Regisztráció Blogot indítok
Adatok
circular

11 bejegyzést írt és 137 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Rég szóltam, most újra eljött az ideje.   Hogy tulajdonképpen most mi is történik, ugye? Hogy most akkor nyugdíj, és akkor hogy állami, vagy magán. Merthogy aki marad, rosszul jár. Kb. itt tartunk most. Vigyázat, szigorúan Magánvélemény (!) következik. Merthogy meg…..
circular 2010.12.01 12:03:43
@Vidéki: Kedves Vidéki,

nem szeretnék olyan módon válaszolni, ahogy azt te tetted, azonban ha figyelmesen elolvasod a posztomat, talán rájössz, hogy Kun János sem mondott mást, mint én. Valójában itt pontosan a Kun János által említett implicit-explicit adósság problémáról van szó: (www.fn.hu/makro/20090928/allamositsunk_vagy_megfelemlitsunk/)
Ugyanis onnantól kezdve, hogy az állam implicitté teszi a nyugdíjasokkal szembeni kötelezettségét, hiány esetén egy bizonyos pont után rá kell terhelje a hiányt az akkori nyugdíjasokra, jelen esetben ránk. Ez azt jelenti, hogy bár magánnyugdíjpénztár mellett mondjuk egyértelműen tudnánk, hogy mennyit fogunk kapni, amikor nyugdíjba megyünk (vagy legalábbis elkülönítetten lenne kezelve), addig az állam mindent el fog követni azért, hogy az aktuális egyensúlyt megtartsa, pl. a nyugdíjkorhatár emelésével, nyugdíjak csökkentésével, elinflálásával, nyugdíjemelések tologatásával, tehát a reálnyugdíjak csökkentésével.
Itt sokkal inkább látom abban a kérdést, hogy ki mely rendszerben bízik jobban: van aki abban bízik, hogy Orbán Viktor mindent megold 40-50 évre előre, (én ezzel sajnos nem tudok egyetérteni), van aki viszont azt mondja, hogy márpedig amit én befizettem, azt kezeljék külön, és igenis piaci alapon kamatozzon.
Tény, hogy a manyup rendszer költséges és kevés volt a reálhozam, de figyelembe kéne venni, hogy az utóbbi két évben válság volt, valamint intézkedéseket kellene tenni a költségek csökkentése érdekében, ez azonban részben a versenyen is múlik.
Tehát én úgy vélem, hogy hosszú távon semmiképpen sem nyerünk az állami rendszerbe való visszalépéssel, figyelembe véve a jelenlegi tendenciákat is.
w Tisztelt ING csoport! 2010.12.01 07:09:00
Évtizedes kapcsolatunk során sosem kételkedtem abban, hogy megtakarításaim az Önök nyugdíjpénztárában biztonságban vannak. Biztos voltam benne, hogy ha netalán betéved valamelyik fiókjukba holmi ittas paraszt a gereblyével handabandázni, a pénzem attól még nincs veszélyben, és…..
Lázár és Rogán javaslata szerint büntetlenül haza lehetne hozni a külföldi és offshore-pénzeket. Pedig éppen a kormány tevékenysége emlékeztet mindenkit arra a régi tapasztalatra, hogy ebben az országban a vagyonok nincsenek biztonságban. A hét elején Lázár János és Rogán…..
évek után újra jelentkezem, talán kicsit megkésve a témával, de sajnos csak így érek rá értekezni egy picit. Jómagam - szögezzük le az elején - unió-párti vagyok. Úgy gondolom, hogy akkora globál versenytársakkal, mint India, Kína, Usa, ajrópa csak együtt veheti fel a…..
circular 2010.11.11 20:43:41
@H2R: Szia, igazából - bár lediplomáztam - nem tartom magam vérbeli közgazdásznak. A blogot annak idején azért hoztam létre, mert hiszek abban, hogy a legtöbb ember számára kínai amit a hírekben hallanak, ugyanakkor le lehet és le is kell fordítani ezeket a dolgokat érthető nyelvre.
Az én hitvallásom az, hogy bár meg lehet közelíteni bonyolultan is a dolgokat, igazából a mai események 99%-át egyszerű, józan paraszti ésszel is lehet követni, csak kell valaki, aki levezeti ezeket. A gazdasági világválság jó alkalmat nyújtott erre, volt is pár bejegyzés, még voltunk címlapon is, azóta azonban nem sok időm jut rá, és kicsit a lelkesedés is alábbhagyott.

A különböző trendeket és felfogásokat (klasszicista, neoklasszicista, monetarista, stb.) csak nagy vonalakban tudom megkülönböztetni, és az, amiről te írtál, nekem teljesen új, megmondom őszintén.

Ami még érdekes lehet ezzel kapcsolatban, az tipikusan pl. a mostani kormány monetarista politikája (inflációgerjesztés), vagy legalábbis ebbe az irányba mozdulunk el, és nem véletlenül kezdték ki a jegybankot még kormányra-kerülés előtt. Emiatt talán érdemes lehetne újranyitni a blogot.
Csatlakozás     Nemrég olvastam az az egyik álláskereső oldalon, hogy egy felháborodott fejvadász nő, leírta lépésről-lépésre, hogyan dolgozik; Elsősorban a referenciákat nézi, ha a jelentkező munkavállaló csak az évszámot adta meg, akkor az előbb említett…..
circular 2010.08.11 12:08:16
@Strici: Te tényleg a szavakon lovagolsz itt nap mint nap azért, hogy másokba beleköthess? Idióta és idegesítő egy ember lehetsz :).
w Döbrögi országlása 2009.10.16 07:30:00
Abban a szerencsében volt részem, hogy élhettem a Kádár-rendszerben. Ennek annyi előnye mindenképpen van, hogy láttam valami egészen mást, és be tudok róla számolni. Igaz, hogy 13 éves voltam a rendszerváltáskor, viszont négyéves korom óta olvasok újságot. Háromféle lap…..
circular 2009.10.16 10:12:38
Nagyon igaz!

Hálistennek én is látok jó új magyar dolgokat, pl a standup-osok némelyike nagyon jó, és új.
És van még egy:
www.napirajz.hu
Imádom őket.
Ezen kívül a filmek: Üvegtigris, egyéb műsorok is, pl. a Beugró. Ezek is jók.
És az is nagyon jó, hogy felhívtad erre a figyelmet!
w Kései sirató 2009.09.29 06:15:00
Öt éve ezen a napon avatták miniszterelnökké Gyurcsány Ferencet. Meg akarta változtatni Magyarországot, és ma, röpke fél évtized után elmondhatja szerénytelenség nélkül, hogy ez sikerült. Csinált valami nagyot. Nem egyedül, dehogy; ekkorát egyetlen ember semmiképpen sem tud…..
Brékingnek minősítettem, bár ebben az esetben ez annyira nem fontos tulajdonképpen, meg hát egyébként is régen volt saját posztom. Szóval éppen nézem a Kinsey című filmet. Emberek a szexuális szokásaikról mesélnek. Azt mondja egy fiatal lány, némileg pironkodva: "Sokat…..
 Gyakran ér bennünket a kritika, hogy csak a munkavállalók véleményét publikáljuk és a munkaadói oldalt figyelmen kívül hagyjuk. Természetesen eszünk ágában sincs diszkriminálni senkit, arra biztatnánk a munkáltatókat, hogy gyakrabban írjanak nekünk, akkor mi is gyakrabban…..
circular 2009.07.21 15:01:19
@scuynat: Én is pont ennyit akartam csak hozzáfűzni. Kb. az összes kifogással egyetértek, viszont nekem is gondot okozott mindig fejben tartani a 100 beadott jelentkezésből, hogy mikor ki hív fel, sőt, néha mentem az utcán, a HR-es nevét sem értettem, se a cégnevet. Viszont mindig mindenhonnan (ha megbeszéltük az interjút) kértem egy egyeztető e-mailt. Az már viszont gáz, hogyha úgy megy el az ember az interjújára, hogy nem emlékszik az ajánlatára.

Viszont, ha már ilyen faszán kibeszéljük, és úgy tűnik, ide írogatnak azok is, akik a legkompetensebbek álláskeresői oldalon, és ide írogatnak azok is, akik a legkompetensebbek állásajánlói oldalon, vagy HR-oldalon --> Miért nem csinálunk egy olyan álláskeresői/állásajánlói fórumot, ahová lehetne hirdetést is feladni, és lehetne kommentelni is a hirdetéseket? Álláskeresői és HR-es tapasztalatokat egyaránt? Vagy ez hamvába hót' 5let?
Még 06.15-én érkezett az alábbi történet epresfánk becenevű olvasónktól, a Teljesen kikészített idegileg c. posztunk kapcsán. Anyukám hasonló cipőben jár a munkahelyén. Két éve nyugdíjba ment a gazdasági vezető, helyére fiatal lett téve. Ami nem lenne baj, ha értene is…..
"A mezőgazdaság és az élelmiszeripar a jelenlegi gazdasági körülmények között húzóágazattá válhat, és a válságból az egyik kivezető utat jelentheti - hangoztatta Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter szerdán Budapesten,…..
circular 2009.06.18 10:11:20
@Bit Rot:
volt rá igény, kész. Előtte meg le voltak szerződve. Én nem tudom megítélni a minőségi különbséget, főleg úgy, hogy nem nagyon iszom tejet.
Egyébként meg mi van akkor, ha az árával hasít? A "bejött" kategóriában ez is benne van ám!
@Viktus:
Lehet egyébként arra apellálni, hogy a magyar fogyasztókat "neveljük" a magyar termékek megvásárlására, de amíg Mari néninek nem lesz pénze magyar tejre, addig ő szlovák tejet vesz.

Az árakkal kapcsolatban számomra két dolog játszik szerepet, és ez alá is támasztja azt, hogy az éremnek mindig két oldala van:
- az egyik a már említett méretgazdaságosság
- a másik az adóterhek.
Utóbbival kapcsolatban hosszas elemzésekbe kezdhetnénk, de ezt inkább nem tenném. Viszont utóbbiban nyilván a kormánynak van felelőssége, míg előbbiben a gazdáknak.

És egyébként egy személyes tapasztalat. Nálunk van egy Plus (most már Spar), ahol a zöldséget, meg ilyeneket nem szívesen veszem, mert sztem szar. Van mellette egy zöldséges, és ha még lejutok oda zárás előtt, akkor inkább ott vásárolok. Viszont a zöldségesnek nagyon megy, mert mindenki inkább ott veszi a jó minőségű árut, és ezért pofátlanul emeli az árait is.

Ezt viszont, a fogyasztók "ár-érték" arányát a gazdáknak kell belőniük! Ha túl magas az ár, lehet hogy a nyakán marad az áru. Ha túl alacsony, akkor veszteséges lehet. Ez egy nagyon szűk tér, amiben mozoghatnak, de basszus, ezért "vállalkozók", mert vállalják ezeknek a kockázatát.
Most visszatérve ezzel kapcsolatban a szlovák-import versus magyar termék kérdésre, a fogyasztók preferenciáit nem fogjuk tudni rövid időn belül megváltoztatni. Ezért mondom én inkább azt, hogy a gazdáknak el kell sajátítaniuk valamilyen szinten a méretgazdaságosságot, mert rövid-közép távon ez az egyetlen dolog, amit közvetlenül ők saját maguk meg tudnak változtatni.
circular 2009.06.18 10:42:43
@IAMX: ez így van
@Bambano: egyetértek. Bár ahhoz el kellene kezdeni egy kib. jó felsőoktatást kiépíteni, amitől ma még fényévekre vagyunk.
A jelenlegi helyzet az, hogy ontjuk a diplomásokat, akik nem kellenek nagyjából senkinek. Ha fizetős lenne, diákhitellel meg mindennel, akkor viszont csak a tehetősebbek jutnának be, és a gazdag gyerekből csinálnak okosat. Ami egyébként nem feltétlenül rossz, mert a tehetősebbek között is sok a tehetséges, akárcsak a lump, mint ahogy ugyanez van szegényebbeknél is.
A fizetős felsőoktatás önmagában nem megoldás, az viszont akkor, hogyha összefonódik a magánszférával, és valaki már főiskolai-egyetemi évei alatt olyan kutatásokban és más programokban tud részt venni, amivel gyakorlatilag megalapozza a jövőjét. Ezutóbbit viszont el lehetne kezdeni fizetős rendszer nélkül is, néhány helyen van is ilyen projekt.
Magyarán: el kellene kezdeni gőzerővel bevonni a cégeket a magyar felsőoktatásba ahhoz, hogy piacképes szaktudásunk legyen.
Mindemellett érdemes lenne ennek az anyagi keretrendszerét is kialakítani úgy, hogy a tanároknak, intézményeknek, és a cégeknek is megérje részt venni ilyen projektekben.
Szombati posztunkban egy pénzügyi multiról lesz szó, ahol a munkavállalók jogaira magasról tesznek. Legalább a kávé és a tea ingyen van... Sziasztok !Szeretném leírni nektek az egyik „multis” tapasztalatomat, hogy Ti lehetőleg ne fussatok bele ebbe a munkáltatóba. Az…..
circular 2009.05.30 15:08:38
@Strici: Tudod mit, igazad van. Én megalázkodom. Én bizony próbáltam pályakezdőként, controllerként okosakat mondani, egy építőipari cégnél, mérnökökkel körülvéve. Aki ismert, az nekem adott igazat, aki nem, az meg azt mondta: "mit pattog itt ez a kis geci".
Ki is rúgtak 2,5 hónap után.
És egyébként is, ki a faszom vagy te, hogy kioktass? Tudod te, hogy min mentem keresztül eddig? Milyen tapasztalataim vannak? Tudod te, hogy mi tudok? És egyébként meg, semmi máson nem változtattam, csak a stílusomon, és most már csak "javasolok" esetleg, ha látom, hogy valaki vevő rá, de egyébként elfogadom azt, amit vezetőm mond. Egy feltétellel: meg kell értenem, hogy miért azt adja ki utasításba, amit. Ha megértem, elfogadom, és megcsinálom. Szóval te nekem csak ne papolj, ha megkérhetlek.
Más: igenis, vagy elfogadod, hogy egy multi így működik, vagy mész/mehetsz a levesbe. Én döntöttem. Kész. Ha te nem így döntöttél, lelked rajta, lehet, hogy te jársz jobban, kívánom neked őszintén (de tényleg), hogy sikeres legyél. Nekem így hozta az élet.
Az pedig, hogy az a köz-elvárás egy cégnél, hogy igenis ha van még munka, akkor maradj benn 5-6 után is, azt hiszem, hogy elfogadható, és megmondom őszintén, bár zavar, de elfogadtam, mert vállaltam. Ennélfogva nem sérti a személyiségem egyediségét, teljességét, vagy bármely kis részét. Én is azt mondtam: ha sérti, akkor le kell lépni.
circular 2009.05.30 15:34:21
@Strici: ezzel én is tisztában vagyok, hogy a munka törvénykönyve erről rendelkezik.
A túlórát 1-2 héttel előtte kellene elrendelni, és vezetni mindenkinek külön. Namármost kérlek szépen ezt úgy oldják meg a cégek (révén hogy ez abszurd, hiszen mi van, ha beesik egy sürgős rendelés példának okáért), hogy nem vezetik, nem rendelik el, de nem is fizetik.
Nálunk eddig nem ez volt a helyzet, kifizettethetted a túlórát, vagy szabadidő-alapba tehetted, ami szezon után kivehető volt. Most a válságban megszűnt a túlóra felírás.
Szóval a törvényi kötelezettségekről csak annyit, hogy persze, és adót sem szabad csalni :).
circular 2009.05.30 15:36:13
@Strici: ez egy nagyon jó példa, és ha egyszer neadjisten odakerülök, szeretném én is követni ezt az utat.
Pályakezdőként, friss diplomával az ember 80 ezer forintos nettó fizetésre számíthat. Elkeserítő...A pályakezdők viszontagságai akár több oldalt is megérnek, én csak a saját sztorimat mesélném el. A külkerre jártam és az utolsó félévben gyakorlati időt kellett töltenünk…..
circular 2009.05.27 17:56:54
Kedves Posztíró!

Nem tudom ki vagy, nem tudom mit csináltál eddig, kitől mit hallottál az álláskeresésről (már a blogon kívül). De.
Hány álláshirdetést néztél meg a gyakorlatod előtt? Hány ismerőstől kérdezted meg, hogy milyen munka lenne neked a megfelelő? Hány állásinterjúra mentél el még akkor is, ha tudtad, hogy nem vesznek fel? Mit írtál bele az önéletrajzodba? Milyen ötleteket vetettél fel a vezetőségnek, vagy akárkinek? Mi olyat tettél, amiből valaki arra következtethetett volna, hogy te ennél bonyolultabb feladatokat is el tudsz látni? Mi olyanról beszéltél valakivel cégen belül, ami a szakmádba vág? Nem találtál magadnál okosabb, tapasztaltabb embert ott, akinek a véleményét kikérhetted volna szakmai dolgokban? Hidd el, ha látják rajtad azt, hogy mondjuk legalább érdekel (és kérdezni mindig szabad), akkor már másképp fognak hozzád állni.
Én jelenleg 23 éves vagyok, és szűken számítva 5 munkahelyem volt, igaz, a legtartósabb is 9 hónapig tartott. De ezalatt (főiskola alatt, amit nappalin végeztem), kipróbáltam jómagam is az értékesítést (biztosítás), koppantam, de tanultam. Utána belekóstoltam egy hónapig az EU-s pályázatokba, és ott is érdeklődtem, bár tudtam, hogy nem azzal fogok foglalkozni. Ezek után könyvvizsgáltam 9 hónapon keresztül, majd 2,5 hónapig Junior Controller voltam, idén januártól 3 hónapig újra könyvvizsgáltam, és szeptembertől ezt folytatni is fogom, most pedig a köztes időben egy könyvelőirodában dolgozom.
Ezalatt az idő alatt rengeteg értékes tapasztalatot gyűjtöttem. Kétszer ki is rúgtak, vállalom. Az első nem volt jogos, a második az volt. Nagy volt a pofám. A következő munkahelyemen már visszavettem. Sok ismerőst is szereztem.

Nem azt mondom ezzel, hogy ez a követendő példa. Van egy barátnőm, ő fél évig dolgozott egy bankban, kvázi éhbérért, gyakornokként. Én nem mondtam neki se, hogy dolgozzon, ha valaki tanul, és az neki az első, akkor tanuljon. De sajnos ma már közel sem csak a megtanult tananyag számít, és ezért arra biztatom folyamatosan, hogy nézzen álláshirdetéseket, hogy legalább arról alakuljon ki benne kép, hogy ő mit akar a későbbiekben. Nem tudom, hogy nálad ez megvolt-e. Nem tudom ismered-e a mondást: "Semmilyen szél nem jó annak, aki nem tudja, hogy melyik kikötőbe tart.". Én sok kikötőt megjártam már "relatíve", és úgy látom, hogy az igazi szakmai ambícióknak van helye. Van módja és formája is, amit nálam csiszolni kell, de helye is van! Ezt én nem látom nálad kedves posztíró.
A poszt-ból nekem annyi derült ki, hogy egy frissen kikerült diplomás ember manapság azt várja, hogy az ölébe hulljon minden. És ha nem hullik, hajlamos a protekcióra hagyatkozni. Én úgy gondolom, hogy ha valaki kiemelkedő a szakmájában, akkor arra szükség is van. És manapság még nagyon kiemelkedőnek sem kell lenni, mert rengeteg a dilettáns, szakmától szinte függetlenül.
Szóval én azt ajánlom neked, találd meg azt, ami igazán érdekel, vesd rá magad, és tégy meg érte mindent.

Bocs, ha kicsit hosszú lett.
Úgy gondolom, elérkezett az idő, hogy vállalkozó kedvű olvasóimnak egy kis vállalkozás-alapítási tanácsadással kedveskedjek. Ezúttal nem tudtam az alapul vett minta nevét kikerülni, ezért bocs, akit ez lelkileg szarul érint. A posztot két részesre tervezem, az elsőben a…..
circular 2009.05.15 11:16:51
@pinbota: ha szabad megkérdeznem: mi a lényeg jelen esetben?
circular 2009.05.15 11:31:50
@tcom: Hát figyelj, rengeteg MLM-rendszer működik ma Magyarországon. Egyébként én sem vagyok a piramisjátékok híve, és ebben lehet, hogy igazatok van, én csak a vásárlói és termékpartneri oldalról közelítettem.
Egyébként én dolgoztam MLM-rendszerben, és jómagam is egy belterjes, eléggé gusztustalan dolognak tartom, ráadásul nekem nem is ment az értékesítés.
Szóval ehhez ennyit tudnék hozzáfűzni, mindenesetre én jó dolognak tartom, ha valaki vevői-eladói oldalon csatlakozik.
circular 2009.05.15 11:46:34
@kioktató: nagyon szívesen, remélem segítettem egy pontosabb kép kialakításához.
@tcom: te láttad a cég mérlegét? vagy van rálátásod az üzleti eredményekre? Nem állítom, hogy nincs igazad, csak kötözködöm :). De komolyra fordítva: mire alapozod azt, hogy a cég a jogokból és nem a levont 1%-okból él?
Mer akkor fogom magam, csinálok egy ugyanilyen céget minimális adminisztrációval, és a levont 1%-okból fenntartom, és szép nyereséget veszek ki a cégből.
Amúgy ennek nem számoltam utána, mondom, ez a része lehet, hogy átverés. Nem is értem, hogy minek kellett ebbe még egy piramisjátékot is beépíteni, amikor az üzleti koncepció életképes lenne e nélkül is. Ez is alátámasztja egyébként azt, amit te mondasz.
    !!!HOLNAP!!! MUNKAHELYI TERROR BLOGTALÁLKOZÓ Anna leveléből kiderül, hogy egy biztosítóból eljönni nem gyerekjáték (íme a 200. bejegyzés) Kedves Mindenki! Több éves hiábavaló álláskeresés, munkanélküliség után, az őrület határán, mivel már ennivalót…..
circular 2009.05.09 11:05:07
@Jankove: Én nem dolgoztam biztosítóban, viszont biztosítókat könyvvizsgálok. Az értékelés nálunk is megvan, viszont míg mi ennek tetejébe' még napi 10-12 órát dolgozunk alhangon, azoknál a biztosítóknál, ahol mi voltunk, elég magas átlagbért kaptak az emberkék úgy, hogy pénteken háromnegyed 1-kor kiesett a toll a kezükből. Szóval én lehet hogy a könyvvizsgálatot becserélném a biztosítós grafikonokra...
Lehet egyébként, hogy nem ugyanannál a biztosítónál voltunk, (te dolgozni, én meg könyvvizsgálni), úgyhogy ne vedd magadra, csak én is leírtam a tapasztalataimat.
w A nácivadász mellélő 2009.04.28 05:00:00
Ahol egy forint az üvegbetét, ahol minden rég halogatott épeszűsítést azonnal és mindenkinek kompenzálni kell, ott a terrorizmus ellenszere a holokauszttagadás betiltása. Ebben értelmet keresni fölösleges és frusztráló. Nem azért öldösik valakik a falusi cigányokat, mert úgy…..
circular 2009.04.28 18:29:22
Egyébként ki tudja azt a történelmi tényt, hogy a II. VH után, miután a "németek", így, am block ki lettek kiáltva bűnösnek, hány magyarországi és más környező országokbéli német származású embert vittek ki az országból? Egy kézipoggyászt lehetett vinni. Aztán beköltöztették a németek, vagy inkább "sváb"-oknak nevezett emberek otthonaiba vadidegen embereket.
Erről is nagyon kevesen tudnak, mégse fújja fel a média. Úgyhogy én meg tudom érteni azokat, akik "baloldali" médiáról beszélnek, és hogy a cigánybűnözés-ről általános közmegegyezés alatt hallgatunk, mint a sír.
Mindazonáltal nem értek egyet a holokauszt-tagadással sem, egészen addig, amíg nem tapasztalom azt, hogy ezzel többletjogokat biztosítunk valamely népcsoportnak. "Hallottam" olyat, hogy Németországban (kinn voltam, de ki tudja, hogy igaz-e vagy sem) a zsidó gyerek azt mondta a német társainak, hogy térden állva kérjenek bocsánatot a holokauszt-ért.
Én megértem, ha zsidó lennék, nekem is fájna ez a dolog. De más népcsoportok is ugyanúgy gyászolnak, és mégse fújják fel ennyire a dolgot.
Viszont az örményekről senki sem mondhatja azt szerintem például, hogy "kezükben van a média", meg hogy "felsőbb kapcsolataik vannak", és a világsajtó mégis beszél róla, mert a törökök tagadják az örmény népírtást.
Tehát kissé tyúk-tojás problémának érzem ezt a dolgot, avagy mi volt előbb: a holokauszt-tagadás, vagy ennek a problémának a felfújása?
"Szeressük egymást gyerekek..."
A mexikói sertésinfluenza lesz talán leginkább az első olyan járvány, melyet percről percre számtalan platformon tudunk előben követni. Még tartja magát a tanács, ha el akarod kerülni a sertésinfluenzát, moss kezet...Az szinte meg sem lep, hogy az Amazonon már lehet venni…..
A Versenytanács pár tízmilliós bírságairól olvasva az lehet a Közepesen Tájékozott Ügyfél benyomása, hogy a nem létező árucikkek akciós csaliként való felhasználása a hipermarketek specialitása. Pedig egyáltalán nincs így, amint az Kata sztorijából is kiderül. Tudja ezt a…..
circular 2009.04.27 09:35:24
 Az apa közvetítette ki a srácot a lánynak, 5 év után jött is a baj. Szakításom hiteles és remélhetőleg rövid történetét szeretném megosztani veletek. Előrebocsátom, hogy nem vagyok szép, soha nem is voltam, de a stílusom, az alakom, a közvetlen, csipkelődő modorom…..
circular 2009.04.27 09:34:25
w Balfenéken 2009.04.22 00:45:00
Hét évük elszelelt. Ha valaki olyat talál mondani, hogy ez a hét év nem része a rendszerváltásnak, a történelemnek, akkor felháborodnak. Közben a hét év vívmányait saját kezükkel bontják vissza tövig, a száznapos programig. A családi pótlék, a nyugdíj, az összes…..
Olvasónk, N3o szerint csak az nem talál munkát, aki nem is akar dolgozni. Ti hogy látjátok? Aki akar munkát találni, az talál is. Én egy hét alatt alatt találtam, diploma nélkül. A fizetésem 100 ezer felett volt, plusz juttatások. Aztán ott hagytam, mert meguntam, és most a…..
circular 2009.04.25 15:26:42
Na figyusztok.Szóval mi a vélemény arról, hogy a suliban ugye a hitelek létjogosultságát azzal bizonygattuk, hogy a beruházásokhoz, és ezen keresztül a világ fejlődéséhez hozzájárul. Mi a vélemény azonban arról, hogy a fogyasztásba való bekapcsolódásával a hitelek kettős…..
circular 2009.04.24 19:21:38
hospital.blog.hu/2009/04/24/kezdosztori

blog a magyar kórházi állapotokról...