Adatok
lohanna
12 bejegyzést írt és 3 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Harmadszor kellett megsemmisíteni a bödeházai polgármester-választás eredményét: még mindig számos olyan állampolgár szavazott, aki valójában nem él a településen.Miután eddig kilencen jelentkeztek ki az egyik polgármesterjelölt házából, nem lenne célszerűbb, ha a jelölt…..
„A február 15-i határidőt nem megvárva, a mai napon, február 10-én jelzem, hogy nem kívánok szerepelni a válogatottban! Üdvözlettel: Nagy László.”A több mint másfél éves huzavonát nem számítva, köszönjük, hogy a határidő előtt öt nappal közölte…..
Erdélyben és a Partiumban újra megnyitják az egykori filmszínházakat – a román kormány feltétele csupán az, hogy a mozi maradjon mozi.Nálunk fordított a helyzet, ami nem plázamozi, az vagy a csőd szélén áll, vagy már bezárt: feltétel nélkül is...
Egyre több külföldi állampolgár kér tartózkodási engedélyt, és az állampolgárságot igénylők száma is jelentősen emelkedett tavaly.Miután a tízmilliós lélektani határból álomhatár lett, talán át kellene szunyálnunk egy telet, hátha azalatt ismét lélektani lesz...
Egyiptomi hajókázásra utaztatott száz magyart egy győri utazási iroda, pedig engedélyét már tavaly visszavonták.A százak bizonyára nem fizettek felárat azért, hogy az idegenvezető így konferálja fel Kairót: a Nílus bal partján láthatják majd a gízai piramisokat, a jobb parton…..
Szanyi Tibor felszólította Orbán Viktort, hogy mai évértékelő beszédében térjen ki a különadókra, és nyilatkozzon arról, miként kívánja kezelni azok hosszú távú hatásait.Gondolom, ha Orbán erről is beszél, akkor holnap új MSZP-s közlemény jelenik meg, miszerint Szanyi…..
Az Országos Választási Bizottság beszámolója szerint alapvetően törvényes rendben zajlottak az októberi önkormányzati és kisebbségi választások.Tulajdonképpen, lényegében és voltaképp én most azt gondolom, hogy az alapvetően törvénytelen ugyanezt jelenti...
Ha elfogadják az alkotmánymódosítást, Brazíliában alapjog lehet a boldogság keresése. Gondolom, a gettók, a rossz közoktatás és a pocsék úthálózat mellett ez ott jól mutat. Itthon nincsenek gettók, működik az oktatás, van úthálózat.De karneválozni, no azt nem tudunk...
A Munkáspárt felháborodott. Sőt aggodalmát fejezte ki Biszku Béla bíróság elé állítása miatt. Közleményében kicsit követelgetett is: az illetékes bíróság utasítsa el a Biszku elleni vádemelést, ugyanis ez az ügy veszélyezteti a demokratikus vívmányokat.Legalább a…..
A Két pasi meg egy kicsi főszereplője, egyben az amerikai televízió legjobban fizetett színésze megint előbb ivott és kurvázott, és csak utána gondolkodott, ami persze nem is lenne olyan nagy baj, előfordult el már más milliomos seggfejjel is, de Charlie Sheen lassan sportot űz abból, hogyan égesse…..
lohanna
2010.10.28 13:01:50
Sixx, ezt szépen megírtad! Néhol vannak ugyan zavaró dolgok (aprófává aprítani, ilyesmik), de kóser.
A Pion meg a kép
Ice Cube ugyan nem jött el, de azért annyira nem volt rossz az idei Balaton Sound.
2010.10.13 16:17:00
..
lohanna
2010.10.13 16:22:50
Tabáni István, a teremőrök reménysége nem csak énekel. Szöveget is ír, s ennek ékes-míves bizonyítéka mostanság uralkodik a kereskedelmi rádiókban, csak éppen ott, ugye, zenével és hanggal együtt. Itt viszont pusztán a szöveg érdekes számunkra, mint ahogy ezentúl minden…..
Seres Mária ötszázezer aláírást szedett össze a képviselői költségtérítésről szóló népszavazáshoz. Az azért már koppan, amikor az asztalra csapják: ennyit a szociális népszavazásnak se kalapoztak, pedig az aztán... szociális volt. Még súlyosabban koppan attól, hogy nem…..
lohanna
2009.06.04 07:26:52
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz