Regisztráció Blogot indítok
Adatok
dillinger

3 bejegyzést írt és 120 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az ánglius primadonnák is csatasorba állnak, illetve inkább lábujjhegyen felsorakoznak a korlátnál, hogy megkezdjék a 20. szezont azóta, hogy... Bohém PL-orientált szerzőink inkább fürdőznek még egyet az alkoholban, mielőtt megruháznák az előző szezonban elegánsan nyerni…..
Hét meccs lement már a krisztusi korú fordulóból és a két elődöntőt is lejátszottak a Wembley-ben. Ma és holnap a kupacsapatok próbálják meg pótolni bajnoki hiányosságaikat, de nem lehet azt mondani, hogy tingli-tangli meccseket kapunk az unalmas hétköznapokra. Rögtön…..
dillinger 2009.04.22 21:32:32
Ezen a héten kicsit lassítottak az angol csapatok az európai porondon. A BL-ben például, három alkalommal is gól után kellett középről folytatniuk a játékot, ami azért óriási blama a két héttel ezelőtti produkcióhoz képest. Az öt sikeres kupacsapatból kettőt-kettőt össze is…..
Első blikkre nyugis forduló elé nézünk. Azonban a kupaforduló közelsége, a sok sérült és az ingadozó formák miatt a big5-nak sem lesz könnyű dolga a hétközi fordulóban. Rangadónak talán csak Everton-Arsenal-t lehet nevezni, de pikánsnak ígérkezik Barton visszatérése…..
dillinger 2009.01.27 22:08:20
este póker? évzáró bohóckodás 2008.12.27 11:31:33
érez valaki magában elég lelkesedést és pénzt?..
dillinger 2008.12.27 14:03:53
dillinger 2008.12.28 15:13:33
dillinger 2008.12.28 16:59:18
f7 cséksz én biztos nem tudok menni..
dillinger 2008.12.27 11:24:09
dillinger 2008.12.27 11:25:28
A múlt heti papírforma eredmények után, a hétvégén emeljük a csapásszámot. A nagyok legalább egy fokkal nehezebb ellenfeleket kapnak most, lesz kiesési rangadó, és erre a fordulóra is jut egy "harc a kupaindulást erő helyekért". A beharangozóban a vágyainkat most is az…..
Brutális sebességgel közeledünk a szezon feléhez. A nagyok most egy picit talán szusszanhatnak is, hiszen - többé-kevésbé - könnyebb fajta ellenfelet sodort eléjük a sors a hétvégén. Ez egyben azt is jelenti, hogy minimális az esély arra, hogy változzon a potenciális…..
Tavaly még rácsodálkoztunk, de ma már mindenki tudja, hogy Endre az egyik legkúlabb frontember Magyarországon. Nem a szavak embere, igazi ösztönlény!..
Nem mintha megingott volna a hitünk az angol bajnoksággal szemben, de azért féltünk egy picit, hogy a múlt heti borzalmaknak lesz következménye most is. Szerencsére nem így történt. Igaz, a szombat most is hagyott kívánni valót maga után, de vasárnap azt kaptuk, amit vártunk. A…..
Cool List Hungary 19. Kovary Peti 2008.12.04 11:00:00
Az egy dolog, hogy ő a Neo frontembere. Egy másik dolog, hogy őrült menő dj is lett időközben. Egy harmadik dolog pedig, hogy mindez felháborítóan kúl!..
Úgy alakult a forduló, mintha Mourinho rendelte volna meg az eseményeket: hat ponttal meglépett az Inter, köszönhetően a Milan palermói pofára esésének, ezzel Ancelottiék átengedték a második helyet a Regginát igen eltángáló Juventusnak. Kicsit szétrázódott az élmezőny is, de…..
Álszent dolog lenne azt hirdetnünk, hogy nem a nyitómeccs a forduló slágere. Így nem is tesszük, de azért lesznek még érdekes összecsapások. Meg fogjuk tudni, milyen a Hull, amikor kötelező nyernie, kíváncsian várjuk, hogy tud-e háromszor zsinórban nyerni a Newcastle, hozza-e a…..
Miközben a normális emberek azon tanakodnak, hogy színesbőrű lesz-e az Egyesült Államok 44. elnöke, a futballszurkoló nem ér rá ilyesmire, hiszen Európában BL-fordulót rendeztek. Hármas gólátlaggal nem is panaszkodhatunk, és igazán jó meccseket is lehetett csorgatni ezen a keddi…..
A Barcelona állt a bajnokság élére, miután megégett a Real Madrid, a Valencia és a Sevilla is. Immáron egyedül a Villarreal őrzi veretlenségét, ami csak azért is bíztató, mert a kupában egy alacsonyabb osztályú ellenféllel szemben maradtak alul. Öt góllal. A katalánok…..
Dillinger, aki nem más, mint az első kommentelő, aki döntetlent tudott kiharcolni Pötével szemben, most ismét elsőként hallotta meg a hívó szót, és Barcelonában megtapasztalt személyes élményeit pixelbe ontva szerzett nekünk nagyon kellemes perceket. Hajlunk rá, hogy ezt megosszuk…..
Soha rosszabb hétközi fordulót. Összességében semmi meglepő nem történt, mégis sokat fogunk még róla beszélni, mert az Emiratesben egy szenzációs derbyt láthattak a szerencsések. Az Ágyusok kivételével, a nagyok simán hozták a kötelezőt, az eddig jobb sorsra hivatottak pedig…..
Míg az olaszoknál és a spanyoloknál hétközi fordulóval mulatták az időt és okoztak pár álmosabb percet szerzőtársainknak, addig a szigeten, az egész mezőny a Ligakupára koncentrált. Pár apróbb meglepetéstől eltekintve, papírforma eredmények születtek. A hétvégén pedig…..