szerek állandó használata valóban káros. Höhö.
Konzervatórium Libido dominandi 2012.09.12 07:02:00
Egy vallomással kezdeném: szeretem a Facebookot. A lehető leghasznosabb dolog, mert egy helyre gyűjti össze különféle oldalakról azokat az írásokat, honlapokat, amelyek érdekelhetnek. A minap így jelöltem be az American Conservative FB-oldalát, és majd kiverte a szememet a fejlécen…..
A kereszténység kétélű fegyver lett a politikai vitákban. Egyrészt megvetés tárgya, lásd az Amerikai Magyar Népszava fröcsögő tollú szerzőjét, aki afféle világméretű katolikus összeesküvést lát minden mögött (legfőként a magyar kormány mögött, ami mulatságos,…..
A múltba révedni kár, téged már a szebb jövő vár. Most, hogy van Trianon-emléknap, lehet – tetszés szerint – gyászolni és ünnepelni. Gyászolni azonban volna mást is: a bevett történelemszemléletet. Józan, minden értelmiségi hóborttól és holdkórosságtól mentes emberek…..
 Megjelent a Kommentár folyóirat 2011/6. számában.1.  A mai utópia kísértetiesen hasonlít a régihez: úgy tűnik, az utópia valóban „örök eretnekség”. Maradandó elemei a kontraktualizmus, a racionális vitában és az azt konszenzussal lezáró döntésben…..
Tökéletesen egyetértek Aristoval abban, hogy a mai európai balliberalizmus a marxizmus és a liberalizmus frankfurti összeházasításából ered, és alapvetően azért zúdul a magyar kormányra össztűz, mert ebből az ideológiai képből erősen kilóg, sokkal inkább, mint a kilúgozott,…..
megadjagabor 2012.02.26 13:31:15
@Shenpen:

Köszi a cikket :) good as always.
„(…) never apologize, at least not for what liberals want you to apologize for." (Ann Coulter) Kissé bizonytalanul nevezlek így benneteket, mert kételkedem abban, liberálisok vagytok-e egyáltalán. Ráadásul ismerek is néhány liberálist, akikkel noha nem értek egyet…..
megadjagabor 2011.10.24 19:53:36
@TG69:

Megvan a megoldás, legközelebb majd te írod meg helyettem.
megadjagabor 2011.10.30 09:17:53
@Alkibiadesz:

Jó duma ez az "infantilizmus". Annyira értelmiségi, hogy hihetetlen. Mégis: mihez képest "infantilis"? Az értelmiség már megint tudja a megfelelő nívót, mércét, csak ehhez nem tudnak alkalmazkodni az infantilisek.
Én pedig ajánlom Lánczi András legutóbbi írását Bibóról.
   A 43-ik utcában van két hatalmas 56-os plakát. Egészen közel a Times Square-hez. Our revolution was not a movie. Vagy valami ilyesmi. És ez igaz. Most néztem meg a Szabadság, szerelem című moviet, ami persze nem egy revolution de hatásos. Toroczkai egy szemét állat,…..
megadjagabor 2011.10.26 15:20:29
@jotunder:

Sóhaj. Ahhoz kissé lusta vagyok, hogy ezer álnevet gyártsak magamnak, majd azon versekről vitázzak. Ha már profile-t gyártasz, akkor most a MG-dossziéba nyugodtan tedd be, hogy MG nem igazán ért a versekhez és a költészethez, így ehhez nem is szokott hozzászólni. Szegény fenti hozzászólót kiszedheted a lehetséges megadják közül.
Az utána következő laza kurucinfós fenyegetést viszont a biztonság kedvéért elteszem magamnak, mikor majd eljön a "megkeresés" ideje :)
további jó zubogást.
Dobray, Megadja, Szerető: a velünk élő hősök, akik nem féltek a szemkilövető, kardlapozó Gyurcsány-rendszer idején, és nem félnek most sem kiordítani minisztériumi szolgálati autójuk ablakán, hogy kinek van faszhiánya, ki mit merjen követelni az államtól, hogy milyennek is…..
megadjagabor 2011.10.25 11:42:27
@jotunder:

A múltamat mindig is vállaltam. És hihetetlenül magasról szarom le, hogy egy valamiért éjt nappallá téve politizáló matematikus miként értékeli azt, amit csinálok:) Az életkorod sem érdekel, ezzel előjönni hihetetlenül gyenge.
A majmozás az emelkedett européer klubban bevett gyakorlat? De végül is mindegy nekem, mert neked is csak a monitor csinál ilyen nagy arcot.
Mezei Balázs deklaráltan nagy fába vágta fejszéjét: Mai vallásfilozófia című kötete ugyanis a vallás kérdését tudományos keretek között kívánja értelmezni, azaz a vallás tudományos vizsgálatára törekszik. A kötetben szereplő írások tág mezőben mozognak ugyan,…..
A Konzervatórium szerzője, Megadja Gábor és a Regnum portál főszerkesztője, Pánczél Hegedűs János vitája a monarchiáról.  Pánczél Hegedűs János: Régebbi ismeretségünkre való tekintettel, egy provokatívabb kérdéssel kezdeném. Aktív blogger korodban az hozott össze…..
megadjagabor 2011.05.20 11:43:46
@Tilikov:

Látom, annyira mégsem vagy otthon a témában.

1. H. György nem II. Ottó utódja, nem ő lenne a "jelölt".

2. Az EP-tagság és a király legitimációja meglehetősen más forrásokból táplálkozik. Királyt ugyanis nem indítunk választásokon.

3. A királyt nem "felkérjük", vö. előző pont.
Konzervatórium A Hiány 2011.03.28 10:05:00
„A káosz küszöbétől távol eső területen az egyes elemek lassan összeolvadnak, elveszítik egyedi jellegüket.” Ian Malcolm (Jurassic Park)  Elgondolkodtató kutatást mutattak be jónevű egyetemek szakemberei az Amerikai Fizikus Társaság dallasi éves kongresszusán. A…..
megadjagabor 2011.03.28 11:39:46
@minőségi_troll:

Köszi, javítva!
Sajnos itthon nagy hiány van szalonképes konzervatívból. Hiába hívja fel a figyelmet erre a rendszerváltás óta a baloldali értelmiség és a közírók hada, a hazai, földhözragadt, mucsai, bőgatyás, nemkonzervatív nacionalista demagóg jobboldal nem hallja meg figyelmeztető szavát,…..
megadjagabor 2011.03.17 08:00:23
@Májkonzerv:

Köszönöm a kedves és kioktató jótanácsot, de egyelőre szeretném magam eldönteni, miről írok.

Carl Schmitt zsenialitását el lehet fogadni anélkül, hogy hívévé szegődne bárki. Schmittet zseniálisnak tartotta a jobb-liberális Raymond Aron, Hannah Arendt és Bence György is.

De vajon az "építő szándékú kritikát" úgy kell értenem, mint a tiédet, hogy jól megmondod, mi legyen, és ne "két pisilés között" írjam azt, amit gondolok? Ez az igazi liberális tolerancia :))

"Sajnos nagyon ismerősen magyaros manírok, nagyon magyaros politikai attítűdök jellemeznek,"

No igen, mucsaiak vagyunk (a fenti cikk is erről szól). Függetlenséget attól kérj számon, aki erre hivatkozott. Ez az egész "emelkedett, független megmondó" kategória tipikus megnyilatkozása az öntelt értelmiségi attitűdnek.
megadjagabor 2011.03.18 07:48:40
@Májkonzerv:

Kedves Májkonzerv!

Azért töröltem a hozzászólást, mert megint ezerszer lefutott köröket kellett volna újrafutni, és sajnálom rá az öt percet is.
Várom a saját "függetlenségemre" való hivatkozásokat, büszküléseket továbbra is, addig maradtam tisztelettel.
megadjagabor 2011.03.18 16:32:24
@Májkonzerv:

Hagyjuk ezt az álszent gőgöt. Az "ez cseng ki stilisztikailag" nem éppen bizonyító erejű. Tehát nincs hivatkozás arra, hogy én bárhol, bármikor is "függetlennek" tituláltam volna magam. Megbeszéltük.

Azt, hogy ódzkodunk az ideológiáktól és a politikai dogmáktól, a blog megalakulása óta, immár vagy négy éve hangoztatjuk. Ebben semmi új nincs, semmi "opportunista hatalomhoz simulás", nyugodtan körbe lehet nézni az oldalon régebbi cikkek között.
És pont a konzervatívok ideológiamentességéről szóló vita az, amit nem kívánok újra lejátszani, már jó párszor lement :)
Szabadság van, legalábbis mindenki mondhatja a magáét. Hazánk új alaptörvényének bevezető rendelkezéseivel kapcsolatban nemcsak a Fidesz háza tájáról röppennek fel vadnál vadabb gondolatok, hanem nagyon sok honfitársunk is úgy gondolja, hogy azt a rengeteg őrültséget, amit…..
Molnár Attila Károly eszmetörténész új kötete A jó rendről már korábban megjelent, ám részben módosított, bővített írásokat tartalmaz. Az írások a Kommentárban, a Heti Válaszban, a Valóságban és sok más helyen láttak napvilágot (ezzel egyidejűleg említhetjük is a…..
megadjagabor 2011.01.21 08:06:13
megadjagabor 2011.01.21 08:10:03
@Shenpen:

Mondjuk azt, hogy a Kommentár ballernek indult, ne mondd Ablonczynak, mert leharapja a fejed ;)
„Valahányszor a többség pártján találod magad, ideje megállnod és eltöprengened.” (Mark Twain) “So this is how liberty dies...with thunderous applause.” (Princess Amidala) Hiába élünk olyan korban, ahol éjt nappallá beszélnek a szabadságról – hiszen…..
A MAL Zrt. telepéről kiinduló vörösiszap-áradat, a falvakat elsöprő s emberéleteket követelő borzalmas katasztrófa következményei is jelentősek lettek. A kormány hétfői döntései sokakat bírálatra, másokat védekezésre késztetett. Ezek az apologetikus írások főként arra…..
megadjagabor 2010.10.17 10:29:18
@F. A. Hayek:

"Egyébként tud mondani a szerző egyetlen olyan jól működő kapitalista gazdaságot (és társadalmat), amely úgy alakult ki, hogy néhány körmönfont bűnöző a diktatúrában elfoglalt pozíciójánál fogva fillérekért a tulajdonába vette az össztársadalmi erőfeszítések révén előállt állami vagyonelemeket, majd a piaci verseny kizárásával jól-rosszul működtette azokat? "

Itt a lényeg :)
megadjagabor 2010.10.17 10:46:08
@Táskás Tóni:

Helyesen így hangzik: "A Zorbán!"
Így hiteles.
megadjagabor 2010.10.17 10:46:54
.
Nem kis felháborodást váltott ki a kormány intézkedése az iszapkatasztrófát követően; legalább akkorát, mind amennyire méltatták a magyar kormányt a nyugati sajtóban. Természetesen ezekben a helyzetekben válik nyilvánvalóvá  a mostani politikai döntés mögötti…..
megadjagabor 2010.10.13 14:06:09
@dolphin:

Ez normális helyzetben igaz. De mi van, ha nincs normális helyzet és nem tudsz róla rendelkezni? Alapvetően egyetértek Hayekkal (nem csak ebben), csakhogy az egy szerzőhöz/elvhez ragaszkodó megfejtések felettébb dogmatikusak.
Amit Hayek írt, az igaz az őt befogadó angolszász országokra, és igaz volt arra a világra, ahonnan menekült - a felforgatása előtt.
megadjagabor 2010.10.14 13:42:07
@Refuse/Resist!:

Nem "példa", annak nyilván túlzó lenne. Viszont:

"mintha a nácik ellen akarta volna felhasználni a rendkívüli hatalmat, ugyanakkor... "

Ez pedig így van. A legalitásról és legitimitásról szóló könyvében ezt nem nehéz észrevenni :-)
megadjagabor 2010.10.14 14:24:39
@bz249:

A Legalitást tudomásom szerint a hatalomra jutás előtt írta, és igen, az ellen. Schmitt érdekes vargabetűket írt le, mert 1936-ban már ki is került a párt kegyei közül, le is csukták.
A pártba való belépését megvédeni természetesen nem fogom - amúgy szvsz. következik Schmitt gondolkodásából, aminek majdnem ugyanaz az előnye, mint a hátránya.
Érdekes és színvonalas bejegyzés született a Fent és lent blogon legutóbb. Kezdjük mindjárt azzal, hogy a bejegyzésnek van hozzáadott értéke (nem irónia!), mert valóban neuralgikus pontokra is rávilágít. Ha van olyan műfaj, hogy „konzervativizmus-kritika” (pfuj,…..
megadjagabor 2010.10.02 17:19:01
@Lord_Valdez:

Csak hogy épp _ez az_: nem megyek el a bélyegboltba.
megadjagabor 2010.10.02 21:10:54
@Lord_Valdez:

Ez a "minden érvelés doktriner" c. fejezet kicsit óvodás, vagy posztmodern. Esetleg mindkettő. Sok értelme nincs.

Az ideologikus gondolkodásnak és cselekvésnek megvannak a maga ismérvei, ami alapján be lehet azonosítani. Az "ideológiák kora" előtt nem is léteztek, vagyis ennyi erővel azt is állíthatjuk, hogy mielőtt nem voltak ideológiák, az emberek nem gondolkodtak és cselekedtek. Ez kicsit erős lenne azért.

Mondjuk van A meg B meg C módszer. Nos, ha valaki mondjuk B módszerre esküszik, de bírálja A-t, akkor azok versenytársak, nem pedig a módszerek ellenségei. De ha valaki magát a módszert bírálja, az nem módszer-hívő. So simple it is.
megadjagabor 2010.10.03 20:27:50
@Lord_Valdez:

"Tartok tőle, hogy a cselekvés-viselkedés szembeállítást nem értem."

Pedig ennek is van komoly irodalma. Az egyik "action", a másik "behavior". Az egyik legjobb filozófiai-etimológiai leírást és különbségtételt asszem Arendtnél láttam (The Human Condition). Ha meg tudod szerezni valahol, mindenképp nézz bele (főleg a II. fejezet, The Public and the Private Realm/ 6. "The Rise of the Social")
A származás adott, a nézetek választhatóak, emiatt gondolja azt Herényi Károly, hogy nem egy törvénybe való, nem egy fajsúlyú a holokauszt és a gulág, meg a kommunizmus egyéb bűnei. Diktatúrák jönnek-mennek, a népirtások kevésbé, teszi hozzá. Amikor pedig nekiesnek, akkor…..
megadjagabor 2010.03.02 11:52:36
@lüke: Ezekkel a nézetekkel akár lehetne is.
Konzervatórium Nyolc év után 2010.02.22 08:00:00
1. Ha létezik olyan, hogy jó rend, akkor a jelenlegi magyar állapot biztosan nem az. Tulajdonképpen nem is érdekel senkit a jó rend problémája, az valami elvont fogalom, ma már sokkal pontosabbak és fontosabbak léteznek. A baj nem csak ez, hanem hogy a jó rend mellett – főleg az…..
megadjagabor 2010.02.22 11:48:03
@evil overlord:

Értem én a problémád, és bizonyos tekintetben igazad is van. A sokat (leginkább érv-helyettesítőként) használt churchilli szlogen is valami ilyesmire utal, hogy a(z akkor létező) rezsimeknél lényegesen jobb a lib.dem. Ez még így önmagában igaz is. Azonban rengeteg kérdés merül fel: 1.) Azért jó-e a lib.dem., mert libdem? Vagy azért, mert bizonyos előfeltételekre épül, amik megtartják? Pl. autoritás, ami ma Magyarországon nincs, bár liberális demokrácia van, 2.) Ha megtaláltuk az endlösungot a politika kérdésére, akkor minek politizálunk még? Ha elértük a történelem végét, minek gondolkodjunk bármiben is? (Valamint ha így van, akkor lehet exportálni a libdemet, hiszen jobb úgysincs nála stb.) 3.) ezek elnevezések, nyelvi divatok. Ma a "demokrácia" és a "liberális demokrácia" a divat, a kánon, ezért sokan épp ezekbe a fogalmakba szerelmesek. A problémám ez esetben az ideológiává, vallássá válással van. Bunkósbot, ideológiai stukker (ne vedd önreklámnak, pedig nyilván az: www.kommentar.info.hu/megadja_gabor_a_demokracia_politikai_vallasa.pdf) 4.) akárminek is nevezzenek egy rezsimet, nem ez dönt annak helyességéről. Így a demokrácia is lehet zsarnoki, ahogy voltak ilyen jelek 2006 környékén (és akkor a felelősség eltűnéséről még nem is beszéltünk). 5.) lehet egy rezsim liberális meg demokrata, ám itthon nincs politikai közösségünk. Számomra ez utóbbi fontosabb lenne, mint hogy kipipáljuk, liberális demokrácia vagyunk-e.
Stb. :)

PS. Dobray kollégával szemben a pluralizmust valóban fontosnak tartom. Bár könnyen lehet, hogy máshogy értelmezem, mint a liberálisok vagy itt néhány kommentelő :)
megadjagabor 2010.02.22 11:52:16
@bz249: Én nem tudom, mi az a rendszer. Itt lehet a probléma :-)