Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Hedon

0 bejegyzést írt és 30 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Vendégszerzőnk, Sayfo Omar írása. A Charlie Hebdo elleni támadás újabb szeg az Európában élő muszlimok és nem muszlimok közötti párbeszéd koporsójában. A francia szatirikus lap munkatársainak aligha a Mohamed prófétáról közölt karikatúráik miatt kellett meghalniuk. A…..
Vendégszerzőnk, Pákozdi Imre villamosmérnök írása. A Fidesz sikerei és hatalma csúcsán jár. Beérett, amit a Kommentár idei 3. számának vezető írásában Mike Károly a posztkommunista elit legyőzésére való évtizedes törekvéseként ír le. Ez kétségkívül sikerült. Az a…..
Az Együtt külön indulásának mai bejelentése végleg elásta a baloldal fővárosi esélyeit. Ez így önmagában túlságosan nem érdekelne, legfeljebb egy újabb fröccsöt rendelnék ki a hazai balliberális elit politikai pusztulására elfogyasztott eddigi italok mellé. Csakhogy ennek a…..
A PLT cikkére reflektáló, Mi lesz veled, fiatal középosztály? című cikkünk sok visszajelzést, nagy visszhangot kapott. Úgy döntöttünk: vitát, párbeszédet, beszélgetést indítunk a témáról egy cikksorozat formájában, amire elsősorban magukat megszólítottnak érző…..
Hedon 2014.05.16 18:08:45
@bbjnick: Svédországban nem a cigány bevándorlók okozzák a problémát, hanem a különféle nációjú muzulmán közösségek. Elérték azt a kritikus létszámot, amikor már nem akarnak beilleszkedni, nem akarnak asszimilálódni, mert nincs rá szükségük. És persze sokkal harciasabban, erőszakosabban védik az érdekeiket, mint a svédek.

Ez történik minden nyugat-európai országban. A toleráns, pacifista társadalmak óriási kihívással néznek szembe.

De ne legyünk álszentek, a mi civilizált "európai" kultúránk is ugyanezt csinálta nemrég a gyarmatokon. Ilyen az emberi/állati természet.
Hedon 2014.05.16 18:12:39
@Istóczy Győző: Kérem definiálja a polgári Magyarország fogalmát!
Hiába szerezte meg a királylányt, a jussát nem kapta meg VV Krisztián, az egyszerűség két lábon járó hajdúnánási szobra, aki a villában látott először szoláriumot. Nem mintha ezzel bármi baj lenne, sőt, ő volt az a villalakó, aki végig őszintén, úgymond izomból…..
Hedon 2014.05.05 11:01:10
@Kapitány_1: Kúper ügynök megadta a választ + ugye jó kérdés, hogy mi készteti az istenadta népet, hogy kommentet írjon "ezekre a véglényekre, műanyag senkikre (beleértve a többi magyar celebet is)? A 0-ás igényszint?" :)
Megint a nap hőseit ünnepli az Együtt-PM. A hősök falat másznak, a félistenek gipszszobrot gyaláznak. Itt tartanak ma az erkölcsi önbíráskodók. Köztük egykori tanítványaim, akik ma már csaknem félistenek. A Jobb Sorsa Érdemes Noémi ma Venezuela-térképeken ábrándozik. A…..
Hedon 2014.02.11 14:53:59
@legeslegujabbkor:

Bizony és így lőtt GFG óriási, védhetetlen öngólt. Persze beismerni nem fogja.
Polgárda Stadionokat, de kinek? :( 2013.12.22 17:12:21
Balliberális körökben örök kérdés, hogy kiknek építi vajon a stadionokat ez a szemét kormány. Nos, szeretnénk válasz gyanánt egy kis csokrot átnyújtani ennek az egyáltalán beszűkült, tájékozott, sokat látott, tapasztalt és rendkívül okos rétegnek. Durván egyharmad…..
  " Az izlandi politikusok nem csak visszahívhatóak, de a telefonkönyvben is benne vannak" az igazi kultúrának ingyen kell lennie, mert olyan kevés rá amúgyis a kereslet    Én hiszek abban, hogy a politikust visszahívhatóvá kell tenni, és abban is, hogy a rendőrkapitányokat…..
Új klipet forgatott a budapesti Kozmosz punkrock zenekar az Az Okosak Földje című tavalyi EP-jük címadó dalához. "Ezt a szép videót október 23-ára készítettük, de inkább már ma feltöltöttük, nehogy valamelyik menet résztvevői lemaradjanak róla. Azt a lemezünk megjelenése…..
Hedon 2013.10.25 00:19:22
@Bálint Anna:

1. Azért Mátyás után eltelt "pár" év, amíg a magyar urak egymást szopatták, és hát a mohácsi síkra sem mindenki sietett loholva.
Hogy is szól a dalban? "Az országban, ahol mindenről más tehet"...?

3. A szabadságharc magyar kormánya későn ismerte fel a nemzetiségek jelentőségét. Mire rájöttek, hogy a magyar hegemónia erőltetése helyett ki kellett volna egyeznünk a szomszédainkkal, már késő volt. Cserében a Habsburgokkal "egyezhettünk" ki.
Hogy is szól a dalban? "Az országban, ahol mindenről más tehet"...?

4. Horthy nem volt könnyű helyzetben ÉS sajnos rosszul választott szövetségest. Az I. vh-t is elvesztő Németországnál kilincselt támogató nagytestvérért. Néhány év alatt elfelejtettük, hogy ki nyerte az első csörtét és újra a vesztes oldalra álltunk.
Hogy is szól a dalban? "Az országban, ahol mindenről más tehet"...?

5. Sajnos az országrontók is magyarok.
Hogy is szól a dalban? "Az országban, ahol mindenről más tehet"...?

Koppány, Kun Béla, félig Ázsia, egészen Balkán... ezek jelképek. Mi voltunk. Mi vagyunk. Ugyebár.

Ideje lenne mindenkinek a saját háza táján söprögetni ahelyett, hogy másban keresi a hibát.
Ezt az országot nem a zsidók, nem az IMF teszi tönkre.

Mi vagyunk.
A cseh neonáci olyan, mint a magyar vagy a szlovák. És ahogy nézem a fotókat és a videofelvételeket egyre inkább úgy tűnik, hogy a roma kisebbséggel folytatott együttélés nyilvánvaló problémája csak a felszín, itt egy morcos, elégedetlen és elszegényedő tömeg általános…..
Elkészült ByeAlex új videoklipje a korábban megjelent Nekemte című dalhoz. A rengeteg szuggesztív elemet tartalmazó kisfilmben az előadó mellett állandó gitárosa is feltűnik, aki eleinte látszólag nagy gondban van, amiért nem tudja hogyan kell befűzni a filmet az analóg…..
El nem tudom képzelni, mi lett volna, ha az Index újságírói nem fotóznak budit és kivillanó hasat a szárszói, Farkasházy-féle összeboruláson. És végképp nem tudom, mi lett volna Bayer Zsolttal, ha megkésve bár, de nem tartotta volna feltétlenül szükségesnek, hogy megmondja a…..
Tegyük fel, hogy van nekem egy tévém. Mindegy, hogyan jutottam hozzá, van és kész. Én vagyok a góré, az én pénzemből vágnak a vágók, sajtóznak a sajtósok és főznek kávét a titkárnők. Én mondom meg, hogy ki mennyit keres, és ha valakinek nem tetszik a pofája, hát kirúgom,…..
Hedon 2013.06.07 23:29:08
@asdf: Nagyon jó kis tojó ez - kár lett volna, ha nem adják le délután. Hadd fejlődjön a nemzeti ifjúság szépérzéke!
Hedon 2013.06.08 00:01:09
@Steppenwolf: A "meg egyéb marhaságok" alatt céloztam az olyasmire is, mint pl. a gőgcenzúra.

A Kozmoszt egy tehetséges brigádnak tartom és most sokat köszönhetnek az MTVA-s elvtársaknak, megkapták a 15 perc hírnevüket. MTVA öngól a javából, de nem kell csodálkozni. Megint divatba jött, hogy nem tehetségesnek kell lenni, hanem fő, hogy a nyelvüket a megfelelő seggben tartsák. Ilyenektől ennyi telik.

És hát ki faszt érdekel ebben az országban, hogy egy volt III/III-as vezeti az MTVA-t, aki "anyagi érdekeltségből" jelentett, érted? :) A mi komcsink jó komcsi.

A rettegésről meg annyit, hogy gyönyörű panelduma annak az elkenésére, ha valaki kritizálja ezt az egyre silányuló rencert, amit itt épp (le)építenek.
Hedon 2013.06.08 00:28:12
@Itt a tej...: Elfogadom az érvelésedet, de a bibi az indoklással van:

"Mint szórakoztató koncert, egyértelműen nevesítve politikusok trágár minősítésével egyik párt esetében sem a közmédium képernyőjére való."

Azt hiszem a legtrágárabban nevesített politikus Pali bácsi, az ominózus "hogy a picsába kaptunk egy ekkora senkit?" rigmussal.

Egyrészt Pali bácsi tett ezért a minősítésért, másrészt nem is trágár.

Nevetséges indok.
  Ja, meg persze a szomszéd tehene is! Aki devizahitelt vett fel az mind felelőtlen, meggondolatlan, racionális gondolkodásra képtelen idióta.Az ilyeneknek nem, hogy nem kell segíteni de mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy kilakoltassák.Hátha akkor végre megtanul…..
Gyakran kérdem magamtól: miért uralkodik negatív hangulat az országban? Különösen most, amikor Orbán Viktor kétéves munkájának első gyümölcsei beérni látszanak, és helyes propagandával egy új államalapítás örömünnepének mámorába lehetne ringatni az egész magyar népet.…..
Hedon 2012.10.29 10:40:54
@gesternmann:

Nem hinném, hogy stílusparódia lenne. Stefánia úrhölgy egyéb kommentjeit olvasva olybá tűnik, hogy nála ez permanens állapot.
Néhány keresetlen szóval sikerült sokakat megbántanom. Előre bocsátom, nem ez volt a célom. Kérem őket, ne legyenek megbántva. Őszintén szólva meglepett, hogy ennyi ember megsértődött azon, amit írtam. Ha visszanézem a most 600 kommentet, a következő dolgok miatt sértődtek meg…..
Hedon 2012.06.05 13:54:21
@BodóBalázs: Apró bökkenő, hogy nem a saját nevedben posztoltál, hanem a Milla nevében, az "Egymillióan a magyar sajtószabadságért" _közösség_ neve alatt.

Ha nincs olyan, hogy "ti millások", akkor hogy is van ez?

Felépíteni valami értékeset kurva nehéz. Lerombolni meg ilyen könnyű. Volt.
Hedon 2012.06.05 13:56:42
@kukatr: A 2-3. ponttal egyetértek és a végével is.
Hedon 2012.06.05 14:38:52
@de Karatna: De bizony, hogy neked címzem. Az itt hirdetett nézeteid csak viszályt és széthúzást szülnek Magyarországon. Hogy stílusosan fogalmazzak: itt bizony te vagy a nemzetrontó troll.

Próbálj meg építeni valamit.
Első látásra úgy tűnik, nincs min gondolkozni, engedni kell a zsarolásnak és azonnal át kell lépni az állami nyugdíjrendszerbe. Mi azonban nem vagyunk ebben olyan biztosak. (Fotó: regionaplo.hu) A múlt hét óta tudjuk, hogy akik magányugdíjpénztári tagok maradnak 2011.…..
Koprodukcióban mától fixen ezen az oldalon elérhetővé teszünk szerzőtársammal egy szólistát, azaz szavak listáját, amelyekkel lépten-nyomon összefutunk, és talán segítség lehet másoknak, a blog olvasóinak és a Google bátor használóinak egyaránt. Rejtélyes szerzőtársam…..
Nagyon drágán meg fogunk fizetni a Bajnai-kormányért. Könnyen lehet, hogy több évi gazdasági növekedést bukunk el. (Fotó: MeH) A hétvégén az EU vezetői a görög probléma miatt úgy döntöttek, hogy a válság kezelésére egy 750 milliárd eurós pénzügyi segélyalapot…..
Tavaly ilyenkor még ő volt a Cosmo-lány, teljes erőbedobással, főállásban nyomta, hogy sikeres, szingli, karrier, meg Donna Karan-ruhák. És egyébként is egy Cosmo-lány csak azért nyeli le egészen, mert ő akarja, és tudja, hogy az életben mindent ki kell próbálni. Jaj, ne mondj…..